Szabad Nép, 1950. december (8. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-12 / 288. szám

" Ha azt mondom: Szovjetunió - azt mondtam: béke' Küldöttválasztás az MSZT XIII. kerületi szervezetében Az egybefonódó vörös és nemzeti-' színű emblémákat a hűség és barátság fáklyája fogja össze — a Magyar- Szovjet-Társaság jelvénye díszíti most az Elzett-gyár hatalmas kultúrtermét. A XIII. kerületi MSZT-tagok többszáz küldötte gyűlt össze, hogy megválasz­­szák kerületük képviselőit a Magyar- Szovjet Társaság I. Országos­­ Kon­gresszusára. A XIII. kerületben eddig is eredmé­nyesen dolgoztak az MSZT sze­rvezetei , de most, az Országos Kongresszus küszöbén arról beszélnek: még jobb munkát kell végezniük. A kerületben a felnőtt lakosság egyharmada — huszonkétezren — tagja az MSZT-nek és egyre töb­ben kérik felvételüket. Huszon­nyolc helyen mintegy negyven elő­adást tartottak, negyven kulturális előadást, húsz klubnapot, húsz ki­állítást szerveztek. De mindez kevés: többet várnak a dolgozók az MSZT-től a XIII. kerü­letben is. A küldöttkonferencia részvevői most a békéről beszélnek — Kádár László­­né a Rico-gyárból magyarázza: „Ha azt mondom Szovjetunió — azt mond­tam béke“ — s szavai nyomán sorra állnak fel a többi gyárak küldöttei is, hogy elmondják: mit tettek eddig, s mit tesznek ezután a szocializmus or­szágának, a béke őrének még alapo­sabb megismertetéséért ★ Telekes Lajos, a MÁVAUT személy­zeti osztályán dolgozik. Tíz éve inség­­munkás volt, annakelőttje favágó, pla­kátragasztó Elsorolni sem tudná azt a tengernyi megaláztatást, amit akkor a kenyérkereset jelentett. Most iro­dalmi előadásokat tart. Azsujev, Szi­­monov, Kazakievics írásait ismerteti a XIII. kerület gyáraiban, üzemeiben az MSZT megbízásából. Sokszor eszébe jut egy pillanatra, mikor az üzemi kultúrtermekben a munkásokhoz beszél az irodalomról, azelőtt még könyv sem jutott a kezébe. Munkahelyén sokat beszélget társai­val a magyar-szovjet barátság szer­vezetéről, az MSZT-ről, így vont be többeket az MSZT munkájába, így ta­nította meg dolgozótársait arra, hogy aki a Szovjetuniót szereti, a szovjet embert megismeri, az maga is előrelép: új emberré válik. Cifra Sarolta például Telekes Lajos beszélgetései nyomán kapcsolódott be az MSZT munkájába, mindjobban megismerte a mozgalmi munkát, köny­vet, egyre több könyvet kért a Szov­jetuniótól, maga is felvilágosító mun­kát végzett — s most itt van ő is a konferencián — küldöttnek válasz­tották. Telekes Lajost jó munkájáért az Országos Kongresszusra küldi a konferencia. „Ígérem, hogy kerületünk MSZT-tagságát híven képviselem majd — mondja Telekes elvtárs. — Elmon­dom, hogy a békeharcban még na­gyobb feladatokat vállalunk, még sok­kal több tagot szervezünk, még sokkal több dolgozóval ismertetjük meg azt az országot, amelyet az életünknél is jobban szeretünk: a Szovjetuniót." Vedres Márk, Kossuth-díjas szob­rászművész lép az emelvényre. „Egy kérdést intézek önökhöz — kezdi. — Lehetséges, ma, amikor a sztrato­szférába tudunk repülni, olyan tudós, aki az étel ellen van? Igen, van olyan ország, Amerika, ahol akadt tudós, aki könyvet írt a „Pestises háború“ címmel. Nekünk viszont meg kell is­mertetnünk a Szovjetuniót még jobban minden dolgozóval — azt az országot, ahol a tudósok nem az élet, hanem a halál ellen vannak, ahol átalakítják és legyőzik a természetet. Ezt az aka­ratunkat képviseljék küldötteink az Országos Kongresszuson." Fodor elvtársnő az Edzettben dolgoz­­ik. Szakmunkás, esztergályos. „Büszke vagyok arra, hogy a mi népünk olyan hatalmas barátot mondhat magáénak, mint a Szovjetunió — mondja és