Népszabadság, 1966. október (24. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-01 / 232. szám
ILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Itt oldal — Ara 80 fillér :Népszabadság 66. október 1. szombat A DIAGVAN SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXIV. évfolyam, 232. szára Nürnberg mementója húsz esztendővel ezelőtt Nürnegben az igazságügyi palotán befejeződött a per, amelyhez sonlót nem ismer a jogszolgálás története. Első ízben álltak bíróság előtt olyan bűnözők, egy állam egész gépezetét varintották kezükbe, s ezt a kezetet szörnyű terveik megújítására használták fel. ékesítették meg a náci Németság 12 esztendeig tartó baréjszakájának iszonyú rémtett, és nekik kellett felelniük ezekért. A felelősségre vonás egyszerűen joga volt a gyárnek, kötelességük is a törtéemmel, az áldozatokkal, az ivendő nemzedékkel szemben. A városban, ahol Hitler egy világhódító programját megvette, a vádbeszédek oroszul, holul és franciául hangzottak de az ügyészek mögött ott állt árgyalóteremben az egész emiség. Rugyenko szovjet főrész mondotta: „Vádolok azok lében, akiknek teste szétport a gázkamrákban, akik megvmisültek a koncentrációs tágokban. Oroszok, franciák, sparlok, görögök, hollandok és sok nemzet fiainak hullahegyei vak bizonyítékként a vádhatál mögött. Bűnösök önök valamyien, mert vétettek az embesség ellen.” A négy nagyhatalom bíróiból nemzetközi katonai törvény, messzehangzó, igazságos ítélt mondott, benyújtva az egészberiség számláját a vádlottakk. Tizenkétszer hangzott el azlet: „halál” — több vádlottat iszan tartó börtönbüntetésre telt. Nürnberg jelentőségét inban elsősorban az adja meg, lg ott nemcsak személyeket telt el, hanem megbélyegezazokat az intézményeket,elyek részt vállaltak az emtelenségekben, s az agresszív borút az emberiség elleni legyosabb bűncselekménynek ilvánították. Húsz esztendő pergett le az- i a történelem homokóráján. A szória mértékével mérve nem gy idő ez. Mégis úgy tűnik, raknak teljesen elegendő volthoz, hogy elfeledjék az évszámi perének tanulságait. Mert jól hihette-e valaki 1946 okkerében azt, hogy egy német amban két évtized elmúltával mgtagadják a nácizmus szétverének eredményeként kialakult tárok elismerését? Hogy az Eltől nyugatra szabadon szervezdhetnek azok, akik nem tu-lják: céljuk visszaszerezni L Lngyelországhoz, Csehszlovákhoz és a Szovjetunióhoz tartó „keleti területeket”? Gon- thatta-e akkor valaki — bárilyen élénk képzelőerővel —egy 1966-ra az európai kontins nyugati felének legnagyobb gyveres ereje a nyugatnémet Endeswehr lesz; olyan hadseg, amelynek létrehozói éppún, mint jelenlegi parancsnokai, nürnbergi vádlottak cinkostári voltak? Hogy akad német irmány, amely kijelenti, a normus bűnei is elévülhetnek, intha csak egy zsebmetszőről így egy sikkasztóról lenne szó?! Mindezt nem gondolhatta, nem tudhatta senki. Mert a fordul, amely az események menetein alig egy-két évvel a náci Néetország kapitulációja után elfzdődött, ellenkezik a józan észel és annak a korszaknak mezével, amelyben a szövetséges talmak együtt harcoltak a fronton s együtt ültek törvényt a cizmus felett. Akik a hideghátúra építették számításaikat, ők Nyugat-Németországnak a rohamcsapat szerepét szánták Európa szocialista országai ellen. Ezért szövetkeztek újra a nyugatnémet militarizmussal, ezért segítették tisztára mosni annak leghírhedtebb képviselőit. Mintha nem is az amerikai ügyész mondta volna a náci vezérkar ügyében mondott vádbeszédében: „A