Népszabadság, 1972. december (30. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-31 / 307. szám

6 TUDÓSÍTÁSOK KUBÁBÓL Utazás plusz 30 fokos télben. Lakásépítés havannai módra Három hetet töltöttünk Kubában, ötezer kilométert utaztunk repülőgéppel és gépkocsival. Az első napokban úgy éreztem magam, mintha óriási üvegházban lennék, pálmák, ismeretlen egzotikus növények, virágok között, 85 százalékos páratartalmú levegőben, 30 fokos melegben. És mindez télen. Néhány nap alatt meg lehet szokni a tájat, természetessé válik, hogy az utakat pálmák szegélyezik, megszokottá a kókuszpálmán sárguló gyümölcsfüzér és az, hogy az agavék, az aloék, a kaktuszok úgy burjánzanak, mint nálunk a gondozatlan kertben a mindent elborító gyomok. Hazatérésem után sokan kérdezték: milyen volt Kubában, milyen Kuba? És hiába volt a három hét, hiába az ötezer kilométernyi út, az ismerkedés az emberekkel, rá kellett döbbennem, hogy csak mozaikokat ismerek a szigetországból, amelyek nem állnak össze teljes képpé. Nem tudom öszevetni a múltat a jelennel (a múlt nyomora ugyanis európai ember számára elképzelhetetlen), s a jelent sem lehet itthoni mércével mérni, mert Kuba rettentően messziről indult, tíz év alatt sok évtizedet futott be közművelődésben, az egészségügy fejlesztésében; korszerűsítették a cukornádtermelést és a -feldolgozást, lerakták a modern állattenyésztés alapjait, megteremtették az ipar legszükségesebb bázisait, de eredményeit még miindig csak saját múltjával lehet összemérni, amely ma még csaknem egész Közép- és Dél-Amerikában a jelen. Kubában jegyrendszer van. Kubában sorban állás van. Kubában sok százezer ember lakik a múltból örökölt, nem megfelelő lakásban. Kubában van acélgyártás, készül hűtőgép, üveg és sok minden más, de még mindig gyenge az ipar. (Az exportjövedelem 80 százalékát a cukor adja.) Nem kis gond, hogy a rendelkezésre álló anyagi erőkből importált fogyasztási cikkekkel azonnal javítsák-e az ellátást, vagy pedig gyorsabban fejlesszék belőlük a termelőkapacitásokat. Szóval, Kubát csak Kubával lehet összemérni. Alamar Havannának sok arca van. A legismertebb a filmekben, a képeslapokban látott tengerparti felhőkarcoló-negyed, amely bárhol lehetne az észak-amerikai kontinensen. Aztán van a régi Havanna sikátoraival, zsúfoltságával, ahol kevés lakásban vendég a minden évszakban ragyogó napfény, ahol az utakat nem szegélyezik pálmafák. Maradt valami a kolonializmus korából is, a felfedezés utáni évszázadokból, raementójaként egy kegyetlen gyarmati uralomnak. És vannak, illetve lesznek Havannának új arcú negyedei, amelyek most formálódnak, épülnek, alakulnak a város különböző pontjain, pontosan 26 helyen. Új lakótelepek ezek — havannai József Attila vagy kelenföldi lakótelep —, amelyek százezreknek adnak majd új, emberhez méltó hajlékot. Az egyik közülük Alamar. Másfél-két esztendővel ezelőtt Havanna sok nagyüzemében, hivatalában, intézményében munkásgyűléseket tartottak. Egyetlen témáról folyt a szó: segíteni kell a lakáskérdés megoldását társadalmi erővel. S itt a társadalmi erőn volt a hangsúly, mert Kubában az állami építőipari vállalatok kapacitásából nem futja a lakásépítésre. Valahogy így kezdődött, így született meg a plusz munka mikrobrigádjai mozgalom, amely a fővárosból átterjedt már az egész országra. Mi ennek a lényege? Az állam a lakásépítkezéshez területet, építőanyagot biztosít. Az üzemek, a hivatalok, az intézmények pedig vállalják, hogy felépítik a lakásokat. _ De hogyan? A mikrobrigádok