Szabad Nép, 1954. január (12. évfolyam, 1-31. szám)
1954-01-07 / 7. szám
CSÜTÖRTÖK. Egy kis nép első írója Leningrád, január 6. «Egy kis nép első írója» — ez a cím látszólag irodalomtörténeti témára utal. Az olvasó joggal feltételezi, hogy egy sokszáz évvel ezelőtt elhunyt íróról lesz szó. Nem — Ritheu, népének első írója, nem évszázadokkal ezelőtt élt. Még csak nem is aggastyán. Rithen mindössze 24 éltes. Szűkebb hazája, Csukotka, Ázsia legészakkeletibb csücskében terül el, az északi sarkkörön túl A csukások (akiket nálunk régen tévesen az eszkimók közé soroltak) kis nép, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig a nyomor és betegségek következtében már kihalófélben volt. A századeleji orosz népszámlálás mindössze hatezer csukcsról tesz említést. A sámánok butította, nyomortépte kis nemzetiség ebben az időben az ősközösségi társadalom felbomlásának korában volt írni, olvasni a csukcsok nem tudtak. Egész Csukotkában mindössze egyetlen iskola volt, az is az orosz hivatalnokok gyermekei részére. S ha az Októberi Forradalom hatalmas fordulatot jelentett valamennyi Oroszországban élő nép számára, úgy ez sokszorosan vonatkozik a csukcsokra. Az őskommunista társadalom felső fokától a kommunista társadalom alsó fokáig, a szocializmushoz vezető utat, amelyet más népek évezredek alatt jártak meg, a csukcsok rövid néhány évtized alatt tették meg. De hadd mondom el Ritheu életének történetét úgy, ahogy tőle hallottuk. Ritheu 1930 március 8-án született a csukotkai Velenben. Apja egy bálna- és fókavadász-kolhoz tagja. Nem érdektelen megemlíteni, hogy a kis csukcs születésénél már nem varázsló, hanem a közeli egészségházból kihívott okleveles szülésznő segédkezett. Abban az időben a szovjethatalom már felállította volt Csukotkában az első kórházakat és nemzeti iskolákat, miután 1928-ban orosz tudósok megteremtették a csukcs ábécét. Nyolcéves korában Rithent beíratták az ueleni általános iskola első osztályába, nyaranként elutazott a csukcs nemzetiségi körlet központi pionírtáborába, megismerkedett szovjet és orosz írók műveivel, csukcs, majd orosz nyelven. Az általános iskola elvégzése után Rithen ideiglenesen félbeszakította tanulmányait. Egy darabig a kolhozban dolgozott. Részt vett nehéz és izgalmas fóka- és rozmár vadászatokon (ebből és rénszarvastenyésztésből áll a csukotkai kolhozok alapvető tevékenysége), majd egy geológiai expedíció mellett volt tolmács és vezető. Végül a «Szovjetszkaja Csukotka» című lap szerkesztőségében dolgozott egy ideig, aztán iskolai tanulmányai befejezése után Leningrádba utazott és a felvételi vizsgák sikeres letétele után beiratkozott a Zsdanov Egyetemre, az északi népek fakultására. Nemrégiben egy olvasóankéton, ahol az ő műveit vitatták meg, valaki megkérte: — Rithey elvtárs, meséljen valami érdekes esetet az életéből! A fiatal írónak eszébe jutott egy eset, amely akkor történt meg vele, amikor Velenből Anadirba, a csukcs nemzetiségi körlet központjába utazott. — Az én személyazonossági igazolványomban csak a keresztnevem állott: Ritheu. A csukcsoknak nincs vezetékneve. Amikor ezzel az igazolványommal elmentem bejelentkezni, a rendőrségen egy olyan tisztviselő fogadott, aki csak nemrégen érkezett Csukotkába és még nem ismerte a helyi szokásokat. — Apai név és vezetéknév nélkül nem lehet bejelentkezni — mondotta szigorúan — Hát mit tegyek? «— Amit akar... — Anadirban volt egy orosz professzor ismerősöm, akinek expedíciójában tolmácsoltam. Ezt a tudóst Jurij Szergejevicsnek hívták. Elmentem hozzá. — Jurij Szergejevics, adja kölcsön nekem a nevét, így lettem én Jurij Szergejevics és csukis keresztnevem — Ritheu *— a vezetéknevem lett. Ritheu elbeszélései — amelyeket csukcs nyelven írt és amelyek orosz fordításban már számos nagy folyóiratban és önálló kötetben is megjelentek, sőt nemrégen a «.Les Lettres Francaises* című francia irodalmi lap hasábjain is napvilágot láttak — mind a mai Csukotkáról szólnak. Legtöbbjükben élénken mutatkozik meg a régi és az új harca. Ennek a harcnak Csukotkában egészen sajátos formái vannak. Az «Ablak» című novellában arról van szó, hogyan vág ablakot az öreg nem alkot farangájába (sátrába) a két fia. Az öreg eleinte felháborodik az ősi szokások ilyen égbekiáltó megsértésén, de aztán lassan — a köztiszteletben álló orosz