Népszabadság, 2002. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-01 / 178. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2002. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK 3 Kostunica és Djindjics viszálya Belpolitikai válság alakulhat ki a szerbiai hatalmi vetélkedésből Súlyos belpolitikai válsághoz vezethet Szerbiában a hónapok óta dúló belső, hatalmi harc, amely a Nyugat-barát és reformpárti Zoran Djindjics szerb kormányfő és a szerb nacionalizmus­sal rokonszenvező Vojiszlav Kostuni­ca jugoszláv elnök, illetve pártfogóik között alakult ki. Miután a héten ki­zárták a szerb parlamentből Kostuni­ca pártjának a képviselőit, a politikus tegnap közölte: visszavonhatatlanul megszakadt a kommunikáció közte és Djindjics között. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Megszakadt a párbeszéd Szerbia és Ju­goszlávia két legfontosabb politikai ve­zetője, Vojiszlav Kostunica jugoszláv ál­lamfő és Zoran Djindjics szerb minisz­terelnök között. Kostunica tegnap Belg­­rádban megerősítette: vége a kommuni­kációnak Djindjiccsel. Döntését Kostunica jugoszláv állam­fő a sajtónak azzal indokolta, hogy a szerb parlament, a szkupstina házbizott­sága hétfőn elvette a Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) mind a 45 mandátumát. A 18 tagú szerb kor­mánykoalícióból (DOS) ugyancsak ki­zárták a DSS-t, amely a Djindjics vezet­te Demokrata párt (DS) legfőbb politikai riválisa. Djindjics az osztrák APA hírügynök­ségnek azt nyilatkozta, hogy a DSS kép­viselői visszatérhetnek a szerb parla­mentbe, de csak akkor, ha nem fékezik a reformokat Szerbiában. Mint mondta, a DSS ed­dig rendszerint bírálta a kormányt, amelynek ma­ga is tagja, s úgy viselke­dett, mint az ellenzék. „Nem lehet egyszerre két széken ülni”, indokolta a DSS mandátumainak megvonását a szerb kor­mányfő. A DOS pártkoalíció fosztotta meg hatalmától 2000 októberében Szlo­­bodan Milosevics volt ju­goszláv elnököt. A Kos­­tunica-féle DSS jelöltjei a DOS alkotta szövetség keretében sze­reztek mandátumot a szerb parlament­ben. Bár a viszony az utóbbi egy évben egyáltalán nem volt rózsás a DSS és a DS között, a két párt kapcsolata az el­múlt hónapokban teljesen megromlott. A szeptember 29-re kiírt szerb elnökvá­lasztás előtt a rivalizálás kemény politi­kai harccá változott. Kostunica feltehe­tően egy héten belül bejelenti, hogy je­lölteti magát a tisztségre. A szerb elnök hatalma ugyanis sokkal többet jelent, mint a jugoszláv államfőé. Kostunica tegnap élesen bírálta Djind­­jicset, akit azzal vádolt, hogy a köré cso­portosuló erők a DSS-mandátumok meg­semmisítésével gúnyt űztek a választók­ból. Szerinte a szavazatokat sokkal alja­sabb módon lopták el, mint amire (a vá­lasztási csalásairól is hírhedté vált) Milo­sevics valaha is vállalkozott. Zoran Djindjics Vojiszlav Kostunica Kizsuppolás az elutasítottaknak A francia kormány szigorítani kívánja a menekültügyi törvényeket PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL A menekültügyi törvény reformját és egyben jelentős szigorítását tervezi a francia jobbközép kormány. A Nicolas Sarkozy belügyminiszter nevéhez kötő­dő módosítások magukban foglalják an­nak lehetőségét is, hogy az elutasított menedékkérőket csoportosan, különjá­ratokkal szállítsák vissza hazájukba. A menekültcharterek ötlete nem újdonság, e kitoloncolási megoldást 1986-ban már alkalmazta Sarkozy