Népszabadság, 1986. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-08 / 107. szám

HALÁLOZÁS Kerekes Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Kiállítási Gyűjteményének vezetője, sok-sok ha­zai és külföldi könyvkiállítás rendező­je, a magyar könyvkultúra rangos pro­pagandistája, a Szocialista Kultúráért kitüntetés tulajdonosa, 60 éves korá­ban, váratlanul elhunyt. Gyászolja a Magyar Könyvkiadók és­ Könyvterjesz­tők Egyesülése, az egyesülés pártszer­vezete és a Művelődési Minisztérium. Temetéséről később történik intézke­dés. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Sághi István erdőmérnök, ny. főmérnök életének 68. évében, váratlanul, el­hunyt. Temetése május 13-án 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat saját halottjának tekinti. A Magyar Rádió gazdasági igazgató­sága mély megrendüléssel tudatja, hogy Rigó Ferenc, a balatonszéplaki üdülő nyugdíjas vezetője, életének 66. évében, hirtelen, elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Sarló Sándor elhunytakor mélysé­ges gyászunkban osztoztak. Felesége és családja. Köszönetet mondunk a XI. Kerületi Pártbizottságnak, a XI/25-ös körzet ve­zetőségének, az elvtársaknak, barátok­nak és mindazoknak, akik Soponyai József temetésén részt vettek, mély fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló csa­lád. ARO 25 000 km-rel el­adó. MTZ—50-es jó ál­lapotban eladó. T—54- es lánctalpas bolgár, saik alkatrésszel eladó. Csere is érdekel. Par­ket­­ta és lambériagép 2 db parkettavégelő eladó. — Cím: Endrész Ferenc, Ránka, Felszabadítóik út négy. 3 szálas Union spéci és ipari interlock jó álla­potban eladó. Vidékre elszállítom. Megtekint­­hető: du. 16 órától, Bp. XXII., Római u. 22. 1222. Hűtőszekrény, 220 V plusz 12 V plusz gáz, vadonatúj, 80­1-es, el­adó. Horváth Gyula, Budapest I., Pauler u. 7. Tel.: 759-022. Két tűágyas, új, svájci, ötös kötőgép, két tű­­váltós, vámkezelt, eladó. Bencs Ferenc, Hort, Ver­seny u. 6. 3014, egész nap.__________________ Wittenberg W—800-as pénzbedobós italiautoma­­tát vennénk, hibásat is és 6 tégely­es fagy liftingép­pet. Tel.: 646-570, 581- 487. EU 1500-as esztergapad eladó. Táborossi Zoltán, Dunaharaszti, Petőf­ Sándor u. 27. 2330. Eladó 500 mm csúcstá­vú SZVSZ gyártmányú eszterga. Cím: Bp. XXI., Csalitos u. 45. 3 szálas overfocik­­i­adó. Agács, Dunaharasz­­ti, Kisfaludy u. 56. Fedezőgépet bérelnek Tefl.: 895-231._________ 5-ös, zöld, lyukkártyás Passap, 5-ös, rózsaszír Passap 2 fejes onsózé eladó. Kerényi Sándor­né, Cinkota, Lapos köz 8. 1164.______________ Famegmunkáló szerszá­mok készítése. (Fűrész lap, fazonszerszám, fú­ró stb.) Tamás Árpád Bp., Hőgyes E. u. 15 1092. Tel.: 177-349. Esküvői ruhák készen kaphatóik, méretre ren­delhetők vagy kölcsönöz­­hetők. Budapest, Pozso­nyi út 33/A 1137. Mar­git híd pes­ti hídfőjénél. Nyolcszemélyes antik ebédlőgarnitúra sürgősen eladó. Érdeklődni Szt- Iák Gábor, Jászapáti, Partizán u. 2. 5130. Te­­lefon: 180. Tizennyolcezer km-t fu­tott, elöl karambolozott Zaporozsec eladó. Vajda Lajos, Balatonfüred, Cholnoky u. 3._______ Honda CB 750 K típusú motorkerékpár eladó. — XIX., Petőfi utca 126., délután. Thaiföldi mély faragású teakifa, 8 személyes ülő­­garnitúra, 1 nagy, 2 kis asztallal igényesnek el­adó. Irányár: 200 ezer Ft. Érdeklődni­ 260-141. Lada kombi, kitűnő ál­lapotban, vonóhoroggal, sürgősen, áron alul­ el­adó. 132-693. Dongó motort vennék. Tel.: 130-119. Kárász, Bp., Somogyi Béla u. 18. 1085. Tornádó 39 szörf, gyári, eredeti, vámkezelt, áron alul eladó. Tel.: 664. 425. hu. Amatőrfilmesek, fotósok, figyelem! Videokazettára másoljuk fiilm­-, fénykép-, diaf­elvételeit. Utólagos expozíciókorrekció, han­gosítás, feliratozás kí­vánság szerint. Indivi­­deo. Tel.: 495-655. 1200-as Lada, valamint csukott ZUK eladó. Göd, Gorkij u. 5/A.________ Eladó 1 db 80x80-as Holló László olajfest­mény. „Virágcsendélet NSZ 24 639” jeligére a kiadóba.______________ 0 km-es BMW 3201, me­­tálls, sötét üveges, 4 aj­tós, átírható, VW Golf 1,6 dízel, 4 éves, 3 aj­tós, metáll, eladó. Ga­rancia Gmk 854-219, 14-től 18 óráig. MZ-khez old­alt­ám­aszok, klonzertartók, felújított főtengelyeik és fúrt hen­gerek, komplett, postán utánvétellel is kaphatóik. Budapest, Ó utca 2. 1066. Jármű­bolt._______ Megnyílt kisteherautó­­bon­tank! Bajikas, UAZ, NYSA, ZUK, IZS bon­tott és felújított alkatré­szek, fődarabok. Vecsé­­sen a négyes főút mel­lett. RALLY AUTÓBÖRZE. Autók adásvételének közvetítése újpesti be­mutatótel­epen. N­y­i­tva 10-től 18 skáig. Bp., Dó­zsa György út 92. 1041. Telefon: 888-243. PM-es rendszámú, 7 éves Trabant 38 000 Ft-ért el­adó. 863-929. Gerecsné. VW 1200-ast vagy 1300- ast vennék, rendszám nélküli is érdekel. Új­­pest 1. Pf.: 134. 1325. Gyönyörű, csináltatott 4 személyes kemv, két zár­ható raktárral, tárolási hellyel, öltözőszekrény­lehetőséggel. Rómaim el­­adó. Tel.: 294-377. Lada kombi. 89. máju­sig vizsgáztatva, gyö­nyörű kivitelben, extrák­kal eladó. Telefon: 550- 732. Zsák, ponyvás, új álla­potban előadó. XIV., Szeged u. 20., 4-tól 6 óráig. __________ Eladnám 3 éves 1500 S Ladámat. Érdeklődni: a 839-667-es számon. 