tanító szavainak és az üvegablak nyilvánvaló előnyeinek hatása alatt — megnyugszik. Az új megjelenése Csukotkában igen sajátságos és távolról sem egyenletes. Ugyanannak az öregnek, aki tiltakozott az ablak ellen, ha — mondjuk — Habarovszkba akar utazni, eszébe se jutna, hogy másképpen utazzék, mint gőzhajón, s ha történetesen télen kell útrakelnie a repülőgépen. Ritchey elbeszélésének hősei: csukcs vadászok, rénszarvastenyésztők, kolhozisták, egyetemi hallgatók, kommunisták, komszomolisták. — Sokan azt várják tőlem — mondja Rithen — hogy sámánokról, varázslókról írjak. Pedig, higgye el, az egyetlen sámán, akit életemben láttam, akkor halt meg, amikor még kisgyerek voltam. A csukcsok sohasem voltak különösen vallásosak. Csak betegség vagy éhínség idején voltak vallásosak. Amióta Csukotkában orvosok, kórházak vannak, amióta motoroshajókon folyik a vadászat, s a kolhoz egy munkaegységre 45 rubelt fizet ki, a babonás hit a varázslókkal együtt rövid húsz év alatt nyomtalanul eltűnt. Régen például az volt a szokás, hogyha a csukcsok bálnát ejtettek el, nagy, többnapos ünnepségeket, mulatságokat rendeztek. Ma már ez lehetetlen. Amikor utoljára otthon voltam, szünidőben, kolhozunk tagjai két hónap alatt öt bálnát ejtettek el. Márpedig, ha ilyen sűrűn rendeznének ünnepségeket, nem is maradna idő a munkára. — Hogyan és mikor kezdett írni? — ezt a kérdést tesszük fel Ritheunak. — A «Szovjetszkaja Csukotka» című lap két nyelven — csukcsul és oroszul — jelenik meg — mondja Ritheu. — Én mint fordító dolgoztam a szerkesztőségben. Itt egyes elvtársak azt állították, hogy a csukcs nyelv olyan primitív, hogy azon nem lehet szépirodalmi művet írni. Be akartam bizonyítani, hogy ez nem igaz. Először verseket, majd elbeszéléseket kezdtem írni csukcs nyelven. Először a csukcs lapokban jelentek meg, majd leningrádi és moszkvai folyóiratokban. Ritheu nevét ma már sokan ismerik szerte a Szovjetunióban. Elbeszélésgyűjteményéről két irodalmi folyóirat is közölt igen dicsérő bírálatot. Aki azt hiszi, hogy Ritheu elbeszéléskötete csak azért érdekes és értékes, mert ez az első eredeti csukcsnyelvű szépirodalmi mű — nagyon téved. Ezek természetesen nem egy kiforrott, nagy író novellái, de mint fiatal, tehetséges író, Ritheu megállja a helyét orosz, ukrán vagy grúz kezdő írótársai között is. A 24 éves Ritheu szerény, szorgalmasan látogatja az egyetemi előadásokat és szemináriumokat, jól vizsgázik. Az egyetem elvégzése után Rithey viszszatér Csukotkába, valószínűleg az újság szerkesztőségében fog dolgozni. — Alig várom már — mondja — hogy otthon legyek. Rengeteg levelet kapok hazulról — ismerősöktől és ismeretlenektől. Egyesek Leningrádról érdeklődnek vagy az itteni egyetemről, mások mindennapi problémáikról írnak. Terveiről kérdezzük. Ritcey így felel: — Első regényemen dolgozom, azt szándékozom befejezni az új évben. Az új évben, amit mi, csukcsok, ünnepeltünk meg először. Amikor Leningrádban délután két óra van (tehát Budapesten déli 12 óra), Csukotkában akkor itt éjfélt az óra. Kulcsár István RITHEU: TÍZ NAPRA SZOMSZÉDOK Ritheu Moszkvából Habarovszkba való tíznapos utazását írja le abban az elbeszélésben, amelyből a fenti részletet közöljük Ritheu útitársai, egy földije és egy belga professzor a feleségével. Szomszédainkat minden rendkívül érdekelte: az Európa és Ázsia közötti határ éppen úgy, mint a zónaidő, a szomszéd vagonban utazó kolhozparasztasszony — a szocialista munka hőse — éppen úgy, mint a szibériai folyók megfordításának problémája. Mindent elmondtunk nekik, amit csak tudtunk, összeismertettük őket a kolhozparasztasszonnyal, megmutattuk a térképen, hogyan lehet az Irtisz vizét dél felé, a kazahsztáni homok felé fordítani. Laerlenc professzor és felesége figyelmes, tárgyilagos hallgatók voltak. Az ország nagysága meghökkentette őket. Belgiumban — tréfálkozott a professzor — nincs szükség semmiféle zónaidőre. Még inkább meglepték őket az építkezések óriási méretei, a hatalmas természetátalakító tervek. Jólesett, hogy megismertethettük őket a szovjetország eredményeivel. Annál is inkább, mert a professzor útinaplót vezetett, s ezt Belgiumba való visszatérése után szándékozott kiadni. Egy dolog volt csak, ami nagyon kellemetlenül érintett bennünket — mégpedig az, hogy állandóan minket tanulmányoztak. Laerlenc