Népszabadság, 1992. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-30 / 25. szám
iy I ♦ Új termékét szeretné bemutatni? „ . . EZT MIND ♦ Új partnereket vár? ♦ Külföldi kapcsolatot szeretne kialakítani? EGY HELYEN ♦ Befektetőket keres? i||irmiT ATTAI ' jait ♦*1 i, * «u JWJuijJl/VloJLJIV* ♦ Információkat, ötleteket szeretne gyűjteni? v SZEGEDI IPARI VÁSÁR fogyasztási javak C'IoLllócot*'! SZEGEDI IPARI VÁSÁR szai.visara alapítva: 1876 1992. július 3—12. között A korábbi nagy érdeklődésre való tekintettel idén nagyobb kiállítási területen, nemzetközi színvonalon állunk rendelkezésére. Várjuk a hazai, külföldi nagy és kisvállalatok, vállalkozások, kisiparosok, kis- és nagytermelők jelentkezését. A KIÁLLÍTÁSI TERÜLETEK DÍJTÉTELE: ♦ nyitott terület: 900 Ft-tól 1500 Ftm2, ♦ fedett terület: 1500 Ft-tól 2500 Ft/m2. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1992. FEBRUÁR 28. Írásos jelentkezésekor tüntesse fel a kiállító: ♦ teljes cégnevét, ♦ levelezési címét, telefonját, faxát, ♦ fedett-nyitott területigényét (m2), ♦ bemutatandó vagy árusítandó termékek nevét. KÖSZÖNTÜK JELENTKEZŐ.LÉT! IPARI VÁSÁR IGAZGATÓSÁG, 6724 Szeged, Mars tér. Telefon: 62/13-917, 12-761. Fax: 62/12-788. Telex: 82-537. 6 Európa-halandzsák Már-már tűnődnöm kell azon, hogy voltaképpen melyik földrészen is élek? Azt tudom, hogy nem Amerikában, és ami itt van, az nem egy Amerika. Ázsiában szintén nem, habár a régebben lenézett Ázsia némely országa egyben-másban még irigységet is kelthet bennünk, s most már nemcsak Japán. Afrikára, sajnos, csak szaporodó éhségövezetek, járványok, természetpusztulások okából kerít szót legtöbbször a világ. A kenguruk földrésze oly messzi van tőlünk, hogy fogalmaink kelléktárában nem foglal el különös helyet. Európában pedig hogy is lennénk, ha folyton arról hallunk, hogy csak közelítünk hozzá és találgatások folynak, hogy mikor érünk oda? Elnyűhetetlen közhelyszótárunkban az Európához közelítés, az Európába igyekvés, az oda való döcögés, ballagás, felzárkózás, csatlakozás, menetelés, elérkezés, eljutás állandó és kiemelt helyet kapott. Azt kell hinnünk, hogy a térkép csak nagy tévedés: a Duna-medence nem Európában van, s a magyarság - ha nem is honfoglaláskor t ekhós szekereken - de vonulásban van Európa felé. Az újságok, a parlament aranyszájú szónokai, a szoboravatók,a vándorgyűlések, a pártválasztmányok, tv-viták, ha ha már minden frázist elpuffogtattak, akkor jön a közhelyek új fejedelme: „hát így akarunk mi Európába jutni?” Miért is csodálkoztam volna ezek után, amikor a rádió egyik interjúműsorában, amelyben az új telefonkönyv számtalan bosszantó hibájáról, nehéz áttekinthetőségéről tolmácsolták a felhasználók kritikáit, a telefonkönyvszerkesztőség képviselője mint végső adót vágta ki: „de azt el kell ismerni, hogy ezzel a telefonkönyvvel már közelítünk Európához”. Az Európa-halandzsa eme gyöngyszeme persze átmehet a humoristák köztulajdonába, s ott tovább bogozhatják, hogy egy nem egészen tökéletesre sikerült telefonkönyv miként visz közelebb bennünket Európához. A politikatudománnyal foglalkozók és a nyelvszociológusok pedig meditálhatnak azon, hogy az Európa-fogalom, amely geográfiai jelentésén kívül erkölcsi, kulturális és civilizációs értékek specifikumait is kifejezi, a napi politikai használat nyelvébe átcsúszva, miként ürül ki valóságos jelentéséből. Mert hisz joggal szólhatunk arról, hogy meg akarjuk gyökereztetni