Népszabadság, 1987. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-30 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 1,80 Ft NÉPSZABADSÁG 1987. június 30., kedd AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XLV. évfolyam, 152. szám Az élethez igazítva (3. oldal) Hazánkba látogat a spanyol király Németh Károlynak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik I. János Károly, Spanyol­­ország királya. (MTI) Növekedett az energiafelhasználás Többet fűtöttünk, mint tavaly . Takarékoskodni kell (Munkatársunktól.) A hideg tél és a szokatlanul hű­vös időjárás nyomta rá a bélyegét az idei esztendő energiafelhaszná­lására: az év első öt hónapjában 3,1 százalékkal több fogyott, mint a múlt év hasonló időszakában A fűtési idényben 1,4 Celsius-fokkal volt alacsonyabb az átlagos napi középhőmérséklet, mint tavaly, má­jusban pedig — amikor egy alka­lommal újra kellett indítani a táv­fűtést — négy fokkal volt hidegebb a szokásosnál. A többletfogyasztás tehát főként a lakossági-kommuná­lis szférában következett be. Ugyancsak a számítottnál nagyobb mértékben, 6,6 százalékkal bővült a villamosenergia-fogyasztás. Az ösz­­szesen felhasznált 17,4, milliárd ki­lowattóra áram­negyede a Paksi Atomerőműből származott, amely­nek termelése — a tavaly év végén átadott harmadik blokknak köszön­hetően — mintegy másfélszeresére nőtt az előző évihez képest. Az energiaforrásokon belül a ha­zai termelés aránya 51,5 százalékos volt, a többit importáltuk. Más szempontból vizsgálva a források összetételét: a szénhidrogének ará­nya 61,4 százalék volt, nagyjából az előző évi szinten alakult. A szén részesedése a tavalyi 23,8 százalék­ról 22,2 százalékra csökkent. Bővült viszont a villamos energiáé. A szénbányászat az év első öt hónapjában kilencmillió 226 ezer tonna szenet termelt, ami hatvan­ezer tonnával több a tavalyinál, s 86 ezer tonnával meghaladja az elő­irányzatot. Ezen belül növekedett valamelyest a mélyművelésű bá­nyák termelése, az elhatározott szándékok szerint csökkent az úgy­nevezett peremi külfejtések terme­lése, s igazodva a villamosenergia­termelés igényeihez, több szenet adott a visontai Thorez külfejtés, összességében tehát kedvezőtle­nül alakult az év első öt hónapjá­ban az energiafelhasználás. A nép­­gazdasági tervben elhatározott nö­vekedést mind az összes energia­­fogyasztás, mind az áramfelhaszná­lás meghaladta. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a mainál takaréko­sabban bánjunk az energiával. Innen indul az áram, a Százhalombattai Hőerőmű elektromos elosztótelepe. BOROS JENŐ FELVÉTELE Falusi közösség A harminckét lelket számláló Ha­rangod nevű település nem szere­pel a térképeken. A helységnévtár is csupán Nagykálló külterülete­ként említi. S lám mégis a csak ott élőknek fontos pár ház híres hely lett. Híres? Kinek? Elsősorban a Szabolcs-Szatmár megyei nagy­­kállóiaknak, hiszen a hét végén itt Nagykálló-Harangodon rendezték azt a „családi napot”, amelyen a hírek szerint a község apraja-nagy­­ja részt vett. Mondhatnánk, ez a bizonyos családi nap valóban csu­pán csak a helybeliek ügye. Még­sem mondhatjuk, mert példa értékű ez az egész napos program, s ezt a példát illik megbecsülni, illik köz­hírré tenni. „Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját — az ön egész­ségéért­­ rendezésre kerülő szabad­időprogramra." Ha csak ennyi len­ne, már ez is érdeklődésre tarthat­na számot, de figyelemfelhívó az is, hogy az egész napos progra­mot az alkoholizmus elleni család­védő egyesület, a horgászegyesület és a nagyközségi közös tanács együttesen rendezte. Szokatlan e hármas összefogás, bár tulajdon­képpen természetes. Igaz, termé­szetes