Népszabadság, 1966. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-20 / 222. szám
■›» -— --------------------------------------------------------------------------------------— Sokak óhatatlanul arra gondolnak: vajon mi a célja a Hold meghódításának? Pusztán csak elvi jellegű, tudományos célok lebegnek a holdűrhajókat szerkesztő tudósok, mérnökök szemei előtt, vagy pedig lesznek-e a Hold birtokbavételének olyan eredményei is, amelyek gyakorlati fontosságúak az emberiség számára? Mivel indokolható a sok űrkísérlet, amely köztudomásúan hatalmas összegeket emészt fel? Nos, a Hold meghódítására irányuló erőfeszítések korántsem öncélúak. Gondoljunk csak arra, mennyire nevetséges lett volna a nagy ••földrajzi felfedezések idején megkérdezni a távoli tengerekre induló kutatókat: mi indokolja az expedíciók — akkori értelemben vett — óriási költségeit, mi haszna lesz az emberiségnek, mondjuk, Ausztrália felfedezéséből? S ugyanilyen furcsán hatott volna például azon töprengeni, hogy a nemzetközi geofizikai év vagy az antarktiszi kutatások költségei „amortizálódnak-e” valaha is számunkra? Az emberi szellemet ősidőktől kezdve áthatja a világ megismerésének vágya. Ez a vágy ma már nem korlátozódik csak Földünkre, hanem kiterjed kozmikus környezetünkre, a naprendszerre, s a világmindenség távolabbi tájaira is. Évszázadokig úgy tetszhetett, hogy a csillagászatnak az időszámításban és a hajózásban (navigációban) játszott óriási szerepén kívül aligha van valamilyen más, konkrét haszna az emberiség számára, de a fejlett országok mégis egyre nagyobb és bonyolultabb kutatóeszközöket létesítettek, milliárdokat költöttek a csillagászat Kizeljük el, hogy néhány évtized múlva a Holdra történő utazás , az ottani tartózkodás már nem az olyan különlegesen költséges és bonyolult dolog, tehát a Hold valamely pontján meteorológiai megfigyelőállomás is létesülhet. Természetesen ennek az állomásnak feladata nem a Hold „időjárásának” vizsgálata lesz (már csak azért sem, mert a légkör gyakorlati hiánya folytán ott ilyesmiről nem is lehet szó), hanem a Föld időjárásának megfigyelése. A Holdról nézve csillagászati távcsövekkel kitűnően észlelni lehet a Föld egyik félgömbjének meteorológiai eseményeit. Látható lesz például, hogy hol alakult ki vastag felhőtakaró, mekkora kiterjedésű az, és merrefelé mozog (tehát egyúttal az uralkodó szelek irányát és sebességét is fel lehet becsülni). Nyomon követhetők a nagy hurrikáncentrumok kialafejlesztésére. Ma már köztudott, hogy ezek a kiadások megtérültek, hiszen a csillagászati eszközök teremtették meg azt a lehetőséget, hogy a „kozmikus laboratóriumokat” — a csillagokat — minden vonatkozásban tanulmányozhassuk, és ezáltal az anyag szerkezetét is jobban megismerhessük. Azt pedig senki sem vonja kétségbe, hogy az anyag szerkezetének megismerése milyen óriási jelentőségű dolog, hiszen ezen alapul például az atomtechnika és az atomtechnológia. A Hold és a bolygók meghódítása tehát az emberiség egyetemes ügye, s így a feladat gyakorlati megoldása az emberi szellem diadala lesz. Különös fontosságú itt az a tény, hogy a nagyhatalmak között megállapodás született: a Holdat, a bolygókat, a kozmikus térséget nem használják fel katonai célokra; a kutatások eredményeit közkinccsé teszik és a békés tudomány további fejlesztésére használják fel. *Lássunk