Néprajzi értesítő 14. évfolyam, 1913.

Tanulmányok - A kolozsmegyei fatemplomok / Szinte Gábor = 14. évf. 1–2. f. 1–31., ill., 32 ábr. + 1 t.

A kolozsmegyei fatemplomok. Fatemplomnak a tisztán fából ácsolt templomot mondom ebben az érteke­zésemben. A faanyag maga a Kárpátok fadús vidékén egyre nő. Rendesen tölgy- és fenyő-, kivételesen kőris-, éger-, szű- és nyárfa. A­mint a maga­sabban fekvő régiókban a fenyő az uralkodó faanyag, aszerint a maga­sabban fekvő falvakban is tisztán fenyőfából építenek, legfennebb a funda­mentumgerendákhoz veszik a tölgyfát. A mélyebben fekvő régiókban, vagyis a tölgyfa hazájában tölgyfából építenek. Hazánkban a fatemplom a Kárpátok hegyvonulatait követi, csak ritkán ereszkedik le az alföld síkságaira, így az északi és keleti hegyvidéken, de főként Erdélyben igen kedvező talajra talált. Mintegy 36 vármegyében szét­szórva közel ezerre tehető a fatornyok és fatemplomok száma. Manapság azonban újakat nem építenek és így az elmúlásuk feltartózhatatlanul közeleg. Rogérius mester a tatárdúlások határait, IV. Béla korában, a leégetett fatemplomok üszkeiben látja. Tehát az Árpádok korában a fent jelzett helyeken többnyire fatemplomokat építettek. Szent István­ elrendeli, hogy minden 10 község építsen legalább egy templomot. Vájjon nem fatemplomok voltak-e azok, a­miket az erdők alján fekvő szegény faluk sebtében elő­állítottak ? De még ennél is előbbre megyek az idővel, ha az erdélyi Gyulák keresztény népségére gondolok. Itt pedig a térítés munkáját a keleti egy­házhoz tartozó szerzetesek végezték, a­kik az építéstant az Átkos-hegyi iskolában tanulták. E sejtelem azonban oly homályos térre vezet, a­melyen eddig, tudtommal, egyetlenegy pozitív adatra sem leltek. Azaz a VIII—X. századok faépítményei már az idő vasfoga miatt sem maradhattak fel, de a lánczolat az iratok szerint teljes és csak a kezdő szemet, az első pozitív adatot nem találjuk meg. A Balkán felkutatása e czélból sem lenne hálátlan feladat. A fatemplomok igazi korszaka tehát az 1241. évi tatárjárás idejéig terjed, a­mely után a kőtemplomok kora következik, a­mikor csak különös szükségletekből építettek fatemplomokat. De a fatornyok szeretete megma­radt ezutánra is, úgy, hogy a kőtemplomok mellé, közel vagy távolabb, haranglábakat, harangtornyokat építettek fából, a harangok elhelyezésére. A reformáczió korszaka azután különösen kedvezett a fatornyoknak s az újonnan épített kőtemplomok mellett többnyire megtaláljuk a fatornyokat is. A kisebb számban levő nemzetiségek, különösen az oláhok és ruthének megújítják a fatemplomok építését és kevés kivétellel nekik köszönhetjük. Néprajzi Értesítő, XIV.

Next