Népszabadság, 1983. március (41. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
6 ft A beiktatásra két motoros rendőr kíséretében, egy fehér Dodgezsal indult december 1-én Miguel de la Madrid Hurtado. „Tartsa tiszteletben a jelzőlámpákat” — figyelmeztette a gépkocsivezetőt. Az eset azóta bejárta a világsajtót, az új stílus jellemzésére, amelyet a Mexikói Egyesült Államok elnöke kíván meghonosítani. Hatéves elnöki periódusának első bemutatkozásakor a Nemzeti palotában De la Madrid „keresztes hadjáratot” hirdetett: „Megújított erkölccsel kerekedhetünk felül az ország rendkívül súlyos problémáin... Becsületességet, a közügyek iránti elkötelezettséget követelek az állami alkalmazottaktól... Harcolni fogok a korrupció elle®, bárhol is jelentkezzék... E követelményrendszert saját magammal és munkatársaimmal kezdem.” Még ugyanaznap szakított egy tradícióval. Hagyományosan a bírák zarándokoltak el köszönteni az új államfőt. Ezúttal De la Madrid látogatott el a legfelsőbb bíróságra, s mellőzve a ceremóniát, azonnal a tárgyra tért: az alkotmány két pontjának módosítását igényli, a felelősségre vonás rendszerének reformjához. Mint mondotta, egyebek között meg kívánja tiltani, hogy az állami alkalmazásban levők párhuzamosan üzleti magántevékenységet is folytathassanak. A kampánnyal az elnök „a nemzet bizalmának helyreállítását” szeretné elérni. A látványos elnöki belépőt nyilvánvalóan annak felismerése diktálta, hogy a 72 milliós ország súlyos pénzügyi és gazdasági válsága közepette elkerülhetetlen takarékossági intézkedéseket könynyebb elfogadtatni a lakossággal, ha a hatalmon levők és az állami bürokrácia ehhez példát mutat. A visszaélések, a megvesztegetések kirívó példái közszájon forognak. Az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) több mint fél évszázados hatalma során kitermelt egy szűk politikai elitet, amely a legutóbbi évek olajgazdagságát egyéni haszonszerzésben kamatoztatta. Ez az elit és a vele összefonódott magántőkés réteg új palotákkal, luxusnyaralókkal gyarapodott; a baráti és rokoni kapcsolatok jól fizetett, névleges állások sorát eredményezték. A korrupció egyik melegágya éppen a Pemex állami olajvállalat lehetett, amely dollármilliárdokkal gazdálkodott. Miguel de la Madridnál kevesen ismerik jobban a felső réteg viszszaéléseit. Aligha akad olyan személy, aki nála jogosultabban hirdethetné meg az „erkölcsi megújulást”. Egyetemi évei óta mindvégig az állami adminisztráció gazdasági és pénzügyi szektorában tevékenykedett, egyebek között dolgozott a Pemex olajvállalatnál is. Amikor 1981 szeptemberében López Portillo utódjául jelölte, a választás bizonyára azért eshetett rá, mert nem tartozott a PRI egyik politikai szárnyához sem, nem volt tagja az elitnek. A hatalmi érdekeken kívül álló „technokratának” számított, s a korrupció vádja sem érhette. Ahogyan a legelső lépcsőtől kezdve végigjárta az állami bürokrácia fokozatait, csakúgy, mint jogi és közgazdasági szakismerete, egyaránt elősegítette, hogy a gazdasági válsághelyzetben előtérbe kerüljön. A propagandagépezet által megrajzolt elnöki kép talán kevésbé csillogó és sokszínű, mint elődje, López Portillo esetében, akiben a professzori múlt keveredett a novellistával, költővel, a művészetek pártfogójával. Csakhogy a két elnöki periódus feladatai is eltérőek. A nyolcvanas évtized küszöbéhez még a látványosan, dinamikusan fejlődő Mexikó érkezett, a jelen viszont szigorú takarékosságot, áldozatvállalást követel. 