Népszabadság, 1989. december (47. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-20 / 301. szám

s Meruk József 1948-ban szüle­tett Győrben. Egyetemi tanulmá­nyait a Marx Károly Közgazda­ságtudományi Egyetemen végez­te. A Magyar Hírlap első moszk­vai tudósítója volt, majd 1984- től az MTI madridi és lisszaboni tudósítójaként dolgozott. Hiva­talosan 1990. január elsejétől az MSZP országos irodája külügyi osztályának vezetője, választási kampányának irányítója. — Meglepte-e a kinevezés? — Hívtalk,­­tehát jöttem. Méghozzá az első géppel, hogy megérdeklőd­jem, mi lesz a fel­adatom. — A biztos anyagi jólétet és szakmai karriert jelentő tudó­sítói múlttal szakítani és el­vállalni az új, ismeretlen fel­adatot nem túlságosan kocká­zatos-e a jelenlegi zavaros po­litikai helyzetben? — Minden ember életében van egy pillanat, amiikor szá­mot kell vetnie addigi pályájá­val, és döntenie kell: váll­al­­ja-e az addigi biztosat, vagy helyette elkezd valami újat, kockázatosat. Természetesen egy nyugat-európai tudósítói poszt kényelmesebb megélhe­tést­­nyújt nekem és családom­nak, mint a politikai küzdel­­mekbeli szerepvállalás. Az új­ságíró azonban — akármelyik oldalon álljon is — politikai tevékenységet is végez. Épp ezért számomra nem új a fel­adat. Egyetemi tanulmányaim óta foglalkozom nemzetközi kapcsolatokkal és kapcsolatépí­téssel. Ami a feladatom másik részét illeti, a választási­­kam­pányok világa sem idegen szá­momra. Az elmúlt négy évben Portugáliában több helyható­sági­­választáson, Spanyolor­szágban pedig általános válasz­tásokon, 1986 márciusában a NATO-tagságról szóló népsza­vazáson is részt vettem. Ottani barátaimtól, ismerőseimtől a mai napig is rengeteg segítsé­get és információt kapok, hogy megismerhessem a választási küzdelem minden csínját-foín­­ját. — Milyen tervei és elképze­lései vannak a szocialista párt nemzetközi kapcsolatépítésé­vel, illetve a választási kam­pány vezetésével kapcsolat­ban? — A kettő szorosan össze­függ egymással. A választási kampányt megelőző időszak­ban szeretném minimálisra csökkenteni a párt nemzetközi kapcsolatait, ahogy azt min­den, kemény választási harcot vívó párt teszi, például Nyu­­gat-Európában. Ebben a párt elnöksége is támogat. Ennek ellentmondani látszik a­z, hogy a nemzetközi események nem teszik lehetővé ezt a lépést. Új típusú, mun­kacentrikus kap­csolatokra kívánunk törekedni a környező országoké­éli, hoz­zánk közel álló „rokon pártok­kal” és szeretnénk megtalálni az utat az új politikai mozgal­makhoz­­és szervezetekhez. A nyugat-európai és az Európán kívüli pártkapcsolatokban illő szerénységgel, de annál na­gyobb hatékonysággal kívá­nunk továbblépni. A pártkap­­csolatokat a választási harcban szerzett tapasztalatcserére is szeretnénk felhasználni: ebből a célból fog küldöttségünk ha­marosan eleget tenni egy nyu­gat-európai­­ szocialista párt meghívásának. Kampányfő­nökként pedig a legfőbb elvem: a politikai tisztesség, tisztaság és egyértelműség. A többi po­litikai erő másságának elisme­rése, vagyis hangsúlyozottan a tiszta eszközök alkalmazása a választási csatározásokban. Dési