Népszabadság, 1988. október (46. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-20 / 251. szám
1988. október 20., csütörtök NÉPSZABADSÁG AZ ÖSSZEURÓPAI LESZERELÉS KERETÉBEN Magyarország érdekelt a haderők csökkentésében Horn Gyula felszólalása az ENSZ főbizottságában Horn Gyulakülügyminisztériumi államtitkárszerdán felszólalt az ENSZ-sközgyűlés politikai és leszerelési kérdésekkel foglalkozó főbizottságában. Egyebek közöttkifejtette, hogy a nemzetközi viszonyaikban elkezdődött mélyreható változások tükrözik az államok egymásrautaltságának fokozatos felismerését. Egyidejűleg növekszik az ENSZ szerepe a nemzetközi biztonság erősítésében, a leszerelés, a helyi konfliktusok békés rendezésének előmozdítása és a megfelelő ellenőrzési rendszerek létrehozása terén. A világszervezet további politikai és szervezeti megújulását segítené elő, ha lehetőséget teremtene a nemzetközi konfliktusok kialakulásának előrejelzésére, s a nemzetek közössége figyelmének felhívásával, valamint a szükséges megelőző intézkedések koordinálásával azok megakadályozására. Hangsúlyozta, hogy a sokoldalú fórumok munkájának napjainkban érzékelhető élénkülése visszatükrözi a nemzetközi viszonyok javulását, ugyanakkor hozzájárul a kedvező tendenciák erősödéséhez. A nemzetközi leszerelési fórumok munkájának sikerét nagyban elősegítheti a nagyhatalmak közötti konstruktív kapcsolat, a kétoldalú leszerelési tárgyalások előrehaladása. Reményének adott hangot, hogy a politikai eltökéltség megőrzésével, a kompromisszumok iránti fogékonyság növelésével mielőbb sor kerül a hadászati támadófegyverek radikális csökkentésére. Az ENSZ legutóbbi, rendkívüli leszerelési ülésszakának állásfoglalása alapjánmeg kell vizsgálni a leszerelés mechanizmusának hatékonyabbátételét célzó elképzeléseket — folytatta. — Átfogó tanulmány szükséges az ENSZ-nek ,a fegyverzetkorlátozási és leszerelési megállapodások végrehajtásának ellenőrzésében betöltött szerepéről. Ennek keretében meg kell vizsgálni azt is, hogy milyen szerepet játszhat a világszervezet a megállapodások betartására hatással lévő nemzeti katonai programok, fejlesztési irányok nyilvántartásában és összegzésében, valamint a megfelelő nyilvánosság biztosításában. Horn Gyula üdvözölte a nukleáris kísérletek beszüntetésére irányuló közös szovjet—amerikai erőfeszítéseket. A kérdés átfogó, megnyugtató megoldása viszont sokoldalú alapon, a fokozatosság elvének alkalmazása révén, lehetséges — fűzte hozzá. Sürgette, hogy a genfi leszerelési értekezlet részvevői vizsgálják meg, milyen lépéseket tehetnek e téren. Az elmúlt évek együttes munkájával sikerült behatóan feltárni a világűrben fegyverkezési verseny megakadályozásának problematikáját; a jelen helyzetben a gyakorlati intézkedések haladéktalan kidolgozása kerül napirendre. Ezután arról szólt, hogy a nukleáris biztonság szempontjából elengedhetetlen a radiológiai fegyverek betiltása, és — a problémához szorosan kapcsolódóan — a békés célú nukleáris létesítmények elleni támadások tilalma. Sajnálatos, hogy a sürgető felhívások ellenére az erről folytatott tárgyalásokon alig van haladás. A vegyifegyver-tilalmi egyezmény kidolgozásával kapcsolatban üdvözölte az ellenőrzési gyakorlatról létrejött megállapodást. Magyarország vizsgálja az ellenőrzési gyakorlatban való közvetlen részvételének módozatait. Üdvözlendő lenne,ha a gyakorlatot már kezdettől fogva nemzetközi együttműködés keretében lehetne érvényesíteni. Az államtitkár aláhúzta: a fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek csökkentése döntő szerepet játszhat abban, hogy az államok biztonságának szavatolásában katonai tényezők helyett mindinkább a politikai és gazdasági, valamint az emberi dimenzióba tartozó elemek kerüljenek előtérbe, örvendetes, hogy a Varsói Szerződés, s a NATO szerveiben egyaránt tudatosul, hogy a haderők és fegyverzetek további növelése — az óriási gazdasági terhek mellett — akadályozza a nemzetközi feszültség enyhítését célzó politikai erőfeszítéseket is. Parancsoló szükségletté vált tehát a katonai szembenállás anyagi-technikai alapjainak radikális csökkentése, és az erőviszonyok alacsonyabb szinten való stabilizálása. A magyar kormány szorgalmazza, hogy a bécsi utótalálkozó eredményes befejezését követően mielőbb meginduljanak a leszerelési tárgyalások, és a részvevők belátható időn belüli kézzelfogható javulást érjenek el az európai biztonság erősítésében. Olyan stabil biztonsági helyzetet kell kialakítani, amelynek legfőbb jellemzője a szembenálló erők kölcsönös támadásképtelenségen alapuló egyensúlya. Hazánk alapvetően érdekelt abban, hogy az összeurópai leszerelés keretében mielőbb sor kerüljön a haderők és fegyverzetek radikális csökkentését célzó konkrét lépésekre. Horn Gyula üdvözölte, hogy megélénkült az államok közötti sokoldalú párbeszéd a nemzetközi kapcsolatok valamennyi fontos eleméről. A biztonság komplex szemléletű kezelése fogalmazódott meg a szocialista országoknak a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszere megteremtésére vonatkozó javaslatában. Reményét fejezte ki, hogy a közgyűlés munkája során, termékeny és nyílt eszmecsere bontakozik ki erről a kezdeményezésről. A párbeszéd akkor lesz eredményes, ha az egyes részterületeken többoldalú megállapodások jönnek létre, kialakulnak a nemzetközi politikai és gazdasági együttműködés új formái, a különböző integrációs szervezetek közötti érdemi kapcsolatok. Fel kell számolni az emberi jogi, illetve a humanitárius területeket ma még jellemző feszültségforrásokat is. Ez utóbbi téren a világszervezet az emberi jogok tiszteletben tartását folyamatosan nyomon követő és ellenőrző intézménnyé válhat. A kialakult helyzetben valamennyi tagállamnak azon kell tevékenykednie, hogy az ENSZ fórumai és szervei aktív részvevői legyenek ennek a sokoldalú együttműködésnek — hangsúlyozta. (MTI) Az osztrák kormány hozzájárul a romániai német kisebbség segélyezéséhez Az osztrák kormány megduplázza az ausztriai magán-gyűjtőakciókon a romániai német kisebbség számára összegyűlt összegeket. Erről határozott egyhangúlag szerdai ülésén az osztrák parlament képviselőháza. A javaslat megvitatásakor minden felszólaló képviselő elítélte a román kormány nemzetiségi politikáját és a több ezer falut lerombolásra ítélő „településrendezési” tervet. Mind a szocialista—néppárti kormánykoalíció, mind az ellenzék képviselői aláhúzták, hogy Románia politikájával megsért több, az emberi és kisebbségi jogokról szóló s általa is aláírt konvenciót, s nem tartja be a helsinki záróokmány rendelkezéseit. Alois Mock külügyminiszter hozzászólásában kijelentette: Ausztria diplomáciai úton világosan a román kormány tudomására hozta, hogy elítéli Bukarest lépéseit. Véleménye szerint a nemzeti kisebbségek ellen irányuló román kormánylépések nemzetközi bírálata máris hozott eredményt, néhány akciót legalábbis lelassítottak — mondta Mock. A határozatban szó van arról is, hogy fel kell kérni az UNESCO-t: nyilvánítsa védettnek a Romániában levő kulturális értékeket. (MTI) llai Tar-román békemozgalmi