Népszabadság, 1984. április (42. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-21 / 94. szám

■asamamasoaaBsasaBas^pass ■ ^■saaaoamssaaaaasasamaaHOBmaii^HBSi^^ma V/- p). VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 24 oldal­­ Ára: 1,80 Ft NÉPSZABImAG 1984. április 21., szombat ■ ■■■^■■Bi^mBi^^mmimasasammai^^^aaaosmi A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XLII. évfolyam, 94. szám Egyenlő esélyekért Aligha vonhatja kétségbe bárki, hogy társadalmunk oktatási rendje és rendszere demokratikus. Az alap­oktatásban való részvétel kötelező, a középfok napjainkban immár kife­jezetten ajánlott és a felsőoktatásba való bekapcsolódásra is végered­ményben minden rátermettnek lehe­tősége van. Nem kevesen vannak azonban olyanok, akik különféle okok miatt nem tudják idejében — vagy éppen maguk szabta határidőre — elvégez­ni, befejezni azt az iskolatípust, amelyiknek hallgatói, vagy amelyik­be felvételt nyertek. Az okok között tallózva kitűnik, a különféle kész­­ségek-képességek hiányánál sokkal­ta nagyobb súllyal-gyakorisággal for­dul elő az, hogy valakit a körülményei akadályoznak tanulmányai befejezé­sében. A félbehagyott ismeretszerzés természetesen nem sokat ér. Nem mondhatunk le arról, hogy az ilyen emberek bizonyítványt szerezzenek, sem pedig arról, ami fontosabb, hogy az élethez, a munkához szükséges elemi vagy szakismeretekhez hozzá­jussanak. Csakhogy amikor valaki már „kikopik” az iskoláskorból, na­gyon nehezen vehető rá, hogy foly­tassa, illetve befejezze félbehagyott tanulmányait. Ráadásul manapság, a korábbi évektől eltérően, sajnos so­kak szemében már nem sikk, nem dicsőség a munka melletti tanulás, különösen pedig az alapismeretek megszerzése. Miért kell erről külön szólni? Sta­tisztikai adatok figyelmeztetnek a fe­lelősségre. Napjainkban hazánk alig ötmilliónyi munkavállalója közül csaknem minden ötödiknek nincs meg a nyolcosztályos általános isko­lai végzettsége. Mi több, a „nulla is­kolát végzett” munkaképes korúak az érintett népesség 0,8 százalékát adják. De nem is a nagyságrend az, ami teendőinkre kell hogy intsen, sokkal inkább az, hogy ez a helyzet — s ezek az arányok — valójában hosszú esztendők óta változatlanok, s alig-alig sikerül lépésnyivel is előbbre jutni kedvező irányba. Ennek okai és magyarázatai egy­aránt ismertek. Évente általában hétezer fiatal éri el úgy a 16. élet­évét (az iskolaköteles kor határát), hogy nem jut el az általános iskola nyolcadik osztályának a végére. Nem is elsősorban a képességek hiánya, hanem inkább a körülmények, a hát­rányos — gyakorta a többszörösen is hátrányos — helyzete miatt. Akikről szó van, olyan körben cseperednek fel, ahol a művelődés, a műveltség, a tanulás nem divat, és senki sem készteti őket kellő súllyal és hatá­rozottsággal legalább az alapismere­tek elsajátítására. Így történhet, hogy ez az iskolázatlan réteg akaratunk és szándékaink — mi több: törvé­nyeink — ellenére újratermelődik. Kit lehet és kit kell ebben az ügy­ben nagyobb gondosságra inteni? Mindenekelőtt a közvetlen környe­zet, a társadalmi segítségnyújtás fontosságát szükséges említeni. Min­dent azonban nem lehet, nem szabad a társadalom nyakába varrni, külö­nösen, ha tudjuk, hogy a társada­lom egésze ebben a vonatkozásban is részekből és csoportokból, érde­keltsége pedig ennek megfelelően rész- és csoportérdekekből tevődik össze. Márpedig ez nem feltétlenül találkozik mindig az