Népszabadság, 1991. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-01 / 127. szám

1991. június 1., szombat NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT KILENC MAGYAR-UKRÁN MEGÁLLAPODÁS Kisebbségek, konzulátus, kereskedelem (Folytatás az 1. oldalról.)lik majd Ungváron, s hasonló ukrán képviseletet nyitnak majd Magyarországon. Az egyezményt azonban a magyar fél csak azután fogja ratifikálni, hogy módosították az érvényben levő magyar—szovjet szerződést, amely jelenleg kiterjed Ukrajnára is. Nyilatkozatot írtak alá a humanitárus együttműködés főbb irányairól, s megkötötték a konzuli egyezményt is. A magyar—ukrán kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokról és a műszaki-tudományos együttműködésről aláírt egyezmény a többi között azt tartalmazza, hogy a két fél az egymás közti elszámolásban a nemzetközi kereskedelemben elfogadott folyó világpiaci árakat és feltételeket alkalmazza. Megállapodtak abban is, hogy június végéig külön dokumentumban rögzítik a legfontosabb árukat és szolgáltatásokat tartalmazó úgynevezett indikatív listákat. A két fél központi bankjai két hónapon belül bankközi megállapodást kötnek a most létrejött egyezményből eredő fizetési elszámolások rendjéről. Magyarország és Ukrajna emellett számos más megállapodást kötött az oktatást, egészségügyet és környezetvédelmet érintő kérdésekről. Ezt megelőzően az ukrán államfőt Szabad György, az Országgyűlés elnöke fogadta, aki egyebek között arra kérte Leonyid Kravcsukot, hogy az ukrán képviselők a szovjet parlamentben támogassák az 1956-os beavatkozás elítélésére vonatkozó magyar kérést. Ezután Antall József miniszterelnök fogadta az ukrán vezetőt. A magyar kormányfővel folytatott megbeszélésen Leonyid Kravcsuk hangoztatta, Ukrajnát jelenleg Magyarországhoz fűzik a legmélyebb kapcsolatok az európai országok közül. Antall József válaszában hangsúlyozta: Magyarország nagyra értékeli, ahogyan Ukrajna a területén élő nemzeti kisebbségeket kezeli, s példaértékűnek nevezte Ukrajna készségét a nemzeti kisebbségek jogairól szóló nyilatkozat aláírására hazánkkal. Áttérve a gazdasági kapcsolatok kérdéskörére, a magyar miniszterelnök kijelentette, hogy hazánk folytatni szeretné az áruforgalmat a Szovjetunióval, ezen belül Ukrajnával, ám ezt nehezíti a Szovjetunió felhalmozódott tartozása, illetve az ellentételezések nehézsége. Pillanatnyi megoldásként mindkét fél a barterkereskedelmet említette. Leonyid Kravcsuk jelezte, hogy Ukrajna bármilyen együttműködésre kész a gazdasági kapcsolatokban. Mint későbbi sajtóértekezletén kijelentette, a köztársaság kész részt vállalni a világkiállításban. A látogatás alkalmából fogadást adott a szovjet követség, amelyen magyar részről többek között jelen volt Göncz Árpád, Jeszenszky Géza külügyminiszter, Katona Tamás államtitkár és Horn Gyula, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Délután az ukrán államfő a Magyar Gazdasági Kamarában hazai üzletemberekkel folytatott megbeszélést, majd szálláshelyén a Magyar—Ukrán Társaság képviselőit fogadta. Pogár Demeter Külpolitika és történelemtudomány Jeszenszky Géza nyilatkozik lapunknak (Munkatársunktól.) Egy hét múlva nagy kelet- nyugati találkozó lesz a szlovákiai Bártfán: állam- és kormányfők, miniszterek, szakértők és üzletemberek vitatják meg az átalakulás lehetőségeit. Megkérdeztük Jeszenszky Géza külügyminisztert: Magyarország mivel készül a találkozóra? — A New York-i kelet— nyugati biztonsági intézet térségünk változásainak vizsgálatára Prága mellett egy fiókintézetet hozott létre. Az intézettel nekem régi munkakapcsolatom van, az igazgatóságnak én is — most miniszterségem miatt „függő” — tagja vagyok. A bártfai találkozón ott lesz Václav Havel csehszlovák, Lech