Szabad Nép, 1949. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-07 / 105. szám

6 SZABAD NÉP Kárdozó, a szőrösszívű a csepeli munkások között SzékeiÚSt autóbuszt rohanva hagyja el !---------------------- a várost. A Szabadkikötő s a Shell-telep falán május elsejei, választási jelszavak fehérlenek: „Az ötéves terv jólét, béke, függetlenség! Szavazz a Népfrontra!... A kocsiban vidám, elégedett hangulat. — A tízezres lelkes tömeg a téren, az ablakokban, a házak tetején, felejthetetlen volt. — Emlékeztek a srácra, aki végigfeküdt az egyik fa hajlatán, s nagy hévvel, onnan kiáltozott minduntalan az előadásba. — A „Kárhozó” békéscsabai előadásáról lelkendeznek az utasok: a Nemzeti Színház művészei. Tegnap este még ott játszották a Moliére Fösvényéből magyarított komédiát, délben érkeztek Budapestre, s egyetlen percnyi pihenés nélkül máris Csepelre igyekeznek a WM dolgozói közé. — Azt szeretnék, ha a magyar nép minél derűsebben indulna a szavazóurnák felé. Van miért örülnie. — Valahogy így magyarázza körútjuk célját Major Tamás elvtárs, az együttes vezetője, a magyarítás kezdeményezője, az előadás rendezője, s egyúttal a játék legfőbb szereplője: Kárhozó Péter, a szőrösszívű kulák. Még csak egy óra múlva kezdődik az esős------------------------ adás, de a Sportcsarnok tágas nézőterén már gyülekezik a közönség. Főként asszonyok, a helyfoglalás végett, a férjük majd utánuk jön. Mire elérkezik a kezdés ideje, a rendfenntartóknak ugyancsak van dolguk helyet biztosítani a későbben jövőknek. Aztán szétnyílik a függöny is. A szín — nyomorúságos falusi szoba, vagy fészer — szinte Gorkij Éjjeli menedékhelyének nyomasztó légkörét is idézhetné, de ahogy belép a százholdas, Kárhozó Péter, szánalmasan, rongyosan, hát egyszeriben a káröröm, s a nyomában járó nevetés árasztja el a nézőteret. Mert a zsugori jelleme, úgy látszik azóta sem változott semmit, amióta Moliére háromszáz évvel ezelőtt a Fösvényben megrajzolta figuráját. Kárhozó Péterről azonban az is kiderül, hogy nemcsak családtagjait nyomja el s cselédeinek vérét szívja, hanem ellene van mindannak, ami a mát jelenti. Hogyne volna, hiszen most is azért reszket, hová rejtse az éjjel feketén vágott két hízót a hatóság szeme elől. A közönség felszabadult jókedvvel, harsány kacagással kíséri a pénzéhes Kárdozó Péter siránkozásait, de megérzi, hogy többről van szó, mint egyszerű komédiáról. Amikor Varnyu Mihály újgazdáról esik szó, aki „harcol a békéért, mert életet akar építeni magának, családjának, s a többi magyarnak”, akkor elemi erővel tör fel a taps, a kiáltás: Úgy van! Mi is ezt akarjuk! | Nagyszerű lendülettel pereg a játék. !----------------------! Megjelenik a színen fátyolos kalapban báró Szepezdy Klotild, a „házapostol”, hogy „atombombától óvó” gyertyákat áruljon, valójában azonban a vénembernek akar házastársat keríteni. Ahogy nagy keretességgel „agitál”, az erkélyről leszól egy férfihang: „Schlachta Margit, ez magának való foglalkozás". Következik a híres Harpagon-monológ, ezúttal nem az elrejtett kincsesládikóról, hanem a rejtekhelyükre eltűnt disznókról. Ahogyan a közönség innen is, onnan is fel-felkiált a színpadra, ahogyan egészséges nevetéssel végigkíséreli Kárhozó ellenszenves sirámait, már nem is nézője, hanem résztvevője az előadásnak. Itt senki sem érez szánalmat Kárhozó iránt, s amikor az