ezek után néhány olyan tényezőt (csak néhányat, nem pedig valamennyit!), amely rávilágít arra, milyen konkrét eredményeket remélhetünk a Hold meghódításától. hatásuk és haladásuk törvényszerűségei jól megfigyelhetők. Láthatják majd a nagy sivatagok porviharait és így tovább. A kutatók mindezeket a megfigyeléseket igen értékes módon kiegészíthetik a Nap észlelésével. A Nap légkörének legkülső részét (az 1 millió fok hőmérsékletű koronát) Földünkről — a légkörben végbemenő fényszóródás miatt — általában nem figyelhetjük meg közvetlenül. A korona észlelésére csak teljes napfogyatkozások alkalmával nyílik lehetőség, vagy pedig a koronográf nevű igen drága és finom műszerre van szükség (ez azonban csak kevés obszervatóriumban van). Ezzel szemben — minthogy a Holdnak nincs számottevő légköre — onnan bármikor megfigyelhető a Nap koronája és a benne végbemenő jelenségek. A korona hirtelen kifényesedéseit hatalmas robbanások okozzák, amelyek a mélyebb rétegekben következnek be. Egy-egy ilyen robbanás alkalmával óriási mennyiségű elemi részecske szabadul el a Napból, és indul el a világűrbe. A részecskék egy-egy árama mintegy 18—30 óra elteltével érkezik el Földünkhöz, s ott különféle rendellenességeket idéz elő. Nemcsak sarkifény-jelenségeket okoz, hanem mágneses „viharokat” is, megzavarja a rádióvételt (főként a rövidhullámú tartományban), s erősen befolyásolja az időjárás alakulását. A napkitörések és a velük kapcsolatos kedvezőtlen földi jelenségek előrejelzésében tehát a Holdra telepített obszervatórium óriási jelentőségű lesz. Az ilyen észleléseknek a geofizikai és a meteorológiai jelentőségen kívül orvosi vonatkozása is van. Az orvosmeteorológia azzal a kérdéssel foglalkozik, miként befolyásolják a meteorológiai események — és a kozmikus térségekből, elsősorban a Napról érkező hatások — az egyes betegek állapotát. Erős naptevékenység (s főként a fentebb említett „napkitörések”) rontják a betegek közérzetét. Ezért amikor a Napból származó részecskék elérik a Földet, csak múlhatatlanul szükséges esetben ajánlatos nagyobb műtétet végezni, s ha egy mód van rá, akkor tanácsosabb megvárni, amíg a zavaró jelenségek megszűnnek. Ilyenformán tehát a Holdon működő obszervatórium, amely közvetlen megfigyelések alapján észleli a napkitöréseket, igen hasznos segítséget nyújthat majd az orvostudománynak. Földünk felszínén tulajdonképpen vastag kiterjedésű gázburok — a levegőtenger — mélyén élünk. A légkörben mindig jelen van bizonyos szennyezettség, vízpára stb., ezenkívül a légkör sohasem nyugodt. A csillagászok munkáját tehát sok zavaró tényező befolyásolja. A Holdon működő csillagvizsgálók azonban — a légkör hiánya miatt — zavartalanul dolgozhatnak majd. A Holdon elhelyezett közepes méretű távcsővel jobb megfigyelésekre nyílik lehetőség, mint a földi levegőtenger mélyén elhelyezkedő legnagyobb teleszkópokkal, a felszínt évmilliós munkával megváltoztatnák. Csak a nagymérvű hőmérsékleti különbségek következtében fellépő aprózódás, valamint a Nap ibolyántúli sugárzása és a kozmikus sugárzás rombolja a kőzeteket.Ettől eltekintve azonban szinte minden úgy maradt meg, amint az ősidőkben volt. (Igaz ugyan, hogy a Holdra állandóan hullanak különféle kozmikus eredetű anyagrészecskék — a parányi szemcséktől kezdve a hegynagyságú meteorokig —, hatásuk azonban rendszerint csak