professzor érdeklődéssel kérdezősködött Csukotkáról, meghallgatta elbeszéléseinket, s azután elgondolkozva körülbelül ilyesféléket mondott: — Azt hiszem, hogy házak harangok helyett, villanyvilágítás ezek helyett a... Hogy is mondják? ... faggyúmécsesek helyett .....Ez persze haladás, nagy haladás... De ezzel Észak elveszti sajátosságát, költészetét ... Ugye? — Köszönöm szépen, de nem egészen. Valahogy kibírjuk költészet nélkül is. — Majd rövid hallgatás után Geutegin így helyesbített: — Ilyen költészet nélkül mindenesetre. Szomszédainkat kétségbeejtette a halászat gépesítése is, sőt még az is, hogy a csukott úii falvakban már régen nincsenek sámánok. Nem mintha a haladás ellenségei lennének, nem, hiszen haladó gondolkodású embereknek tartják magukat. Csak ... csak éppen mi, akik annak örülünk, hogy szörnyű elmaradottságunk véget ért, olyan embereknek tűnünk számukra, akik képtelenek megérteni, hogy «milyen prózaivá változtatja a civilizáció az életet». — Értse meg professzor — mondta Geutegin, azon igyekezve, hogy ne guruljon dühbe — az az élet, amelyet népünk maga mögött hagyott, nem élet, hanem lassú halál volt a csukcsok számára. S ha pontos akarok lenni, nem is volt olyan nagyon lassú. Ezért gyűlöljük annyira az elmaradottságot. Ami pedig a költészetet illeti, azt egészen másban látjuk. Abban a harcban látjuk, amelyet a zord természettel, vagy magával az elmaradottsággal folytatunk, ezt látjuk népünk újjászületésében, a villanyban, amely megvilágítja a csukcs falvakat... — Villany és költészet — két különböző dolog, monsieur Geutegin. Egészen különböző dolog. — Számunkra pedig ezek a dolgok sokkal közelebbi rokonságban vannak, mint a költészet és a régi csukcs élet, legyen háromszor is átkozott! A baj ott van, hogy ön a kapitalista civilizáció minden bűnét, egész «prózaiságát», mint ahogy ezt nevezi, ránk is alkalmazza ... Azaz nem veszi számításba, hogy egészen más civilizációt építünk, nem kapitalistát... A professzor a megadás jeléül mosolyogva emelte fel kezét, « a vita tréfával ért véget. Igyekeztem megvigasztalni szomszédainkat, s elmondottam nekik, hogyha majd Geuteginnel, az egyetem befejezése után végleg visszatérünk Csukotkába, gyakran kell majd a költői kutyaszánt használnunk a prózai autó helyett. ★ Megérkeztünk Krasznojarszkba. A folyosó ablakánál álltam, amikor Geutegin odalépett hozzám és megkérdezte: — Mondd, miért beszélnek ezek a belgák egymás között franciául? Majdnem mindent megértettem a beszélgetésükből. Tudod, éppen rólunk volt szó. Nagyon kényelmetlen dolog. — Biztosan azt hiszik, hogy nem érted őket. — Nem erről van szó. Az a baj, hogy mennyire el vannak ragadtatva. — Ugyan? Hát miről beszélnek? Azon csodálkoznak várjon, hogy a csukcsok is hasonlóak az emberhez? — Nem, most az egyszer nem tettek semmi célzást származásunkra. Csak azt mondták, hogy remek fickók vagyunk. A professzor még azt is mondta, hogy örömmel kicserélne bennünket sok liéges-i diákjával. — Valóban?! — Bizony. Valami ilyesmit mondott, ha jól értettem. Az ő kiejtésük egyáltalában nem olyan, mint a mi francia tanárnőnké. Mondd csak, mit meséltél nekik az északi fakultásról? — Csak azt, hogy ott tanulok. Miért? — Mert a professzor azt tételezi fel, mintha az északi fakultáson kisebbek volnának a követelmények. Érted? «Biztosan — mondja — ott speciális tanterv szerint tanulnak». Mintha ott könnyebb lenne. — S te erre mit mondtál? — De hiszen egymás között beszélgettek. Hiszen nem mondtam meg nekik, hogy értem őket. — Bizony, ezt elfelejtettem. Csodálom, hogy nem árultad el magad! Geutegin ugyanis nem az északi fakultáson tanult, hanem éppen akkor fejezte be a matematikáit. Útitársaink azonban nyilvánvalóan azt hitték, hogy a csukcsok számára az igazi fakultások nem elérhetők, hogy a csukcsok és egyéb északi népek számára könnyebb, hozzáférhetőbb speciális fakultást szerveztek. Aznap már nem beszéltünk erről a témáról. Másnap azonban kérdezgetni kezdtem a professzort a liéges-i egyetem felől, s mellékesen meséltem neki egyet-mást a leningrádi egyetemről is. Nagy vonalakban elmondottam, hogy a mi fakultásunkon nemcsak a távolkeleti népek képviselői tanulnak, hanem mindazok, akiket az északi filológia érdekel. Említettem azt is, hogy ez fordítva is áll: sok északi tanul egyéb fakultásokon, ha