András Hívtak, tehát jöttem Az MSZP új külügyi és kampányfőnöke — Meruk József Baloldalkeresőben Nagy Imre hivatkozik arra, hogy mindenütt vannak bal­oldaliak: „Legtöbben (már­mint baloldaliak — T. L.) — hiszem, vallom — az MSZP- ben, mások a néppártokban, a Demokrata Fórumban, a kü­lönböző szociáldemokratáknál, de még az SZDSZ-ben és a Fideszben is.” Megejtő logika: a baloldal a jobboldalban van. Nagy Imre nem úgy teszi fel a kérdést, hogy a lezajlott jobboldali földcsuszamlásban vannak-e még szervezett bal­oldali erők, adott esetben a kivált pártok, a bennmaradó platformok és frakciók között, s fel sem teszi azt a kérdést, hogy ha a baloldalt keresni kell, miről ismerhetjük fel. Úristen! Lehet, hogy egyálta­lán nincs is baloldal? Vagy talán lehet, hogy nem is az egyes pártokban kell keres­nünk? Teljesen ködös az a társa­dalmi háttér, amelyet Nagy Imre felvázol, ezért kénysze­rül szólamszerű, argumentá­ciók nélküli bizonykodásra: „hiszem”, „vallom”. (A szó­lamszerű hitvallás elfedi a tényleges választási kényszert, azt, hogy ma mindenkinek el kell döntenie: belépőjegyet vált-e a közéleti színházba, vagy a baloldal kollektív név­telenségét választja. Azoknak a névtelenségét, akik a múlt, a jelen és a jövő gazdaságpo­litikájának és politikájának a vesztesei. Mert a baloldalke­resőbe induló ifjú politikusok­nak nem azt kellene firtat­niuk, hogy az egyes pártok maszkjában kinek dobog a szíve a baloldalon, hanem ma­guknak kellene először balol­dalivá lenniük, s akkor talán nem a belépőjegyért tolon­­ganának. Azokhoz fordulná­nak inkább, akik a pártállam­nak éppúgy vesztesei voltak, mint ahogy vesztesei az új és a jövendő kurzusnak is. Ko­rábban a pártállami elit ural­kodott nevükben és ellenük­re, ma­­pozíció nélküliek és tulajdon nélküliek lévén), mint vert sereget terelik őket „Az Átlkos”-­ból a „Szép Új Vi­lágiba. A baloldalnak talán hozzá­juk kellene fordulnia. Nem rájuk hivatkozni, nem kisajá­títani az elégedetlenségüket, mint ezt a jelenlegi MSZMP gyakran teszi. Nem paktumo­kat kellene kötni ellenükre, nem heccelni őket, mint ahogy ezt ma némely jobb­oldali csoport teszi. A baloldali politikusnak nem a másik baloldali politi­kust kell keresnie ebben a számháborúban, hanem a bal­oldal társadalmi bázisát, fel­vállalva annak érdekeit. Hogy ehhez hitelesnek kell lenni?­­Hogy ezért esetleg a politikai közélet margójára kerülhetünk, a tömegkommu­nikációs médiumok támogatá­sa nélkül?­­Hogy ezért a vál­lalásért ma nem jár belépő­jegy? Mert a belépőjeggyel el kell fogadni ma minden meg­szorítást, amivel a kormány a pártállam válságát a társa­dalom baloldali tömegeivel megfizetteti. Le kell monda­nunk a belépőjegyről, ha meg akarjuk hallani azt a nyögést, amivel az ország az újabb áremelések hírét fogadta. Le kell mondanunk a belépőjegy­ről, ha komolyan végiggondol­juk, hogy a mosonmagyaróvá­ri, a péti, a herendi, a pécsi, a budapesti munkások nem jókedvükben szervezik mun­kástanácsaikat. Nem azért, mert rájuk is átragadt az elitcsoportok körében tomboló nagy közéletesdi, s nem azért, mert ők is belépőjegyhez sze­retnének jutni, hanem mert