Népszabadság, 1976. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-30 / 25. szám
6 1976. január 30., péntek NÉPSZABADSÁG KERESZTY ANDRÁS JEGYZETE ETIÓPIA TIRDEM! Addisz Abebától nyolcvan kilométernyire járhattunk, itt már javában tartanak az utast szédítő szerpentinek: az út előbb 2400 méter magasságban kanyarog, majd alászáll a zöld, napfényes, hatszáz méteren fekvő völgybe, hogy aztán ismét nekirugaszkodjék a felhők birodalmának. Az út mentén facsoport borított árnyékot a gyepre, a földön emberek kuporogtak. A fehér papírlap már messziről látszott a vastag, ernyős akác törzsén, de a betűket csak egészen közelről pillantották meg. Az amhara írás európai szemnek szokatlan, mégis egyszerű jegyei voltak. Egy fiatalember támaszkodott a fának, kezében hosszú bot, ezzel mutogatott a kartonpapírra: világosdrapp katonaruhaszerűséget viselt, ellentés sapkával. A földön ülök harmincan-negyvenen lehettek. Analfabétaoktatás Az emberek kicsit idősek ahhoz, hogy iskolások legyenek. — Mégis iskola. Analfabétaoktatás — világosított fel kísérőnk. — Akármerre járnánk az országban, ilyen szabadtéri tanítással mindenütt találkoznánk. Az a fiú egyetemista vagy felsős középiskolás lehet. Kiszálltunk? Kiszálltunk. Atu Tesszema — a fiú a fára szögezett papírlap előtt — egy ideig nem szakította meg az órát, folytatódott a különös tanítás: az ifjú tanár botjával egy betűre mutatott, s rögtön felhangzott az ének (vagy inkább ritmikus kántálás), különös, ősinek tetsző dal. Új betű, új ének, monoton lüktetéssel, visszavisszatérő fordulatokkal. — A módszerünk — magyarázta később Atu Tesszema, az Addisz Abeba-i egyetem nyelvszakos hallgatója —, hogy összekapcsoljuk az írást a szóval, a mozgással, az énekléssel. Ezek az emberek itt sohasem láttak könyvet. Egyetlen ősük sem látott. Mégis műveltek a maguk módján: a szájhagyománynak óriási a szerepe. Végtelenül hosszú történeteket, mondókákat, énekeket tudnak úgy, ahogy apjuktól, nagyapjuktól, egymástól hallották. Erre a kultúrkincsre támaszkodunk. Egy-egy betűhöz szavak sorozatát kapcsoljuk, s ezt a ritmikus mondókát együtt tanítjuk az írásképpel. Atu Tesszema együtt lakik most a tanítványaival, kicsiny faluban, itt az Aszmarába vezető főútvonal mentén. Egyikében a kerek házikóknak, ennek is fonott a teteje s oldalán a tüzelő század. Hatodik hónapja él itt, hat másik társával együtt s a környék lakóit tanítja. Egyszerre négy csoporttal foglalkozik, s addig marad, amíg nem teljesítiaz előírt feladatot: háromezer embert írni-olvasni, a négy számtani alapműveletre megtanítani. Egy kampány részvevői, amely ezzel a jelszóval mozgatja meg az ország értelmiségét: Etiópia tikdem! Etiópia mindenekelőtt! Nyolcvan nyelven — Legnagyobb gondunk — meséli a fiatal tanár —, hogy szerte az országban más-más nyelven kell tanítani. Etiópiában nyolcvanféle nyelvet beszélnek az emberek, és mindenki azon a nyelven tanul meg a leggyorsabban írni, olvasni, amelyet beszél. Képtelenség volna elvárni ezektől a parasztoktól, hogy a betűvetés mellett még egy idegen nyelvet is megtanuljanak, így, egyelőre, csak a négy legnagyobb nyelvet beszélő népcsoportok közé tudunk elmenni. Ez a négy nyelv: az amarigna, az oromigna, a ligrigna, és a volestigna. Az országban most négyszáz ilyen analfabétaiskola működik, ez korántsem elég, de kiszámíthatja, így is egy év alatt egymillió-kétszázezer embert ismertettünk meg a betűvel. Az Etiópia tikdem! jelszóval az országban mindenütt találkozni. A repülőtéren ez a felirat fogad, a katonai terepjárók ezt viselik a motorházukon, ez köszön viszsza az újságoldalakon, ez áll a vidékre induló fiatalok jelvényein. Képzeljünk el egy