más szakmát választ, így például Geutegin matematikus ... — Oh! — A professzor tisztelettel nézett Geuteginre. — Mindjárt nagyot nőtt a szememben — mondta. A matematika mindig gyönge oldalam "volt. Ez volt az én... Hogy is mondják?... Ez volt az én Achilles-sarkam... Hallod, Claudine ... a monsieur matematikus. Mutassa csak az indexét... Milyen eredménnyel tanúl? Ez természetesen félig-meddig tréfa volt, ugyanakkor azonban kicsendült belőle az a kívánság is, hogy ellenőrizze szavaimat. Geutegin elővette indexét, Laerlenc professzor átlapozta. «Kitűnő! Kitűnő! Jeles! Megint kitűnő!» — ismételgette. Ugyanazon az estén Habarovszkról beszélgettünk. Eszembe jutott, hogy a habarovszki múzeumban kiállították földimnek, a híres csontfaragó Gemaugenek néhány munkáját. Madame Laerlenc följegyezte noteszába a csontfaragó nevét, hogy feltétlenül megnézze munkáit. Egészen belezavarodott a franciák számára szokatlan név írásába. Geutegin, aki mellette ült, észrevette ezt és betűzni kezdte a nevet. Minden egyes betűt franciául nevezett meg. Madame Laerlenc mindent leírt, majd csendesen ezt kérdezte: — Ön tehát beszél franciául? — Oh nem — restelkedett Geutegin — csak nagyon keveset. — Ne szerénykedjen — mondta a professzor. Magam láttam az indexét. Franciából — kitűnő! Felesége mélyen elpirult, s arkába harapva elmosolyodott, nehogy elnevesse magát. Végül mégis nevetni kezdett, s mi is vele tartottunk, mert mindnyájan egy kissé kényelmetlenül éreztük magunkat. A professzor utolsónak csatlakozott hozzánk, kezdetben egyáltalában nem értette, min nevetünk. Később még sokáig ismételgette: «jaj-jaj! Hiszen úgy beszélgettünk önök előtt, mintha csak ketten volnánk itt!» A mesés szépségű Bajkál meghódította szomszédainkat. S mi, akik nem először utaztunk végig partjain , mi sem tudtunk elszakadni az ablaktól. A hegyláncok, amelyeket végnélküli alagutak szelnek át, a könnyű széllel játszadozó hullámok, a vitorlások a hullámokon, a távoli hegycsúcsok ... Hol ebben, hol abban a fülkében csendült fel a régi dal: «Dicső tenger, szent Bajkál...» Most már közel voltunk Habarovszkhoz, közös útunk végéhez közeledett. A professzor arra kért, engedjük meg, hogy felesége lerajzoljon bennünket: szeretné, ha utunk emlékét legalább rajzban örökíthetné meg. Nem volt okunk arra, hogy megtagadjuk a kérést, azonban kissé kínosan érintett az a gondolat, hogy a ritkaságok gyűjteményébe kerülünk. «Rénszarvasok, rozmárok, csukcsok ...» — Tessék — mondta Geutegin. De csak egy feltétellel: ha megengedik, hogy emlékül lefényképezzem önöket. Bőröndjéből elővette gépét és a «Jerofej Pavlovics» állomáson, az állomás előtti kis téren le is fényképezte őket. Ezután Madame Laerlenc lerajzolt bennünket. Harminc percre mindkettőnknek szoborrá kellett változnunk. Amíg én ültem, Geutegin azt utánozta, hogyan fogja madame Laerlenc mutogatni arcképeinket lieges-i ismerőseinek, milyen útiélményeket fog mesélni a rénszarvason megtett utazásról, a jegesmedvevadászatról... — Hiszen minden barátunk tudja — nevetett madame Laerlenc — hogy nem is akartunk az északi sarkig utazni. Utunk legészakibb pontja Leningrád. — Ez nem fontos. Meggondolhatták magukat. Rábeszélhette önöket két fiatal csukcs, akikkel a moszkva-habarovszki vonaton ismerkedtek meg. S mondhatja, hogy később az egyik csukcstól egy kis fókát kapott emlékül. — De mit mondjak, hová tettem? A vendégek azt akarják majd, hogy mutassam meg nekik. . — Mondja azt, hogy a hazafelé vezető úton a fóka Észak után vágyakozott és megbetegedett. Le kellett lőni és szőrmemellényt csináltak belőle. Ilyen mellényt pedig Habarovszkban is lehet venni, s meg lehet mutatni a vendégeknek. Csak el ne felejtse kifejteni belőle a gyári jelzést. ★ Rákövetkező napon, már közvetlenül Habarovszk előtt a professzor és Geutegin nem állták meg és megint vitázni kezdtek. Ebben az esetben, a többnejűség kérdésében nem tudtak közös nevezőre jutni. A professzor azt bizonygatta, hogy ennek a szokásnak megszüntetése, amely Csukotkában egészen a szovjethatalomig fennállt, csak adminisztratív, formális jellegű lehet. — A változások nem mennek ilyen gyorsan — mondotta. — Különösen ezen a területen ... Ehhez szükség van... sok nemzedékre. A gyerekek... hogy is mondjam?... a gyerekek nem esnek meszsze a fájuktól. Meg kell változnia