1934. december 12-én született Miguel de la Madrid spanyol bevándorlók középpolgári családjában, a csendes-óceáni Colima városában. Apját, aki tekintélyes ügyvéd volt, egy kliens bérgyilkosa lelőtte. A megözvegyült anya két gyermekével Mexikóvárosba költözött. Miguel már iskolai évei alatt félállást vállalt egy bankban a család anyagi támogatása végett. Jellemének formálódására, felelősségérzetének és takarékos szemléletének kialakulására döntően hatottak ezek az évek — nyilatkozta később. 1957- ben diplomázott a mexikói Autonóm Egyetem jogi fakultásán, ám érdeklődése már ekkor is a közgazdaság felé irányult: diplomamunkáját az 1857-es alkotmány gazdasági gondolatkörének szentelte. Végzett jogászként az állami külkereskedelmi banknál helyezkedett el, innen átkerült a központi Banco de Mexikóhoz. Egy évet az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen töltött, témája az állami adminisztráció volt. Dolgozott a pénzügyminisztériumban, majd az említett állami olajvállalatnál. Ekkor már a pénzügyi adminisztráció neves szakértőjeként tartották számon. López Portillo, akkor még pénzügyminiszter, 1972-ben vette maga mellé. Portillót 1976-ban választották elnökké, s úgy tűnt fel, hogy De la Madrid karrierje mellékvágányra terelődött , azonban visszautasította a felkínált párizsi nagyköveti állást. Az elnök csak három évvel később fogadta vissza, ekkor viszont a felelősségteljes költségvetési és tervezési minisztérium vezetésével bízta meg. De la Madridnak, aki ettől kezdve az elnök szürke eminenciásának számított, döntő szerepe volt a hosszú távú, globális gazdaságfejlesztési koncepció 1980-as kidolgozásában. A PRI jelöltjeként 1982 júliusában a voksok 74 százalékával győzött az elnökválasztáson. Miguel de la Madridnak öt gyermeke van. Kiegyensúlyozott családi élete nyugodt és szilárd támaszt kínál hivatali munkája végzéséhez. Az elnök profilja végül kiegészül azzal, hogy szabadidejében rendszerint otthon, könyvtárszobájában olvasgat, önmagát meditáló alkatnak tartja. Nyilvános szereplései alkalmával azonban mindig határozott, célirányos. Minthogy karrierjét nem politikusként, hanem hivatalnokként futotta be, a világsajtó már megelőlegezte az elnöki periódus mottóját: „Kevesebb politika, több adminisztráció.” „Szükségállapotot élünk” — jelentette ki elnöki üzenetében. Mexikó olajgazdagsága ellenére, sőt, részben annak következtében ma a világ legeladósodottabb országa, külföldi tartozásai meghaladják a 80 milliárd dollárt. A kényszerhelyzetben az elnök a politikai közéletben meghonosodott frázisokkal szemben ésszerűséget és hatékonyságot hirdet. Környezetét is magával ragadó energiával kezdett hozzá gazdasági kényszerprogramjához. Néhány nap alatt törvénytervezetek tucatját küldte át a nemzetgyűlésbe. Az 1983. évi költségvetési terv a deficit drasztikus, a múlt évihez képest 50 százalékos csökkentését irányozta elő. Megszüntették csaknem ötezer termék árellenőrzését (ártámogatását); a jövőben a kormány csak háromszáz létfontosságú cikk árára felügyel. A forgalmi adót pedig 5 százalékról 15-re emelték. Mindkét intézkedés az áremelkedés irányába hat. A baloldal, amely elsőként tapsolta meg a