Népszabadság, 1992. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-11 / 215. szám
OTTHONI MOZI A sémák lázadása A Science fictiont az Isten is, az ember is a gátlástalan sémagyártásra teremtette. Én bizony a műfajt nem, csakis a kivételeit becsülöm. Az egyik legszebb a Westworld, Michael Crichton (a Róma és a Gyilkos robotok rendezője) 1973-as szerzői filmje, magyar címén Feltámad a Vadnyugat. Yul Brynner, Richard Benjámin, James Brolin a főszereplői. Egy üdülőközpont a régi Róma, a várkastélyos középkor s az 1980-as Vadnyugat díszletét kínálja a vastagpénzűeknek, az emberekhez megszólalásig hasonló „korabeli” robotokkal. A vendégek gátlástalanul kiélhetik ösztöneiket. Szex, romantika, erőszak. Ráismerhetünk: ez voltaképpen a legközönségesebb hollywoodi átlagmozi szentségtelen háromsága. Csakhogy hibákat kezdenek észlelni a számítóközpontban, majd a robotok viselkedésében. S nem találják az okát a nagyokos szakemberek. A vicc komolyra fordul. A robotok bosszút állnak megaláztatásaikért. A robotlázadás vissza-visszatérő témája a sci-fiben szinte jelképes: a sémák lázadnak föl kiagyalóik ellen. De Crichtonnak ebben a mesterművében - amely szerény kivitelével nyomába sem léphet a későbbi, újhollywoodi szuperprodukcióknak, gondolatiságával viszont fényévnyire jár előttük - többről van szó. Arról, hogy nem lehet büntetlenül mindent csinálnia az embernek. Még képzelnie sem. Azt például, hogy mindenható ura a technikának. Hogy szabad lehet akár csupán szabad idejében is a társadalmi kötelmektől. És persze, szőkébben szemlélve, lesújtó kritikája ez a hollywoodi film Hollywood egész erkölcsi és művészi gátlástalanságának. (InterCom.) Cs. K. 1992. szeptember 11., péntek NÉPSZABADSÁG - KULTÚRA -—■■■! . I I I Kuroszava szava Kuroszava Akira - hadd emlékeztessem olvasóinkat arra a folyton elfelejtett nyelvi tényre, hogy vannak népek, amelyeknél a személyek vezetékneve elöl áll, ilyen például a japán, a volof vagy a magyar - nevezetes önéletírásában szinte másról sem beszél történetek elbeszélésével, emlékek fölidézésével, mint arról, hogy mikor, hol, kitől, mely alkalomból mit tanult. Ha van jó pap, aki hőstig tanul, az Kuroszava Akira, a nagy japán filmalkotó művész. És éppen ezért, megérthetőleg, nagyon vigyáz rá mindenkor, hogy ne legyen kioktatója közönségének. S lám, egy ízben, a Shakespeare-drámából japán történelmi parabolává átformált, Lear királyból lett Ran (Káosz) című, 1985-ben bemutatott filmjének végén mégis valósággal szájbarágva mondatja ki egyik szereplőjével a fontosnak tartott tanulságot: „Nincs Isten, nincs Buddha, csak a puszta égbolt”. S szinte törvényszerűen várható viselkedési fordulattal tagadja aztán didaktikus „félrelépését” utólagos nyilatkozataiban. („Amikor filmet csinál az ember, gondolnia kell a közönség kielégítésére, s ez azt jelenti, hogy a saját maga kielégítésére is. Nem vonok le szándékoltan tanulságokat a filmjeiben. Személyiségem, gondolataim megnyilvánulnak bennük, de nem keverem össze a mozit meg a pedagógiát. A film az én számomra sokoldalú kristály. Nézze ki ki a maga szemszögéből, műveltségi színvonala, életkora, várakozása szerint.”) Kuroszavának hosszú magánharca volt hosszú élete során a zen-buddhizmussal. Az európai néző erre legföljebb a vállát vonogatja. Éppúgy, gondolom, ahogy a keleti emberek nem feledendő: földtekénk lakosságának nagy többsége ők, ha azt hallanák, hogy „nincs Krisztus, csak a puszta égbolt”. Szükségünk van egy-egy ilyen japán vagy egyéb meglepetésre ahhoz, hogy ráébredjünk néhanap: a helyi érték, az helyi érték. Valami más az egyetemes, mint amire ráfogjuk. Kuroszava amúgy nem akar kioktatni bennünket, csak oktatni. Fölkapjuk ugyan a fejünket filmjének