akkori elődje, az ultrakonzervatív Charles Pasqua. Ha­sonló elképzelések szerepelnek a brit menekültügyi reformtervekben is. Franciaországban 1998-ban 22 ezer, tavaly viszont már több mint 47 ezer menedékkérelmet regisztráltak az illeté­kes hatóságnál, az OFPRA-nál. A mene­külthelyzet súlyosságát fokozza a lassú és körülményes ügykezelés. Legutóbb Jacques Chirac köztársasági elnök is botrányosnak nevezte, hogy a döntések egy-másfél évig is elhúzódnak. A bevándorlási-menekültügyi szigo­rítások - amelyek magukban foglalják a visszautasított menedékkérők hatósági visszatartásának meghosszabbítását is - nemcsak az afrikai és ázsiai illegális migránsok, hanem a Romániából érke­ző, koldulásból élő romák franciaorszá­gi tartózkodását is megnehezítik. A francia rendőrség az utóbbi hetekben ugyan több szervezett, maffiaszerű for­mában működtetett román koldusháló­zatot számolt fel, a Párizst övező Ile-de- France régióban továbbra is két-három­­ezer romániai roma él embertelen higié­niai viszonyok között szeméttelepeken, elhagyott épületekben. A megoldatlan ügyek közé tartozik még a párizsi román gyermekprostituál­také, illetve olyan fiatalkorú bandáké is, amelyek a parkolóórák fosztogatására „szakosodtak”. Az érintett önkormányzatok azt kö­vetelik a kormánytól, hogy vagy bizto­sítsanak a romáknak méltó életkörülmé­nyeket, vagy pedig segítsék elő hazate­lepítésüket. Dési András Sorban állás a Langatte menekülttáborban FOTÓ: SZABÓ BARNABÁS _________Fókuszban_________ Románia esete a nácikkal Románia nehezen néz szembe saját múltjával, mindennaposakká váltak a vi­ták arról, hogy Ion Antonescu marsall háborús bűnös volt-e, zsidók százezrei­nek halálát elrendelő diktátor vagy pe­dig nemzeti hős, akit tisztelni és becsül­ni kell. Az amerikai kormányzat üzenete azonban világos volt: Antonescuval zászlaján Románia nem lehet a NATO tagja. Ezért végül a politikusok zöme le­nyelte a békát, s kimondatott: Antonescu számláját terheli a romániai zsidóság el­pusztítása a második világháborúban, még jóval azelőtt, hogy Hitlerék döntöt­tek volna a „végső megoldásról” a wansee-i konferencián. Azt azonban már semmiképpen sem tudták lenyelni Bukarestben, hogy mi­után az amerikai hatóságok májusban Romániába utasították ki Nikolaus Schiffer egykori haláltábortisztet, Elie Rosenbaum amerikai ügyész újabb két náci háborús bűnöst akar Romániába visszaküldeni. Nikolaus Schiffer Románia területé­ről került ugyan a német SS-be, de ötven évig mégiscsak az Egyesült Államokban élt, ott kellene tehát őt bíróság elé állíta­ni - jelentette ki Ion Iliescu államfő. Az elnöki kijelentés szerint a Schiffer-féle egykori nácik tulajdonképpen Németor­szágban követték el bűneiket, a német hadsereg, a Gestapo és az SS köteléké­ben szolgálva, ugyanolyan joggal lehet­ne tehát Németországba küldeni őket. Az elnöki kijelentés mögött persze ott rejlik az a gondolat is, hogy ezek az ala­kok tulajdonképpen nem is románok — Romániához tehát igazán kevés közük van. Az államfői nyilatkozatra éppen Elie Wiesel látogatása és kitüntetése alkal­mával került sor. Amikor is Iliescu és vendége is elítélték az intoleranciát és az antiszemitizmust, amely bizony-bi­zony Romániában még mindig gyakran felüti a fejét. Wiesel pedig azt javasolta házigazdájának, hogy meg kellene a ro­mán népnek mondani végre az igazsá­got a romániai pogromokról, a bessza­­rábiai