össztársadalmi érdekkel. Igen gyakran az alapisme­retek munka melletti megszerzésé­nek kérdésében sem. Arról van szó ugyanis, hogy na­gyon sok vállalat mind kevésbé tá­mogatja hiányos alapiskolázottságú dolgozóinak tanulási szándékát. S még jó, ha csak közömbös, de nem gördít akadályt a fölfele törekvő út­jába. Egyre inkább az a­­ jellemző, hogy nemcsak a kedvezményeket nem adják meg, de nem is biztatnak a felnőttoktatásban való részvételre. Álláspontjuk érthető, de nem elfo­gadható. Nekik úgy jó segédmunkás­ként, hórukkembernek az illető al­kalmazott, ahogy van, és szűkkeb­lűen nem gondolkodnak a távlatok­ban. Ugyanakkor az illető dolgozó világában is munkálkodik bizonyos ellenérdekeltség. Ma egy kemény fi­zikai munkát vállaló segédmunkás többet, jóval többet keres, mint ta­nult kollégáinak egyike-másika. Rá­adásul a háztáji és kisegítő, illetve a második és a harmadik gazdaság­ból származó szabadidős jövedelmek lehetősége is az ellen munkál, hogy valaki tanuljon, ahelyett hogy pénzt keresne. Kiknek kellene figyelmeztetniük az iskoláikat csak felibe-harmadába elvégzőket arra, hogy a fizikai telje­sítőképességük véges; hogy a nyers erővel csak ideig-óráig lehet bírni a munkát; hogy egyre kevésbé lesz szükség a képzetlen segéderőkre, mert helyüket mindinkább átveszik az okos gépek, amelyek kezeléséhez viszont ismeretek kellenek, tudás szükségeltetik? Nyilvánvalóan a vál­lalati kollektívák szerepe és felelős­sége ezen a téren döntő. Akár a szakszervezetek bizalmijai, akár az érdekeltek közvetlen közelében dol­gozó kommunisták — szánhatnának a mostaninál több figyelmet iskolá­zatlan kollégáikra. Kötelességük és felelősségük már csak üzemük, gyá­ruk jövője szempontjából is, hogy felébresszék az igényt, a tudásszom­jat, a többre, magasabbra törekvés vágyát. Nem szabad megengedniük — s erre a mind demokratikusabb vállalati közélet lehetőséget is te­remt —, hogy a csak szorosan vett gazdasági szempontok túlhangsúlyo­zásával háttérbe szorítsák a felnőtt­­oktatás fontosságát. Tény, hogy a felnőttoktatás bizo­nyos költséggel jár, de a terhek nagyját az viseli és vállalja, aki a munka mellett esténként beül az is­kolapadba. Támogatni, ösztönözni kell erre az érdekelteket. Tudatosí­tani kell, hogy nem a bizonyítvány a fontos, hanem a műveltség, az is­meret, amire aztán mind a szakkép­zés, mind pedig a politikai, társadal­mi, közéleti tevékenység építeni tud. Mert hogyan és miképpen győzzünk meg bárkit eszméink, politikánk iga­záról vagy egy-egy téves álláspont tarthatatlan voltáról, ha nincsenek közös alapon nyugvó ismereteink, fogódzóink? Tanulni lehet és tanulni kell a munka mellett is. A különféle esti és levelező tagozatos tanfolyamok az alapismeretek megszerzése után szakmát kínálnak; a közép- és fel­sőfokú intézményekbe várják azo­kat, akik készek és képesek tovább­tanulni, akik kitűnnek társaik kö­zül. Aligha szorul magyarázatra: kulcskérdés a műszaki fejlesztés, s ezzel egy ütemben — illetve egy lé­péssel még előbbre is — elengedhe­tetlen az új technikák kezelőinek ki­választása, oktatása és ismereteik munka melletti folyamatos karban­tartása. Lehetőségei, egyben köteles­,­ségei vannak e téren a gyáraknak, különösen a nagyobb üzemeknek, vállalatoknak. Belső tartalékaik ilyen irányú feltárásával és mozgó­sításával segítséget nyújthatnak nemegyszer speciális ismeretek meg­szerzésében is. Mert ugyan hol lehet­ne legjobban elsajátítani