Népszabadság, 1971. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-04 / 103. szám

2 Szadat elnök beluáni beszéde Rogers ma érkezik Kairóba (Kairói tudósítónktól­) . Közel-keleti körútja során ma­­ délután érkezik Kairóba Rogers­­ amerikai külügyminiszter, s még­­ este megkezdi tárgyalásait Mah-­­­mud­ Riad egyiptomi miniszter-­­­elnök-helyettessel és külügymi-­­ niszterrel. A második Rogerso­s Riad találkozó időpontját szerda reggelre tűzték ki. Szerdán Mah­­j­múd Favzi miniszterelnök, csü­törtökön pedig Szadat köztársa­sági elnök fogadja az amerikai külügyminisztert. A tárgyalások központi témája a válságos közel­­keleti helyzet lesz, különös te­kintettel a Szuezi-csatorna meg­nyitását szorgalmazó egyiptomi kezdeményezésre. Szadat elnök május elsején a belváni munkások nagygyűlésén kijelentette: teljes jóindulattal fogadja Rogers külügyminisztert, s felszólítja, hogy a lehető leg­világosabb módon határozza meg országa álláspontját a kö­­­zel-keleti helyzettel, az arab— izraeli konfliktussal kapcsolat­ban. Szadat kifejtette, hogy nem lehet béke mindaddig, amíg Iz­rael arab területeket tart meg­szállva, s agresszív szándékai vannak az arabokkal szemben. Az Egyesült Arab Köztársaság — hangoztatta — a Jarring-javas­latok elfogadásával és a Szuezi­­csatorna megnyitására vonatkozó javaslatával mindent megtett a béke helyreállításáért. A Szovjetunió szerepét méltat­va megállapította, hogy napokig tartana, ha megkísérelné szám­ba venni mindazt a segítséget, amelyet a Szovjetunió nyújtott Egyiptom gazdasági fejlődéséhez, katonai megerősödéséhez. A Szovjetunió becsületes és igaz barát, támogatása feltétel nélküli támogatás. Bócz Sándor: Az EAK realista álláspontja a közel-keleti válság békés rende­zését illetően nemcsak a rende­zés távlatait nyitja meg ebben a térségben, hanem mindinkább korlátozza a közel-keleti béke el­lenfeleinek manőverezési lehető­ségeit — állapítja meg a Pravda kairói tudósítója a Szadat-be­­szédet kommentálva. Izraelben — mint nyugati hír­­ügynökségek jelentik — elutasí­tóan fogadták a Szadat-beszéd­­ben ismételten megerősített ja­vaslatokat. Az izraeli kormány ülésén olyan határozat született, hogy Rogers amerikai külügymi­niszternek értésére adják, misze­rint nem hajlandók „engedmé­nyeket tenni” a kabinet által „életfon­tosságú”-nak minősített kérdésekben. Rogers egyébként szombaton Szaúd-Arábiában tárgyalt, majd vasárnap rendkívüli biztonsági intézkedések közepette Jordániá­ba érkezett, ahol hétfőn Huisszein királlyal folytatott eszmecserét. Ezen az általános közel-keleti kérdések mellett a­ Jordániának nyújtott amerikai segélyek nö­veléséről tárgyaltak. Hétfőn Rogers­­Jordániából Li­banonba utazott, ahol tárgyalá­sainak színhelyén, Bejrútban tíz­ezrek tüntettek látogatása ellen. Az amerikai külügyminisztert, — útvonalának megváltoztatásával — néptelen mellékutcákon át szállították a repülőtérről a vá­rosba. (MTI) A Szíriai KP nyilatkozata A Szíriai Kommunista Párt nyilatkozatban tiltakozott Ro­gers amerikai külügyminiszter közel-keleti" látogatása ellen. A nyilatkozat szerint Rogers közel-keleti útjának az a célja, hogy nyomást gyakoroljon az arab országokra, arra kényszerít­se őket, hogy engedményeket te­gyenek Izraelnek. A másik cél az, hogy csapást mérjen a közel­­keleti nemzeti felszabadító moz­galomra. (TASZSZ) Ali Szabri felmentése egyiptomi alelnöki funkciói­ból Anvar Szadat egyiptomi elnök, élve az alkotmányban biztosított jogával, vasárnap este felmentette tisztségéből Ali Szabrit, az EAK egyik alelnökét. Hírügynökségek­­felvetik a kérdést, vajon Ali Szab­ri megtarthatja-e másik fontos pozícióját, az Arab Szocialista Unió legfelsőbb végrehajtó bizott­ságában, amelynek vezetője ugyancsak