korrupció elleni kampányt, a nadrágszíj-megszorító intézkedéseket „technokrata” szemléletűnek minősíti, amelyeket „csakis a gazdasági hatékonyság kritériuma” befolyásol, függetlenül a lakosság teherbíró képességétől. (Az infláció mértéke tavaly elérte a száz százalékot, miközben a bértárgyalásokon a dolgozók átlagosan csak 17—25 százalékos emelést tudtak kiharcolni.) Az ellenzék úgy véli, hogy az eddigi intézkedések ellentmondanak De la Madrid legfontosabb választási ígéretének, miszerint „egyenlőbb és igazságosabb társadalom felé” kívánja vezetni az országot. A mexikói társadalom szegényebb rétegei teherbíró képességének, következésképp tűréshatárának kérdését a világsajtó is felteszi. Mindezek ellenére elsietett lenne ítéletet mondani az új elnök gazdaságpolitikájáról. A szükségintézkedésektől függetlenül De la Madrid elődje politikájának folytatását, az állam fokozódó gazdasági szerepének és beleszólásának érvényesítését ígéri. A folyamatosságot hangsúlyozza az ország külpolitikáját illetően is. Mexikó súlyos gazdasági és pénzügyi válsága várhatóan az új elnök energiáinak nagyobb részét leköti, ezért a nemzetközi kérdésekre egyelőre kevesebb figyelmet fordít. Ez a körülmény azonban remélhetőleg nem gyengíti a kiállást és a hűséget a hagyományosan, több évtizede követett elvek, a be nem avatkozás, a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartása és érvényesítése mellett. Ez az álláspont megkülönböztetett jelentőségre tett szert a közelmúltban a közép-amerikai térség fejleményei kapcsán. Két évtizede Mexikó volt a térség egyetlen állama, amely elutasította Washington Kuba-ellenes gazdasági és diplomáciai blokádját. Napjainkban pedig ha nem is egyedül, de Kuba mellett a legkövetkezetesebben áll ki a nicaraguai forradalom oldalán mindenféle külső beavatkozás elutasításával. Salvador és Guatemala esetében is keresztezi Washington elképzeléseit azzal, hogy a demokratikus és forradalmi erők harcát nem külső tényezőknek — szovjet, illetve kubai befolyásnak —, hanem az országok belső szociális feszültsége következményének tulajdonítja. Mexikó több alkalommal kezdeményezte, legutóbb Venezuela társaságában, a közép-amerikai válság politikai úton való rendezését. Elődeihez hasonlóan De la Madrid is abból indul ki, hogy a közép-amerikai nemzetek szuverenitásának védelmével Mexikó saját függetlenségét is erősíti a nagy északi szomszéddal szemben, amely mind nagyobb nyomást gyakorol rá, hogy eltántorítsa az új elnököt e haladó politikától. Washingtoni részről eddig sem volt hiány a spekulációkban, hogy „a Harvardot megjárt, angolul kitűnően beszélő” Delta Madriddal „könnyebben szót értsenek”. Ennek tudatában látogatott Reagan elnök a közös határhoz, hogy találkozzék az elnöki beiktatásra készülő De la Madriddal. Ezzel egyidejűleg az Egyesült Államok feltűnő készséggel sietett a pénzügyi, fizetési gondokkal küszködő Mexikó segítségére, alighanem a később benyújtandó számla tudatában. A találgatásokra De la Madrid már elnökként az amerikai Time magazinnak adott nyilatkozatában tömör választ adott: „A mexikói külpolitikában nem várhatók lényeges változások. A közép-amerikai térségben a jövőben is elkötelezzük magunkat a válság békés és tárgyalásos megoldása mellett." Ortutay-L. Gyula PORTRÉ Miguel de la Madrid NÉPSZABADSÁG 1983. március 