55 ezerért TE-s rend­számú Trabant, kifogás­­talan állapotban, 35 ezer km-rel, családi ok miatt, sürgősen, eladó. Tel.: 855-749, du. 17-től 20 óráig. 1985-ös évjáratú, me­tállkék, háromajtós, 1300 kcm-es Mazda 323-as, 6000 km-rel eladó. Cím: Baja, Kodály Zoltán u. 11. III. 12. ARO, csukott, új, 0 ki­lométeres, eladó. Érdek­­lődni: 835-931. PH-s rendszán­. Lada 1300-as, 42 000­­km-rel, korróziós javítások és fényezés előtt eladó, 67 000 Ft-ért. 179-534 napközben. Volga, 5 és fél éves, 1989-­ig érvényes vizsgá­val eladó. Budapest, Kond u. 9/B 1.183. Citroen Visa Ti RE másfél­ éves, 1200-as, öt­ajtós, tűzpiros, átírható, eladó. 315-691, 363-305. TV-os rendszámú 4 éves Lada 1200-as vonóhorog, ra áprilisban vizsgázva eladó. Cím: Novák Gy. 61. 1-1­16, egész nap. Veterán autók, motorok gyűjtőtől eladók lehe­tőleg személyesen. Cso­pak, Füredi u. 27. 1600-as Lada, 6 éves, 5 sebességes, nyitható te­tős, eladó. Tel.: 588-892. Adria lakókocsi eladó Nagykőrös, Losoniczi u. 39. Tel.: 788. HIFLY 454 szörf eladó Tel.: 177-174, 189-384. Surf alkalmi áron el­adó. Balatonszárszó, Berzsenyi u. 39., hétvé­geken. ____________ Dízel Golf, GC-s rend­számú, átírhatóan el­­adó. Tel.: 662-395. este. Dízel Volga, 3 és fél éves, 3 éves vizsgával, 150 000 Ft-ért eladó. — Tel.: 475-816. hu. Keresek új Kiadottét vagy Asconát kevés ki­­lométerrel. 858-231, 14 óra után. Keresek új Mazdát vagy Sierrát, kevés kilométer­rel. 497-782, 17 óra után. Kawasaki 1000-es, kar­dános, 3 éves, motorke­rékpár, idommal, dobo­zokkal eladó. Telefon: 554-681. Saját hajóval az Adriám, B—16, 4 fekhelyes vi­torlás, utánfutóval el­adó. 341-830, 17—19 óra között. COMPUTERES HDE VÉTEL ADÁS*E3Y AUTÓKONTAKT 1136 BP.FÜRST S.U.41. REGGEL 10-18 ÓRÁIG BMW 524 turbó dízel, 1 éves, átírhatóan el­adó. 164-010. Zastava 27 ezer km-re il eladó. Érdeklődni este 8 óra u­tán. Telefon: 561- 608. V­­V.NHUHO­ BP, a MATXÁS KR U. 7. Audi 200 turbó. 4 éves, aranymetáll, minden gyári extrával eladó. Te­lefon: 122-332. Nagy teljesítményű ter­ménydaráló olcsón eladó. 488-710, 10-től 18 óráig. Vákuumformázó gépet és stancológépet vennék. Tel.: 639-458. Óriás virágú krizantém­­palánták, vágó és gyö­keres fajták nagy válasz­tékban k­aphat­ók. V­á­­laszbélyegért fajtajegyzé­ket küldök. Kontra Ju­dit, XII., Maros u. 54/A 1122. Tel.: 554-572. Csempék és burkolóla­pok, színes fürdőszoba­­berendezések, műmár­­vány, mindenféle építő­anyag, nagy választék­ban. Házhoz szállítás. XIV., Gyarmat u. 57. Telefon: 832-022. Bronzműves munkát és csillárkészítést, egyedit is vállalok. Író Vilmos, Budapest XII., Zalai út 13. Bejárat a Kútvölgyi útról. Veszek mindennemű vas-, valamint fémhulla­dékot, leselejtezett gépe­ket, hiányos vagy tö­rött állapotban. Házhoz megyek és készpénzzel vagy számlával fizetek, közük­etektől is. Szirojka László XX. (Soroksár), Vadevezős utca 28. Te­lefon: 473-288. Azonnal jövök.________________ Díjnyertes szüleiktől, ezüst színű középusztkár­ban kutyakölyikök el­adók. Ökrösné Pádár Katalin, Szeged, Pacsir­ta utca 9. II. em. 6724. Tel.: (62)-14-576 (18 óra után)._________________ A Balaton fővárosában édességboltok, lágyfagy­lalt géppel bérbe adók, esetleg eladók. Érdek­lődni: este: 252-590. Bevezetett plisszírozó­­nőiszabó-üzlet betegség miatt átadó.­ „Biztos megélhetés NSZ 21611” jeligére a kiadóba. Régi öreg vasutakat és egyéb játékokat vásárol ,,Márkimi” játékbolt. — Váci utca 71. 1056. Te­lefon: 182-407. Eladó Pécel. Zsigmondi utca 42. sz. alatt 135 n.­öles, beépíthető, köz­művesített telek. Kék busz végállomásától­ öt percre. Érdeklődni: egész nap.__________________ Pásztó központjában kétszintes, 130 nm-es családi ház eladó vagy kiadó. Irányár: 1 600 000 Ft plusz OTP. Koll­árné, Pásztó, Mikszáth Kálmán u. 8. Ted.: 47.________ Budapesttől 20 km-re. Tárnokon, a Hazatérőik útján, MA VAUT főútvo­nalon 2 db 500 n.­öles, l­akóhá­zép­í­tésre alkalmas telek eladó. Víz, vil­­lany beköthet­ő. É­r­dek­­lődni lehet: Uzsok. Bp. XXII., Nagytétényi út 310., papírüzlet. Tele­fon este: 250-131, nap­közben: 464-303. Diósjenőn, faluközpont­ban közterületről nyíló 32 mm-e­s pinceház 40 000 forintért eladó. Érdeklődni: Kádái Zol­tán, Salgótarján, Gorkij krt. 25. Telefon mun­ka: napokon 18 óra után: 12-435. Eladó Felsőpáhokom családi ház, 2 szoba, összkomfort, mellékhe­lyiségek, nagy telek, a telek osztható is. na­­gyon szép helyen, Hévíz tófürdőtő­l 1500 m-re családi okok miatt sür­gősen. 700 000 Ft kp. Érdeklődni: Krepfel Já­nosné, Felsőpáhok, Sza­badság út 66. Balatongyörök legszebb pontján, Panoráma csár­dától 100 méterre, pen­­ziónak is alkalmas, két­szintes, ha­tszobás nya­raló, 500 n.­öles terü­lettel eladó. Érdeklődni: Molnár József, Keszt­hely Rákóczi út 6/B. Telefon: 11-165. Zamárdi felsőn, víztől 50 m-re, 40 nm-es, két­szobás társasházi­ lakré­­sz­emet eladnám vagy elcserélném egyedülálló hasonlóra, Zamárditól Aligáig. Telefon: 660-793. este. Balatonszárszón, Gábor Áron út 47. többszintes, garázsos villa, telekiket eladó vagy elcserélem budapesti ingatlanra. — Érdeklődni: Bp. XII., Kiss János alt. 48/A II. em. 9., dr. Gólya Gá­­bor. 250 n.