Anvar Szadat elnök. Vasárnap este Szadat elnök egy másik rendeletével el­vnrést ne­vezte ki az Arab Köztársaságok Szövetségének létrehozásáért fele­lős bizottság elnökévé. „A bizott­ság feladata az Arab Köztársasá­gok Szövetségének létrehozásával kapcsolatos összes intézkedések ellenőrzése” — írja a MEN­A hír­­ügynökség. (MTI) Halasztás az NDK a Nyugat-Berlin párbeszédben Berlinben hétfőn hivatalosan bejelentették, hogy Günter Kohrt, az NDK külügyi államtitkára ja­vaslatot tett Ulrich Müller nyu­gat-berlini szenátusi irodaigazga­tónak, hogy megbeszéléseiket az eredetileg kitűzött május 6-a helyett május 12-én folytassák le az NDK fővárosában. (MTI) * Az NDK külügyminisztériumá­nak szóvivője hétfőn elítélte Hei­nemann nyugatnémet államelnök­nek azt a szándékát, hogy a leg­közelebbi napokban "mint az NSZK államelnöke lépjen fel Nyugat-Berlinben.­­ U Thant, az ENSZ főtitkára, megtiltotta az ENSZZő­titkárság tagjainak, hogy hivatalos látoga­tásokat tegyenek Nyugat-Berlin­ben. Fidel Castro beszéde gazdasági és kulturális kérdésekről Fidel Castro, a Kubai KP Köz­ponti Bizottságának első titkára, miniszterelnök, május elsején két beszédet mondott. Az egyiket a szakszervezeti szövetség havannai székházában rendezett nagygyűlé­sen, a másikat az oktatási és kul­turális országos értekezlet záró ülésén. Az első beszédben elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalko­zott, és a feladatok teljesítésében elsőrendű fontosságúnak minősí­tette a termelékenység emelését. Állást foglalt a munkaidő jobb ki­használása mellett, és bejelentet­te, hogy az idén 1500 vállalatnál bevezetik a normarendszert. Közölte, hogy folytatják a la­kásépítési programot: 1975-ig 100 ezer új lakás épül. Helyeselte, hogy egyes vállalatok saját erő­ből tataroznak és építkeznek. Be­jelentette, hogy az aszály miatt a dohányföldek 40 százalékán ki­pusztult a termés. Közölte még, hogy az idei cukornádaratástól a kormány 6 650 000 tonna finomí­tott cukrot vár. Másik beszédében Castro arról szólt, hogy a kubai művelődés­ügyi dolgozók csaknem százezres serege teljesen egységes ideoló­giai, politikai és forradalmi kér­désekben. Egyúttal bírálta az írók egy kisebb csoportját, amely a nyugat-európai polgári-liberális és álbaloldali értelmiség befolyá­sa alá került, ami objektíve az imperialista ideológiát szolgálja. Kijelentette: Kubában csak az a műalkotás számíthat publikálás­ra, amelynek forradalmi a lénye­ge és a társadalom javát szolgál­ja. (TASZSZ) NÉPSZABADSÁG ­ Amerikai légitámadások Indokínában­ ­ Amerikai vadászbombázók­­ újabb légitámadást hajtottak­­ végre vasárnap a VDK ellen, a­­ demilitarizált övezettől 130 kilo­méterre északra. Amerikai ne­­­­hézbombázók Laosz felszabadí­­­­tott területei ellen egyúttal sző­nyegbombázásokat hajtottak vég­­­­re.A Vietnami Szakszervezeti Szövetség — mint a VNA jelen­tette — május 1. alkalmából le­velet intézett az amerikai mun­kásokhoz és az amerikai néphez, hangoztatva hogy nem azonosítja­­ őket az Egyesült Államok ural­­­­kodó köreinek agresszoraival. A­­ levél üdvözli az Egyesült Álla­­­­mokban kibontakozó háborúelle­­­­nes mozgalmat. A Pentagon bejelentette: vizs­gálat indult egy — még meg nem nevezett — dandártábornok el­len, aki alárendeltjei szerint sze­mélyesen lőtt agyon dél-vietnami­­ polgári személyeket, egy helikop­terből tüzelve rájuk. A tábornok most a Pentagonban dolgozik. KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK — néluenti forbart Az Indiai Kommunista Párt IX. kongresszusát Kerala államban tartják idén októberben — hatá­rozta el a párt országos tanácsa. (TASZSZ) Az Egészségügyi Világszervezet rendes évi közgyűlése ma nyílik Genfben. A szervezet brazil ve­zérigazgatója, Candau, kijelentet­te, hogy