militarizmus Németországban sokkal erősebben és makacsabbul burjánzott, mint másutt, azonban ez olyan növény, amely nem ismer nemzeti határokat, amely mindenütt virágzik ... A német militaristák mindenkivel és minden párttal szövetkezni fognak, amely megígéri nekik a német fegyveres hatalom újraélesztését." Aligha lehet tehát csodálkozni azon, hogy nemcsak Bonnban, hanem néhány más nyugati fővároshoz hasonlóan, Washingtonban is azt a benyomást kívánják kelteni, hogy elhatárolják magukat Nürnbergtől. Mintha csak a nemzetközi katonai törvényszék amerikai tagját sajnálatos „pillanatnyi gyengeség” vezérelte volna, amikor az ítéleteket és az aktákat aláírta. És ez a magatartás teljesen érthetővé válik az Egyesült Államok mai világpolitikai szerepének tükrében. E politika alapja a nyers erőszak, más államok szuverenitásának, más népek jogainak leplezetlen semmibe vevése. E politika képviselői jogot formálnak a beavatkozásra a földgolyó minden pontján, és ezt az Egyesült Államok történelmi küldetésének gyakori hangoztatásával vélik alátámasztani. „Érvük” éppoly gyanúsan emlékeztet a Harmadik Birodalom vezéreinek saját világmegváltó küldetésükről formált elképzeléseire, mint az agresszió általuk alkalmazott módszerei és formái azokra a cselekedetekre, amelyeket a nürnbergi ítélőszék örökre száműzni kívánt a nemzetközi kapcsolatok gyakorlatából. Az amerikai hadsereg katonái naponta és legfelsőbb utasításra sértik meg a nemzetközi bíróság alapokmányát. Hadd emlékeztessünk az alapokmány hatodik cikkelyére, amely meghatározta, milyen cselekmények tartoznak a bíróság hatáskörébe. „Bűnök a béke ellen, vagyis egy agresszív, illetve a nemzetközi egyezményeket sértő háború előkészítése, kirobbantása vagy folytatása ... Háborús bűn, vagyis a háborús jogok és szokások megsértése. Ezek körébe tartozik a teljesség igénye nélkül: a gyilkosság, a kegyetlenkedés, az elfoglalt területek polgári lakosságának kényszermunkára vagy bármilyen más célra történő elhurcolása ...” Vajon nem illik-e ennek minden egyes meghatározása kristálytisztán és félreérthetetlenül a Vietnamban folyó amerikai agresszióra is? Hiszen ezt a háborút, amely egyre inkább a népirtás jellegét ölti, nemzetközi egyezmények megszegésével készítették elő, folytatják és terjesztik ki az eszkaláció megszállottát. Hiszen a stratégiai falvaknak nevezett koncentrációs táborok létesítése, a kínvallatások tömeges alkalmazása — éppen ilyesmi az, amiért Nürnbergben vádoltak. Vagy a nürnbergi bíróság alapokmányának egyásik pontját, amely a háborús bűnök körébe sorolja „a városok vagy falvak bombázását, a katonai szükségesség által nem igazolt pusztítást”, nem merítik-e ki minduntalan azok, akik személyesen jelölik ki a légitámadások célpontjait? Békés településeket bombáznak, napalmmal borítják lángra a kunyhókat, folyógátakat rombolnak össze, hogy elárasszák a rizsföldeket, és így az éhség fegyverével kényszerítsék térdre azokat, akikkel szemben más fegyverek hatástalannak bizonyultak. Immár több mint egy éve tömegesen alkalmazzák a mérgező vegyszereket, olyan anyagokat, amelyek nemcsak a termést pusztítják el, nemcsak az állatállományt irtják ki, hanem sokszor embert is ölnek! Mindezt pártatlan forrásból származó, kétségbevonhatatlan hitelű dokumentumok vaskos kötetei bizonyítják. Hadd idézzük ezek helyett egy amerikainak, David Hildingnek, a Yale Egyetem orvosprofesszorának sorait, amelyek a New York Timesban jelentek meg: „Hát lehet-e nagyobb kétségbeesés, mint