Népszabadság, 2002. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-01 / 178. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2002. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK 3 Kostunica és Djindjics viszálya Belpolitikai válság alakulhat ki a szerbiai hatalmi vetélkedésből Súlyos belpolitikai válsághoz vezethet Szerbiában a hónapok óta dúló belső, hatalmi harc, amely a Nyugat-barát és reformpárti Zoran Djindjics szerb kormányfő és a szerb nacionalizmussal rokonszenvező Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök, illetve pártfogóik között alakult ki. Miután a héten kizárták a szerb parlamentből Kostunica pártjának a képviselőit, a politikus tegnap közölte: visszavonhatatlanul megszakadt a kommunikáció közte és Djindjics között. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Megszakadt a párbeszéd Szerbia és Jugoszlávia két legfontosabb politikai vezetője, Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő és Zoran Djindjics szerb miniszterelnök között. Kostunica tegnap Belgrádban megerősítette: vége a kommunikációnak Djindjiccsel. Döntését Kostunica jugoszláv államfő a sajtónak azzal indokolta, hogy a szerb parlament, a szkupstina házbizottsága hétfőn elvette a Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) mind a 45 mandátumát. A 18 tagú szerb kormánykoalícióból (DOS) ugyancsak kizárták a DSS-t, amely a Djindjics vezette Demokrata párt (DS) legfőbb politikai riválisa. Djindjics az osztrák APA hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a DSS képviselői visszatérhetnek a szerb parlamentbe, de csak akkor, ha nem fékezik a reformokat Szerbiában. Mint mondta, a DSS eddig rendszerint bírálta a kormányt, amelynek maga is tagja, s úgy viselkedett, mint az ellenzék. „Nem lehet egyszerre két széken ülni”, indokolta a DSS mandátumainak megvonását a szerb kormányfő. A DOS pártkoalíció fosztotta meg hatalmától 2000 októberében Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnököt. A Kostunica-féle DSS jelöltjei a DOS alkotta szövetség keretében szereztek mandátumot a szerb parlamentben. Bár a viszony az utóbbi egy évben egyáltalán nem volt rózsás a DSS és a DS között, a két párt kapcsolata az elmúlt hónapokban teljesen megromlott. A szeptember 29-re kiírt szerb elnökválasztás előtt a rivalizálás kemény politikai harccá változott. Kostunica feltehetően egy héten belül bejelenti, hogy jelölteti magát a tisztségre. A szerb elnök hatalma ugyanis sokkal többet jelent, mint a jugoszláv államfőé. Kostunica tegnap élesen bírálta Djindjicset, akit azzal vádolt, hogy a köré csoportosuló erők a DSS-mandátumok megsemmisítésével gúnyt űztek a választókból. Szerinte a szavazatokat sokkal aljasabb módon lopták el, mint amire (a választási csalásairól is hírhedté vált) Milosevics valaha is vállalkozott. Zoran Djindjics Vojiszlav Kostunica Kizsuppolás az elutasítottaknak A francia kormány szigorítani kívánja a menekültügyi törvényeket PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL A menekültügyi törvény reformját és egyben jelentős szigorítását tervezi a francia jobbközép kormány. A Nicolas Sarkozy belügyminiszter nevéhez kötődő módosítások magukban foglalják annak lehetőségét is, hogy az elutasított menedékkérőket csoportosan, különjáratokkal szállítsák vissza hazájukba. A menekültcharterek ötlete nem újdonság, e kitoloncolási megoldást 1986-ban már alkalmazta Sarkozy akkori elődje, az ultrakonzervatív Charles Pasqua. Hasonló elképzelések szerepelnek a brit menekültügyi reformtervekben is. Franciaországban 1998-ban 22 ezer, tavaly viszont már több mint 47 ezer menedékkérelmet regisztráltak az illetékes hatóságnál, az OFPRA-nál. A menekülthelyzet súlyosságát fokozza a lassú és körülményes ügykezelés. Legutóbb Jacques Chirac köztársasági elnök is botrányosnak nevezte, hogy a döntések egy-másfél évig is elhúzódnak. A bevándorlási-menekültügyi szigorítások - amelyek magukban foglalják a visszautasított menedékkérők hatósági visszatartásának meghosszabbítását is - nemcsak az afrikai és ázsiai illegális migránsok, hanem a Romániából érkező, koldulásból