fergeteges taps követi szavait. — Azért, mert fiam tisztképző­­iskolás lehet, mert én férfiakkal egyen­rangúan, mint szakmunkás dolgozha­tom — kötelességemnek érzem, hogy szüntelenül ismertessem a Szovjetunió nagy eredményeit, a szovjet nép béke­harcát, ezzel tartozom magamnak is." Bartakovics Erzsébet a Gyapjú­­mosóból kijelenti: „Azon fogok dol­gozni, hogy december 21-re, a mi drága Sztálin elvtársunk születésnap­jára ne legyen üzemünkben egy dol­­gozó sem, aki ne teljesítené normáját." Dévényi György a XIII/1-es alapszer­vezetből vállalja: 500 tagot és 100 Új Világ-előfizetőt szerveznek. A Rico-gyár küldötte az MSZT-szervezet nevében bejelenti: 20 százalékkal emelik a tag­létszámot és 30 százalékkal az Új Világ-előfizetést. Kettner Erzsébet a Rézhengerből eddig végzett munkájá­ról számol be a konferenciának: „Én elvállaltam, hogy 20 taggal és öt Új Világ-előfizetővel erősítem MSZT-szer­­vezet linket Ezt úgy teljesítettem, hogy 61 új tagot és 31 Új Világ-előfizetőt szerveztem.. Nem hagyom abba, sőt fo­kozom ezt a munkát!" Bognár Lajos a Csiszológyárbó! alapszervezete nevé­ben tesz felajánlást: december 20-ig, a taglétszámot 10 százalékkal, az Új Világ-előfize­tést 20 százalékkal emelik, Ferenczi István a kerületi DISZ nevé­ben megfogadja, hogy a fiatalok kö­zül is még többen kapcsolódnak be az MSZT munkájába. A Néphadsereg katonái üdvözlik a konferenciát. Elmondják, hogy arra törekednek: minél jobban elsajátítsák a győzelemes sztálini hadtudományt. Vörösnyakkendőg úttörő köszönti az MSZT-küldötteket, megfogadja: ta­nulni fognak még többet a pioníroktól. Határozatot hoz a konferencia: megismertetik a kerület sztahanovis­­táival az élenjáró szovjet tapasztala­­­­tokat és e tapasztalatokat széleskö­rűen elterjesztik, az üzemi MSZT-ta­­gok több és jobb munkával ünnepük A növénytermesztés fejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozat elő­írja: az őszi mélyszántást december 15-ig be kell fejezni. A határozat be­tartásának termásátlagaink növelése szempontjából nagy jelentősége­­ van. Terméseredményeink emelkedésének egyik legnagyobb korlátja a nyári szá­razság. Ez ellen most kell védekezni. A mélyszántással igen nagy mennyi­ségű vizet tartalékolhatunk a talajban s így jobban biztosíthatjuk növényeink fejlődését. December 8-i jelentések szerint a mélyszántás országos átlaga 91 szá­zalék. Ha a megyék eredményét néz­zük, azt látjuk, hogy azok rendkívül változatosak. Békés, Csongrád, Heves, Nógrád megyék már teljesítették az elő­irányzatot. Vas, Komárom, Veszprém, Zala, Bács, Hajdú, Szabolcs, Szolnok, Borsod 90 százalék felett van, Fejér 57, Győr 79, Tolna 81 százalékos teljesítésével erő­sen elmaradt. A mélyszántás munká­jában elmaradt megyék sok pártszer­vezete, gépállomása, tanácsa és többi tömegszervezete még mindig nem ér­tette meg a munka óriási jelentőségét, azt, hogy a falu vezetői felelősséggel tartoznak a terv teljesítéséért, és az elhangzott bírálatok után sem tettek meg mindent a munka meggyorsítása érdekében. Különösen áll ez Fejér megyére. Fejér megyében az elmúlt héten mindössze 8 százalékkal növeke­dett az előirányzat teljesítése. Ez az előző hetivel szemben, amikor 9 százalékos volt az emelkedés, további visszaesést mutat. De Somogy, Tolna, Győr megye sem vette komolyan a figyelmeztetést. Ezt mutatja az is, hogy Komárom megye, amely két héttel ez­előtt gyenge eredményével még az utolsók között volt, ma már nemcsak hogy elérte, de túl is szárnyalta ered­ményeiket. De nemcsak az elmaradt megyék­ben van még tennivaló. Azokban a megyékben, ahol a tervelőirányzatot száz százalékra