­öles telken fek­vő 2 szoba, összkomfor­­tos családi ház eladó. Garázs, műhely és tető­­tér-beépítés lehetséges. Dunakeszi, Tisza u. 45/A. Siófokon, Ezüstparton családi ház, sok szobá­val, nyaralónak is al­kalmas, eladó. Siófok, Mikszáth Kálmán u. 36/A. Telefon: 06-84-103­19. Pomázon üdülőtelek, 30 nm-es faházzal­ eladó. Tel.: 560-957, este. Zuglóban kétszintes csa­ládi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Bp- XIV., Bonyhádi út 96. Siófok-fürdőn eladó 3 szoba, összkomfortos csa­­ládi ház, 1600 n.­öles te­lekkel, gazdálkodásra al­kalmas épületekkel. A Balaton 20 percre. Érdek­­lődni: ifj. Kovács Lajos, Siófok-fürdő, 8600. Te­lefon: 11­ 967. Siófoktól 15 km-re 3 szobás családi ház, ga­rázzsal, mellfióképületek­­kel eladó. Friss Béla, Ádánd, Kossuth Lajos utca 2/A. XXII., Nagytétényi út 155. szám a­lattt 200 n.­­öles rendezett telken csa­ládi ház, 2 teljesen sze­­páráll, komfortos lakás­sal, akn­­ás garázzsal el­adó. Irányár: egymillió­­kilenc­százezer Ft. Tele­­fon: 428-010 216-919. Cémózógépet vennék. Minden érdekel. Cím: Benesi István, Bp., Jász­berényi­ út 86/A 1106. Kach­er típusú nyugat­német gyártmányú sző­nyeg- és kárpittisztító gép eladó. Érdeklődni: Bp. III., Bihari Mór u. 12. IV. 15. Keresek szakképzett v. nagy gyakorlattal ren­delkező varrónőket, ala­­kuló gmk-ba tagnak v. bedolgozónak. Csak megbízható, korrekt je­lentkezőket várok. Üze­net: 803-430. Nadrág, dzseki varrásához, gép­park nem hátrány.____ Tolólapos MTZ árokásó eladó. Nándori Gábor. Szirák, Kossuth út 36. 3044. 65 g-os műanyagfröccs­öntő gép eladó. Tel.: 22-11-935. Megnyílt Gödöllő, Klap­ka utcában 30-as főút mellett tüzelő- és építő­anyag-kereskedés, ahol mindennemű tüzelő- és építőanyag kapható, für­dőszoba -­berendezéseik, csempék, padlólapok, iparművészeti csempék és más burkolólapok nagy választékban. Házhoz­szállítást behordással vállalunk. XIII., Röntgen u. 8. (Lehelpiacnál) Készülékek, antennák tartozékok, alkatrészek ADÁS-VÉTEL Nyitva: 10—17 óráig A Balaton déli oldalán, forgalmas helyen levő zöldség-gyümölcsös pavi­lonomat átadom vagy eladom a szezon előtt, betegség miatt. 311-450. Talajvizes házak utóla­gos szigetelése vagy bármely célra falfúrást vállalok. Rövid határ­idő, garancia. Tel.: 416- 412. Videó-, színes tv-javí­­tás, áthangolás. SECAM beépítés. Bp. III., Rak­tár u. 6. Tel.: 683-118. Tapétázás, szobafestés, mázolás, lambériázás, falradsírozás, parketta­csiszolás PVC-, szőnyeg­­ragasztás, bútormozga­tással, fóliatakarással az o­murira, e­l­őj­egyzésre, grandláv­al. 800-845. Szőke mangalica mala­cok eladók. Szénás­ Gá­bor, Dabas III., Tanács­­köztársaság u. 57. 2373. 3 db rexasztal és 4 db számkijelzős asztali foci (csocsó) teljes felszerelés­­sel együtt eladó. Isaszeg, Dózsa György út 79. óriás virágú, nemesített krizantémpalánták kap­­hatók. Válaszbélyegért árjegyzéket küldök. Ko­vács, Bp., Népköztársa­ság útja 23. 1061. 226- 713. Betársulna komolyabb vállalkozásba állatorvos, kb. havi 20 nap szabad­idővel. Leveleket „Nagy gyakorlattal 149 715” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kér. A Sümegi ÁFÉSZ-nél el­adó 2 db sörtank (1000 1-es), kompresszorral (nem használt), 2 db üzemi galuskaszaggató. Eladási ár: megegyezés szerint. Érdeklődni le­het az áfész központjá­ban, cím: Sümeg, Árpád u. 4. Telefon: Sümeg, 84. Telex: 25-221. Fagylaltgépet, egy, vagy kétkaros kávégépet ve­szek. Rátka, Felszabadí­tók u. 20. ____ A Nagykátai Magyar— Koreai Barátság Mgtsz 400 db-os anyajuh állo­mányát 1986. június 1- jétől bérbe ad­ná, ho­­d­á­llya­l, legelővel. A vá­llalkozók jelentkezését május 20-ig várják. Je­­lentkezés a termelőszö­vetkezet állattenyésztési főágazatvezetőjénél sze­mélyesen vagy telefonon is.____________________ Folyton nyíló illas­os olasz évelő szegfű palánta színkeverék 5 Ft/tó kap­­ható. Toronyi kertészet, Békéscsaba, B­otyárvszki utca 27.______________ Kaposvártól 6 km-re. Nagykanizsa—barcsi fő­útvonal mellett 80 sze­mélyes, nívós vendéglő, presszó, nagy parkolóval, teljes berendezéssel és konyhai felszereléssel el­adó. Megtekinthető: üzemelés közben egész nap. Kaposmérő „Már­­ka”:__________________ Darabos égetett mész és salak kapható, szállítva, a Pilis-h­egységben mű­ködő Gombos mészége­tőnél1, Bp. II., Mecset u. 9. 159-541._________ Sürgős­ Eladó Budapest XII., Zalafi u. 13. sz. alatti 120 nm-es, össz. kézműves műhelyhelyi­­ség. Író Vilmos: Bejárat a Kútvölgyi útról. Esztergom legszebb he­lyén, minden igényi­ ki­­elégítő, háromszintes, nagy, fedett teraszos, penziónak is alkalmas családi ház, teljesen be­rendezve, azonnnal beköl­tözhetően eladó. Érdek­lődni: Esztergom, Ken­deresi út 38/A, Szilágyi. XIII., Párkány utcai egy plusz két félszobás örök­lakást cserélünk egy másfél és egy egyszo­básra, belterületen. Te­lefon: 560-957. este. Kötőfonalak a készítő­nél. Különböző Acryl gyapjú- és pamutfonalak állandóan kaphatók ke­reskedők és köt­ősök ré­szére. Cím: Benei Ist­ván, Bp., Jászberényi út 86/A 1106. Eladó három főzőlapos villanytűzhely és 500 kg. os tolósúlyos vasmérleg Göd, Gorkij u. 5/A. Gmk önállóan dolgozni tudó kőművest és ácsot 80 Ft-os órabérért azon­­na­l felvesz. Albérletet adnak. Levélcím: Buda­pest, Pf.: 147. 1631. Elcserélném gyöngyösi tanácsi­­ szoba, kony­­hás, erkélyes, mosdófül­kés, WC-s tanácsi la­kásomat budapesti ha­sonló tanácsára. Érdek­lődni lehet Bp. SZOT Rózsadombi Üdülő, Vér­halom u. 17., Farkas Erzsébet. Keszthelytől 3 km-re, Cserszegtomajon 2600 n.