Árendás Zsuzsa - Szeljak György (szerk.): Vándorló tárgyak - Tabula könyvek 12. (Budapest, 2014)
WILHELM GÁBOR: Migránsok és tárgyi kultúra. Elméleti és módszertani megjegyzések
A migráció nemcsak utazás, hanem együtt jár valamilyen mértékű elhagyással, hátrahagyással is. Az otthon minden esetben része a migránslétnek. Emlékekben él, referenciaként viselkedik, a vágyakozás tárgya is lehet, működhet távoli célállomásként is. Az otthon természetesen nem biztos, hogy elérhetetlen az új helyen valamilyen formában. Ez főképp a mai technizált világban nem teljesen lehetetlen. Ha nem is fizikailag, de az interneten keresztül, filmeken, képeken át jelen lehet, az ottaniakkal lehet beszélgetni, leveleket kapni tőlük. Fizikailag azonban nincs itt, illetve mi nem vagyunk ott. Az ottani dolgaink egy része szintén nincs jelen. A virtuális világ manapság összefonódik, másképpen tagolódik, mint a fizikai környezet. Amikor a világ más részein élő emberekkel skype-olunk, vagy adott honlapokat látogatunk, online felvételeket nézünk, nehéz megmondani, pontosan hol is vagyunk. A fizikai világunkban ez jóval egyértelműbb. Az is világos, hogy a környezetünket csak korlátozottan mobilizálhatjuk, a tárgyainkat nem mindig vagyunk képesek magunkkal vinni, illetve nem is minden esetben óhajtjuk. Mi magunk sokkal mobilabbak vagyunk a tárgyainknál. Ez részben a fizikai korlátok miatt van így, sok esetben azonban az adott helyzetben rejlő korlátok következtében. A helyváltoztatás kényszerűen utazással jár együtt, ennek a módja, mértéke alapvetően meghatározhatja, korlátozza, mennyi és mekkora dolgokat tudunk magunkkal vinni (Dudley 2010; Miller 2012). Ezek egyelőre mind olyan tényezők, melyek pusztán fizikai lehetőségektől függnek. Ehhez járul természetesen számos olyan faktor, mely társadalmi szabályokkal áll összefüggésben. Bizonyos dolgokat nem engednek ki vagy éppen beadott helyszínek döntéshozói, intézményei. Ezek mind tiltások, azonban a lehetőségeken belül is sokszor döntéshelyzetbe kerülünk. Például adott tárgyak szállításának túlságosan magas az ára, nem engedhetjük meg magunknak. Érdemes-e adott időre magunkkal vinni bizonyos dolgokat? Mennyire pótolhatók ezek az új helyen? Mi a legfontosabb tárgy, amelyet semmiképpen nem akarunk nélkülözni, amely pótolhatatlan? Van-e kitüntetett terület az otthonunkban, amelyet valamilyen formában át akarunk menteni? Azt is figyelembe kell vennünk, hogy bizonyos dolgokat nem a maguk fizikai formájában visznek magukkal a migránsok, hanem ezek a dolgok mint referenciák működnek tovább az új helyen. Ezek lehetnek követendő vagy akár kerülendő viszonyítások is. Az új helyen a migránsok valamilyen módon reflektálnak az elhagyott otthonra. Bizonyos dolgokat áthelyeznek onnan, bizonyos dolgokat pótolnak belőle, bizonyos dolgokra emlékezni akarnak, és ehhez megfelelő tárgyakat is hozhatnak vagy kereshetnek. A migránslét mint az otthonnal való kapcsolaton alapuló életforma el is utasítható oly módon, hogy például valaki nem hajlandó új otthont felépíteni. Az otthon fogalma alapján tehát valakinek a migráns mivolta alapvetően szubjektív döntésen alapuló viszony kérdése, tehát belülről is értelmezhető folyamat eredménye. Illetve azt lehet mondani, hogy a migránslétnek van egy szubjektív, belső oldala (is). A hangsúly ebben a tanulmányban nagyrészt ezen a jelenségen lesz. Bizonyos külső szemszögből adott helyváltoztatók azonosnak tekinthetők, a belső megítélésnek azonban mindenképpen vannak külső hatásai, megnyilvánulásai. Másképpen rendezkedik be például az, aki az új lakóhelyét nem tekinti vagy nem akarja új otthonnak tekinteni. Megkockáztathatjuk azt az állítást is, hogy mindez nem feltétlenül időfüggő.