Népszabadság, 1996. április (54. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-01 / 77. szám

1996. április 1., hétfő KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT: NÉPSZABADSÁG 3 Kéthavonta tájékoztatás az EU-reformról A maastrichti szerződést felülvizsgáló kormányközi konferenciá­tól (IGC) mindenekelőtt azt várjuk, hogy megerősítse a tagfelvé­teli folyamat menetrendjét. Ugyanakkor reméljük, hogy az IGC- ről adott rendszeres tájékoztatás olyan kétoldalú kommunikáció­ra ad majd lehetőséget, melynek során a társult országok kifejt­hetik véleményüket a napirenden szereplő kérdésekről - jelentet­te ki Somogyi Ferenc külügyi államtitkár Torinóban. Susanna Agnelli, az EU soros elnöki tisztét betöltő Itália kül­ügyminisztere szombat reggel tájékoztattta az EU-hoz társult országok képviselőit az Európai Tanács pénteki, rendívüli csúcs­­értekezletéről, illetve a kor­mányközi konferencia első, megnyitóüléséről. Somogyi Ferenc úgy értékelte: a konzultáció ténye az EU újabb elkötelezettségét jelenti a bővítés irányába, amit a Torinóban elfo­gadott IGC-mandátum is meg­erősített. Az unión belül megerő­södött az a nézet, mely szerint a mélyítés és a bővítés nem egy­mást kizáró, hanem egymást erő­sítő folyamat. A szombati kon­zultáció résztvevői kifejezték re­ményüket, hogy a kormányközi konferencia megerősíti a bővítés Madridban elfogadott menet­rendjét. Vagyis, hogy az IGC be­fejezése után hat hónappal - 1997 legvégén vagy 1998 elején - megkezdődnek a felvételi tár­gyalások a társult országokkal. A külügyi államtitkár alá­húzta: a kormányközi konfe­rencia napirendjén szereplő három fő témakör - az unió polgárközelségének erősítése, a hatékonyabb struktúra kiala­kítása, markánsabban megje­lenő közös külpolitika - olyan törekvéseket tartalmaz, me­lyeknek megvalósítása nem csupán a tagállamoknak, ha­nem a tagságra törekvő közép- és kelet-európai országoknak is érdeke. Úgy gondoljuk - hangsúlyozta Somogyi -, hogy a polgárközeli­­ség erősítése két szempontból is rendkívül fontos. Egyrészt olyan együttműködési területeken nö­velné az unió hatékonyságát, melyek a legközelebb állnak a mindennapi élethez. Olyan kihí­vásokkal néz szembe, mint a bű­nözés és a terrorizmus. Másrészt, ha az EU-tagországok lakossága közvetlenül is részese az integ­rációs folyamatnak, ez tovább növeli az EU egészének legitimi­tását. Reméljük - hangsúlyozta a diplomata -, hogy a struktúráról és a működési mechanizmusról a megbeszéléseken olyan kompro­misszumok születnek, melyek a csatlakozási tárgyalások befeje­zésekor alkalmassá teszik az EU-t új tagok, köztük Magyar­­ország befogadására. A kormányközi konferencia több szinten zajlik majd. Tori­nóban az állam- és kormányfők csúcstalálkozójával indult, majd a külügyminiszterek ülésével folytatódott. A jövőben ez kiegé­szül a külügyminiszterek megbí­­zottainak heti rendszerességű találkozóival. A miniszterek ha­vonta üléseznek majd, és ehhez igazítva kéthavonta kapnak tá­jékoztatást a társult országok képviselői a soros EU-elnöktől. Elképzelhető, hogy a strukturált párbeszéd keretében szükség esetén valamennyi EU-tagál­­lam, illetve a társult országok képviselői is találkoznak. „Több EU-tag kifejezte készségét, hogy - a hivatalos konzultációkon túl - kétoldalú találkozókat is tart­sunk” - közölte a külügyi állam­titkár, aki elmondta: Magyaror­szág ugyan még nem kapott hi­vatalos, írásos meghívót a június végi, firenzei EU-csúcsra, ám a meghívás szóban már több alka­lommal is elhangzott. Ami a koncepcionális elképze­léseket illeti, Somogyi szerint a bővülő Európai Unióban mindig lesznek olyan országok, melyek adott pillanatban készek és ké­pesek az integráció további sza­kaszába lépni. Tehát többsebes­ségű Európai Unó alakul ki. „Ezt mi természetesnek fogad­juk el” - fejtette ki az államtit­kár, aki ennek kapcsán két fon­tos szempontot hangsúlyozott. Magyarország szerint