Népszabadság, 1989. augusztus (47. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-22 / 197. szám

HALÁLOZÁS Gyuris László sok szenvedés után 70. évében elhunyt. Szűk csa­ládi körben temettük el. A gyá­szoló család. Mély megrendüléssel és fájda­lommal tudatom, hogy hőn szere­tett feleségem Balogh Gyuláné szül. Török Klára, a Korvin Ottó Kórház volt dolgozója 80 éves ko­rában elhunyt. Temetése 1989. augusztus 25-én (pénteken) 13 óra­kor lesz a Rákospalotai temetőben. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mind magam, mind családom nevében köszönöm minden jó ba­rátnak, hogy férjem Kukucska Fe­renc halálát követő nehéz napok­ban velem voltak, utolsó útjára elkísérték és sírjára búcsúzásul virágot hoztak. Kukucska Ferencné. Köszönet mindenkinek, akik fe­leségem Tamarovics Gézáné sz. Nánai Lídia, 1989. augusztus 17-i temetési búcsúztatásán részt vet­tek, illetve részvétnyilvánításukat táviratban közölték. ÁLLÁS ÁLLÁST KERES 10 ÉVE VÉGZETT gépészmérnök, német­­nyelv-vizsgával állást változtatna. „Rugal­mas munkaidő NSZ 131 123” jeligére a kiadóba. NYUGDÍJAS közgazdász heti 3-4 fél nap­­ra bármilyen adminisztratív vagy ellenőri munkát vállal. Érdeklődni: 810-042, Fe­­renczné. ÉPÍTÉSZMÉRNÖK 9 éves kivitelezői gya­korlattal állást keres Budapesten és Buda környékén. „Vállalkozás NSZ 131 167” jeligére a kiadóba. TITKÁRNŐ nagy szakmai gyakorlattal ál­lást változtatna. Telefon: 840-511. 8—10 óráig. ÁLLÁST KÍNÁL JÓL FIZETETT SZABADIDŐ­ELFOGLALTSÁG! Fizetését kiegészítheti, magas honoráriumot kaphat, mint közvélemény-kutató! Bejelentjük önt a felkeresendő beszélgetőpartnerénél. Ha van szabadideje és érdekli önt egy rendszeres elfoglaltság, kérjük írjon nekünk: GFK-HUNGARIA Piackutató Kft. Budapest, Nagyvásártelep, igazgatósági épület, IV. em. 420. Kérjük, diákok ne jelentkezzenek! Fővárosiak és vidékiek jelentkezését várjuk. AUTÓIPARI Kutató és Fejlesztő Vállalat azonnali belépéssel felvesz kezdő gépész-, géptervező-, járműgépész-, gyártástechnoló­gus mérnököket, ill. üzemmérnököket; esz­tergályos, horizontálesztergályos, marós, helyzetfúrós, gépszerelő, géplakatos, he­gesztő és épületasztalos szakmunkásokat. Rugalmas munkaidő, kedvező munkafel­tételek, jó kereseti lehetőség. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Bp. XI., Csóka utca 7/13. Telefon: 855-978. A SZOLNOK MEGYEI Sütőipari Vállalat jászladányi üzemébe felvesz sütőipari szakmunkás házaspárokat, lakásmegoldás­sal. Jelentkezés a vállalat központjában: Szolnok, József A. út 38. sz. AZONNALI BELÉPÉSSEL alkalmazunk: műszaki egyetemet vagy Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolát végzettet tervező­nek, felsőfokú végzettséggel rendelkezőt építésznek. Jelentkezés: Budapesti Elektro­mos Művek Főelosztó-hálózati Üzemmér­nökség. Bp. XIII., Kresz Géza u. 3., Szili Ferencné személyzeti vezetőnél. Tele­fon: 327-505/24. A KÖZPONTI Állami Kórház és Rende­lőintézet (Budapest XII., Kútvölgyi út 4.) felvételre keres: főenergetikust, gépíró ad­minisztrátort, burkolót, felvonószerelőt. Jelentkezni leh­et a kórház műszaki osztá­lyán személyesen vagy telefonon: 563-763 telefonszámon. Továbbá: kertészetbe beta­nított férfi munkaerőt, központi laborató­riumba két műszakos beosztásba takarí­tónőt, szakképzett ápolónőt, fekvőbeteg­osztályra egy műszakos beosztásba takarí­tónőt — lehet nyugdíjas is. Jelentkezés az intézet személyzeti osztályán személye­sen vagy telefonon, 755-964 számon. KUTATÓINTÉZET keres fiatal okleveles vegyészt vagy vegyészmérnököt környezet­kímélő fémszeparációs és fémvisszanyerési K + F munkákhoz az alábbi lehetőségek­kel: szakmai továbbképzés, tudományos­­fokozat-szerzés, konferenciákon részvétel, nyelvtanulási és üdülési lehetőség, éven­kénti jutalom, prémium, lakásépítési köl­csön, pályakezdési segély. Idegennyelv-tu­­dás kívánatos. