Népszabadság, 1971. szeptember (29. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-15 / 217. szám

2 Egyiptomi kormányalakítási tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) Szadat kedden fogadta a vasár­nap óta Kairóban tartózkodó Douglas­ Home brit külügyminisz­tert — jelentik a hírügynökségek. A megbeszélésen a közel-keleti helyzetről, valamint Egyiptom és Nagy-Britannia kétoldalú kap­csolatairól volt szó. A brit diplo­mácia vezetője e megbeszélés előtt Mahmud Favzi megbízott miniszterelnökkel találkozott. Douglas­ Home hétfőn Mahmud Riad miniszterelnök-helyettessel és külügyminiszterrel tárgyalt. Ezenkívül szerződést írt alá az Egyiptomban elkobzott, illetve ál­lamosított brit javak kártalanítá­sáról. Az AFP francia hírügynök­ség értesülése szerint a szerző­dés aláírásával egyidejűleg Nagy- Britannia egymillió font sterling segélyt ajánlott fel Egyiptomnak különféle beruházások finanszíro­zására. Hasszán Szabri el-Kholi, Szadat személyes képviselője kedd dél­után Dzsiddába utazott, hogy részt vegyen a jordániai hatósá­gok és a palesztinai ellenállási mozgalom képviselőinek részvéte­lével szerdán kezdődő békéltető értekezleten. Kedden elutazott az értekezlet­re Husszein király küldöttsége is, Riad el-Mifla parlamenti képvi­selő vezetésével. — Szudán 1972-ben csatlakozik Egyiptom, Líbia és Szíria állam­szövetségéhez — közölte kedd­en Abu Bakr Abdallah szudáni mi­­nisz­terelnök-h­elyettes. Mint rá­­­dióbeszédében mondotta, Nimeri vezérőr­nagyinak elnökké válasz­tása után az lesz az első felada­ta, hogy megtegye a szükséges lépéseket Szudánnak az államszö­vetségbe való felvételére. A mi­niszterelnök-helyettes megfogal­mazása szerint a lépések: az ál­landó alkotmány kibocsátása, a parlament megalapítása és — egyiptomi mintára — egypárt­­rendszer bevezetése. • A miniszterelnök-helyettes ál­tal említett elnökválasztás ma, szerdán kezdődik Szudánban. Hat napig fog tartani. S ezalatt több mint négymillió szudáni vá­lasztópolgár járul az urnákhoz. 1956, Szudán függetlenségének kikiáltása óta ez lesz az első el­nökválasztás az országban. Kohl-Bohr találkozó Bonnban Dr. Michael Kohl, az NDK Mi­nisztertanácsának államtitkára és Egon Bahr, a bonni kancellári hi­vatal államtitkára kereken más­fél óra leteltével befejezte kedd délutáni bonni megbeszélését. A találkozóról szűkszavú közle­ményt adtak ki, amely szerint a két államtitkár a küldöttségek kí­séretében ülést tartott a bonni kancellári hivatal épületében, ahol „személyes megbeszélést” folytat­tak. Megállapodtak abban — hangzik a közlemény —, hogy a tárgyalásokat jövő szerdán, szep­tember 22-én folytatják Berlin­ben, az NDK Minisztertanácsának épületében. (MTI) Négyórás megbeszélést tartott az NDK és a nyugat-berlini szenátus képviselője (Berlini tudósítónktól.) Szeptember 22-én Berlinben folytatják az NDK és a nyugat­berlini szenátus megbízottai kö­zötti tárgyalásokat. A keddi, csak­nem négyórás megbeszélés a je­lek szerint nem hozott lényeges változást a felek álláspontjában. Az NDK és a nyugat-berlini szenátus megbízottai közötti ked­di, 10. találkozóra az eddigi gya­korlattól eltérően nem a délelőtti órákban került sor. Günter Kohrt külügyi államtitkár és Uilrich Müller, a szenátusi kancellária igazgatója délután 15 órakor ült tárgyalóasztalhoz a schönebergi városházán. A városháza bejáratánál vára­kozó nyugati újságírók több kér­dést intéztek az NDK delegáció­jának vezetőjéhez. Arra szerettek volna választ kapni, hogy a leg­utóbbi találkozó óta eltelt időben sikerült-e kiküszöbölni azokat a nehézségeket, amelyek miatt a szeptember 9-i találkozót idő előtt be kellett fejezni. (A szenátus a négyhatalmi megállapodásra hi­va­tkozva korlátozni kívánja a megvitatásra váró kérdések körét. Az NDK viszont általános rende­zésre törekszik.) Az NDK delegá­ciójának vezetője a hozzá inté­zett kérdésekre válaszolva kije­lentette: „Ami minket illet, mi készek vagyunk a folyamatos és konstruktív tárgyalásokra.” Az esti órákba nyúló­­megbeszé­lés során