egyre több az olyan munkás- és parasztcsoport, de proleta­­rizá­lódott értelmiségi csoport is, amely végső kétségbeesé­sében megpróbálja saját vé­delmét megszervezni. Hogy ki ellen? A pártállam Leggazda­gabb örökösei, a „szocialista” iparbárók ellen. Az itt maradt régi és a szerveződő új poli­tikai elit ellen. Ezek a réte­gek és csoportok védtelenek a múlt ellen (ezért sincs joga az MSZMP-nek rájuk hivatkoz­ni), védtelenek egy thatche­rista átmeneti kormánypoliti­ka ellen, és védtelenek egy dél-amerikai kapitalizmust ígérő jövővel szemben is. Elfogadtunk minden tör­vényt. Szervezhetünk minden­féle pártot és egyesületet. De a politikai nyomás alatt csak halkan vagyunk képesek meg­kérdezni: egy demokratikus jogállamban miért nincs a munkástanácsok szervezésé­nek szilárd jogi alapja? Mi­vel magyarázható, hogy egy jogállamban a munkatörvény­könyv a munkavállalók ellen fordult? Mivel magyarázható egy demokráciában, hogy a vállalati tanács az igazgató fegyvere a munkások ellen? S mivel magyarázható, hogy a munkásnak önvédelemre nincs más fegyvere, mint a sztrájk, amellyel csak ütni tud (legnagyobbat önmagán). Nincsenek halasztó hatályú szakszervezeti jogosítványok, amelyek vállalatvezetőt, mi­nisztert, kormányt tárgyaló­­asztalhoz kényszeríthetnének, mielőtt utcára teszi a mun­kást vagy drasztikusan árakat emel. Hogyan lehetséges az, hogy egy demokratikus jogál­lam a vesztes rétegeket poli­tikailag­ is jogfosztottá teszi? — miközben az infláció mint fogyasztót lehetetleníti­­ el őket. Baloldali egység? Ne a pár­tok között keressük! A kor­mányzat „demokratikusan” el­nyomó, az átmenet útján kö­nyörtelenül haladó gépezete előbb vagy utóbb­­kikényszerí­ti a társadalom tömeges vé­dekezését. De mert ma ezek a rétegek politikailag margi­nalizálódtak, „jogtalan” reak­cióikat „joggal” fogják elti­porni. S vajon a demokrati­kus pártok lelkesen tapsolnak majd a jobboldali diktatúrá­hoz? Mert ma ezt teszik. Mert a népszavazások és a szabad választások a parlamentariz­mus kulisszái között legiti­málnak egy alternatívát nem ismerő, alkut nem tűrő, cin­kos szakértők által igazolt kormánypolitikát, amelynek árát nem a pártok valamely oldala, hanem a társadalom baloldala fogja megfizetni. Amelyik nincs cselekvési hely­zetben, noha a külső kénysze­rek egyre radikálisabb cse­lekvésre szorítják. Thoma László Százezerrel olcsóbban! Gepárd 16 telexkomputer, 399 000 Ft + áfa helyett 299 000 Ft plusz áfa, amíg a készlet tart! Lízingelési lehetőség! Várjuk érdeklődésüket a Konzum Áruházban KONZUM (Pécs, Kossuth tér), ügyintéző: Papp Bertalanné. Telefon: (72)-33-422/18. Telex: 12-468. Telefax: (72)-13-342. ÁRUHÁZ : Pécs: KoMuth tér NÉPSZABADSÁG - MAGYAR TÜKÖR 1989. december 20., szerda VITA Testvérharc? Az elmúlt évtizedekben Ke­let-Európában létrejött rend­szerek sehol sem hoztak lét­re jólétet, gazdasági dinamiz­must, társadalmi igazságossá­got, esélyegyenlőséget, sza­badságot, néphatalmat. Azaz nem tekinthetők sem szocia­listának, sem baloldalinak. Ugyanakkor létrejöttek — egy eredetileg baloldali párt tagjaiból — olyan csoportok, amelyek ennek a rendszer­nek