Kalauz, 1866. október - 1867. szeptember (3. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-03 / 35. szám

274 fejezett napi munkája után Isten eme fenséges templomába lép, élvezendő az ég tiszta, romlatlan legét! Mily jótékonyan üdíti, erősíti és újítja meg értékeit a virányos mezők és hüves erdők kelle­mes illata, a szántóföldek és virányok szép zölde, a dalárok kedves éneke, a tarka zűr s a pillangók és egyéb rovarok játszi kergetődzése! Mily eme­­lőleg hat ez a kedély­ és szívre! S e felüdülés árát nem kell megfizetnie a tanítónak, ez élveze­tek szabadon nyitvák mindenki előtt. Némely tanító foglalkozást keres magának a természetben, gyümölcsfák, virágok, méhek és selymérek tenyésztésével foglalkozik. Eltekintve az anyagi haszontól, melylyel e foglalkozás egy­bekötött,­ még kellemes változatosságot is­ nyújt, erősíti a testet és szellemet s uj munkálkodásra képesít. Méltán alálhatni a tanítóknak a termé­szettudományok , különösen a növénytan művelé­sét is, mert e foglalkozás a szabad természetbe vonza őket s az üde lég élvezetében részelteti. Ismerek egy tanítót, ki nagyban űzi a növényé­­szetet s már csinosan kiállított, gazdag növény­­gyüjteménynyel dicsekszik. Oly nemes foglalko­zás, mint a növény­gyűjtés, megérdemli, hogy hangsúlyozva ajáljuk tanítóink figyelmébe. Vajha egy tanító sem mulasztaná el az él­vezetet, melyet neki a természet oly gazdag mérték­ben nyújt; vajha gyakrabban fölkeresné azt a cég­­ből, hogy új erőt gyűjtene magába, ha hivatása vagy családi kötelmei erőit ellankasztották, el­­fáraszták ! VI. A tanító tökélyesbítésére a rendes ta­nulmányozáson kívül, semmi sem oly kívánatos, mint a helyesen és igazán művelt, tapasztalatdús pályatársak-, lelkészek- és más jellemteljes fér­fiakkal való társalgás. Minél fiatalabb a tanító, annál inkább kell élnie idősb, komolyabb tanfér­fiak tanácsával. „ Aki bölcscsel társalog, maga is bölcs leszen“, mondja Salamon király. (Péld. 13. 20.) — Tanító­társakkal való társalgás gazdagítja a népnevelő tapasztalatait, ügyesebbé s képzet­tebbé teszi hivatalára; mert ilyenkor véleményei­ket , tanítói működésük eredményeit köztik egy­mással; ez által kedvet, lelkesedést nyernek hi­vatalukhoz s keblök, fölhevül szakmájuk iránt; némelyike közösök ekként hivatása öntudatára jut s azonkívül sok esztelenségtöl megóvatik, melyekbe az egyesek igen könnyen eshetnének. Mily boldognak érzi magát az ember egy hű és szorgalmas pályatárs közelében ! Hivatása iránti lelkesedése felgyújtja önszívét, a hivatalbani hű­séges eljárás fölemeli a lankadtat, a kitartás ha­sonló küzdelemre bátorítja, hisz a példa oly ha­talmas vonzerővel bír! Kellner 47-ik eszmetöre­dékében ezeket mondja: „Igen nagy öröm a de­rék embert, aki igazán tanító, meghallgatni; pél­dája életre kelt bennünket, fölbátorít, megtanít.“ — Pálya­társakkal való társalgásban vigaszt le­lünk fájdalmaink, szomorúságunk közepette s ke­délyünk újra fölelevenül, ha a tanítói terhes gon­dok lehangolták volna.“ — „Sok ifjú tanító — mondja Kellner 94-ik eszmetöredékében — azért jut tönkre s nyomorral végzi életét, mert állásá­hoz megfelelő társalgás hiányában szenved; és mivel nem tudják magánylétük óráit üdvösen eltölteni.“ A tanító művelődésére nagy befolyással van főleg a lelkészekkel való társalgás. A lelkész több ismeret-, szélesebb műveltség- és nagyobb olvasottsággal bír, semmint a tanító; az ő ítélete világosabb és beszélő érzéke kiképzett. A tanító igen sokat sajátíthat el a lelkésztől föltéve, hogy komolyan kivánja önkiképeztetését. A lelkész a tanító tanácsadója, támasza minden tekintetben s a vele való társalgás tekintélyesbé és tisztel­tebbé teszi őt a községben. De más becsületes érzelmű és jellemteljes férfiakkal való társalgás is képzi, emeli és ösz­tönzi a tanítót; az ily férfiúnak egyik-másik jó tulajdonát elörökíti s ezáltal tökélyesb és de­rekabb lesz az életre. A szorgalmas, előre ha­ladni vágyó ember oly szívesen követi a törté­netben olvasott vagy elbeszéléskor hallott fér­fiak példáját, mennyivel inkább fognak tehát rá befolyni a még élő példányképek A népnevelők még azt is ajálják, hogy az öntökélyesbülésre törekvő tanítók jeles társaik iskoláit látogassák néha. Az ily látogatások hasz­na kézzel fogható, azonban épen ez azon eljá­rás, melyet oly gyakran félremagyaráznak s ugyanazért a népnevelők vonakodnak ezen esz­közt hasznukra fordítani. Ezen látogatás hátrá­nyára szolgál még azon megszorító körülmény is, hogy minden tanítónak majd ugyanazon idő­ben kell tanóráit megtartania, melyeket, nem hanyagolhat el, de nem is szabad. VII: A zene, az ég eme leánya már a mű­veletlen, nyers emberre is oly jótékonyan hat, mennyivel inkább fog tehát hatni a műveltre, a tanítóra. A zene a tanítókra nézve egyike a leg­kellemesebb, legszebb és legméltóbb szórakozási s egyszersmint képző eszközöknek. A zene finomítja a hallást, a szépészeti érzelmet és meghemesíti a kedélyt. Általa ma­gasabb légkörbe emeltetik fel az emberi szellem s elvonatik a világ múlandó tárgyaitól, a szen­vedélyektől, a bűntől. A zene Istenhez, a min­den szép és nemes ősforrásához emeli fel az embert. Felvidámítja kedélyünket s a szivet meg­örvendezteti; elűzi a bút és bánatot s elfeled­teti egy kis időre a szükséget. — A tanítókra nézve épen a zene, ének azon különös eszköz, mely képes számukra vidám, kedélyes órákat teremteni. Emberre nézve a zene az, mi fákra

Next