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet a 694-327 vagy a 690-726- os telefonon. AKADÉMIAI intézmény keres műszerrak­tárba műszaki és adminisztrációs értékkel rendelkező, lehetőleg szakirányú tanfolya­mot végzett raktárost. Érdeklődni a 610­ 000 telefonon lehet. KISSZÖVETKEZETÜNK sürgős felvételre keres gépi számlázót. (Kezdő is lehet.) Bé­rezés megegyezés szerint. Jelentkezni le­het: FEMO Értékesítő Kisszövetkezet, Bu­dapest XIV., Ungvár u. 66. 1142. Tele­fon: 832-725, Turcsányné. ERŐSÁRAMÚ kábelszerelőt vagy kábel­­szerelésben jártas betanított munkást kiemelt bérezéssel azonnal felveszünk. Je­lentkezés: Budapesti Elektromos Művek Főelosztó-hálózati Üzemmérnökség, Bp. XIII., Kresz Géza u. 3., Szili Ferencné személyzeti vezetőnél. Telefon: 327-505/24. AZONNALI BELÉPÉSSEL alkalmazunk: elektrikusokat, segédelektrikusokat (alap­bér plusz 47 százalék műszakpótlék), nagyfeszültségű kábelszerelőt, villamosbe­rendezés és készülékszerelőt, nagyfeszültsé­gű készülékszerelőt, villanyszerelőt, kábel­bejárókat (szakképzettség nélkül), takarí­tónőket, gépkocsivezetőt (villanyszerelő szakmával rendelkezőt), Bp. XI., albertfal­vai raktárunkba segédmunkást, továbbá műszaki egyetemet vagy Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolát végzettet (erősára­mot), kezdő vagy alállomási gyakorlattal rendelkezőt, közgazdasági szakközépiskolát végzettet (kezdő is lehet). Jelentkezés: Bu­dapesti Elektromos Művek Főelosztóháló­zati Üzemmérnökség, Bp. XIII., Kresz Géza u. 3., Szili Ferencné személyzeti ve­zetőnél. Telefon: 327-505, 24-es mellék. A FŐVÁROSI 1. Sz. Építőipari Vállalat felvesz: kőműves, ács-állványozó, tetőfe­dő, víz-, gáz-, fűtésszerelő, villanyszerelő, bádogos, asztalos szakmunkásokat, beta­nított és segédmunkásokat, óra- plusz tel­jesítménybér: 40—60 Ft/nap különélési pótlék. Jelentkezni lehet: Fővárosi 1. Sz. Építőipari Vállalat (munkaerő-gazdálkodá­si csoport, 853-999/261), Bp. XI., Bánk bán u. 17. SZÁMJ­EGYZÉK a 33. fogadási heti 20 000 forint feletti totószelvények sorszámáról. 12 találatos szelvények: 0 310 419 0 939 272 1 987 469 0 965 447 1 669 306 1 956 626 0 347 980 0 659 660 0 889 029 0 930 411 2 135 465 2 359 170 2 400 461 2 413 544 Kollektív szelvények: „C” jelű: 87 939 480 „D” jelű: 02 503 489 23 329 984 30 958 721 10 455 300/2 23 832 910 31 125 278 11 443 359/2 24 731 732 31 144 768 12 489 834 25 693 023 31 395 219 16 697 415/2 26 885 718 33 279 737 19 727 956 27 016 210 33 668 260 20 640 572 27 723 543 34 639 573/2 20 915 136 28 003 054 34 883 956 21 052 818 30 179 216 35 735 272 22 704 982 30 312 757 35 930 456 — 30 404 029 — 9 „A fogadó, ha saját megállapítása szerint szelvénye 20 000 forint feletti nyere­ményre jogosult, s szelvényének sorszáma a fenti számjegyzékben nem szerepel, nyereményigényét csakis óvás útján érvényesítheti. Az óvási bejelentéshez szük­­séges formanyomtatvány valamennyi OTP-fióknál és totó-lottó kirendeltségnél díjtalanul kapható.” AZ ÉLGÉP Műanyag-feldolgozó Divízió felvesz mérlegképes végzettséggel főkönyvi könyvelésben jártas vezető könyvelőt, va­lamint technológusi beosztásba technikus vagy szakmérnöki végzettséggel rendelke­ző szakembert, lehet pályakezdő is. Je­lentkezés: Budapest IX - Soroksári út 48. Telefon: 339-462. BUDAI BANK munkatársakat keres: bér­­számfejtőt, számviteli előadót, irattárost, hivatalsegédet. Jelentkezni lehet: Bp. II., Mártírok útja 8—10. Vill. emelet, mun­kaügy. Sinkáné, 159-037/28. A SKÁLA-COOP Kaltenberg bajor királyi söröző azonnali belépéssel keres mosoga­­tókat. Havi bruttó kereset 8000 Ft. Térí­tésmentes étkezés. Jelentkezni lehet a Bu­dapest IX. kerület, Kinizsi u. 30—36. fszt. 5. szoba vagy a 189-792-es telefon­­számon. AZ ORSZÁGOS ORVOSI Rehabilitációs Intézet főigazgató főorvosa (Bp., Szanató­rium u. 2. 1528) pályázatot hirdet okta­tási és továbbképzési feladatokra is alkal­mas gyógytornászokra és konduktorokra, az intézet haemiplég rehabilitációs osztá­lyán. Bérezés kulcsszám szerint, végzett­ségtől és munkaviszonytól függően. Jelent­kezni lehet az intézet vezető főnővér he­lyettesénél. 