Nemzeti Ujság, 1935. július (17. évfolyam, 147-172. szám)
1935-07-04 / 149. szám
Megjelentek az igazságügyi itnevezés, Jdöfdpds — —........ - — — — - — N» Hitien Jt Meteorológiai ^* / '|Ms ’Beck a német Intézet jelentése ^ zengei barátság szerint: Elénk jBSk BEf megerősödésén nyugati-észak- jj|k I It-Jl J§|y|l OH llLi ül Ül §1 ( 11 jjgw* Wk mm t dolgozik — Bu« nyugati légáram- H |Wi Mm Hi Hi pff Hi I if Ml Isik, day estim húszonszifim ! Urvalmi mérséklet már ........... ............ -?Kopén, akires IX/Kisfökkíni IS XVII. évfolyam 149. szám + CSÜTÖRTÖK + Budapest 1935 július 4 Scholtz Kornél belügyi államtitkár nyugalomba vonult Utóda dr. Johann Béla egyetemi profeszszor lett Dr. Boór Aladár fa Jr. Kádár L. Levente miniszteri osztályfőnöki címet és jelleget kapott Egy ember és egy bor (ej.) A keresztény életfelfogás egyik sakktétele, hogy akként éljünk és cselekedjünk, mintha bármelyik pillanatban számot kellene adnunk tetteinkről. S mélységesen emberi vonás, hogy az élet fordulatainak egy-egy magános percében elhagyjuk a jelent és visszanézünk a múltba. Sok édes-bús emléket jelenítenek meg ilyen áldott perc merengései. És miközben visszafelé fut az idő, a múlandóság hiúságán, bajain és terhein felülemelkedő ember önkénytelenül is felveti magának a soha el nem fakuló kérdést: várjon teljesítettem-e mindig kötelességemet? Akit pedig olyan helyre rendelt az Isten vagy lendített a sors játéka, ahol kisebb vagy nagyobb közösségnek testi vagy leki jóléte függ az ő kötelességteljesítésétől, annak már a hatalom teljében is arra kell gondolnia, hogy egyszer eljön egy óra, amikor embertársai ítéletet mondanak sáfárkodása felett. Néha nyíltan és őszintén, sokszor hát mögött, kéz alatt, gyakran pedig émelyítő, de semmit sem jelentő dicséretekkel. Objektív távlatban a köz szeme elé állított férfiú életmunkájának értékét jellemes alkotásai szabják meg. Jellem? Igen, lelkében és lénye körül csak fénylő eszmék, tiszta szándékok és világos célok élhetnek és érvényesülhetnek meg nem változó s ferde értelmezést nem tűrő erkölcs normái szerint. Alkotás? Ha voltak a közösség érdekében fogant gondolatai és elhatározásai, akkor azok vagy kézzel fogható formában váltak valósággá vagy pedig szellemi szerkezetükben élnek tovább a polgártársak boldogulására. E mértékkel a kezünkben nem jár különösebb gonddal és nehézséggel közéleti tevékenység értékelése. Csak össze kell vetni a kor viszonyait a közéleti férfiú alkotásainak súlyával. Vagyis meg kell vizsgálni, mik voltak korának szükségletei s lehetőségei s meg kell nézni, mennyire tudott élni a lehetőségekkel és mekkora mértékben oldotta meg feladatait. A magyar közegészségügyi munka vezetője, Scholtz Kornél államtitkár most nyugalomba ment... Elment évtizedek csöndes, de megfeszített munkája után. És amikor mi most szemlét tartunk polgártársai nevében mindazokon az intézkedéseken és intézményeken, amelyekkel a magyar közegészségügyet részint újjászervezte, részint pedig megteremtette, valahogy az az érzésünk, hogy ő hosszú munkássága során nagyon sokszor intézte önmagához a nagy kérdést: Teljesítettem én a kötelességemet? Elgondolásaiból fakadt alkotásai ugyanis arra vallanak, hogy olyan lélek, aki a cselekvés előtt a dolgok mélyébe s mögéjük néz és imigy szerzi meggyőződését. Sem személyi szempontok, sem mellékes tekintetek nem tudják az igy megismert igazságtól eltéríteni. A szakszerűségnek és célszerűségnek e bűvös magaslatáig nem szoktak hevenyészett ötletek és megvalósíthatatlan tervek hullámai felcsapni. Ez a nemesveretű embertípus tudja, hogy mit miért cselekszik és velünk mit cselekedtet az egyetemesség