országot, amelynek több mint egymillió négyzetkilométernyi területén 26 millió ember él, közülük 22 millió az írástudatlan. Ahol a csecsemőhalandóság ezer született gyerekre kétszáz, ahol a szülő anyák négy ezreléke meghal, ahol csupán 80 kórház és 600 szanitécállomás működik. S ez csak a statisztikai átlag, hiszen Addisz Abebában és Aszmarában, ahol a lakosság négy százaléka él, az orvosok 50 százaléka, a kórházi ágyak 51 százaléka található. Ahol egy évvel ezelőtt a föld még a feudális nagybirtokosok kezében volt, s a birtokon dolgozók joga nem volt sokkal több, mint az európai jobbágyságé a XVIII században. „Etiópia tikdem!” — hirdeti a jelszó, és ez egyebek között azt is jelenti, hogy két évre felfüggesztették az egyetemi és a középiskolai oktatást, a tanárok és a diákok vidékre mentek „felemelni a népet”. A feudális rend megdöntése hihetetlen energiákat szabadított fel. Szükség is van rá, mert a feladat, amire vállalkoztak hihetetlenül nehéz. Ott az ügy személyi oldala. Az Addisz Abeba-i, az aszmarai kényelmet, életformát ezeknek a modern prófétáknak fel kellett váltaniuk a vidék nyomorúságos, kemény, rideg életkörülményeivel, ahol nemhogy villany nincs, de még ivóvíz sincs elegendő. Embereket kell tanítani, segíteni, akik közül nem is egy, nincs is meggyőződve a tanulás, a segítség értelméről. Kincs a faeke is Van, aki tanít, van, aki betegeket gyógyít, van, aki hidat épít, kutat fúr, van, aki a földreform gyakorlására, korszerű mezőgazdasági művelésre oktatja az embereket. Ki-ki foglalkozása szerint. Egy esztendő alatt 140 kórházat, 250 egészségügyi állomást, 60 mozgó egészségügyi rendelőt (ezeket teherautókra, buszokra szerelték) hoztak létre a fiatalok. 600 kilométer bekötőutat, 70 hidat építettek (persze nem folyamokon átívelő vasbeton koloszszusokra kell gondolni, hanem fából, bambusznádból készült építményekre); 420 kutat fúrtak, 22 millió embert oltottak be feketehimlő és kolera ellen. Húszezer parasztszövetkezet létrehozásában segédkeztek. A tavaly februári földreformrendelet ugyanis nemcsak a feudális nagybirtokok megszűnését mondta ki, hanem azt is, hogy Etiópiában senkinek sem lehet földtulajdona. Tízhektárnyi területet kaptak a családok használatra. Ez azonban el nem adható, bérbe nem adható, el nem zálogosítható. És azonnal megkezdték a parasztok tömörítését értékesítő és termelőszövetkezetekbe. Az etiópiai mezőgazdaságról nem lehet európai mércével képet alkotni. Aki a vidék útjait járja, tapasztalhatja, hogy már a faeke is technikai haladásnak számít, hiszen sok helyütt még szinte az ősközösségből itt maradt jelenettel találkozni: a család botokkal szurkálja a földet, így lazítja fel a vetőmag befogadására. A szövetkezetek — egyelőre — nagyobbrészt az urasági nagybirtokok ökreivel szántanak. De még egy éve is elképzelhetetlen volt: a közös földnek 30— 40 ökör vontatta eke vág neki. S ahogy az anyagi lehetőségek engedik, traktorok is érkeznek. Etiópia mindenekelőtt! Van ennek a jelmondatnak egy másfajta, nemzeti tartalma is. Az utazó saját bőrén tapasztalja: az ország nem biztonságos. Elsősorban nem a zavarosban halászó rablóbandák miatt, hanem mert szeparatista gerillamozgalmak is működnek a területén. A legismertebb az eritreai mozgalom. Teferi Benti, az etióp államfő mondta el róla a következőket : Megőrizni az ország egységét — Ahhoz, hogy megértsük az eritreai probléma keletkezését, néhány dologgal tisztában kell lenni. Először is történelmi tény, Eritrea sohasem létezett Etiópia nélkül, mint ahogyan Etiópia sem létezett Eritrea nélkül. Az ország északi része — amelyet most Eritreának neveznek — volt éppen az a terület, ahol a történelmi