a többse­bességű Európa koncepciójának biztosítékokat kell tartalmaz­nia: ez az elképzelés nem jelenti más országok kirekesztését. Aki kész és képes rá, az részesévé válhasson a magasabb szintű in­tegrációnak. Vagyis a többse­bességű struktúra nem kérdője­lezheti meg az EU folyamatosan fennmaradó egységét. Somogyi Ferenc végezetül el­mondta: a tagfelvételi folyamat logikájából adódóan egyelőre nincs olyan elképzelés, hogy a társult országok egymással egyeztetve közös álláspontot képviseljenek a konzultációkon. Nagy Csaba Fejtő: Párbeszédet és igazságosságot! Fejtő Ferenc, Franciaországban élő író és történész meghívott vendégként vett részt az MSZP kongresszusán. Itt szerzett be­nyomásáról kérdeztük a nyu­gat-európai értelmiségi és poli­tikai körökben egyaránt nagy tekintélyű személyiséget, aki­nek Budapesten nemrég jelent meg könyve a szociáldemokrá­ciáról. Fejtő professzor elsősorban azt méltatta, hogy Horn Gyula beszédében és mások megnyil­vánulásaiban is a helyzetfelmé­rés komolyságát és a mindenfé­le demagógiától való távolság­­tartást tapasztalta. Nem hiány­zott a nehézségek számbavétele és az ezzel kapcsolatos önkriti­ka. A gondokkal kapcsolatban Fejtő Ferenc utalt arra, hogy a mindinkább egységesülő világ­­gazdaság soha nem látott pró­batétel elé állítja a szociálde­mokráciát, amely eddig nemzeti keretek között igyekezett jóléti államot teremteni. Ennek azon­ban vége. Ugyanakkor tartha­tatlan, amiről Horn Gyula szólt előadói beszédében: a társada­lom hetven százaléka az átala­kulás vesztesének érzi magát. Ezt nehéz orvosolni, de azért le­het enyhíteni. Az állam vezetői­nek a tömegtájékoztatási esz­közökön keresztül lenne kívá­natos párbeszédet kialakítani a társadalommal, meggyőzni azt arról, hogy az áldozatok nem hiábavalóak, miként Roosevelt elnök tette a harmincas évek nagy amerikai válsága idején. Ma a magyar csüggedt társada­lom benyomását kelti szemben a lengyellel vagy a már túlzot­tan is magabiztosnak tűnő Csehországgal. Olyanfajta len­dületre lenne szüksége ennek az országnak, amilyen 1945 után volt itt, amikor pedig sokkal ne­hezebb volt a helyzet, mint ma. Ehhez viszont nélkülözhetetlen az emberek igazságosság iránti vágyának a kielégítése. Nem egyenlősdiről van szó, hanem arról, hogy az állampolgárok érezzék, a kormány ered­ménnyel harcol a becstelenség ellen. Franciaországban elkép­zelhetetlen, hogy valaki tízezer forintnyi adót fizet, és Mercedes autóval jár. Amíg nincs mód jó­létet teremteni, addig legalább az igazságosságban lehessen bízni. Ez jellegzetesen szocialis­ta feladat. A jelenlegi magyar politikáról szólva Fejtő professzor külön méltatta a külpolitika eredmé­nyeit. Egyszersmind felhívta a figyelmet arra, hogy itthon még nem látszik, milyen pozitív vál­tozás ment végbe Nyugaton az utóbbi időben Magyarország megítélésében. Főként azokkal a szomszédos államokkal szem­ben, amelyekkel a legkényesebb a viszonyunk. Szlovákiával szemben például, amely ellen önérzetesen lehet az alapszerző­dés betartása érdekében fellépni a nyugati politika és a közvéle­mény előtt. Persze nem arrogán­san, s nem állandóan a tizenöt­­millió magyarra hivatkozva. H. L. Szabadlábon a GigaStorage vádlottjai Szabadlábra került a franciaor­szági Belfort megyei tanácsának elnöke, Christian Proust - írja Párizsból az MTI. A politikust az elmúlt másfél hónapban nagy vihart kavart GigaStorage-ügy kapcsán helyezték előzetes le­tartóztatásba két héttel ezelőtt, de most maga a vizsgálóbíró is elismerte, hogy nincs indok to­vábbi börtönben tartására. A GigaStorage-t számítógép­részegységek gyártására hozta létre egy bolgár származású amerikai üzletember, Bisser Di­mitrov a franciaországi Belfort városában, s a cég részvényesei között ott szerepel az OTP, il­letve a Magyar Nemzeti Bank egy-egy külföldi leányvállalata is. Az egész ügyet az robbantot­ta ki, hogy Dimitrov állítólag szabálytalan átutalásokat