­­ös terület, lakóházzal, melléképületekkel, eladó, gazdálkodásra alkalmas özv. Németh Józsefné Cserszegtomaj III. ker. 331. szám.__________ Marcali-Boronka, Alkot­mány utca 18. szám alatt két és fél szobás családi ház, gazdasági épületekkel, 1040 n.­édes telekkel, eladó.­­Érdek­lődni: Keszthely, Baross Gábor utca 6. Balatonudvarin, 441 mm. es telken nyaraló eladó. Érdeklődni: du. 461-941 és 347-292. HÉV-hez közel bekerí­tett­, közművesített telek eladó. Baginé, Pomáz Bajcsy-Zsilnszky u. 3 (leégett malomnál). Szegeden 4 lakásos tár­­sasiházban 5 p­lusz 1 szo­­bás, 165 nm-es lakás, garázzsal, nagy kerttel eladó. „11 000 Ft/nm NSZ 19 414” jeligére a kiadóba. Balatonfüreden 2 szo­bás öröklakás eladó. — Érdeklődni: 17 óra után, Értaki Géza. Ba­latonfüred, Népköztársa­­ság u. 3. D/II./7. Kerepestarcsán 310 n.­öles üdülőtelek, meg­osztható, két útra nyíló — eladó. Érdeklődni: Kerepestarcsa, Nefelejcs u. 17. Szombat—Vasár,­nap egész nap._____ Balatonfüreden 2 és fél szobás, étkezős, első emeleti öröklakás a köz­pontban eladó. Érdek­lődni: 17 óra után. Va­nyárai Sándor, Balaton­­füred. Népköztársaság u. 3. 0/6.____________ Összesköltözők! Elcserél­jük a VI., Népköz­társa­ság útján levő utcai,­­ta­nácsi, komfort­os I. emeleti (lift van), két szoba, ha­lil, hálófülkés, 105 nm-es, felújított, te­lefonos lakásunkat egy másfél szobás érc egy szoba, komfortos, ha­sonló nívójú,­, telefonos tanácsi lakásokra a kör­­nyé­ken. 427-589. hu. Könnyen megközelíthető helyen levő, érdi, 3 szo­bás családi ház, azon­nal beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Érd Bokor u. 34. 2030, Gaál Attiillálné. Siófok, Törekin 600 n.­­Öltes telken kétszobás családi ház, melléképü­lettel eladó. Érdeklődén­i: Komlódi Sándor, Sió­­fok, állami gazdaság. A II., Balogh Ádám u 40. szám alatt építendő társasházban 2 szintes, 91 nm-es, garázsos lakás leköthető. 560-957. este. Elcserélem egri 2 szoba komfortos, 54 nm-es, belvárosi, napos, gázfű­téses, II. emeleti taná­csi lakásomat budapesti zöldövezeti egy vagy másfél szobás, komfor­tos, gázfűtéses, föld­­szinti kisebb lakásra. — Érdeklődni: kedd, szer­da, péntek 17—19 óráiig, 164-501. XXII.­­ker., Barackos út 30/B szám alatti 250— 300 négyszögöles építési telkek eladók. 560-957. este. Siófok Bláthy Ottó u. 30. II. 6. szám alatti, szövetkezeti társashá­zban lévő 80 nm-es­­lakás, ga­rázzsal eladó. Érdeklőd­ni a helyszín­en lehet, 18-tól 20 óráig vagy te­­lefonon, 7-től 16 óráig, Veszprém (80)-­ 1-109. Elcserélném salgótarjáni­­ szoba, komfortos, er­kélyes, tanácsi, gázfűté­ses, térre néző, I. eme­leti lakásomat Pest kör­nyékire vagy Pest 60 km-es körzetén belüli szoba­ konyhára. „Nyári csere NSZ” jeligére a kiadóba. ALBÉRLET Bérbe adna? Keresünk lakásokat hosszútávú hasznosításra hazai és külföldi vendégek részé­­re. Bérelne? Biztosí­tunk lakásokat, szobákat vendégeink részére Bu­dapest egész területén. Viking Tourist, Buda­pest, Dohány u. 92. 1074, hétfőtől­ péntekig 11—19 óra között. Te­lefon: 210-099, 840-702. Szentendrén (Anna köz 2. sz.) 305 n.­öles tel­kon, 130 nm alapterüle­tű­, szubterénos, tetőtér, b­eépítési lehetőséggel, családi ház eladó. Ér­deklődni lehet: a 06-26- 12-605 vagy helyszínen hétköznap 17 órától, hétvégén, egész nap. Eladó Velencefürdő IX. utca 44. szám ala­tt 152 n.-öl és telek, téglaépü­lettel . Megtekinthető a helyszínen, szombaton egész nap. Gölle, Kossuth u. 31 szám alatti 3 szobás csa­ládi ház, melléképületek,­kel. 2700 n.-ös­ zártkert­tel eladó. Megtekinthető a helyszínen. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Streith Miklós u. 9., 17 óra után. Luxusszintű, 112 nm-es, garázsos, 4 lakásos tár­sasházban teljesen külön bejáratú önálló, gyönyö­rű kerttel rendelkező la­kásomat, jövő tavaszi beköltözéssel el­ad­om. Csak igényes, színvona­las lakást keresők je­lentkezéseit várom. Tele­­fonügyelet: 661-127. Szegedi családi házat budapesti lakásra cseré­lek. Balogh, Zsolna u. 12/A 1125._________ Régi ártel­kén, központi helyen, a Balatontól 200 méterre, kertes családi ház, fizetési könnyítés­sel eladó. Irányár: 1 200 000 Ft. Érdeklődő leveleket „Sürgős 129 230” jeligére a ka­posvári hirdetőbe kérek Eladó a zempléni he­gyekben, Háromhuta­shután szép környezet­ben 1200 m­.-es telek plusz családi ház plusz félkész épület (vállalat­nak is). A telek meg­osztható, hétvégi ház építésére alkalmas. Ér­deklődni: Szilágyi Fe­renc, Sárospatak, Kato­na József u. 2._______ Balatonhoz 3 km-re Or­dacsehi, Petőfi u. 54 szám alatti családi ház eladó. Érdeklődni: Pa­­taki István­né, Ordacsehi Petőfi u. 54. alatt. II., Frankel Leó utcai 41 nm-es öröklakás, azonnali beköltözéssel eladó. 560-957. este. Nyaraló részére 1982-es telekáron­, vízzel és 380 V feszültséggel ellátott, bekerített­­telek családi okok miatt, Tápiószent­­mártonon, a fürdő­től 2 km-re eladó. Érdeklődni lehet Bp., Nagy Lajos király útja 176. I. em. 3. 1149. Tel.: 664-000, 2938-as mellék vagy 210- 099. Ipari tevékenységre is alkalmas 80 nm-es mű­hely, garázzsal, új csa­ládi ház 200-as telken, pilisszentiváni magasla­ton eladó, öröklakásra cserélhető. 