Népszabadság, 1988. december (46. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-10 / 294. szám
10 NÉPSZABADSÁG 1988. december 10., szombat Irint Új impulzus a leszerelésre Interjú Horn Gyula államtitkárral A nemzetközi közvélemény nagy érdeklődéssel fogadta és bátor tettnek minősítette az egyoldalú szovjet csapatcsökkentést, amely Magyarországot is érinti. Munkatársunk Horn Gyula külügyi államtitkárt kérdezte a várható hatásokról és a magyar álláspontról. — Miként vélekedik a magyar külpolitika egyik irányítója Mihail Gorbacsov bejelentéséről? — Az egyoldalú szovjet csapatcsökkentés nemzetközi visszhangja egyértelműen kedvező. Ez derül ki a nyugat-európai fővárosokban elhangzott első hivatalos reagálásokból. Ez azért is figyelemre méltó, mert korábban a hasonló szovjet lépéseket rendszerint elutasították vagy fanyalgással fogadták. Ami a magyar megítélést illeti, mi több szempontból is üdvözölhetjük ezt a nagy jelentőségű szovjet kezdeményezést. Egyrészt az új szovjet politikai gondolkodás gyakorlati megvalósulásának tekintjük. Másrészt ez a Varsói Szerződés tagállamaival egyeztetett leszerelési lépés elsősorban az európai térségben, például a hazánkban állomásozó hagyományos erőket érinti. A tervezett intézkedés révén a Szovjetunió félmillió katonát szerel le két esztendő alatt, vagyis szárazföldi haderőit negyedével csökkenti anélkül, hogy ellentételezést követelne a másik féltől. A páncélosok, a tüzérség, tehát a szárazföldi haderők támadófegyverzetének csökkentése jelentős lépés az aszimmetriák megszüntetése felé. Aszimmetriák azonban mindkét oldalon léteznek, s úgy gondolom, hogy noha a szovjet lépés egyoldalú, és az említett leszerelési intézkedéseket nem teszi függővé a másik fél hasonló lépésétől, növelné a bizalmat és közelebb vinne az újabb leszerelési megállapodáshoz, ha a NATO is tenne valamilyen gesztust. Ismeretes ugyanis,hogy a fegyverkezési spirál felfelé ívelését a lépések és ellenlépések sorozata váltja ki. Jó lenne, ha a csökkentést szolgáló szovjet lépést a másik fél is követné. Gondolok itt a haditengerészetre és a légierő egyes kategóriáira, a NATO haderőinek létszámcsökkentésére, támadó jellegű katonai eszközeinek mérséklésére. — Ha mára további leszerelési megállapodások lehetőségét említette, ön szerint milyen hatást gyakorol a New York-i bejelentés a bécsi haderő-csökkentési tárgyalások menetére? — Mihail Gorbacsov ugyan nem hozta közvetlen összefüggésbe az egyoldalú szovjet lépést, és a bécsi tárgyalásokat, de meggyőződésem, hogy az ötvenezer katona és hat páncélos hadosztály kivonása hazánk, valamint az NDK és Csehszlovákia területéről jótékony hatást gyakorol a bécsi találkozóra, segítheti a haderő-csökkentési tárgyalások mandátumának megállapítását és az egész folyamat meggyorsítását. Emlékeztetni szeretnék rá, hogy a Varsói Szerződés már az 1986-os budapesti és az ez évi varsói tanácskozásán is javasolta a hadseregek létszámának egyharmados csökkentését a kilencvenes években. Azok a javaslatok csak a harmadik szakaszban tervezték megoldani a hadseregek védelmi jellegének kialakítását. S most a Szovjetunió közelít a kitűzött célhoz, méghozzá nem szimmetrikus, hanem egyoldalú csökkentéssel. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy ezek után megváltoznak a kiindulási alapok, amelyeket a majdani tárgyalásokon figyelembe kell venni. A haladást szolgálná, ha végre hozzáláthatnánk a kölcsönösen egyeztetett adatok cseréjéhez, amit ma elsősorban az akadályoz, hogy nagy eltérések vannak mindkét oldalon a másik fél erőinek megítélésében. Ezt jól érzékelteti, hogy a NATO nemrég olyan kimutatást hozott nyilvánosságra, amelyben a VSZ erői egyes kategóriákban 3:1 arányú fölényben vannak a NATO-val szemben. Ezt mi nem fogadhatjuk el, hiszen a számszerű adatok mellett minőségbeli különbségek is léteznek. Ugyanakkor a londoni Stratégiai Tanulmányok Intézete ennél jóval enyhébb VSZ-fölényt állapít meg a szárazföldi haderők és fegyverzetek tekintetében, hasonló mérsékelt fölényt fogadott el nemrég az amerikai szenátus illetékes bizottsága is. Tehát a másik oldalon is sokféleképpen ítélik meg az erőviszonyokat. — Ön melyik értékelést fogadná el? — Szerintem a londoni Stratégiai Tanulmányok Intézetének a számításai plusz-mínusz tízszázalékos eltéréssel megközelítően a valós helyzetet tükrözik, mindkét oldal esetében.