Népszabadság, 1980. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-22 / 145. szám
1984. június 22., vasárnap NÉPSZABADSÁG A PALESZTIN PROBLÉMA Szíria és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet közös nyilatkozatban foglalkozott a Közös Piac legutóbbi velencei csúcsértekezletén közzétett deklaráció következetlenségeivel, kétértelműségével. E nyilatkozat ismét előtérbe állította a Palesztinai problémát. Világosabb, mint valaha, hogy a Palesztinai probléma megoldása a tartós és igazságos közel-keleti béke alapvető feltétele. A Palesztinai kérdést a szemben álló felek rendkívül éles nézetellentéte jellemzi. Az alábbiakban ezeket az álláspontokat ismertetjük. A PFSZ célja A Palesztinai Felszabadítási Szervezetet valamennyi arab állam a palesztin nép egyedüli jogos és törvényes képviselőjének ismeri el. Az erre vonatkozó határozatot 1974 októberében hozták a rabati arab csúcsértekezleten. Az ENSZ közgyűlése 1974 novemberében elismerte a palesztin nép nemzeti jogait, köztük az önálló államisághoz való jogot, és a világszervezetben megfigyelői státust biztosított a PFSZ számára. Jelenleg már 117 ország ismerte el a PFSZ-t. A PFSZ programjának lényege az önálló palesztinai arab állam megteremtése. A palesztin nép ezért kész fegyveres harcot vívni. Ugyanakkor a PFSZ politikai, diplomáciai eszközökkel is küzd céljáért. A két és fél milliósra becsült palesztin nép többsége — 60 százaléka — száműzetésben, arab államok területén létesült menekülttáborokban él, illetve arab államokban dolgozik. A palesztinok 40 százaléka él Izraelben, illetve az Izrael által megszállt arab területeken, elsősorban a Jordán folyó nyugati partvidékén, Ciszjordániában és a Gázai övezetben. Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke a palesztin népet így jellemezte: „Népünk hazájaiért, törvényes nemzeti jogaiért, az államalapításért harcol. Igazságos küzdelmet vívó nép." Az EGK nyilatkozata Az EGK velencei csúcsértekezletén június 13-án 11 pontos nyilatkozatot tettek közzé a közel-keleti kérdésről. Noha a deklarációban vannak új elemek is, az egész nyilatkozat csalódást keltett az arab világban, mert igen jelentős kérdésekben nem veszi tekintetbe a palesztinok jogait. A nyilatkozat két új eleme: az EGK első ízben foglal állást egyértelműen amellett, hogy a PFSZ-nek részt kell vennie a közel-keleti rendezést célzó tárgyalásokon; az EGK tagjai először vállalják, hogy csatlakoznának a közelkeleti rendezés nemzetközi garantálásához „a helyszínen is”, vagyis ellenőrző csapatok küldésével is. A velencei nyilatkozat kijelenti, hogy a palesztinai probléma nem csupán menekültkérdés, és hogy „a globális békerendezés keretében a palesztin népnek teljes mértékben gyakorolnia kell önrendelkezési jogát”. Másfelől a velencei nyilatkozat felszólítja Izraelt, hogy ürítse ki az 1967-es konfliktus óta megszállt arab területeket; állást foglal az izraeli telepítések ellen, amelyek „súlyos nehézséget támasztanak a békefolyamat útjába”. („Békefolyamat” alatt a kilencek a Camp David-i különalku végrehajtását értik.) Leszögezi, hogy mind az izraeli kolóniák, mind a megszállt területeken végrehajtott demográfiai és ingatlantulajdoni változtatások a nemzetközi jog szempontjából törvénytelenek. A „kilencek” azt is elhatározták, hogy kapcsolatba lépnek az érdekelt felekkel: tájékozódni kívánnak álláspontjukról, és e konzultáció fényében kívánják meghatározni jövő kezdeményezésük formáját. A PFSZ szóvivői késedelem nélkül rámutattak a velencei nyilatkozat súlyos fogyatékosságaira. Hangsúlyozták, hogy az EGK nem ismeri el a PFSZ-t a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének. Nem ismerték el a palesztin népnek azt a jogát sem, hogy szuverén államát létrehozza. Faruk Khaddumi, a PFSZ Politikai Bizottságának vezetője joggal állapította meg: „A Közös Piac tagállamainak határozata nem vesz tudomást a probléma leglényegesebb tényezőiről." Jasszer Arafat és Asszad Szíriai elnök Damaszkuszban a múlt héten megvitatta a velencei deklarációt, és közös nyilatkozatban bírálta annak negatív vonásait. Hangsúlyozták, hogy a velencei nyilatkozat kísérlet a Camp Davidben elhatározott