szemszögéből. A közönséges napok kis munkái s az ünnepek nagy művei között nem tesz különbséget, egyforma kitartással és buzgalommal végzi, mert az egésznek, az összeségnek egymásba fonódó s egymást kiegészítő kapcsolatait tartja mindig szeme előtt. És abból a forrásból, amelyből ezek az erények ömledeznek, tör fel még egy nagyon ritka lelki tulajdonság: az ilyen ember nem áll hivalkodva alkotásai fényében, csak mögöttük van személy-telenül. Scholtz Kornél a tanszékről került az egészségügyi adminisztráció szolgálatába. Még békében. Abban a korban, amikor a közegészségügy valóban csak adminisztratív kérdés volt. Munkássága akkor a trachoma leküzdésére irányult. Hogy miként festhetett a helyzet e tekintetben akkor, azt mi sem érzékelteti jobban, mint hogy ma is van vidék az országban, ahol a lakosság egyharmada truchomás. Az ő ösztönző, lankadatlan munkájának gyümölcse volt a budapesti, brassói, szegedi, zsolnai és perlaki állami szemkórház megalkotása. A háború alatt a polgári lakosság körében és a hadifogolytáborokban pusztító járványok ellen való védekezést irányította. Munkájának legnehezebb és legeredményesebb része a háború után következő esztendőkre esik. Kezdjük már lassan elfelejteni, hogy közvetlenül a háború után jövő években milyen helyzetben volt a magyar egészségügy. Amikor elvették tőlünk országunk 71,5 százalékát és népességünk 63,5 százalékát, gyógyító intézeteink egész sorát is elvesztettük. A pozsonyi klinikákat, a kassai, szatmárnémeti, nagyváradi, aradi, temesvári és szabadkai nagy közkórházakat, egy sereg gyermekmenhelyet és bábaképzőintézetet. A megmaradt országrészben kok alatt görnyedve, izadva és nap, égette rézbőrben támolyognak le a helyiérdekű kocsijaiból, vagy boltfáradtan kapaszkodnak a pályaudvarnál a zsúfolt villamosokra. Biztos, hogy ezek a boldog weekendezők vasárnap este pihentebben, jobban érzik magukat, mint vasárnap hajnalban, mikor elindultak a boldog vasárnap kiélvezésére? Nagyon gyanús ez az egész ügy, s a higgadt és tapasztalt — a saját bőrén tapasztalt — szemlélő joggal tételezheti fel, hogy ez az egész weekend-divat neon egyéb tömeghisztériánál. Ez a feltételezés csak megerősödik a hétfői lapok weekendszerencsétlenségeinek olvasásakor: öten a vízbe fúlnak, hárman lezuhannak a hegyekről, négy autó egymásba rohan, egy autóbusz felborul, — de az izzadt, megvadult, izgatott weekend-TM-1--’!» azért vasárnapról-vasárnapra emelkedik, az egykor szelíd és békés ünnepi kirándulásokat verejtékes és vad rohamokká fokozva a szabad természet ellen. Valamikor dudorászva lépegetett a família, ünneplőbe öltözötten mondjuk a Hidegkuti-úton, a mama tolta a gyerekkocsit, amelyben a baba mellett egy vizesüveg is hevert, amit a papa csempészett oda kényelmi és frissítő szempontból. És ment, mendegélt a kis család, kikerestek egy árnyas tisztást a Hűvösvölgyben, vagy a Svábhegy oldalán, ott aztán eltáboroztak, ellustálkodtak,felheverésztek alkonyatig, mialatt a fiatalok labdáztak, vagy fogyoskáztak. Ma Hűvösvölgy, Svábhegy olyan közel jöttek a városhoz, hogy odamenni nem is kirándulás, tehát a papa hátizsákkal és alpesi túrára öltözötten megy szöges bottal és a dirndl-nek öltözött mamával a Dobogókőre, mialatt a fiú kelepelő motorcsónakon szántja a Dunát s a lány kék trikóban evez egy dublóban a banki gyakornok jövendőbelijével. A baba mellett pedig nem vizesüveg fekszik a kiskocsiban, hanem a babát otthon a konyhában tologatja a türelmetlen mindeneslány, aki bőg, hogy nem mehetett weekendre s ezért bosszúját a babán tölti ki. Sőt az is lehet, hogy titokban egyedül is hagyja a babát s kisurran a római part