Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. november
2000-11-07
NÉPSZABADSÁG Szarkofágot találtak a Római strandon Ókori műszaki létesítmény maradványaira bukkantak az átépítés alatt álló Római strand területén - közölte lapunkkal a hírt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. műszaki igazgatója, Rák Tibor. A lelet az úgynevezett szűrőegység mélyítésekor került napvilágra. A feltárás - amelyet a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei végeznek - ma kezdődik, és várhatóan két hétig tart. Az rt. szeretné, ha az objektum részleteit jövőre bemutathatnák a közönségnek - így a fürdő nemcsak a nevében lenne római. Az Aquincum Múzeum igazgatója, dr. Zsidi Paula érdeklődésünkre közölte: mivel még keveset töltött a helyszínen, részletekkel nem tud szolgálni. Ami majdnem biztos, hogy a római kori objektum a II—IV századból való. Olyan kőszarkofág került elő, amelyet valamilyen műszaki célra használtak az építők. Hozzátette: a lelet helyszíni bemutatása nagyon is elképzelhető. Mint ismeretes, a rómaiak a mai strand helyén, környékén feltörő források vizét a Szentendrei úton részleteiben ma is látható vezetéken át juttatták táborukba. Rák Tibor közölte: a feltárás nem késlelteti a strand felújítását. Egy-két csőfektetéstől eltekintve már nem lesz olyan munka, amelyért mélyebbre kellene ásni, több lelet tehát már nemigen bukkanhat elő. A szűrőegységet természetesen máshová telepítik, ettől azonban az újjáépített, vízvisszaforgató berendezésekkel ellátott medencék az eredeti határidőre, a jövő évi strandidényre elkészülnek. B.T. Jövőre szeretnék a fürdővendégeknek is bemutatni az ókori leletet fotó: Kovács bence Elvitték a Hősök tere szobrait Tegnap leemelték a szobrokat a Millenniumi emlékműről a Hősök terén. A tizennégy királyszobrot, a hozzájuk tartozó domborműveket és a félköríves kolonnád tetejét díszítő allegorikus szobrokat javítani viszik egy budapesti öntőműhelybe. A szobrok most esnek át először alapos restauráláson, bár a háború után kijavították sérüléseiket. Többségük felállítása, vagyis a század eleje óta nem hagyta el helyét - néhány ugyancsak az ötvenes évek óta áll az emlékművön. Az egyenként tizenkét-tizenhárom mázsát nyomó bronzkirályok jövő augusztusig megtisztítva, felújítva, újrapatinázva kerülnek vissza helyükre FOTÓ: KOVÁCS BENCE BUDAPEST 2000. NOVEMBER 7., KEDD 29 Koalíciós nézeteltérés az adó miatt Hárommilliót adnának a megrongált emlékjelekre Továbbra is feszült a helyzet a fővárosi MSZP-SZDSZ koalícióban az ingatlanadó miatt. A főpolgármester ma a Városházára hívta a kerületek vezetőit, hogy meggyőzze őket, adják át az egységes adókivetés jogát a fővárosnak. Úgy tudjuk a szocialista polgármesterek erre továbbra sem hajlandóak. Ismét nézeteltérés voltaz ingatlanadóval és a forrásmegosztással kapcsolatos eltérő szocialista és szabad demokrata nézetek miatt a fővárosi vezetők között a főpolgármesteri kabinet tegnapi ülésén. Információink szerint a szocialisták a korábbi megbeszéléseken elhangzottakat úgy értelmezték, hogy ha a kerületek szedik be a ingatlanadót, azt saját bevételként később nem számítják be a forrásmegosztásba. A szabad demokraták szerint azonban így több mint hárommilliárd forint további veszteség érhetné a fővárost. Ezek után kérdéses, hány szocialista (és jobboldali) polgármester fogadja el Demszky Gábor meghívását mára a városházi tárgyalásra. A főpolgármester