teljesítették, még nem állíthatják le a munkát, mert sok olyan területet felszántottak (vadszi­ket, futóhomokot), ami nem volt a tervelőirányzatban. Csongrád megyé­ben például Csanytelek, Békésben Nagyszénás holdszám szerint végzett már a tervelőirányzattal, de ennek­ el­lenére van még felszántásra váró te­rület. Mi az őszi mélyszántás munkájá­ban elmaradt megyék pártszervezetei­nek, tanácsainak, tömegszervezeteinek és gépállomásainak feladata? Vegyék számba a rendelkezésre álló gépi- és fogaterőt és mozgósításával fejezzék be a határidőre még az eke „kifa­gyása" előtt kellő minőségben a mély­szántást. A tervüket jól teljesítő me­gyék pedig ne hagyják abba a munkát, addig — ha túl is vannak a száz száza­lékon —, amíg a szikes és futó­homokos területek kivételével, egy talpalatnyi tavasz vetésre váró föld is felszántatlan. Eközben egy percig se hagyják fi­gyelmen kívül a jó minőségű­ gépi­munka arányának további növelését. Több gondot fordítsanak a trágya-le­­szántásra. Ne elégedjenek meg azzal, hogy csak a föld végére hordják ki a trágyát — szántsák is le, mert sok esetben a tavasszal leszántott trágya több kárt okoz, mint hasznot. A szántási terv teljesítésének meg­vannak a lehetőségei. De ehhez az el­maradott helyeken szükség van min­den fogat, minden szántóképes trak­tor munkába állítására. Ezt kell most majd a kongresszust, a műszaki dol­gozók technikai segítséget nyújtanak a fizikai dolgozóknak. „Ne legyen ke­rületünkben olyan ember, aki ne hal­laná meg az élenjáró szovjet kultúra hangját“ —• folytatódik a határozat, majd vállalják, hogy 5000 új taggal erősítik a Magyar-Szovjet Társaság XIII kerületi szervezetét és 20 szá­zalékkal emelik az Új Világ-előfize­tést. A jelölőbizottság elnöke most jól­ismert neveket olvas: a kerületi MSZT-szervezet legjobbjainak nevét, akiket a mindennapos munkában is­mertek meg az MSZT tagjai. A ke­rület kongresszusi küldötteinek név­sorát ismertetik. A virágokkal díszített teremben fel­irat világít: „Magyar-Szovjet barát­sággal erősítjük a békét". A XIII. ke­­rületiek most úgy készülnek az MSZT első kongresszusára, hogy az valóban a Ma­gyar-Szovjet Társaság megerősí­tését a Szovjetunió iránti szeretet­ és hála elmélyítését — a béke erősítését hozza magával, a többi feladattal együtt megvalósí­tani, hogy az őszi mélyszántás elő­­irányzatának maradéktalan teljesítésé­vel biztosítsuk minden­­tavaszi vetésű növénynél a nagyobb termést. Ez dolgozó parasztjainknak nagyobb jöve­delmet, iparunknak több nyersanyagot, dolgozóinknak jobb ellátást biztosít. Aki az elővizsgát sikeresen letette, egy éven túl, de legfeljebb két éven belül, kandidátusi vizsgára jelentkez­het. A kandidátusi fokozat elnyerése cél­jából a vizsga után értekezést kell be­nyújtani. A jelöltnek dolgozatát a nyilvánosság előtt meg kell védenie. Az OTKB esetenként, külön-külön dönti el, kinek engedi meg, hogy kü­lönösen indokolt esetben az aspiráns­képzés tartama alatt is szolgálati he­lyén maradva, de aspiránsvezető irá­nyításával végezze tudományos mun­káját. Az ilyen irányú kéréseket a pá­lyázattal együtt kell benyújtani. Határidőre szántsunk fel a vadszik és futóhomok kivételével minden tavaszi vetésre váró földet A minisztertanács elnökének pályázati felhívása aspiránsképzésre A minisztertanács elnöke pályázati felhívást bocsátott ki. A felhívás töb­bek között ezeket mondja: A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletével szabályozta a tudományos káderutánpótlás terv­szerű biztosítását, a kandidátusképzés (továbbiakban: aspirantura) megte­remtésével. A rendelet értelmében pályázatot hirdetek az