segítségével. Az előbb említett gyűléseken sok helyütt kaptak — és sokan — megbízást arra, hogy két évig ne munkahelyükön dolgozzanak, hanem lakásépítkezéseken. De mivel munkájukra az üzemben is szükség van, ezért a többiek vállalták, hogy elvégzik az építkezők munkáját is. Ezért az elnevezésben a plusz munka jelző. A mikrobrigád kifejezés pedig arra utal, hogy nem nagy építőipari szervezetben, hanem 30—50 tagú brigádokba tömörülve, építik fel a lakásokat, a lakótelepeket. Az építkezésen dolgozók fizetését az üzem folyósítja. Így épül Alamar is, ahol csaknem két éve kezdték meg az építkezést, és ahol 22 500 lakásos új városnegyed létesül. Ebből 3500 már épül, nyolcszázat már átadtak. Ha teljesen kiépül — hat-hét év múlva — százezer ember otthona lesz A munkabrigádnál Sokat kanyargunk készülő házak között, amíg eljutunk úti célunkhoz, a Juventud Rebelde ifjúsági lapkiadó épülő házához. A falak már állnak, kialakult az épület végleges képe. Az ötemeletes házban húsz lakás lesz, tíz kétszobás, tíz háromszobás. Most a legfelső szinten dolgoznak. Elindulunk felfelé. Amikor a korlát nélküli lépcsőn nem minden félelem nélkül kapaszkodunk emeletről emeletre, eszembe jut: otthon bizony abbahagyatnák a munkát az épületen, a korlát elkészítéséig, mert így balesetveszélyes a munkahely. Az utolsó emelet a legnehezebb. Mert addigra elfogy a lépcső, létrán kell feljebb menni. De hát ezen is túljutottunk, fent vagyunk a tetőn. A kilátás gyönyörű. Félkörben a tenger, beljebb kész épületek, és mellettük az alakuló, formálódó házak. Az itt dolgozók zsaluznak, beton gömbvasat hajlítanak, falat raknak. Amable Amador a lapnál fotóriporter. Most két évig kőműves brigádivezető. Készségesen magyaráz, válaszol a kérdéseikre. — Kik kapnak itt lakást? — Érdem és igény szerint a rászorulók. — Az itt végzett munka jelent-e valami előnyt az odaítélésnél? — Nem. Nem is volna helyes, hiszen akik otthon maradtak, helyettünk is dolgoznak. — Hányan dolgoznak itt a laptól és a kiadótól? — Harminchárman. Huszonnégyen itt a házon, kilencen a kommunális létesítményeken. — Az itt dolgozók közül hányan volnának rászorulva új lakásra? — Tizenhárman! — S kapni fognak mindanynyian? — Mondtam már: az itt végzett munka nem jelent előnyt, a kollektíva dönt, ki van legjobban rászorulva, ki érdemli meg legjobban az itt épülő lakást. — Miért lett ön a brigádvezető? Volt valami gyakorlata annak előtte a kőművességben? — Egy szeget sem tudtam beverni a falba. — Nem hiányzik néha a fényképezőgép a vakolókanál helyett? — Becsapnám, ha azt mondanám, hogy nem. De hát néha itt is van mód a fotografálásra. Megörökítjük az építhess minden mozzanatát. Emlékül és emlékeztetőül ... ! Közben körénb gyűlnek a többiek. Bizony egy-másfél órára megakasztottuk a munkát. Gyors bemutatkozás. Az építkezésen dolgozik a többi között Guillermo Cabrera író (eddig három könyve jelent meg), Lázaro Gudman, aki ugyancsak fotóriporter, Tomy Rodriguez karikaturista (aki gyorsan megörökítette jegyzetblokkomban a látogatást) és Pedro Jimenez stencilgépkezelő. Építenek. És az arra jogosultak, akár azok között lesznek, akik majd ide költöznek, akár nem, maguknak építenek. Rekordok és eredmények Alamaron végig Maxime Andron, az egész építkezés felelőse volt a kísérőnk. Búcsúzóul még néhány felvilágosítást kérünk. — Az eddig átadott lakások hány százalékát kapták olyanok, akik itt dolgoztak? — 45 százalékát. De hozzá kell tenni, 30—35 százalékuk nem is igényel lakást. — Mennyi idő alatt