arról szeretné meggyőzni a kerületek vezetőit, hogy adják át a fővárosnak az ingatlanadó kivetésének jogát. Böhm András, az SZDSZ frakcióvezetője szerint a szocialistáknak ebben a politikai helyzetben felül kell emelkedniük érdekeiken, és közös nyilatkozatban elítélni a főváros szerint alkotmányellenes helyiadótörvény-módosítást. A kabinet egyetértett azzal, hogy a margitszigeti Atlétikai Centrum és a városligeti Műjégpálya felújítását és bővítését úgy kell megvalósítani, hogy a két intézmény saját bevételeivel ki tudja váltani a fővárosi működési támogatást. A Műjégpálya felújítása a Városliget fejlesztési koncepciójával összhangban 2001-ben kezdődhetne meg. Nem volt szó az értekezleten a csütörtöki rendkívüli közgyűlés egyik legfontosabb napirendi pontjáról, mivel a BKV hatszázalékos jegyáremelésének engedélyezéséről a Pénzügyminisztérium hivatalosan még nem értesítette a fővárost. A közgyűléssel kapcsolatos hír, hogy a szocialisták azt javasolják, hárommillió forinttal járuljon hozzá a főváros az utóbbi napokban megrongált sírok, a Károlyi Mihály-szobor, valamint a ledöntött Regnum Marianum-kereszt helyreállítási költségeihez. Németh Éva • Szépség, elegancia és arany ékszer az ünnepek jegyében Az OREX Önnek 15% engedménnyel kedveskedik arany ékszer vásárlása esetén! OREX® OREX - HOGY AZ ÜNNEP SZEBB LEGYEN... www.orex.hu • Vevőszolgálat: 311-2011 • Zöldszám: 06-80-201-283 A főváros elhalasztja a millenniumi zászló átvételét. Mádl Ferenc köztársasági elnök november 17- én ünnepi közgyűlésen adta volna át a zászlót, de kiderült, hogy aznap a régi szabad királyi városokban és kistelepüléseken ad át millenniumi zászlókat. A főpolgármester ezért találkozót kezdeményez vele, és egy későbbi időpontra szeretné felkérni, hogy átadja a millenniumi zászlót. Fidesz: Rendeletet sért a metrószerződés Semmis a metrószerződés, több ponton ütközik egy, az önkormányzati beruházások rendjéről szóló, 1992-es fővárosi rendelettel. Ez a metróperben is új fordulatot jelent - állította tegnap Juharos Róbert fideszes fővárosi és országgyűlési képviselő. Bár a rendelet előírja, a metró költségei nem szerepelnek a főváros büdzséjében, és a szerződést az előtt írták alá, hogy elkészült volna a beruházás engedélyokirata. A közigazgatási hivatalhoz fordulnak, hogy az bíróság előtt támadja meg a törvénysértő fővárosi döntéseket. Hogy erre a körülményre miért több mint egy évvel a per megkezdése után derül fény, Juharos azt mondta: ezt a kérdést a bíróság hivatalból nem vizsgálta, erre kifejezetten hivatkozni kell. Az államot képviselő ügyvédek pedig azért nem bukkantak rá a rendeletre, mert „az állam, nem a főváros oldaláról nézték az ügyet”. - Az állam jogi képviselője vizsgálta az említett rendeletet - nyilatkozta lapunknak Rusznák Tamás, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda tanácsadója. - Mi is azzal érveltünk, hogy a metrószerződés semmis, mert jogszabályokba ütközik. Ugyanazt állítjuk, mint a Fidesz-frakció, csak hangsúlybéli eltolódásról van szó. A kormánnyal kötött megállapodásra a főváros e rendelete nem vonatkozik, ez a jogszabály csak a majdani konkrét munkákról szóló szerződéseket érinti. A Fidesz összekeveri a fogalmakat - reagált Atkári János főpolgármester-helyettes. S. G. Boltkerengő Kedvenc játékaim közé tartozik, hogy a sokadszor is felkeresett városokban régi élmények, emlékek után kutatok. Szeretem a különleges