helyi jellegű, és végeredményben nem akadályozza meg, hogy a Holdon dolgozó geológusok a Hold múltját kifürkészhessék.) Földünk szilárd kérge legalább négymilliárd esztendős. A sokféle pusztító tényező azonban már elmosta azoknak a legősibb képződményeknek a nyomait, amelyek a szilárd kéreg kialakulásakor a felszín jellegét megadták. A Föld és a Hold kettős bolygórendszernek tekinthető, ami anynyit is jelent, hogy a két égitest feltehetően körülbelül egy időben és azonos módon keletkezett. A Hold fejlődése azonban gyorsabb volt, belső energiája hamarabb kimerült, mint a Földé. Ha előfordulnak is felszínén napjainkban is olyan jelenségek, amelyeket tűzhányókitöréseknek tarthatunk, ezek mérete és előfordulási száma sokkal kisebb, mint a Földön, ahol a vulkánok kitörése szintó napirenden van. Mindebből az következik tehát, hogy ha valaki a Föld múltjára kíváncsi, akkor igen sok értékes adatot tudhat meg erről, ha a Holdat tanulmányozza, és techinisa A Hold az ember szolgálatában Luna, Orbiter, Surveyor, Ranger. A legutóbbi években mind gyakrabban találkozunk ezekkel az új elnevezésekkel, amelyek egy-egy, különböző feladatok megoldására alkalmas holdrakétát jelölnek. A Hold ostroma mind erősödik, és valóban nincs már messze az a nap, amikor az első emberek megérkeznek égi kísérőnk felszínére. A megismerés vágya Időjárás, orvosmeteorológia, csillagászat Néhány eredmény abból, amit a fluid meghódításától remélhetünk. (Az égitestek méretei és egymáshoz viszonyított távolsága erősen torzított.) A Hold és a Föld őskora A Holdra utazó geológusokat és geofizikusokat olyan világ várja, amely feltehetően a Föld őskorára emlékeztet. Égi kísérőnkön nincs szél, nincs eső, nincsenek folyók vagy gleccserek, amelyek A Hold körül ma már három mesterséges égitest kering: a szovjet Luna 1X. és Luna IX., valamint az amerikai Lunar Orbiter X. Első pillanatban az ember arra gondolna, hogy a Hold „szputnyikjai” időtlen időkig keringhetnek, hiszen nem hat rájuk légköri fékezés. (A Föld körül keringő mesterséges égitestek pályáját a földi légkör hatása gyors ütemben módosítja.) A valóságban azonban a Hold körüli pályák korántsem örökéletűek. A Nap, a Föld és a nagy bolygók — elsősorban a Jupiter — vonzóereje nagymértékben zavarja a Hold körül keringő testek pályáját. Másrészt, ha légköri fékeződés nincs is, azért apró kozmikus testecskékkel, mikrometeorokkal gyakran előfordulhatnak találkozások, amelyek az ütközés erősségétől és az ütközés keltette lökés irányától függően szintén módosítják a Hold „mesterséges holdjainak” pályáját. Mindezeken kívül még egy fontos tényezőt említhetünk meg. A tudósok igen sokat remélnek a Luna 10. és Luna 11., valamint a Lunar Orbiter 1. megfigyelésétől. A Hold körüli pályát ugyanis a Hold gravitációs tere szabja meg, ez viszont az égitest alakjától és belső anyageloszlásának módjától függ. A Hold alakja nem gömb. Elsősorban, mivel a Hold is forog saját tengelye körül, pólusainál éppúgy belapult kissé, mint Földünk. Másrészt a Földet a Holddal összekötő egyenes mentén a Hold kissé megnyúlt, mégpedig mindkét irányban, azaz a Föld felé is, és azzal ellentétesen is. A különféle mérések szerint ez a két kidudorodás alig egyegy kilométernyi, ami meglehetősen kicsiny ugyan a Hold 3476 kilométernyi átmérőjéhez viszonyítva, de mégsem hanyagolható el. Hogyan