Népszabadság, 2001. július (59. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-20 / 168. szám
A diáksziget rendezvényei körül kirobbant botrány juttatta eszembe azt a beszélgetést, amelyben kollégám arra kért, indokoljam meg, miért elleneztem homoszexuális szervezetek középiskolákban történő felvilágosító munkájának lehetővé tételét. Saját serdülőkorú gyermekeimre gondoltam, és a hasonló korú kamaszokra, hiszen ők még labilisak, érzelmileg sodorhatók. A szülők fejlődés-lélektani képzettség nélkül is tudják, hogy a szexuális viselkedést nem csupán az öröklődés és a hajlam, hanem a tanulás, a korai - főképp a serdülőkori - tapasztalatok, minták is irányítják. Az ember ősi ösztönnel gyermekre, unokára, élete folytatására vágyik, ami független kortól, világnézettől, ideológiától, de még az észérvektől is. A homoszexuálisok számára bizonyára nagy fájdalom, hogy az ő szerelmükből nem születhet utód. S valószínűleg így vannak ezzel szüleik is. Éppen ezért arra kérem őket és szervezeteiket: értsék meg a szülőket. Ne tartsák őket intoleránsnak, amikor távol akarják tartani gyermekeiket a homoszexuális hatástól, jelenjen az meg bármilyen köntösben. Kérem az ombudsman általános helyettesét is, hogy ne bélyegezze ezt a leküzdhetetlen szülői aggodalmat, féltést alkotmányellenesnek. És végül kérem Kósáné Kovács Magdát, a parlament emberjogi bizottságának elnökét, hogy ne beszéljen diszkriminációról, hiszen neki is vannak gyermekei, unokái, így pontosan tudja: nincs fontosabb dolog a világon, mint szülőnek, nagyszülőnek lenni, az életet továbbadni. Dr. Németh Erzsébet pszichológus, SOTE Magatartás-tudományi Intézet 10 NÉPSZABADSÁG FÓRUM 2001. JÚLIUS 20., PÉNTEK A Magyar Televízió kínszenvedéseiről fontos írások jelentek meg az elmúlt hetekben a lap hasábjain. Baló György kitűnő médiaszakértő Médiapróba című, május 19-én közreadott írása olvasásakor kicsit elbizonytalanodtam, hogy az általa javasolandó közszolgálati csatornák (MTV, Duna TV) egyesítésének ötlete vajon miért most fogalmazódik meg. Feltételezem, már korábban kirajzolódott az ötlet, mint ahogy a közszolgálati csatornák valamelyikében dolgozó szakemberek fejében is hasonló gondolatokat ébresztett e talán igen egyszerűen megoldható kérdés. Csak az a helyzet, hogy mindig a politika döntötte el, és a későbbiekben is a politika dönti majd el az ilyesfajta ügyeket. Tulajdonképpen talán logikus lenne az összevonásról szóló ötlet. Miért tart a magyar polgár adójából a politika két teljesen különálló csatornát? Sőt nem kettőt, de egyenesen hármat (M 1, M 2, Duna TV). Baló számba veszi ugyan a nézettségi mutatókat, de figyelmen kívül hagyja, hogy az országon belül és kívül valójában hány vevőkészülék tudja fogadni a három csatorna jelét. Nem egyértelmű az sem, hogy a Duna TV adásait nézik-e többen. Feltételezhetően igen. Műsorstruktúrája egyértelmű, műsorváltozás csak elvétve akad, az adásokat a kiírt időpontban kezdik stb. Baló határozottan állítja, hogy az MTV a kereskedelmi csatornák indulását megelőző időket átaludta. A Magyar Televízió valóban a kereskedelmi televíziók kedvében járt azzal, hogy összeomlott. De néhányan pontosan emlékszünk arra, amikor még a televíziózás hazai pályáján csetlő-botló, külföldről hazatért személyek igen nagy filmcsomaggal házaltak és vásároltatták meg a szokásosnál magasabb áron portékájukat az MTV-vel. Arra is sokan emlékszünk, hogy az éppen szerveződő kereskedelmi csapatok tagjai néhány tévés dolgozóval közösen elköltött vacsora után szinte ingyen kapták a szigorúan belső információnak tekintendő adatokat. Baló nem érti, hogy a Duna TV önálló (szerinte sok pénzbe kerülő) hír- és tájékoztató műsoraira miért van szükség, mikor az MTV ugyancsak kivonul az eseményre. Ha megpróbáljuk ezt az alapjaiban