Népszabadság, 2002. március (60. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-23 / 69. szám
24 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2002. MÁRCIUS 23., SZOMBAT Fölbillentett médiaegyensúly Közszolgálat helyett kormánypárti műsorfolyam „Orbánék kezdettől fogva a kiegyensúlyozás politikáját folytatták, különösebb szégyenlősség nélkül, keményebb eszközökkel, mint annak idején az Antall-kormány.” „...a Fidesz-vezetés megtanulta, hogy nem függhet a liberális médiaértelmiségtől. Meg kell törni őket. Új struktúrát kell kialakítani” - vélekedik Debreczeni József politológus-közíró és Tamás Pál szociológus összeállításunkban, amelyben az elmúlt négy év legfontosabb változásait tekintettük át az elektronikus közmédiában. Haszán Zoltán Varsányi Gyula Sokszor úgy is érzem, mintha vágyakozva mondanák, mint hogyha hiányozna sokaknak, hogy Magyarországon ma nincs médiaháború. Én nagyon remélem, hogy nem is lesz. Úgy látszik, a Magyar Televízióban sikerült végre a kuratóriumnak meghozni azokat a személyi döntéseket, amelyek előfeltételét jelentik a televízió rendbetételének - mondta Orbán Viktor miniszterelnök 1999. június 2-án a Kossuth rádió reggeli hírmagazinjában, akkor már szokásos szerdai interjúi egyikében. Jellemző szavak, orbáni mondatok. Részben már elhangzásukkor sem fedik a valóságot, részben pedig a későbbiekben beteljesületlen vágyakat fejeznek ki. 1999 júniusában olyannyira médiaháború van, hogy már hónapok óta folyik a csata a közmédiumok felügyelete körül a kormányoldal és a baloldali-liberális ellenzék között, miután a Fidesz - MPP vezette parlamenti koalíciós többség az év januárjában kizárólag kormánypárti tagokból álló elnökséget nevezett ki a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának élére. A miniszterelnök június elején már meg is dicséri e féloldalas vezetésű testületet, hogy „végre” - Szabó László Zsolt, akkor még alelnök, augusztustól már elnök személyében - kinevezte azt a vezetőt, aki majd rendbe teszi a köztévét. Hogy mit tesz valójában, arról a későbbiekben lesz szó. Most maradjunk a médiaháborúnál. Törésvonal: 1993-94 Abban minden bizonnyal megegyezik a hazai közvélemény valamennyi hangadója, hogy a Fidesz kormányra kerülésével új médiakép és médiapolitika köszöntött az országra. Ennek kialakulása a szakértőket is izgatta, izgatja. A Fidesz az egész magyar politikai rendszerben újdonságnak számító innovációt próbált ki - vélekedik Tamás Pál szociológus. - Magyarországon először kísérelt meg médiapárt lenni. Az MSZP bonyolult történetű néppárt, médiaképe, akárhogy is vesszük, egyfajta emelt szintű agitprop. Az MDF és az SZDSZ pedig kifejezetten értelmiségi elitpárt volt, erős, de nem igazán modern médiaképpel, egyfajta posztdisszidens fölfogással. Az SZDSZ és bizonyos mértékig az MDF népi szárnya a nyolcvanas évek ellenálló időszakában készen kapta a Szabad Európa Rádió nyilvánosságát. Úgy gondolták, a média az ő szócsövük, nem kell érte szaladni, nyújtózkodni, még csak érthetően sem kell beszélni, elég, ha elmondják, amit akarnak, az rögtön érdekes és megjelenik. Nem gondolkodtak el azon, hogy megváltozott a helyzet, és mit kellene nemcsak a médiapolitikában, hanem a közleményekben is másként fogalmazni. Hogyan kell kommunikálni, ha már nincs fölöttük az „ellenálló” szent glóriája. A szakértő szerint a Fidesz már a kilencvenes évek elején is más volt, amikor még nem hirdette magát jobboldalikonzervatívnak. — Nem volt igazi pártja, nem voltak tömegei, ezért kényszerből lett újító. Az újragondolásban az Orbáncsapat ügyesnek bizonyult, megtanulta, hogyan kell frappánsan fogalmazni, hogyan kell magát a médiában eladni. Volt azonban egy jelentős mozzanat 1993—94-ben, amikor a budapesti liberális értelmiség kezdett kiábrándulni az SZDSZ-ből, nem rokonszenvezett a kommunistákból lett szocialistákkal, és a Fideszben látta a reményét. Föl is húzta a pártot negyvenszázalékos népszerűségre. Ez a lelkesedés azonban hamar alábbhagyott, mert a Fidesz nem állt a mégiscsak az MSZP felé tájékozódó SZDSZ mellé, és a liberális értelmiség ejtette a fiatal demokratákat. Ennek következtében a Fidesz-vezetés megtanulta, hogy nem függhet ettől a liberális médiaértelmiségtől. Meg kell törni őket. Új struktúrát kell kialakítani. Ebből származik a Fidesz új médiavíziója, amely nem csupán kiegyensúlyozást jelent, hanem nagymértékben az elektronikus médiára való összpontosítást annak érdekében, hogy visszafordíthatatlanná tegyék a folyamatot. 