azoké a szülőké, akik a mi katonai vezetőink parancsára terjesztett hánytató gázoktól fuldokló kis gyermekeik agóniáját szemlélik? A leggyöngébbek — fiatalok és öregek egyaránt — nem tudnak ellenállni annak a csapásnak, amellyel ez az állítólag »emberséges« fegyver sújt le rájuk. Szörnyű görcsökben fetrengenek, mígnem csekélyke erejük kimerül, elkékülnek, megfeketülnek és meghalnak.” Akad-e becsületes ember, akinek keze nem szorul ökölbe, amikor húsz évvel Nürnberg után ilyen leírást kell olvasnia? Az amerikai imperialisták kiáltóan igazságtalan és embertelen háborúja érthetővé teszi, hogy az egész haladó közvélemény helyesléssel üdvözölte Lord Russell angol filozófus javaslatát: hozzanak létre nemzetközi bíróságot, kezdjenek új „nürnbergi pert" a Vietnamban elkövetett amerikai háborús bűnök kivizsgálására. A bíróság munkájában olyan személyiségek vesznek részt, akik a világ szellemi életének élvonalába tartoznak: Jean-Paul Sartre francia író és élettársa, Simone de Beauvoir írónő, Lazaro Cárdenas volt mexikói elnök, Peter Weiss, a híres drámaíró és még sokan mások. És ha a vádlottak padja a jelképes tárgyaláson üresen marad is, mégsem kétséges, hogy igazságosztó határozatára minden kontinensen felfigyelnek majd. A megemlékezés 1946. október 1-ről — ez nemcsak az emlékezés aktusa a világtörténelmi jelentőségű ítélethozatalra. Több ez annál: mementó is. Figyelmezteti az agresszorokat: télijének észhez, amíg nincs késő, mert a háborús bűnökért az emberiség mindig benyújtja a számlát, mert egyszer mindenért fizetni kell. És figyelmezteti mindazokat, akik még kortársai voltak a náci rémtettek áldozatainak, és az utánuk következő nemzedéket is: ne felejtsenek, legyenek éberek, egyesítsék erőiket az agresszió, az erőszak és az embertelenség ellen. Vajda Pfettis • A kongresszusi irányelvek és az idei terv teljesítésének tapasztalatai A SZOT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉN Pénteken a Szakszervezetek Országos Tanácsa teljes ülést tartott az ÉDOSZ székházában. A tanácskozás első napirendi pontjaként a SZOT Vinizlai Gyula titkár előterjesztése alapján megvitatta az MSZMP Központi Bizottsága kongresszusi irányelveit. A vitában felszólalt Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, továbbá Vass Imre, a művészszakszervezet, Tóth Anna, a textilesek, Simon Antal, a bányászok, dr. Darabos Pál, az orvos-egészségügyi dolgozók, Szabó Antal, a vasutasok, Földvári Aladár, a közlekedési dolgozók, dr. Jókai Lóránt, a közalkalmazottak szakszervezetének főtitkára, Keszei Károly, a szakszervezetek budapesti tanácsának vezető titkára, Molnár Ferenc, a SZOT tagja és Mónus Gábor, a Munka szerkesztője. Az elhangzott észrevételeket, javaslatokat a SZOT eljuttatja a párt Központi Bizottságához. A második napirend Beckl Sándornak, a SZOT titkárának beszámolója volt az 1966. évi népgazdasági terv teljesítésének eddigi tapasztalatairól és a kongresszusi munkaversenyről. A tervezetnél kedvezőbb eredmények A SZOT titkára megállapította, hogy a kongresszusi munkaversenyben a dolgozók a látványos „ki- és felhívásoktól” mentesen, szorgalmas munkával teljesítik vállalásaikat. Az eddig eltelt nyolc hónap kedvező számaiban tükröződik a kongresszusi munkaverseny hatása. A népgazdasági célkitűzések a tervezettnél kedvezőbben valósultak meg, az előző évhez képest gyorsult a fejlődés üteme. Az ipar termelése hat százalékkal nőtt, a többtermelés nagy részét exportálták, s ez nem kis mértékben járult