5., szombat Fejlődő mezőgazdaság és élelmiszeripar Békés megyében (Megyei tudósítónktól.) Hazánk élelmiszer-termeléséből Békés megye 8,9 százalékkal részesedik. A Körösök vidékéről az országos mennyiség átlagát meghaladó gabona, cukorrépa, sertéshús és baromfi származik. A szép eredmények értékét növeli, hogy a térség termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban nincs elég szakember. Miközben a megye mezőgazdaságában és élelmiszeriparában dolgozók 65 ezres létszáma évek óta változatlan, addig az általuk előállított termelési érték folyamatosan növekszik. Ennek egyik oka a földterületek egyre ésszerűbb hasznosítása. Az elmúlt három esztendőben mintegy 45 ezer hektáron fejeződött be a komplex melioráció, és körülbelül egyezer hektárnyi parlagot tettek termővé. A termés átlagos javításához a gazdaságok egyre inkább segítségül hívják a tudományt. A rizstermelés is erőre kapott, a korszerűtlen telepek kiselejtezésével és a javuló agrotechnikával sikerült a terméseredményeket is javítani. Állattenyésztésben csak a szarvasmarha-létszám maradt el a tervezettől, a sertés-, a baromfiállomány a vártnál erőteljesebben növekszik. A kölcsönös érdekeltség alapján egyre több nagyüzem segíti a kisgazdaságokat, tavaly például 174 millió forint értékű terménnyel, 62 millió forint értékű tenyészállattal és 320 millió forintot meghaladó szolgáltatással. A mezőgazdaság biztonságos termelését a helyi Gabona- és Malomipari Vállalat, a Zöldért, az Üdítőipari Vállalat, a Békéscsabai Konzervgyár, a Sárréti Tej Közös Vállalat, a Gyulai Húskombinát és több más élelmiszer-ipari egység hosszú távú együttműködési megállapodással, előfeldolgozó üzemek létesítésével, közös beruházással segíti. Nemrég készült el az Orosházi Kenyérgyár és a Gyomai Halfeldolgozó, folyik a Békéscsabai és az Orosházi Baromfifeldolgozó, illetve két cukorgyár rekonstrukciója, befejeződött több tejipari üzem felújítása. OLVASÓINK VÉLEMÉNYE Mindenkire áll Koncz István: Az igazat, ha nehéz is. Február 12. Gazdaságpolitikánkat az őszinteség, a nyíltság jellemzi, mert anélkül képtelenek lennénk minden tisztességes embert az országos és a helyi célok megvalósítására mozgósítani — vélekedik dr. Szilágyi Pál, a közgazdaságtudományok kandidátusa (Budapest). Nem vallana egyenes gondolkodásra az — írja —, ha nem beszélnénk hibáinkról, nehézségeinkről, azt gondolván, hogy „amiről nem beszélünk, az nincs”. Hasonlóan káros az a felfogás is, hogy saját hibáink felismerése, nyílt kimondása, a nehézségek bemutatása visszatartja az embereket a jobb munkától, nem lelkesítő, esetleg lehangoló is lehet. Megítélésem szerint az ilyen álláspont politikai vaksághoz vezetne, és ez végül is az egész politikát, annak szavahihetőségét országos méretekben megkérdőjelezné. (Ezt egyébként történelmünk tragikus eseményei már többször is bebizonyították.) A szerző beszél arról, hogy „a politikai igazmondás minden párt- és állami szerv számára kötelező”. Szerintem ez a kötelezettség áll minden egyes emberre, legyen bármilyen beosztásban, az élet bármely területén. Ne felejtsük el, hogy felnőtt nép lettünk! És aki valamilyen párt-, állami, tömegszervezeti vagy vállalati vezető posztra kerül, azzal a megelőlegezett bizalommal, hogy a népet, hazánkat szolgálja, az ne vállalkozzék semmiféle tisztességtelen dologra, vagy akár