Népszabadság, 1992. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-01 / 181. szám
1992. augusztus 1., szombat________________NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT Szerbia is felismerte a jó viszony fontosságát Jeszenszky Géza külügyminiszter nyilatkozik lapunknak A szerb vezetés hosszú idő után magáévá tette azt az álláspontot, hogy Szerbiának is érdekében áll a Magyarországgal fenntartott jó viszony - nyilatkozta a Népszabadságnak Jeszenszky Géza külügyminiszter. A magyar diplomácia irányítóját Panics szerb miniszterelnök és Jovanovics külügyminiszter csütörtöki látogatásáról kérdeztük. - Nem csupán az optimista amerikai üzletember Panics, de a fegyelmezett gondolkozású szerb külügyminiszter is békeüzenetet hozott Budapestre. Boszniában a béke ugyan rendkívül távolinak tűnik, de elfogadhatónak tartom a két szerb politikusnak azt az állítását, hogy jó szándékkal megteremthető a béke. Nagyon fontos, hogy a szerb politikusok immár megosztott felelősségről beszélnek Bosznia ügyében. Nem Magyarország feladata eldönteni, hogy kit milyen mértékű felelősség terhel, de ebben az álláspontban már megtalálható az önkritika. Panics és Jovanovics is elítéli azokat a vérengzéseket, amelyeket sokszor valóban nehezen azonosítható egyének, csoportok követnek el. Vannak olyan vélemények, miszerint Milan Panics és a hagyományos szerbvezetés között lényegi különbség van. Én ezt nemm tapasztaltam, és nagyon örülök annak, hogy Jovanovics külügyminiszter is azt az álláspontot képviselte, mint miniszterelnöke. A szerb vezetés hosszú idő után magáévá tette azt az álláspontot, hogy Szerbiai érdeke is a Magyarországgal folytatott jó viszony, így talán lekerül a napirendről a magyar szándékok hosszú időn keresztül tapasztalt szándékos félremagyarázása. Egyben lehetőség nyílhat arra, hogy a szerb társadalom félrevezetett része is megértse a valódi magyar szándékokat. A politikusoknak mindent meg kell tenni azért, hogy az egymás országaiból származó hiteles információk eljussanak a szélesebb közvéleményhez. Ha ugyanis kiengedjük a palackból a szomszédra való gyanakvás szörnyét, akkor azt már nagyon nehéz visszazárni. Magyarországnak eddig is jó kapcsolata volt a szerb ellenzékkel. Reményt keltő a kétoldalú viszonyban, ha a szerb kormány is csatlakozik ehhez a törekvéshez. Természetesen jeleztük a tárgyalásokon, hogy egyeztetve más európai országokkal szigorúan betartjuk az embargót. Panics miniszterelnök felvetését, hogy Budapesten tartsák meg a tervezett békekonferenciát igen érdekesnek találták. Sokan már eddig is furcsának találták azt, hogy a délszláv vezetők fél Európán átrepülve hol Hágában, hol Londonban tárgyaltak egymással. Ha valamennyi résztvevő elfogadja, Magyarország szívesen ad otthont bármilyen találkozónak, vagy akár egy Jugoszláviakonferenciának is. - Ön szerint van olyan valós hatalom Panics kezében, amellyel meg tudja akadályozni a további vérontást? - Nem vonom kétségbe Milán Panics jó szándékát. Azt, hogy mennyiben képes az öldöklés megállítására, az események fogják megmutatni. Száz nap türelmi időt mindenképpen lehet adni a belső szerb rendteremtésre, de a boszniai háború lezárásához, illetve mindazon tényezők megszüntetéséhez, amelyek oly mértékben nyugtalanítják a magyar társadalmat és a vajdasági magyarokat biztos, hogy nincs szükség tíz napra sem. Sokatmondó lesz, hogyan dönt a szerb parlament az amnesztia ügyében. Ez ugyan kisebb jelentőségű kérdés, de növelné a bizalmat Szerbia iránt, ha kedvező határozat születne. - Milán Panics tegnapi sajtóértekezletén egyetlen magyar vezető sem volt ott... - Ennek oka az volt, hogy ezt a sajtóértekezletet Panics és kísérete rendezte. Egyébként maga a látogatás sem volt hivatalos jellegű, hiszen Panics miniszterelnök hazánkon átutazóban szakított időt a tárgyalásokra. Szalai Zoltán ja újLá-ma-jf'ődui | Národná Obroda Újrafogalmazni a magyar identitást Ha a magyar politikai befolyásolások gyöngíteni fogják a magyar kisebbségek azon államok iránti lojalitását, mely államokban ezek a kisebbségek élnek, akkor aligha lehet majd csodálkozni azon, ha ezek az államok