WEEK-END ENDRŐDIBÉLA Az édesapám íróasztalában, halála után, egy piros bőrtarsolyt találtam. A tarsolyban gondosan el voltak raktározva azok a képecskék, rajzok és karrikatúrák, amelyek idők folyamán műkedvelőktől és hivatott piktoroktól öszszegyűltak nála. Nagyrészük őtmagát ábrázolta s ezek között volt egy hevenyészett vázlat Vágó Páltól, amely a Balatonon készült, átkelés közben Siófokról Alsóörsre. Apám két festőbarátja, Vágó Pál és Roskovics Ignác egy alkalommal, úgy látszik, lejöttek a Balatonra látogatóba és Ködfi — így hivták akkor apámat, az ifjú költőt — értük ment Siófokra yachtjával, a „Vészmadár“-ral. Mialatt átkeltek Alsóörsre, ahol akkor nekünk szőlőnk volt, elkészült a hevenyészett rajz az utazásról: ott ül a három barát a vitorlás fedélzetén, a szikrázó nyári napfényben — 1884 július 16-iki dátumot jegyzett a rajz alá Vágó Pál — és mindhárman keménygalléros ingben ülnek ott, sötét kabátban és fekete keménykalapban. Ezt a rajzot nézegettem legutóbb az emlékezetes kánikula idején, amely olyan hőséget árasztott ránk, amilyen — szakértők szerint — száz esztendő óta nem jelentkezett És ez a rajz járt az eszemben az egyik legutóbbi vasárnapon, mikor is Tahi alatt egy elhagyott partrészárnyas fái alatt többekkel úszónadrágban heverésztem s bár a nap minduntalan elbújt a felhők között, mégis még igy is majd megpukkadtunk a bőségtől. Közben a Dunán szakadatlanul vonultak előttünk a különböző vadevezős járművek, kis gumicsónakok, amelyekre törölközőből vitorlát szerelt a tulajdonosuk, hogy a gyenge szél gyorsabban sodorja őket lefelé, míg ők maguk félmeztelenül hevernek, lustán és tétlenül, továbbá négyesek, nyolcasok, skiffek és motorosok, mind-mind roskadásig rakva ruhátlan embereikkel. 1884-ben, úgy látszik, jobban birták a meleget az emberek, a Vágv, Pál rajzának tanúsága szerint, de emlékszem valamelyik híres francia piktor festményére is ugyanebből az időből, amelynek a címe: „Vasárnap délután“ s amely egy szalonkabátos, fekete keménykalapos, szóval vasárnapi díszbe öltözött urat ábrázol, aki egy miderbe fűzött, kalapos és bőszoknyás hölgy társaságában üldögél a vízpart pázsitján ezüstnyárfák alatt. Mit szólnának a Vágó-rajzhoz s ehhez az említett festményhez a mai vasárnapok weekendezői, akik abban különböznek a régiektől, hogy míg azok ünneplőbe öltöztek, ők ünneplőre vetkőznek, szalonkabát helyett a Dunára mindenesetre praktikusabb kurta evezősmadrágra. De hogy birták a régiek a forróságban ezt a téli öltönyt s hogy jutottunk el a mai nekivetkőzésig? Ne kutassuk ezt és ne magyarázzuk, a fő, hogy itt a nap, a víz és a levegő kultusza, amelyet én is megpróbáltam legutóbb a tahii parton. Remekül éreztem magamat, mikor a pompás, hús reggelben gyors és kényelmes autó röpített odáig, nagyszerű volt a fürdés a Dunában, aztán a lustálkodás és heverészés a parti bokrok között. Egész nap víz, napfény, levegő mosdatott frissre s mikor este hazafelé jöttünk a városba, mondtam is, hogy no most egy hétre remekül kinyaraltam magamat. Otthon aztán csak két aszpirinnel tudtam elaludni az égető viszketegség miatt, amit a hirtelen leégés eredményezett, reggelre éktelen fejfájással ébredtem, az egész testem sajgott, nem tűrte a ruhát, s alig tudtam lábraállni, olyan gyenge és fáradt voltam. Szóval pompásan sikerült a weekend s megint csak eszembe jutott a Vágó-rajz: hátha mégis csak okosabb volt felöltözve üldögélni a yacht fedélzeten 1884 nyarán, mint 1935 júliusában nekivetkőzve weekendezni a tahii parton? Azóta már kihevertem a weekendet, de ugyancsak azóta figyelem a Pestre hazatérő weekendezőket, akik hátizsá Lapunk mai száma 16 fillér