mint az egyetemesség hí­ve, szeretné, hogy az NDK miha­marabb az Egészségügyi Világ­­szervezet tagja legyen. (Reuter) Lengyelország és a Vatikán meg­bízottai április 27. és 30. között Rómában véleménycserét folytat­tak a két felet kölcsönösen érdek­lő döntésekről. Megállapodtak, hogy a megbeszéléseket később kitűzendő időpontban folytatják. (PAP) A csehszlovák hatóságok szom­baton kiutasítottak az országból 21 nyugatnémet diákot, akik tu­ristaként érkeztek Csehszlová­kiába, de tulajdonképpeni céljuk kémértesülések gyűjtése volt. Pakisztán értesítette azokat az országokat, amelyek hitelt nyúj­tanak neki, hogy adósságait leg­alább hat hónapig nem törleszti. (MTI) Indiában részleges kormányát­alakítást hajtottak végre. Az ed­dig 37 tagú kabinet létszáma 55-re nőtt. Több, Indira Gandhihoz kö­zel álló, illetve fiatal politikus is bekerült a kormányba. (AP) A francia olajtársaságok — a válság újabb fejleményeként — hazarendelték Algériában dolgo­zó szakembereiket. Bumedien el­nök kijelentette: kormánya kész tárgyalni, de nem enged nyomás­nak. (Tudósítónktól.) Amerikai felderítőgépek ápri­lis utolsó két napján ismételten megsértették a népi Korea légi­terét. (TASZSZ) A Mariner—8 automata űrállo­más felbocsátását elhalasztják — jelentették be az Egyesült Álla­mokban. MTI) Prágában hétfőn megkezdődött az ENSZ Európai Gazdasági Bi­zottságának környezetvédelmi szimpozionja. A konferencián 24 ország 250 küldötte vesz részt, köztük Szilágyi Lajos városfej­lesztési és építésügyi miniszter­­helyettes. (MTI) Kurd cáfolat Musztafa el-Barzani, az iraki Kurd Demokrata Párt vezetője cáfolta azokat a török vádakat, melyek szerint köze lenne az állí­tólagos törökországi illegális kurd mozgalomhoz. Barzani telje­sen alaptalanoknak nevezte egy­némely török vezető olyan értel­mű állításait, hogy iraki kurd vezetők török tartományokban il­legális kurd mozgalmat szervez­nek. (MTI) 1991. május 1. kedd Washington frontvárosi napja Összetűzés az amerikai fővárosban a tüntetők és a karhatalom között — Ötezer letartóztatás (Washingtoni tudósítónktól.) Hétfőn nagyarányú összeütközés volt Washingtonban a vietnami háború azonnali végét követelő tüntetők csoportjai és a rendőrség között. A karhatalmi fellépés olyan időpontra esik, amikor a közvéle­mény zömében nagy jelentőségű hangulati változások mennek vég­be: a Harris közvélemény-kutató intézet hétfőn kiadott jelentése szerint az amerikaiak nagy többe­­sége most első ízben foglal állást a Vietnamból való feltétlen kivo­nulás mellett, s elítéli a háború folytatását. (Ez egyúttal a kor­mányt támogató „csendes több­ség” mítoszának végét jelenti.) Az ország különböző részeiből a fővárosba érkezett tüntetők cso­portjai elhatározták, hogy hétfőn megkísérlik „megbénítani vagy legalábbis lassítani” a központi kormányhivatalok munkáját. Úgy döntöttek, hogy közlekedési dugó­kat idéznek elő az elővárosokból a fővárosba vezető főútvonalakon, főképp a hidakon. A kormány döntésének megfelelően, amelyre Nixon elnök még szombati rög­tönzött sajtóértekezletén utalt,s a rendőrség már egy nappal előbb működésbe lépett. A demonstráció részvevőinek ötvenezres táborát a Potomac folyó nyugati­­partján vasárnap délben karhatalmi erő­vel felszámolták. A „kitelepített” diákok egy része a washingtoni egyetemeken talált szállást és a beavatkozás ellenére hétfőn meg­kezdte a tervezett akciót. Hajnal­ban Washington frontváros képét mutatta. A Potomac folyónak a fővárosira vezető négy hídján, va­lamint a kormányhivatalok kör­nyékén ,a tüntetőkkel szemben a rendőrség és a hadsereg váloga­tott osztagai sorakoztak fel ro-­­­hamsisakban, gázálarccal. A leg­­f­forgalmasabb híd feljárata előtt­­ dr. Benjámin Spock, a