— Miért a plusz-mínusz tízszázalékos fenntartás? — Mert senki sem tudhatja, s nem is tudja pontosan, hány katonája, páncélosa vagy tüzérségi lövege van a másiknak. Aztán mint említettem, vannak minőségi eltérések is a két fél fegyverzetében, s ez sem hagyható figyelmen kívül. — Milyen mértékben érinti a csapatcsökkentés a Magyarországon lévő szovjet egységeket? — A szovjet lépés a három országban, az NDK-ban, Csehszlovákiában és Magyarországon állomásozó csapatok létszámát ötvenezer fővel, mintegy húsz százalékkal csökkenti. Magyarország területén hatvankétezer főnyi szovjet kontingens állomásozik, tehát ennek huszonöt százalékos csökkentéséről van szó. Pontos adatok azonban még nincsenek, azokat a következő hetekben, hónapokban kell a szakértőknek kimunkálni. Ugyancsak közös egyeztetés dönti majd el, hogy milyen ütemben, sorrendben vonják ki ezeket az erőket a három országból. A politikai döntés megvan, a végrehajtás szakszerű előkészületeket igényel. Szeretném megjegyezni: a szovjet döntés is igazolja azt a korábbi nézetünket, hogy Magyarország is benne lehet abban a zónában, amelyben elsőként kerülhet sor a fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésére. E kérdésekről az utóbbi időben többször is szó esett mind a kétoldalú, mind a többoldalú megbeszéléseken és hivatalos tárgyalásokon. Ez számunkra azért is fontos, mert ha közelebbről megvizsgáljuk az Európában kialakult helyzetet, arra a következtetésre jutunk, hogy hazánk abba a zónába esik, amelyben igen jelentős katonai erők és fegyverzetek összpontosulnak. Megalapozottnak tekinthető tehát az a magyar igény — s ezzel a Szovjetunió is egyetért —, hogy a csökkentésre kijelölt zónába hazánk is beletartozzon. — A mostani ésa majdani csökkentés mennyiben befolyásolja a védelmi képességünket? — A Szovjetunió mostani lépése nem csökkenti védelmi képességünket. Gondolkozni kell azon, milyen további intézkedésekre van szükség a hadsereg és a rendelkezésre álló eszközök korszerűsítésére, védelmi képességének megőrzésére. — Az utóbbi hetekben a csapatcsökkentés lehetőségeinek mérlegelésekor elhangzottak olyan vélemények is, hogy a szovjet egységek egyoldalú csökkentése nagyobb terheket róna a magyar védelmi erőkre, inkább növelné mint csökkentené kiadásainkat. Megítélésem szerint, ha majd egyszer az európai haderők kölcsönös csökkentésének részeként valamennyi szovjet egységet kivonják Magyarországról, az nem jelenti, hogy nekünk automatikusan növelni kell haderőink számát és fegyverzetét. Ezt sem a Varsói Szerződésben elfoglalt helyünk, sem geostratégiai helyzetünk nem indokolná. Az irányzat egyébként is a támadó struktúrák leépítése és a védelmi jelleg erősítése. Ez pedig szerintem együtt járhat a létszám és a kiadások csökkentésével, egyszersmind a szervezeti és technikai korszerűsítéssel. Kanyó András lás, habár korábban úgy hírlett, hogy ezzel külön foglalkoznak majd.) Mintegy válaszul a sokfelé hallható aggodalmakra, hogy a Közös Piac 1992-től „protekcionista erőddé” alakul át, az EK vezetői biztosítják a külvilágot: a szorosabb integráció együttműködő partner, s nem önmagába zárkózó szervezet lesz. Sőt az egységesített piac hozzájárul a világkereskedelem liberalizálásához. Ami a kelet-európai kapcsolatokat illeti, a rodoszi nyilatkozat ezek építésének korántsem egyfajta szabálykönyve, inkább általános szándékok megfogalmazása. A dokumentum üdvözli a KGST és tagállamai készségét a kapcsolatok fejlesztésére, s ezt a tizenkettek a maguk részéről is szorgalmazzák. Reményüket fejezik ki, hogy túl lehet lépni földrészünk megosztottságán, de az EK ebben a folyamatban a nyugati értékeket kívánja hirdetni. Még akkor is, ha — miként azt Papandreu görög kormányfő aláhúzta — a Kelet-Európában végbemenő változások az