szubjektívan értékelhető műfajt tárgyilagosan szemlélni, és megnézzük a két csatorna ugyanarról az eseményről tudósító anyagát, döbbenten láthatjuk a melodrámába illő MTV-hírt a felkonferálástól kezdve a blokk végéig. Lényegtelen információk halmaza, rosszul fényképezett jelenetek, rendszeres szalaghibából eredő képhibák. Az arcukra erőltetett mosolyt ragasztó hírolvasókkal szemben ülve nem értjük, hogy mi is történik körülöttünk. Be kell látni: a Mészáros utcai csapat lekörözte a Szabadság téri mamutot. Valljuk be őszintén, nem volt nehéz. Hankiss Elemér fergeteges kudarcra ítéltetett, BBC-mintára megkomponált közszolgálati tévéje volt az a pillanat, amikor a média vezérhajója megbillent. Hankiss kísérletére rámentünk. Alkalmatlan középvezetők alanyi jogon lehettek producerek. Jelképesen ugyan, de komoly forintokat kaptak műsorötleteik megvalósítására. És jöttek a haverok, egyszerre mindenki műsorkészítő szakember lett. A pénz csak úgy folyt az utcára, belső kapacitásból készült műsorokat számláztak le külsőben készült produkciókként. Stúdiókat túldiszponálva készíthették anyagaikat jól fizetett külsős munkatársak. Az MTV kazettáira dolgozó operatőrök tévés kamerákkal forgattak úgy, hogy később még a kamera bérleti díját is leszámlázták. Belsős munkatársak, rendezők, asszisztensek, gyártásvezetők, hangmérnökök stb. dolgoztak más nevén, számlára, használva az MTV teljes infrastruktúráját. Önmagában ezek a jelenségek nem okoztak volna különösebb bajt, mert a parlament mindig bőkezűen a zsebébe nyúlt, és előbb-utóbb kiegyenlítette a hiányt. A teljesség kedvéért arra is emlékszünk, hogy a Duna TV nem mindig kapta meg a hiánypótló összegeket, de ők leltárt készítvén megálljt parancsoltak a költekezésnek. Csak a műsortervben elfogadott anyagokat lehetett elkészíteni. Sajnos az MTV ezekre a finomságokra nem figyelt oda, bár szűk szakma lévén természetesen tudott róla, de a gőg erősebb volt a jó példa elesésénél. Tulajdonképpen ekkortól számíthatjuk a „királyi” erkölcsi széthullását. Egyszeriben hihetetlen pénzek áramlottak ki és vándoroltak vissza az arra kiválasztottak zsebeibe. Önjelölt külső cégek, filmvásárlók látták el az MTV-t azokkal a filmekkel, amelyeket az ottani szerkesztők választottak ki persze munkaidőben, munkafaxon, munkatelefonon, esetleg munkakiutazásokon - természetesen másodállásban. Akadt olyan „filmvásárlás” is, amelyiknél a tévé saját kópiája el sem hagyta az archívumot, de leszámlázták mint frissen vásárolt műsort. Az erről szóló szerződést csak néhány kiváltságos láthatta, halandó gyártási szakember még véletlenül sem észrevételezhette volna az MTV számára nem feltétlenül előnyösen megszületett szerződéseket. Egy ilyen körbe bejutni az utcáról nem lehetett, most sem lehet. E témában Haszán Zoltán Szünettel, június 11. című cikkében felveti és javasolja, hogy napjainkban az MTV külső cégek közbeiktatásával szerezzen be filmeket külföldi filmforgalmazóktól, ami nyilvánvalóan emeli az árat. Gondoljuk ezt kicsit végig! Az MTV-nek van egy filmbeszerző csapata. Ez a társaság nem is kevés alkalmazottból áll, havi fix keresetük nem kevés, hozzájuk jön még néhány külsős munkatárs. Ők lennének hivatva beszerezni a szerkesztők által jónak, alkalmasnak ítélt filmműsorokat. Mivel a közszolgálatinak nincs pénze, és már külföldön sincs hitele, de filmekre szüksége van, ezért megbíz egy külső céget (lehetőleg a vezetéshez közel álló társaságot) a filmek beszerzésére. Ez a külső cég biztosra megy: csak olyan anyagot vásárol meg, amelyet biztosan átvesznek tőle. A külső és megbízott cég MTV-s infrastruktúrát fel- és kihasználva megköti az üzletet, természetesen magasabb összegért, mint ha azt az MTV saját maga kötötte volna, majd ha ügyes - márpedig ügyes -, még a magyar változatot, a