760-733/274. A NEMZETI SZÍNHÁZ a Várszínház ré­szére férfi kellékes munkavállalót keres. Jelentkezés augusztus 21-től Szőnyi Már­tánál. Budapest I., Színház u. 5. szám alatt. A KEMIKÁL Építőanyag-ipari Vállalat központi számviteli osztályának főkönyvi csoportjába keres azonnali belépéssel 1 fő középfokú végzettséggel munkatársat. Bé­rezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Ta­más János számviteliosztály-vezetőnél a 210-220-as telefonszámon. PATEX FROTTIER RT. betanít nőket a szövő, szövő-előkészítő és szegési munká­ra. Munkatársakat keres még szövőtechni­kus, textilfestő, gépmester, lakatos, esz­tergályos és villanyszerelő munkakörökbe. Bér megegyezés szerint. Jelentkezés: Buda­pest XIII., Fáy u. 81—83. Telefon: 290- 050/135, munkaerő-gazdálkodás. A FŐVÁROSI IV—XV. Kerületi Ingatlan­­kezelő V. felvételre keres azonnali belé­péssel kőműves, bádogos, tetőfedő, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat. Bé­rezés: megegyezés szerint. Jelentkezni le­het: Főv. IV—XV. Kerületi Ingatlankezelő Váll. Karbantartási üzemén személyesen, Bp. IV. ker., Anonymus u. 19. NYUGDÍJAS német/angol nyelvoktató tár­sat, jó keresettel és nyugdíjas szellemi foglalkozásút, könnyű munkára azonnal felveszünk. 379-536. ZONGORATANÁRT szeptembertől felvesz a Kisbéri Zeneiskola. Jelentkezni lehet az igazgatónál levélben. Kisbér, Széchenyi utca 6. A MAGNEZITIPARI MŰVEK balatoni üdülőjébe holtszezonra 30 fő nő részére október 1-jétől április 30-ig munkát, el­foglaltságot keresünk. Érdeklődésüket vár­ja: Bárok László, 473-345 telefonon. SZAKÁCSOT KERESÜNK most induló belvárosi büfébe. ,,Jó kereset NSZ 131 139” jeligére a kiadóba. FELHÍVÁS ELVESZETT bicegő (egyik lábán vadhús) spániel aranyszínű kan kutyám Velence­­fürdő környékén. Jutalom: 853-203. ÉRTESÍTJÜK tisztelt ügyfeleinket, hogy az Infoker Számítástechnika Alkalmazási Kisszövetkezet (Budapest, Rákóczi út 19. 1088) közgyűlése úgy döntött, hogy az 1989. évi XIII. törvény alapján korlátolt felelősségű társasággá alakul. A szövet­kezet vagyonmérlege szerinti záróvagyon: 4 M Ft. A társaság neve: Infoker Számí­tástechnikai Kft. Törzstőkéje: 4 M Ft, eb­ből 3650 E Ft készpénz, 350 E Ft apport. Az átalakulással kapcsolatos észrevételeik­kel, esetleges hitelezői igényeikkel fordul­janak 15 napon belül írásban Erdős Iván elnökhöz (Budapest, Rákóczi út 19. 1088). Első meghirdetés: OKTATÁS EGYETEMISTÁT vagy nyelvtanárt kere­sek, aki németnyelv-vizsgára felkészítene Újpesten, 699-116. ÁLTALÁNOS ISKOLA felső tagozatába járó tanulók szakszerű napi felkészítését, korrepetálását a belvárosban vállalja pszi­­chopedagógus. „Tanulni tanítok.” Tele­fon: 427-256 vagy 375-089. VIDÉKIEKNEK! Nyelvtanítás levelezéssel száztíz Ft-tól havonta, angolul, németül, franciául, olaszul. (Telefonetikával.) Dok­tor Farkas külföldi diplomás szaktanár, Budapest, Tábornok huszonegy, 1149, 835­ / 61. GYORS- és gépírásoktatás a TIRON Gmk-nál, a Corvin mellett. Telefon mun­kanapokon 9—16 óráig: 772-122. RUHÁZAT HASZNÁLTRUHA-KERESKEDOK, figye­lem! Nyugati importruhák olcsón kg. áron, garantált bontatlan bálákban. Tele­fon: 425-024. BÚTOR BIZALOMMAL hívjon, ha felesleges használt dolgait legmagasabb készpénz­áron kívánja értékesíteni. Bútort, ruhát, dísztárgyakat, antik bútort, képeket, ha­gyatékot, lomtalanítássá megveszünk, azonnal elintézzük. 842-788. HAGYATÉK, lakásfelosztás, bútorok, szőnyegek, bronzcsillárok, porcelánok, festmények, faliórák, mindennemű régisé­gek legmagasabb készpénzáron történő fel­vásárlása. 428-767. BIZALOMMAL FORDULJON HOZZÁNK, ha minden felesleges holmiját igen magas áron akarja eladni. Hagyatékot, limlom­mal együtt megveszünk. 84-27-88. LEGMAGASABB áron, készpénzért vásá­rolok szekrénysorokat, kárpitozott garnitú­rákat, régiséget, faliórát, porcelántárgya­kat. 779-268. AZONNAL JÖVÖK és fizetek hagyatékért (lomtalanítással), bútorért, dísztárgyért, képekért, bronzcsillárokért, órákért. Biza­lommal hívja a 855-405-öt. HÍVJON, érdemes! Hagyatékot, torszek­­rényt, garnitúrákat, konyhát, mindent ve­szek. 333-530. KÍVÁNSÁGÁRA azonnal felkeresem! Ma­gas készpénzáron vásárolok hagyatékot, ruhaneműt, modern és antik bútorokat, képeket, vitrintárgyakat, szőnyegeket, csil­lárokat, limlomot. Hagyaték-lomtalanítás azonnal! 