utolsó felvonás végén ,,disszidálással” fenyegeti családját, harsogva biztatja a nézőtér: Hát menjen is. Amerikába való...! Ütemesen zengő taps köszönti már percek óta Major Tamás szinászirendezői remeklését és kitűnő szereplőtársai: Ladomerszky Margit Mészáros Ági, Somogyi Erzsi, Ungváry, Szendrő, Bozóky, Peti, Baló és a többiek pompás teljesítményét. Major elvtárs magasra emelt karral integet, hogy szólni szeretne Csepel dolgozóihoz, s amikor végre lassan elül a taps, gyors rögtönzéssel ezt mondja: — Mi, akik előadtuk ezt a komédiát, valamennyien a Népfrontra szavazunk. — Mi is, mi is valamennyien! — kiáltja egyemberként kétezerötszáz torok. L. J. Major Tamás Kárhozó, a szőrösszívű szerepében KIVÁLÓ MŰVÉSZEK SZEREPELNEK országszerte vasárnap A Népfront vasárnapi választási nagygyűléseivel kapcsolatban nyolc vidéki városban lesznek kulturális megmozdulások. Celldömölkön a Vasas Központi Kulturegyüttesen kívül szombathelyi és környékbeli kórusok, szabadszínjátszó-csoportok, zenekarok és fővárosi artisták szórakoztatják az öt megyéből összegyűlt dolgozókat. Békéscsabán és Szolnokon a honvédség május 1-én bemutatkozott Művészegyüttese lép fel. Győrött Schneider Hédy, a Bérezik Tánccsoport s a nyálc nagyangyai a síci Szegeden a most felépített új szegedi szabadtéri színpadon Bánky Zsuzsa, Palánkay Klára, Hernádi Lajos, Zathureczky Ede, s a szegedi Nemzeti Színház művészei, zenekara és balettegyüttese lépnek a közönség elé. Miskolcra Csinády Dóra, Joviczky József és a Horváth Árpád Színművészkollégium kultúrbrigádja látogat el. Salgótarjánban a MÁV operaegyüttese utazik. Pécsett a helyi színház művészei és a kultúrgárdák legjobb előadói szerepelnek. MÁRFFY ÖDÖN FRESKÓTERVEI Örvendetes az cendületes alkotókedv, a színeknek és tónusoknak az a gazdag változata, az alakító művészi készség ereje, amel Márffy Ödön legújabb műveit oh) optimistává kiegyensúlyozottá teszi. A hetvenéves mester nemhogy erőben csökkenne, inkább újabb feladatok megoldásával törekszik gazdag tapasztalatainak szintéziséhez jutni Ezt a törekvéset példázza freskóterv-vázlaainak sok roma és ezekkél nagyobb méretű, részletmegoldása. A freskóterv témája: a gyümölcsszüretelés. A nyári napsütésben fürdő kert derűs színessége, a gyümölcsfák körül szorgoskodó asszonyok telt kosarai a betakarítás örömét, a munka szép ritmusát fejezik ki. Nem véletlen, hogy Márffy Ödön ezt a motívumot választotta freskójához, hiszen régebbi kiállításain is gyakran találkoztunk festményein a pymölcsszedés festői ábrázolásával Amíg azonban képein a festői lendület bravúros előadásmódja a hevenyészett rajzzal, a forma elhanyagolásával csupán a varázslatosan finom színeket hangsúlyozta — addig ezen a freskótervén kompozíciójának középpontja a dolgozó ember. Márffy Ödön művészete továbbfolgtalója volt a posztimpresszionizmusnak, jellegzetesen a pillanatnyi benyomás hatását keltve műveiben Márffy ezzel a freskótervével megmutatta fölényes rajztudását, amelyet festményein csak sejteni engedett. A freskó a maga sajátos törvényeivel s nem utolsó sorban méreteivel konkrétabb megfogalmazást, valóságábrázolást követel. Ezért is szerencsés, de különösen tiszteletreméltó az a művészi magatartás, ahogy belső szükségből indíttatva az idős Márffyt is magával hír oadta népi demokráciánk hatalmas építő lendülete, s freskótervével bizonyságot tett népünk nagy erőfeszítéseinek eredményei mellett. Márffy Ödön freskói világitó színeikkel, harmonikus derűjükkel a munka szé.))