a szerelem fogalmának. Ez nem megy olyan gyorsan. Nem tudom elhinni. A többnejűséget meg lehet tiltani, de nem lehet megtiltani azt, hogy másképpen érezzetnek. Geutegin szerényen bizonygatta a professzornak, hogy a csukcsok már azelőtt is «másképpen éreztek», a szerelem fogalma pedig Csukotkában is éppen olyan, mint bárhol másutt. Azt magyarázta, hogy a többnejűség azért ment már feledésbe, mert megváltozott az egész társadalmi rendszer, s a házasság formái, mint ismeretes, szoros kapcsolatban állnak az egész társadalmi élettel... De a professzor mégis erősködött: — Nem, nem. Ilyen dolgok nem változnak meg hirtelen. Nem tudom, hogyan végződött volna a vita, ha nem lép közbe az asszony. Kijelentette, hogy miután a szerelemről van szó, kész magára vállalni a döntőbíró szerepét. «Csak az asszonyok tudják — mondotta — hogy mi a szerelem». Szerinte a többnejűség szokása összeegyeztethetetlen a valódi érzelemmel. Teljes mértékben egyetértettünk vele. Kijelentette, hogy ez a szokás azért állott fent Csukotkában, mert az északiak egyáltalán nem ismerik az igazi érzelmeket. — Ne haragudjanak rám — mondta kedvesen mosolyogva — ne sértődjenek meg... Az az ember, aki ilyen messze lakik ... hidegben, körülötte jég... nem tud olyan forrón szeretni. Ahhoz másfajta szív kell. S miután Csukotka igencsak északon fekszik, az asszony véleménye szerint «Maurice-nak van igaza: ezt a szokást nem lehet kipusztítani». Ez a professzor számára is váratlan következtetés volt. — Nem, Claudine — mondotta — lemondok az ilyen támogatásról. Észak nem tehet erről. Valaha még a trópusokon is volt többnejűség. Egyáltalában nem erről beszéltem. S Geutegin, valamilyen rejtélyes okból nagyon elégedetten, így szólt: — Ha megfosztja a férfiakat attól a joguktól, hogy ítéljenek a szerelem fölött, akkor két fiatal nőt hívok tanúnak. Egyikük elkísérte barátomat Leningrádba, a másik pedig rám vár Anadirben. Biztosítom önt, Madame, hogy egyikük sem értene egyet az ön felfogásával az északiak érzelmeiről. Ez volt utolsó vitánk. Már feltűntek az Amur sötét hullámai, néhány utas már a kocsi petronja felé indult. Elérkezett a búcsú ideje. Szomszédaink udvariasságok tömegével árasztottak el bennünket, s ez -sérezhetően — őszinte szívből fakadt. Ugyanígy válaszoltunk mi is. Mielőtt lezártam volna bőröndömet, kikerestem belőle egy csukcsnyelvű könyvet és megajándékoztam vele útitársamat. Puskin versei voltak, saját fordításomban. Szomszédaink láthatóan rendkívül örültek az ajándéknak. — Azt hiszem — mondotta a professzor — egész Belgiumban ez lesz az első csukcsnyelvű könyv. — A szerző dedikálásával — kiáltotta az asszony. — Nem — igazítottam helyre — csak a fordító dedikálásával. Geutegin és én még egyszer kezet szorítottunk szomszédainkkal, majd fogtuk bőröndjeinket, s kimentünk a folyosóra. Megígértük szomszédainknak, hogy hordárt hívunk számukra. Amikor teljesítettük ígéretünket, kiszálltunk, s Geutegin így szólt: — Látod! És te még el akartál menekülni egy másik kupéba! Emlékszel? — _ S biztos vagy benne, hogy mindent megértettek abból, amit ez alatt a tíz nap alatt magyarázgattál nekik? —’ Természetesen megértették! Ha nem is mindent, de mindenesetre sokat. S ez így van jól. Magad mondtad, hogy figyelembe kell venni, honnan jöttek. Akárhogyan is, de az ő hazájuk egy egész történeti korszakkal maradt el a mienk mögött. SZABAD NÉP Külföldi Hírek — A BRIT-GUYANA! NÉPI HALADÓ PÁRT közölte, hogy bojkottálni fogja azt a bizottságot, amelyet Lyttelton angol gyarmatügyi miniszter szervezett a britguyanai alkotmány felülvizsgálására — jelenti az «MTI». — AZ AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTÉRIUM SZÓVIVŐJE kijelentette: a Koreában harcolt tizenhat «ENSZ-ország» képviselői hétfőn Washingtonban megbeszélést tartottak. (AFP) — AMERIKAI KATONAI REPÜLŐGÉPEK december 21 és 31 között 17 alkalommal hatoltak be a koreai-kínai fél ellenőrzése alatt álló területre — jelenti az «Új- Kína». — MYRDAL, AZ ENSZ EURÓPAI GAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁNAK FŐTITKÁRA meglátogatja a nyugateurópai és a keleteurópai országok fővárosait. Myrdal értekezletet készít elő, amelynek célja a Kelet és Nyugat közötti árucsereforgalom fokozása — jelenti a londoni rádió. — A TÖRÖK PARLAMENT törvényt fogadott el, amelynek értelmében 