273-921. HÍVJON bizalommal! Vásárolok szek­rénysorokat, garnitúrákat, antik bútort, órát, calllárt, festményt, porcelánt, hagya­tékot. 179-236. HAGYATÉK, BÚTOR, ÉS­­RÉGISÉG, DÍSZTÁRGY VÉTELE_______EH *16-919 FIATAL HÁZASPÁR használt, régi stí­lusú nappali és hálószobabútort venne. Telefon: 750-552. KULTÚRCIKK GYŰJTŐ KERES régi magyar festménye­ket, akvarellt, pasztell! a század elejéről, illetve az 1930-as évekből. 416-973, egész nap. ALT- VAGY TENORSZAXOFONT ven­nék. Ganczer Sándor, 175-110. ELEKTRONIKA COMPUTER CSAK MOST! • Canon fax 230-as 165 000 Ft+áfa • A/4 másoló (Agfa) 1­40 ezer másolathoz KIT 122 000 * 48 000 Ft + áfa • 60 MB archíve külső streamer 99 000 Ft 4 áfa belső streamer 89 000 Ft+áfa EGYÉVI GARANCIÁVAL! Értékesítés a Nagymező u. 38. sz. alatt is! NAGYMEZŐ UTCA 64. TELEFON: 327-751 ACCUPHASE 205 típusú integrált szuper­­erősítő igényesnek eladó, csak 17.30-tól 19.30-ig, 111-388. ÚJ COMMODORE—128 D, Commodore— 64. Fischer sztereóvideo eladó. „Minőség NSZ 131 178” jeligére a kiadóba. JÁRMŰ 22 EZER KM-T futott kétéves Dacia TX vonóhoroggal, riasztóval eladó. Telefon: 407-084. KÖRABLAKOS Barkas és személy Nysa eladó. Törtei, Hunyadi u. 14. ALVÁZVÉDELEM, soron kívül lakatos­­munkák. III., Külső-Bécsi út, Újvár sa­rok, 803-785, Radich. HASZNÁLT Trabant és Wartburg főten­gelyt veszek. Bp. VII., Klauzál u. 34. ELADÓ Kristál 12 045 jó állapotban. EO 2621 gumikerekű kotrógép igényesnek és 1000 Barkas 8 személyes. Tolnanémedi, Kossuth u. 40. BARKAS zárt teherautó eladó, felújított, 1991-ig vizsgával. Vác, Bacsó Béla utca 13. Telefonszám: (27)-10-724. OPEL VECTRA 1,4 új, 1 év garanciával sürgősen eladó (cserélhető). 401-825. 2 ÉS FÉL ÉVES sötétkék Lada 1300 L eladó. Tel.: 278-024, 17 óra után. IFA TEREPES, fixplatós, friss műszaki vizsgával eladó. 174-582. MALAGURSZKY műanyag motorcsónak. 60 LE-s EVINRUDE motorral, utánfutó­val, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődés: 17 óra után telefon: 96-13-148 vagy Hor­váth Sándor, Győr, M. V. G. Reptéri ktp. 1/5. 4 ÉVES, 5 sebességes Skoda 120 L eladó, irányár: 150 000 Ft, ugyanitt Toyota Ter­­cel 1300 kcm-es 210 000 Ft. 4 db téli gu­mi. Cím: Rácz János, XXI., Rákóczi F. u. 345. sz. B/l. IV. cm. 16. CITROEN BX, garázsban tartott, 3 éves, megkímélt állapotban igényesnek eladó. Hegedűs Gy. u. 44/B I. em. 1. 1133, dél­után 17 óra után. MOTORIKUSAN kitűnő állapotban 60 000 km-t futott, négyéves Zastava GTL 55 első tulajdonostól eladó. Irányár: 175 000. Ér­deklődni: 224­ 085, 7—14 óráig. Dajka Il­dikónál. 6 TONNÁS, hosszúplatós Zill teherautó eladó. Érdeklődni lehet: Vanyarc, Sziráki út 17. 2688 alatt. TRABANT LIMOUSINE 0 km-es beteg­ség miatt eladó. Horváth Gyula, Csökmő, Lenin út 26. 4145. BMW 5201 0 km-es, feketemetáll, extrák­kal eladó. Érdeklődni 341-411. hu. 17—20 óráig. FORD FIESTÁHOZ téli gumik, keréktár­csákkal, lámpák, kapcsolókarok stb. el­adók. Tel.: 558-937. 1 DB PASSAT dízelmotor eladó. Pesics Lajos, Bp., Felsőerdősor u. 16—18. III. 23. 1068 alatt. 4 ÉVES Opel Ascona benzines 1.5 eladó, metállbordó, megkímélt állapotban. Ér­deklődni: 855-042, 16—19 óráig. IFA W 50 L tehergépkocsi, 2 éves műsza­kival eladó. Tamási, Bem u. 18. 1300-AS LADA (4 éves) eladó. 17 óra után: 368-277. DACIA 1310, 4 éves, frissen vizsgáztatva, extrákkal eladó. Tel.: 158-049. ÚJ PIROS Szamara eladó. „Lada NSZ 131 179” jeligére a kiadóba. SASHALMI autóbontó vásárol gépkocsi­kat bontásra és alkatrészeit árusítja, 639- 892, őrmester u. 2. 1163. LADA 1600 1980. évjárat, felújított mo­torral eladó, Wartburg cserét beszámítok. Tel.: 16 órától 20 óráig, 229-899, egész nap 401-788. IFA billenőplató, alvázzal, munkahenger­rel eladó. 