751-954. Eladó két részből álló nagy épület, amely kü­lön fürdőszobából és konyhával rendelkezik, hozzá pince és telek. — Érdeklődni: Cegléd, Batthyány u. 29. Érdligeten, a Kutyvári úton, 570 n.­öles telken 76 nm-es családi ház el­­adó. Korlátlanul bővít­hető. Érdeklődés: hétfő, csütörtök du. 4—6 óra között, dr. Radnóti. 119- 479. Pestlőrinc kertvárosában beköltözhetően eladó két szoba, hallos, fedett te­raszos, teljesen alápin­cézett, 88 nm adapteré­­­letű, masszív családi ház. A több helyiségből álló száraz pince bármi­­lyen műhelynek alkal­mas. Benne három sze­mélyautó tárolható. Te­lek 175 n.-kil. Telefon: 125-794 vagy 883-356. este. Levélben. ..Emelet ráépíthető 148 096” jel. igére a Felszabadulás té­ri hirdetőire. XII., Tasnádi utcai 6 szobás, 2 garázsos örök­lakás eladó. Telefon: 560-957, este: összeköltözők! Kétszin­­tes, szeparált, 2x2 szoba, összkomfortos családi ház eladó. Központi fű­tés, csatorna, víz, vil­­lány van. Rácz, Érd, György u. 88.________ Érdligeten a Cas­inónál befejezés előt­ti, 344 n.­­ös terü­le­ten álló kézmű­ves. 3 szintes iker csa­­ládi ház, külön-külön is, családi okok miatt áron alul eladó. Tele­fon: 856-616. Elcserélném Agárd leg­szebb helyén 100 n.­öles telkemet értékkülönbö­zettel nyaralóért a Ver­­­emeei-tónál vagy a Bala­tonnál. Levélcím: Varga Lász­ló, Bp., Garibaldi utca 4. 1054. A Mátrában levő, repre­zentatív, 80 százalékban elkészült ingatlan igé­nyeseik­ részére eladó. Vadásztársaságok, válla­­latok részére is alkal­mas. Az épület pince­rendszerében borozó, te­­tő teraszán pedig meden­ce van kialakítva. Több lakrészre bontható, mely­ből már egy lakrész lak­ható. Irányár: 2 500 000 Ft. ..Mátrafüred NSZ 22 987” jeligére a ki­adóba. Gödöllő egyik legforgal­masabb helyén üzletház eladó. Érdeklődni a helyszínen. Gödöllő, Ál­­lomás u. 2. Kamarás Mihályné. Felvilágosítást a Felszabadulás tér 6. sz. alatt. Eladó Tengődön kis csa­­ládi ház, 600 n.­öles te­rülettel, beköltözhetően. Tengőd, Dózsa György u. 268. Pest melletti 3 szoba, komfortos ház, 150 n.­­öles telken sürgősen el­adó. Ár: 900 ezer Ft. — Cím: Vecsés, Dózsa György u. 25. Keszthely központjában, Fejér Gy. utca 8. hsz. alatt, társasházi, nagy­méretű lakás üzlethelyi­séggel, beköltözhetően eladó. Vállalatnak is. — Érdeklődni fenti címen. Balatonalmádiban, víz­parton, strand melletti 40 nm-es nyaraló. 14 nm-es komfortos mellék­­épülettel 130 n.­öles tel­­ken. eladó. Cím: Bp., Novák Gy. 61. 1116. — Egész nap.____________ Eladó újonnan épült há­rom szoba, összkomfor­­tos, központi fűtéses családi ház, Budapesttől 35 km-re. Érdeklődni: Bicske, Hunyadi u. 12., szombat, vasárnap._____ Petneházán családi ház, főútvonal mellett, 600 n.­öles telekkel eladó. — Vezetékes víz, villany van. Érdeklődni: Bana János. Budapest, Gyökér u. 29. IV. 25. 1173, Balatonszemesen, a víz­től 100 méterre. 30 nm­­es nyaraló, kis telek­résszel eladó (ikernyaraló fele). Ráépítés műszaki­lag lehetséges. Telefon: 358-951. Hétvégi, télen is lakha­tó üdülőház — kétszin­tes, háromszobás, hal­los, összkomfortos, szét­szedhető — eladó. Meg­tekinthető Budán. Tel.: 856-552. Hajdúszoboszló, Lenin u. 67. sz. alatt 2 szo­bás, összkomfortos csa­ládi ház, vállalatnak is, üdültetés céljából eladó. Érdeklődni: szombat, va­sárnap. Badacsonyban vízközeli üdülők eladók. Telefon este: 753-638. „Vállala­toknak is 147 636” jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Budapesttől 30 Ikim-re, Mányon, buszm­egál­lótól 3 percre 400 n.­öles épí­­tési tellek, szőlővel, gyü­­möl­csfákkal eladó. Víz, villany 50 m-re. Továb­bá eladó egy 350 n.­­öles zártkerti telek. Te­lefon: 854-296. Családi ház 2 és fél szobás, komfortos, 600 négyszögöles telekkel­ megosztva is eladó. Ivá­­nyi Mihály, Szigethalom, Petőfi Sándor u. 35. 2315._________________ Balatonszabadiban 2 szo­bás ház eladó. „Nap­fény NSZ 24 485” jel­igére a kiadóba.______ Siófok központjában el­adó 2 szobás, 54 nm-es OTP-örök­lakás. Érdek­­lődni tel.: (84)-12-150, 17 óra után. Debrecenben, a Nagyer­dőin háromszintes, gará­zsos társasházi lakáss el­adó. Tel.: (52)-24-912 este. Eladó ikerházban 2 szo­bás, komfortos családi ház, garázzsal, műhely­­lyel, pincével. Cím: Bp. XXI., Csalitos u. 45. Két család részére is alkalmas családi ház el­adó. Székesfehérvár, Gellért út 81. Eladó víkendház, parti teleik, stéggel. Dömsöd, Felső Duna-part 78. Balatonmáriafürdőn, 200 n.-öles telken 80 nm-es nyaraló eladó. Megte­kinthető szombaton és vasárnap. Cím: Czakó, Balatonkeresztúr, Vasút u. 24. Érdeklődni lehet a 873-303-as telefonszá­mon. Eladó B­állaton sz­ab­ad­­­­fürdőn 100 n.-es üdülő­telek. Érdeklődni: Bala­­tonszabadi, Rákóczi út 29., Bakos.____________ Eladó Kővágóörsön Ba­latontól 5 km-re 1,5 szo­­bás, komfortos házrész, nagy kerttel. Érdeklődni Kővágóörs, Jókai u. 75., Mogyorósi. Verpeléten a Mátrához közeli faluban, a Mikes út 19. alatt 2 szobás, konyhás családi ház el­­adó. Érdeklődni egész nap lehet. Olcsón eladó Tápiósző­­lős község szélén kis pa­rasztház 800 négyszög­öl területtel, csendes, nyugodt helyen. Villany megoldható. Fő úthoz 500 méterre. Cím: Bo­ros Istvánné. Tápiósző­­lős, Ceglédi út, tanya 95. (2769).