*égét és örömét fogják hirdetni" (Népművelési Központ, Rákóczi-1 t 30 ) F. A. E. Nőin falusi kút lát ház épül májusban. Az ötéves terv nagyszerű kulturális feladatainak végrehajtásában jelentős szerep vár a falvak kultúrházaira. Még a hároméves terv biztosítja, hogy sok falu kultúrházhoz jusson. A Tervhivatal májusban tíz község kultúrházának felépítésére juttatott tervhitelt. A községek a következők: Kelemér, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Kisbajom, Cigánd, Nagygondos, Nyírbátor, Szikszó, Barnag, Pusztakengyel. OPERAESTET rendezett a szegedi Nemzeti Színház a pécsi bőrgyárban. A munkások igen nagy szeretettel fogadták a Szegedről odalátogatott művészeket, s lelkes tapssal köszöntötték pompás teljesítményüket. GORKIJ-SZOBROT kapott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem orosz intézete. Az intézetben 70 diák tanul, de rajtuk kívül az egyetem valamennyi hallgatója is részt vesz az orosz nyelvórákon. A szobrot Jancsó Elemér dékán avatta fel ünnepélyesen. A „SZÖKTETÉS A SZERÁLYBÓL" legutóbbi operaházi előadását Koltai Ferenc, a dalszínház kariskolájának vezetője vezényelte. SZOMBAT, 1949 MUUS 7 A KÖNYV A NÉPÉ 1948 cikén a magyar könyvkiadás — a Szikra kivételével — még tanácstalan volt, milyen szellemi irányt kövessen. Jellemző, hogy nagy kiadóink egészen az év derekáig, Lukács György elvtársnak nyílt felszólításáig nem hozták ki pincéikből az ott nyomtatott ívekben penészedő klasszikus kiadványokat. A centenáris év nem szülte meg a nagy ünnepi Petőfi-kiadványt. Mikszáthot, Jókait úgyszólván a közönség igényeinek — az MDP által tolmácsolt igényének! — kellett felfedeznie saját kiadóik számára. Az egységes művészi szempont hiányának következményeképpen számos kártékony vagy legalábbis fölösleges kiadvány terhelte a magyar könyvpiacot Sartre, Camus és társaik demokráciaellenes világnézete akadálytalanul fertőzhette a magyar közönséget. Andre Maurois amerikai naplója az álirodalom színvonalán csempészhette be az Amerika-rajongást. A könyvet a magyar népnek szinte szemmel láthatólag az MDP kultúrpolitikai programja adta oda. A „magas színvonalú, a valóságot, ” tehát a nép életét és harcait ábrázoló, az igazságot kereső, a demokratikus népi eszmék győzelmét hirdető optimista irodalom", az az irodalom, amely egyedül alkalmas arra, hogy teljesítse „nagy feladatát, a nép, elsősorban az ifjúság nevelését", megtalálta az utat a néphez. A négy nagy kiadó az Athenaeum, a Révai, a Franklin és a Hungária — államosítása határozott irányvonalat adott nemcsak az állami, hanem a magán-könyvkiadás működésének is. Nem véletlen, hogy a jószándékú magánkönyvkiadás — például a Cserépfalvi vagy a Dante — programja alig-alig tér el az állami, vagy a közületi könyvkiadás vonalától. JLéoycjiPBenorc»Gbbodl«K ugyanakkor a könyvárak is. A Szikra, a párt könyvkiadója, amely már 1947- ben — a többi kiadó 1,50—2 forintos átlagával szemben — elérte az 1 forintos árat ivenkint, 1948 tavaszán eléggé kidolgozottnak látta saját racionalizálási módszerét arra, hogy a Ponyvások általános leszállítására vonatkozó tervét előterjessze a Gazdasági Főtanácshoz. Az államosíts könyvkiadók központi szerveként megalakult Országos Könyvhivatal hozzájárult a terv kidologzásához. A GF intézkedésére őszre 30 százalékos, sok esetben ezt meg is haladó olcsóbbodást eredményezett és ezzel a magyar könyvkiadás elindult azon az úton, amely közkinccsé teszi a könyvet a legszélesebb néptömegek számára. 