216-919. HONDA, Mazda, Toyota, Nissan autók javítása Nyugaton képzett szerelőkkel. — Bp. X., Gyömrői út és Sibrik Miklós út sarok. Telefon: 274-055, 274-050/25. A BKV áramellátási főmérnökségének erőátviteli és automatikai osztálya középfokú végzettségű erősáramú szakemberek (erősáramú technikus, villanyszerelő, biztosítóberendezés-szerelő, hűtőgép- vagy háztartásigép-szerelő, két vizsgát tett villamossági felügyelő) jelentkezését várja Bérezés: a kollektív szerződés alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Tóth Béla osztályvezetőnél (Budapest IX., Könyves Kálmán krt. 9/B, telefon: 274-040, 398-as vagy 389-es mellék) és a felvételi irodán (Budapest X., Fehér út 1., telefon: 188-774, 187-133, 232-es mellék). V­J KÖZLEMÉNYEK Angol-, német-, francia-, spa­nyol-, arabnyelv-tanfolyamok október 9-től 15 héten keresztül, kis létszámú csoportokban, kez­dőtől a nyelvvizsga-előkészítőig. Heti 2x2 óra délelőtt vagy dél­után, illetve 1x4 óra szombat dél­előtt. Tandíj: 2500 Ft—3000 Ft-ig (tudásszinttől függően). Előjegy­zés: szeptember 4—8-ig, naponta 14—17 óráig. Beiratkozás: szep­tember 11—23-ig, hétköznap 17— 19 óráig. Cím: II., Marczibányi tér 5/A. Telefon: 355-759, 151-208, 359-917, 150-016. Az Európai Nyelvek Stúdiója 6—10 fős kiscsoportoknak be­szédcentrikus angol- és német­tanfolyamokat indít szeptember­től februárig, kezdőtől a felső­fokú nyelvvizsga-előkészítőig minden napszakban, heti 2x2 (szombaton 1x4) órában. Tandíj: 4300 Ft (55 Ft/ó). Beiratkozás és tudásszintfelmérés: szeptember 4-én és 5-én 11—18-ig, valamint szeptember 6—15-ig, hétköznap 16 —18 óráig. VIII., Szentkirályi u. 1/B-ben. 156-114, 371-057. Isztambuli kirándulás, bolgár tengerparti pihenéssel! Utazás autóbusszal! 10 nap 10 000 Ft-ért! Időpontok: 1989. IX. 15—24., IX. 22.—X. 1— IX. 29.—X. 8. Jelentke­zés és felvilágosítás: BALKAN­­TOURIST: 221-812, 329-338. MUL­­TITOURS: 188-280, 177-722. Értesítjük régi és leendő diák­jainkat, hogy az INTERNATIO­NAL LANGUAGE SCHOOL Nem­zetközi Nyelviskola az 1989/90-es tanévben szintén 3x12 hetes angol — felnőtt és gyermek — tanfo­lyamokat indít (I. trimeszter: szept. 11.—dec. 1-jéig; II. tri­meszter: dec. 4.—márc. 2-ig; III. trimeszter: márc. 5.—máj. 25-ig). A tanfolyamokat gyerekeknek heti 1x2, ill. 2x2, felnőtteknek 2x2, 1x4, 3x2, ill. 2x3 órában tart­juk, ezenkívül háromhetes egy­másra épülő, intenzív tanfolya­mokat, folyamatosan egész éven át heti 5x4 órában délelőttönként. Beiratkozás, szintfelmérés: régi diákoknak aug. 28—31-ig, új diá­kok részére szept. 1—6-ig, 9-12- ig, ill. 14—18 óráig, valamint szerdánként folyamatosan 14—17 óráig. Személyes tájékoztatás: Budapest V., Bajcsy-Zs. út 62. III. em.­­Tel.: 111-306. Értesítjük továbbá a magyar nyelvet tanul­ni szándékozó idegen anyanyel­vű diákokat, hogy különböző szintű, csoportos és egyéni fog­lalkozásainkra folyamatosan be­iratkozhat a fenti címen és idő­pontban. Oktatás: saját tematiká­val bővített tananyag szerint. IZRAEL? Mielőtt döntene, te­kintse meg az OMEGA TOURIST Kft. új ajánlatait! Szeptember­­december közötti indulási idő­pontokkal ajánljuk: tengerparti üdülés — városnéző programjain­kat (még decemberben is füröd­­het a tengerben), továbbá szent­földi zarándokútjainkat. Keresse fel mihamarabb budapesti és vi­déki irodáinkat! Budapest IX. ker., Ferenc krt. 38. (tel.:170-017), Budapest VI. ker. Lenin krt. 114. Részvételi díjak: (ÁFA-val) 44 500—44 900 Ft között. Iratmásolás, kicsinyítés-nagyí­tás, pauszra is, megvárható. Nyomdai munkák: MULTIPROP Reklám Kisszövetkezet, Buda­pest, Szív U. 64. Tel.: 491-350. Iratmásolást vállalunk öt szín­ben! AG—A3 méretek között tet­szőleges nagyságban, nagyítás, kicsinyítés, ezredléptékben is. Alkalmazható színek: piros, kék, zöld, barna, fekete. A másolás fehér vagy színes papírra, írás­vetítő fóliára történhet. Spirál­fűzés, kartonba kötés. Telefon: 210-425. Color Kontinens, Bp. VI., Hunyadi tér 3. félem. 1. A Babilon Nyelvstúdió őszi 9 hetes, heti 2x3, ill. 3x3 órás an­gol- és németnyelv-tanfolyamo­­kat indít a város több pontján. Beiratkozás naponta 10—17 óra között. Szintfelmérés: aug. 23-án 24-én, 30-án, 31-én, szept. 