Nemzeti Ujság, 1933. december (15. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-24 / 292. szám
Időjárás ■—m— ,, — ■- , — — ■ — ,— ,,,, ^ggt , Ujra ? ÍIetf°sr?Zófiai ^ \ieg nyílt a MűVé azidő'enyhül' XV. évfolyam 292. szám # VASÁRNAP | Budapest, 1933december 24 jjjf/Sh^Vsztiát Rendkívüli melléklet: A világ boszorkálzó konyhája Lubbét halálra ítélték f ii NEMZETI ÚJSÁG HÉ helyen havazás ft áthon Ötven------------------------------------------------------------------------------------------------------■-------------------------------------------------------------------------------------------------------------. ...... 111 *...... . . , A , ‘ . , r. . s. • . '• , 1 ■■■’ 1 - Lapunk mai száma 60 fillér , mi egységünk felé,,, irta: " gróf Károlyi József Karácsony táján, úgy képzelem, nemcsak az emberek, hanem a népek is lelkiismeretvizsgálást kell, hogy tartsanak, nézzenek bele a szivükbe, pillantsanak vissza a múltra, mérjék föl a befutott utat s az ünneplő lélek magas nézőpontjáról mondjanak ítéletet elveik, céljaik és érzéseik, önmaguk felett. Valamikor csak így karácsonyi lelkiismeretvizsgálás közben érezték az emberek, hogy túl szociális válaszfalakon, anyagi különbségeken, nemzeti hovatartozáson, túl politikai és társadalmi ellentéteken, lélekben mégis közel vannak felebarátaikhoz, akiknek megbecsülésére és szeretetére int az ünnepi harangszó. Mennyi kevélykedés olvadt el a színes gyertyák meleg fényében, mennyi elzárkózott, gőgös lélek engedett fel ennek a napnak a hangulatában s lett érzékennyé mások baja, megbocsátóvá embertársainak gyöngesége iránt. Mindig az emberi együttérzés és együvétartozás szimbóluma volt a karácsonyfa köré sereglő család, amelynek példájára ezen az ünnepen mintha még a népek, az ellenségek is közelebb kerültek volna egymáshoz. Kár, hogy csak rövid időre, csak az ünnepi napokra... Mert azelőtt a lekopasztott karácsonyfával együtt, mintha ez az emberséges felfogás is mindig kikerült volna a mindennapi életből s az ünnep múltán a gazdag süket fülekkel járt ismét a szegények között, a hatalmas nem látta meg a segélyre szorulók feléje nyújtott kezét s a gőgös elfelejtette az alázatot. Így volt, amig a szörnyű próbákat tevő idő keményen és igazságosan meg nem próbált mindannyiunkat. Karnis játék, vagy végzetes tévedés volt ez. Kizökkenés a pálya tiszta vonalú ívéből, amelyet ezer esztendő hagyományai tűztek ki a magyar sors számára a Dunavölgyben. Az idő elsöpörte, megette ezt a nekünk idegen ideológiát. Egy hatalmas kéz, amely sorscsapások fonákságában is érezteti bölcs céltudatosságát, visszalendített bennünket az igazi sínekre. Ezen az úton kell tovább haladnunk ősi alkotmányunk szellemében mennél szélesebb egyenlőség, benső szociális megértés és a nemzeti összetartozandóság nagy közösségének tudatában. ■ Az az ezeréves magyar alkotmány, mely a rendi Európában is már akkor demokratikusnak számított, amely az angol magna chartát megelőzve, először ragyogtatta fel a népek egén az alkotmányosság hajnalhasadását, lendületet ad és kötelez. Kötelez arra, hogy szellemében mennél szélesebb rétegekre áradjanak szét az egyetemes jogok, hogy a nép önmaga legyen sorsának intézője a szentistváni alkotmányosság szellemében. És ősi hagyomány, Szent István államalkotó lángelméjének nagy elgondolása kötelez arra is, hogy ne zárkózzunk el szűk sovén korlátozottság börtönébe és ne zárjunk ki a nemzet egyeteméből egyetlen más nemzetiséget sem, amely érzés, szeretet és áldozatkészség szerint itt élt velünk a Kárpátok alatt s amely magát ma is idetartozónak tartja. Gyenge és törékeny az egynyelvű ország. Szent István birodalmának jelszava ma sem vesztett erejéből. És ez a nemzet soha nem is akart eltaszítani magától senkit. Nem akar ma sem. Vonzani akar. Magához akar ölelni, nagy egyetemességébe bezárni mindenkit, aki úgy érzi, hogy itt kell várnia, keresnie boldogulását ezen a földön, ebben a nagy családban. Soha nem volt ezt olyan könnyű megérteni, mint ma, hiszen az elmúlt esztendők megrázó élményei után mindnyájunk élettörvénye lett a szeretet, amellyel az elesettek, a gyengék felé nyújtjuk a kezünket. Nem kell ezt már kiharcolni, kikövetelni többé, mert mindenki érzi, hogy kötelességei vannak sorstársaival szemben. És mit jelent várjon ma a vagyon, a befolyás, az állás? Ahogy a háborúnak csak legyőzöttjei vannak, éppen úgy mindnyájan megviseltjei vagyunk annak a szörnyű pusztulásnak, amely az utolsó években végigvonult az egész művelt emberiség fölött. Mindenki szenvedett, mindenki megrokkant s a megviseltek megértik egymás baját. Akinek erő maradt a kezében, akinek az irgalmas véletlen anyagi lehetőségeket hagyott meg, vagy hatalmat adott, akitől emberek sorsa, boldogulása függ, annak most azt kell éreznie és azt is érzi, hogy a vagyonnal, befolyással, hatalommal a gondjai is megnövekedtek. A rábizottak gondjával az övé nagyobb lett és súlyosabb a felelőssége is. Nincs itt kivétel... A társadalmak csúcsain, ahol fönség és pompa jelentette az életformát, nem ismeretlen vendég többé a gond. Királyt és koldust egyként megpróbált az élet s mert megismerték, a legnagyobbak is át tudják élni és érezni a legkisebbek vágyait, reményeit és nélkülözéseit. Szenvedtünk? Vesztettünk? Áldoztunk? Ne rójjuk fel: Isten akarta így, hogy gazdagabbak legyünk a jóságban, szeretetben, részvétben, könnyekkel a szemünkben is tisztábban látók és sebekkel a testünkön készebbek és erősebbek ,arra a nagy szociális újjáépítkezésre, amely talán a gyermekeinknek boldogabb világot fog teremteni a mostani helyén. A karácsonyi gyertyák lelkiismeretvizsgáló fényénél lelkünkbe nézve meghatottan és hálával a Gondviselés iránt igy lássuk meg ma a megpróbált magyart s a megjavult Embert.