keresni fogják e folyamat visszafordíthatóságának módozatait - írja a pozsonyi Národná Obroda pénteki számában Svetoslav Bombík. Írásában a szerző azt fejtegeti, hogyan és milyen mértékben határozza meg a magyar identitástudatot a „trianoni trauma”. Megállapítása szerint a magyarok szeme előtt állandóan ott lebeg a kérdés: „elfogadni-e a Versailles utáni status quót, vagy megkockáztatni ez állapot revíziójának az európai béke kérdését is tartalmazó veszélyeit? ” Elismeri, hogy „Trianonnal megbékélni minden bizonnyal nem lehet könnyű és a mai Közép-Európa problémái közül sokat azok a győztes nagyhatalmak teremtettek meg, melyek az első világháborút követően nem éppen jóindulattal viseltettek Magyarország iránt”. A szerző úgy ítéli meg, hogy a magyar kérdés megoldása nem is annyira a politika, mint inkább a kultúra kérdése, hiszen a nemzeti identitástudatot egyfajta „értékstruktúra” is képezi. Ezért, amikor értékekről beszélünk, akkor a kultúráról beszélünk - írja. Summázata szerint a „magyar kérdést elsősorban a magyar kultúra értékeit megteremtő alkotóknak e kultúra közvetítésével és eszközeivel kell megoldaniok. Ez a megoldás de facto a magyar identitás újrafogalmazását, a trianoni döntéssel történő megbékélést jelenti. A magyar identitás fogalmának újraértelmezése azt eredményezné, hogy megszabadulnának XX. századi történelmük traumatudatától”. A szerző megállapítása szerint: „Annak ellenére, hogy a magyar kisebbségek a lakosság legmagasabb életszínvonalát és kulturális standardját élvező rétegéhez tartoznak, a magyar kormány kisebbségi politikája állandó idegességet teremt a közép-európai kapcsolatokban.” (MTI) *É41 TÖRÖK RENDŐRFŐNÖK BUDAPESTEN Közösen a kábítószer-csempészet ellen A Belügyminisztérium meghívására az elmúlt hetet Magyarországon töltötte Yilmaz Ergun Törökország rendőrfőkapitánya. Pénteken, a dr. Pintér Sándor vezérőrnaggyal, Magyarország rendőrfőnökével folytatott tanácskozás után mindkét főkapitány úgy nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy bár a két rendőrség együttműködési megállapodását csak szeptemberben írják alá Ankarában, a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása már a legközelebbi jövőben együttes munkával folytatódik. Yilmaz Ergun a Népszabadság kérdésére válaszolva leszögezte: - Sokak hiedelmével ellentétben Törökország is csak tranzit útvonala a Nyugat-Európát ellátó kábítószercsempészeknek. Évente több mint egy tonna heroint fognak el a török bűnüldözők, többnyire a Távol- Keletről, illetve Törökország déli szomszédaiban termelt árut. A főkapitány elismerte, hogy minden próbálkozásuk ellenére sok török kamionos vállal járművével kábítószer-csempészetet. Ahhoz azonban, hogy feltérképezhessék azokat a - sejtéseik szerint - kelet-törökországi raktárakat, ahonnan a „fehér por”, a heroin útnak indul a hírhedt balkáni úton, szükségük van minden információra, amivel csak a szóban forgó útvonalon fekvő országok szolgálni tudnak. A Magyarországra nagy számban érkező illegális bevándorlókról szólva a török rendőrfőkapitány elmondta, hogy sajnos sok szegény embert megtévesztenek az embercsempészetre szakosodott bűnbandák. Kérdésünkre, miszerint igaz-e, hogy Isztambulban több tucat „utazási iroda” csak az illegális kivándorlók utaztatásának szervezésével foglalkozik Yilmaz Ergun azt felelte: - Pontosan nem tudjuk hány utazási irodának álcázott embercsempészközpont működik Isztambulban. Az elmúlt évben több iroda is gyanúba keveredett, négyről sikerült a bíróság előtt bebizonyítani, hogy valójában embercsempészetből élnek. Azoknak a bíróság azonnali hatállyal be is vonta a működési engedélyét. A főkapitány Kerepestarcsán szerzett személyes tapasztalataira utalva kérte magyar kollégáit, hogy a jövőben még több információt adjanak munkatársainak a Magyarországon elfogott illegális bevándorlókról, a török állampolgárságú embercsempészekről, hogy Törökország minél hatékonyabban léphessen fel a „kiutaztató bűnszövetkezetekkel” szemben. F. Gy. A. BOROS JENŐ FELVÉTELE A kutya kábítószer után kutat Csehszlovákia: röghöz kötött kuponok (Prágai tudósítónktól) Az úgynevezett „kuponos” privatizáció második fordulójában a vagyonjegy tulajdonosok nemzeti hovatartozásuktól függően szerezhetnek tulajdont Csehországban vagy Szlovákiában - erről állapodott meg a két köztársasági kormány privatizációs minisztere. A miniszterek pozsonyi találkozójuk után bejelentették: javasolják kormányaiknak, hogy a kuponos privatizáció következő fordulójának szabályait változtassák meg. Azt tervezik, hogy a Cseh Köztársaságban élők csak Csehországban, míg a Szlovákiában honos vagyonjegybirtokosok kizárólag a keleti országrészben juthassanak vagyonrészhez. Eddig a privatizálandó vállalatok részvényeinek megszerzésére Szlovákiából és Csehországból jelentkező kupontulajdonosok egyaránt jelentkezhettek, függetlenül attól, hogy a privatizálandó vállalat melyik országrészben található. Összesen több mint nyolcmillió állampolgár váltotta ki Csehszlovákiában a „kuponkönyvét”, amelynek segítségével állampolgári jogon juthat részvényekhez olyan állami vállalatoknál, amelyeket részben, vagy egészben privatizálnak. Az ellenzéki pártok pénteken változatlan hevességgel bírálták a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Polgári Demokratikus Párt megállapodását a föderáció megszüntetésére. A Szlovák Szociáldemokrata Párt alelnöke pozsonyi sajtóértekezletén amellett érvelt, hogy több területen meg kellene őrizni az ügyek közös vitelét. Bejelentették egyúttal, hogy a Szocialista Internacionálé berlini kongresszusán Alexander Dubceket a Szocintern elnökhelyettesévé jelölik. Prágában tartott sajtóértekezletén Duray Miklós, az Együttélés elnöke gyakorlatilag kész ténynek minősítette, a csehszlovák föderáció felszámolását. Bejelentette, hogy a hét első felében tárgyal Václav Klaus cseh kormányfővel, főként kisebbségi ügyekről. K. T. Elévülés Egy nagy falu, valahol Magyarországon. Olyan átlagos fajta. Egyelőre túl nagy bajok nem sújtják, az országosnál jobb itt a helyzet, az épkézláb emberek állják a nehéz idők gazdasági viharait. A helyi politika, amelynek viharai már jóval nagyobbak, a népet nemigen érdeklik, nem is sokat tud róluk. Ő a gazdasági túléléssel bíbelődik, s nem eredménytelenül. Van azonban ebben a nagyközségben egy számottevő réteg, amely úgy látja, az átalakulás nem megfelelő ütemben és nem megfelelő módon megy végbe. A falu vezetésében ugyanis személyes torzsalkodások, rágalmazások, immár csillapíthatatlan dühök, visszavonhatatlan sértések, orvosolhatatlan sérelmek hátráltatják, torzítják a munkát. Az említett réteghez tartozók összedugják a fejüket, valamit kéne csinálni. Valamiféle társulást, amelyben minden jót akaró embernek helye lenne, pártállásra való tekintet nélkül. Egy társulást: a faluért. Igen egészséges reakció ez a helyi politika visszatetsző megnyilvánulásaira. Gondolom, a világ minden demokráciájában valahogy ilyenformán születtek a különféle szerveződések, egyesületek, s mint tudjuk, mi ezeknek még nagyon híján vagyunk. Egyebek között ez is okozója, hogy a helyi és nem helyi politika - ellensúlyozó és ellenőrző partnerek híján - egyaránt szerepzavarban szenved. Szóval születőben az egyesület, sőt már itt is áll előttünk tervekkel, programokkal. Most már csak elnök kéne. Valami komoly, okos, az egész község által ismert és tisztelt ember. Van ilyen. Nemrégiben települt haza Nyugatról. Egy férfi, akit még emigrációban élt, csak áldó szóval emlegettek itthon. Mert annyi jót tett a községért. Csakhogy olyan gazdálkodási formákat ötölt ki, amelyek, ha akarom, törvényesek, ha akarom, nem. Már hogy abban az időben, két évtizeddel ezelőtt. S amikor 1972-ben jött a reformellenes támadás, a megyei elvtársak úgy akarták, hogy a mi emberünk tevékenysége törvénytelen legyen. Ahogy a faluban mondják, már fertőtlenítve volt a börtöncellája, amikor az utolsó pillanatban „disszidált”. Nyugaton ötvenévesen fényes karriert futott be, s most hazatért gazdagon. Hát volna-e tőle alkalmasabb ember a tisztségre? Ám némelyek mégis fészkelődnek. S valaki, egyáltalán nem támadóan, sőt óvóan, némiképp félszegen is megjegyzi: De hát P. bácsi a múlt rendszerben egy ideig párttitkár volt a munkahelyén. Dermedt csend, utána