mesterfo­gásokat, mint az új gép, műszer kö­zelében, s kitől mástól, mint kezelő­jétől vagy éppen attól, aki tervezte, esetleg honosította. És minthogy már házon belül is gyakorta rendelkezés­re állnak a tárgyi és személyi fel­tételek, sokat lehet megtakarítani ez­zel is. A különféle átképzésre, több szakmás specializálódásra indított tanfolyamokat a gyárkapun belül és kívül egyaránt érdemes támogatni. Bátorítani kell a részvevőket. A szá­mok arról tanúskodnak, hogy mind kevesebben iratkoznak be a dolgo­zók általános iskoláinak különböző tagozataira, s minthogy a tanulmá­nyaikat félbehagyók száma nem csökken, még inkább szélesedik a kör, az alapképzés nélküliek csoport­ja. Vannak azonban kedvező jelek, dicséretes törekvések is. Közülük kü­lön említést kíván az, amire a hon­védség vállalkozik. Borsodban pél­dául — de másutt is — úgynevezett kísérleti századot szerveztek azok­,­nak a sorkatonáknak a számára, akik úgy vonultak be, hogy nem vé­gezték el a nyolc általánost. A „se­regben” ott folytatják iskolai tanul­mányaikat, ahol a civil életben ab­bahagyták. Jogos és megalapozott a remény, hogy katonai szolgálatuk után, munkahelyükre visszatérve sem mondanak le az ismeretszerzés­ről. Ezzel beilleszkednek abba a tár­sadalomba, amelynek célja, törekvé­se, hogy valóban egyenlő esélyt nyújtson a felnövekvő és a felnőtt nemzedék tagjai számára. Sáfrán István Befejeződött a Varsói Szerződés külügyminiszteri tanácskozása Elutaztak hazánkból a delegációk Budapesten április 20-án befejezte munkáját a Varsói Szerződés tagál­lamai külügyminiszteri bizottságá­nak ülése. Az ülésszak befejeztével péntek délelőtt elutazott Andrej Cromiko, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnö­kének első helyettese, a Szovjet Szo­cialista Köztársaságok Szövetsége külügyminisztere. A Ferihegyi re­pülőtéren Korom­ Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Várkonyi Péter külügymi­niszter búcsúztatta. . A nap folyamán ugyancsak eluta­zott Budapestről Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság, Bohuslav Chnoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Stefan Olszowski, a Lengyel Népköztársaság, Oskar Fi­­scher, a Német Demokratikus Köz­társaság és Stefan Andrei, a Román Szocialista Köztársaság külügymi­nisztere. A külügyminisztereket Várkonyi Péter búcsúztatta, jelen­­voltak a tagországok budapesti diplomáciai képviseleteinek vezetői is. (MTI) Tanácskozás közben a külügyminiszterek: MIKÓ LÁSZLÓ FELVÉTELE Kitüntették a szovjet—indiai űrutazás részvevőit Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke pénte­ken Moszkvában magas szovjet ki­tüntetéseket nyújtott át a szovjet— indiai űrutazás részvevőinek. Az űr­hajósokat az űrállomáson végzett si­keres munkájukért s az űrrepülés során tanúsított bátor magatartásu­kért tüntette ki a Legfelsőbb Ta­nács Elnöksége. (MTI) MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL ÚJ TÁRSADALMUNK A párt mutat utat GAZDASÁG: Egy üzem megszűnésének okai 6. ÉVFORDULÓ: Lenin és a külpolitika 4. IDEOLÓGIA: Interjú a pártpropaganda megújításáról 7. A NAGYVILÁGBÓL: Helyszíni jelentés Lotaringiából 9. KULTÚRA: Nagy Péter írása 13. TUDOMÁNY: Bivalens energiarendszerek 11. ,DAL 5. MÁJUS ELSEJÉN Nagyszabású felvonulás és gazdag program a fővárosban A nemzetközi munkásmozgalom idei nagy ünnepét is a hagyományos május elsejei gondolatok, a proletár internacionalizmus, a békéért, a szo­cializmusért