Walesa lengyel és Göncz Árpád magyar elnök. Én magam jövő szombaton tartok ott egy előadást a nemzetközi tényezők szerepéről a nemzeti kisebbségek ügyeiben. Nagyon fontos, hogy a politikusok és a politikatudomány képviselői rendszeresen találkozzanak. — Az ön esetében külön is indokolt a kérdés: milyen összefüggés lehet a tudományos mérlegelés, előrelátás és a „napi” külügyminiszteri munka között? — A múltat talán ismerem, de a jövőt senki nem ismerheti. Külföldön, főleg az Egyesült Államokban rendkívül szoros kapcsolat van a politikatudományi intézetek és a külpolitikát formáló Fehér Ház és State Department között. Magyarországon is erősíteni kell ezt, az alakulóban levő Teleki Intézet épp ezt a célt szolgálja. Miután a kormányban igen sok egyetemi oktató van, nálunk a tudomány és a politika kapcsolata más területeken is intenzív. Magam is sokszor szerepelek kettős, történészi és miniszteri minőségben. Századunkban különösen szoros az összefüggés a múlt és a jelen között. — Mi a véleménye a román külügyi szóvivő önt ért bírálatáról? — Én azt hiszem, hogy a román szóvivő olyan „filozófiai” tartalmat tulajdonított az én nyilatkozatomnak, amilyen abban nem volt. Tőlem azt kérdezte egy újságíró, hogy különbözni fog-e a magyar— szovjet alapszerződés a román —szovjettől. Erre én azt mondtam, hogy az ilyen kétoldalú szerződéseknek vannak közös elemei, például Helsinki és a Párizsi Charta, s ezekkel minden esetben párosulnak a sajátos jegyek. S annyit fűztem hozzá, hogy a két szerződés minden bizonnyal különbözni fog egymástól, éppen a sajátos részekben. Alaptalan ezt az általános elvekre vonatkoztatni, úgy beállítva, mintha én bíráltam volna a szovjet— román szerződést. F. O. 87087-8PD: párhuzamok és különbségek Bauer Tamás nyilatkozata a Népszabadságnak (Tudósítónk jelenti Brémából.) Kevesen ülték végig — jó néhány küldöttet is beleértve — a német szociáldemokraták brémai kongresszusát olyan kitartóan, mint Bauer Tamás, az SZDSZ tanácsának tagja. A Közgazdaság-tudományi Intézet főmunkatársa, aki évek óta a Frankfurti Egyetem professzori székében is ül (amikor éppen nem ingázik Budapest és a német nagyváros között), nem alibiből hallgatta végig az SPD tanácskozását. De valójában mit is „keres" az SZDSZ képviselője a szociáldemokraták összejövetelén? — Az SZDSZ megalakulása óta két irányban fejlesztette nyugati kapcsolatait. Egyfelől a liberális, másfelől a szociáldemokrata pártok irányába tájékozódott. Legfontosabb német partnere kezdettől fogva az FDP, de mindig voltak kapcsolatai az SPD-vel. Az SZDSZ ma Magyarországon egészen más társadalmi szituációban politizál, mint a nyugat-európai pártok. Az SZDSZ liberális párt, eszmeiségének középpontjában az emberi jogok, a gazdasági és társadalmi szabadság áll. Ugyanakkor Kelet-Európában ez nem ugyanazt jelenti, mint amit Nyugat-Európában, hanem sokkal erősebb szociális elkötelezettséget is. A piacgazdaság stabil működése csak nagyon erős szociálpolitika és a szakszervezetek nagyon komoly szerepe mellett képzelhető el. Ez az egyik elem, amely a szociáldemokrácia, így az SZPD és az SZDSZ között kölcsönös érdeklődést teremt. Van egy másik elem is. A német és az egész nyugat-európai szociáldemokrácia az európai felvilágosodás egyik örököse, következetesen szembeszáll a nacionalizmussal, a konzervativizmussal, s legalább ilyen következetességgel képviseli a nők és a kisebbségek valódi egyenjogúságának ügyét, erőteljesen hangsúlyozza a nemzetközi szolidaritást. Ezek is olyan értékek, amelyeket éppen a szociáldemokrácia képvisel határozottabban Nyugat-Európában, s ami kölcsönös érdeklődést teremt a szociáldemokraták és az SZDSZ között. Harmadsorban: a gazdasági-társadalmi realitásokkal való