épül fel egy-egy ház? — Az idő változó, attól függ, mekkora az épület. De szemléltetésül néhány adat: a kereskedelmi tengerészek 22 tagú brigádja 5 hónap alatt épített fel egy 20 lakásos házat, a petróleumosok pedig egy 24 lakásost öt és fél hónap alatt... Amíg búcsúzkodunk, arra gondolok, otthon sem lennének ezek olyan rossz eredmények társasház-építkezésnél. Rókás Sándor következik: A KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS FORRADALMA NÉPSZABADSÁG 1972. december 11, vasárnap Újabb teherautó húzott el melletünk, és végigfröcskölte sárral a szélvédő üvegét. Pellérdy Imre, a KGMTI felületkezelő osztályának vezetője kicsit lassított, és csak azután folytatta a mondatot. — Mi is megtehettük volna, hogy kényelmeskedünk, s nem vállaljuk el a tűzi horganyzó tervezését. Az osztálynak enélkül is volt éppen elég munkája. De tudtuk, hogy a mosonmagyaróváriak számára létfontosságú az üzem megépítése, és segíteni akartunk nekik. A kiinduló adatokat persze csak részben kaptuk meg, emiatt fel kellett forgatni a tervezés megszokott sorrendjét. Óránként csengett a telefon, ilyen anyag nem kapható, tervezzétek olyanból. Babos Szilárd, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár beruházási osztályvezetője állandóan sürgetett, amint eszébe jutott valami, már küldte az újabb telexet. De ő majd elmondja a többit. Egyébként úgy hallottam, hogy beteg, két hónappal ezelőtt megütötte a lábát az építkezésen, és agyba került — Az épület áll, a beruházó fekszik? Tudunk vele beszélni? — Mire Mosonmagyaróvárra érünk, őt is behozzák gépkocsival a gyárba. Mintha minden rendben volna A beruházási osztályvezető kissé sápadtan, sziszegve telepedett le mellénk. Kalapját egy székre tette és előrekönyökölt. Ez a picit kopaszodó, kerek arcú férfi remek elbeszélő volt abból a fajtából, aki hangulatot teremt, és maga köré vonzza a társaságot. — A tűzi horganyzóüzem úgy épült fel... ha nincs ellenére, azt is elmondom, amit az ünnepi beszédekből ki szoktak felejteni. Egy nyisszantás, a szalagot átvágják, s mintha soha nem is lett volna semmi baj... pedig a sávtartályokhoz például csak egy alaprajzot kaptam a tervezőtől, s aztán egyedül szaladgálhattam, mint a malac az esőben ... Értem, értem. Tartsak sorrendet. Egyszóval ezerkilencszáz... És Babos Szilárd elbeszéléséből kikerekedett az új üzem születésének története. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár 1970 novemberében szerződésben kötelezte magát, hogy öt éven belül 2 milliárd 280 millió forint értékű tyúkketrecet szállít a Szovjetuniónak. A ketrecek rácsait horganyzással védik a korróziótól. A horganyzást eddig külföldön devizáért végeztették, így sokba is került, és a minősége sem volt kifogástalan. Ezért vált létfontosságúvá a vállalat számára, hogy alehető leggyorsabban berendezkedjen horganyzásra. Enélkül a nagyarányú szovjet megrendelést nem tudták volna teljesíteni, s 300 millió forint kötbért kellett volna fizetniük. Egy horganyzóüzem megépítése, a tervezési időt is beleszámítva, körülbelül három, három és fél év. A mosonmagyaróváriaknak sem idejük, sem pénzük nem volt. Mit lehet ilyen helyzetben csinálni? Ők mindenesetre azonnal megkezdték a beruházás előkészítését. Hitelért folyamodtak, s a kivitelezőkkel és a külföldi szállítókkal úgy tárgyaltak, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, s közben égnek állt a hajuk, és az idegeik táncot jártak. A hitelkérelmet többször felülbírálták, elutasították, de Babos Szilárd nem az az ember, aki ezt ennyiben hagyja. Addig járt utánaaz igazság kedvéért: sokan jártak utána — a végén még a pénzügyminiszterhez is elment —, amíg áprilisra csak megkapták a pénzt. 