a nyugati világ demokratikus politikai kultúráját, legjobb erkölcsi és jogintézményeit, normáit, csatlakozni kívánunk a nyugati országok, az európai tizenkettek gazdasági integrációjához, biztonságpolitikájukhoz, részesülni műszakitudományos vívmányaik áldásaiban stb. Magyarán: közelíteni akarnak a legfejlettebbek gazdasági-jóléti szintjéhez, modernitásához - ami valóban hosszú menetelést kíván. De micsoda skizofréniához vezet, ha egyszer büszkén szólunk hozzájárulásunkból az európai művészethez, tudományhoz, iparhoz, kultúrához, s kötődéseinkről az európai történelemhez - ami valóság, másszor pedig nyelvi-fogalmi szinten elfogadni látszunk, hogy egyelőre csak behúzott nyakkal kuncsorgunk valahol Európa küszöbe előtt. Rózsa László NÉPSZABADSÁG - MAGYAR TÜKÖR 1992. január 30., csütörtök Mécs Imre 1989 januári levele Grósz Károlyhoz A közelmúltban juttatta el hozzánk közlésre Mécs Imre szabaddemokrata képviselő azt a levelét, amelyet az erdélyi magyarok és a román menekültek érdekében juttatott el 1989. január 4-én Grósz Károly pártfőtitkárnak. Tisztelt főtitkár úr! Kérem, alábbi levelemet tekintse magánlevélnek, ugyanis annak tartalmáról a Szabad Demokraták Szövetsége a héten fog állást foglalni, de az ügy sürgőssége indokolja elküldését. Kérem, nézze el levelem esetleges nyersességét, de „Felháborodom, tehát vagyok”, írta Bálint György 1936-ban. Január 2-án reggel mi is felháborodtunk, és azért küldtük telepünket Önnek, Pozsgay Imrének és a határőrség parancsnokának. Január 2-án reggel egy derék, a menekülteket istápoló magyar ügyvéd kétségbeesetten felhívta telefonon Vásárhelyi Júlia újságírót, a Szabad Demokraták Szövetségének tanácstagját, segítsen, mert két székely fiatalembert, a 25 éves Nagy István ácsot és a 20 éves Balázs Levente autószerelőt, akik május óta éltek menekültként Magyarországon, a Belügyminisztérium alsóbb szervei kiutasították hazánkból, és Győrből reggel fél 6-kor rendőrségi kocsival elindították Nagylak felé, hogy a román hatóságoknak átadják őket. Vásárhelyi Júlia nyomban riasztott minket. Azonnal hívtam önt, elmondtam, hogy élethalál kérdésről van szó, de titkársága nem tudta kapcsolni, mivel titkári értekezlet volt. Hívtam Horváth István államtitkárt, ő a minisztertanácsra ment. Végül felhívtam a határőrség parancsnokát, akinek helyettese megígérte az intézkedést. Ezt követően megkíséreltem telex feladását Önnek, de a munkáspárt telexszámai titkosak, így személyesen vittem be a szöveget. Sikerült viszont ugyanazt a telexet Pozsgay Imrének és a határőrség parancsnokságának leadni. Mindezeknek köszönhetően a BM államtitkársága visszahívott telefonon, közölték, sikerült a gépkocsit Nagylakon (!) utolérni, a két menekültet visszatartani, az átadást felfüggeszteni és 24 órát adnak nekünk, hogy a svéd államtól befogadó nyilatkozatot szerezzünk és repülőjegyről gondoskodjunk számukra. Ha ezt teljesítjük (mi, a szabad demokraták...), akkor a BM kilépteti a két szerencsétlen fiatalembert Magyarországról. Az ügyvéd szerzett pénzt és repülőjegyet, mi pedig megkerestük a svéd nagykövetséget. Megtudtuk, hogy a Wallenbergbizottságot fogadja a nagykövet, megkértük a bizottság egyik tagját, vigye be az ügyvédet a nagykövethez, adja elő a kérést. Megtudtuk a követségtől, hogy ez idáig 20 000 beutazási kérelem érkezett a svéd hatóságokhoz. Itt tart az ügy. A rendőrség fogságában lévő két fiatalember, úgy