____________ Keszthelyen vagy Héví­zen egyszobás vagy más­fél szobás, legalább komfortos öröklakást ke­resünk. fszt. vagy I. emeleten. Magas OTP, kertes társasház előny­ben. Leveleket feltételek­kel. Balatongyörök, Pe­tőfi u. 37. 8313. Pintér Sándor névre. Őrbottyánban 400 n.­öles beépíthető gyümöl­­csös telek sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: ör­bottyán, Petőfi 41. vagy tel.: 384-125. este. Tökölön lakótelek, anyaggal eladó. Érdek­lődni lehet: dr. Nédó, Szigetszentmiklós, Ha­raszti út 8. Pilisvörösvári zártkert, kis épülettel eladó. Ér­deklődés: hétfő, csütör­tök 4—6 óra között, dr. Radnóti, tel.: 119-479. Vonyarcvashegyi út, 6 szobás, balatoni panorá­­más nyaraló, 580 n.­öles telekkel eladó vagy bu­­dapesti családi házra, öröklakásra cserélhető. A nyaraló vállalatnak, penziónak is alkalmas. Dél-budai kétszobás, te­lefonos csere öröklakást is adhatok. Levélcím: Horgas Lajos, Budapest, Bartók Béla út 11/B 1225. Telefon: 465-640. Balatonakali, Fernye-he­­gyen zártkerti panorá­más szőlő, 919 n.-öles, panel, présházszobával, 178 n.-öles területen­ sür­gősen eladó. Érdeklődni­­ lehet Veszprém, Nár­cisz u. 16. I. 10. Tele­fonon­ (80)-12-546._____ Boglárlellén nyolc szobás ikennyaraló eladó. Tele­fon: 777-390.__________ 2 szoba, fürdőszobás családi ház, melléképü­lettel eladó. Is­aszeg, Hunyadi u. 1.________ Kecskemét, Mária u. 1. és 3/A szám alatti 3 szobás családi házak, üzlethelyiségekkel, pen­­ziólehe­tőséggel eladók. Érdeklődni lehet: 76-46. 742.__________________ Tehermentes, 2 és fél szobás, összkomfortos családi ház, Pesthez kö­zel, sürgősen eladó. Tö­­köi, Kun Béla u. 26. Balatonföldváron telek eladó, főút mellett, ugyanitt 18 nm-es fiaház bontottan eladó. Érdek­­lődnil: Vészelk­a Sándor, Balástya, Tanya 326. 6764._________________ Kerepest­arcsa, Szilas u. 1. szám alatt 150 n.­ö­les tel­ken 2 és fél szobás családi ház,­­ garázzsá! eladó. Érdeklődni: szombat—vasárnap. Ke­­repestarcsa, Alföflidl u. 1. Eladó Érd központjában 57 nm-es, kétszobás, összkomfortos öröklakás, kp. plusz OTP. Érdek­­lődés: 388-511. Hajas Magdolna. . 9-tól­ 15 óráig._________________ Veszprém centrumában, a Kádár u. 14. sz. alatt 3 szobás, fürdőszobás, 82 nm-es, különálló, ré­gi ház, közös udvarral beköltözhetően, olcsón eladó. Irodának, mű­helynek is alkalmas. — Szikla Károly­né. Bp. XI., Fehérvári út 48. III. 7. vagy tel.: Szol­nok. 14­ 421, 5 óra után Eladó Bp.-től 30 km-re. Etyak öreghegyen 700 n.­öles termő szőlő, présház, pince, tteljes felszerelés. Megosztva is, fizetési kedvezmény­nyel. Hidasi Istvánné, Érd. Alispán út 78. 2030. Tel.: (26)-45-796, 8-tól 13 óráig. Szentendrén, víziközel­ben eladó 250 n.­öles telek­kel, 200 ívn körüli 2 garázsos (műhely: 380 V), 3 szoba,­­nappalis, központi fűkéses családi ház, ami üdülőinek is minősíthető. — Irányár: 4 600 000 Ft Szentendre. Ady Endre út 73 . 2000. Szalai, es­te 7 után.. (26)-11-609. Dömsödön 230 n.-öles üdülőtelek eladó. Csa­tornához, Dunához kö­zel . É­rdekl­ődött: özv. Molnár Bé­liáné, Döm­söd. Némedi út 6. (te­mető mellett). Eladó Szentendre belvá­rosban három szobat, összkomfortos családi ház. Érdeklődni: Bő­rön­dy Levente, Diósd Ifjúság u. 10. 2049. Vecsésen, az Ád­ám András utcában. 400 négyszögöles fiatal, ter­mő gyümölcsö­s, két szo­­ba,­­összkomfortos csalá­di ház 770 000 forintért eladó. ..Azonnal beköl­tözhető NSZ 24 327” jel­­igére a kiadóba. Göd aljón, a Dunától meleg víztől 800 m-re, 300 n.-éves, parkosított telken, egyedi kivitele­zésű, 150 nm alapterü­letű családi ház (köz­ponti fűtés, telefon szauna,­­teniszpálya) azonnal beköltözhetően is, igényesnek eladó. Körös u. 2. Irányár: 15 000 Ft/nm. Telefon (27)­45-390. Az M7-es autópálya érdi lehajtójánál, a Szénégető út 31. sz. alatti 177 négyszögöles, víz nélkü­li, de villannyal ellátott telkemet, rajta 25 négy­­zetméteres, fűthető, ga­rázsos, aknás faházzal eladom. Megtekinthető a megjelenés után­ első vasárnap 9-től 12-ig. Te­lefon: 757-799. Kalocsa, Kossuth Lajos utca 12. szám alatt déli fekvésű, külön-külön bejáratú 3 és 2 szobás, összkomfortos, földszinti öröklakás együtt vagy el­­választhatóan, külön-kü­­lön is megfelelő kert­résszel, készpénzért plusz csekély OTP-hitelállviál-­­­a­láss­al eladó. Érdek­lődni a helyszínen, egész nap. Bánrévi Ernő: Ka­­locsa, Kossuth Lajos u. 12. szám. A II., Szitás u. 168. szám alatt kertes családi ház eladó, idős, egye­dülálló bérlő lakja, meg­egyezéssel beköltözhető­en. 160 négyszögöles telken, 80 nm-es vörös­­téglás épület. Bővíthe­tő,­­tetőtér kiépíthető. — Tel.: 270-168 (esti órák­­ban). Kettő szoba, komfortos ház, mellékhelyiségekkel 386 négyszögöles telken eladó. Érdeklődni: Danó Lajos. Maglód, Aradi u. 20. 2234. Eladó Alsógödön (Buda­­pest 20 perc vonattal), a József Attila u. 22/B sz.­­alatt kétszobás, kom­fortos lakóház, 420 n.­­éters szőlős- és gyümöl­csöskert­tel, melléképüle­tekkel. Érdeklődni tel­: 751-955. Lajosmizsén, szép kör­nyezetben, manzándos, három szoba, összkom­fortos, központi fűtéséé, masszív családi ház, ólakkal plusz 440 négy­­melléképület­tel, sertés­­zetmé­teres gazdasági épülettel, egy hold te­­rületen eladó, Közös 63. sz. alatt, a vasútállomás közelében. Eladó Albert­irsán 2 plusz fél szobás, kom­fortos családi ház, 300 n.