tényleges fenntartói és haszonélvezői voltak. Ez az oligarchisztikus réteg — ame­lyet én valóban megengedhe­tetlen durvasággal említettem a kongresszuson — ma kétfé­le túlélési taktikát választhat Magyarországon. Korábban „kiérdemelt” prémiumait, va­gyonát a magánszektorba fektetve felkészülten várja a kapitalizmus kitörését. Ma ez a csoport jelenti a legnagyobb veszélyt a kibontakozásra, hi­szen pozícióinál fogva ellen­állhat minden racionalizálási törekvésnek, a tulajdonre­formnak. A másik taktika, bár a mi kis Közép-Európánk tragikomikus grimaszaihoz lenne sorolható, nem kevés­bé veszélyes. A vadászlakók és az exk­luzív üdülők egykori urai most a dolgozó nép érdekei­nek harcos, baloldali képvi­selőivé váltak, és gőzerővel szervezik az MSZMP-t. A baloldaliság mércéjeként nem a francia forradalom hármas jelszavához való viszonyt al­kalmazzák, hanem a minden­kori kommunista párttól va­ló távolságot tartják annak, így egy csapásra eltűnik a különbség Husák és Dubcek, Ligacsov és Jelcin, Grósz és Vitányi között. Az ellenzék jelentékeny része kapva kap ezen a logikán, saját radika­lizmusát az uralkodó párttal való szembenállás fokán mé­ri, így ma homlokegyenest el­lentétes programmal fellépő pártok fognak össze a kérlel­­hetetlenség jegyében, s alig különböző irányzatok vesz­nek össze mondjuk Pozsgay­­hoz való érzelmi viszonyuk különbözősége okán. De visszatérve az oligar­chiához: az eddigi tiltók, tű­rök és támogatók íme nem óhajtanak testvérharcot, bal­oldali egységet akarnak az eltűrtekkel. Kedves MSZP-s barátaim, ne fogadjátok el ezt a nagylelkű ajánlatot! Ne fogadjátok el, mert a baloldal csak akkor nyerheti vissza becsületét az emberek előtt, ha véglegesen és radikálisan szembe tud fordulni azokkal, akiket tényleges felelősség terhel az elmúlt évtizedek hi­báiért, azért a zsákutcáért, amelybe egy egész országot vezettek. Nem az lesz a testvérhábo­rú, ha Kása Ferenc nem fog össze Berecz Jánossal, hanem ha nem ért szót Csoóri Sán­dorral vagy Konrád György­­gyel. Itt le is lehetne zárni ezt a gondolatmenetet, ha az ok­tóberi kongresszuson egyértel­műen szakítottak volna a ré­gi rend és a rendszerváltás hívei, ha mára világos len­ne, hogy az egyik itt van, a másik ott. Nem ez történt. Éppen ezért Nagy Imre le­velét jónak, de némileg elké­settnek tartom, és nem tu­dom, miért csodálkozik. Hogy Gönci nem érti a kongresz­­szus szellemét? Hiszen a kongresszuson éppen a Gönci Jártas, Vastagh Pál nevé­vel fémjelzett, „a régi pártot megőrizve hozzuk létre az újat”-féle, frontvonalakat el­kenő álláspont kapott többsé­get. Nem Gönci Jánosnak kell választania az MSZP és az MSZMP között, hanem a Ma­gyar Szocialista Pártnak kell eldöntenie, hogy melyik irány­zata az igazi. Az, amelyik „baloldali egységet” akar a négy nem ötszázalékosan tá­mogatott erőivel — vagy ame­lyik a valódi fordulatot akarja. Keserű Imre CSEH ÉVA-KŐVÁRY E. PÉTER RIPORTSOROZATA: Fegyenc a tetőn 8. Az egy nagyon csúnya munka volt — Sándorházáról nyolcszáz forinttal szabadultam, hazáig elég volt. Otthon, Eleken a lakás üres, apám megnősült, elvitte a dolgokat. Az ágyat is a