föntebb idézett mondatán, de ha belegondolunk, rájövünk, hogy az alkotó számára ez bár fontos, de nem a legfontosabb közlendő, csak egy mellékállomás gondolatvonulatának magisztrálján. Nem is épp erre gondolt ő, amikor idézett nyilatkozatában elutasította magától a didaktikusság amúgy el sem hangzott vádját. Hanem így folytatta mondókáját: „Nem vagyok híve az »értők« számára készített filmeknek. Lehetőséget kell hagyni a választásra, a néző szabadon választott értelmezésére. De úgy gondolom, hogy a Ran-ból senki sem értette másként a mondottakat, még hogyha lehetnek is árnyalatnyi eltérések a fölfogásukban. Amikor például Hidetora szavaira: »Utat tévesztettem*, Kyoami azt válaszolja: »Az emberek mindig utat tévesztenek*, a továbbiakban, azt hiszem, világos, hogy a film hősei »utat tévesztenek”.” Hidetora nagyúr , a japán „Lear király” és a japán történelmi valóságban sosem létező Bolondja (a Kuroszava-filmben egy híres nőimitátor-táncos játszotta személyi szórakoztató és kísérő) párbeszéde ez. Csakugyan félreérthetetlen szavak. Ám Kuroszava végső szava ebben a filmjében képpel mondott szó. A szakadék szélén tántorgó vak képével fejeződik be a japán történelmi káosz filmje. Japán? Csak? Ó, nem. Itt már messze túl vagyunk a helyi értékeken. Ahogy Shakespeare sem csak angol, úgy Kuroszava sem csak japán. Micsoda ostobaság volna Shakespeare-ben legfőbb értéknek vélni az angolságot. Micsoda dőreség Kuroszavában a japánságát helyezni minden erénye fölé. Kuroszava szava japánul szól, de az egész emberiséget oktatja. S tőle elviseljük. Minthogy magas művészetről van szó, nem csodálkozhatunk rajta, hogy kaotikus jelenünkben csak egy moziban játsszák ezt a remekművet kétmilliós, Európának számító, világkiállításról és magyarságról fecsegő fővárosunkban, a Filmintézet Örökmozgójában. Csala Károly Mocsár A napokban olvashattunk arról a tervről, hogy fiatalok lelkes csoportja vissza kíván mocsarasítani földeket a korábban lecsapoltakból, hogy azokon az ősmagyarok településének mását fölépítse. A hír szerint e romantikus elképzelést máris támogatja egy jó nevű alapítvány. Meglehet, a dolognak olyannyira híre megy, hogy bizonyos politikai áramlatok is fölkapják, s néhány kalandvágyó ifjú ötletéből akár ifjúsági mozgalommá is duzzadhat. A régi magyar táj és az ősi magyar szokások értékeit zászlóra tűzve visszamocsarasítási táborokban gyülekeznek majd az ifjak, s munkabrigádokban versenyeznek, ki hány négyzetmétert hódított vissza a termőföldtől a lápnak, a lidércfénynek, s - remélhetően - a lápi manók, tündérek világának, no meg az ősmagyar mítoszoknak. Hiába, történelmi forduló tanúi vagyunk, s ilyenkor minálunk már szinte törvényszerűen vagy modernizációs, vagy ellenmodernizációs hullámok lepik el a partot - az uralomra törő, vagy a hatalmat már birtokló ideológia természete szerint. Elképzelhető, hogy a visszamocsarasítást és az ősmagyar romantikát manapság a becsvágyó konzervativizmus ellenmodernizációs dagálya kapja vállára, ahogy évtizedekkel ezelőtt hasonlót tett egy másik nagyravágyó ideológia, amely azonban - a mostanival ellentétben - a modernizáció jegyében szervezett országos mozgalmat a Hanság lecsapolására. Szeretném rögtön tisztázni, hogy mindaddig, amíg a mostani visszamocsarasítási ötlet valóban csupán fiatalok egy csoportjának terve, s nem kapcsolódik politikai célokhoz, ideológiákhoz, számomra rokonszenves és megvalósításához csak sikereket kívánhatok. Abban a pillanatban azonban, ha már ennél többről lenne szó, belépne nálam a Hanság-effektus és aggódni kezdenék. A rádió Kossuth-klub Fültanú című keddi műsorában Markovits Ferenc és Mélykúti Ilona a Hanság lecsapolásáról készített remek dokumentum-összeállítása