Kalauz, 1866. október - 1867. szeptember (3. évfolyam, 1-52. szám)
1867-06-10 / 36. szám
282 telmeinek, miután a szent irás szavai szerént csak a jámbor és hű szolga részesülend Ura örömeiben. Csak a gyönyörökben elmerült világfi feledkezhetik meg annyira Istenről és önmagáról, hogy hivatása kötelmeit a múlékony gyönyöröknek utána tegye; a vallásos és jámbor ember nem képes tenni azt, hogy egykedvűleg viselje magát hivatása irányában. Számtalan példát lehetne fölhozni, melyekből bárki is megtanulhatná, mit tesz igazán hivatásunknak élni és mit tesz hivatásunk kötelmeit vallás nélkül csak mellékes érdekekből teljesíteni. Az első pillanatra világos, sőt tapasztalatilag bizonyos, hogy a mellékes érdekek szülte hivatás-hűség sohasem képes oly tartós sikert, oly áldásos következményeket létrehozni, melyeket csak a tiszta vallásból eredt meggyőződés teremthet. Azért ha van tanító vallás nélkül, azt hasonlítani lehet az evangéliumi béreshez, ki látván az ellenséget, fut, hivatása kötelmeit abban hagyva. A vallás kalauzolja egész életünket, ez buzdít az igaz, szép és jóra, ez tart vissza a résztól, ez ad erőt, hogy szenvedéseinkben ne csüggedjünk, ez tanít bennünket úgy élni, hogy rendeltetésünket elérhessük. A vallás tanítja, hogy Isten a legigazabb biró, ki megfizet kinek kinek az ő cselekedetei szerént. Ha a tanító mindezeket szemei elől nem téveszti, lehetlen, hogy szent buzgalom ne fogja el egész valóját nemes hivatása iránt. 3.) A jutalom. Midőn jutalomról szólunk, természetesen nem földi s ideiglenes, hanem örökké tartó jutalmat kell értenünk. Ezzel azonban korántsem azt akarjuk ám mondani, mintha a tanítónak még arra sem volna szabad számolnia, mi anyagi ellátására okvetlenül megkívántatik, sőt nagyon is a legújabban szellőztetett kérdések egyikének tartjuk azt, hogy a tanító mindabban, mi anyagi fentartására szükséges, legkevesebb hátrányt se szenvedjen. Mihelyt a tanító légvárakat épít magának, már nem hű hivatásához, következőleg nem is él hivatásának. 4) A sokban megváltozott körülmények. Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy nevelészetünket illetőleg sok nem úgy vár, most, mint régen volt. Adataink számosak, melyekből azonnal kiderül ama roppant elhagyatottság, melyben hajdan a szegény tanítók részesültek. Nem volt akkor a tanító egyéb a béresnél, kinek, csekély fizetésével kijönni képtelen lévén, más mellékes kútforrásokhoz kellett folyamodnia, hogy magát és családját föntarthassa. Igen természetes, hogy aztán ily körülmények között a tanítónak minden jó akarata mellett sem lehetett hivatásának élnie. Egészen más szellem foghatja el a tanítót hivatása iránt ma, midőn a körülményeket jóval megváltozva tapasztalja, midőn látja, hogy mind az irodalom terén működő egyedek, mind pedig egyházi és világi nagyok főleg a nevelés terén iparkodnak a társadalom jövőjét biztosítani. Számosok a megjelent folyóiratok napjainkban, melyek a nevelés szent ügye iránt itt-ott mutatkozó közönyt szétoszlatni, újabb irányeszmék s haladási tervek által a közelőhaladást a nevelészet terén is előmozdítani iparkodnak. Nagyjaink a köznevelés előmozdítása iránti nemes vágytól áthatottan hazafias nagylelkűséggel hordják áldozataikat a nevelés oltárára. Az egymást gyorsabban követő tanodák és növeldék felállítása, pályakérdések kitűzése, testületeknek úgy mint egyeseknek a nevelészet körüli versengése nem azt mutatják-e, hogy korunk megértette az intő szózatot, miszerint nem karddal, nem a harcrok véres mezején, hanem egyedül a tudományok és művészetek terjesztésével, az erény és keresztény polgárosodás meghonosításával lehet csak boldog jövőre szert tenni. Még kedvezőbbek lesznek a körülmények a tanítóra nézve, ha olyatén intézetek is létesülnek, melyeknek feladata lenne a szegény elaggott és rokkant tanítók eltartása, családjaik fölkarolása főleg akkor, ha az illető családfő már meghalt. Azon tudat, hogy a tanító halála után gondoskodva lesz családjáról, bizonyára lelkesíteni fogja őt arra, hogy teljesen hivatásának éljen. Reméljük, hogy e hatalmas indok közvetlen tanítóink, közvetve pedig a közerkölcsiség és nevelés érdemében szőnyegre lesz hozva még mindig ülésező országgyűlésünkön. Íme ezek a főbb indokok, melyek méltán ösztönözhetik a tanítót hogy minden idejét és tehetségeit magasztos hivatásának szentelje. X. A német-bólyi kérvény. Fenséges országgyűlés! Tisztelt képviselők! Valamint minden honpolgárnak vele született kötelessége, kitelhető erejével a haza javát előmozdítani, úgy ezen tagadhatatlan alapelvnél fogva kötelessége egyszersmint eltávolítani azon akadályokat, melyek a haza közboldogságának és közfejlődésének előmozdítását gátolják. Aki ezt — legyen az egyes honpolgár, vagy község— habár áldozatba kerül is — tenni nem kész, lehet ugyan némely érzelmei vagy tettei miatt soknak véleménye szerint jó hazafi, de a jónak is fokozatai lévén, mi a legjobbak közé soha sem számítjuk. Ezen elvből indulván ki, miután országunk zilált helyzete minden honpolgár előtt ismeretes és nem titok előttünk sem, mily nehézményekkel kell honatyáinknak és ujonan nagy örömünkre szerencsésen alakult országunk kor