5-én, 6-án, 7-én, 14—17 óra között. Bp. XIII., Szt. István krt. 22. I. 3. Tel.: 314-672, 353-825. Szélvédőüveg erőgépekre és gépjármű üvegekbe nagy válasz­tékban kapható gépjármű üveges részlegünkben. Veresegyház, Mi­kes Kelemen út 18. Budai Nyelvstúdió új, korszerű távoktatási tanfolyamot indít. Ez előnyös, mert bárhol, bármikor tanulhat. Tanfolyami díj: 2000 Ft. Az oktatócsomagban 6 könyv, 3 kazetta van. Angol kezdő, haladó, német kezdő (2 kazetta) tanfo­lyam indul. Jelentkezés folyama­tos. Tájékoztatót, fizetési feltéte­leket levélben küldünk. Buda­pest, Zsolna u. 11. 1125. Üdülés a tiszta, meleg spanyol tengerparton, autóbusszal 1989. szeptember 29.—október 8-ig, fél­­penziós ellátással 19 800 Ft/fő. Töltsön 1 napot Pozsonyban (autóbusszal) augusztus 26., 30., szeptember 9., 14. 500 Ft/fő. Grazi kirándulás (1 napos) minden pénteken és szerdán 650 Ft/fő. 1 nap Bécsben, minden munka­napon és minden hónap első szombatján, 550 Ft/fő. Sopron— Bécs (2 napos) szeptember 10— 11., 24—25., október 1—2. 1650 Ft Hő. Szombathely—Graz (2 na­pos) szeptember 10—11., 17—18., 24—25. 1450 Ft/fő. Isztambuli ki­rándulás szeptember 30.—október 4. (autóbusszal) 84 DM és 2800 Ft/fő. Regensburg—München (4 napos) autóbusszal, félpenzióval 85 DM és 3200 Ft/fő (folyamato­san). Autóexpress, Budapest VII., Dohány u. 73/75. (1073). Telefon: 227-606, 422-034. A Szolgáltató Epítő Spartacus SE 1989. szeptemberétől új rit­mikus sportgimnasztika tanfolya­mokat indít. Az egyéves tanfo­lyam után a tehetséges gyerekek felvételt nyernek az ország leg­eredményesebb, Sinkó Andrea olimpikon nevével is fémjelzett RSG versenyszakosztályába. Fel­világosítás a 424-931 telefonszá­mon. Tanfolyamok helye: VII., Dohány u. 32., általános iskola, XIII., Fürst Sándor u. 9., sport­terem, XIV., Ajtós­ Dürer sor 15.. I. István Gimnázium, XVIII., Bo­kányi Dezső u. 69., általános is­­kola. Jelentkezés és beiratkozás a tanfolyami helyeken. Érettségizett fiatalok, figyelem! A TIT Budapesti Nyelviskolája az egyetemekre, főiskolákra ez évben felvételt nem nyert érett­ségizett fiatalok részére angol, német, francia, olasz 8 hónapos (270 órás) nyelvtanfolyamot indít különböző szinteken, kezdőtől a nyelvvizsga-előkészítőig szintfel­mérés alapján, délutánonként he­ti 3x3 órában. Részletfizetés. Be­iratkozás: VIII., Múzeum u. 7. Augusztus 28-tól szeptember 8-ig du. 3-tól 6 óráig. Telefon: 186- 055. Danubius Deutsche Sprach­­schule Német Nyelviskola. Buda­pest V., október 6. u. 14. V. em. Tel.: 117-330, 310-963, 124-798. Sze­mészter kurzusok: szept. 11.— dec. 22-ig heti 2x2 óra. Trimesz­ter­ kurzusok: szept. 11.—nov. 17-ig heti 3x2 óra. Intenzív kur­zusok: háromhetes turnusokban egymásra épülnek szept. 11—29- ig, okt. 2—20-ig, okt. 23.—nov. 20- ig, nov. 23.—dec. 1-ig. Külföldön érvényes ,.CERTIFIKAT” nyelv­vizsgát tart iskolánkban a Goethe Institut nov. 22-én, amelyre felkészítő tanfolyamok indulnak szept. 11-től. Régi hall­gatóink aug. 28.—szept. 1. között jelentkezzenek, új hallgatók szept. 4—8-ig jöjjenek szintfelmé­résre. Beiratkozás: 10—18 óráig. Várjuk önt és barátait! Felhívás! A Budapesti Harle­­kin Gyermekszínpad felvételt hirdet a színjátszáshoz és a film­szerepléshez kedvet és kitartást érző 6—25 éves korú fiatalok ré­szére. A rendszeres, heti 2 órás elfoglaltságot igénylő stúdiókban elsajátíthatják a színészmester­ség, a filmrendezés, az operatőri munka, a jelmez- és díszletterve­zés alapjait. Ezekben a tárgyak­ban előkészítő tanfolyamok in­dulnak a Színház- és Filmművé­szeti Főiskolára felvételizők ré­szére. Felvételi vizsgát nem kell tenni, azonban rátermettségüket 3 hónap próbaidő alatt kell bizo­nyítaniuk a jelentkezőknek. Je­lentkezés szeptembertől október végéig minden hétfőn és csütör­tökön 15—19 óráig. Megfelelő szá­mú érdeklődő esetén gyermek és felnőtt manökencsoportokat is indítunk. Címünk: Budapest VII. , Dob u. 69. Felvilágosítás ugyanebben az időben a 412-472 és a 179-049 telefonszámon. Szeptembertől ismét várjuk tanfolyamainkra a KPVDSZ Mű­velődési Központba! 