Népszabadság - Pest Vidék melléklet, 2001. október

2001-10-30

NÉPSZABADSÁG PestVidék 2­0­0­1. OKTÓBER 30., KEDD Ismertebb a város, több a turista Vácon A további fejlődés egyik legnagyobb akadálya a kevés szálláshely - Kihasználatlan a Duna kínálta lehetőség A megfelelő szálláshelyek hiánya je­lenti a váci idegenforgalom további fellendítésének egyik legfőbb akadá­lyát - állapította meg a város önkor­mányzata a hét éve készült turisztikai koncepció felülvizsgálatakor. A város látogatottsága ennek ellenére folya­matosan nő: a helyi Tourinform-iro­­da például fennállása óta az idén bo­nyolította a legnagyobb vendégfor­galmat. Vác, ahogy a helyi Tourinform-iroda egyik új kiadványában szerepel, kitűnő közlekedése, szép fekvése miatt méltán népszerű a turisták körében. Bár mindig is a nagy szellemi központok, elsősor­ban Pest vonzásában élt, megőrizte egyéniségét. Építészete a kisvárosi és a nagy lélegzetű barokk művek sajátos együtteséből áll. A város - egy svájci­magyar turisztikai alapítvány helyzet­­elemzésének felhasználásával - már 1994-ben elkészítette idegenforgalmi koncepcióját, amely a „Vác a barokk kultúra Duna-parti városa” meghatáro­zásra épült. Hét év elteltével az önkormányzat fe­lülvizsgálta koncepcióját, és felmérte, mi valósult meg a kitűzött célokból. A vizsgálat megállapításai szerint legna­gyobb mértékben a propaganda javult, a város egyre gyakrabban szerepel a mé­diában, és növekvő érdeklődésnek ör­vendenek programjai. Ismertsége kö­szönhető a számos helytörténeti, város­ismertető kiadványnak, prospektusnak és a figyelemre méltóan működő Tour­­inform-irodának is. Fennállása óta talán a legnagyobb vendégforgalmat idén bo­nyolította le az iroda, ami - mint Bádonyiné Zemplényi Katalin irodave­zető mondta - természetesen köszönhe­tő a millenniumi év számos rendezvé­nyének, de annak is, hogy szinte teljes programajánlattal, naprakész informá­cióval, megfelelő prospektusokkal vár­ták a turistákat. Vác legtöbb érdeklődőt vonzó rendezvényén, a Váci Világi Vi­galmon, naponta kétszázan is megfor­dultak a Tourinformnál, és számos cso­port igényelt — esetenként angol vagy német nyelvű — idegenvezetést is. A Magyar Turizmus Rt. kiadványai mel­lett, a helyi iroda is készít tájékoztató anyagokat: ez évben három új kiadvá­nyuk - a Vác és környéke címet viselő turistakalauz, a város és régiója szállás­helyeit, éttermeit ismertető füzet, és Vác belvárosának új turisztikai térképe­­ je­lent meg. A csaknem teljes egészében elké­szült, Duna-menti regionális kerékpárút már érezhetően fellendítette a város ide­genforgalmát, de ez újabb követelmé­nyeket támaszt. A városfejlesztési bi­zottság elnöke, Vácy Károly szerint hiá­nyoznak a műemlékeket ismertető füze­tek, és hiányoznak bizonyos szolgálta­tások is. A képviselő szerint olyan apró­ságnak tűnő dolgokra is figyelni kell, mint a műemlékek látogathatósága, vagy a megfelelő számú - és vasárnap is nyitva tartó — nyilvános vécé. Sokéves gond a szállodák hiánya, ennek megoldására komoly kezdemé­nyezés nem történt. Épült ugyan néhány magánpanzió, és történt kísérlet szállo­dahajó működtetésére, de a szállásgon­dok megmaradtak. Ugyanúgy szinte semmi nem történt a vízi turizmus fel­lendítésére, szükséges lenne jachtkikö­tőre és a csónakbérlési lehetőségre. Vác és a régió településeinek közös adóssága - és természetesen együttes érdeke is — a Dunakanyar turisztikai koncepciójának elkészítése. Erről a Vác - és a városnak a regionális összefogá­sért évek óta dolgozó főépítésze, Philipp Frigyes - által kezdeményezett I. Dunakanyar Konferencián döntés is született. Ebben természetesen Vácnak, mint a bal part meghatározó településé­nek, aktívan részt kell vennie. B. J. G. A barokk kultúra Duna-parti városa fotó: Kováts zsolt Este nyolcig látogathatók a temetők A BKV különjáratokat indít a sírkertekhez Hosszabb nyitva tartással, intenzí­vebb őrzéssel, felújított ravatalozók­kal készül a halottak napjára a Buda­pesti Temetkezési Intézet Rt. A társa­ság néhány napig ingyen szállítja az utasokat az új köztemetőben, ahol ok­tóber 31-én tartják a központi kegye­leti megemlékezést. Az ünnep idején a BKV sűríti temetői járatait és külön­­buszokat is indít. MUNKATÁRSUNKTÓL A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Rt. a halottak napja tiszteletére meg­hosszabbította a temetők nyitva tartását, egy hétig este nyolckor zárják a kapukat. A hétköznapi rendet november ötödikén állítják vissza, akkortól délután öt óráig látogathatók a temetők - tájékoztatott az intézet vezérigazgatója, Simóka Kálmánna. November 4-ig a sírok gondozásán kívül minden egyéb tevékenység szüne­tel a temetőkben. Ugyanakkor novem­ber elsejétől ugyancsak 4-ig reggel hét