Néprajzi értesítő 5. évfolyam, 1904.
Az eperjesi jaslicskárok / Tarczai György = 5. évf. 1–2. sz. 1–19., ill., kottákkal + 5 t.
2 TARCZAI GYÖRGY valahányszor a felvidéken járva, a jaslicskázok eszembe jutottak. Magát a pásztorjátékot látnom évek hosszú során át nem volt alkalmam. Amikor a legutóbbi karácsonyi ünnepeket Eperjesen töltöttem el, a Dorotya szereplői egyik ismerősöm házába is benyitottak. Érdeklődésem a jaslicskárok iránt ekkor ismét fölébredt, ám senki sem tudott többé róluk fölvilágosítást adni. Végre a római katholikus plébánián arról értesültem, hogy a jaslicskárok karácsonyi játékát a hatóság tiltotta be, mert művelői apránként kikoptak a városi házakból s már csak korcsmákban adták elő darabjukat, a magukszerzetté trágárságokkal fűszerezvén azt. Akkor még inkább csak sejtettem, mint tudtam, hogy ez ősrégi eperjesi különlegesség nem lehet minden néprajzi érdekesség nélkül, mégis tovább puhatolóztam, hátha a külvárosokban, az Eperjest környékező s ugyancsak népes hegyi kertek világában akad még a jaslicskároknak hírmondójuk? Kevés vidéki város van, amelynek közönsége kulturális dolgok iránt oly fogékony volna, mint az eperjesi. Ismerőseim segítségével könnyen sikerült a külső városokban bujdosó jaslicskárok nyomára jutnom. E folyóirat szerkesztőjének biztatására leírattam a karácsonyi játék szövegét, lekottáztattam énekeit, lefotografáltattam főbb jeleneteit, végül egész ruhatárukat megvásároltam a Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya számára. Vállalkozásomban oly sokan támogattak, hogy neveiket fölsorolni szinte lehetetlenség s azért bár mindnyájuknak hálás köszönettel tartozom, csupán Hirschmann Ferenczet, a főtemplom karnagyát említem föl, a ki a jaslicskázok énekeit kottába szedni szíves volt, továbbá Divald Lajost, akinek eperjesi fényképező és sokszorosító intézetében a képek fölvételei készültek. S most az alábbiakban azért közlöm magam a gyűjtött anyagot, mivel erre ezután nálamnál hivatottabbnak aligha lesz többé alkalma. A jaslicskázok karácsonyi játéka, mint legutolsó szereplői is bevallották, már megérett a kimúlásra. A nép megtanult írni és olvasni. Az inasok együgyű játéka nem érdekli többé. A legényegyesületek pedig újfajta karácsonyi játékokat rendeznek körük házi színpadán. Az ősrégi misztériumokra ezek régi közönsége ilyformán nem kíváncsi többé. Szóval a jaslicskárok megértek arra, hogy a múzeumba kerüljenek, játékuknak a megmentésére pedig a véletlen szerencse talán épp az utolsó pillanatban vezetett. Ha ezt elmulasztom, maholnap talán már csak az eperjesiekre vonatkozó csúfnévben élne a jaslicskárok emléke. Talán nem érdektelen, ha a jaslicskárok játékával egyetemben