állítólag Müller, a nyu­gat-berlini delegáció vezetője is­mertette a szenátusnak a tárgya­lások további menetrendjére, il­letve tartalmára vonatkozó javas­latait. Ezt az értesülést azonban nem erősítették meg. A szóvivő szavaiból ítélve, a szenátus to­vábbra is ragaszkodik korábbi ál­láspontjához. Közben Klaus Schütz kormány­zó főpolgármester az esti órákban magához kérette a parlamenti pártok és frakciók vezetőit, hogy tájékoztassa őket az NDK-val fo­lyó tárgyalásokról és az ezzel ösz­­szefüggő problémákról. Kanyó András Tíz pokolgép robbant Ulsterban Unionisták támadása katolikus munkások házai ellen Hétfő éjjel Belfast különböző pontjain, tíz pokolgép robbant. A legsúlyosabb az a merénylet volt, amely egy Crum­lin Road-i lakó­házban súlyosan megsebesített négy embert. A többi bomba üz­letekben, egy gyárban, egy nép­jóléti irodában és a szélsőséges protestáns Orán­iai Rend klubhe­lyiségében robbant fel, könnyebb sebesüléseket okozva. Egy észak­­írországi kisvárosiban katolikus tüntetők körülvették és bombák­kal dobálták a rendőrséget, de nem sikerült az épületet lángok­ba borítaniuk, Londonderryb­en pedig katolikus tüntetők megint megtámadtak egy katonai őrhe­lyet. Londond­erry egyik külvárosá­ban orvlövész golyója talált el egy kaszárnya előtt szolgálatot teljesítő angol őrt. Az angol ka­tona­i szám szerint a 21., aki az észak-írországi zavargások so­rán vesztette életét — a helyszí­nen belehalt sérülésébe. Ritka eset, hogy az inciden­sekről a hadsereg és a Belfast­nak felelős rendőrség együttesen számolt be: ennek oka az, hogy ezúttal az egyik robbantásért protes­t** csoportok a felelősek. Azt nem közölték, hogy melyik merényletet hajtották végre a belfasti hatóságok támogatásával nyíltan szervezkedő protestáns ultrák, de ismeretessé vált, hogy az éjszaka undonista huligánok csoportosan megtámadtak kato­likus munkások lakta házakat. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1971. szeptember 15. szerda Szeptember 27—28-án Prágában csehszlovák—nyugatnémet tanácskozások A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormánya megálla­­podott abban, hogy folytatja a tárgyalásokat a két ország kölcsö­nös kapcsolatairól. Mint a prágai rádió kedd reg­gel bejelentette, a puhatolózó megbeszélések harmadik forduló­jára Prágában kerül sor szeptem­ber 27. és 28-án. A csehszlovák küldöttséget Jiri Götz külügymi­niszter-helyettes, az NSZK dele­gációját pedig dr. Paul Frank külügyi államtitkár vezeti. (MTI) Tömegtüntetés Angéla Davis szabadságáért New Yorkban kedden a Daily World (a kommunisták lapja) szervezésében Szabadságot Angéla Davisnek! jelszóval tömegtünte­tést tartottak. A megmozduláson beszédet mondott Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártjának országos elnöke és felszólította hallgatóságát, vala­mint a világ haladó közvélemé­nyét, hogy erősítsék Davis kisasz­­szony védelmében indított moz­galmukat. A gyűlés részvevői pénzfelaján­lásokat tettek a polgárjogi harcos védelmére létesített alap javára. (TASZSZ) KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK — néhány­ torban Wilson, az angol Munkáspárt vezetője kedden találkozott Pyato­­licsev szovjet külkereskedelmi mi­niszterrel. Megvitatták a szovjet— angol kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kérdéseit. (TASZSZ) Málta újonnan kinevezett pári­zsi nagykövete átnyújtotta meg­bízólevelét Pompidou francia ál­lamfőnek. A nagykövet kijelen­tette: kormánya a jövőben csak olyan országok számára engedé­lyezi katonai berendezések fenn­tartását a szigeten, amelyek a vi­lágbéke és különösen a Földközi­tenger békéjének a megőrzésére törekszenek. (AFP) A Szovjetunióban kedden Föld körüli pályára bocsátották a Koz­mosz—438 jelzésű mesterséges holdat. (TASZSZ). A Tupamaro-gerillák hétfőn egy montevideói moziban megszakí­tották az előadást és a film he­lyett levetítették a 106 városi ge­rilla emlékezetes kiszabadítását ábrázoló képeket, majd elmene­kültek. (AFP) Marcellin francia belügymi­niszter a rendőr-szakszervezet