1949 tavaszára az árleszállítás meghozta gyümölcsét. A nehézkes terjesztés, a mindezideig meg nem született állami könyvterjesztő igen érezhető hiánya ellenére is a példányszámok jelentékenyen emelkedtek. Ez elsősorban az írók műveinek gyors, új kiadásában jelentkezik. Nagy Lajos karácsonyra megjelent novelláskötetének már második kiadása is majdnem elfogyott. A klasszikusok 3000 példányos kiadásai átlagban negyedév alatt kelnek el. 1949 tavaszára a könyvkiadás képe döntően megváltozott, szellemben és üzleti politikában egyaránt. Megjelentek az új írók, a demokrácia írói: Nagy Lajos, Déry Tibor, Gergely Sándor, Tersánszky J. Jenő mellé felsorakoztak az új próza fiatal képviselői: Nagy Sándor, Aczél Tamás. Míg ezelőtt a „beérkezett" költők — Gellért Oszkár, Zelk Zoltán — is csak nehezen találtak kiadóra, most megjelennek a fiatal lírikusok: Kuczka Péter, Kónya Lajos, F. Nagy László és társaik. Bizonyos, hogy a magyar nép igényeit a magyar írók még nem tudják teljes mértékben kielégíteni — sajnálatosan jellemző az a tény, hogy a Könyvnapra összesen egy új magyar regény jelenik meg —, de az új hang megszólalt és egyre több lassan növekvő kézirat készíti elő a szocialista magyar irodalom jövő esztendejét. A mind elterjedtebb, népszerűbb szovjet irodalom nemcsak a magyar irodalom számára mutatja meg a szocialista művészet ragyogó példáját; tömegolvasmánynak is egyre nagyobb jelentőségű. A Szikra működésén kívül e téren főleg az MSzT kiadójának, az Új Magyar Könyvkiadónak működése példaadó. Kiadványainak átlagos példányszáma: 10.000. Az a döntően új szemlélet és hang, amely a szocialista irodalmat a polgári irodalomtól megkülönbözteti, a szovjet példákon keresztül válik a magyar irodalom mintájává és a magyar dolgozók közkincsévé. A stpnrt át int a néphez a leglenyűgözőbb példában a marxizmusleninizmus klasszikusainak a magyar könyvkiadásban eddig hallatlan arányú elterjedtsége jelképezi. Míg 1947- ben összesen 11 művel ajándékozta meg a magyar közönséget a marxizmus-leninizmus klasszikusainak hivatott kiadója, a Szikra. 1948-ban a kiadványok száma 40-re nőtt, a példányszám 86.000-ről 1,109.080 példányra! Az átlagos példányszám 1945 és 1947 között 9000 volt — az egyéb könyvek átlagos példányszáma 2000 — 1948-ban ez az átlagos példányszám 27.500-ra emelkedett. 1949 első három hónapjában a Szikra Marx, Engels, Lenin és Sztálin írásaiból 12 művet jelentetett meg már eddig is félmilliót meghaladó példányban, az egész évi program pedig 81 kiadvány, csaknem 2 millió példányban. A Bolsevik Párt története eddig soha el nem ért méretekben, immár negyedmillió példányban forog közkézen. Bizonyára túlzás volna azt állítani, hogy a magyar könyvkiadás máris mindent megtett a demokratikus magyar könyv jövője érdekében. Míg a Szikra az 50—60 filléres íváraknál tart, a többieknek van még mit utolérniük. Míg a Szikra a 12.000 átlagos példányszámot érte el, a többiek most dolgoznak az 5000-es átlagszínvonalért. Mindamellett bizonyos, hogy sem mennyiségben, sem minőségben a magyar könyv ilyen mértékben még nem volt a