az is, hogy a program szer­vezésében tizenkét nagyközségi, il­letve megyei intézmény, szervezet is részt vett. Tizenkét intézmény? Igen, a Hazafias Népfront, a me­gyei ideg- és elmegyógyintézet, a központi rendelő, a Vöröskereszt, a Köjál, a nőbizottság, a művelődési központ, az áfész, a KISZ, a szak­­szervezet, a Nyíregyházi Konzerv­gyár és a nagyközségi GAMESZ. Minden bizonnyal teljes a leltár. De hát itt nem a leltárról van szó, hanem arról, hogy a nagyközség érdekében, de mondjuk így: a nagyközség egészsége érdekében, mindenki összefogott, s így jöhe­tett létre, így születhetett meg a hétvégi hangulatos, egész napos program. Minden egyes eseményt felsorolni szinte lehetetlen, de volt itt sport, játék, egészségügyi totó, vérnyomásmérés, fórum és termék­­bemutató. Este természetesen ün­nepi műsor, s ugyancsak este tar­tották meg az alkoholizmus elleni családvédő egyesület beszámolóját és a horgászegyesület halászlé­vacsoráját. Egy napra együtt volt a falu. Együtt azok, akik munkájuk révén mindennap találkoznak, együtt, de kicsit másképp az egy utcában la­kók, s találkoztak azok is Haran­godon, akik eddig legfeljebb ha köszöntek egymásnak, vagy épp a kocsmai pult mellől intettek sörös­­kriglijükkel. Egy korábbi beszélgetésünkkor a nagyközség tanácselnöke így fogal­mazott: „A közösség alakulását jel­zi már az is, hogy nem költöznek el a faluból, megmaradnak, sze­retnek itt az emberek. Aztán majd lassan előbbre lépünk. A közössé­gek nem egyik napról a másikra születnek.” Igaza volt a tanácselnöknek. De lám, vannak napok, amelyek se­gíthetik e falusi közösségek kiala­kítását. Mint például e hét végén Nagykálló-Harangodon ez a bizo­nyos családi nap. S. Boda András A demokratizmus szélesítéséről tárgyal a Szovjetunió legfelsőbb Tanácsa NYIKOLAJ RIZSKOV ELŐTERJESZTÉSE A VÁLLALATI TÖRVÉNYRŐL A Kremlben hétfőn megnyílt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának kétnaposra tervezett ülésszaka. A küldöttek a demokratizmus kiszélesí­tése céljából kidolgozott három tör­vénytervezetet vitatják meg: az ál­lami vállalatról, az állami élet fon­tos kérdéseit érintő össznépi vitáról és a tisztségviselők törvény előtti fe­lelősségre vonhatóságáról szóló doku­mentumot. Első napirendi pontként az ülés­szak Jegor Ligacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára előterjeszté­sében változtatásokat hajtott végre a testület elnökségének összetételében. A szovjet parlament a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökhelyette­sévé választotta Rafik Nyisanovot, az Üzbég Legfelsőbb Tanács elnökét, továbbá az elnökség tagjává Jepem Szokolovot, a Belorusz KP KB első titkárát és Cennagyij Kolbint, a Ka­­zah KP KB első titkárát. Ezután Nyikolaj Rizskov kormány­fő terjesztette elő a minisztertanács jelentését. A megtorpanás időszakára jellem­ző jelenségek okairól szólva a szó­nok kijelentette, hogy az irányítás eddigi rendszere figyelmen kívül hagyta a társadalmi tényezők növek­vő szerepét, nem tette lehetővé a termelési és társadalmi fejlődés fo­lyamatainak szerves összekapcsoló­dását.­­ A gazdaságirányítás átalakítá­sának alapja az állami vállalatról (termelési egyesülésről) szóló tör­vény — mondotta Nyikolaj Rizs­­koiv. A küldötteknek ezt kell vég­leges formában jóváhagyniuk a je­lenlegi ülésszakon. Emlékeztetett ar­ra, hogy korábban az aprólékosan kidolgozott és fölülről a vállalatokra kiosztott tervmutatók, utasítások lehetetlenné tették a termelőegysé­gek önálló működését. A Szovjet­unióban először kidolgozott törvény­­tervezet központi gondolata az, hogy a népgazdasági mechanizmusnak olyan termelési és társadalmi felté­teleket