illető országok belügyei. Ebbe a közösség nem avatkozhat bele, ám — fűzte hozzá — valamit tehet a folyamatok elősegítésére. Noha a kelet—nyugati kapcsolatokról a Közös Piacon belül folyó eszmecsere a jövőben is élénknek ígérkezik, úgy tetszik, az EK lefektette stratégiájának alappilléreit. Ebben Athén fontos szerepet játszott, lényegét most mégis érzékeltessük azzal, amit Genscher külügyminiszter a Newsweek legfrissebb számában kifejtett. A bonni diplomácia vezetője szerint az európai békerend megteremtése politikai párbeszédet, továbbá gazdasági, műszaki és kulturális együttműködést igényel. Úgy vélte, a szocialista országok tudják: a Nyugat gazdasági eredményei az ottani mintájú demokratikus rendszerből is fakadnak, s bár azt Keleten aligha kívánják átvenni, megfontolják, hogy mely elemeit alkalmazhatják a saját gyakorlatukban. Bizonyos: ha az Európai Közösség elmélyülő partneri viszonyt kínál, ebbéli törekvésében társakra talál a Lajtán innen. Rodoszra mi odafigyeltünk, hiszen hazánk szerződéses viszonyban áll a Közös Piaccal. Magyarországnak érdeke, hogy ez a megállapodás kölcsönösen előnyös, szélesedő, élettel teli együttműködésben öltsön testet. Bizonyára közelebb visz ehhez Willy de Clercqnek, az EK külkapcsolatokért felelős bizottsági tagjának küszöbönálló látogatása is. Laczik Zoltán Páncélosok a legutóbbi közös magyar—szovjet hadgyakorlaton. A KÖZÖS PIAC ÉS A KÜLVILÁG Nem zárt erődítmény Az 1992 végére létrejövő egységes Közös Piac partner lesz, nem zárt erődítmény. Erről igyekeztek biztosítani a külvilágot a közösség állam- és kormányfői. Múlt hét végi rodoszi csúcstalálkozójukon hangsúlyosan foglalkoztak a kelet—nyugati kapcsolatokkal is. A görög szigeten megtartott csúcsértekezlet napirendjének fő helyén a belső határok nélküli Közös Piachoz vezető út „félidős” áttekintése (a határidőt három éve jelölték ki), valamint a közösség és a külvilág viszonya állt. Az előbbi témakört illetően a rodoszi találkozó sikerre ítéltetett, hiszen a még megoldandó problémákat nem vitatták meg az állam- és kormányfők szintjén, kerülték a diskurzust a felbukkanó nézeteltérésekről. Az integráció útjának egyengetését a szakértőkre hagyták. A külvilág ezúttal egyébként sem az Európai Közösség (EK) belső ügyeinek részleteire figyelt. Az EK és a kívülállók viszonyával foglalkozó nyilatkozat láthatólag a partnerek megnyugtatására szolgál. (A dokumentum része a kelet-nyugati kapcsolatokat érintő állásfoglal ESEMÉNYNAPTÁR XII 3. Befejeződtek Csien Csicsen kínai külügyminiszter moszkvai tárgyalásai.A Argentínában megadták magukat a szélsőjobboldali lázadó katonák. Jurij Voroncov kabuli szovjet nagykövet Szaúd-Arábiában az afgán felkelők vezetőivel tárgyalt. A thai külügyminiszter bejelentette, hogy megváltozott Bangkok álláspontja a délkelet-ázsiai rendezésről. Mihail Gorbacsov New Yorkban egyoldalú szovjet haderő- csökkentést jelentett be, majd Reagannal és Bushsal találkozott. a Az örményországi tragikus földrengés miatt az SZKP KB főtitkára megszakította utazását és hazatért. Folytatódott Várkonyi Péter magyar külügyminiszter kínai látogatása. AZ NDK ÉS A SZOCIALISTA ORSZÁGOK Eszmecserék a vendégekkel A kora téli időjárás szemmel láthatóan nem befolyásolja az NDK fővárosának látogatóforgalmát, legyen szó turistákról vagy állami vendégekről. Ezen a héten Mieczyslaw Rakowski lengyel miniszterelnök és Raif Dizdarevics jugoszláv államfő járt Berlinben. November második felében Nicolae Ceausescu román elnök-főtitkár részesült baráti fogadtatásban, előtte pedig Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségi tagja. Ugyanakkor Margot Honecker közoktatási miniszter asszony Phenjanban Kim Ir Szennel találkozott. Az NDK és a szocialista országok kapcsolatairól írja berlini tudósítónk: Az NDK, amely éberen figyeli a szocialista országokban zajló társadalmi és gazdasági folyamatokat, hasznos információkat kaphatott is, adhatott is az említett eszmecserék során. Annál is inkább, mert a mindennapok gyakorlata és annak elméleti megalapozása eléggé eltérő az egyes országok