Nemzetnevelés, 1943 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1943-01-01 / 1. szám
u mau. NEMZETNEVELÉS ismerik. Még csak az anyagi vonatkozásról kell néhány gondolatot megrögzíteni. Elismerem, hogy a változó gazdasági helyzet folytán hol javítottak, hol rontottak a tanító anyagi helyzetén és boldogulási lehetőségein. De azért el kell ismerni, hogy küzdelmünk nem volt mindig meddő. A jó múltban megtörtént, hogy amíg mások előrementek, a tanítói foglalkozás, főleg anyagi elbánásuk függetlenül nyugalomban maradt, így sikerült a tanítóságot a köztisztviselők kategóriájába emeltetni s ezzel minden olyan megmozdulás, ami kenyeret jelent, az a tanítóra is vonatkozik. Hogy még mindig vannak különbségek némely anyagi vonatkozásban, azt senki sem tagadja, azokat kitörölni a sérelmek sorából elsőrangú kötelességünk. Veszem most a legfontosabbat, amely két évtizede fájó seb volt, a két állás egy fizetése. Az újév ezt is meg fogja szüntetni. Talán nem fog mindenkinek vérmes reménye teljesülni, de mégis elindult a kártevés jóvátétele. Igen. Ezt a miniszternek is megköszöntük, de meg kell köszönni azoknak a kiváló kartársaknak is, akik nem fáradtak bele a harcba s akik áldozatot hoztak elismerésre méltó munkájukkal és kitartásukkal. Mi ebből a szerény múltból merítünk erőt és végezzük tovább becsülettel nemzetnevelői feladatunkat. A tanító ma katona a Don mellett. Onnan sorozzák közülük a hősi halottainkat. Itthon sokan a hadseregben a nemzeti lélek tüzes ébresztői. A többiek pedig az őrhelyeken, a tanítás mellett csatáznak az ország szociális ellátásában. A huszonnégy órából ma kevés a pihenés. Sok a gond, az aggódás, az áldozat, de ebben példaadónak kell lenni mindnyájunknak. Csak akkor lehet boldogabb újévünk, boldogabb jövőnk. Tanügyi reformok. írta és közgyűlésünkön előadta: Bajnok Géza. Amikor Székesfehérvár lánglelkű Püspök Úr Őexcellenciájának magasan ívelő előadása után kell ide állnom az előadói asztalhoz, eszembe jut a mindannyiunk által jól ismert kis madármese. A madarak királyválasztásra gyűltek össze. Ki lehetne királyunk más, mint az a madár, aki a legmagasabban bír szárnyalni a levegőtengerben. Előálltak sorba a versenyzők, legutoljára a hatalmas sasmadár. Könnyű szárnycsapásaival pillanatok alatt ívelte át a levegőteret és ment-ment fel a magasba. Mikor már mindenkit legyőzve, fent, a magasból tekintett le, szárnyai alól egyszerre csak kiröppent egy kis ökörszem és kicsiny szárnyacskájával még magasabbra repülve elkiáltotta magát: «én is itt vagyok ám !» Mélyen tisztelt Díszközgyűlés! Püspök Urunk Őexcellenciája szárnyaló lelkével, mint a sasmadár emelkedett föl-föl a magasba és én most mint a kis ökörszem ugrok elő a szárnyai alól, hogy egy-két gyenge szárnycsapásra igénybe vegyem a Díszközgyűlés szíves türelmét. Kedves Testvéreim ! Magyar véreink a távoli végtelen orosz mezőkön, ezer és ezer km távolságban nemzetünk lét vagy nemlétének nagy harcát vívják. Nekünk, nevelőknek kétszeresen kell átéreznünk ezt, hogy a magyar jövő kérdése, a magyar honvéd kihulló vére és kardjának átütő ereje mellett, az általunk is alkotott és irányított belső arcvonalon dől el. E történelmi időkben tanügyi reformokról beszélni lehetetlen úgy, hogy két tényre ne gondoljunk. Az egyik fény a betlehemi csillag két évezred óta is változatlanul ragyogó fénye, mely egyformán hívja az egyszerű pásztort és a gazdag királyt. Ennek a fénynek ragyogó világánál épültek az Isten dicsőségét és az emberek békességét hirdető templomok, a nép felemelését és művelődését szolgáló iskolák, a felebaráti szeretet legfelségesebb melegágyai, a kórházak és szociális intézmények, a szívet és lelket gyönyörködtető művészetek. A másik fény az ördög gyertyájának a fénye, a sztalingyertyafény, amely már a magyar rónák felett is felgyulladt, de csak azért, hogy világítson a rombolásnak és pusztításnak és nyomában felsírjon a halálhörgés és siralom. Milyen két ellenkező fény ! Az egyik hívja a jámborokat és a világbékét keresőket, a másik hívja az éjszaka csendjében békén nyugvók pusztítóit és rombolóit. 1. Ez a két tény elsősorban is a mi tanítói énünk reformjára intsen bennünket. Amilyen a tanító, olyan az iskola, — mondja a régi bölcs megállapítás. Tehát reformáljuk meg elsősorban tanítói személyiségünket, mégpedig négy síkon. 1. Legyünk mélyebben hívő katolikusok ; 2. áldozatosabb lelkű magyarok ; 3. hivatásunkat még jobban szerető tanítók ; 4. kötelességünket jobban teljesítő egyesületi tagok. 1. Legyünk tehát mélyebben hívő katolikusok. Ne elégedjünk meg csak azzal, hogy származási igazolásunk szerint őskeresztények, illetve őskatolikusok vagyunk. Ez, ha csak papírosforma, se tanítói, se általános katolikus szempontból mit sem ér. Ennek élő valósággá, sőt büszke valósággá kell válnia, amelyen keresztül meg kell látnunk bűnös emberi voltunkat. Lelkigyakorlatra magunkbaszállással, manrézás befelé nézéssel, szorgos bűnbánó önvizsgálattal acélozzuk lelkünket és teremtsünk rendet tanítói lelkiségünk tantermében. Érezzük meg, hogy lelki életünknek is van kenyér és vitamin kérdése. Az Eucharisztia több mint kenyér és több, mint vitamin. Az Eucharisztia maga a «Vita», az «Élet». Ne csak biztassuk tanítványainkat a gyakori szentáldozásra, hanem először mi térdeljünk az áldoztató rácshoz. — Vegyünk szívesen rész a tanítói lelkigyakorlatokon, akkor majd jobban meglátjuk a kereszten függő Krisztust, és jobban 80 k • t • 11 k u ■ • é | I LEGJOBB Harmóniumok, zongorák is fim, wMm állaa, kadreed Unttal feltételek mellett. EHALL **ÍrT’'