tűnik, megmenekült. De ez a véletlenek sorozatának köszönhető. Ha a letartóztatottak testvére nem botlik a kiváló ügyvédbe, ha Vásárhelyi Júlia kisleánya nem influenzás és ezért ő nem marad otthon, ha mi nem vagyunk olyan szívósak és erőszakosak, ha nincs néhány jóérzésű tisztviselő az államgépezetben, akkor hétfőn délben a két embert átadják a román szerveknek, s félig vagy tán egészen agyonverik őket. Gondolja el, mit mondtak, mit éreztek volna Gyergyóalfalun a szegény, sokat üldözött, megnyomorított magyarok: köptek volna, ha hazánk nevét meghallják! Életek kérdését nem lehet véletlenekre hagyni! Intézményes garanciákra van szükség az alsóbb szintű és KEOK-önkényeskedésekkel szemben! Nem teheti meg a magyar vezetés, hogy homokba dugja a fejét, mert nem akar tudomást szerezni a kitoloncolásokról. Nem megoldás, hogy alacsony szintű BM-szervekre hárítjuk a döntést és a felelősséget. A rádióból tudjuk, hogy 1400 menekültet adtak vissza rövid úton Romániának. Most csengett a telefon, közölték barátaink: a szombathelyi rendőrkapitányság december 22-én a határon elfogott Fülöp István 26 éves, Fülöp József 28 éves és Necsa László 28 éves szatmárnémeti lakosokat december 24-i (!) határidővel, Biharkeresztes átlépőhely megnevezésével kiutasította. Ők azóta bujkálnak szeretett hazánkban. Megdöbbentő a kapitányság érzéketlensége: bár Romániában eltörölték a karácsonyt, a szeretet ünnepét, a mi rendőrségünk a szeretet ünnepén utasítja ki a magyar fiúkat. Ismét csöng a telefon: két román ajkú, Nicu Mice és Florin Sonkaiuc kért menedékjogot december 28-án a KEOK-tól, de elutasították őket. Kérjük, lépjen közbe az öntől megszokott határozottsággal, tiltsa le a kiadatásokat, az eljárás nélküli visszatoloncolásokat. Hazánk jelezte, hogy csatlakozni kíván a menekültügyi bécsi konvencióhoz és addig is igazodik ahhoz. Eszerint ki kell dolgozni a megfelelő jogi eljárásokat. A menedékjog megtagadásáról és a kiutasításról bíróságnak, nyilvános eljárás keretében kell döntenie, jogorvoslati lehetőségeket garantálva. Megfelelő bizonyítási eljárás legyen szükséges a bűnösség alátámasztására. Kisebb bűnelkövetőkkel szemben ítélkezzen magyar bíróság, majd engedje más országokba őket. A lényeg az, hogy a jelenlegi belügyi gyakorlatot azonnali hatállyal meg kell szüntetni. Még egy fontos dolog: Kérem, vesse latba tekintélyét annak érdekében, hogy a román ajkú menekülteket ugyanolyan elbánásban részesítsék, mint a magyar ajkúakat. Ez nemcsak humanista, erkölcsi kötelességünk, hanem igen fontos politikai érdekünk. Trianon óta a románokat ellenünk uszítják. Itt a lehetőség, hogy ezen a mesterségesen keltett gyűlöleten enyhítsünk. Nem véletlen, hogy a lengyelek szeretnek bennünket: a náci lerohanás után Európa egyetlen országa voltunk, ahová feltétel nélkül, szeretettel befogadták őket. Ugyanezt kell tennünk a románokkal is. Nem oldható meg Közép-Európánk problémája a románokkal való együttműködés nélkül. Meg kell szerettetnünk magunkat velük! Támogatni kell a Románia Libera-t (nem pedig kiutasítani vezetőjüket, mint ahogy a belügyi hatóságok tették.) Legyen csak minél több román emigráns nálunk. Ismerjenek meg minket, akit ismernek, attól nem félnek, azt nehezebb gyűlölni. Terjedjen csak el a híre, hogy mi milyen jól bánunk a román menekültekkel. Tudják meg külföldön, főleg a minket mindig is gyanakvással figyelő antant-országok, jelesül Franciaország, hogy emberségesek vagyunk és nem gyűlöljük a románokat (sem), és együtt tudunk működni velük. Minél több személyes kapcsolat alakul ki, minél több román ismeri meg hazánkat, népünket (lásd Groza Péter) annál jobban oldódnak az ellentétek. De ehhez az kell, hogy mi tényleg szeretettel, egyenrangúan foglalkozzunk a hozzánk menekülőkkel. Tisztelettel: Mécs Imre Magyar Hitel Bank Rt . 