élő romák franciaországi tartózkodását is megnehezítik. A francia rendőrség az utóbbi hetekben ugyan több szervezett, maffiaszerű formában működtetett román koldushálózatot számolt fel, a Párizst övező Ile-de- France régióban továbbra is két-háromezer romániai roma él embertelen higiéniai viszonyok között szeméttelepeken, elhagyott épületekben. A megoldatlan ügyek közé tartozik még a párizsi román gyermekprostituáltaké, illetve olyan fiatalkorú bandáké is, amelyek a parkolóórák fosztogatására „szakosodtak”. Az érintett önkormányzatok azt követelik a kormánytól, hogy vagy biztosítsanak a romáknak méltó életkörülményeket, vagy pedig segítsék elő hazatelepítésüket. Dési András Sorban állás a Langatte menekülttáborban FOTÓ: SZABÓ BARNABÁS _________Fókuszban_________ Románia esete a nácikkal Románia nehezen néz szembe saját múltjával, mindennaposakká váltak a viták arról, hogy Ion Antonescu marsall háborús bűnös volt-e, zsidók százezreinek halálát elrendelő diktátor vagy pedig nemzeti hős, akit tisztelni és becsülni kell. Az amerikai kormányzat üzenete azonban világos volt: Antonescuval zászlaján Románia nem lehet a NATO tagja. Ezért végül a politikusok zöme lenyelte a békát, s kimondatott: Antonescu számláját terheli a romániai zsidóság elpusztítása a második világháborúban, még jóval azelőtt, hogy Hitlerék döntöttek volna a „végső megoldásról” a wansee-i konferencián. Azt azonban már semmiképpen sem tudták lenyelni Bukarestben, hogy miután az amerikai hatóságok májusban Romániába utasították ki Nikolaus Schiffer egykori haláltábortisztet, Elie Rosenbaum amerikai ügyész újabb két náci háborús bűnöst akar Romániába visszaküldeni. Nikolaus Schiffer Románia területéről került ugyan a német SS-be, de ötven évig mégiscsak az Egyesült Államokban élt, ott kellene tehát őt bíróság elé állítani - jelentette ki Ion Iliescu államfő. Az elnöki kijelentés szerint a Schiffer-féle egykori nácik tulajdonképpen Németországban követték el bűneiket, a német hadsereg, a Gestapo és az SS kötelékében szolgálva, ugyanolyan joggal lehetne tehát Németországba küldeni őket. Az elnöki kijelentés mögött persze ott rejlik az a gondolat is, hogy ezek az alakok tulajdonképpen nem is románok — Romániához tehát igazán kevés közük van. Az államfői nyilatkozatra éppen Elie Wiesel látogatása és kitüntetése alkalmával került sor. Amikor is Iliescu és vendége is elítélték az intoleranciát és az antiszemitizmust, amely bizony-bizony Romániában még mindig gyakran felüti a fejét. Wiesel pedig azt javasolta házigazdájának, hogy meg kellene a román népnek mondani végre az igazságot a romániai pogromokról, a besszarábiai és dnyeszterentúli román haláltáborokról. Amikor az amerikaiak nemrég jelezték, hogy nemsokára Michael Negele egykori haláltábori őrt is a román fővárosba küldik, Adrian Nastase kormányfő bejelentette: a törvényhozásnak mielőbb jogszabályt kell majd elfogadnia, amely a náci háborús bűnösöknek az országba történő befogadását szigorúan megtiltja. Romániának döntenie kell. Vagy teljesíti az amerikaiak követeléseit, vagy pedig a NATO-csatlakozási kampány célegyenesében elkezdi vélt igazát bizonygatni. Kolozsvár, 2002. július 31. Tibori Szabó Zoltán Az SPÖ elnöke bírálja Jörg Haidert HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Nem akarjuk, hogy Ausztria az európai szélsőjobboldal találkozóhelyévé váljon - jelentette ki Alfred Gusenbauer, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke. A tévében nyilatkozó politikus ezzel Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt meghatározó tagjának múlt heti találkozójára utalt. Akkor az osztrák szélsőjobboldali vezető vendégül látta a belgiumi Flamand lomb (Vlaams Brok) és az olasz Északi Liga (Lega Nord) főfunkcionáriusait. A találkozón a jövendő európai parlamenti választásokon való együttműködésről tárgyaltak a felek. Az összejövetelt a kontinens politikusai az európai bevándorlásellenes pártok erősödő összefogásának jeleként értékelték. Gusenbauer elmondta: a találkozó célja, hogy szétrombolják az európai egyesülés művét, amely az utolsó évtizedekben