ve­zetőinek kényszer-nyugdíjaztatá­sával, illetve felmentésével torol­ta meg a rendőrök bérkövetelő mozgalmát. Mint az AFP hírügy­nökség rámutat, ezzel új szaka­szába lépett a kormány és a vele szemben álló rendőrök konfliktu­sa. (AFP) Jahja Khan pakisztáni elnök kedden kétnapos iráni látogatásra Teheránba utazott. Karachi dip­lomáciai körök véleménye szerint a pakisztáni elnök és az iráni sah tárgyalásainak középpontjában India és Pakisztán viszonya áll majd. (AP) Mansfield amerikai szenátor az európai biztonsági konferencia mellett Mike Mansfield, az amerikai szenátus demokrata párti csoport­jának vezetője kedden állást fog­lalt az európai biztonsági értekez­let összehívása mellett. A szená­tor álláspontját kongresszusi be­szédében fejtette ki, amelyben be­számolt a hét nyugat-európai or­szágban tett látogatásáról. Mansfield kijelentette: „a NA­TO a hidegháború korszakát idé­ző tevékenységet folytat, amikor Európában enyhül a légkör, kilá­tás nyílik egy összeurópai béke­egyezményre”. A szenátor állást foglalt az Európában állomásozó amerikai csapatok létszámának mintegy ötven százalékkal törté­nő csökkentése mellett. Ez irányú javaslatát már korábban elutasí­tották, most azonban Mansfield ezt az amerikai gazdasági helyzet­tel kapcsolatban kívánja újra be­terjeszteni. Az európai politikáról szólva követelte, hogy az Egyesült Álla­mok támogassa az európai bizton­sági konferencia összehívását, amelynek egyik feladata lenne a Varsói Szerződés és a NATO tag­országai között az erőszakról való lemondási szerződés megkötése. Mansfield felszólította az amerikai kormányt, hogy támogassa a szov­jet—nyugatnémet szerződést és formálja át külpolitikáját a két Németország létezésének elisme­rése alapján. (MTI) Kongresszusra készül a LEMP Edward Babiuch cikke a párt erősítéséről (Varsói tudósítónktól.) Edward Babiuch, a Lengyel Egyesült Munkáspárt PB-tagja, a KB titkára A párt építésének és erősítésének néhány kérdése címmel cikket írt a Nowe Drogi legújabb számában. Bevezetőben elmondta, hogy a pártnak jelenleg 2,3 millió tagja és tagjelöltje van, majd megálla­pítja: Az elmúlt hónapok meg­mutatták, hogy a pártépítésben, az eszmei nevelőmunkában, a párt munkamódszerében és stílu­sában sok a javítanivaló. A VI. kongresszus előkészületei során arra kell törekedni, hogy erősít­sük a pártszervezeteket, növel­jük szerepüket, aktivizáljuk és szilárdítsuk a párt sorait. A kong­resszusi előkészületeket gondo­san fel kell használni a párt kon­szolidálására és minőségi színvo­nalának emelésére. A párttagokkal és tagjelöltek­kel folytatott egyéni beszélgetés a pártmunka új­ formája. Már most megállapítható, hogy a be­szélgetések elérték a kitűzött célt. Az alapszervezeti vezetősé­gek eddig összesen mintegy 1,2 millió párttaggal és tagjelölttel beszélgettek. Olyan párttagok esetében, akik nem voltak elég aktívak,é s akik számára nehéz volt a tagsággal járó kötelezett­ségek és a pártfegyelem betartá­sa, közös megegyezéssel azt a módszert alkalmazták, hogy min­den további következmény nélkül törölték őket a nyilvántartásból. Más a helyzet az olyan embe­rek kizárása esetén, akik pártel­lenes álláspontra helyezkedtek, pártellenes tevékenységet foly­tattak, vagy akiket csak önző cé­lok, érdekek kapcsoltak a párt­hoz. A LEMP tagjainak 40,3 százalé­ka munkás — folytatja, a szer­ző. — 1960—1970. között több­­ mint 900 ezer munkást vettek fel a pártba. Ugyanezen időszakban azonban 247 ezer munkást töröl­tek vagy kizártak a pártból, fő­ként passzív magatartás miatt. Ez a fluktuáció érthetően nyug­talanító dolog. Teljes erővel fel­vetődik tehát a LEMP munkás­jellege erősítésének szükségessé­ge. Márkus Gyula * Kedden Varsóban együttes ülést tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága és a Parasztpárt elnöksége. Az ülés megállapította, hogy a két párt vezetőségének ,,a lengyel mezőgazdaság 1971—1975. évi feladatairól” hozott ez év áprili­si határozata helyesen rögzítette az ország soron levő és távlati