4 hónapos szabás-varrás, tandíj: 1800 Ft. Angol, német kezdő, középhala­dó, haladó: 7 hónapos (1x2 óra), hétköznap reggel, délután, este: szombaton délelőtt, tandíj: 2100 Ft; intenzív 60 órás (2x2 óra), tandíj: 2500 Ft. Gyermek angol, német 8 éves­ kortól: 7 hónapos szombatonként, tandíj: 1600 Ft. Szintfelmérés és beiratkozás szeptember 4—8-ig, 14—19 óráig, VI., Eötvös u. 25/A (a November 7. tér mögött), tel.: 125-657. Kedves szülök, kedves gyere­kek! Érdekes program, játékos műsor a vakáció utolsó napjaira a CAOLA Vevőszolgálatán a Kál­vin tér 5-ben 1989. augusztus 22- től 25-ig naponta 15 órától, 26-án 11 órai kezdettel. Zenés műsor, bűvész-, bohócmutatvány és még sok meglepetés és ajándék szü­lőknek és gyerekeknek. Töltsék velünk a szabadság utolsó nap­jait, szeretettel várja önöket a CAOLA Vevőszolgálata! A SEKTION DEUTSCH Német Nyelviskola budai kihelyezett gyermektanfolyamokat szervez. Jelentkezés: régi tanulóknak szeptember 5—6., új tanítványa­inknak szeptember 7—8-án, na­ponta 16—18.30 óráig a XII., Vá­rosmajor u. 59., ált. isk. I. eme­let, 32. szobában. A TIT Budapesti Nyelviskola angol és német 6 hetes intenzív nyelvtanfolyamot indít szeptem­beri és novemberi kezdéssel kez­dő és nyelvvizsga-előkészítő szin­ten. Beiratkozás: augusztus 28- tól szeptember 8-ig délután 3-tól 6 óráig. VIII., Múzeum u. 7. Tele­fon: 186-055. Az Osztapenkó-szobortól 500 méterre nagy mennyiségű föld­lerakásra lehetőséget kínálunk. Érdeklődni a 667-727-es telefonon lehet. Fehér tornacipő, fehér tiszta pamutzokni Iskolakezdéshez kap­ható. VII., Baross u. 82. Topp ci­­pőbolt: 100 schillingnek 50 a fele! Egész napos kirándulás Bécsbe, grin­zingi zenés vacsorával 499 Ft plusz 110 schilling. Top Travel Vienna Tours, Bp. V., Apáczai Cs. J. u. 3. Tel.: 180-662. Egyetemi Nyelvi Stúdió. Állami nyelvvizsgára felkészítő általános és közgazdasági szaknyelvi, vala­mint egyetemi és főiskolai felvé­teli előkészítő 100 órás nyelvtan­­folyamokat indít egyetemi okta­tókkal. Nyelvi laboratórium, vi­deotechnika. Angol, francia, né­met, olasz, orosz, spanyol. Szint­­felmérés és beiratkozás: 1989. szeptember 11-én, 12-én, 13-án 16.30 órakor. Kezdés: szeptember 25., ill. 26. Oktatási napok: hétfő —szerda, kedd—csütörtök 16.30 órától 19.50 óráig. Tandíj: 6000 fo­rint. Részletes felvilágosítás munkanapokon 8—18 óráig. Bp. VIII. , Makarenko u. 20. Telefon: 183-998. Könnyűzene- és táncdaloktatás a központban! Az Országos Szó­rakoztatózenei Központ Központi Stúdiója felvételt hirdet tehetsé­ges fiatalok részére az 1989/90. tanévre valamennyi tánc- és népzenei hangszerre, valamint nóta- és táncdalénekes szakra. Zeneelmélet, zenekari gyakorla­tok, növendékhangversenyek! Vizsgalehetőség ideiglenes, illetve hivatásos előadóművészi műkö­dési engedély megszerzésére, új! Külföldi impresszálás, zeneka­rok összeállítása, szaktanács­­adás, speciális tanfolyamok va­lamennyi szórakoztatózenei mű­fajban. Bővebb felvilágosítás augusztus 23-tól 9—12, valamint 14— 16 óra között Bp. VI., Szófia u. 15. vagy a 428-547 és 222-285 telefonszámon. Kivitelezőt keresünk! A Bp. XXII., Terv u. 17. sz. alatti telek­re 3 ütemben építendő 52 lakásos társasház generálkivitelezési munkáira (a közmű kivételével), fixáras szerződéskötéssel és I. oszt. kivitelezéssel. Tervezett kezdési időpontok: I. ütem 1989. október 15. (13 lakás); 2. ütem 1990. május 15. (26 lakás); 3. ütem 1991. május 15. (13 lakás). Terve­zett hiánypótolt befejezési határ­idők: 1. ütem 1990. december 31., 2. ütem 1991. június 31., 3. ütem 1992. június 31. Szerződéskötés az ütemekre külön-külön. Az 1. ütem kivitelezője a 2-3. ütem el­bírálásánál előnyt élvez. A kivi­teli tervek árazatlan költségve­téssel átvehetők munkanapokon 8 és 15 óra között a Pannonplast beruházási osztályán. Ügyintéző: Ferenczy Attila, tel.: 738-169, 386- 434. Cím: Budapest XXII., Nagy­tétényi út 216. III. emelet. Az ajánlat készítéséért díj nem szá­molható fel. A tervezett építke­zés főbb műszaki jellemzői: az épület 4 szintes, a földszinten ga­rázzsal. Nettó lakóterület: 750 nm. Alapozás: monolit vasbeton sávalap. Felmenőszerkezet: ket­tős méretű tégla (őrbottyáni). Vízszintes teherhordó szerkezet: előregyártott vasbeton gerenda, kerámia béléstestekkel. Tetőfe­dés: VAÉV-Bramac cseréppel. Közmű-kivitelezőt