békét és biztonságot teremtett Európa számára. Különösen aggasztónak nevezte az SPÖ elnöke, hogy Haider „ismerten terroristabarát”. Moamer el-Kadhafi líbiai és Szaddám Huszein iraki vezető, akiket Haider „barátainak” nevez, azt a fenyegetést testesítik meg, hogy az európai szélsőjobboldal összefog a nemzetközi terrorizmus képviselőivel. Haider egyébként nem annyira népszerű Európa-szerte, mint ahogy azt képzeli. A dán DF és a holland LPF nyíltan elutasítja a politikus támogatását. Öngól Természetesen - természetesen? - nem kellett volna a miniszterelnököt kikezdeni, ifjúi alakját a „szovjet megszállás - KGB - magyar fiókszervezetek” vélelmezett koordinátái között elhelyezni; inkább hallgatni kellett volna, bölcsnek maradni lett volna jó. Minthogy azonban az MSZP-SZDSZ-kormány gyors leváltását remélve az önnön hevétől és dilettantizmusától egyaránt fűtött Fidesz-MDF ellenzék felhőkakukkvárba, a remény illuzórikus birodalmába költözött, a természet akarata (lásd még: common sense, azaz józan ész) nem tudott érvényesülni, lett helyette Medgyessy-ügy és Medgyessy-vizsgálóbizottság. Illetve nem egészen az lett. Illetve egészen nem az lett. Azon a napon, amikor a Magyar Nemzet című napilap nyilvánosságra hozta Medgyessy „ügynökmúltjának” (túloldali szótárcikk) első dokumentumát, a magyar ellenzék, úgy, ahogy volt, félig megásta önnön sírját. (A mából visszamerengve megint csak azt kell mondanom: több előrelátást tételeztem fel volna róluk, kivált a volt miniszterelnökről, akinek páratlan politikai érzékét, előrelátását szinte senki nem meri kétségbe vonni.) „Ezek” tudniillik azt gondolták, hogy az ördög kereke megáll Medgyessynél. Rosszul gondolták. Nem számoltak azzal, aminek hatalom a neve és nem az övék. Addig a pillanatig jó volt, amíg konfliktust gerjesztettek a kormányzó koalíción belül. Addig a pillanatig jó volt, amíg azt szemlélhették, hogy az SZDSZ Medgyessy távozását követeli. Onnantól fogva azonban nem volt jó, hogy a liberális párt alkut ajánlott az MSZP-nek. Támogatja - mégis - Medgyessyt, de cserében elvárja, hogy az MSZP hozzájáruljon régi követeléséhez, az egész magyar (újdemokratikus) kormányzati elit átvilágításához, éspedig nemcsak ügynöki, hanem hírszerzői és elhárítói „síkon” is. A szocialisták, nem lévén más választásuk, belementek az alkuba. Ekkor született meg a Mécs-bizottság, amely az SZDSZ által is gyakorolt kormányzati hatalomtól a teljesítés biztos tudatával kérhette ki az összes, 1990 óta volt miniszter titkos személyi aktáját, bennük a szolgálatokhoz való kötődés eddig titokban tartott, de - sajnos - sokak által (joggal) feltételezett tényeivel. (Boross Péter szomorú arca van előttem.) Pár nap telt el csak Mécsék munkába állása óta, és máris kidőlt egy pár csontváz a pohárszekrényből. Az illetők nem fideszesek, viszont kiemelkedő exponensei annak a jobboldali összefogásnak, amelyik a Fidesz égisze alatt a régi Magyarországot meg az újat próbálta (volna) keresztény—népnemzeti-konzervatív szövetségbe egybeötvözni. Voltak rá jelentkezők. Az illetők derék pártállami káderek, akik Orbán impregnált köpenye alól szó nélkül nézték-hallgatták végig Medgyessy meghurcolását. Medgyessyvel szemben a múltját vizsgáló bizottság ellenzéki (fideszes) tagjainak az volt - ma is az? - ugyanis a legfőbb aggályuk, hogy „elhallgatta a magyar nép előtt” korábban viselt dolgait. Ugyanezt tette a „D-008-as”, „Bihari” és „Magasdi” miniszter is, és rajtuk kívül az Orbán-kormány még jó néhány tagja. Csöndesen vagy lelkesen ministráltak Medgyessy lejáratásához. Hm. Nem értették, hogy mi lesz a játék vége? Nem értették. Ennyire védettnek vélték magukat? Ennyire. Számolni azért tudhattak volna. Mondjuk kettőig. Ámbátor erről az egészről azt gondolom, hogy nem az ő szégyenük csak, hanem egész Magyarországé; azé az országé, amely le nem tudja mosni immár magáról, hogy az EU-csatlakozás küszöbén a hivatásos önsorsrontók martalékává lett. Hiába mondta Horn Gyula, Boross Péter, Gálszécsy András és néhány más, most azt mondom: generációs politikus, hogy hagyni kéne ezt az egészet, nem ment. A