1 13% kamatos kamattal megnövelve fizeti vissza azoknak a kedves ügyfeleinek a befektetett pénzét, akik még nem váltották vissza több mint 3 évvel ezelőtt vásárolt MHB letéti jegyeiket, s akiknek pénze így ma már nem gyarapodik tovább. Biztosak vagyunk benne, hogy ügyfeleink elégedettek voltak szolgáltatásainkkal, ezért bátran ajánljuk korszerű, a letéti jegyet felváltó konstrukciónkat, a "LÁNCHÍD" értékjegyet, mely a középtávú (1-3 éves) befektetések is ideális értékpapírja. § Bízzon bennünk! Mi az érem mindkét oldalát ismerjük. 3cc 01c 3 £ JBJM*mRYAR a partner | JrmrwMMwKrt bankházp Bartha Szabó József Grósz: A román fél nagyon makacs volt Emlékszem a Mécs úr által írott levélre - mondotta munkatársunknak Grósz Károly -, bár nem értem, miért lett egyszerre oly fontos. Pártelnökként és miniszterelnökként ezernél is több levelet kaptam havonta, így ha közölni akarja őket a sajtó, még sok-sok évig lesz munkája. A levelekkel, magától értetődően, nem én, hanem egy külön apparátus foglalkozott. Legtöbbjéről tehát nem is tudtam, tudhattam. A fontosabbnak véltek azonban a kezembe kerültek, Mécs úré is. - Ebben az ügyben akkor több telefont, faxot kaptunk, én magam is sok emberrel beszéltem, s leállítottuk a levélben említett emberek visszaadatását. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy ez a módszer nem megoldás, államközi megállapodások jelenthetnek csak garanciát. Az aradi találkozó egyik témaköre volt a menekültkérdés. A román fél nagyon makacs volt, de érdekes módon, egyáltalán nem zárkóztak el az elől, hogy a menekültek hivatalosan is kijöhessenek Romániából. Azaz ne menekültek, hanem kivándorlók legyenek. Ugyanakkor komoly és neves értelmiségi csoportok kerestek meg Erdélyből, kérve, hogy nagyon fontoljuk meg, mit teszünk, mert ugyan látszólag humánus ügyet gondozunk, képviselünk a menekültek fogadásával, közben azonban - ahogy ők fogalmaztak - a magyar ajkúak és az értelmiségiek távozása lefejezi, tönkreteszi az erdélyi magyar közösség szellemi és kulturális életét. Volt még egy másik, állambiztonsági szempont is: emlékszem, pontos információink voltak arról, hogy a románok átdobnak ügynököket is. Konkrét ügyek voltak. Néhány visszaküldésről egészen biztosan tudom, hogy ez állt a hátterében. Ugyanis azt akarták mindenáron bebizonyítani, hogy nem tartjuk be a korábbi államközi szerződést, mert menedéket adunk az átszökőknek. Valóban nem tartottuk be, ám akikről világosan és egyértelműen kiderült, hogy felderítési szándékkal, vagy provokációs célból küldték őket, azokat az államközi szerződés értelmében a magyar hatóságok visszaküldték Romániába. A kívülállók persze - mit sem sejtve erről - csak azt látták, kegyetlenek a magyar hatóságok. - Miközben teljesen megértettem Mécs úr jogos aggodalmát, felháborodását, tisztában voltam azzal is, hogy húszezer menekült ügye egy-két ember sorsának elrendezésével nem oldható meg. Arról nem is szólva, hogy nem voltunk felkészülve a menekült- és bevándorló hullám fogadására, az ügyről mondotta munkatársunknak Grósz Károly.