a „mundér becsületének” elvtelen védelmére. Amihez „még” a szerkesztőnek sincs joga! Pető Gábor Pál: A tudomány körül. Február 23. Külön örültem ennek a cikknek, mert egybecseng azzal a vitával, amely a tévé február 20-i „Vasárnap délután” című adásában elhangzott — vélekedik Várkonyi László nyugdíjas, műszaki fordító (Budapest). — Az asztrológiáról van szó. Különösen nem tetszett az, hogy az adásban majdnem úgy tálalták ezt az áltudományt (majd több hangot adva annak pozitív megmagyarázására, mint a válaszra, amelyben a kérdést helyére tették, mintha a ívnél is némelyek hinnének abban: valakinek is előre meg lenne határozva egész élete, körülményei, szerencséje és így tovább. Nem értem, hogy ilyesmi hogyan kerülhet képernyőre, méghozzá olyan időben, amikor szinte az egész ország nézi a műsort, őszintén szólva azt sem értem, hogy több sajtótermék miért ad helyet áltudományos horoszkópoknak. És éppen ifjúsági lapok, amelyeknek az volna a feladatuk, hogy mai ifjúságunkat korszerűen, ideológiailag helyesen neveljék, nem pedig tudománytalan maszlaggal etessék. Kinek jó ez? Nem értek egyet a tv-ben nyilatkozó egyik szakemberrel sem, aki szerint a lapok szerkesztőinek „szuverén joga”, mit engednek megjelentetni; hamis nézetek publikálása — véleményem szerint — a mai Magyarországon nem szerencsés dolog, s nem szerkesztői megítélés dolga. Nagyon helyeslem a lap reagálását, de úgy érzem, ez nem elég. Az áltudományok, az ilyen nézetek terjesztői ellen marxista módon kell felvenni a harcot, bármilyen köntösben jelentkezzenek is azok; az ostoba horoszkópok pedig tűnjenek el a sajtóból — főleg az ifjúsági lapokból. A pesti kávéházakról Rónai Mihály András: Feljegyzés a homályból. Január 29. Hálás vagyok szerzőnek, hogy felfrissítette emlékezetünket a pesti kávéházak háborúk közti irodalmipolitikai életéről — kezdi levelét Major Róbert író (Bécsből). — De bármily jól emlékezik erre, még egy-két kávéházat szeretnék megemlíteni. Nevezetes társaság gyűlt össze hetenként az Erzsébet-híd (később: Szabadság) kávéházban, hol a Századunk gárdája találkozott; a szerkesztők — Vámbéry Rusztem, Csécsy Imre, Varró István — és a munkatársak — Braun Róbert, a falukutatás kezdeményezője, Nagy Lajos író, Pikler J. Gyula statisztikus, Sós Aladár építész-író, Szász Zoltán, a nagy műveltségű zsurnaliszta, Hatvany Lajos, Kende Zsigmond, Nagy Vince, a vallástörténész Szimonidesz Lajos, Gáspár Zoltán, K. Havas Géza, Bíró Gábor, Szolnoki István, Kinszky Imre, Nagy Sándor, Farkas Imre. Akkor fiatal írók és publicisták — ma már csak én vagyok meg közülük. Az Andrássy úti Fészekben baloldaliak gyűltek össze: József Attila, Gergely Sándor, Földes Jolán, Gereblyés László, első feleségem, Barabás Zsuzsa. Az akkori Vilmos császár úton, a Nyugatihoz közel volt (Ignotus távozása után) a Szép Szó Köre (akik a Mai Enciklopédiát is szerkesztették, bár szerkesztőkként más neveket adtak meg). Odajárt Zelk Zoltán, Barabás Tibor, Erdős Jenő. A Fészek Klubban baloldali újságírók találkoztak. A Pannónia kávéház különtermében vacsoráztak a kisgazdapártiak: Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Kovács Béla, Sulyok Dezső, Pfeiffer Zoltán és baráti körük: Andorka Rezső, Némethy Imre, Oltványi Imre, Ortutay Gyula, Káldor István, Borsa Mihály, Kiss József. (Kívülem csak Borsa él