Népszabadság, 1980. június (38. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-22 / 145. szám

1984. június 22., vasárnap NÉPSZABADSÁG A PALESZTIN PROBLÉMA Szíria és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet közös nyilatkozatban foglal­kozott a Közös Piac legutóbbi velencei csúcsértekezletén közzétett deklaráció következetlenségeivel, kétértelműségé­vel. E nyilatkozat ismét előtérbe állítot­ta a Palesztinai problémát. Világosabb, mint valaha, hogy a Palesztinai problé­ma megoldása a tartós és igazságos kö­zel-keleti béke alapvető feltétele. A Palesztinai kérdést a szemben álló felek rendkívül éles nézetellentéte jel­lemzi. Az alábbiakban ezeket az állás­pontokat ismertetjük. A PFSZ célja A Palesztinai Felszabadítási Szerve­zetet valamennyi arab állam a palesz­tin nép egyedüli jogos és törvényes képviselőjének ismeri el. Az erre vo­natkozó határozatot 1974 októberében hozták a rabati arab csúcsértekezleten. Az ENSZ közgyűlése 1974 novembe­rében elismerte a palesztin nép nem­zeti jogait, köztük az önálló államiság­hoz való jogot, és a világszervezetben megfigyelői státust biztosított a PFSZ számára. Jelenleg már 117 ország is­merte el a PFSZ-t. A PFSZ programjának lényege az önálló palesztinai arab állam megte­remtése. A palesztin nép ezért kész fegyveres harcot vívni. Ugyanakkor a PFSZ politikai, diplomáciai eszközök­kel is küzd céljáért. A két és fél mil­liósra becsült palesztin nép többsége — 60 százaléka — száműzetésben, arab államok területén létesült menekülttá­borokban él, illetve arab államokban dolgozik. A palesztinok 40 százaléka él Izraelben, illetve az Izrael által meg­szállt arab területeken, elsősorban a Jordán folyó nyugati partvidékén, Cisz­­jordániában és a Gázai övezetben. Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke a pa­lesztin népet így jellemezte: „Népünk hazájaiért, törvényes nemzeti jogaiért, az államalapításért harcol. Igazságos küzdelmet vívó nép." Az EGK nyilatkozata Az EGK velencei csúcsértekezletén június 13-án 11 pontos nyilatkozatot tettek közzé a közel-keleti kérdésről. Noha a deklarációban vannak új ele­mek is, az egész nyilatkozat csalódást keltett az arab világban, mert igen je­lentős kérdésekben nem veszi tekin­tetbe a palesztinok jogait. A nyilatkozat két új eleme: az EGK első ízben foglal állást egyértelműen amellett, hogy a PFSZ-nek részt kell vennie a közel-keleti rendezést célzó tárgyalásokon; az EGK tagjai először vállalják, hogy csatlakoznának a közel­­keleti rendezés nemzetközi garantálá­sához „a helyszínen is”, vagyis ellen­őrző csapatok küldésével is. A velencei nyilatkozat kijelenti, hogy a palesztinai probléma nem csupán menekültkérdés, és hogy „a globális békerendezés keretében a palesztin népnek teljes mértékben gyakorolnia kell önrendelkezési jogát”. Másfelől a velencei nyilatkozat felszólítja Izraelt, hogy ürítse ki az 1967-es konfliktus óta megszállt arab területeket; állást foglal az izraeli telepítések ellen, ame­lyek „súlyos nehézséget támasztanak a békefolyamat útjába”. („Békefolyamat” alatt a kilencek a Camp David-i kü­­lönalku végrehajtását értik.) Leszöge­zi, hogy mind az izraeli kolóniák, mind a megszállt területeken végrehajtott demográfiai és ingatlantulajdoni vál­toztatások a nemzetközi jog szempont­jából törvénytelenek. A „kilencek” azt is elhatározták, hogy kapcsolatba lép­nek az érdekelt felekkel: tájékozódni kívánnak álláspontjukról, és e konzul­táció fényében kívánják meghatározni jövő kezdeményezésük formáját. A PFSZ szóvivői késedelem nélkül rámutattak a velencei nyilatkozat sú­lyos fogyatékosságaira. Hangsúlyozták, hogy az EGK nem ismeri el a PFSZ-t a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének. Nem ismerték el a pa­lesztin népnek azt a jogát sem, hogy szuverén államát létrehozza. Faruk Khaddumi, a PFSZ Politikai Bizottsá­gának vezetője joggal állapította meg: „A Közös Piac tagállamainak határo­zata nem vesz tudomást a probléma leglényegesebb tényezőiről." Jasszer Arafat és Asszad Szíriai el­nök Damaszkuszban a múlt héten meg­vitatta a velencei deklarációt, és közös nyilatkozatban bírálta annak negatív vonásait. Hangsúlyozták, hogy a velen­cei nyilatkozat kísérlet a Camp Da­vidben elhatározott