aspiranturában való rész­vételre. Az aspiranturára jelentkezhet az, aki a­ 40. életévét még nem töl­tötte be, b) egyetemet vagy főiskolát végzett, c) amennyiben egyetemi vagy főiskolai képzettséggel nem rendelke­zik, választott tudományának megfe­lelő szakmájában komoly eredményt ért el. „. ■ A felvételi kérelmét. .annak ..az, intéz­ménynek v­agy szervnek vezetőjé­hez kell benyújtani, ahol a pályázó jelenleg alkalmazásban áll. Az intéz­mény vagy­ szerv vezetője a kérést véleményével ellátva közvetlenül ter­jeszti fel az Országos Tudományos Képesítő Bizottság titkárságához (Budapest, V., Géza­ utca 2.) Az a pályázó, aki jelenleg sehol alkal­mazásban nem áll, kérését közvetle­nül küldi be. A pályázat beadásának határideje december 21-e. Ebben az évben az alábbi tudomány­­szakokra lehet pályázni: irodalomtörté­net, nyelvészet, klasszika filológia, pe­dagógia, filozófia, történelem, társa­dalomtudomány, politikai gazdaságtan, gazdasági földrajz, jogtudomány, agrárgazdaságtan, néprajz, matema­tika, alkalmazott matematika, moleku­láris fizika, elméleti fizika, kísérleti fizika, meteorológia, atomfizika, radio­lógia, mikrobiológia, állattenyésztés, állategészségügyi bakteriológia, nö­­vényszociológia, agrobiológia (nö­vénynem­esítés, kertészeti nemesí­tés), biológia, biokémia, bakteriológia , víruskutatás, tbc.-pathológia, egész­ségügyi szervezés, kórbonctan, kórtan, sebészet, urológia, belgyógyászat, alu­­miniumkutatás (mechanikai technoló­giája), gépelemek, kohógéptan, mező­­gazdasági géptan, általános építészet, hídépítéstan, híradástechnika, geodézia, vaskutatás, szénbányászat, szénbányá­szat gépesítése, szerszámgépgyártás technológiája, műszaki mechanika, ko­hászat, kohógéptan, geológia, fizikális kémia, szerves kémia, analitikai kémia, gyógyszerkémia, kolloidkémia ásvány­olaj, ipari fizikai kémia, szervetlen ké­mia. A minisztertanács elnöke kiadta a tudományok kandidátusa bevezetéséről szóló rendelet végrehajtási utasítá­sát is. Az új tudományos fokozat alapjául szolgáló képzés irányítását a Magyar Tudományos Akadémia az Országos Tudományos Képesítő Bizottság útján gyakorolja. Akik aspíránsképzésben óhajtanak résztvenni, azoknak pályá­zatuk elbírálása után felvételi vizsgát kell tenniök. A pályázónak a felvételi vizsga előtt 15 napi fizetett szabadság jár, amely a rendes szabadságidőbe nem számít­ható be. Az aspiráns ösztöndíjban részesül, amelynek összege havi 1000 forint. Kivételes esetben az OTKB az ösztön­díj összegét 1500 forintig felemelheti. Az aspiránsképzés kezdetétől számított egy éven belül az aspiráns kandidá­tusi elővizsgát tesz. 4 SZABAD NÉP KEDD, 1950 DECEMBER 12 A „begyűjtési napok" mindenütt meggyorsítják a kukoricabegyűjtés ütemét A kukoricabeadásban az ország sok részében komoly elmaradás van. Dol­gozó parasztságunk legöntudatosabb­­jai felismerték a kukoricabegyűjtés je­lentőségét és ezért sok községben „ku­­koricabegyűjtési napot”­ rendeztek, hogy behozzák az elmaradást. A be­adási kötelezettség tudvalevőleg ala­csony: mindössze a termés 10 száza­léka. Így gyorsan terjed az előirány­zat túlteljesítésére irányuló mozgalom is és már sok község van, ahol jelen­tősen túlszárnyalták az előirányzatot. Az előirányzat túlteljesítésében jó pél­dával járnak elől a kommunista dol­gozó parasztok és a tanácstagok. A baranya megyei Bolyon, ahol Rózsa Pál, községi tanácselnök, termelőcsoo­porttag 3 mázsa tengeri „C”-jegyre történő beadásával nyitotta meg a begyűjtési napot, estig 130 mázsa csövestengeri gyűlt össze. Az ugyancsak baranya­megyei Lipó községben 230 mázsa tengeri volt a begyűjtési nap