Népnevelők Lapja, 1877 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-13 / 2. szám
18 fogva bizonyosan annyi jót és nemest rejt magában, mint az emberi nemnek akármly lelkes és erős családja.“ „Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait, mint ereklyét megőrizni és szeplőtlen minőségben kifejteni, nemesíteni erőit, erényeit s így egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve, végcéljához, az emberiség feldicsőitéséhez vezetni : ez a feladat. „Hivatásunk nem csekélyebb, mint a világot egy uj nemzettel gazdagítani meg, mit azonban csak kitűzött terv szerint érhetnénk el.“ „S minden jelenetek jövendő fényt mutatnak, minek megjóslására egyedül fontolgatás, más nemzetek kifejlődésének ismerete s nemzetünkbeli egybehasonlítása és semmivel több prófétai tulajdon nem kell, mint előre megmondani, hogy a kisded makkból, ha nem romlott, idővel termő tölgyfa lesz, csak senki el ne gázolja.“ Széchenyi szerint tehát nemzetünk nem volt, hanem lesz, s ezredéves ittléte óta lassankint, természetesen fejlődve, a küzdelmek és vészek dacára is megtartá életrevalóságát s képes annak betöltésére, mire hivatva van, csak őrizzük meg sajátságait s fejtsük ki azokat szeplőtlen minőségben s nemesítsük erőit és erényeit. Melyek nemzetünk sajátságai ? E kérdés merül fel e válasz tudomásul vétele s annak fontolgatása után minden néptanító lelkében, s e választ kerestem én is ; mert kinek ne volna érdekében saját nemzetét ismerni, melyik néptanítónak nem volna szükséges tudni azt, hogy milyen a nép, melynek sarját neveli, melynek sajátságát szeplőtlen minőségben kell kifejteni, hogy a nemzet létcélját megoldhassa egykoron? Feleletet ezen kérdésre sok helyen találunk. Olvassuk el Petőfi Sándor „Pató Pál“-ját vagy „Magyar nemzet" című költeményét, vagy Berzsenyinek a „Magyarokhoz“ intézett hatalmas szózatát, melyek egyaránt ostorozzák a magyar nemzet hibáit , s lelkünk elkomorul, midőn letesszük a könyvet. Igen, vannak nemzetünknek hibái is; de hisz épen azon fordul meg a dolog, hogy nemzetünk sajátságait jól ki kell képeznünk, mert nemzetünk hibái nem a nemzet természetéből folynak, hanem a sajátságok ferde irányban történt kiképződéséből. Hogy a magyar nemzetnek egyik sajátságát, mely a többinek úgyszólván alapját képezi —„megismerhessük, ismét a „legnagyobb magyar“ irataihoz kell fordulnunk. Ő az, ki nemzetünket igazán felismerte ; mert különben nem tudott volna reá oly óriási hatást gyakorolni Széchenyi gróf, a nagy lélekismerő, ki nemzetünk lelkét tette tanulmánya tárgyává, így ítél népünk egyik alapjellege felől : „Mindenben tapasztalám, hogy e keleti rajnak épen virága, (mert salakja e nemzetnek, mint a legnemesbnek is van,) már kétségbe esik s búban és mély melancholiában eped mindig valami után, mi előtte ismeretlen. Mig más nemzetek a jelenben látszanak élni,—a magyar, — kinek egész létét oly sötét titok fedi — vagy nem remél többé semmit, s a múltban hiszi örökre eltemetve hir s nevét, — vagy a nagy idők folyamától vár lelki sebeire írt, s néha csak átfutó csillámként, a messze jövőben sejti nemzeti fényét s látja megnyílni az eget.“ „Figyelmezz a németek társasági szellemére, figyelmezz zenéjének jellemére, a zenének, melyből oly valódilag tükrözik ki a külön nemzetek legbelsőbb érzelme, s fogod tagadhatni, hogy a német a jelenben él, a jelennek szedi virágát, soha sem epedvén a jövendőnek kockajátéka körül.“ — Zendítsd meg a magyar nemzeti dal gyászhúrjait s a múlt kor mélyeibe elsülyedve, édes kínok között Berzsenyivel elsírja a magyar bús elégiáját, s ki nem