mezőgazdaság-fejlesztési céljait. A parasztság egyöntetű helyeslés­sel fogadta a kötelező termény­­beszolgáltatás megszüntetéséről, valamint a­ falusi lakosság álta­lános betegbiztosításának beveze­téséről szóló párt- és kormányha­tározatokat. (MTI) A Közös Piac egységes fellépést határozott el Washingtonnal szemben (Párizsi tudósítónktól.) A Közös Piac hat­­tagországá­nak pénzügyminisztere hétfő éj­jel Brüsszelben megegyezésre ju­tott a dollárkrízissel szembeni egységes fellépésben. Elhatároz­ták, hogy a tízek klubja (a tíz legfejlettebb tőkésország) pénz­ügyminisztereinek szerdán Lon­donban kezdődő tanácskozásán, majd e hó végén a nemzetközi pénzalap értekezletén javasolják, hogy: 1. Az Egyesült Államok ér­tékelje le hivatalosan a dollárt, és szüntesse meg a tízszázalékos behozatali vámot. 2. Valamennyi ország törekedjék fizetési mérlege egyensúlyának helyreállítására. 3. A nemzetközi pénzügyi helyzet stabilizálása végett térjenek visz­­sza az egyes országok pénznemé­nek egymáshoz viszonyított rög­zített árfolyamához. Párizsban ezt a megállapodást a francia álláspont kétségtelen győzelmeként könyvelik el, szem­ben az NSZK-val, amely arra tö­rekedett, hogy a nyugatnémet márkához hasonlóan a többi tag­ország pénznemének árfolyamát is tegyék szabaddá. Ezek a kommentárok is rávilá­gítanak arra, hogy ha meg is ál­lapodtak az Egyesült Államokkal szembeni állásfoglalásban, a tag­országok egymás között továbbra is ellentétes pénzügyi politikát követnek. Csak a Benelux álla­mok között van megállapodás, de az ő valutaelszámolási rendsze­rük is különbözik a franciától, a nyugatnémettől és az olasztól, to­vábbá ez utóbbi három is egy­mástól. A Közös Piac hat tagor­szága között így a dollárkrízis kirobbanása óta négyféle valuta­­elszámolási rendszer van érvény­ben. Ha ez állandósul, szakértők szerint teljesen felborul az egysé­ges mezőgazdasági áruforgalom. Fábián Ferenc , Nagy-Britannia nagy vonalaik­ban egyetért azzal a közös állás­foglalással, amelyet a hat közös piaci ország hétfőn a brüsszeli miniszteri tanácsülésen kidolgo­zott — közölték megbízható lon­doni források. (MTI) Washington harmincezres titkos hadsereget tart fenn Laoszban Amerika-ellenes tüntetések Huéban és Saigonban Az Egyesült Államok kormánya — a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) ügynökeinek irányításával — harmincezres létszámú titkos zsoldos hadsereget tart fenn Laoszban — derül ki az amerikai szenátus hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből. E jelentésből szerezhetett tudo­mást a közvélemény arról is, hogy a kormányzat az idén, a Laosz­ban folyó hadműveletek finanszí­rozására 490 millió dollárt irány­­zott­ elő. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója kedden a Mekong del­tavidékéről jelentette, hogy a nap folyamán a partizánoik négy ame­rikai katonai helikoptert lelőttek. Egy ötödik helikopter, amelyik dél-vietnami szárazföldi haderők­­nek nyújtott támogatást, ismeret­len okokból lezuhant az U Minh erdő közelében. Kedden folytatódtak az Ame­rika-ellenes tüntetések Huéban, az egykori császári fővárosban és Saigonban. Tüntető diákok mind­két városban láthatóan összehan­golt támadás során gyújtóbombá­kat dobáltak parkoló amerikai járművekre. (MTI) Tokiói vélemény a japán—kínai kapcsolatokról Nakaszone Jaszuhiro, a Japán Liberális Demokrata­ Párt végre­hajtó bizottságának elnöke, akit Szato miniszterelnök esélyes utódjelöltjeként emlegetnek, a párt és a tokiói kormány veze­tőinek heti ülésén ismertette azo­kat az elveket, amelyek alapján — véleménye szerint — Japán szorosabb kapcsolatokat építhetne ki Kínával. Nakaszone megfogalmazása sze­rint ezek az elvek az alábbiak: a Kínai Népköztársaság kormánya a törvényes kínai kormány; Kíná­nak helyet­­ kell foglalnia az ENSZ biztonsági tanácsában; Taj­van Kína része. Szato miniszterelnök és a gyű­lésen jelenlevő más vezetők nem foglaltak állást Nakaszone nyilat­kozatával kapcsolatban, de nem jelentéktelen tény, hogy nem is határolták el magukat tőle.

Next