szinkront is szolgálatkészen vállalja, és a készterméket leszállítja. Azaz hogy odarendeli a tévés futárt, aki becipeli a Szabadság térre az anyagot. A képlet tehát ilyen egyszerű! Magyarázkodás nélkül lehet ügyeskedni, a piacinál jóval magasabb áron számlázható a beszerzett műsor, mert az MTV-t külföldön nem szolgálják ki, a külsős cégét pedig igen, nem az MTV áll közvetlen kapcsolatban egy neves filmforgalmazóval, a külsős cég pedig előbb-utóbb ráér forinttal kifizetni. A dolog működik, mert nincs, aki ehhez a műfajhoz értsen, és rákérdezzen az összegekre. Szakmai berkekben köztudott, hogy a jelenlegi filmbeszerzési dolgozók sok szálon kötődnek egyes beszállítókhoz és néhány szinkronnal foglalkozó stúdióhoz. Csodálkozik és röhög is a szakma eléggé. Belső körökben ugyancsak köztudott, hogy a korábbi években e terület pénzügyi gazdálkodása enyhén szólva szabálytalan volt. Néhány, azóta már nem az MTV-nél dolgozó kolléga őriz egy-két számlát, szerződést, belső utasítást, amely megfelelően szemléltetheti a visszaéléseket. Érthetetlen, hogy az elnök, bár valószínűleg tudomása van ezekről az esetekről, miért vállalja fel ezt a terhet. A jelenleg folyó rendőrségi vizsgálat feltételezhetően nem terjed ki minden részletre, így ezeket az „apróságokat” sem fedezik majd fel. Nem is vehetik észre, mert az ilyesfajta stiklizéshez csak az tud hozzászólni, aki korábban dolgozott ezekkel. Azért emeltem ki ezt a területet, mert a sugárzott összes percmenynyiségnek az egyharmad részét adja e műsorterület, így könnyen elképzelhető, hogy mekkora összegről van szó. De hasonlóan bonyolult a többi produkciós terület is. Csak egy-két kitűnő gyártási szakember képes, uralkodva magán, a tévé érdekeit elsődlegesnek tekintve dolgozni. Persze ezeket az embereket is felülbírálják főnökeik, de abban a pillanatban a felelősség már a vezetőké. Jobb, ha tudják a felső vezetők, hogy minden kolléga szekrénye rejt néhány kompromittáló számlát, gyártási engedélyt. Ezek valószínűleg csak akkor kerülnek majd elő, ha valaki sarokba szorulna, ez is egyfajta túlélési stratégia. Visszatérve az MTV lehetetlenné válására: a folyamat nem áll meg. Korábban elbocsátott, de most vezetőknek visszahívott arctalan, szakmailag gyenge, adott esetben korrupt vezetők aligha tudják levonszolni a megfeneklett hajót a zátonyról. Hol van Wisinger, Szegvári, Érdi, Kepes, Bánó, Havas, Vitray, Horvát János, Vágó? A névsor a teljesség igénye nélkül készült. Vagy más csatornáknál dolgoznak, vagy hallgatnak (a hallgatás is egyfajta tüntetés), vagy teljesen mást csinálnak, de sajnos nem az MTV-t erősítik. A Duna TV örömmel átvett néhány kitűnő szakembert. Ők úgy látszik, tudják, hogy kikkel kell és/vagy lehet együtt dolgozni. Az MTV elnöke több filmet akar. Az ötlet jó, de nem lesz rá elég pénz, a jó filmszerkesztőket vagy korábban kirúgták, vagy önként átmentek a konkurenciához, az újak pedig csak halvány selyempapír árnyképei a korábbi gárdának. Haszán jelzi, hogy a külsőben legyártott produkció hétszer drágább, mint a belsőben készült. Igaz azonban, hogy az MTV- nek már nincs se technikája, se szakembere, se ötlete, hogy a korábbi szinten műsorokat gyártson. Marad a stúdióba rosszul beültetett műsorvezető, kissé alulról fényképezve - nagytotálban -, a súgógépről hibásan felolvasott szövegével. Még arra sincs gondja senkinek, hogy a miniszterelnökkel készített interjú kazettáját egy technikus a felvétel előtt műszakilag megvizsgálja, hátha nem szerencsés felvétel után az eltorzuló kép és hang. Ennyi tisztelet egy közjogi méltóságnak kijár még a közszolgálati MTV-től is! Ezek fényében igen döbbenetes hatású volt Friderikusznak az MTV elnöki posztjáért ringbe szálló gondolata. Zseniális az ötlet: a médiasztár így ingyen jut csatornához, és