még.) Jövő téli tanulságul Egerszegi Csaba: Miért nincs, ha dugig van a raktár? Február 13. Feleségemmel és három fiammal együtt szenvedélyes hódolói vagyunk a sísportnak — olvashatjuk Ráckövesi János (Miskolc) levelében. Lakásunktól kb. 30 kilométerre van a Bükk egyik legszebb vidéke, a helyiek által „síparadicsomnak” nevezett Bánkút. Tagjai vagyunk a Bánkúti Sí Klubnak, amely nagyobbrészt társadalmi alapon működve üzemelteti a sípályát,felvonókat és saját tulajdonú menedékházát. Minden tapasztalt síző tudja, hogy a jó — és ennek következtében aránylag drága — sífelszerelés (léc, kötés, cipő, bot) nem luxus, hanem a biztonságos sportolás feltétele. Évek óta gondot okoz a felszerelés beszerzése. Sajnos a legjobb minőségű felszerelés — és hol van ettől néha az, amit a hazai kereskedelemben kapni lehet — is néhány szezon alatt az intenzív használat következtében tönkremegy, a léc elveszti rugalmasságát, a cipő megtörik, kitágul stb., s így használata öröm helyett már veszély forrása lesz. A felszerelés pótlására egymás között csereberélünk, és már szeptembertől az üzleteket járjuk, gyakran hiába. Közben meg — mint az írásból megtudtuk — nyolcezer pár márkás léc és négyezer pár márkás síkötés várt gazdájára. Maradandó hatás Vujicsics D. Sztoján: Elillant évek szőlőhegyén. Február 19. Gondolom, e kitűnő írás másokat is elmélkedésre késztetett — írja levelében Marosi János ny. vezérigazgató-helyettes Szegedről —, hiszen Ady életének egy kevéssé ismert vetületét mutatta be. Magam is gondolkodtam, s talán nem veszik rossznéven, ha mint amatőr irodalomkedvelő, ebből egy-két morzsát megosztok Önökkel. Mostanában sok írás jelenik meg a történészek tollából. E tanulmányok emlékeznek a távolabbi és közelebbi múlt eseményeire, azzal a közös igyekezettel, hogy segítsék kialakulni a helyes nemzettudatot, és sikerüljön megtalálnunk helyünket azon a vidéken, ahol őseink hazát alapítottak. Úgy találom, hogy Vujicsics írása ebben az irányban is hasznos szolgálatot tesz, mert az irodalom századeleji éveiben mutat rá Ady és Manojlovic őszinte barátságára. Rám nagy hatást tettek azok a részletek, amelyekből kitűnik: a jugoszláviai író a kritikus időkben, a Horthy-korszakban is mennyi szeretettel, hozzáértéssel ápolta ezt a barátságot. És nemcsak a halhatatlan költőjét, de a magyarságét is. Nem olcsó patetizmus részemről, hanem döbbenetes felismerés: amikor ő 1935-ben József Attilát fordította szerbre, magam középiskolásként azt sem tudtam, hogy költőnk a világon van. Azóta persze marxista-leninista nemzetiségi politikánk és barátságunk a környező testvérnépekkel felnyitott egy-két szeletet közös múltunkból. Az ilyen részletek azonban újra és újra maradandó hatást tesznek, ezért remélem is a lapban a folytatást. AEs ellenintézkedések... Környezetvédelmi intézkedések Zalában. Február 10. Az MTI-tudósításnak ahhoz a részéhez szeretnék kapcsolódni, amely így szól: „Folytatódik a tájromboló kőbányászat folyamatos megszüntetése is a Keszthelyi-hegységben” — írja dr. Nyéki Jenő ny. egyetemi tanár, kandidátus (Keszthely). A cikk azonban nem említi a tájrombolás folyamatosságát, ugyanis újabb bányanyitással további jóvátehetetlen sebeket ejtettek a természeti szépségben szinte egyedülálló, a Balatongyörök-Felsőhegyet övező amfiteátrumszerű völgyerdőkkel övezett domboldalán.