amerikai—izraeli— egyiptomi megállapodások „feljavítására”, s célja az, hogy egyes arab országokat rávegyenek Camp Dávid politikájának támogatására. „A velencei nyilatkozat szerzői engedtek az amerikai nyomásnak — állapította meg a Szíriai palesztin közlemény. — Dokumentumuk arról tanúskodik, hogy Nyugat-Európa nem tudja magát kivonni Washington közel-keleti stratégiájának hatása alól." Amerikai és izraeli elutasítás Az amerikai kormány több ízben figyelmeztette nyugat-európai partnereit: ne akadályozzák Camp Dávid folytatását, s ne kezdeményezzenek a PFSZ elismerése érdekében. Mint a Pravda megállapította: a „kilencek” ennek eleget is tettek, úgynevezett kezdeményezésük nem is vonta kétségbe Szadat és Begin különalkuját. Washingtonnak a lényeget tekintve végeredményben most is sikerült visszatartani partnereit a neki nem megfelelő döntésektől. Ugyanakkor a jelek szerint az amerikai kormányzatnak, amely szövetségeseitől teljesen szabad kezet követel, „a kevés is sok”; ezt az adminisztrációt idegesíti minden olyan állásfoglalás, amely — mint az EGK-é — új hangsúlyokat is tartalmaz. Carter elnök már a kilencek nyilatkozata után kijelentette, hogy ellenzi palesztin állam létrehozását, és nem tárgyal a PFSZ-szel mindaddig, amíg az előzetesen el nem ismeri Izraelt, és el nem fogadja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242-es számú határozatát. (Ez a határozat a palesztinokról menekültekként beszél, a palesztin problémát csupán menekültkérdésnek tekinti.) Carter elnök legutóbb a kongreszszusban egy amerikai zsidó ifjúsági szervezet küldöttsége előtt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok „teljes mértékben” támogatja Izraelt. Hozzáfűzte: „Ellenzem bármiféle független palesztin állam létrehozását, mert szerintem ez destabilizáló tényezőt jelentene a Közel- Keleten." Az izraeli kormány továbbra is mereven elutasít minden olyan kezdeményezést, amely a palesztinai arab nép törvényes jogainak elismeréséből indul ki. Begin izraeli miniszterelnök a velencei nyilatkozatot elutasítva kijelentette: fogadni sem hajlandó az EGK tájékozódó küldöttségét. Begin szerint Izraelnek „szent joga”, hogy az általa megszállt területeken izraeli településeket létesíthessen. Begin korábban elutasította a telepítések ellen irányuló óvatos amerikai bírálatokat is. Nyilvánvaló, hogy az izraeli hajthatatlanság hátterében nem utolsósorban a folytatódó nagy erejű amerikai politikai és katonai támogatás áll, amely a választások évében különösen demonstratívan nyilvánul meg. Begin korábbi nyilatkozatai szerint palesztin probléma nem is létezik. Szerinte csupán palesztin menekültek vannak, akikkel az ENSZ menekültügyi szervezetének vagy az Arab Ligának kell foglalkoznia. Az izraeli miniszterelnök hangot változtatott (de nem politikát), amikor Szadat egyiptomi elnökkel aláírta a Carter bábáskodásával létrejött izraeli—egyiptomi különbékét. Camp Davidben azzal büszkélkedett, hogy nemcsak Izrael és Egyiptom több mint három évtizede tartó hadiállapotát sikerült megszüntetniük, hanem ugyanakkor rendezik a palesztin kérdést is. Az „autonómiai’' terve Ez a „rendezés” azt jelentette, hogy az izraeli—egyiptomi szerződésbe beiktatnak egy fejezetet a palesztinok lakta területek jövendő „autonómiájáról”. (Az 1967-es izraeli agresszió nyomán a volt Palesztina két jelentős arablakta területe is megszállás alá került: Ciszjordánia és a Sínai-félsziget északi részén elterülő Gázai övezet. A Gázai övezetet Egyiptom csupán igazgatta, de soha nem olvasztotta be. Jordániába ugyan integrálták a Jordán folyó nyugati partvidékét, de a jordániai uralkodó elismerte, hogy a ciszjordániai palesztin lakosságnak joga van az önrendelkezéshez.) Begin és Szadat e két terület „autonómiájáról” kezdett tárgyalni — a palesztinok nélkül, a palesztinok ellenére. A palesztin autonóm területet Washington, Kairó és Tel-Aviv úgy képzeli el, hogy azon a lakosságnak csupán helyi, községi önkormányzattal kell megelégednie, folytatódhat tehát az izraeli bekebelezési politika. Az úgynevezett autonómia csak az izraeli annexiót álcázná, a PFSZ-szel szemben álló palesztin „előkelők” segédletével. A PFSZ elutasít