kell létrehoznia, amelyek ak­tivizálják a dolgozói kollektívák te­vékenységét. Olyan fejlesztési ösz­tönzőket kell bevezetni, amelyek a vállalatokat legfőbb feladatuk elvég­zésére, a népgazdasági és lakossági igények minél teljesebb kielégítésé­re, a szükséges termékek minél ki­sebb ráfordítással történő előállítá­sára buzdítanák. A termelési és a szociális fejlesz­tés mostantól közvetlenül, sőt szi­gorúan fog függeni a vállalati tevé­kenység eredményeitől, a kollektíva munkájával megkeresett eszközök nagyságától. A gazdasági gyakorlat­ba új kategóriát vezetnek be — je­lentette be a szovjet kormányfő­t, a gazdasági elszámolási szerződést. Ez lesz a munkabérnek és az anya­gi ösztönzésnek, a vállalat termelési, tudományos és műszaki fejlesztési alapjának és a szociális fejlesztési alapnak a legfőbb forrása. A gazdasági önelszámolás gyöke­res változásokat feltételez a válla­lati tevékenység tervezésének jelle­gében. A tervet ezentúl nemcsak ön­állóan dolgozza ki a vállalat, hanem ő határozza meg gazdasági és szo­ciális fejlesztésének ötéves terveit is. A vállalatok számára ezentúl csak az állami megrendelések mér­tékét határozzák meg, ezek azonban nem kötik le a teljes termelőkapaci­tást, s csupán a legfontosabb termé­kek előállítására vonatkoznak. A termékmennyiség fennmaradó részét a vállalat önállóan hozza létre a fel­használókkal vagy fogyasztókkal lét­rejött közvetlen gazdasági kapcsola­tok alapján. A törvénytervezet mentesíti a vál­lalatokat a tudományos és műszaki fejlesztés tervezésének felülről meg­szabott szabályozásától. (Folytatás a 3. oldalon.) A Palme-bizottság a VSZ-ja­vaslatokról A leszerelési és nemzetközi biz­tonsági szakértőket tömörítő Palme­­bizottság háromnapos oslói tanács­kozása befejeztével vasárnap nyilat­kozatban sürgette az európai köze­pes hatótávolságú és hadműveleti­harcászati rakéták felszámolására vonatkozó egyezmény mielőbbi meg­­ kötését. A bizottság tagjai üdvözölték a Varsói Szerződés Politikai Tanács­kozó Testületének Budapesten és Berlinben elfogadott kezdeményezé­seit, és felszólították a NATO tag­államait, adjanak pozitív választ e javaslatokra. A hadszíntéri nukleáris fegyve­rektől mentes európai folyosó létre­hozása, valamint a haderők és ha­gyományos fegyverzet csökkentése jelentős mértékben hozzájárulna az európai földrész biztonságához — hangsúlyozza a nyilatkozat. A bi­zottság tagjai bírálták az amerikai kormányzat „csillagháborús” terveit. Rámutattak az ABM-szerződés meg­tartásának fontosságára. Síkraszáll­­tak a nukleáris kísérleti robbantá­sok általános és teljes betiltását rög­zítő nemzetközi szerződés megköté­séért, és javasolták, hogy közbenső lépésként rendeljenek el moratóriu­mot minden nukleáris robbantásra. A dél-afrikai helyzetet elemezve a bizottság elítélte a pretoriai re­zsim agresszív, fajüldöző politikáját, és javasolta, hogy minden európai és afrikai állam bojkottálja a Dél- Afrikába induló, illetve az onnan érkező légi járatokat. (DPA) Mihail Gorbacsov fogadta az ENSZ főtitkárát Az ENSZ szerepéről, a leszerelés legfontosabb problémáiról folytatott megbeszélést hétfőn Moszkvában Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB főtit­kára és Javier Perez de Cuellar. Az ENSZ-főtitkár szerdán érke­zett a Szovjetunióba , Kijevbe és Minszkbe is ellátogatott —, s vasár­nap kezdte meg hivatalos megbeszé­léseit a szovjet fővárosban. Mihail Gorbacsov a világszervezet vezetőjét üdvözölve hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nagyra értékeli az ENSZ tevékenységét, s elfogadha­tatlannak ítéli azokat az értékelé­seket, amelyek szerint az ENSZ vál­ságba került volna. Gorbacsov egyetértett