magyar népé. Nép és irodalom kölcsönös egymásrahatása egyre egészségesebben alakul a növekvő példányszámok, a növekvő olvasó tömeg viszonyában. „NÉMA BARRIKÁD” címmel a csehszlovák fővárosban csütörtökön este mutatták be az 1945-ös németellenes prágai felkelésről készült filmet. A nagyszabású bemutatón megjelentek a kormány tagjai, a város vezetősége, a lengyel nagykövet és Di Vittorio, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke. Így érkezett el a fölszabadulás ideje. Fehér zászlót vettem a kezembe, kiálltam a bíróval a bátaszéki országidra s invitáltam hozzánk a szovjet katonákat. Be is jött Bátára egy század. Az emberek kiálltak az utcára, kiabáltak, integettek nekik s ebéddel vendégelték a megfáradt harcosokat. Azt mondtam akkor az ismerősöknek: — No, emberek, most jött el a mi időnk! S igazam is volt, csak azt kellett volna hozzátennem, hogy magunknak is meg kell dolgoznunk érte. Dolgoztunk is, abban nem volt hiba. Jómagam kétszáz társammal egyetemben három hetet dolgoztam önként a bajai Duna-hídnál. De nem így a gazdag parasztok! Ahányan csak voltak, rongyot húztak föl ruha helyett. Bottal meg mankóval jártak s gabonával, baksissal próbálták megvásárolni a munkátlanságot. S akkor segítségünkre jött a párt. Húszan voltunk, de az a húsz ember vállalkozott rá, hogy megváltoztatja a községet. Ideje is volt, mert ami a terményleadásoknál meg a földreform körül történt, a szegénység arcába kergette a vért. Teszem azt, a hatvan holdas Pirisára az elöljáróság nem szégyenlett ugyanannyit kivetni, mint rám, vagy többi társaimra. Akár jb>|v ejuupesjej jqqoj 88ea ‘ujbj juiiu ‘jujas marháról, akár krumpliról vol szó, egyforma időben még mindig a zsíros parasztok kezében volt. S itt van a földreform esete is. Hallottuk, hogyne hallottuk volna, hogy osztják már a földet. Alig vártuk, hogy végre mi is hozzáfoghassunk. Igen ám, de míg mi vártunk és reménykedtünk, a gazdag parasztok cselekedtek. Bementek Szekszárdra, lekenyerezték a megyei földbirtokrendező tanács némely tagját s mikor egy szerdai nap végre valahára megszólalt a dob s a községet gyűlésre hívta, gazdag paraszt uraimék már biztosak voltak a dolgukban. Biztosak ám, mert a megyei tanács embere kész listát hozott a földigénylő bizottság tagjairól, akik között ott voltak a nagygazdák emberei. Amint már mondtam, ekkor jött segítségünkre a párt, ekkor éreztük először, mit is jelent számunkra, hogy az ország vezetésébe beleszól a munkásság. Legelső dolgunk az volt, hogy a megyei bizottság tanácsára és segítségével új elöljáróságot választottunk. Magunk vettük kezünkbe a község irányítását. Mindjárt megváltozott Bátán a világ! Mindjárt csendesedett a dolgozó parasztok háborgása. A leadásokat ezentúl vagyon szerint vetettük ki s a földreformot is egy-kettőre tető alá hoztuk. 1455 kataszteri holdat osztottunk ki, a mérésbe két községbeli mérnököt állítottunk s a jószágkörüli herce-hurcának is véget vetettünk. Éppen ideje volt! Az újonnan földhözjutottak között sokan voltak, akik elkeseredtek s nem egy már-már a földről is hajlandó lett volna lemondani. — Eddig is megéltem, ezután is megélek! — hánya vetiskedtek. A józanok és bizakodók azonban azt mondták: — Nem úgy van az emberek. A munkások segítségével kiosztottuk a földet, de nem azért, hogy most visszaadjuk az urak kezére. Ilyet becsületes, saját