Etiópia kialakult, amely központja volt az etióp történelmi fejlődésnek. Egészen az olasz gyarmatbirodalom létrejöttéig az etióp államon belül nem létezett külön elnevezés az ország északi részére. Csak az olasz adminisztráció adott új nevet ennek a területnek, egy régi szó alapján, amellyel az ógörögök és a rómaiak nevezték a Vörös-tenger környékét. Másodszor: Eritrea ugyanolyan nyelvi, etnikai, kulturális széttagoltságot mutat, mint Etiópia bármelyik része, több mint tíz nyelvet beszélnek az itt lakók. Vagyis nem arról van szó, hogy itt egy nemzeti kisebbség harcolna a jogaiért. Az eritreai probléma nem nemzetiségi kérdés. A gyarmatosítás volt az, amely több mint fél évszázadra megszakította ennek az északi területnek és az ország többi részének természetes kapcsolatait. Eritreában egyaránt élnek keresztények és muszlimok. Semmi sem indokolja, hogy Etiópiától elkülönülten, önálló államként éljen ez a terület. Az eritreai kérdés az egyike a legsúlyosabbaknak, amivel a fiatal etióp vezetésnek meg kell birkóznia. Az Etiópia tildem ebben az értelemben annyit jelent: megőrzik az ország területének az egységét. Teferi Benti egyébként hozzátette még: annak ellenére, hogy már tizenharmadik éve működik az eritreai szeparatista mozgalom, a nyugati világ — jellemző módon — csak a forradalmi kormány hatalomra jutása után „figyelt fel” a mozgalomra. „Itt tudatos manipulációról van szó, a nemzeti érzelmekkel játszanak azok a hatalmas külföldi erők, amelyek valójában sem Eritrea lakóinak sorsával, sem Etiópia egész népének sorsával nem törődnek.” Milyen politikai előnnyel járna a tőkés világ számára, ha Etiópia elveszítené Eritreát? Etiópia kiszolgáltatottságának az előnyével. Az ország, ha elveszítené a tengerpartját, elveszítené egyetlen kijáratát a világba; az országon átvezető fő közlekedési út válna értelmetlenné, kereskedelme visszaesne, és ott maradna a nyugati segélyekre, beruházásokra, „adományokra” szorulva. Etiópia mindenekelőtt. Etiópia vezetése el van szánva arra, hogy megőrzi az ország egységét, mert ez a haladáshoz vezető út feltétele is. Addisz Abeba, 1976. január. Etióp földműves. Tanuló gyerekek egy iskolában. 1 In Lollin 11 EGY LIFJEN BELÜLI g|[r ibti II ELLENTMONDÁSRÓL Kedves tanár úr, ön a nők évében sok értékes írásával — tanulmányokkal, előadásokkal — járult hozzá e nagy jelentőségű társadalmi kérdés — a női egyenjogúság megvalósulásának — tisztázódásához. A nők tudományos pályafutásának segítéséről nemzetközi fórumokon is nyilatkozott, s kifejtette, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a nők a tudományos életben is egyenrangú partnerei lehessenek a férfiaknak, akadálytalanul kibontakozhassanak képességeik. A napokban ön — értekezletre menet — beszállt a liftbe, melynek kezelője éppen megnyomni készült a gombot, amikor észrevette az intézménynél dolgozó állapotos fiatalasszonyt, aki két-három lépéssel az ön nyomában érkezett. Ki akarta nyitni előtte az ajtót — a felvonó három személyt könnyedén felrepít —, de Ön rátette kezét a liftes karjára és türelmetlenül rászólt: — Sietek, indítson! Furcsa véletlenek vannak az életben, ez az apróság is közéjük sorolható. Könnyen azt hihetné valaki, hogy hatásvadászó történetet tálaltunk elé, de ön a tanú rá, hogy minden így történt. Amikor elkezdődött a tanácskozás, éppen egy, a felsőoktatásban dolgozó nők helyzetéről szóló előterjesztés anyagát vitatták meg, ön szót kért és kifogásolta a fogalmazvány egyik mondatát, mely így hangzott: „Meg kell könnyíteni a nők háztartási munkáját.” Azt fejtegette, hogy ez a szöveg már eleve evidenssé teszi, miszerint a háztartás a nők reszortja, írjuk úgy — ajánlotta —, hogy a háztartási munka megkönnyítésére — mert ezt a család tagjainak közösen kell elvégezniük — a társadalom nyújtson még több segítséget, a fizikailag gyengébbeknek, a nőknek. Tévedés ne essék: minden korszerűen gondolkodó, értelmes ember helyesli az ön ide vonatkozó nézeteit, fáradozásait, tanár úr, tisztelt tekintélyes elméleti munkásságát, annak eredményeit, s az ellen sem emelhet senki kifogást, amit ezen az említett vitán fejtegetett. Ami a lift körüli epizódot illeti: merő rosszindulat, okvetetlenkedés lenne azt állítani — vagy akár csak feltételezni —, hogy ön tudatosan, gőgből, önteltségből akadályozta meg a felvonó kezelőjét abban, hogy néhány másodperccel később nyomja meg a gombot, azt követően, hogy ajtót nyitott az odaérkezett fiatalasszony előtt. Nyilván csak türelmetlen, sürgető reflex volt az ön mozdulata, hiszen valóban sietett, s feltehetően elmerült a gondolataiban. Legfeljebb azt vethetné bárki a szemére, hogy nem volt figyelmes. Nos — kérdezheti —, akkor minek szóvá tenni a történteket. Azért csupán, mert kissé szimbolikus ez a dolog, érzékelteti azt, aminek jártunkban-keltünkben gyakran tanúi vagyunk: a szavak és a tettek közötti diszharmóniát. Sokszor mondunk, hallunk, hirdetünk és helyeslünk megszívlelendő dolgokat, de a kezünk — mint az öné a liftben — önkéntelenül ellene tesz elképzeléseinknek, mert az a bizonyos reflex más irányba mozdítja, mint ahogy lelkünk mélyén óhajtanánk, ahogy célszerű lenne. Reméljük, nem haragszik, tanár úr, hogy szóvá tesszük ezt a jelentéktelen apróságot, de el kell hinnie, nem szemrehányás, még kevésbé az ön „okítása” a célunk, inkább valami önvizsgálat feléről van szó, hogy kitetsszék: amit általában üdvösnek, hasznosnak, megvalósíthatónak tartunk, olykor-olykor nem éppen a mi beidegződöttségeink, szórakozottságaink, figyelmetlenségeink miatt szenved-e csorbát, úgy mozdul-e mindig a kezünk, ahogy az eszünk és a köz-, érdek parancsolná. Vadász Ferenc 1200 lakáshoz gyárt elemeket a dunaújvárosi házgyár A Vasbetonipari Művek dunaújvárosi üzemének házgyára tavaly 1498 lakáshoz adott előre gyártott paneleket, födémeket, illetve konyha-fürdőszoba térelemeket. A bevált új erkélyelemes homlokzati panelek gyártását az idén is folytatják. 1976-ban azonban a mostani tervek szerint a tavalyihoz képest csak 80 százalékos kapacitással dolgozhatnak, ugyanis az építőipartól összesen csak 1200 lakás nagypaneljeinek gyártására kaptak megbízást. Ezekből látják el az idén nemcsak a dunaújvárosi, hanem a székesfehérvári és a százhalombattai építkezéseket is. Megrendelést kaptak 34 családi ház elemeinek gyártására is. Újdonságok a házgyár termékei között azok a homlokzati és födémpanelek, amelyeket óvodaépítkezéshez készítenek. Ugyanis a Dunaújvárosi Tervező Intézet olyan 200 személyes óvodatervet készített, amelynek acélszerkezetét a Dunai Vasmű, szendvicsrendszerű homlokzati paneljeit és födémjeit pedig a Dunaújvárosi Házgyár gyártja. Az óvoda építését a dunaújvárosi 26. Építőipari Vállalat a tavasszal kezdi meg. Tovább korszerűsítik a szállítást a bakonyi bauxitbányákban A bakonyi bauxitbányáknál évről évre a legújabb eljárásokkal korszerűsítik a föld alatti szállítást. Ahol lehet, a csilléket fokozatosan felváltják a gumiszalagok, amelyek nagyobb kényelmet és biztonságot nyújtanak. Eddig öszszesen 10 ezer méternyi gumihevedert szereltek fel. Most újabb nagyszabású munkához csoportosították a bányák szerelőit, megkezdték és még ebben a negyedévben befejezik a halimbai bányák szállításának gumihevederekre való átállítását. A három hónap alatt 1500 méternyi gumiszalagot és szállítóberendezést szerelnek fel.