levélváltás Elnökségének szeptember 29-i állásfoglalása után az Országos Béketanács levélben fordult a Román Országos Békebizottsághoz. A levél emlékeztetett arra, hogy júniusban az OBT már felhívta Románia békeszerető lakosságát a humánus együttélés, a közös gondolkodás előmozdítására. A béketanács újabb javaslatában kétoldalú békemozgalmi találkozó és eszmecsere megtartását indítványozta. „Örömmel fogadnánk, ha erre vezetői szintű határtalálkozó formájában Oradea városban (Nagyváradon), illetve Debrecenben november 3—4- én kerülhetne sor” — kezdeményezte az OBT, de egyúttal budapesti, vagy bukaresti találkozásra is kifejezte készségét. A megbeszélés témájául az Országos Béketanács a következőket jelölte meg: kölcsönös tájékoztatás a mozgalmak országon belüli feladatairól, a két ország népei közötti bizalomépítés és a kölcsönös megértés erősítése, együttműködés kialakítása a kulturális hagyományok ápolása és a békére nevelés terén. A most érkezett választávirat szerint a javasolt időpontban „túl sűrű a Román Békebizottság belpolitikai programja”. Ugyanakkor tanulmányozni kívánják annak lehetőségét, hogy egy későbbi időpontban sor kerülhet-e a találkozóra. Magyar—román békemozgalmi eszmecsere tehát egyelőre nem lesz. Az Országos Béketanács azonban változatlanul törekszik korrekt, kiegyensúlyozott együttműködés kialakítására. (MTI) 3 Agrárfordulat késésben ? Az év elején alakult meg, s azóta már többször ülésezett a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban az Agrárpolitikai Tanács, amelynek célja, hogy jeles szakértők bevonásával hozzájáruljon az agrárpolitika újrafogalmazásához. Az ezzel összefüggő előkészítő munkálatokban többekkel együtt részt vesz az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgató-helyettese is. Új, vagy csupán megújított agrárpolitikára van szükség? — kérdeztük beszélgetésünk elején Varga Gyulától. — Azt hiszem, nem a kifejezések a fontosak, noha magam kifejezetten fékező szándékot látok abban a gyakori vélekedésben, hogy nincs szükség új agrárpolitikára, elegendő a meglévő kiigazítása. El kell végre ismernünk, ez a termelési szerkezet, ezek az agrárviszonyok, a jelenlegi támogatási rendszer, illetve a mostani külkereskedelmi gyakorlat, összefoglalóan a mai cél- és eszközrendszer a vállalatok egyre nagyobb körének elszegényesedéséhez és végül a népgazdaság teljesítménycsökkenéséhez vezetnek. Most olyan patthelyzetben élünk, amelyben a vállalatok joggal igénylik: több pénz maradjon náluk, csökkentsük az elvonásokat. A népgazdaság meg nagyobb teljesítményt igényelne, ám ehhez nincsenek meg a vállalati források. Ebből a lehetetlen állapotból csak gyökeres váltással lehet kijutni. Egy szakasz lezárult . Hogyhogy, hát itt tartanánk? Hiszen korábban a magyar mezőgazdaság sikereinek méltatásához szoktunk. — A korábbi eredményeket nem becsüljük le a fordulat sürgetésével. Sőt kifejezetten ezek féltése szól belőlem. A stagnálás ugyanis az eddigi sikereket is veszélybe sodorhatja. A nyolcvanas évek közepén lezárult a magyar agrártörténet egyik legszebb, két évtizedes szakasza. Szerencsésen találkozott ebben az időben a növekvő hazai és világpiaci kereslet és az élelmiszer-termelés gyors ütemű növekedése. Ez a kedvelő helyzet mára megszűnt. A világpiac számunkra előnytelenül átrendeződött, az élelmiszer-gazdaság jövedelempozíciói romlottak, miközben az ágazattal szembeni követelmények nemhogy enyhültek volna, hanem ellenkezőleg, erőteljesen fokozódtak. Ajánlatos tehát a célrendszert