boltokat, apró üzleteket, amelyekben mindig találok valamit a barátaimnak, a szeretteimnek. Párizsban ilyen a Skandi Boutique a Rue Rivolin. Apró, kézzel készült játékok, praktikus tárgyak kerültek onnan csomagomba. Velencében nem hagyom ki a Szent Márk tér Dali Galériáját. No, nem a drága, eredeti festmények, rajzok, csupán néhány ízléses ajándék, kártya, naptár, apró bizsu akadt a kezembe. Kolozsvárott a Szent Mihály téri antikvárium kínál mindig új kincseket. A szellem, a kultúra, a tisztességes kereskedés hagyományát őrzik ezek a boltok. Sajnálatomra Budapesten aligalig találok hasonlókat. Igaz, akad néhány bolt, amely megújulva őrizte meg régi nevét, de a többség végleg eltűnt az emlékeink messzeségében. Sőt legújabban már arra sincs időnk, hogy megszokjuk egy-egy modern üzlet hangulatát, világát, összeismerkedjünk az eladókkal, s megbízzunk egymásban. Netán számíthassunk arra, hogy a tulajdonos félreteszi a számunkra kedves árut. Hovatovább fontosabb egy-egy bolt négyzetméterekben mért ára, bérleti díja, mint a pultok mögött kínált áru. Forognak a cégtáblák, cserélődnek az eladók, változik az áru. Ahol tegnap még könyveket böngészhettem, ma hímzésekkel teli a kirakat. (Lásd: egykori Cserépfalvi Könyvesbolt.) A leggyorsabb és leggyakoribb váltásokat a nagy üzletházakban tapasztaljuk. Akad bennük olyan boltocska, amely a nyitás óta már negyedik tulajdonosát, bérlőjét „fogyasztja ”, de tucatnyi cég lesi, mikor csomagolnak költözködnek és húzzák le a rolót, hogy másnap már újabbak léphessenek a helyükbe, így aztán nem tudom eldönteni, mi a drága. Üzemeltetni egy boltot vagy vásárolni benne? Amíg a két, egymásnak ellentmondó kérdésre nincs válasz, addig csak kerenghetünk a kerengő boltok között. Szendrei Lőrinc Nyolcszázmillió a tűzoltóknak? Ha a Fővárosi Közgyűlés megszavazza, a budapesti tűzoltók még az idén megkaphatják elmaradt, nyolcszázmillió forintnyi délutáni és éjszakai pótlékukat - tudtuk meg Danielisz Bélától, a közgyűlés városrendészeti bizottságának elnökétől. A BM szerint az önkormányzatoknak kellene kifizetniük négy évre visszamenőleg a járandóságot, a helyhatóságok ezt fordítva gondolják. A közgyűlés pénzügyi bizottsága szerint a főváros az általános tartalék terhére megelőlegezhetné a pénzt, ugyanis esély van arra, hogy sikerrel visszaperelje az államtól. Y. M. P. Internet UPC-kábeleken Tegnap óta az I., a II., a XI. és a XIII. kerületben a UPC Magyarország Kft. kábelhálózatán is elérhető az internet. A UPC leányvállalata, a Chello Broadband az anyacég hálózatát felhasználva a jövő év végére az összes budapesti UPC-előfizető számára lehetővé teszi, hogy rákapcsolódhasson a világhálóra. A Chello elnevezésű hozzáféréssel havi előfizetési díjért folyamatosan elérhető a világháló. Percdíjat nem kell fizetni, és nincs adatforgalom-korlátozás. Igaz, ezért a gyorsabb és állandó internet-hozzáférésért magasabb csatlakozási díjat és havi előfizetést kell fizetni. P. A. TÉLI ÁTÁLLÁSI SZERVIZ AKCIÓ! A DUNA INTERSERVICE Kft. a NISSAN gépjárművek hivatalos márkaszervize kedvezményes téli átállási akciót hirdet novemberben a NISSAN gépjármű tulajdonosok részére. Előzetes bejelentkezés alapján, munkanapokon M^-IB-óra között, akciónk keretében díjmentes tél előtti átvizsgálást és kedvezményes óradíjas javítást biztosítunk. DUNA INTERSERVICE 1037 Budapest, Zay u. 24. [NISSAN] E-mail: di@dunainterservice.hu Tel.:250-4522, 368-6871 x