1993-94-et törésvonalnak tekinti Debreczeni József politológus-közíró is, aki a rendszerváltás utáni első parlamenti ciklusban az MDF országgyűlési képviselőjeként, később mint az MDNP delegáltja, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagjaként, jelenleg pedig a testület panaszbizottsági tagjaként közeli tapasztalatokat szerzett a médiapolitika változásáról. - A kormányzó Fidesznek eleve más volt az alapállása, mint elődeinek - említi. - Például, hogy nem lehet elfogadni azokat a liberális alapelveket, amelyek általában a nyugati médiára jellemzők, mert Magyarországon egy posztkommunista állapot van, a média szerkezetét, erőviszonyait nagyrészt a diktatúra idejéből örökölte. Megmaradt ugyanaz a sajtóstruktúra, a rádióban és a televízióban is hegemón szerepben van a baloldali szellemiség. Tehát nyíltan meghirdették a média kiegyensúlyozásának programját, amihez Antall József is eljutott, miután konszenzuskeresése kudarcba fulladt, és nem sikerült a médiatörvényben megállapodnia, sőt a tévé, rádió ügyében éles konfrontációra került sor az ellenzékkel. Antall próbálkozott azzal is, hogy ellenmédiát hoz létre, a kiegyensúlyozás helyett az ellensúlyozást kísérelte meg az Új Magyarország című napilap, a Duna TV létrehozásával, illetve Nahlik és Csúcs alelnökök kineveztetésével az MTV-be és a Magyar Rádióba. Orbánék kezdettől fogva a kiegyensúlyozás politikáját folytatták, különösebb szégyenlősség nélkül, keményebb eszközökkel, mint annak idején az Antall-kormány. Ez jellemezte a ciklus első két-három évét. „Kormányhivatalnokok, mint én is, nem mindig szeretik azt, amit látnak vagy hallanak a médiában. De a média nem a kormány ellensége. Mindkettő a maga módján a köz érdekében cselekszik. Nekem, mint kormányhivatalnoknak, az a dolgom, hogy informáljam a médiát, és nem az, hogy ellenőrizzem.” Mindezt nem magyar politikus, hanem a 2000 márciusában hivatalban levő budapesti amerikai nagykövet, Peter Tufo nyilatkozza, más hasonló, az ellenzéknek is megszólalási lehetőséget sürgető megjegyzéssel együtt. Orbán Viktor az éteren keresztül, 2000. március 15-én illetéktelen minősítésnek nevezi Tufo bírálatát. Bár a nagykövet utólag levélben igyekszik tisztázni, hogy nem kíván beavatkozni a magyar belpolitikai életbe, jelzi azt is, hogy a média körüli vita árthat Magyarország külföldi hírnevének. A nagykövet jóslata igaznak bizonyul. A Nemzetközi Újságíró Szövetség egy évvel később budapesti vizsgálódása alapján 61 oldalas összegzést ad ki, amelyben egyebek között azt állítja: Orbán Viktor kormánya új médiaháborút indított, és olyan mértékben akarja érvényesíteni illetéktelen politikai befolyását, hogy ezzel már a szólásszabadságot veszélyezteti. Az elektronikus közmédia, különösen a közszolgálati televízió a megsemmisülés szélére került a politikai manipuláció és az illetékes hatóságok tudatos felelőtlensége miatt - fogalmaz a szakmai szervezet, amely a megállapításait megküldi az Európai Unió bizottságának és az Európa Tanácsnak is. A jövőbe látó Tufónak persze nem volt olyan nehéz dolga: a nyilatkozat idején ugyanis már javában folyt a háború a médiumok gazdasági-pénzügyi folyamatait ellenőrző, és ami ennél is fontosabb, az intézmények elnökeinek megválasztására vagy éppen leváltására jogosult kuratóriumok körül. A testületek elnöksége feletti befolyásért a médiatörvény súlyos ellentmondásait és parlamenti többségét