áttekinteni, vagyis tisztázni: mit akarunk a jövőben? Mielőtt erről beszélnénk, tekintsünk vissza az 1957-ben meghirdetett s máig is érvényes agrárpolitikai tézisekre. Akkor érthetően az ország kenyérrel, hússal való ellátása volt a legfontosabb, hiszen élelmiszerekből behozatalraszorultunk. A politikai szándék pedig ezzel párhuzamosan a nagyüzemi mezőgazdaság megteremtésében öltött testet. Az 1961 táján befejeződött kollektivizálás végül is nem zárta ki a kisüzemi termelés különböző formáinak fellendülését, sőt a kis- és a nagyüzem fejlődésének összefonódása volt megfigyelhető, és szerintem ez a magyar mezőgazdaság eredményeinek egyik sajátos forrása. A három évtizeddel ezelőttihez képest természetesen most egészen más helyzetben vagyunk. Csak sajnálhatjuk, hogy közben, az agrárgazdaság fellendülőSzakaszában elmulasztottuk ismételten új pályára állítani az élelmiszer-termelést. — Mindezek ismeretében nem túlzás gyökeres váltásról beszélni? A lakosság élelmiszer-ellátásának kiemelt szerepe például aligha változott. — Ezt senki nem vitatja, s igazán örömmel könyvelhetjük el a jó ellátást. Ezt fönn is kell tartani, a zavartalanabb és kulturáltabb belkereskedelmet tovább lehet, s érdemes is javítani. Ám a hazai élelmiszer-ellátás elsődlegességét a legfőbb célként hangoztatni — ma?! —, nos, szerintem ez már leszerelő cél. Olyan, mintha a világcsúcsot döntögető magasugrónak azt mondanák: igaz ugyan, hogy 240 centi körül van az élboly, ennyi a te feladatod is, de az a legfontosabb, hogy a 180-at átugord! A jó belső ellátás és az export szorosan összefügg. Ezért a külkereskedelmet, az exportot és — hangsúlyozottan mondom — az ésszerű importot ajánlatos első helyre tenni. Tehát ma már csak a világpiaci hatékonysági követelményeknek alárendelve fejleszthetjük tovább az agrárgazdaságot. Kettős veszteség . Amikor nem a valós árak, illetve költségek, hanem a támogatások nemzetközi versenyéről beszélünk, mérhető, megfogható-e egyáltalán a „világpiaci követelmény”? — Hogyne! A világpiaci árak bármennyire nem tetszeneknekünk, és bármennyire sok torzítást tartalmaznak is, nagyon kemény mércerendszert állítanak elénk. Például: ha a hús tartósan olcsó, akkor nem ez a legjobb cikk, legalábbis az adott költségek mellett, adott minőségben és feldolgozatlanul nem az. Ha a gabona hosszabb időszakban gazdaságosan exportálható, azt sem hagyhatjuk a hazai árak alakításánál figyelmen kívül. Súlyos veszteségekkel jár például, hogy itthon a gabonaféléket a világpiaci árakhoz képest alulértékeljük, míg a vágóállatokat túlbecsüljük. Ehhez társul még a nagy mennyiségű és jó minőségű hústermeléshez nélkülözhetetlen, de nálunk elégtelen fehérjeellátás. Itthon nem tudunk elegendőt termelni, a jelenlegi importgazdálkodás viszont figyelmen kívül hagyja az exporthoz nélkülözhetetlen behozatalt, így a takarmányaink nem teljes értékűek. A hazai „olcsóbb” gabona emiatt rosszabbul hasznosul, ezzel pazarolunk, é s ily módon a drágábban előállított állati termékek minősége sem kielégítő, amit a fogyasztók leginkább azsíros ,sertés- és baromfihúson érzékelhetnek. Az intézet számításai már többször jelezték, bizonyították ezt a tarthatatlan, kettős veszteséget is okozó állapotot — minden gyakorlati haszon nélkül. Az iménti példa is jelzi: a gazdaságos export követelményeinek érvényesítése ma az első helyre lépett, enélkül nem lehet hatékonyabb a mezőgazdaságunk. Az imént az állattenyésztéssel példálózott. Éppen itt mutatkozott meg, hogy van olyan tevékenység, amit egyszerűen nem