hozzá a fizetési mérleg tervezettnél kedvezőbb alakulásához. A népgazdaság szempontjából kedvező, hogy főként az energia és alapanyagok termelése haladta meg a tervezettet, s így némiképp enyhültek az anyagellátási problémák, ami a feldolgozó iparban is kedvezően hatott, csökkentette a dolgozók veszteségidejét, termeléskiesését. Az erőfeszítések ellenére a termelésben változatlanul az okozza a legtöbb kiesést, hogy a megfelelő választékú, fajtájú anyagok és alkatrészek adott helyen és időben nem mindig állnak rendelkezésre. Az anyag- és alkatrészhiányban közrejátszik a kapacitáshiány és az is, hogy a vállalatok között gyakran nem megfelelő az együttműködés. Részletesen foglalkozott a beszámoló a termékek minőségével. A kongresszusi versenyvállalásokban gyakran szerepel a minőség javítása, de még korántsem vált általánossá a szocialista brigádvezetők múlt évi tanácskozásának jelszava, hogy legyen a minőségi munka a brigádok becsületbeli ügye. A minőségi kifogások túlnyomó része nem bonyolult, elkerülhetetlen problémákkal magyarázható, hanem kizárólag hanyag, nemtörődöm munkavégzéssel, figyelmetlenséggel, s ezért könnyen lehetne rajtuk segíteni. A minőségi munkát megbecsülő közszellem kialakításában azonban azért sem kielégítő az előrehaladás, mert nem kapnak kielégítő anyagi és erkölcsi elismerést a lelkiismeretes dolgozók, s a hanyagul dolgozókat sem marasztalják el minden esetben. A Hazafias Népfront országos elnökségének ülése A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége — a mozgalom budapesti és megyei bizottságai elnökeinek részvételével — pénteken ülést tartott, amelyen a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a IX. pártkongresszusra kidolgozott irányelveit vitatták meg. Kállai Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökének megnyitója után dr. Erdei Ferenc főtitkár mondott bevezetőt. A vitában felszólalt Balla János, dr. Bodóczky László, dr. Csernik József, Darvas József, dr. Erdey-Grúz Tibor, dr. Földi Mihály, dr. Harrer Ferenc, Nagy Antal, Sin Lajos és Z. Nagy Ferenc. Az ülésen részt vett és a vitában felszólalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára is. Az elnökség beható eszmecsere után kifejezte helyeslését az irányelvekben megnyilvánuló politika alapvető kérdéseivel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy az irányelvek céljaival egyetért és azokat támogatja. Elhatározta, hogy a vitában elhangzott észrevételeket és javaslatokat eljuttatja a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának. • •Ülést tartott a Budapesti Pártbizottság A Budapesti Pártbizottság pénteken kibővített ülésen vitatta meg a pártbizottság budapesti pártértekezleti beszámolóját, melynek előadója Németh Károly, a pártbizottság első titkára volt. A pártbizottság a vita után az előterjesztést egyhangúlag elfogadta. Ezt követően megvitatták és elfogadták a pártfegyelem és a fegyelmi munka helyzetéről szóló jelentést. Az ülésen részt vett és felszólalt Barinkai Oszkár, a Központi Ellenőrző Bizottság titkára is. Javuljanak a munkakörülmények is A kongresszusi munkaverseny során sok műszaki, tervező- és kutatóintézeti dolgozó kapcsolódott be a versenybe. Még mindig kevés azonban a műszaki fejlesztési feladatok végrehajtását eredményesen segítő komplex brigádok száma. A műszaki fejlesztési feladatok segítése a szocialista munkaverseny egyik központi feladata, a dolgozók aktív, tömeges részvételének módja azonban sok (Folytatás a 2. oldalon.)