folytatott harc, az al­kotó munka dicsősége jegyében szer­vezzük. Ezt hangsúlyozta Juhász Zol­tán, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának titkára a május 1-i ren­dezvénysorozat fővárosi programjá­ról tartott sajtótájékoztatón pénte­ken a Magyar Sajtó Házában. A Dózsa György úti felvonulásra az idén is mintegy 250 ezer fővárosit várnak. A délelőtt tízkor kezdődő demonstráció, amely várhatóan két­órás lesz, fanfárok hangjára indul: úttörők köszöntik a tribünökön he­lyet foglaló párt- és állami vezető­ket, az ünnepségsorozatra hazánkba látogató külföldi vendégeket, köztük szakszervezeti delegációk tagjait. A tervek és a tegnap megkezdődött próbák szerint szép látványt ígér­nek a nyitóképek a helyszíni és a tv-készülékek előtt ülő közönségnek. Zászlóskocsi, körötte 1200, nagy lo­bogóval vonuló fiatal; 1100 budapes­ti ifjú, aki a különböző nemzetek zászlaját viszi; hatalmas élő május­fák ; a tavaszt, a májusünnepet szim­bolizáló óriási virágok; színes ken­dőket lobogtató sok száz fiú, lány , látványos képek sora követi majd egymást. A mintegy kétperces nyitóképben részt vevő hatezer fiatal bemutatója után indul a budapesti dolgozók fel­vonulása. Kilenc oszlopban vonul­nak majd a kerületek, az elsők kö­zött Angyalföld, Újpest, Kőbánya, a nagy munkásmozgalmi hagyományú városrészek képviselői. A dolgozók felvonulása azt a politikai tartalmat kívánja hangsúlyozni, hogy népünk szorgalmasan dolgozik az MSZMP XII. kongresszusa határozatainak valóra váltásán, a népgazdasági ter­vekben megfogalmazott célok eléré­séért. A kerületek bemutatják leg­jellemzőbb gazdaságpolitikai, város­fejlesztési eredményeiket, táblákkal, transzparensekkel, makettekkel ad­nak képet arról, milyen eredmé­nyeket értünk el a szocializmus épí­tésében; hogyan fejlődött a magyar és a szovjet nép barátsága; hogy szo­lidárisak a magyar dolgozók a sza­badságukért, függetlenségükért küz­dő népekkel, és hogy nagy erővel küzdenek a béke megőrzéséért. A dolgozók menetét a Magyar Honvédelmi Szövetség tagjai köve­tik: az 1300 fiatal a technika, a sport és a honvédelem egységét ötvözi változatos, sok érdekességet, techni­kai különlegességet bemutató felvo­nulásában. Az MHSZ-esek után sportbemutató, előbb mintegy 1800 ifjú — 15 sportegyesület képvisele­tében a zászlóerdő között az olim­piai lobogót viszi, majd 800 lány és 800 ifjú tornagyakorlata szórakoz­tatja a szemlélőket. E fiatalok a zá­róképben vörös csillagot alakítanak ki, amely előtt a pártot éltető jelszót formálják a Felvonulási tér beton­jára. A munka ünnepén idén is gazdag, színes program várja a fővárosiakat. Ezek közül kiemelkedik a kétnapos, központi városligeti majális, amely április 30-án hat-, május elsején tíz­órás programot kínál. A Népszabadság politikai fórumát május 1-én rendezik meg a város­ligeti nagyszínpadon. Az olvasók és a jelenlevő közönség kérdéseire Sar­lós István, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a kormány elnök­helyettese, dr. Schultheisz Emil egész­ségügyi miniszter, Andrikó Miklós belkereskedelmi államtitkár, Buda István államtitkár, az OTSH elnöke, Szikszai Béla, az Anyag- és Árhiva­tal elnökhelyettese, Stadinger István, a fővárosi tanács elnökhelyettese és Berecz János, a Népszabadság fő­­szerkesztője válaszol. A fórum előtt „A lapba lehet nézni..címmel 45 perces sajtókabaré-műsor lesz, a fó­rumot követően pedig a Karthágó együttes ad egyórás koncertet. (MTI)

Next