amerikai—izraeli— egyiptomi megállapodások „feljavítá­sára”, s célja az, hogy egyes arab or­szágokat rávegyenek Camp Dávid po­litikájának támogatására. „A velencei nyilatkozat szerzői engedtek az ame­rikai nyomásnak — állapította meg a Szíriai­ palesztin közlemény. — Doku­mentumuk arról tanúskodik, hogy Nyu­­gat-Európa nem tudja magát kivonni Washington közel-keleti stratégiájának hatása alól." Amerikai és izraeli elutasítás Az amerikai kormány több ízben fi­gyelmeztette nyugat-európai partnereit: ne akadályozzák Camp Dávid folyta­tását, s ne kezdeményezzenek a PFSZ elismerése érdekében. Mint a Pravda megállapította: a „kilencek” ennek ele­get is tettek, úgynevezett kezdeménye­zésük nem is vonta kétségbe Szadat és Begin különalkuját. Washingtonnak a lényeget tekintve végeredményben most is sikerült visszatartani partnereit a ne­ki nem megfelelő döntésektől. Ugyanakkor a jelek szerint az ameri­kai kormányzatnak, amely szövetsége­seitől teljesen szabad kezet követel, „a kevés is sok”; ezt az adminisztrációt idegesíti minden olyan állásfoglalás, amely — mint az EGK-é — új hangsú­lyokat is tartalmaz. Carter elnök már a kilencek nyilatkozata után kijelentet­te, hogy ellenzi palesztin állam létreho­zását, és nem tárgyal a PFSZ-szel mind­addig, amíg az előzetesen el nem ismeri Izraelt, és el nem fogadja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242-es számú határozatát. (Ez a határozat a paleszti­nokról menekültekként beszél, a palesz­tin problémát csupán menekültkérdés­nek tekinti.) Carter elnök legutóbb a kongresz­­szusban egy amerikai zsidó ifjúsági szervezet küldöttsége előtt hangsúlyoz­ta, hogy az Egyesült Államok „teljes mértékben” támogatja Izraelt. Hozzá­fűzte: „Ellenzem bár­miféle független pa­lesztin állam létreho­zását, mert szerintem ez destabilizáló ténye­zőt jelentene a Közel- Keleten." Az izraeli kormány továbbra is mereven elutasít minden olyan kezdeményezést, amely a palesztinai arab nép törvényes jogainak el­ismeréséből indul ki. Begin izraeli minisz­terelnök a velencei nyilatkozatot elutasít­va kijelentette: fogad­ni sem hajlandó az EGK tájékozódó kül­döttségét. Begin szerint Izraelnek „szent joga”, hogy az általa meg­szállt területeken iz­raeli településeket lé­tesíthessen. Begin ko­rábban elutasította a telepítések ellen irá­nyuló óvatos amerikai bírálatokat is. Nyilván­való, hogy az izraeli hajthatatlanság­ hátte­rében nem utolsósor­ban a folytatódó nagy erejű amerikai politi­kai és katonai támo­gatás áll, amely a vá­lasztások évében különösen demonst­­ratívan nyilvánul meg. Begin korábbi nyilatkozatai szerint palesztin probléma nem is létezik. Sze­rinte csupán palesztin menekültek van­nak, akikkel az ENSZ menekültügyi szervezetének vagy az Arab Ligának kell foglalkoznia. Az izraeli minisz­terelnök hangot változtatott (de nem politikát), amikor Szadat egyiptomi el­nökkel aláírta a Carter bábáskodásá­val létrejött izraeli—egyiptomi külön­békét. Camp Davidben azzal büszkél­kedett, hogy nemcsak Izrael és Egyip­tom több mint három évtizede tartó hadiállapotát sikerült megszüntetniük, hanem ugyanakkor rendezik a palesz­tin kérdést is. Az „autonómiai’' terve Ez a „rendezés” azt jelentette, hogy az izraeli—egyiptomi szerződésbe be­iktatnak egy fejezetet a palesztinok lakta területek jövendő „autonómiájá­ról”. (Az 1967-es izraeli agresszió nyo­mán a volt Palesztina két jelentős arab­lakta területe is megszállás alá került: Ciszjordánia és a Sínai-félsziget északi részén elterülő Gázai övezet. A Gázai övezetet Egyiptom csupán igazgatta, de soha nem olvasztotta be. Jordániába ugyan integrálták a Jordán folyó nyu­gati partvidékét, de a jordániai ural­kodó elismerte, hogy a ciszjordániai palesztin lakosságnak joga van az ön­­rendelkezéshez.) Begin és Szadat e két terület „auto­nómiájáról” kezdett tárgyalni — a pa­lesztinok nélkül, a palesztinok ellené­re. A palesztin autonóm területet Wa­shington, Kairó és Tel-Aviv úgy kép­zeli el, hogy azon a lakosságnak csu­pán helyi, községi önkormányzattal kell megelégednie, folytatódhat tehát az iz­raeli bekebelezési politika. Az úgyne­vezett autonómia csak az izraeli an­­nexiót álcázná, a PFSZ-szel szemben álló palesztin „előkelők” segédletével. A PFSZ elutasít minden