vita. Végül a józan ész kerekedik felül. Valahogy így, azért az a húsz év emigráció mégis csak ellensúlyozza a párttitkárságot. Én meg elgondolkodom: mennyi idő kell ahhoz, hogy elévüljenek a... Nem bűnök, mert P. bácsi soha semmiféle bűnt nem követett el. Nem a bűnök tehát, hanem a bélyegek. S aztán azon is tűnődöm, hogy nincs még három éve, amikor szó sem volt erről a bélyegesdiről. S hogy milyen hamar gyökeret vert értelmes fejekben. Aztán azon töprengek, hogy milyen rövid idő kell hozzá, hogy régebbi „fortélyos félelmek” helyett újabbak igazgassák az embereket. Hovanyecz László Topless A londoni hetilap azt írja, hogy Kanadában alkotmányjogi válság fenyeget. Az észak-amerikai országban a közelmúltban többször tüntetett több száz nő amiatt, hogy egy bizonyos miss Jacobot 75 kanadai dollárra büntették meg illetlen magaviselet, illetve viselethiány miatt. A hölgy ugyanis pucér felsőtesttel jelent meg a nyilvánosság előtt. A jogvédők szerint ez a büntetés sérti a férfiak és nők törvény előtti egyenjogúságát, mert hiszen a szőrös kanadai hímmellek nyilvános bemutatását semmiféle szabály nem akadályozza. Lehetne most persze amúgy nyáriasan, uborkaszezonilag - élcelődni ezen felsóhajtva: lám nekik nincs más bajuk, bár a miénk lenne ez a probléma. A kanadai társadalmi mozgalom persze nem csupán ilyen nyári politika. Úgy érzem, hogy éppen a normális társadalmak sajátja a hasonló jogvita, ahol az embernek a saját teste feletti rendelkezése társadalmi kérdéssé válik. A toplesshez való jog nem tartozik az élethez elengedhetetlenül szükséges dolgok közé, s hiba lenne összehasonlítani például az abortuszüggyel. Pedig némi hasonlóság van benne. A felelősség és az egyéni boldogulás kérdései keverednek itt vallási és etikai parancsolatokkal. Egyénnek és családnak kell döntenie - például Magyarországon - néha kilátástalan sorshelyzetekben arról, hogy hová neveli fel gyermekét. De erről már nagyon sokat beszéltek, vitatkoztak és hamarosan újból beindul a vita, mert az Országgyűlést sürgeti a feladat: törvényt kell hoznia! 1992 egyébként is világszerte az „abortusz éve”. Németországban liberalizálták, az Egyesült Államokban hevesen vitatkoznak róla a választási kampányban, Lengyelországban pedig erős egyházi nyomásra - lényegében betiltották. Mindenütt - úgy tűnik - két fő felfogás viaskodik egymással. Az egyik magát életpártinak nevezi, az abortuszt gyilkosságnak tartja, és tagadja az anya jogát, hogy a magzat sorsáról döntsön. A másik valahogy úgy vélekedik, hogy a magzat a „nő testének része” ezért dönthet róla, egyébként is a nő élethelyzete szabja meg a gyermeknevelés lehetőségét. A minapi Népszavában nyilatkozott dr. Pusztai Erzsébet népjóléti minisztériumi államtitkár. Elmondta, hogy ő olyan tervezetet ajánl a parlamentnek, ami lehetővé tenné a nőnek, hogy válsághelyzetben elvetesse magzatát. Az orvos-politikus azt is mondta, hogy minden erejét beveti, hogy javaslatának megnyerje a képviselőket. Vajon sikeres lesz-e? Bizonyos, hogy a nyár folyamán még nagy viták lesznek erről, s ha ez komolyan, civilizáltan történik, akkor bízhatunk benne, hogy a magyar politika normálisabb mederbe kerül. Mert emberi és közösségi jogokról, a nő személyiségéről, az élet filozófiájáról lesz szó, s ezt kell majd valahogy összeegyeztetni a törvénnyel. Ám könnyen vehet a vita más irányt s ideológiai kérdéssé válhat. A gyermekszülés akkor a nemzettel kapcsolatos női kötelességként jelenik meg, a szabályozás etikai követelményei tételes vallások dogmáival keverednek, s az emberi sorsok sikoltása nem hallatszik majd a sámándobok zajától. Manapság befolyásos politikusok olyan deklarációkat írnak alá, amelyekben az egyéni szabadságjogok túlzott elszabadulásának veszélyeire figyelmeztetnek, a nemzetgyilkos kozmopolitizmus rémével riogatnak. Ezt teszik itt különböző címkéjű politikusok legalább hetven éve. Pedig boldog nemzet csak olyan polgárokból alakulhat, akiknek a lehető legtöbb a szabadságuk és a lehető legnagyobb belátásuk van. Hogy a melltartó nem viselése ide tartozik-e? Nem tudom, ez egyelőre még csak a kanadai honleányok problémája. Miklós Gábor 3