haj­tott végre a cég, illetve annak amerikai kutatóközpontja kö­zött: a vizsgálóbírónő szerint a belfort-i üzem csak egy „üres burok” volt, amely arra szol­gált, hogy Dimitrov felvegye a munkahelyteremtés miatt meg­ígért állami támogatást, s azt külföldre juttassa - majd utána ő is oda szökjön, maga után hagyva a romokat. Bár ezt a fel­­tételezést a francia lapok által időközben nyilvánosságra ho­zott dokumentumok, szakvéle­mények, nyilatkozatok cáfol­ják, a vizsgálóbíró - aki ma­kacsságával az egész botrány központi szereplőjévé vált - ki­tartott gyanúja mellett: nem vé­letlen, hogy Christian Proust a szabadon bocsátása utáni első nyilatkozatában élesen támad­ta őt, illetve az állam helyi kép­viselőjét, a prefektust, s felve­tette a vizsgálóbíró „pszicho­analízisének” szükségességét. A megyei tanácselnök kienge­dése egyébként két nappal kö­vette Bisser Dimitrov szaba­don bocsátását, s jellemző, hogy Dimitrovot a vizsgálóbíró állás­­foglalása ellenére engedték sza­badon. Ráadásul az ő ügyében az a bírói testület döntött, amely egy hónappal ezelőtt még az üzletember bebörtönzése mellett foglalt állást. Duray: Előrehozott választások? Több ellenzéki és kormánypárt tartott a hét végén országos ta­nácskozást Szlovákiában, ezek napirendjén a belpolitika kér­dései kerültek előtérbe - jelen­tette Farkas József György. POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL A szlovákiai magyarok jelenleg legnépszerűbb pártja, a Ma­gyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) Galántán tartotta tisztújító közgyűlését. Elnökké ismét Bugár Bélát vá­lasztották, de sok szavazatot kapott az ellenjelölt is. A kongresszus jóváhagyta, hogy a párt képviselői tartóz­kodtak az alapszerződés parla­menti ratifikációjakor, és új­fent elutasították Pozsonynak a kollektív jogokat és az auto­nómiatörekvéseket elvető „ér­telmező” kiegészítéseit. A kongresszuson felszólalt Duray Miklós, az Együttélés mozgalom elnöke, akinek be­széde feltűnést keltett. A szlo­vákiai helyzetet magyar szem­pontból az 1945 utáni jogfosz­tás idejéhez, belpolitikailag pedig az ötvenes évekhez ha­sonlította. Az Együttélés elnö­ke kifejtette, hogy elképzelhe­tőnek tartja az előrehozott vá­lasztások kiírását, amelynek eredményeképpen Meciar mi­niszterelnök módosíthatja az alkotmányt, eltávolíthatja az államfőt és végképp megszilár­díthatja hatalmát. A magát baloldali értékek képviselőjeként feltüntető Ma­gyar Népi Mozgalom a Megbé­kélésért és Jólétért Nagyme­­gyeren tartott országos vezető­ségi ülést. A Gyimesi György nevével jegyzett kormánybarát szervezet állásfoglalásban üd­vözölte az alapszerződés po­zsonyi ratifikálását. Ugyancsak a hét végén ta­nácskozott Zsolnán a legkisebb kormányerő, a Szlovák Nemze­ti Párt kongresszusa. A demokráciához értékrend kell A politika és az etika viszonyát elemzik Piliscsabán A demokrácia nem tud értékrendszer nélkül létezni. Az értékek hiánya ugyanis a demokrácia alapjait veszélyezteti - hangsúlyoz­ta Mazowiecki lengyel exkormányfő egy hét végén kezdődött pi­liscsabai nemzetközi konferencián. A szépszámú külföldi és hazai résztvevő az etika és a politika viszonyát vizsgálja. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karán folyó négynapos értekez­letre a kontinens keleti és nyu­gati feléből is érkeztek tudósok, politikusok. A névsorban ott ta­láljuk Hanna Suchocka és Ta­­deusz Mazowiecki lengyel ex­kormányfő, valamint Mart Laar volt észt miniszterelnök nevét is. A felszólalók egyebek közt azt boncolgatják, vajon külön kell-e választani az erkölcsöt és a politikát? Maróth Miklós, az egyetem dékánja tarthatatlan­nak véli, hogy a politika és az erkölcs különvált egymástól. A hazai és külföldi értekezé­sek egyetértettek abban, hogy a keresztény politikusok és értel­miségiek nem vonatkoztathat­nak el az emberi értékektől. Fel­merült: feladata-e a keresztény politikusnak, hogy a keresztény