rendkívül időszerűen idézte fel, amikor egy hegemóniára törő ideológia jegyében fellépő politika nagyszabású környezet-átalakító programot hirdet, s ahhoz mozgalmat toboroz, kihasználva a gyanútlan közösségi lelkesedést, de nem számolva a politikai akció gazdasági, ökológiai és társadalmi következményeivel. Mint az a műsorból is kiderült, a szovjet „szűzföld-program” honi átültetése sok gazdasági eredményt nem hozott, annál több problémát okozott, s a hajdanán napi három köbméter föld kiásását vállaló egykori diákok ma már csak abban reménykednek, hogy jóvátehetetlen hibát akkor nem követtek el. Valamennyien reménykedjünk, hogy most legalább mi nem követünk el, vagy helyettünk mások nem követnek el jóvátehetetlen hibákat. S ehhez - ha nem is elegendő sok ilyen józan emlékeztető műsorra szükség lesz még. Varsányi Gyula Lelki egészségvédelem Honffy Pál - a Tankönyvkiadó egykori irodalmi-anyanyelvi szerkesztője, főszerkesztője - másfél éve alakította magán-tankönyvkiadóját, a Honffy Kiadót, amely erkölcstansorozatával valósággal berobbant az iskolákba. A Lelki egészségtan négy kötetét, A szeretetről, Én és a világ, A jellem értékei és hibái, valamint a közelmúltban megjelent Értelmes élet című kiadványokat a 3. és a 4., illetve az 5. és a 6. osztályosoknak szánta. - Hogyan született ez a könyvsorozat? - Olyan témakört kerestem, amely voltaképpen hiányzik a tankönyvkiadásból, de közben egyre nagyobb az igény rá, így jutottam el az erkölcstanhoz. Tudtam arról, hogy a főváros XI. kerületében, a Kecskeméti József úti iskolában Zsíros Lajosné vezetésével évek óta egy sajátos pedagógiai program alapján folyik a gyerekek erkölcsi nevelése. Házilag gyártottak maguknak tankönyvet hozzá, ami nagyon megtetszett, de a köz számára is fogyaszthatóvá kellett tenni. Megállapodtunk, hogy néhány változtatással, bővítéssel és jeles emberektől vett idézetekkel színesebbé, érdekesebbé tesszük a füzeteket, így készültek el a Lelki egészségtan kötetei, írói az iskola tanárai, akik az előzményfüzeteket készítették és jómagam. - Erkölcsi szabályok gyűjteményéről van szó? - Szó sincs róla! A legfőbb jellegzetessége éppen az, hogy nem szabálygyűjtemény. A jó erkölcsi alapgondolatokat úgy próbáltuk összerakni, hogy a könyvben fölbukkanó kérdésekre ne lehessen egyértelmű, parancsszerű válaszokat adni. Azt szeretnénk, ha a gyerek gondolkodva, választásra késztetve, önmaga jutna el a felismerésig, az ítéletalkotásig. Kérem is mindig a tanítókat, tanárokat, ne akarják mindenáron a saját álláspontjukat érvényesíteni. S ne várjanak gyors, azonnali eredményt, hiszen ez nem számtanpélda. A lélek reagálása a külvilágra hosszú, bonyolult, ellentmondásos folyamat. Az erkölcsi nevelés sajátossága pedig éppen abban van, hogy akkor lesz maradandó, ha a tanuló nem szentenciákat kap, nem biflázandó törvényeket, hanem önmaga jön rá a helyes válaszra. Ma sokan úgy gondolják, ha erkölcsről beszélünk, az csak valláserkölcs lehet, hiszen kizárólag az segítheti a meghasonlott ember megújhodását. E sorozat is erre épít? - Nem vagyunk sem vallásbarátok, sem vallásellenesek, sem ateisták, sem istenhívők. Nem beszélünk a vallás ellen, de mellette sem. Persze, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen az egész európai kultúra ebben gyökerezik. Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség gondolatvilágát a kisdiákok elé tárjuk, a kötetek szellemisége mégis inkább világi, mint vallási. Az európai kultúra három alappillérére építünk, a zsidó, a keresztény és az antik hagyományokra, és természetesen a mai világ gondolati áramlataira. - Mit tanítanak például a hitről? - Megmagyarázzuk a gyerekeknek, hogy a hiten korántsem csupán a vallási hitet kell érteni, hiszen az sokkal tágabb fogalom. A hit elsősorban a nemes emberi dolgokba vetett meggyőződés. Személyes bizonyosság arról, amire nincs kézzelfogható bizonyíték. Lehet hinni Istenben, egy eszmében, egy ember szavában, a magunk képességeiben, mások jószándékában, a boldogabb jövőben. A példatár kimeríthetetlen. Bibliai, történelmi, irodalmi példázatokkal igyekszünk fajsúlyosabbá tenni a megállapításokat, amelyekhez természetesen szükség van a gyerekek tapasztalatára is. - Hogyan fogadták a pedagógusok a könyveket? - Örömmel, egyetértőn. A megrendelések rohamos növekedése is bizonyítja, hogy szükség van rá. Az első kiadás ötezres példányszáma mára tizenötezerre nőtt. Ma már ezernyolcszáz intézménnyel, az általános iskolák felével állok üzleti kapcsolatban. Ami a legnagyobb elismerés a kiadónak, hogy a pedagógusok egymásnak ajánlják a könyveket, gyorsan terjed a sorozat híre. - Megjegyzések, bírálatok ? - Természetesen ezekből is akad bőven, s ennek örülök. Mert aki bírál, az jobbítani akar. Éppen ezért nem is elégszem meg a levelekkel, járom az ország iskoláit, hogy részletesen megismerhessem a kifogásokat, az igényeket, s azokat az újabb kiadásokban kamatoztathassam. Győri György 11 Tinédzserek a történelemben (Munkatársunktól) Ha megkérdeznék önöktől, miféle táncokat ropnak a mai tizenévesek, nyilván sok minden eszükbe jutna, de száz az egyhez fogadnám, hogy a pavane-t, a branle-t, vagy a menüettet egyikük sem említené. Pedig akad egy budapesti tinédzsercsoport, amely immár öt esztendeje ezeket a táncokat, meg a gagliarde-ot, a francia négyest és a palotást járja, mivel az 1988-ban alakult Garabonciás Együttes történelmi játékaiban az előbb felsoroltak rendre megelevenednek. Ne haragudjon, ha elsőre nem „művészkedem”, de nyilván nem olcsó mulatság történelmi dalokat és táncokat előadni, korabeli jelmezekben. Ilyen jól állnak? - kérdeztem Váradi Istvánt, az együttes (már nem tinédzser korú) vezetőjét. - Ne higgyen a látszatnak - válaszolta. - Egyetlen jelmezkészletünk van, ez azonban fregoli, azaz többféle ruhává alakítható. Ugyanazzal a garnitúrával tudunk középkoriak és múlt századiak is lenni... Másrészt innen, a Ferencvárosi Művelődési Központból, amely otthont adott ennek a gyermektársulatnak, örökösen pályázatokat, írok, hol a Művelődési Minisztériumnak, hol az önkormányzatoknak, hol a bankoknak. Hogy ne legyek hálátlan, azt mondom: némi sikerrel. - És mennyire sikeres az együttes? - A gyerekek általában szeretik a történelmet, hát még akkor, ha játékos formában idézik fel nekik, így aztán egyszerre hasznos és szórakoztató, amit csinálunk, ezért harminctagú csoportunk rendszeres vendég az ország művelődési házaiban. De volt már egész estét betöltő műsorunk a Pesti Vigadóban, valamint Bécsben, vagy a németországi Immenstadtban is. - Honnan tanulták a gyerekek, mondjuk, a branle-t? - Profi tánc-, illetve pantomimtanárunktól, Aranyos Ágotától és Tarcsa Zoltántól. - Zenekaruk is van? - Az még nincs, de remélem, néhány év múlva lesz, mert második esztendeje működik a régizene-stúdiónk, amelyben a korabeli hangszerekkel ismerkednek a gyerekek. Menüett KISS JÚLIA FELVÉTELE - Milyen korú gyerekekről van szó? - Együttesünk nyolc-tizennégy éves diákokból áll, de a csoport összetétele folytonosan változik, hiszen az általános iskolát kijárók elköszönnek tőlünk. Várjuk viszont az újabb jelentkezőket, mert nem szeretnénk, ha egyszer magáról a Garabonciás Együttesről is azt mondanák: ma már csak történelem... DUNA INTERSERVICE A CÉL VÁLASZTJA AZ ESZKÖZT: MITSUBISHI 1+4 személyes, platós terepjáró áruszállító. 3 év vagy 100 000 km garancia. Budapest III., Zay u. 24. Telefon/fax: 188-9175A MITSUBISHI MOTORS nsSSigBStiH ■ miH*5*^^