kihasználó kormányoldal küzdött a bénult, más eszköz híján kivonulásokkal tiltakozó ellenzékkel. A végeredmény nem volt kétséges. Átlépték a határokat Az első lépésnél „A meghatározó európai médiatestületek összehasonlítása” című egyetemi szakdolgozatát 1998. októberben megvédő Deutsch Tamás jelszava érvényesült, amely szerint „minden párt ellenzéki, amelyik nincs benne a kormányban”. Ez volt a választások utáni új helyzet első rendező elve a kuratóriumokban. A médiatörvény azonos arányú képviseletet biztosít a testületekben a kormánypártoknak, illetve az ellenzéknek. A választások után azonban az a sajátos helyzet állt elő, hogy légüres térbe kerültek a parlamentből kihullott KDNP és az MDNP kurátorai. A törvény szerint fennmarad a kuratóriumi négyéves mandátum a delegáló pártfrakciók megszűnése után is. A két néppárt egykori delegáltjait mind az ellenzéki, mind a kormányoldal elhárította, hiszen a médiatörvény kiegyensúlyozó logikája szerint velük szemben delegálni lehetett újabb tagokat a kuratóriumokba. Végül a Fideszlogika érvényesült a parlamenti voksolásnál, és újabb kormánypárti delegáltak kaphattak helyet a testületekben, kétharmadosra duzzasztva ezzel a jobboldal képviseletét. (Tették ezt annak ellenére, hogy az MDNP elnöke, Pusztai Erzsébet egy ideig a Fidesz-kormányzat tagja, államtitkár volt.) Ez a bővítés a Magyar Rádiót, a Duna TV-t és a Magyar Távirati Irodát érintette. A Magyar Televízió kuratóriuma kimaradt a körből. A különállás alapvető oka, hogy az MTV ekkor több mint fél éve tulajdonosi testület nélkül működött. A korábban bal- és jobboldali kompromisszum eredményeként megválasztott Peták István elnököt menesztő kuratórium ugyanis nem tudott egyezségre jutni az intézmény új vezetőjének személyéről, ezért feloszlatta magát. A pótlást az Országgyűlés nem oldotta meg. Egyes ellenzéki vélemények szerint azért, mert a felállítandó új testületből már kimaradtak volna a vitatott státusú néppártosok, így a kétharmados jobboldali többséget nem lehetett volna kialakítani. Akik így gondolták, tévedtek. Az MTV-kuratórium elnöksége ugyanis 1999 februárjában napirendre került a parlamentben, és ezzel új modell alakult ki: a kétharmados jobboldali többség helyett százszázalékos kormányoldali. A médiatörvényben előírt minimális létszám (4 kormánypárti + 4 ellenzéki elnökségi kurátor) alapján járó négy hely elosztásáról ugyanis nem tudtak megegyezni az ellenzéki pártok: az MSZP a parlamenti részvétele arányában két jelöltet állított, de a legkisebb párt, a MIÉP is ugyanennyit. Az SZDSZ delegáltjával együtt így öt jelölt, eggyel több volt az ellenzéki oldalon, a Fidesz két, a kisgazdák és az MDF egy-egy jelöltjével szemben. Áder János házelnök pedig az ellenzéki közös jelölés elmaradására hivatkozva csak a kormánypárti delegáltakat szavaztatta meg. Felhasználva a MIÉP taktikáját, ez lett a példa a kormányoldal számára a többi kuratórium felállításakor is, miután lejárt az előző, felduzzasztott testületek mandátuma. A csonka kuratóriumi elnökségek kérdéses legitimációja miatt az MSZP és az SZDSZ is jogorvoslatot kezdeményezett. Az Alkotmánybíróság dodonai döntést hozott, amelyből mind az ellenzéki, mind a kormánypártok saját igazukat olvasták ki. Érdemben azonban semmi sem változott. Végül az alapítványokat felügyelő ügyészség vezetője, Györgyi Kálmán hosszas huzavona után törvénysértőnek mondta ki a csonka kuratóriumok megalakítását. A házelnök azonban nem minősítette ügydöntőnek a legfőbb ügyész állásfoglalását, mire Györgyi Kálmán lemondott tisztségéről. A közmédiumok kuratóriumai azóta is ebben a felállásban működnek, az e kö- ■ . MTV: a „kivégzés” volt a fontos TÉVÉK KÖZÖNSÉGARÁNYA FŐMŰSORIDŐBEN 1997-2001 (18-49 évesek, százalékban) Forrás: AGB Hungary NÉPSZABADSÁG-grafika MR: a vasárnapi vendég FOTÓ: BÁNHALMI JÁNOS FOTÓ: SZABÓ BERNADETT Debreczeni József Tamás Pál TÉVÉK TEVES NAPI KÖZÖNSÉGARÁNYA (teljes lakosság, százalékban)