-é­ies szőlővel és gyü­­mölcstr­álkk­al. G­arázzsal, melléképü­le­t­tel. Vasú­tál­­lomáshoz és a gyógyfür­dőhöz tíz percre. Érdek­­lődni lehet bármikor. Ambrózi Pál, Albertirsa, Pesti út 131. Budapesttől 45 km-re, 94 nm-es, alápincézett csa. pincézett, családi ház, 300 n.­öles telekkel, el­adó. Érdeklődni lehet: szombatokon egész nap, vasárnapokon 2 óráig. Flórián, Bajna, Új u. 19. Balatonhoz közeli köz­ségben (Ságváron) 2 szo­ba, hallos családi ház (2 éve épült), 200 n.­­öles telekkel eladó. Ér­deklődni: Oszvaldné, Bp. II., Gábor Áron u. 55. Telefon: 356-331. Sürgősen eladó Tisza­­kécske - Kerekdombon, fürdőhöz közel, egy két szoba, összkomfortos üdülő, garázzsal. Érdek­lődni a­­termálfürdő ve­­zetőjén­é il lehet.________ Gödöllő belterületén, az Iskola tér 3. szám alatt kertes családi ház, 300 n.­­öles telekkel, laka­t­­tan eladó. Érdeklődni lehet: Mankovics Dezső, Pécel, Gagarin tér 4. 2­9. Este 17 óra után. Eladó Makádon, családi okok miatt, 2 szoba, konyha, zárt veranda és több mellékhelyiség.­­ Irányár: 320 ezer Ft. Érdeklődni: özv. Szabó Lászlóné, Ecser, Jókai út 8. Budapesti, Lakatos úti lakótelep­ másfél szobás szövetkez­eti lakás beren­dezve eladó. Irányár: 800 000 Ft. Érdek­lődn­i: Budapest XII., Gébics u. 6/A 1124, Nagy László. Érd, Kaktusz u. 10. szám alatt (kaszinónál) 4 laká­sal, Nagytétény, Művelődés u. 36. 5 la­kásos társasházakat szervezünk. 33. Sz. VMK, Bp. Üllői út 53/A 1091. Tel.: 336-397. Eladó Lajosmizrén két­szobás tanya, egy hold földdel, sok melléképü­­lettel. Zártkert, víz, vil­­lany van. Állattartásra akadnak. Érdeklődni le­het a 135-945-ös telefo­non. Huszár vagy 201- 888, munkaidőben. Balatonkenesén, a strand,­tól 15 percre, 200 n­­­öles telk­en 32-es Érdért faház, berendezéssel el­adó. Villany, vezetékes víz (villanybojler) beve­­zetve: 750 000 Ft. Tele­fon: 225-548. Agárd központjában, 150 n.­öles telken két külön­álló, télen is­­lakható nyaraló eladó. Több ge­nerációnak, vállalatnak is al­ka­lmas, 8—10 sze­mélyre is. Telefon: esti órákban: 830-871. Kerepestarcsán (Zsófia, igét), az Engels u. 23. sz. alatt építkezésre al­kalmas 170 n.­öles telek eladó. Érdeklődni hétvé­gén ugyanott vagy Bp. XVI . Bercsényi u. 16/B II. 3„ Kiss László: Víz, villany van, gáz lesz. Kemencétől Szobig, ven­nék kis parasztházat esetleg faházat, kis kert­tel, fákkal. Ajánlatokat á­rmegj­elölés­sel: „Bőr­­zsölny NSZ 19 788” jel. igére­t kiadóba.______ Eladó 3 szobás, szuteré­­nos, központi fűtéses, melléképületes családi ház. Cím: Szigethalom, Táncsics Mihály u. 48. 2315. Szalay Gábor. Balatonfüreden ötszobá­s ház, melléképületekkel, nagy telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. — Irányár: kettőmillió fo­rint. „Sürgős NSZ 19 818” jeligére a ki­adóba. Gödöllő kertvárosi ré­szén 900 n.-es kerttel családi ház eladó. A te­lek megosztható. Tele­fon: 363-915, 10—17 óra között. Eladó családi ház, te­hermentesen, 2 szoba, előszoba, konyha, fürdő, szoba, 100 n.­öles telek van. Bp. XX., Szivat­­­tyú u. 15. KP—206-os 1 fával von­tatható 6 tonás, egyéves, fixplatós pótkocsi eladó. Érdeklődni: Kárpáti, Nagyatád, Somogyi B. u. 11. Telefon: 203. Vennék Velencei-tónál vagy Balartonnál vízikö­zeli Jaarban tartott nya­ralót. Részletes leírássa­ 1, ármegje­löléssel. Levele­ket: Mészáros Andrásnné, Bp., Ürömi u. 15. 1023. Eladó Keszthelyhez kö­zel, gazdálkodásra al­­kalmas 3 szobás ház, 900 n.­édes teleikkel, gazda­sági épületekkel. Zala­­apáti, Deák Ferenc u. 76„ Hossemné. Pestlőrincen XVIII. Kassa u. 100. alatti 3 szobás családi ház el­adó. Érdeklődni a 488- 295-ös telefonon vagy a helyszínen egész nap. Irányár: 2,2 millió. Velencefürdő, XVI. u 34. (Arany János út vé­­ge) lakóház eladó, 1370 n.-es területtel, megoszt­va is. Kisdeák Lajos: 239 n.-öles, önálló te­lekkel, 50 nm-es, kor­szerű fűtésű családiház, rész eladó. Bp. XVIII., Schönherz Zoltán u. 80 1184. Szentendre legszebb ré­szén, a Vadász u. 8. szám alatt korpán drá­­más, 230 négyszögöles telken 50 nm-es, össz­­komfortos nyaraló el­adó. Telefon: 802-082 este. , 3 szobás, összkomfortos, központi fűtéses családi ház eladó. Mernye, Vö­rös Hadsereg útja 20. Érdeklődni lehet a hely­­színen vagy Balatonföld­­vár, Bajcsy-Zsiláviczky út 6„ Tóth Imre: Kulcs üdülőterületén Dianához közel panorá­más, part­osított, üdülés­­re kiváló 300 n.­öles termő gyümölcsösök el­adók. Villany bevezet­hető. Nyakas Ferenc, Dunaújváros. Apáczai Cs. J. u. 6. VII. 3. , ÜDÜLŐ : Bükfürdőn másfél szo­bás üdülőhasználati jog évi 28 napra eladó. Le­veleket ..Gyógyvíz 149 817” jeligére a Fel­­sz­ab­adu­ls téri hirdetőbe kérem. Lakitelek-Tőserdőn nya­­raló eladó a Buzogány u. 25. sz. alatt. Érdek, lódm­i: Laki­telek, Béke utca 42. A Védencei-tónál üdülés, re szoba kiadó. Telefon­ 142-563. Siófoktól 22 km-re, 700 n.