valószínűleg be is tudja bizonyítani, hogy a közszolgálatiságot is lehet gazdaságosan csinálni. Kijelentette, hogy neki már nem kell lopnia! A Szabadság tériek közül csak néhány és még ott maradt szakembernek van igazi „tulajdonosi” szemlélete. A többiek javadalmazása egyáltalán nem függ a csatorna gazdálkodásától. Friderikusz tudja, hogyan kell gazdálkodni. Joggal gondolhatták, ha elnök lesz, bizony nagy szórást csinál az ott szunnyadó megkövült, szakmailag piacképtelen kollégák között. Feltételezhető az is, hogy néhány tévésnek telement a gatyája a hír hallatán. Aki a profi világból jön, csak akkor mosolyog, ha oka van rá! E néhány felvillantott pillanatkép természetesen nem adhat teljes felvételt a sajnos nagyon gyenge és nagyon beteg közszolgálati tévéről, de egyre jó lehet: talán akad még komolyan gondolkodó politikus (bármelyik oldalon is áll), aki megpróbálja visszaállítani az erősen megtépázott MTV-s becsületet. Akad még néhány hasonlóan gondolkodó régi televíziós, aki ha szükség lenne rá, természetesen azonnal beállna a csatasorba. A sok régi, hasonlóan gondolkodó és érző, de kirúgott kolléga nevében: Fehér Tamás ex-főgyártásvezető Műsorszünet helyett A Magyar Televízió valóban a kereskedelmi televíziók kedvében járt azzal, hogy összeomlott. Értetlenül olvasom azt a felháborodásözönt, amelyet az óbudai polgármester döntése váltott ki (Tüntetésre készülnek a melegek, július 12., Bojkottfelhívás a Pepsi Sziget ellen?, július 13.). Tarlós István csak azt kérte, hogy a Pepsi Szigeten ne legyenek homoszexuális jellegű felvilágosító programok. Némely „szivárvány” szervezetek és egyes „jogvédők” is diszkriminációról, az alkotmányos jogok sérüléséről panaszkodnak. Itt ilyesmi nem történt. A polgármester úr csupán amiatt apellált, hogy egy nagy ifjúsági rendezvényen ne fejtsenek ki olyan propagandát, ami vitatott döntés megkedveltethetné a fiatalokkal ezt az életformát. Károli Gáspár fordításában az ószövetségi Mózes törvénye így szól: „...a ki férjfiúval hál, mintegy asszonynyal: mindketten nagy fertelmességet cselekedtek, megölettessenek: az ő haláloknak oka e magokban vagyon.” (Mózes III. 20.13.) Korunk szabadságeszménye természetesen nem engedheti meg az ókori erkölcs szigorát, már azért sem, mert tudományos megállapítások szerint az azonos neműekhez való vonzódás genetikai hiba lehet, ez kellemetlen adottság, de semmiképp sem bűn. Súlyosan kifogásolható azonban az a OLVASÓI LEVELEK mindenfelé elszaporodó látványosság, amivel sokszor megbotránkoztató és gusztustalan magamutogatással némelyek azt kívánják a társadalomnak bizonygatni, hogy a homoszexuális életmód nemcsak egyenértékű a többségi társadalom szokásaival, hanem egyenesen kívánatos dolog. Erre lehetett hivatott a nemrégiben a fővárosi főútvonalakon megtartott melegtüntetés, ami - remélem — a közönségben inkább visszatetszést, mintsem rokonszenvet kelthetett. Domonkos István Budapest A Tarlós által elindított ügy nem melegügy, hanem társadalmi ügy. A Sziget Kft. magatartásának a veszélye pedig az, hogy hozzájárul a melegek ellen irányuló diszkrimináció intézményesítéséhez. Ugyanis ha bármilyen érdekből valaki elfogad - akárcsak színleg - egy korlátozást, ezzel igazolja annak létjogosultságát. Azonban a szabadságjogok nem bocsáthatók áruba, a személyek egyenlősége nem lehet alku tárgya. Tarlós érveivel burkoltan azt állítja, hogy a melegszervezetek a homoszexualitást akarják népszerűsíteni, a fiatalokat akarják megrontani, és azután ki tudja, mi történik a Szigeten az éjszaka leple alatt. Viszont a melegszervezetek célkitűzése a homoszexualitás objektív bemutatása, az előítéletek oldása, de most abba a szerepbe kényszerülhetnek, hogy igaztalan vádak ellen védekezzenek. A Magyar Köztársaság alkotmánya biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés - nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, illetve egyéb helyzet szerinti -, különbségtétel nélkül. A hátrányos megkülönböztetést a törvény szigorúan bünteti. A szexuális irányultság - az Alkotmánybíróság értelmezése szerint is - az „egyéb helyzet” csoportba tartozik, tehát a hátrányos megkülönböztetés tilos. A homoszexualitás nem betegség, nem deviancia, tehát nem erkölcsi kérdés, bár a közvéleményben általában így vetődik fel. Magyarországon a többség a homoszexualitást 2001-ben még betegségnek, természetellenes jelenségnek tartja, és csak addig tolerálja az ilyen személyeket, ameddig csendben meghúzzák magukat. Magyarországon a szexuális identitás miatti hátrányos megkülönböztetést nem büntetik. A melegszervezetek az előítélet ellen küzdenek, és segítik azokat, akiket diszkrimináció ér. Az állam feladata és kötelessége, hogy az alkotmányos jogokat védje. Az állam szolgái és választott tisztségviselői sem engedhetik meg maguknak, hogy nyilvánosan lábbal tiporják egy társadalmi előítéletektől sújtott csoport alkotmányos jogait. Egy jogállamban ez nem történhet meg következmények nélkül. És akár tetszik, akár nem, az Európai Unió nem adja meg a tagságot, amíg a csatlakozni kívánó országokban diszkriminatív intézkedéseket lehet hozni szexuális orientáció alapján. Akik pedig ezen háborodnak fel, ne feledjék, nekik is joguk van ahhoz, hogy ne érje őket hátrányos megkülönböztetés heteroszexuális identitásuk miatt. Pelle Andrea Társaság a Szabadságjogokért A csángók patrónusa Nektek, magyaroknak címmel (június 28.) jelent meg Varga Lajos Márton szakavatott írása a csángók legjelesebb XX. századi patrónusáról, Domokos Pál Péterről. A szerzőnek igaza van abban, hogy a kiváló néprajzkutató magyarságmentő munkásságát a korabeli kommunista hatalom inkább üldözte, mint tűrte, de nincs igaza, amikor lakonikusan azt állítja, hogy „...Nem várt elismerést soha. Nem is kapott. 90 éves korában ítélték neki oda a Széchenyi-díjat.” Csángó népe, illetve munkásságát ismerő és segítő barátai, sorstársai ugyanis mindig elismerték, nagyra becsülték tehetséggel párosuló szívós munkáját a moldvai csángó magyarok megmaradásáért és kulturális örökségük megmentéséért. Ennek köszönhető, hogy a nemzethű értelmiség többéves kemény küzdelmével létrehozott Bethlen Gábor Alapítvány, a térség első - államilag is elismert - magánalapítványa 1986-ban az első Bethlen Gábor-díjat az akkor méltatlanul háttérbe szorított és számkivetett 85 éves Domokos Pál Péternek ítélte oda. Bakos István a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke Irányváltás A „Jobbra hajts, balra előzz!" címmel (július 6.) megjelent információban emlékeztek meg a hatvan évvel ezelőtt megváltozott közlekedési rendről. Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy az áttérést ebben az időpontban nem hajtották végre mindenütt, Budapesten később, 1941. november 9-én került bevezetésre az új forgalmi rend. De itt sem volt teljes egység: a felszíni közlekedéshez ugyan nem kapcsolódó millenniumi kis földalatti, a rendelet életbelépését követően - egy kicsit tudathasadásos módon - még több mint ötven esztendeig „balos” maradt. A BHÉV (Budapesti Helyi Érdekű Vasút) azóta részben megszüntetett, részben ma is élő vonalain lépcsőzetesen tértek át a jobb oldali közlekedésre. A szentendrei vonalon például 1947. november 16-án. A legérdekesebb pedig: a Budapest-Gödöllő között közlekedő szerelvényeknél máig a bal oldali közlekedés van érvényben (sajnos!). A teljesség kedvéért pedig még egy apró kiegészítés: a hol van még Európában bal oldali közlekedés? felsorolásból kimaradt a sokáig a brit birodalomhoz kötődő és most annyira divatos üdülési célpont, Málta szigete. Soós Imre Szigetszentmiklós