110 millió török lírát irányoznak elő repülőterek építésére — jelenti a «Zafer» című lap. — A JUGOSZLÁVIAI HÓVIHAROK következtében Macedónia egyes kerületeiben megakadt a forgalom. Az alacsony hőmérséklet és az erős havazás miatt megszakadt a telefonösszeköttetés Londonnal, Münchennel, Prágával, Isztanbullal, Szalonikivel, Athénnel és más európai városokkal — közli a «Borba». A LEMONDOTT OLAF HELLET VEZÉRŐRNAGY, Oslo és a hozzátartozó kerületek katonai parancsnoka, tiltakozásul az ellen, hogy az Északatlanti Szövetség beavatkozik a norvég fegyveres erők irányításába — jelenti a «TASZSZ». — GÜNTHER SCHRÖDER fiatal nyugatnémetországi hazafit a dortmundi tartományi bíróság különtanácsa egyévi fogházra ítélte. A bátor békeharcos egy ifjúsági gyűlésen bírálta Adenauer militarista politikáját és a német kérdés békés megoldásáért szállt síkra — jelenti az «MTI». — DENIS WRIGHT TEHERANI BRIT ÜGYVIVŐ szerdán egyórás megbeszélést folytatott Zahedi iráni miniszterelnökkel és Entezam külügyminiszterrel. «Tizennégyhónapos megszakítás után — mondotta Wright — részletes megbeszéléseket folytattunk, amelyek főként az olajkérdésre vonatkoztak. Teljes bizonyossággal mondhatom, hogy az olajkérdés megoldása sokkal közelebb álló, mint azt általában hiszik» — jelenti az «AFP». — BUTLER angol pénzügyminiszter Sydneybe érkezett, hogy részt vegyen a brit birodalom pénzügyminisztereinek értekezletén — jelenti a «Reuter». — BEZÁRTÁK az iráni «Sahdaht» leányliceumot, amelyben az utóbbi napokban kormányellenes tüntetések zajlottak le. Hasonló tüntetésekre került sor két más leányiskolában is — jelenti az «AFP». — A KAIRÓI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK két vádlottat ötévi börtönbüntetésre ítélt «kommunista tevékenység» címén — jelenti a «TASZSZ». — SZOKATLANUL NAGY HAVAZÁST észleltek Olaszország több központi és északi vidékén. A hóréteg helyenként meghaladja a másfél métert is. Alto Adige körzetben 20 fokos hideget mértek — jelenti az «ANSA» hírügynökség. — AZ ISZFAHANBAN KIHIRDETETT ostromállapotot január 4-től még egy hónapra meghosszabbították — jelenti a «Keihan». — ANGLIÁBAN AZ ELMÚLT ÉV első 11 hónapjában 1824 sztrájk volt és 1.053.000 munkanap esett ki a termelésből — jelenti a «The Times». — NAGY HÓVIHAR TOMBOLT Svédország felett két nappal ezelőtt. A hóvihar komoly anyagi károkat okozott. Csupán Stockholm környékén a vihar csaknem egymillió fát csavart ki. A vihar következtében sok villanyvezeték tönkrement. Egyes stockholmkörnyéki körzetekben még most sincs világítás — jelenti az «Aftonbladet». Laniel megszerezte a hivatalban maradásához szükséges szavazattöbbséget A francia nemzetgyűlés szerdai ülése Párizs, január 6. (MTI) Szerdán délután összeült a francia nemzetgyűlés, hogy meghallgassa Laniel miniszterelnök kormánynyilatkozatát, majd bizalmi szavazással döntsön a kormány jövőjéről. Laniel miniszterelnök kormánynyilatkozatában elsősorban belpolitikai jellegű kérdésekkel foglalkozott, s igyekezett olyan színben feltüntetni kormányát, mintha sikerült volna pozitív eredményeket elérnie a társadalmi problémák megoldásában. Beszédének csak viszonylag kis részében foglalkozott külpolitikai kérdésekkel, s a többi között annak szükségességét hangoztatta, hogy a berlini külügyminiszteri értekezlet után a nemzetgyűlés kezdje meg az úgynevezett európai védelmi közösség ratifikálásának megvizsgálását. Beszédére általában az volt a jellemző, hogy igyekezett elkenni a külpolitikai problémákat. A miniszterelnök kormánynyilatkozata után megkezdődtek a felszólalások. Az «AFP» hírügynökség jelentése szerint a késő esti órákban a francia nemzetgyűlés 319 szavazattal 249 ellenében bizalmat szavazott a Daniel-kormánynak. A nemzetközi jogászértekezlet tanácskozásai Bécs, január 6. (TASZSZ) A nemzetközi jogászértekezlet január 4-i délutáni ülésén felszólalt Garfinkel, Kanada képviselője, aki bírálta a jelenlegi amerikai bírósági eljárást. Felszólalt E. L. Zejgyin, a szovjet jogászküldöttség vezetője is. Zejgyin hangsúlyozta, hogy a szovjet küldöttség kapcsolatot kíván teremteni a különböző országok haladó jogászaival, akik politikai meggyőződésükre és pártállásukra való tekintet nélkül összefognak, s arra törekszenek, hogy megvédjék a népek demokratikus szabadságjogait és valamennyi jóakaratú