cigányok adták ... — Milyen cigányok? — A barátaim. A cigány­barátságom már régi volt, mert a mi utcánk meg a ci­gánysor szomszédos, és cigány nő volt az élettársam is ké­sőbb. Pár hónapig éltem vele, így közel kerültem hozzájuk, olyannyira, hogy a szokásu­kat, dolgaikat is jól ismer­tem már ... — Szecsi, maga szőke, kék szemű... — Ez egy ukrán család, az apáméké, Szecsenkov volt ré­gen, csak úgy lett Szecsen­kó ... Szépen indult az este — És a többi eleki hogyan viszonyult magához? — Különösebben nem tar­tottak tőlem, mert én úgy sen­kihez, emberhez nem törtem be. Mindig csak a kocsma meg a presszók. — Tényleg.• Szecsi, ennyi börtön, szörnyűség után mi­ért nem állt le? — Én akartam. De valahogy beleragadtam a Zöldfába. Még humorizáltak is, hogy ez any­­nyira törzshelyem, hogy oda­járok piázni, meg betörni is. És megint ez lett a kiinduló­pont. — Negyedszer is betört a Zöldfába?­­ — Nem, most nem ez volt. Júniusban kijöttem, és au­gusztusban­­ megtörtént a tra­gédia. Huszadikán. Estére meg voltunk beszélve a Zöldfába. Két maszek meg a felesége, meg aki lett a bűntársam, és én. Ez a Gyika, akiről beszé­lek, ott ül Sátoraljaújhelyen most is, de ültünk együtt Gyulán is. Olyan haverom volt, akivel piáztunk. De nem barátom volt. Szépen indult az este, de már akkor két po­fon elcsattant az egyik em­bernek a szemtelen magatar­tása miatt. Én kezet nyúj­tottam neki, ő meg azt mond­ta, hogy trógerrel nem fog ke­zet. Ekkor kapott két hatal­masat, hogy törölte a biliárd­asztalt. Lefogtak, ott még megmentettek. Nem akartam verekedni, de volt bennem pia. — Haza kellett volna men­nie, Szecsi, lefeküdni, aludni! — Ha akkor este van va­csora a Zöldfában, meg is úszom ezt az egészet. De nem volt már kiszolgálás, aztán a franc tud lefeküdni üres has­sal. Visszatérve a témára: visszaültem az asztalhoz, az­tán átszólt az egyik cigány ismerősöm, a Gose, hogy ne félj, Szecsi, veled leszek. A csórókám. A Gyika akkor meghívott a lakására kajálni, de mondja, hogy előtte még keressünk meg egy embert, egy tagot, akit meg akar ver­ni, aki, míg ő bent volt, el­vette az egyik menyasszonyát. — És hiányzott ez a vere­kedés magának? — Nekem nem hiányzott, de nem is arra indultunk ha­zafelé, ahol kellett volna, ha­nem a liget felé, ahol három srác állt egy kislánnyal, le­hetett vagy 16 éves, jó he­gyes kis nő volt. Gyika aztán fejen taposta — És ebből lett a baj, igaz? — Ebből lett a nagyon nagy baj, mert a három srác ott­hagyta a nőt, mi meg kicsit rászálltunk, de a nő nem en­gedett. Fiatal volt, később tud­tam meg, hogy fiatalkorú. Nem erőszakoskodtunk vele. Ütlegelve nem volt, én már akkor smároltam vele, ott tartottunk, hogy a cipzár le volt húzva, már bele is mé­­lyedtem, de akkor kiszúrtuk, hogy valaki figyel minket. Mondom, a piszkos anyád, ki az a szatír, aki itt hesszelget, figyelget bennünket, gyere elő, te piszkos csíra! Erre jön elő a bokorból a Gose, letá­mad, hogy miért nem hagy­juk békén a nőt. Ne, az anyád, mondom neki, ezt nem bántja senki. De hát így, meg úgy, ő szól a határőrségnek, és visszavitet engem a bör­tönbe. Vissza ám, azt a kitö­­mített