esetében: mások a prioritások Lengyelországban és mások például a KNDK-ban, de a két balkáni szomszéd, Jugoszlávia és Románia útja is több lényeges vonatkozásban különbözik egymástól. Joggal állapíthatták meg tehát a minap a Német Szocialista Egységpárt központi bizottsági ülésén, hogy „a testvérpártokkal ápolt sokrétű kapcsolatok igazolják az NSZEP értékelését: a célok és feladatok alapvető egybeesésével párhuzamosan növekszik a szocialista társadalom átalakításához fűződő formák és utak sokfélesége. Mi a tudományos szocializmus már Marx és Engels által kidolgozott koncepciójából indulunk ki, amely szerint az új társadalom minden egyes ország sajátosságainak tiszteletben tartásával építhető fel, s hogy nincs közös, valamennyi szocialista ország számára érvényes modell. Sohasem tekintettük és tekintjük a másolást a szükséges saját elméleti gondolkodást és gyakorlati cselekvést pótló megoldásnak.” Ezekbek a gondolatokban, amelyeket a KB-ülést öszszefoglaló Neues Deutschland vezércikke is megismételt, az az elv fogalmazódik meg ismét, amelyet Kurt Hager, a párt ideológiai kérdésekben illetékes titkára egy korábbi interjújából több alkalommal idéztek Keleten és Nyugaton egyaránt: „Ha a szomszéd újratapétázza a lakását, abból még nem következik, hogy nekünk is tapétázni kell.” Az említett mondatot a polgári sajtó elsősorban akkor emlegeti fel, amikor az NDK és a Szovjetunió közötti kapcsolatokban zavarokat és ellentéteket vél felfedezni. Ezek a spekulációk, amelyek a gorbacsovi időszakban nagyjából folyamatosan megfigyelhetők, kétségkívül bizonyos hátszelet kaptak olyan NDK-beli intézkedésektől, mint a november 7- ére rendezett szovjet filmfesztivál öt filmjének levétele az itteni mozik műsoráról, vagy az APN szovjet hírügynökségben szerkesztett folyóirat, a Szputnyik kivonása az NDK-beli forgalomból, annak „történelmet eltorzító” írásaira való hivatkozással. (Nyugati újságírók már azt is felröppentették, hogy hasonló sorsra jut a Budapester Rundschau című, német nyelvű magyar hetilap is, ennek azonban nincs jele.) A KB ülésén nyomatékkal hangsúlyozták, hogy mind az NSZEP, mind az SZKP teljes mértékben támogatja a másik párt kongresszusa által kijelölt célok megvalósítását, s hogy Erich Honecker őszi, moszkvai találkozója Mihail Gorbacsovval tükrözte az „intenzitásában és sokrétűségében példa nélkül álló” szovjet—NDK kapcsolatok állapotát. A párt vezető testületének ülésén metsző gúnnyal szóltak azokról a nyugati „jó tanácsokról”, amelyek szerzői korábban „túlságosan orosznak” minősítették az NDK politikáját, most meg éppen ezt hiányolják belőle. Mindenkit, aki azt ajánlja, hogy — a XI. pártkongresszus irányvonalától elhajolva — az „anarchiába meneteljünk”, Honecker arra figyelmeztetett: az NSZEP mindig is a saját vonalát követte, soha nem engedte meg például a személyi kultuszt és a tömeges megtorlások megjelenését, vagy azt, hogy a parasztságot elidegenítsék a földjétől. A kapcsolatok árnyaltsága és sokrétűsége természetesen nemcsak a Szovjetunió irányában, de az NDK és más szocialista országok vonatkozásában is jellemző. Ezek elmélyítése a bevezetőben említett vendégjárás egyik fontos indítéka. S hogy a tárgyalásokon nemcsak az együttműködés fényes oldalait lapozgatták, arra egyértelműen utalt a lengyel kormányfő berlini pohárköszöntőjében, feltehetően az Oderatorkolati, vízi határral összefüggő problémákra is figyelmeztetve hallgatóságát. Rakowski rámutatott: „A közvetlen szomszédság, valamint a kapcsolatok és a kölcsönös kötelékek fejlett infrastruktúrája közepette sem mentes együttműködésünk a problémáktól és nehézségektől. Ez normális jelenség, de barátok között nem lehetnek és nem is szabad lenniük megoldhatatlan problémáknak”. Az elmondottakat kiegészítette egy, aligha csupán a lengyel— NDK kapcsolatok tekintetében érvényes megállapítással: „A kérdéseket a barátság, az előzékenység és a partner érdekeinek megértése szellemében, a két állam együttműködése és felelősségteljes európai szerepe fölérendeltségének tudatában kell megoldani.” Farkas József György