Magyar Nemzet még ma is „dolgozott”. Még ma is lehazugozta Medgyessyt, de most már a legprimtívebb csalással. Mindezért azonban nem a lapot, hanem a Vasárnapi Újság első számú hallgatóját, Orbán Viktort terheli az egyedüli, senki máséval össze nem mérhető felelősség, akár közvetlenül, akár közvetve. Attól a perctől kezdve, hogy kételyeit hangoztatta a Medgyessy-kormány legitim voltáról és szabad utat engedett a szélsőjobboldal argumentációjának. Ez lett a vége. (Vége?) Öngól. Illetve sokkal több ennél: Magyarország szégyene. Aczél Endre Jóhiszem Unom már azokat a felszólításokat, amelyek folyton arra hívják fel a figyelmet, hogy nézzünk szembe a múlttal. Nem azért, mintha ez egyáltalán nem volna fontos, hanem mert szerintem vannak ennél jóval fontosabb dolgok is. Például az, hogy nézzünk szembe időnként a jelennel is. Én azt vártam annak idején a rendszerváltozástól, hogy elvezet a törvény és a jog uralmához. A jogállamiságban nem olyasmiket véltem a legfontosabbnak, hogy a parlament házszabályban rögzített hetenkénti ülésezése valójában háromhetenkénti vagy kéthetenkénti — azt, hogy még ezen is vita lehessen, el sem bírtam képzelni. De azt sem, hogy bármely tulajdonos feje fölül el lehessen adni a lakását, és a jogállami igazságszolgáltatás ne legyen képes azt visszaszerezni. Sőt, hogy csak a fővárosban 30-40 lakásmaffiás csoportot térképezzen föl a rendőrség, de szinte semmit se tudjon lépni ellenük, mert évek óta nem készülnek el a megfelelő jogszabályok. Jogi nagykapuk segítik a lakásmaffia munkáját. De nemcsak a lakásmaffiát segíti kisebb és nagyobb kapukkal a magyar jogalkotás, hanem a veszteséges cégek, köz- és magántartozások akadálymentes adásvételét is. Ismerősömnek egymillió forinttal tartozott egy partnere, aki a bírósági fizetési meghagyások elől egyszerre nyolc céget adott el akadály nélkül valakinek, akit azóta sem találnak, sem a hitelezők, sem a rendőrség. Úszik a pénze az üzleti partnereknek, még több az államnak. Az, aki „eladta” a veszteséget, röhög a markába, ő „jóhiszemű” volt, és a magyar jog tűzön-vízen át vélelmezi is róla ezt a jóhiszeműséget. A „vevőről” meg azt, hogy alkotmányos joga neki hülyének lenni. A rendőrök, akiknek a kárvallott be akarta jelenteni a dolgot, előbb le akarták rázni, utóbb pedig a nyomozók panaszkodtak a károsultnak, hogy ez az ember már negyven eladósodott céget összevett, de sajátos módon csak az eladók bírják megtalálni, a rendőrök még véletlenül sem, így állunk, így állottunk akkor is, amikor a gázolaj meg a tüzelőolaj kettős árrendszere az istennek sem akart megszűnni. Így álltunk a halasztott vámfizetés intézményével, így állunk a műborgyártással: a szőlőtermelők egyszer azért ordítanak, hogy fizessen a költségvetés fagykártámogatást, mert elfogyott a termés. Máskor azért ordítanak, hogy fizessen a költségvetés exporttámogatást, mert még a tavalyi készlet is ott aszalódik a pincében, pedig azt egyszer állítólag már lepárolták egy harmadik fajta állami támogatásból. Mindez pedig azért van, mert a hazai piacot elönti a hamis bor, amelynek forgalmazása ellen hiába hoztak hatékony paragrafust, pár hónap múlva ötpárti egyetértéssel kiherélték. Egyéb ügyekben is kettészakított az ország, újabban már azt is hallani, más miniszterelnöke van a kormánynak, mint a nemzetnek. A politikai táborok egymásról mindenféle aljasságot elhisznek, kitalálnak, terjesztenek is. Hogy, hogy nem, a gazdasági alvilág jóhiszeműségében egyik fél sem kételkedik. Fidesz, SZDSZ, MSZP - teljesen normálisnak tartják, hogy a vevőtől nem lehet az eredeti tulajdonostól csalás útján megszerzett lakást elkobozni és visszaadni. Hogy elhihető: valaki jóhiszeműen vesz negyedáron lakást alkoholistától, megfélemlített öregasszonytól. Hajlamosak vagyunk azt hinni, nagyobb pofon nemigen érheti a jogállamiságot, mint hogy Schlecht Csaba tisztázatlan körülmények közt büntetlenül eladhatta a veszteséges cégeit olyanoknak, akikről ő maga is biztosan tudhatta, hogy sohasem fogják kifizetni az adósságokat. Pedig érheti. Azzal, hogy ezt ma is bárki büntetlenül megteheti. Tanács István