keresünk! A fenti építkezéshez kapcsolódó közműmunkákra hasonló feltéte­lekkel várjuk a jelentkezőket. Tervezett kezdési időpontok: 1. ütem 1989. okt. 15., 2 ütem 1990. máj. 15., 3. ütem 1991. máj. 15. Tervezett befejezési határidők: 1. ütem 1990. jún. 1., 2. ütem 1990. dec. 1., 3. ütem 1991. dec. l. A közműtervek és egyéb dokumen­tációk a fenti címen 1400 Ft-ért beszerezhetők. JAZZBALETT-, revü-, musi­cal-, színpaditánc-, szeptanfolyam Indul alapfoktól a művészképző­ig, kis létszámú osztályokkal (si­keres tanulmányok esetén mű­­ködésiengedély-vizsgához is fel­készítést nyújt) szeptember 1-jé­től az újpesti Ady Endre Műve­lődési Központ (IV., Tavasz u. 4., tel.: 696-481) reprezentatív ba­lett-termében, 6—14 és 15—24 éves leányok és fiúk számára. Hiva­tásos művészek számára színvo­nalas korrepetálás is. Foglalko­zások a hét minden napján dél­előtt, délután, este. Heti 4 órá­ban. Az órák időpontját a jelent­kező szabadon választhatja. Havi tandíj: 350 Ft. A beiratkozáskor az első tanév tíz hónapos tandí­ja egyben fizetendő. Munkáját, szakmai előrehaladását, ellenőr­zését videoberendezésünkkel is biztosítjuk. Tanulmányához tánc- és szakmai filmek is biztosítot­tak. Jelentkezés a művelődési központ információs irodájában személyesen vagy telefonon, na­ponta 9—19 óráig. A jelentkezők a beiratkozás időpontjáról írásbeli értesítést kapnak. Az órák után a fürdési lehetőség biztosított. Évfolyamvezető balettmester-ko­­reográfus: Borbély György, a bécsi Raimundtheater volt szóló­táncos-koreográfusa. Isztambul MINI, a város vissza­térő szerelmeseinek! Utazással együtt 5 nap (3 nap Isztambul­ban) szállodai elhelyezéssel, fél­penzióval, csupa szabadprogram­mal a Boszporusz Non­stop Expresszbusszal, egy újabb va­rázslatos áron: 2599 Ft plusz 75 DM-ért, egész évben folyamato­san! Top Travel Boszporusz Tours: az isztambuli utak specia­listája! Bp. V. Károlyi M. u. 9. (Eötvös Klub). Tel.: 173-530. 1 napos Bécs minden héten szerdán, ár: 450 Ft plusz 20 ATS. Ausztriai körút reklámáron. Graz —Mariazell—Melk—Bécs, szept. H—13-ig, október 16—18-ig, fél­penzióval, autóbusszal, belépővel. Ár: 1500 Ft plusz 650 ATS. Tel.: 401-443. Globus Tourist, Bp. XIII., Szent István park 2. Reklámáron Isztambulba. Idő­pontok: október 7—12-ig, okt. 14 -19-ig, okt. 21—26-ig. 6 nap, 5 éjszaka, autóbusszal, félpenzió­val, szállodában, programokkal. Ár: 3500 Ft plusz 115 DM. Jelent­kezés: Globus Tourist, Bp. XIII., Szent István park 2. Újdonság! A Top Travel új ví­zumkirendeltségei vidéken: Szekszárd, Liszt F. tér 2—6. 7100 (Corsó Áruház), tel.: 74/15-497, Bonyhád, Bacsó B. u. 35/A 7150. INTERAG DISZKONT HETEK — értékesítési akció augusztus 15- től várhatóan szeptember 30- ig a Budapest XIII ker., Szent István krt. 16. szám alatt. Szóra­koztató elektronika, háztartási készülékek, ruházat, illatszer stb. Hetente változó árukészlet, ked­vező áron! Viszonteladókat is ki­szolgálunk. Nyitva: hétfőtől pén­tekig: 10—18.30 óráig, szombaton: 10—14 óráig. Egyedülálló élmény a világ leg­nagyobb népünnepélye! Autóbu­szos utazás a Top Travellel a müncheni sörfesztiválra. Helyek csak korlátozott számban és csak 3-4 ágyas szobákba kaphatók! Törzsutasaink részére különbu­­szokat tartunk fenn! (Igazolás bármely Top Travel irodai bi­zonylat.) A csoportok szeptem­ber 17-e és 28-a között indulnak. Utazással együtt 4 nap: 1499 Ft plusz 80 DM slágeráron! Top Travel Bavaria Tours, Bp. V., Károlyi M. u. 9. (Eötvös Klub). Telefon: 173-530. Európa-Busz Kft. ajánlata: Bécs 1 nap 250 Ft és 10 RTS, München 3 nap 1200 Ft és 55 DM, nürnbergi vásár: 3 nap 1500 Ft és 90 DM. Érdeklődni: 147-639. A Belvárosi Nyelviskola kiscso­portos, beszédcentrikus tanfolya­mokat indít szeptember 18-ától angol, német, francia, olasz és spanyol nyelvből. Tandíj: 3900 Ft (64 óra, heti 2x2 vagy 1x4 óra). Beiratkozás: augusztus 28-ától szeptember 15-éig 15 és 19 óra kö­zött. V., Veres Pálné u. 26. II. 13. Tel.: 188-639. Márffy Ödön képeket keresünk átvételre. Qualitas Galéria, V. ker., Bécsi u. 2. Tel.: 184-438, 178- 161.

Next