­öles telek, kis kőépü­­lettel , pincével, lugas­­szőlővel, gyümölcsössel 100 000 Fit-ért eladó, egyéb megoldás is érde­kel. Cím: Rupp, Bp., Dévényi 49. Tel.: 850- 460. Zamárdi felsőn, közvet­len vízparti kétszobás lakrész az egész szezon­ra k­i­adó. Jelige: „Saját strand NSZ 21- 579” a kiadóba. A „Napsugár” Üdülő­szövetkezet saját tulaj­donú üdülőépületek ki­vételezését végzi Agár­don. Az összkomfortos konyháva­l, f­ürdőszob­á­vad és központi fűtéssel ellátott üdülőegységek közül még jelentkezhet a 30, 37, illetve 43 nm-es egységekre. Kérjen tájé­koztatót. Jelentkezni le­het munkanapokon 9— 12 között a 755-408 tele­­fonon vagy személyesen, ill. levélben a szövet­kezet központi irodájá­nál. Budapest, Döbren­tei u. 13. 1013. Társasnyaral­ó-lakrész Fonyódon, a parton. VII—VIII. hóna kiadó. „Nyaralás NSZ 19 571” jeligére a kiadóba. Zamárdi felsőn, vízkö­zműben 4 szobás, üdülő, 9 személyre kiadó. Ér­deklődni: Székesfehérvár, 13-409. Balatoné­sigán, Dunafü­reden nyaralók eladók. Telefon: 640-885. Balatonakarattyán, tár­­sasnyaralóban egyszobás lakrész 550 ezer Ft-ért plusz berendezéssel, el­adó: 261-885 . 8-tól 9 óráig, 17—20 óra kö­zött. TELEK A Balatontól 3 km-re (Révfülöpön), 450 n.-öles jó karban levő szőlő (zártkertijén) eladó. Víz. Villany van. Érdeklődni az esti órákban, a 426- 194-es telefonon vagy Fülöp Józsefnél. Kővágó, Örs, Zrínyi u. 10. Zercegényi 205 n. -ö­les, panorámás, kézműves telek eladó. Tel.: 858- 692. Vízparti 450 n.-ö­les te­lek Horány mellett, kis épülettel át­, Ht. eladó. Tel.: 294-377. 300 n.-öles telek eladó. Szárliget, Petőfi út 3/8. Tel.: 250-983. LADA­GÉPKOCSI­TULAJDO­NOSOK! Ha gépkocsiját mun­­kaeszközként rend­szeresen túlterhelés­sel vagy vontatással üzemelteti, szereltes­­sen a hátsó tekercs­­rugókíb­a légrugót, amely segédrugóké­nt üzemel. Gépkocsin­k­a kedvező tulajdonságú l­esz, mivel: — a sák­vető gumi nem ér le, — javul a kanyarstabi­­litás, — csökken a kisodródá­si veszély, — növekszik a lengés­­csillapítók és tekercs­­rugók élettartama. Cím: Vad László, Bp. III. (Csillaghegy), Mátyás király u. 7. 1039. Gumijavító műhely. Telefon: 671-834. Nyitva: 8-tól 17 óráig.. Utánvétellel­­is szállítunk. KÖZLEMÉNYEK Kiskereskedők és szerződéses boltve­zetők figyelmébe ajánlja a Szivárvány nagykereskedelmi részlegét! Tegyék színesebbé árukészletüket a Szivárvány mintatermének kínálatából. Méterárut, lakástextilt, divatárut és cipőt vásárol­hatnak hétfőtől péntekig 7.30—16 óráig. Cím: Budapest IX., Vaskapu u. 9. (Bog­ráros tértől 5 perc.) A zrínyis öregdiákok május 25-én összevont érettségi találkozó keretében ünnepük intézetük 90 éves évfordulóját a Tavaszmező utcai volt iskolájukban. Az ünnepség keretében az 55, 60, 65 éve érettségiz­ettek névre szóló emlék­lapot kapnak, ezért kérem írásbeli je­lentkezésedet az érettségi évének pon­tos feltüntetésével. Az ismert iskola­társak címeit is kérem közölni, hogy őket is tudjam értesíteni. Marics Emil: József krt. 45. 1085. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Pór Gábor: „Atomerőművi reaktorok zajmérésen alapuló diagnosz­tikája” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája május 16-án de. 10 óra­kor lesz az Akadémia felolvasótermé­ben (Bp. V., Roosevelt tér 9.) —, Szávai János: „Magyar emlékírók — egy mű­faj elmélete és története” c. doktori értekezésének nyilvános vitája május 16-án du. 1­4 órakor lesz az ELTE ta­nácstermében (Bp. V., Pesti B. u. 1.) —, Athin Jeusif Haddad: „Past, Pre­­sent and the Future of the Petrodol­­lars” c. kandidátusi értekezésének nyil­vános vitája május 1­6-án de. 10 órakor lesz az Akadémia kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.) —, Mohamed Al-Sayed Yassen Abu-Doma: „Mohamed Al-Gha­­záli, Ain Al-Oodát Hamadani és Madách Imre eszméinek összehasonlító irodal­mi-filozófiai vizsgálata” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája május 16-án du. 1­3 órakor lesz az Akadémia kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.). Május 9-én 16 órakor Karinthy Fri­gyes: Tanár úr kérem c. darabja a művelődési központ színháztermében, Szentendrén, Engels u. 7., kerül bemu­tatásra. A Dózsa Gyalogos Tiszti Iskolán 1951. szeptember 16-án avatott tisztek 35 éves találkozója szeptember 13-án 15 órai kezdettel lesz Pécsett. A rendezők várják az N-1 század volt növendékei­nek, parancsnokainak, tanárainak je­lentkezését. A részvételt augusztus 1- jéig kérik közölni. JLevélcím: Riba Mik­lós ezredes. Budapest III., Fiedler Re­zső u. 14. n­. em. 1*2. 1031. Szülők figyelmébe! A lipicai törzs­ménes hazai központjában, a szép fek­vésű Szilvásváradon a nyári iskolai szünidőben 10 napos (9 éjszaka) lovas­­tanfolyamot szervezünk 8—14 éves korú gyerekeknek. A lovasüdülés ára: 3570 Ft. Várja szíves megrendelésüket a Toptour. Bp. V. Münnich Ferenc u. 26. Tel.: 316-194. Biometod! Gilisztahumusz-virágföld­tőzeg, egyéb nagyhatású biotrágyák, ezüstfenyő. Bionapok Budapesten. Bp. III., Szentendrei út 217. Nyitra 9-től 16 óráig, szombat, vasárnap is. A Magyar Állami Operaház magán­énekesi meghallgatást tart május 12-én 10 órakor. Előzetes jelentkezés a sze­mélyzeti osztályon. (VI., Hajós u. 9— k­l.) A Törteli Dózsa Mgtsz „Forgács” Fa- és Vegyipari Szakcsoport intézőbizott­sága a „Dózsa Tsz, Törtel Vegyesipari ágazat MNB 381—80783 3. és 4. számú” bélyegzők használata 1986. május 1-jétől érvénytelen. Azoknak a katonatársainknak a je­lentkezését várom, akik 1944 júniusában a Kovaleszky-támaszpontnál kerültek fogságba. „Találkozó sürgős NSZ” jel­igére a kiadóba.

Next