1971 júniusában a KGMTI megkezdte a tervezést, és szeptemberben megindult az építkezés. Tizennégy vállalkozó, két tervezőiroda és a gyár munkásai egyszerre dolgoztak az építkezésen. Az üzem egyik felét még tervezték, amikor a másikat már építették. Igaz, a tervezők is csak részletenként jutottak hozzá a szükséges adatokhoz. A tűzi horganyzó gépi berendezéseinek hatvan százalékát ugyanis az NSZK- tól vásárolták, s ezek rajzait Düsseldorfból repülőgép hozta Bécsig, s onnan gépkocsival azonnal indították Budapestre. Közben állandóan módosították a határidőket, de az általános gyakorlattal ellentétben, nem későbbre halasztották, hanem előrébb hozták az átadás idejét. Babos Szilárd ezt nem így mondta el. Rengeteg dátumot, határidőt sorolt fel, az itteniek számára mindegyik kisebb diadalünnepet idéz, én azonban kábultan tiltakoztam. — Elég lesz a határidőkből! — Hát miről beszéljek? — kérdezte indulatosan. — Azt mondjam el talán, hogy a munkatársaim állva aludtak el? Hogy nem volt munkaidőnk, ha kellett, egész éjjel dolgoztunk!? Ötezer ember kenyere függött ettől, akik megbíztak bennünk. Azzal dicsekedtek, hogy éjjel én mentem el utoljára, s hajnalban én jöttem be elsőként? Ilyesmit nem mond el az ember . „ Azokra a kritikus pillanatokra vagyok kíváncsi, amikor csak egy hajszálon múlott a beruházás sorsa — mondtam. Horganyzás előtt a fémet sósavval tisztára kell maratni. A sósav tárolásához a KGMTI 22 ÚJ FORMÁJÚ MINIVIZOR - SOROZATBAN A székesfehérvári VIDEOTON-ban megkezdték az idei BNV-n nagy közönségsikert aratott „Minivizor De Luxe”, hordozható tévékészülék sorozatgyártását. A korszerű formájú, tranzisztorizált, programozható állomásválasztóval felszerelt új vevőkészülék egyelőre exportra készül, de a jövő évben már itthon is kapható. Nemzetközi szilveszter Budapesten és vidéken Az idegenforgalmi vállalatok, utazási irodák is felkészültek a szilveszterre. Az IBUSZ-nál csaknem háromezer külföldi vendég jelezte érkezését. Tizenegy helyen rendez Budapesten az iroda nemzetközi szilveszteri bált, s ezekre vasárnap délutánig még vásárolhat jegyet a hazai közönség is. Egyebek között a Royalban és az Emkében ünnepelhetik majd vidámműsor és zene kíséretében az új évet a magyar és a külföldi vendégek. Az Aero és a Volga szálló termeit is lefoglalta az IBUSZ a bálozók számára. A Budapesti Idegenforgalmi Hivatal szervezésében többek között a Szabadság Szállóban lesz nemzetközi bál, ahová a főként Jugoszláviából és Romániából érkező külföldi vendégek mellett helybelieket is várnak. A Citadellában eddig 600 hazai vendég foglalt asztalt, s szilveszter estig további érdeklődők jelentkezhetnek. A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat 250 jugoszláv turistát szállásol el és szervez számukra bált szilveszter éjszakáján. A fővárosban már elkelt négyezer szállodai hely mellett népesek lesznek várhatóan a Hungarhotels vidéki szállodái, a pécsi Nádor, az egri Park és a győri Rába is. A MALÉV menetrendszerű és különjáratain 700 NSZK-beli, olasz és belga turista érkezik, hogy részt vegyen a MALÉV Air Tours már hagyományos szilveszteri túráján; 500-an a Gellértben, 200-an pedig az Olympia Szállóban ünnepük majd az új év beköszöntét, de itt -tartózkodásuk alatt még budapesti városnézésen borkóstolóval egybekötött, és falusi disznótoron is részt vesznek.