emberrel együtt elhárítsák az agressziót és a háborút. A szovjet képviselő részletesen ismertette, hogy miként valósul meg a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban az állampolgárok bíróság előtti egyenlőségének elve. A január 5-i ülésen az értekezlet részvevői nagy figyelemmel hallgatták a stuttgarti Karl Pfannenschwarznak, a nyugatnémetországi demokratikus jogászok képviselőjének felszólalását. — Mi, nyugatnémetországi demokratikus jogászok — mondotta — nagyon világosan látjuk, hogy az a harc, amelyet Nyugat- Németországban a demokratikus jogok és szabadságjogok megőrzéséért vívunk, kiemelkedő nemzetközi és nemzeti jelentőségű. A demokratikus jogok és szabadságjogok elleni támadás a legszorosabban összefügg a Nyugat-Németország újrafelfegyverzésére irányuló veszélyes politikával. A demokratikus jogok és szabadságjogok megőrzéséért folytatott harc ezért mindenekelőtt harc a jelenlegi bonni kormány politikája ellen. Li Csen-csun, a Kínai Népköztársaság küldötte, a következő felszólaló tolmácsolta a kínai jogászok üdvözletét. Utána Lazarte milánói ügyvéd beszélt, majd Abuskevics szovjet küldött a szovjet bíróságok munkájáról számolt be. Abdul Szattar Nagi Rasszim iraki küldött az iraki lakosság jogfosztottságával foglalkozott. Az iraki lakosságot megfosztották a szabad véleménynyilvánítás minden lehetőségétől. A polgári igazságszolgáltatást katonai törvényszékek váltották fel. Aki kijelenti, hogy nem ért egyet az iraki kormány politikájával, azt «kommunistának» nyilvánítják és bebörtönzik. A kormánynak joga van arra, hogy a «felforgató szervezetek» elleni harc ürügyével minden munkásszervezetet feloszlasson. A terror ellenére Irak lakossága felemeli hangját jogai védelmében. A január 5-i délutáni ülésen Pollak professzor (Német Demokratikus Köztársaság), Szulejman Serif (Egyiptom) és mások szólaltak még fel. Ollenfauer bírálóit khbridilták a Német Szociáldemokrata Pártból Berlin, január 6. (MTI) A «Die Freie Presse», a Német Szociáldemokrata Párt ellenzéki csoportjának berlini hetilapja közli, hogy az Ollenhauerklikk nagyszabású büntetőhadjáratot készít elő a jobboldali pártvezetőség behódoló politikáját bíráló és elítélő szociáldemokrata párttagok ellen. Ollenhauerék a lap értesülése szerint a «pártfegyelem megsértésének» ürügyén többezer dolgozót akarnak kizáratni a Német Szociáldemokrata Pártból. A jobboldali pártvezetőség ezzel a rendszabállyal egycsapásra két legyet szeretne ütni: egyrészt meg akar szabadulni a párton belüli ellenzék szóvivőitől, másrészt meg akarja félemlíteni a párttagok tömegét — hangoztatja a lap. Adenauer mesterkedései a hadkötelezettség bevezetésére Berlin, január 6. (MTI) Mint a «Telegraf» című nyugatberlini lap megbízható bonni forrásra hivatkozva jelenti, Adenauer utasította Ehlers szövetségi gyűlési elnököt, hogy a bonni parlament, a legkülönfélébb helyeken elhangzott intelmek és tiltakozások ellenére, még a berlini külügyminiszteri értekezlet összeülése előtt kezdje meg a hadkötelezettség bevezetéséről szóló alkotmánymódosító törvényjavaslat tárgyalását. Berlini politikai megfigyelők a hírrel kapcsolatban kijelentették, hogy Adenauer folytatja provokációit. Naponta 13.500 ember válik munkanélkülivé Nyugat-Németországban Nürnberg, január 6. (ADN) A nürnbergi szövetségi munkaközvetítő és munkanélküli-biztosító hivatal jelentése szerint decemberben Nyugat-Németországban 403.485-tel emelkedett a munkanélküliek száma. Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan 13.500 embert bocsátanak el. s i „Szabad Nép“ olaszországi tudósítójától. Az olasz sajtó igen súlyosnak ítéli a kormányválságot Róma, január 6. Einaudi olasz köztársasági elnök január 7-én délelőtt 11 órakor megkezdi tanácskozásait az új olasz miniszterelnök kijelölésére. A köztársasági elnök elsőnek De Nicola volt köztársasági elnököt fogadja, majd pedig Mezzagorával, a szenátus elnökével és Gronchival, a képviselőház elnökével tárgyal. (A köztársasági elnöknél megjelenők sorrendjét az alkotmányos gyakorlat szerint állapítják meg.) Einaudi köztársasági elnök tanácskozásait pénteken reggel folytatja és fél 10-kor De Gasperi volt miniszterelnököt, majd az egyes pártok parlamenti csoportjainak vezetőit fogadja. A köztársasági elnök megbeszéléseit valószínűleg szombaton délelőtt