érdemes a nagyüzemekben erőltetni, mert jobban megy a háztájiban. Ez már átvezet az agrárpolitika más területeire. Mezőgazdaságunk fejlődése látványosan bizonyította, téves volt az a nézet, hogy a kisüzem elhal, mert egyszerűen fölöslegessé válik. A gyakorlat bizonyítja, hogy nagyon jól ötvözhető a nagyüzemek és a háztáji gazdaságok munkája. Vannak ágazatok, termékek, amelyek a nagyüzemekbe valók, míg másoknak a kistermelés nyújt kedvező feltételeket. A kettő együttműködése új minőséget eredményezhet, s az ösztönzés eddig ismeretlen lehetőségeit rejti magában. Nagyon jónak tartom, hogy túl vagyunk a vitán, s nem a nagyüzem és a kisgazdaság határainak keresésében merülnek ki az energiák, hanem az új lehetőségek szabadítanak fel új erőket. A folyamat elején járunk, például a családi munkaszervezet, a különféle belső vállalkozások vagy a kisközösségek a jövőben még sokkal nagyobbszerepet kaphatnak. Arányit,a jövedelmeket Mindezeken kívül újabb elemekkel bővülhet az agrárpolitika. Foglalkozni kell — szerintem — a faluval, a falvak jövőjével és a környezetvédelem sürgető feladataival. Időszerű ismét napirendre tűzni a mezőgazdaságban dolgozók főmunkából származó jövedelmének alakulását, vagyis, hogy miképpen alakul ez a társadalom más rétegeinek az anyagi helyzetéhez képest. Egyszer már sikerült arányosítani a jövedelmeket, a mezőgazdasági keresetek azonban ma legalább havi ezer forinttal ismét elmaradnak az átlagtól. — Bocsásson meg, de nem hallgathatom el azt a megjegyzést — mert sokak megnyilatkozásában visszatér —, ami egyszer hasonló tartalmú diktálás közben kolléganőmből kipattant: „Ugyan már, mit sírnak, akkor miből épülnek a falusi paloták?” — Visszakérdezek: miből épülnek a városi paloták? Amiknek én éppúgy örülök, mint a falusiaknak. De nem szeretnék a témában elveszni: az alacsonyabb telekárak, a szerencsére ma is gyakori kalákás vidéki építkezések, az életmódbeli különbségek, mind-mind olcsóbbá teszik a falvakban való építkezést, s ezt a vállalkozóbb szelleműek ki is használják, így a halódó falvak mellett újjászületők is vannak. Azt sem feledhetjük, hogy vidéken csak a lakosság kisebb része él a mezőgazdaságból, a többség az iparban és a szolgáltatásban dolgozik, ,sok a ,vétlaki”, az ingázó dolgozó. A jövedelmek valósághű megítélése mindezeket figyelembe véve rendkívül nehéz, mert nem tudjuk számszerűen kifejezni azt, hogy a vidéken élők főfoglalkozású keresetének viszonylagos csökkenését reálisan ellensúlyozhatja-e az a többletmunkával elért kiegészítő jövedelem, amire ma a kistermelés révén nekik kétségtelenül nagyobb az esélyük. A főmunkaidő egységére vetítve kevesebbet keresnek a mezőgazdaságban dolgozók. Ha azonban a munkaidőt nem nézzük, akkor többet. Kérdés, hol vannak a pluszmunka vállalásának határai, s mi az „áldozat és haszon” optimuma. Mindenesetre az életszínvonal csökkenésével ma nagyobb reménnyel szállhatnak szembe a vidéken élők — hangsúlyozom — nagyon sok munkával. — Azért ez sem általánosítható. A mostoha természeti adottságú s csaknem kizárólag a mezőgazdaságból élő térségek foglalkoztatási gondokkal küszködnek, csökken a mezőgazdaság népességeltartó képessége. Túl vagyunk azon az időszakon, amikor munkáskezet kerestünk. A foglalkoztatás tehát a jövőben sokkal érzékenyebb területe lesz az agrárágazatnak is. A kedvezőtlen adottságú térségekben előbb-utóbb felül kell vizsgálni a korábban hirdetett dinamikus növekedést, mert ennek a világpiaci versenyképesség szab határt. Ezeken a területeken viszont munkahelyeket