keletkeztek ezek a különös „dudorok” a Holddsal? Erre a kérdésre a csillagászok a következő magyarázattal szolgálnak: Sok százmillió évvel ezelőtt a Hold sokkal közelebb volt a Földhöz, mint jelenleg. A Föld a Hold-rendszer közös gravitációs terében végzett keringés miatt (kevésbé pontos, de érthetőbb meghatározással: a Föld hatására) a Holdon hatalmas dagályhegyek alakultak ki, ugyanúgy, mint ahogy a földi tengerekben és óceánokban is létrejön a dragályjelenség. A Hold ekkoriban még sokkal gyorsabban is forgott a tengelye körül. Az egyik dragályhegy mindig a Föld irányában állt, a másik ezzel ellentétesen. A Hold mintegy „elforgott” e dagályhegyek alatt. Ez a jelenség erősen fékezte a Hold forgását, a forgássebesség végül is anynyira lecsökkent, hogy a Hold ma már mindig ugyanazt a félgömbjét fordítja felénk. Időközben azonban a két égitest közötti távolság alaposan megnőtt. A dagályhegyek anyaga eredetileg izzón folyós kőzetolvadék (láva) volt, az eltelt évmilliók folyamán azonban ez az anyag megszilárdult, a dagályhegyek megmerevedtek. Így jöttek létre a Hold sajátságos kidudorodásai, ezért tér el a Hold alakja a gömbétől. A Hold körül keringő mesterséges égitestek mozgásának rendellenességei alapján tehát pontosabban megismerhetjük e dagályhegyek természetét, és így újabb adatokat kapunk a Föld— Hold-rendszer múltját illetően. ITT A LEHETŐSÉG 1500 FT OS ELŐLEGGEL VÁSÁROLHAT nagyképcsöves HORIZONT televíziót 18 havi, SZARATOV hűtőszekrényt 12 havi OTP hitelre Egyéb televízióra és hűtőszekrényre is nagy kedvezmény A mágnesség eredete A geofizikusok számára ugyancsak érdekes a Hold kutatása. Hozzásegíthet például egy, még sok szempontból vitatott probléma megoldásához. A bolygók mágnességének eredetére gondolunk. Jelenlegi ismereteink szerint a Föld mágnessége a nagy mélységben levő, sűrű földmagból, annak is a legbelső részéből származik. A földmágneses térnek csupán mintegy 6 százaléka származtatható külső hatásokból (a légkörben és a földkéregben folyó elektromos áramokból és a földkéregben levő mágneses hatású ércekből). A számítások szerint a Hold belsejében túlságosan kicsiny a nyomás ahhoz, hogy ott a földmaghoz hasonló, sűrű rész kialakulhasson, ezért a Holdnak nem lehet számottevő mágneses tere sem. A mágneses térrel kapcsolatban néhány , holdrakéta már végzett méréseket, és valóban azt találták, hogy ha van is a Holdnak valamilyen mágnessége, az mindenképpen rendkívül gyenge, és össze sem hasonlítható a Földével. Azt azonban csak helyszíni vizsgálatokkal lehet majd eldönteni, hogy a Holdnak valóban hiányzik-e a magja? Ha igen, a számítások helyesek voltak, s bizonyos, hogy az égitestek mágnessége a belső magból ered. Végezetül néhány szót a fizikusok munkalehetőségeiről is. A földi jégtenger mélyén elhelyezett műszerek nem a világűrből közvetlenül érkező, úgynevezett elsődleges kozmikus sugárzást vizsgálják, hanem azt a másodlagos sugárzást, amely ennek hatására a légkörben létrejön. A Holdon dolgozó fizikusokat cseppet sem zavarja majd a légkör hatása, és ezért közvetlenül tanulmányozhatják a világűrből érkező elsődleges kozmikus sugárzást. Mindezek a lehetőségek világosan igazolják, hogy a Hold meghódításából igenis, gyakorlatilag is hasznosítható eredmények születnek majd, s ezek az eredmények az egész emberiséget gazdagítják. Hédervári Péter