javát akaró ember nem tesz. S akinek nem volt jószága, gazdasági szerszáma, ásóval ment neki a földnek. Jómagam is ezt csináltam, ha a mérés mellett szusszanásnyi időm maradt. Tóth János meg negyedmagával a boronát húzta. Mégsem maradt vetetten a föld. Hogy a község irányítását a kezünkbe vettük, a megyei tanácstól kiharcoltuk, hogy a gazdagoknál lévő sváb teheneket a nincstelenek között oszthassuk szét. Mindjárt jobb lett az újgazdák bizalma, mindjárt megszűnt a zsírosparasztok korlátlan igauralma. Mert adddg azt mondták: — Inkább rozsdásodjon meg a traktor, semmint hogy újgazdának szántson. Ha meg mégis nagy kérésre-könyörgésre egy napra fogatot adtak, hát hat-hét gyalognapszámot követeltek helyette. Hasonló volt a helyzet a vetőmag körül is. A gazdag paraszt nem átallotta úgy kölcsönadni, hogy új után a földhözjuttatott a tízszeresét adja vissza. Nosza, háromszor is elmentünk Furkó-pusztára, hajdani szenvedéseim színhelyére s mire kellett, a vetőmag is megvolt. Az ellenség nem nyugodott bele, hogy hatalmát elvesztette. A gazdag parászlójában csak négy és fél hold használható belőle. Ennek pedig az a magyarázata, hogy bár a mérésnél sokszor derékig jártam a vízben, mert a Duna kiáradt, mégis azt a földet vállaltam el, amelyikhez társaimnak nem volt bizalmuk. S nem bántam meg. Mindjárt az első esztendőben hét mázsás búzát arattam, a kukoricát háromszor kapáltam s hat-hétmázsás terméstöbbletre tettem szert. A tehenem is megellett. Szóval, ahogy mondani szokás, kezdtem kikupálódni. Micsoda boldogság is volt első ízben a magamén aratni, a magam kenyerét szegni! Boldogságomat csak az értheti meg, aki süvölvény korától fogva mindig másnak verejtékezett s aki álmodni sem merte, hogy egyszer majd a maga gazdája lesz. Hogy is hihettem volna, teszem azt, a harmincas években, hogy tehenem, disznaim lesznek, hogy nem kell többé az urak jármába hajtani a fejemet?! Akkorjában csoportosan bandukoltak az országutakon a munkanélküli falusi szegények s kenyérre még gondolni se tudtak fogcsikorgatás nélkül, mert az uradalom a jószággal etette föl a gabonát. De nem volt irigylésreméltó a kisparasztok élete sem. Nem volt olyan hét, hogy a dobot ne verték volna meg, ha pedig tartozás fejében holmijukat a községházára vitték, csak legyintettek egyet. — Nem érdemes kiváltani, egy hét múlva megint csak bevinnék. Erre gondoltam, mikor feleségem az első kenyeret sütötte s hálával emlegettem társaimnak is azokat, akiknek szabad életünket köszönhetjük. földreform során hat holdat kaptam. Ebből másfél hold zsombékos, így Vatok egytől-egyig az akkori Kisgazdapártba tódultak s mikor a választás megvolt s kiderült, hogy 70 százalékos többségük van, énekelve jöttek pártházunk ablaka alá. Úgy döngették az ablakot, hogy csaknem letört a kerete. Azt kiabálták, hogy eljött a leszámolás órája s egytől-egyig kihajtganak bennünket az elöljáróságból. Ha nincs eszünkben, hogy van nekünk egy hatalmas segítőtársunk, az ipari munkásság s hogy Báta se nem Budapest, se nem az ország, talán meg is szeppentünk volna. így azonban azt mondtuk nekik: — Csak a holttestünkön keresztül engedünk be mégegyszer benneteket a község vezetésébe. Megváltozott a világ, nem adtuk az ajándékba kapott szabadságot, eleget megszenvedtünk a múltban. (Folytatjuk) Egy parasztcsalád története írta: Urban Ernő 11. folytatás