Perez de Cuellarnak azzal a felvetésével, hogy a nagy országok vezetőinek köteles­sége az új légkör kialakításának szor­galmazása a nemzetközi kapcsola­tokban. Ezzel összefüggésben utalt az átfogó biztonság koncepciójára, ame­lyet az SZKP XXVII. kongresszusán fogalmaztak meg. Az SZKP KB főtitkára köszönetet mondott Javier Pérez de Cuellarnak a nukleáris kísérletekre meghirde­tett szovjet moratórium támogatá­sáért. Megerősítette, hogy a Szovjet­unió most is kész felújítani a mora­tóriumot, amennyiben ahhoz az Egyesült Államok is csatlakozik. En­nek kapcsán emlékeztetett a „hatok” kezdeményezésére, s arra is, hogy a Szovjetunió hozzájárul a külön ké­résre történő ellenőrzésekhez, és akár ebben a pillanatban elküldheti képviselőit a kísérletek betiltását cél­zó átfogó tárgyalásokra. A megbeszélésen részletesen átte­kintették a leszerelés és fejlődés problémáját, az el nem kötelezett országok mozgalmának álláspontját e kérdésben. A Szovjetunió új ja­vaslatokat készül előterjeszteni a gyakorlatilag az egész világot érintő fenti probléma kapcsán — mutatott rá a szovjet vezető, utalva arra, hogy becsületes és ésszerű együttműkö­désre van szükség, az egyenlőtlen csere és a kizsákmányolás felszá­molására. Gorbacsov és az ENSZ főtitkára áttekintett több regionális kérdést is. (MTI) Az SZKP KB főtitkára üdvözli Perez de Cuellart. Engedményekre kényszerül a dél-koreai rezsim? Az alkotmányreformon belül a vá­lasztási rendszer reformját, közvet­len elnökválasztást és más demokra­tikus változásokat ígért hétfői saj­tóértekezletén Ro Te Vu, a dél-ko­reai kormányzó párt elnöke. A fő ellenzéki párt üdvözölte a javasla­tokat. Ro Te Vu, aki egyben a kormány­párt elnökjelöltje is, nyolcpontos ja­vaslatában indítványozta, hogy bo­csássák szabadon az összes politikai foglyot. Kim De Dzsung ellenzéki vezető számára jogilag tegyék lehe­tővé a politikai tevékenységet, és módosítsák a törvényeket a sajtósza­badság biztosítására. Kilátásba he­lyezte az emberi jogok tiszteletben tartását, s a korrupció és erőszak ellen országos kampányt ígért. Ro Te Vu pártjának központi vég­rehajtó bizottsága ülésén közölte, hogy ezeket a javaslatokat Csen Tu Hvan elnök elé terjesztette. Rövid­del nyilatkozata után az elnök szó­vivője közölte: Csen Tu Hvan rövi­desen jóváhagyja a tervet és felha­talmazza Ro Te Vut annak végre­hajtására. A legfőbb ellenzéki párt, az Újra­egyesítés Demokratikus Pártja üd­vözölte Ro Te Vu javaslatait, bár Kim Jung Szam pártelnök kijelen­tette, hogy a javaslat egy kicsit ké­sőn jött. Sürgette a politikai fog­lyok azonnali szabadon bocsátását és Kim De Dzsung házi őrizetének feloldását. Dél-Koreában június 10-e óta he­ves utcai tüntetések voltak az anti­demokratikus rendszer ellen. Cson Tu Hvan április 13-án jelentette be, hogy berekeszti az alkotmány és a kormányzati rendszer megváltozta­tásáról folytatott vitát. (MTI) Dél-afrikai agresszió Angola ellen Két zászlóaljnyi dél-afrikai kato­na tört be Namíbia felől Angolába; az angolai néphadsereg erői felvet­ték a harcot a légi és tüzérségi fe­dezet alatt vonuló betolakodókkal — jelentette vasárnap az angolai An­­gop hírügynökség. A Dél-afrikai Köztársaság tör­vénytelenül megszállva tartja Namí­biát. Katonái — azzal az ürüggyel, hogy a Namíbia függetlenségéért küzdő Délnyugat-afrikai Népi Szer­vezet (SWAPO) harcosait üldözik — gyakran követnek el agressziót ,a Namíbiával szomszédos Angola el­len.* Az angolai hatóságok vasárnap szabadon bocsátották Joseph Lon­­go amerikai állampolgárt, akit áp­rilis 21-én vettek őrizetbe, mert ala­posan gyanúsítható volt azzal, hogy a Dél-afrikai Köztársaságnak kém­kedett. (MTI)

Next