világhírű gyermekorvos vezetésével több száz diák testével zárta le a for­galmat. • • A demonstráció részvevőinek szétoszlatására nagyméretű csa­patszállító helikopterek ejtőer­nyősöket tettek le teljes harci fel­szerelésben a város szívében, a Lincoln-emlékmű mögötti füves térségen. Az akcióban részt vevő­­ fiatalokkal szemben a belváros különböző pontjain könnygázt használtak és a délutáni órákig,­­ mint a rendőrfőnökség közölte, s több mint ötezer személyt tartóz­tattak le. Mivel a börtönökben már nem volt üres hely, a rabo­mobilok és a rabomobilnak be­rendezett autóbuszok egy körül­zárt sporttelep füves térségére szállították a letartóztatottak ez­reit. Az amerikai fővárosban még soha nem vettek őrizetbe egy nap alatt ennyi embert. A késő dél­utáni órákban az egyetemek kör­nyékén, a városközpont üzleti ne­gyedében még mindig érezni a csípős, fojtó könnygázt. Vajda Péter A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének bistoni plénuma (Belgrádi tudósítónktól.) A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnökségének április 28-—30-i kibővített ülését köve­tően üléseket tartanak a kom­munisták szövetségének köztár­sasági vezető fórumai. A JKSZ Elnökségének határo­zata a JKSZ 1969-ben megtar­tott IX. kongresszusa és a tavaly őszi I. országos pártkonferencia döntéseinek végrehajtását kíván­ja szolgálni. A mostani határo­zat pontjai lényegében megis­métlik a már hangoztatott célo­kat: a JKSZ egységének és esz­mei-politikai szerepének növelé­sét, a munkásosztály szerepének erősítését, az alkotmányreform­ban meghirdetett elvek végrehaj­tását — vagyis a köztársaságok nagyobb önállóságának biztosítá­sát — és a fél éve megindított gazdaságmegszilárdítási program végrehajtását. Jugoszlávia külpo­litikájának alapja továbbra is az el nem kötelezettség. A JKSZ Elnöksége hangsú­lyozza, hogy következetesebb és fegyelmezettebb munkát kell foly­tatni az eddig is érvényes irány­vonal megvalósítására. Nagy fon­tosságot tulajdonítottak a nacio­nalista-soviniszta jelenségek elleni harc fokozásának azzal, hogy min­den köztársaságnak elsősorban a saját területén jelentkező ilyen jellegű torzulások ellen kell küz­denie. Minden eddiginél élesebben léptek fel a sajtóban mutatkozó torzulások ellen, amiről Tito szombaton Labinban kijelentette: " Az újságok gyakran közölnek álhíreket és rágalmakat... Szá­mot kell vetnünk azzal, ki ho­gyan beszél a televízióban. Nem mondhatja mindenki azt, ami ép­pen az eszébe jut. A JKSZ Elnökségének határo­zata és Tito is hangsúlyozta az ellenséges tevékenység elleni küzdelem­ fokozásának fontossá­gát, s ezzel összefüggésben a biz­tonsági szervek megerősítését. A JKSZ Elnökségének hatá­rozata érezhetően meg kívánja gyorsítani az alkotmányreform mostani szakaszának megvalósí­tását, mert az „lényeges feltétele a politikai és gazdasági nehézsé­gek áthidalásának”. Egyúttal az elnökség már most szükséges­nek tekinti, hogy az önigazgatás szélesebb körű problémáit fel­ölelő második alkotmányrefor­mot előkészítsék. A jelek szerint ez lesz az egyik fő témája a JKSZ következő országos konferenciá­jának, . ..feltételezhetően ezen a pártkonferencián hajtják végre azoknak a személycseréknek egy részét is amelyeket Tito beje­lentett. A JKSZ Elnökségének gazda­sági kérdésekkel foglalkozó hatá­rozata a mostani megszilárdítási program következetesebb végre­hajtását sürgeti. Különösen két kérdés kapott nagy hangsúlyt: 1. végre határozottan szabályozni kell a beruházási politikát (eset­leg bizonyos beruházásokat fel kell függeszteni), 2. érvényre kell juttatni azt a politikát, amely fő­képp az alacsonyjövedelműek életszínvonalának megőrzését és az átlagosnál gyorsabb emelését kívánja szolgálni. IT A/i­ch­

Next