erkölcsnek rendelje alá a politi­kát? Az is megfogalmazódott, hogy a politikában mindinkább az anyagi szempontok kerülnek előtérbe, s - főleg térségünkben - a politikát ellenségképek ter­helik. Többen felhívták a figyel­met a szabad piacgazdaság és az erkölcs összefüggéseire. Mazowiecki tapasztalatból tudja: a politikusnak sokszor választania kell az érdek és az erkölcs között. - Miniszterel­nökségem alatt tisztában vol­tam azzal, hogy a liberális gaz­daságpolitika bevezetésével összeomlanak a nagy ipari ko­losszusok, hiszen versenyképte­lenek. Viszont éppen ezeknek az üzemeknek a munkásai adták a kommunizmust megdöntő Szo­lidaritás bázisát. Ezek az embe­rek életük javulását remélték a régi rend megdöntésétől, való­jában elvesztették a munkahe­lyüket - hívta fel a figyelmet egy erkölcsi dilemmára. Kollé­gája, Hanna Suchocka megerő­sítette: az átmeneti időszakban naponta ütközik a politikai ra­cionalitás és az etika. Suchocka asszony egyben a jelenlegi var­sói kormányzat szemére vetette, hogy erkölcsi megfontolások nélkül politizál. Ritecz Miklós Valószínű, hogy a Ma­gyar Szocialista Párt teg­nap véget ért kong­resszusát Suchman Tamás teszi emlékezetessé. Mint aho­gyan a szocialisták 1994-es parlamenti választási győzel­me óta minden egyes kongresszus valamilyen párt- vagy kormányvezetőhöz fűződő eseménnyel kapcsolatban vált felidézhetővé. 1994 októberében Budapesten Szekeres Imre elnökhe­lyettessé választása volt a tét. A párton belüli küzdelmek eredményeképp nem választottak elnökhelyettest. Akkor ez volt a szenzáció. Azután néhány hónap múlva, már 1995 elején, Siófokon az, hogy lemondott posztjáról Bé­kési László pénzügyminiszter. Míg az októberi Szekeres kongresszusa volt tehát, az utóbbi Békésié. S a követke­ző, az 1995. őszi Bokros Lajosé. Akit a Miskolcon oszto­gatott trikók felirata szerint akkor nagyon szerettek a szocialisták. Bokros Lajos azonban februárban lemondott, és úgy tetszett, ezen a mostani tavaszi kongresszuson nem lesz váratlan, igazán nagy horderejű személyi ügy a Magyar Szocialista Pártban. Előre lehetett tudni, hogy valami­lyen kompromisszumos megoldás keretében rendeződik majd el az elnökhelyettesség kérdése Kósáné Kovács Magda és Katona Béla között. Hogy azután a régi-új funkciónak (mert, mint ismeretes, végül is megmaradt az ügyvezető alelnöki cím, ám új tartalommal) mi lesz a sor­sa, az a jövő zenéje. Volt még valami: Vitányi Ivánnak, a választmány korábbi elnökének a versengése Baja Fe­renccel. Ez azonban nem látszott igazán lényeges kérdés­nek. Egészen addig, amíg a kongresszus végső szakaszá­ban Suchman Tamás a színre nem lépett, s míg szóba nem hozta ezt a kérdést is. Emlékeztetőül: Suchman nem akármilyen figurája a szocialista pártnak. Noha az 1994-es választást megelő­zően óriási népszerűségre tett szert somogyi választókör­zetében, előtérbe csupán egy esztendeje került. Akkor igen kemény ellenállással szemben vállalta el a privatizá­ciós miniszter tisztét. S aztán nem keményebb ellenkezé­sek dacára hajtotta végre a rendszerváltás utáni legna­gyobb, leggyorsabb és legsikeresebb privatizációt. Amely, úgy tetszik, sokat javított Magyarország nyugat­európai és amerikai megítélésén is. Ezek után mégsem került be a párt tegnap újraválasztott elnökségébe. De hagyjuk most Suchmant, mert nem róla van szó, mint ahogyan korábban sem azokról volt, akik nevezetessé tették a különböző kongresszusokat. Többé-kevésbé mindenki előtt egyformán világos, mi­féle bajoktól szenved a magyar társadalom ebben a mos­tani, nem tudni, meddig tartó átalakulásban. A jelenlegi gazdasági és szociális viszonyok között túlzottan sok em­ber látja reménytelennek a helyzetét. Mint Horn Gyula pártelnöki beszámolójában megállapította, „a magyar társadalom mintegy hetven százaléka egyelőre vesztes­ként éli meg az átalakulást”. Ezt tetézi az ország riasztó , morális állapota. Nem csupán a