szembenézés. Köztudott, hogy a jelenlegi német kormánykoalíciónak és azon belül is különösen a keresztény pártszövetségnek nagyon hasonló illúziói voltak az egykori NDK-ban megvalósítható átmenet könnyű voltát illetően, mint amilyeneket a jelenlegi magyar kormánykoalíció keltett önmagában és a választókbanis. Nem arról van szó, hogy akár Kohlék, akár Antallék ne tettek volna olyan utalásokat is, hogy az átmenet, persze, nem lesz fáklyásmenet. Ám kampányaik egész hangulata, légköre azt üzente a polgároknak, hogy elég lesz eltávolítani a kommunistákat — az NSZEP-t itt, az MSZMP-t Magyarországon —, s akkor el lehet indulni a piacgazdasághoz vezető úton. Németországban az SPD, Magyarországon az SZDSZ és a Fidesz figyelmeztette a választókat a leghatározottabban, hogy ez nem lesz ilyen sima ügy, komoly gazdasági bajokra kell számítani. Mind a két igazmondó politikai erő elveszítette a választásokat, jórészt az igazmondás miatt. A német közvélemény elég gyorsan megértette ezt. Ma már Magyarországon is érzékeli a közvélemény, hogy a választásokon leadott szavazataik nem a megfelelő helyre kerültek. Ugyanakkor mind a két országban komoly kételyek voltak, hogy itt az SPD, nálunk pedig a jelenlegi liberális pártok kormányképesek-e. Az SPD azon az úton van, hogy ezeket a kételyeket, részben a tartományi kormányokban nyújtott teljesítményével eloszlassa. Ma már, szemben az egy, másfél évvel ezelőtti helyzettel, az SPD — és általában a nyugati szociáldemokrácia — is elsősorban az SZDSZ-ben látja Magyarországon azt az erőt, amely a két világháború közötti viszonyok restaurálására törekvő kormánykoalícióval egyáltalán szembe tudna szállni. Az SPD és az SZDSZ között lényeges gondolkodásbeli különbségek is vannak: az állam szerepének megítélésében, illetve a munkanélküliség problémájának megoldásában. Az SZDSZ szerint a közvetlen állami beavatkozás nem alkalmas a problémák megoldására. Ami a munkanélküliség kérdésének megítélését illeti: a volt NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon sokkal nagyobb horderejű átalakulásról van szó. Egy negyven éven át fejlesztett KGST-orientációjú ipari struktúra kényszerű leépítéséről. Nincs az az állami struktúrapolitika, amely ezt sok százezer s valószínűleg millió munkahely hirtelen megszüntetése nélkül meg tudja oldani. Nálunk azért talán mégsem lesz annyira széles körű és robbanásszerű a munkanélküliség alakulása, mint az új német tartományokban, véli Bauer Tamás. Léderer Pál JiJiAnnAJJana J. FOREIGN POLICY Kelet-Közép-Európa biztonsága Közép-Európa biztonságához nincs szükség új keretekre, a meglevőket, az EBEÉ-folyamatot, a NATO-t, a Nyugat-európai Uniót kell felhasználni. Biztonságuk szempontjából Prága, Budapest és Varsó számára alapvető az EK-hoz való társulásuk, valamint kiegyensúlyozott kapcsolatuk a Szovjetunióval is. Erről írt a Foreign Policy című külpolitikai folyóirat legújabb számában Jirí Dienstbier csehszlovák külügyminiszter. A történelmi tapasztalatok világosan mutatják: Közép-Európa biztonságát csak akkor lehet megvédeni, ha kormányaik baráti kapcsolatokat tartanak fenn mind a Kelettel, mind a Nyugattal. A szovjet befolyási övezetben való korábbi tagság felcserélése egy másik befolyási övezetben való tagságra aligha javítaná Közép-Európa biztonsági helyzetét. A befolyási övezetek hagyományos felfogása eltűnhet: európai és atlanti kapcsolatok hálózatát kell létrehozni, amelyből egy hatalom sem vonhatja ki magát. Az új hálózatnak elég szilárdnak kell lennie ahhoz, hogy egyetlen állam se merészeljen szembeszállni az új renddel. Dienstbier elutasította közép-európai gazdasági tömörülés vagy katonai-politikai tömb lehetőségét. Ehelyett Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország lehető legszorosabb háromoldalú együttműködésére van szükség. A háromoldalú együttműködés megkönnyítheti a kisebbségi problémák megoldását. A magyar kormány külpolitikája fontos tényezőjének tekinti a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek támogatását, s ezt néha oly formákban fejezi ki, ami nyugtalanságot vált ki szomszédainál. Ennek ellenére nagyon valószínűtlen, hogy a magyar politika kapcsán kialakuló feszültség odáig fajulna, hogy fegyveres viszállyal fenyegessen. A kisebbségek ügye egyébként belátható időre központi kérdése marad. Amennyiben például Gorbacsov utóda a Kelet-Közép-Európa feletti szovjet uralom újjáélesztésével próbálkozna, elkerülhetetlen lenne az összeurópai válasz. A szovjet katonai és polgári vezetés ezzel nyilvánvalóan tisztában van — írja Dienstbier. (MTI) . A legtisztább ország Megtörtént a rendszerváltás a megyei munkaügyi központokban is. Aggodalomra semmi ok, ezentúl csupa politikailag megbízható hivatalvezető fogja koordinálni a munkaközvetítőkben dolgozó irodistákat, szervezni a megyei információs hálózatot, feltárni a várható munkaerőpiaci folyamatokat a megyében. A pöttyös múltúak vagy jelennek kiszűréséről maga a miniszter gondoskodott, mert a szűk látókörű szakmai testületek minden éberség híján ilyeneket is megválasztottak volna ebbe a fontos politikai funkcióba. Szolnok megyében például hajszál híján egy SZDSZ által támogatott önkormányzati képviselő került a hivatalnokvezetői székbe. Békésben a munkaügyi tanács hasonlóképp a régi vezető pályázatát tartotta a legjobbnak, ám a miniszteri verdikt úgy szólt, hogy más — a volt évfolyamtársnő — alkalmasabb a posztra. Baranyában is az utolsó percben „sikerült” közbelépni szintén a szakmai fórumok véleményét megvétózva. Nem nagy ügy — csupán a kirajzolódó képbe egy szépen beilleszkedő mozaikkocka. (Nem nagy ügy, írom, holott tudom, hogy például Szolnok megyében a volt hivatalvezető gyakorlatilag a semmiből építette ki az ország egyik legjobb munkaügyi hálózatát. Nem nagy ügy , mikor tudom, hogy az év második felében lavinaszerűen jön majd a munkanélküliség, s korántsem mindegy, hogy presztízsharcokból szétzilált apparátus próbál majd az éleződő konfliktusokkal megküzdeni.) Csak éppen akkora ügy, mint a Nemzeti Színház, a Hírlapkiadó, a Hanglemezgyártó vagy jó pár iparvállalat igazgatóválasztásának ügye. A hatalom logikája, úgy tűnik, nem rendszerfüggő. A kiválasztás szempontjai állandóak: az emberek két kategóriába tartoznak: megbízhatóak-e, avagy sem. Ismerős a képlet, amiről azt hittük, egyszer s mindenkorra elfelejthetjük. Hátborzongató, hogy a történészekkel szépen ellátott kormányzó csapat mennyire nem tudja levonni a történelmi tanulságot — ez nemcsak a társadalomnak rossz, hanem a hatalomnak is. A rendszer minden kirostált szakértővel gyengébb lesz, s ebbe más is belebukott már. Ebben a mókuskerékben továbbpörögve, egy biztos lesz az állandó bizonytalanságban: a következő kormány rajtuk gyakorolja majd a takarítás művészetét. S megy ez majd mindaddig, míg a hozzáértésnek a morzsáját is kiseperve, mi leszünk a legtisztább ország Európában. Hámor Szilvia 3 Felemás ünnep Már a pedagógusnap sem a régi. Alaposan megkopott a fénye, bár sokall szerint csupán talmi csillogás volt, amit belső sugárzásnak véltünk. Ezért az idén — négy évtized után először — megtört az ünnep egysége. Van, ahol már meg sem tartják. Néhány helyen az önkormányzat, másutt a szülői munkaközösség és — nóta bene! — akad, ahol maguk az óvónők, tanítók, tanárok elégelték meg. Megszüntetésének indokai változatosak. Sokan azon a véleményen vannak, hogy születésének pártállami ideje önmagában elegendő ok az eltörlésére. (Bevezetését a Pedagógusok Szakszervezete 