ered­ménye. Dolgozó parasztságunk sokhelyütt többször is megismétli a begyűjtési napot, hogy mielőbb teljesítsék és túl­teljesítsék az előirányzatot, minél több kukorica begyűjtésével mozdítsák elő állattenyésztésünk fejlesztését a dol­gozók élelem- és iparunk nyersanyag­­ellátását. Kisrákos 207, Perkáta 133 százalékban teljesítette kukoricabegyűjtési előirányzatát tagjai házról házra járták a községet, felvilágosítva a dolgozó parasztságot a kukoricabegyűjtés fontosságáról. A jó versenyszellem is hozzájárult Kis­rákos 207 százalékos teljesítéséhez. Kis­rákos Ispánk községgel áll párosver­senyben. Marton Ernő 2 holdas dol­gozó paraszt, községi tanácselnök 205 százalékban teljesített© kukoricabeadási kötelességét. A fejér megyei Perkáta községben a dolgozó parasztok versenyben áll­nak. A verseny eredménye, hogy egy hét alatt 117 mázsa kukori­cát gyűjtöttek be a községben. Ez­zel a község 103 százalékról 133 szá­zalékra emelte kukoricabeadási elő­irányzatának teljesítését. Perkáta el­fogadta az enyingi járás versenykihí­vását és most az enyingi járás vala­mennyi községével versenyben áll, hogy tovább növeljék az eredményt. Pavlicsek László, 13 holdas tanács­tag 175 százalékban teljesítette kuko­ricabeadási kötelességét. Peidl István 12 holdas tanácstag 205 kilót, Selymes József, 8 holdas dolgozó paraszt 500 kiló morzsolt kukoricát adott be „C“ vétel­­jegyre. P. Horváth János, 8 holdas dolgozó paraszt 183 százalék­ban, Krenkó Mihály, 11 holdas dol­gozó paraszt 200 százalékban teljesí­tette kukoricabeadási kötelességét. A vas megyei Kisrákos község kuko­ricabegyűjtési kötelességének 207 szá­zalékig tett eleget. A községi tanács A Béke Hír határozatait Pécs Szombathely Kőszeg Szent­gotthárd Körmend Tamási Kövesd Sarkad Pásztó „ 17 d. e. 10 „ BORSOD MEGYE december 17 d. e. 11 óra GYŐR MEGYE december 14 d. u. 4 óra * 16 d. u. 4 „ » 16 d. u. 5 „ „ 17 d. e. II „ SZABOLCS MEGYE december 17 d. e. 11 óra » 21 d. e. 11 „ - 17 d. e. 11 „ „ 21 d. e. 11 „ ZALA MEGYE december 14 d. u. 4 óra „ 21 d. e. 10 „ BÁCS-KISKUN MEGYE december 17 d. e. 10 óra „ 17 d. e. 10 „ „ 17 d. e. 10 „ VESZPRÉM MEGYE december 17 d. u. fél 7 óra „ 17 d. e. 10 óra „ 16 d. u. 6 „ FEJÉR MEGYE december 17 d. e. 9 óra „ 17 d. e. 10 „ SOMOGY MEGYE december 16 d. u. 6 óra a 16 d. u. 6 „ Makó Szentes Szolnok Török­szentmiklós Mezőtúr Dorog Tata Mezőkövesd Győr Sopron Mosonma­gyaróvár Kapuvár Nyíregyháza Kisvárda Újfehértó Nyírbátor Lovászi Letenye Kecskemét Kalocsa Dunavecse Veszprém Keszthely V­árpalota Székesfehérvár S­árbogár­d Kaposvár Siófok és II. Világkongresszusának ismertető békenagygyűlések BARANYA MEGYE december 17 d. e. 10 óra VAS MEGYE december 12 d. u. 6 óra­­ 17 d. e. 10 „ „ 17 d. e. 10 „ „ 16 d. u. 6 „ TOLNA MEGYE december 17 d. e. 10 óra „ 17 d. e. 10 „ BÉKÉS MEGYE december 17 d. e. 10 óra NÓGRÁD MEGYE december 17 d. e. 10 óra CSONGRÁD MEGYE december 17 d. e. 10 óra „ 17 d. e. 10 „ SZOLNOK MEGYE december 14 d. u. 5 óra „ 16 d. u. 5 „ „ 17 d. u. 3 „ KOMÁROM MEGYE december 17 d. e. 10 óra Lukács György Parragi György Sulyán György Beresztóczy Miklós Kenéz István, Döbrentei Károly­né Bebrics Anna Benke Valéria Rigó Antal Erdei Mihály Katona Sándor Czottner Sándor Izsák Júlia Pesta László Radics J­ános és Földes Mihály Gosztonyi János Vásárhelyi Miklós Vass Erzsébet Czottner Sándor Barcs Sándor Ripka Gézáné Seregély József Pesta László Csömör Gáspár Kakuk Ferencné Pongrácz Zsuzsa Illés Béla Jóboru Magda Máté János Batla Lászlóné Lakatos Dezső Illés Béla Széchy Károly dr. Horváth Richard és Nagy Mária Fábri Tibor Csík­esz Józsefivé Dögei Imre

Next