fejezi be és így nem valószínű, hogy hétfő előtt magához hivatná azt, akinek e megbeszélések eredményeképpen megbízást ad a kormány megalakítására. Ekkor kezdődik majd a válság megoldásának második szakasza: a kormányalakítással megbízott politikus tárgyalásai parlamenti többség kialakítására. Már most is világosan látszik, hogy a válságból nem lesz könnyű kibontakozást találni. Tekintettel a helyzet bonyolult voltára és a küszöbönálló megbeszélésekre, a vezető politikusok nem akarnak nyilatkozni a válságról. Eddig csak Covelli monarchista vezető és Saragat, a szociáldemokrata párt főtitkára törte meg ezt a csendet. Covelli sajtónyilatkozatában nem is titkolta, hogy mennyire sajnálja Pella bukását. Saragat mindössze annyit mondott, hogy pártja hajlandó olyan kormány mellé állni, amely híve a köztársasági államformának, a tiszta arányosságon alapuló választási rendszernek és «komoly szociális programm» alapján áll. Annál részletesebben foglalkozik a sajtó a kormányválsággal. Vannak olyan pontok, amelyekben a lapok szinte pártkülönbség nélkül mind egyetértenek. Ilyen pont mindenekelőtt az, hogy a válság hosszúra nyúlik és kibontakozást nem lesz könnyű találni. Ezzel kapcsolatban a szélsőjobboldali «Il Tempo» így ír: «Kezdetét vette a kormányválság, amelynek súlyosságát és tartamát illetően nem akarunk jóslásokba bocsátkozni». A «La Voce Republicana», a köztársasági párt lapja megállapítja, hogy a kereszténydemokrata párt a monarchistákkal való szövetségét nem tudja összeegyeztetni a kisebb pártokkal való szövetségével és erre a következtetésre jut: «Mi világosan látjuk a bajt, de nem látjuk a köztársasági államra oly nagy veszélyt jelentő állandó válság ellenszereit». Az Actio Catholica lapja, az « Quotidiano» így jellemzi a helyzetet: «A lehetőségek minden irányban nyíltak, de a kibontakozás minden irányban egyformán nehéz lesz». A másik pont, amelyben jóformán minden olasz lap egyetért, az, hogy a kereszténydemokrata pártot a legsúlyosabb belső válság marcangolja. Az Italiement Tröszt tulajdonát képező, s a Fanfani-féle kereszténydemokrata frakcióhoz közelálló «Il Giornale d Italia» például a következőket írja: «A többségi párt különböző irányzatai közti ellentéteket nem lehet áthidalni. A tények azt mutatják, hogy a mostani kormányválságot nem lehet olyan átmeneti epizódnak tekinteni, mint más kormányválságokat. A történtek teljes súlyosságában napvilágra hozták a kereszténydemokrata párt belső válságát. Ennél azonban sokkal fontosabb probléma a különböző pártok egymás közötti viszonyának kérdése és a külpolitikai probléma. Köztudomású, hogy a június 7-i választásokon a kereszténydemokrata párt elvesztette abszolút többségét az olasz parlamentben, s ha kormányozni akar, szövetségesek támogatását kell igénybe vennie. A helyzet az — írja szerda reggeli vezércikkében a «l‘Unitá» — hogy a kereszténydemokratáknak, hogy reakciós programmjukat elfogadtassák a parlamenttel, olyan nagy szükségük van a monarchistákra, mint egy falat kenyérre. Ha azonban ezt a szélsőjobboldali reakciós támogatást nyíltan elfogadják — fejtegeti a továbbiakban a lap— leleplezik önmagukat és ellentétbe kerülnek a kis lakájpártokkal, elsősorban a jobboldali szociáldemokratákkal. A kereszténydemokrata párt a választások óta kettős játékot igyekszik játszani: a monarchistákat és a szociáldemokratákat egyaránt meg akarja nyergelni a maga számára. Most, hogy megindult a kétségbeesett versenyfutás a bársonyszékek felé, e kényes parlamenti egyensúlyi helyzet problémája ismét a legteljesebb mértékben felmerül. Kétségtelen, hogy nagy a zavar és a tanácstalanság az olasz kormánytámogató pártok körében. Van azonban a válságból egy kiút, amelyet a «l‘Unitá», az Olasz Kommunista Párt lapja jelöl meg szerdai vezércikkében. «Igenis, van a parlamentben olyan széles alapokon nyugvó többség, amelyre az új kormány támaszkodhat. E többség kialakításának feltétele az, hogy a június 7-i általános választások eredményeit fogadják el kiindulópontnak. Az új többség másik feltétele az — írja végül a «l‘Unitá» — hogy a kereszténydemokrata párt lemondjon arról az erőszakos törekvéséről, hogy az országot saját kénye-kedve szerint kormányozza, és Olaszországra olyan politikát kényszerítsen, amelyet annak népe határozottan elvetett. Giorgio Colomni