kell teremteni, ami nem a mezőgazdaság belügye, hanem széles körű társadalmi összefogást kíván. A mezőgazdaság szerkezetének módosításával egyidejűleg elsősorbanipart célszerű ide hozni. Ilyen összefüggésben tehát az agrárpolitikát a mezőgazdaság ipari tevékenységére is célszerű kiterjeszteni. A gazdaságok bevételeinek csaknem 40 százaléka már ma sem az úgynevezett alaptevékenységből származik. Valakinek ezt a részt is vállalnia kell, hosszabb távra is előretekintve. A nemleges választ is tudva kérdezem: van-e a MÉM-nek — az élelmiszeripart leszámítva — kifejezetten az iparral foglalkozó részlege? Vagy nézzük az idegenforgalmat. A korszerű falu, a mezőgazdaság és a turizmus nagyon hatékonyan összekapcsolható, mint ezt sok ország példája igazolja. Adódik a kérdés megint: hol tartunk mi ezen a területen? Lejárt a monopóliumok, ideje ? Mindezek lényeges és minden bizonnyal növekvő szerepet kapnak a jövő mezőgazdaságában. Ám mégiscsak van ötmillió hektárnyi szántónk, vannak gyepek és erdők. Ezek lehető legjobb hasznosításában nincs vita, ám abban már annál több: miként érvényesítsék a mezőgazdaság sajátosságait például a termelési szerkezet alakításában? — Nem kedvelem, ha túlzottan hangsúlyozzák az agrárágazat sajátosságait, bár kétségtelenül számolni kell velük. A termelési szerkezet módosításáról sem dönthet a hatóság. A piac a legjobb ,struktúraalakító. A piac működésének azonban sok feltétele van. Például az, hogy megszűnjön az ipari termékek kontroll nélküli áremelésének lehetősége, ami egészen a fogyasztóig tovagyűrűzhet. Végetkellene vetni a különböző módon újratermelődő monopolhelyzeteknek. Ilyenekre legtöbb példát a külkereskedelem nyújt, de saját házunk tájáról említhetném a keresett gépeket, vegyszereket elosztó termelési rendszereket is. A termelésiszerkezet változtatásának lehetőségeit elemezve vizsgálataink szerint az úgynevezett tömegtermékek kivitelét — amin a gabona-hús termelést értik — mással nem helyettesíthetjük. Ezeket a nagy menynyiségben termelt árukat azonban meg kellszabadítani a „tucatáru” jellegüktől. A gabona és a hús továbbra is fő terméke lesz a magyar mezőgazdaságnak, csakhogy ezeket lényegesen jobb minőségben kell előállítani, s másként célszerű hasznosítani, mint eddig tettük. A termelési szerkezetet azonban nem vizsgálhatjuk elvontan. Szorosan összefügg vele például a vállalati érdekeltség, üzemein belül és azon kívül is. Tarthatatlan, hogy ma nem az eredményességhez, hanem inkább a vállalati méretekhez kötik a vezetők fizetését. Vagy:csaknem ugyanannyit keres egy veszteséges meg egy jól jövedelmező szarvasmarhatelep tehenésze is. S még sorolhatnám. — Mindezekből úgy tűnik, hogy az 1968-as gazdasági reform idején a „kísérleti nyúl” szerepét vállaló agrárszféra mára mintha lépéshátrányba került volna. Az agrárközgazdász mint mondhat erről? — Az élelmiszer-gazdaság 1966 óta kétségtelenül a gazdasági reform éllovasa volt. Márpedig, mint tudjuk,nem hálás dolog hosszú ideig az élen lenni, önmagához képest lefékeződött az agrárágazat, a késés sok területen kitapintható. A korábbi sikerek sokakat még elaltatnak, s ez hátráltatja a teendők időbeni felismerését. Az érdekvédelmi és a kormányzati munka szerepe, hatásköre és feladata sok tekintetben tisztázatlan. Maga az irányító minisztérium is szerepzavarokkal küzd. Ismételten említem az ágazaton belülimonopóliumok, a tisztázatlan és nem eléggé világos érdekviszonyok hátrányos hatásait. A váltás, a fordulat tehát sürget az agrárgazdaságban is! Dögei Imre