1950-ben kezdeményezte, s a rákövetkező évben „nevelők napjaként” meg is ünnepelték, akkor még két napon át tartó, majálisszerű rendezvénnyel — június végén. A Minisztertanács egyik 1951-es határozata alapján azután 1952-től már június első vasárnapja a pedagógusoké.) Mások szerint korántsem születési dátumával van a baj, hanem azzal, hogy amíg a tanítók legmagasabb szintű elismeréséről beszéltek, addig ezt a kitüntetésekhez igencsak alacsonyra méretezett anyagi juttatás megkérdőjelezte." Így aztán sehogyan sem akart megvalósulni az oly nagyon kívánt — már a pedagógusok részéről kívánt! — összhang az anyagi és az erkölcsi elismerés között. Ezek azonban a mindennapokban is olyan távol állnak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. De hát a nevelő munkája minden korban megfizethetetlen volt — replikáznak a realisták. Meg aztán egy igazi, hivatásának élő tanító amúgy sem az anyagi haszonért dolgozik. Ha viszont mégis, akkor pedig nem igazi. Tiszta sor. Végül is a Független Pedagógus Fórum tavaly mindezt megelégelve megtörte a hagyományt: köszönik az eddigieket, de nem kérnek több vállveregetést — jelentették be nyilvánosan. Nemcsak a pedagógusnap eltörlését javasolták, hanem a nevelők iránti tiszteletadásnak egy más formáját is. Nem újat, csak azt, hogy ezentúl az óvónőt, a tanítót, a tanárt a többi értelmiségivel együtt tüntessék ki. Egyazon napon, március 15-én. Ez ugyan nem történt meg — a Fórum néhány tagja viszont Kiváló Pedagógus címet kapott. Mert az idén is volt hivatalos pedagógusnap és volt kitüntetésosztás is a Parlamentben — annak rendje s módja szerint. Azazhogy majdnem úgy, mint régen. Ezúttal ugyanis a miniszter mellől hiányoztak az ország első emberei. És ezúttal hangsúlyosabb volt a kérés: soha akkora szükség nem volt még a pedagógusok hitet adó, áldozatos munkájára, mint ma. (Hogy soha akkora szükség nem volt még a pedagógiai munkához nélkülözhetetlen feltételekre, mint jelenleg, amelyek még soha ilyen veszélyben nem voltak — erre itt nem érkezett válasz.) Lehet, hogy ez az ünnepi alkalom nem a legmegfelelőbb az elégedetlenségre, hiszen ilyenkor csak a tisztelgő, köszöntő szavaknak van helyük. De talán érdemes lenne ezen a napon a köszöntők mellett a köszöntötteket is meghallgatni. S ők — alighanem kevés kivétellel — úgy vélik: a pedagógusnapot a jövőben csak akkor érdemes megtartani, ha az elismerés nem felemás, ha a köszöntésnek valódi súlya, társadalmi rangja van. És nem egészen úgy, ahogy a Hungária-Európa Alapítvány kezdeményezi az idén a Budapest Kongresszusi Központban június elején szervezendő pedagógus bállal: ennek bevételeivel kíván ugyanis „a pedagógusok társadalmi megbecsülésének méltó szintre emeléséhez hozzájárulni”. Úgy, hogy ezt magukkal a pedagógusokkal fizetteti meg. Aki netán nem tudná az 1500 forintos — vacsorával egybekötött — belépőt kifizetni, a javaslat szerint: annak adják össze a diákok... A pedagógusnap minden rossz vagy kevésbé rossz hagyománya és minden jó vagy kevésbé jó kezdeményezése ellenére voltak, vannak és lesznek, akik ilyenkor, tanév vége táján fontosnak érzik, hogy köszönetet mondjanak nevelőiknek, és hálájuk szimbólumaként virágot nyújtsanak át nekik. Hivatalos ünnep nélkül is. Csak azért, mert így érzik. És voltak, vannak, lesznek olyan óvónők, tanítók, tanárok, akik számára ez a legnagyobb elismerés. És ez így van rendjén. Ám, hogy ez így is maradhasson, ahhoz kormányszinten többet kellene tenni, Platónnál szólva: „... a törvényhozónak nem szabad engednie, hogy a nevelés másodrangú vagy mellékes dolog legyen a társadalomban”. Akkor talán a nevelők végre a társadalmi megbecsülésnek arra a helyére kerülhetnének, amelyről eddig csak beszéltek. Gyarmati Szabó Éva