és délután öt óra között ügyeletet tarta­nak az érkezők tájékoztatására; ez idő alatt lehetőség nyílik a sírhelymegváltás meghosszabbítására is. A nagy forga­lom miatt elsejétől harmadikáig legfel­jebb a járóképtelen vagy nagyon idős látogatókat engedik be gépkocsival a te­metőkbe; ez alól csak a Fiumei úti sír­kert és az új köztemető kivétel, ahová viszont ezeken a napokon ingyen hajt­hatnak be az autósok. Az új köztemető­ben elsején a nagy távolságok miatt díj­talanul igénybe vehető mikrobuszj­ára­tokat indítanak. Az ünnep előtt, alatt és után a szoká­sosnál is intenzívebben vigyázzák a lá­togatók nyugalmát és a sírhelyeket; az őrzésről a rendőrség és a BTI-vel szer­ződésben álló biztonsági cég gondosko­dik. A központi megemlékezést ezúttal október 31-én tartják, az új köztemető 53-as szóróparcellájában. Rákospalotán november elsején délután háromkor, a Fiumei úton másodikon délelőtt tizen­egykor, az Angeli úti temetőben pedig ugyanaznap délután háromkor lesznek halottak napi megemlékezések. Intenzíven... folytatás a 29. oldalon A hétköznapi rendet november 5-én állítják vissza FOTÓ: VELLEDITS ÉVA Termálfürdőt építene Ráckeve Húszhektárnyi terület már az önkormányzaté MTI-JELENTÉS Termálfürdőt kíván építeni a Duna-par­­ton Ráckeve önkormányzata, ehhez egy megvalósítási tanulmánytervezetet ké­szíttetett abból a tízmillió forintból, amelyet a Széchenyi-terv pályázatán nyert el — közölte Száli István, a város jegyzője az MTI-vel. A jegyző elmondta: a föld mélyéről feltörő 46 Celsius-fokos víz hasznosítá­sára jelenleg is működik a városi strand, ám a létesítmény meglehetősen lepusz­tult állapotban van, s telente bezárják. A település vezetői szerint a város gyógy­­idegenforgalmi központtá válhatna, ha a kutat tovább mélyítve gyógyhatású ás­ványi anyagokat is tartalmazó 60 fokos víz törne fel. Ennek érdekében Ráckeve önkormányzata felvásárolta a strand környékének húszhektáros területét, s most befektetőket keres a tervek valóra váltására. Számítások szerint félmilliárd forintból itt már szálloda és hozzá kap­csolódó kiszolgálóépületek valósulhat­nak meg.­­ Több hazai és külföldi cég tárgyal a fürdőberuházásról a város vezetőivel, s amennyiben megegyeznek, akár három év alatt elkészülhet az új létesítmény - húzta alá a jegyző. A csaknem kilenc­ezer lakosú Ráckeve önkormányzata évekkel ezelőtt koncepciót készített az idegenforgalom fellendítésére, a telepü­lés hangulatos kisvárosi jellege, Buda­pest és a Duna közelsége jó adottságot kínál ehhez. Hozzátette: ha a termálfür­dő felépül, a turizmus szintén megélén­külhet, s több munkalehetőség jut a he­lyi lakosoknak is. Szentendre: béremelés köztisztviselőknek TUDÓSÍTÓNKTÓL 2001. július 1-jén lépett hatályba az új törvényi változás a köztisztviselők jog­állásáról. Bár a híradások 70 százalékos illetményemelésről szóltak, az új tör­vény előírása alapján a köztisztviselők bére Szentendrén átlagosan csupán 15,1 százalékkal emelkedett. A törvénymódosítás emellett érinti a köztisztviselői illetmény egyik lényeges elemét, az illetménykiegészítést. A kö­zépiskolai végzettséggel rendelkező köztisztviselők az alapilletmény tíz szá­zalékának megfelelő illetménykiegészí­tésre jogosultak, ami nem változott az új szabályozás szerint. A felsőfokú vég­zettséggel rendelkező köztisztviselők il­letménykiegészítésének mértéke azon­ban húszról 30 százalékra növekedett. A városi képviselő-testület a legutób­bi ülésén elfogadta az előterjesztést, és e szerint visszamenőleg, július 1-jétől meg­kapják a köztisztviselők az emelt illet­ménykiegészítést december 31-ig. Az új szabályozás értelmében ugyanis az csak egy évre, határozott időtartamra állapít­ható meg. Az önkormányzatoknak min­den évben határozniuk kell a köztisztvi­selők illetménykiegészítéséről. Lapszél Csömör A bűncselekmények száma ugyan nem emelkedett, de a betörések száma jelentő­sen növekedett Csömörön. Egyre több az ittas vezető, s emiatt a korábbinál jóval több jogosítványt vont be az utóbbi idő­ben a rendőrség. Szintén közlekedéssel kapcsolatos gond a Major úti HÉV-átjáró balesetveszélyes állapota és az Erzsébet utcai nagy tehergépkocsi-forgalom, amely zavarja az ott lakók nyugalmát. Ecser kedvezően zárta az első fél évet pénz­ügyi szempontból a helyi önkormány­zat. A képviselő-testület megállapította, hogy az önkormányzat gazdálkodása az év első hat hónapjában kiegyensúlyo­zott, stabil volt. Egyetlen területen van lemaradás: az iparűzési adóból a terve­zettnél jóval kevesebb folyt be. Dunakeszi Kilencven telket alakított ki az egykori barackos területén egy külföldi cég. Az ingatlanokon egyedi és többlakásos tár­sasházak építhetők és a lakókerthez tó­rendszer is csatlakozik majd.

Next