minden ilyen állítólagos „autonómiát”. Az izraeli propaganda a nyugat-európai és az amerikai közvélemény megtévesztésére, a PFSZ „lejáratására” azt a demagóg fogást is alkalmazza, hogy a palesztin államot „jövendő szovjet bázisnak" nevezi. Ez Begin beszédeinek visszatérő vezérmotívuma. Ezt a propagandaszólamot a PFSZ visszautasította. A szocialista országok álláspontja A szocialista országok egyértelműen síkraszállnak a palesztin nép önrendelkezési és államalapítási joga mellett. A Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének május 15-i nyilatkozata kifejtette, hogy a Közel-Keleten már régen létrejöhetett volna a tartós béke valamennyi érdekelt fél közvetlen részvételével — a PFSZ révén a palesztinai arab népet is beleértve —, valamint a Közel-Kelet valamennyi állama és népe — közöttük Izrael — törvényes érdekeinek tiszteletben tartásával. „Az ilyen rendezés — hangsúlyozta a Varsói Szerződés nyilatkozata — megköveteli az izraeli csapatok kivonását az 1967-ben megszállt összes arab területről, a palesztinai arab nép önrendelkezési jogának, a független állam alapítására vonatkozó jogának helyreállítását és a térség valamennyi állama szuverenitásának és biztonságának szavatolását is.” Az MSZMP és a magyar kormány is következetesen sürgeti a közel-keleti kérdés igazságos megoldását, amely nemcsak az ott élő népek életbevágó érdeke, de ezt követeli a béke védelmének általános ügye is. Magyarország elítélte az izraeli agressziót, elutasította az amerikai—izraeli—egyiptomi különutas egyezkedést, amely nem közelebb hozza, hanem nehezíti az igazságos rendezést a Közel-Keleten. Ez év elején a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására a PFSZ küldöttsége látogatást tett hazánkban. A megbeszélésekről kiadott közlemény hangsúlyozta: „A magyar fél kifejezte együttérzését és támogatását a palesztinai arab nép igazságos harca iránt, amelyet önrendelkezési jogának gyakorlásáért és a független palesztin állam létrehozásáért folytat egyetlen törvényes képviselője, a PFSZ vezető Rudnyánszky István „Egyesek a PFSZ elismerése felé orientálódnak. Minekünk nincs szándékunkban sem elismerni a PFSZ-t, sem tárgyalni vele, mindaddig, amíg el nem ismeri az ENSZ 242- es határozatát és Izrael állam létjogát. Ragaszkodunk ehhez a politikához. Másfelől viszont meg kell oldani a menekültek kérdését, autonómiát kell biztosítani Ciszjordániának és a Gázai övezetnek, s garantálni kell, hogy Izrael biztos és elismert határok között élhessen.” (Carter amerikai elnök nyilatkozata 1980. április 13-án négy nyugat-európai televíziónak.) „Amikor a francia elnök a palesztinai arabok önrendelkezési jogáról beszél, szerintem ez azt jelenti, hogy egy palesztinai arab állam mellett nyilatkozik. Senki sem vonja kétségbe, hogy egy palesztinai arab államot a PFSZ vezetne. De egy PFSZ-vezette állam szovjet támaszpont lenne a Közel-Kelet szívében. Micsoda veszélyt jelentene ez Nyugat- Európa és Amerika számára is! Ezért nem használtuk Camp Davidben az önrendelkezés kifejezést, hanem palesztin autonómiáról beszéltünk. Szó sem lehet palesztin szuverenitásról vagy államról!" (Begin izraeli miniszterelnök nyilatkozata a Le Monde-ban 1980. március 18-án.) „Folytatni fogjuk ellenállásunkat Camp Dávid ellen, minthogy ott összeesküvést szőttek a palesztin nép ellen. Amit ott nekünk felajánlottak, az a rabszolgaság új formája. Mindent az izraeliek ellenőriznének: az országot, a népet, a biztonságot, a katonai körzeteket. Még a források ellenőrzéséhez is ragaszkodnának. Lehet-e szabad egy olyan falu, amely még ivóvizét sem ellenőrizheti? Újabb emberi tragédiát akarnának számunkra... Az amerikai adófizetők naponta három dollárt fizetnek minden izraeli állampolgár javára. Meddig akarják még bátorítani Izraelt a palesztinok elleni agresszióra és elnyomásukra? Amikor mi ellenállásról beszélünk, ne feledjék, hogy előbb megszállásról beszélünk. Ami azt az izraeli propagandát illeti, hogy a palesztin állam szovjet bázis lenne, ez rossz tréfa. Izrael azért terjeszti ezt a nagy hazugságot, hogy időt nyerjen...” (Jasszer Arafat interjúja a Newsweekben 1980. április 28-án a Palesztin menekülttábor. 9