édesanyád! Két akkora pofont kapott, hogy egyből padlót fogott. — Két pofontól? — Hozzá kell tennem, hogy mindig a kilencven kiló kö­rül jártam, a kezem is olyan, hogy ahová csapok, ott fe­küdni kell. Ezt kétéllel ad­tam. Az orráról elindult a vér, én is véres lettem szé­pen, aztán a Gyika még fe­jen taposta... — Mit csinált?! — Mondom, fejen taposta, de én vittem el a balhét. Lent van a földön a csóró­kám, közben még kétszer ar­con vágtam, az öccse meg el­vitte a nőt, hiába kiabált ne­ki a bátyja, hogy segítsen. Odajött addigra egy harma­dik személy is, az étterem gi­tárosa, még ő is beleszólt, hogy üsd a cigányt! Gyikának meg csak ez kellett, tángálta, szidta, taposta, be is repedt a kisagyánál a feje, fel akar­tuk állítani. Aztán ott hagy­tuk, alsógatyában, mert köz­ben kínjában összecsinálta magát, amiből az a hír ter­jedt el, hogy levágtuk neki... — Ha látták, milyen álla­potban van, miért nem hív­tak segítséget vagy orvost? — Gondoltuk, kipiheni ma­gát, felkel és hazamegy. — Teljesen hidegen hagy­ták magukat a történtek? — Sajnáltam Gosét, és utá­na még sokszor álmodtam, hogy megölnek a cigányok. Egyébként Gyika rögtön mondta, hogy ebből baj lesz, meg azt is, hogy ő család­­fenntartó, és ha ebből baj lesz, én csináltam már úgy, hogy ő ne legyen benne. — És ezt maga vállalta? — Vállaltam. Ez így volt. Minek mondanám, utána va­gyunk már. Sopronkőhidán főmeós lettem — De, Szecsi, az istenért, meghalt egy ember! — Akkor este még nem tud­tam, de akkor már a szava­mat adtam. A műtőasztalon halt meg. Reggel találtak rá. Este a munka után jövök haza. Földrengés előtti csend fogad a faluban, két nyomozó lép hozzám, faggatnak bent, mi volt az éjszaka. Elmon­dom, hogy Gose leselkedett, erre én szétvertem. Erre a nyomozók kiküldenek. Menjél ki. Álljál föl, gondolkozz. Ez már nem játék ... ők sem tar­tottak képesnek arra, hogy megcsináltam... — A bíróságon sem mond­ta el, hogy nem maga csinál­ta? — Nem, pedig még az ügyé­szem is érezte, hogy van va­lami, a nevelőtisztem is azon volt — jó nevelőtisztem volt Gyulán —, hogy nem én vol­tam, ez a hadnagy ráérzett er­re. Ha én csak egy fél szóval mást mondok, megúszom fél évvel, így meg különös ke­gyetlenséggel elkövetett, ha­lált okozó súlyos testi sértés lett a vége ... — Lajos, erre nem lehet magyarázat a zsiványbecsület! — Ez így volt. Ezt vállal­tam. Talán nem kellett vol­na, elmélkedtem hosszan az­tán a börtönben, míg készül­tem az öngyilkosságra, mert­ az öt év akkor is nagyon hosz­­szú, ha először még tízet is mondtak... — A két és fél éve alatt is rengeteg balhét csinált, Szécsi, hát akkor öt év alatt... — Semmi balhém nem volt. Sopronkőhidára vittek, ahol ketten voltunk egy cellában, ez idő alatt négy burnyákom is volt, de egyiknek se ad­tam lánynevet, ahogy ez itt szokás. Elvégeztették velem a meóstanfolyamot, a végén már főmeós lettem, a legjobb cuc­cokban jártam, rengeteget ol­vastam, és 1985-ben 22 ezer forinttal szabadultam. — Milyen elhatározással? — A soha többé gondola­tával, de arra nem számítot­tam, hogy megint ref alá he­lyeznek ... Következik: 9. ... ÉS ISMÉT A RÁCS MÖGÖTT.

Next