bűnözésről, a korrupció­ról és a nagyon is ellentmondásos szerepű feketegazda­ságról van szó. Hanem az állampolgárok egymással való önkényeskedéséről, a hivatal packázásairól, az emberek megalázásig menő kiszolgáltatottságáról a bürokratikus intézményeknek és a hatóságosdit játszó privát cégek­nek. A szóban forgó bajok nagyon gyakran az érzelmek szintjén mutatkoznak meg a politika világában is. S nem csupán populistáknak nevezhető pártok, illetve politiku­sok esetében. Az érzelmi politizálásnak nagyok a hagyo­mányai. (Korántsem csak nálunk.) A jelenlegi helyzet meg a lehető legkedvezőbb terepet kínálja számára. Hisz mostani viszonyainknak az a legfőbb jellemzőjük, hogy hihetetlenül szövevényesek, áttekinthetetlenek. Könnyen elhitethető, hogy ha ez vagy az a politikai megoldás nem kényszeríthető ki, akkor elkerülhetetlen a katasztrófa. Gyakori tehát az ilyen-olyan „tényekre” való hivatkozás, ami jobb esetben nem egyéb, mint megérzéseken, esetleg csoportérdeken alapuló érvelés. Ami több-kevesebb idő alatt el is veszíti a hitelét. Mindebből szinte értelemszerűen fakad a frakciózás és az egyéni ambíciók előtérbe kerülése. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a nagy társadalmi problémák szemé­lyi ügyek formájában jelenjenek meg a pártpolitikában. Amint láttuk, ilyen vagy olyan formában ez történt az 1994-es választásokon elsöprő győzelmet arató MSZP négy utóbbi kongresszusán. Az előbbiekből talán világossá válik, hogy a szocialista pártban törvényszerűen bontakoznak ki időről időre egy­­egy politikus fellépésének formájában válsághelyzetek. Számtalan kérdés van itt, amely a párt szocialista jelle­géből adódóan is választ vár. Milyen is tényleg az ország állapota? Lehet-e egyáltalán dönteni ilyen helyzetben? Miféle döntés az, amit ilyen körülmények között hoztak? És mi történik ennek nyomán a közelebbi és a távolabbi jövőben? Például az 1998-as választásokon. Suchman Tamás esete roppant töménységben mutatja a szocialista dilemmát. Politikai ellenfelei a múlt eszten­dőben azzal riogattak, hogy nem sikerül felpörgetni a ve­szedelmesen lelassult privatizációt, ezért a Nyugat végér­vényesen leír majd bennünket. Azután az lett a baj, hogy „túl jól” sikerült a privatizáció. Szerencsétlenül megkö­tött üzletekről, majd egyenesen az ország kiárusításáról kezdtünk hallani. Íme, az előbb említett kuszaság, átlát­hatatlanság, amely előtt nem az átlag-, de gyakran a jól informált állampolgár is értetlenül áll. S ott van a priva­tizációs miniszter, aki eléggé baloldali ahhoz, hogy úgy tudja, ennek az országnak hasznát szolgáló módon oldott meg egy roppant feladatot, de aki nem érti, miért nem is­meri el ezt a pártja. Ha a dolog személyi részét nézzük, nem tudhatjuk, mi történt. Egy politikus, élete nem akármilyen időszakában kiborult? Meglehet. De hát a politika világában erre csak vállat rántanak. Illetve nemcsak. A pártelnök gyakorlati­lag azt nyilatkozta, nagyra értékeli Suchmant, és tovább­ra is együtt kíván vele dolgozni. Továbbá azt is: ha egy demokratikus pártban leszavaznak valakit, akkor azt tu­domásul kell venni. Volt Horn Gyula kongresszusi beszédében, a végső, összegző részben egy mondat: „Nekünk más utunk nem lehet, mint előre!” Ha az ország helyzete nem lenne olyan, amilyen, akár át is ugorhatnánk rajta. Csakhogy most ez nem közhely, amelyre így kérdezhetnénk vissza: „Előre, de hová?” Úgy tetszik, a Magyar Szocialista Párt az átalakulás gyötrelmességéből fakadó belső bajai elle­nére elszántan kíván haladni azon az úton, amelyre vá­lasztási győzelmét követően, meglehetős ideig tartó ha­bozás után lépett. S ha az 1998-as választásokig nem is lesz több kongresszus, abban biztosak lehetünk, személyi kérdések lesznek bőven a pártban, mert döntéseket hozni vagy épp elhalasztani, azt kitapogatni, merre van előre, csak kemény küzdelemben lehet. Amely áldozatokat kí­ván. Hovanyecz László

Next