ilyen állítóla­gos „autonómiát”. Az izraeli propaganda a nyugat-euró­pai és az amerikai közvélemény meg­tévesztésére, a PFSZ „lejáratására” azt a demagóg fogást is alkalmazza, hogy a palesztin államot „jövendő szovjet bá­zisnak" nevezi. Ez Begin beszédeinek visszatérő vezérmotívuma. Ezt a propa­gandaszólamot a PFSZ visszautasította. A szocialista országok álláspontja A szocialista országok egyértelműen síkraszállnak a palesztin nép önrendel­kezési és államalapítási joga mellett. A Varsói Szerződés politikai tanácsko­zó testületének május 15-i nyilatko­zata kifejtette, hogy a Közel-Keleten már régen létrejöhetett volna a tartós béke valamennyi érdekelt fél közvet­len részvételével — a PFSZ révén a palesztinai arab népet is beleértve —, valamint a Közel-Kelet valamennyi ál­lama és népe — közöttük Izrael — törvényes érdekeinek tiszteletben tar­tásával. „Az ilyen rendezés — hangsú­lyozta a Varsói Szerződés nyilatkozata — megköveteli az izraeli csapatok ki­vonását az 1967-ben megszállt összes arab területről, a palesztinai arab nép önrendelkezési jogának, a független ál­lam alapítására vonatkozó jogának helyreállítását és a térség valamennyi állama szuverenitásának és biztonsá­gának szavatolását is.” Az MSZMP és a magyar kormány is következetesen sürgeti a közel-keleti kérdés igazságos megoldását, amely nemcsak az ott élő népek életbevágó érdeke, de ezt követeli a béke védel­mének általános ügye is. Magyarország elítélte az izraeli agressziót, elutasí­totta az amerikai—izraeli—egyiptomi különutas egyezkedést, amely nem kö­zelebb hozza, hanem nehezíti az igaz­ságos rendezést a Közel-Keleten. Ez év elején a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására a PFSZ kül­döttsége látogatást tett hazánkban. A megbeszélésekről kiadott közlemény hangsúlyozta: „A magyar fél kifejezte együttérzését és támogatását a palesz­tinai arab nép igazságos harca iránt, amelyet önrendelkezési jogának gya­korlásáért és a független palesztin ál­lam létrehozásáért folytat egyetlen törvényes képviselője, a PFSZ vezető­ Rudnyánszky István „Egyesek a PFSZ elismerése felé orientálódnak. Mi­nekünk nincs szán­dékunkban sem el­ismerni a PFSZ-t, sem tárgyalni ve­le, mindaddig, amíg el nem is­meri az ENSZ 242- es határozatát és Izrael állam lét­jogát. Ragaszko­dunk ehhez a po­litikához. Másfelől viszont meg kell oldani a menekültek kérdését, autonómiát kell biztosítani Ciszjordániának és a Gázai övezetnek, s garantálni kell, hogy Izrael biztos és elismert határok között élhessen.” (Carter amerikai elnök nyilatkozata 1980. április 13-án négy nyugat-európai tele­víziónak.) „Amikor a fran­cia elnök a palesz­tinai arabok ön­rendelkezési jogá­ról beszél, szerin­tem ez azt jelen­ti, hogy egy pa­lesztinai arab ál­lam mellett nyi­latkozik. Senki sem vonja kétség­be, hogy egy pa­lesztinai arab ál­lamot a PFSZ ve­zetne. De egy PFSZ-vezette állam szovjet támasz­pont lenne a Közel-Kelet szívében. Mi­csoda veszélyt jelentene ez Nyugat- Európa és Amerika számára is! Ezért nem használtuk Camp Davidben az ön­­rendelkezés kifejezést, hanem palesz­tin autonómiáról beszéltünk. Szó sem lehet palesztin szuverenitásról vagy ál­lamról!" (Begin izraeli miniszterelnök nyilatkoza­ta a Le Monde-ban 1980. március 18-án.) „Folytatni fog­juk ellenállásun­kat Camp Dávid ellen, minthogy ott összeesküvést szőt­tek a palesztin nép ellen. Amit ott ne­künk felajánlot­tak, az a rabszol­gaság új formája. Mindent az izrae­liek ellenőrizné­nek: az országot, a népet, a bizton­ságot, a katonai körzeteket. Még a források ellenőrzé­séhez is ragaszkodnának. Lehet-e sza­bad egy olyan falu, amely még ivóvi­zét sem ellenőrizheti? Újabb emberi tragédiát akarnának számunkra... Az amerikai adófizetők naponta három dollárt fizetnek minden izraeli állam­polgár javára. Meddig akarják még bá­torítani Izraelt a palesztinok elleni ag­resszióra és elnyomásukra? Amikor mi ellenállásról beszélünk, ne feledjék, hogy előbb megszállásról beszélünk. Ami azt az izraeli propagandát illeti, hogy a palesztin állam szovjet bázis lenne, ez rossz tréfa. Izrael azért ter­jeszti ezt a nagy hazugságot, hogy időt nyerjen...” (Jasszer Arafat interjúja a Newsweekben 1980. április 28-án a Palesztin menekülttábor. 9

Next