és dnyeszterentúli román haláltá­borokról. Amikor az amerikaiak nemrég jelez­ték, hogy nemsokára Michael Negele egykori haláltábori őrt is a román fővárosba küldik, Adrian Nastase kor­mányfő bejelentette: a törvényhozásnak mielőbb jogszabályt kell majd elfogad­nia, amely a náci háborús bűnösöknek az országba történő befogadását szigo­rúan megtiltja. Romániának döntenie kell. Vagy tel­jesíti az amerikaiak követeléseit, vagy pedig a NATO-csatlakozási kampány célegyenesében elkezdi vélt igazát bi­zonygatni. Kolozsvár, 2002. július 31. Tibori Szabó Zoltán Az SPÖ elnöke bírálja Jörg Haidert HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Nem akarjuk, hogy Ausztria az európai szélsőjobboldal találkozóhelyévé váljon - jelentette ki Alfred Gusenbauer, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) el­nöke. A tévében nyilatkozó politikus ez­zel Jörg Haider, az Osztrák Szabadság­­párt meghatározó tagjának múlt heti ta­lálkozójára utalt. Akkor az osztrák szél­sőjobboldali vezető vendégül látta a bel­giumi Flamand lomb (Vlaams Brok) és az olasz Északi Liga (Lega Nord) fő­funkcionáriusait. A találkozón a jövendő európai parlamenti választásokon való együttműködésről tárgyaltak a felek. Az összejövetelt a kontinens politikusai az európai bevándorlásellenes pártok erősö­dő összefogásának jeleként értékelték. Gusenbauer elmondta: a találkozó cél­ja, hogy szétrombolják az európai egye­sülés művét, amely az utolsó évtizedek­ben békét és biztonságot teremtett Euró­pa számára. Különösen aggasztónak ne­vezte az SPÖ elnöke, hogy Haider „is­merten terroristabarát”. Moamer el-Kad­­hafi líbiai és Szaddám Huszein iraki ve­zető, akiket Haider „barátainak” nevez, azt a fenyegetést testesítik meg, hogy az európai szélsőjobboldal összefog a nem­zetközi terrorizmus képviselőivel. Haider egyébként nem annyira nép­szerű Európa-szerte, mint ahogy azt képzeli. A dán DF és a holland LPF nyíl­tan elutasítja a politikus támogatását. Öngól Természetesen - természetesen? - nem kellett volna a miniszterelnököt kikezdeni, ifjúi alakját a „szovjet megszállás - KGB - magyar fiókszer­vezetek” vélelmezett koordinátái között elhelyezni; inkább hallgatni kel­lett volna, bölcsnek maradni lett volna jó. Minthogy azonban az MSZP-SZDSZ-kormány gyors leváltását remélve az önnön hevétől és dilettantizmusától egyaránt fűtött Fidesz-MDF ellenzék fel­­hőkakukkvárba, a remény illuzórikus birodalmába költözött, a természet akarata (lásd még: common sense, azaz józan ész) nem tudott érvénye­sülni, lett helyette Medgyessy-ügy és Medgyessy-vizsgálóbizottság. Illetve nem egészen az lett. Illetve egészen nem az lett. Azon a napon, amikor a Magyar Nemzet című napilap nyilvánosságra hozta Medgyessy „ügynökmúltjának” (túloldali szótárcikk) első dokumentumát, a magyar ellenzék, úgy, ahogy volt, félig megásta önnön sírját. (A mából vissza­merengve megint csak azt kell mondanom: több előrelátást tételeztem fel volna róluk, kivált a volt miniszterelnökről, akinek páratlan politikai ér­zékét, előrelátását szinte senki nem meri kétségbe vonni.) „Ezek” tudni­illik azt gondolták, hogy az ördög kereke megáll Medgyessynél. Rosszul gondolták. Nem számoltak azzal, aminek hatalom a neve és nem az övék. Addig a pillanatig jó volt, amíg konfliktust gerjesztettek a kor­mányzó koalíción belül. Addig a pillanatig jó volt, amíg azt szemlélhet­ték, hogy az SZDSZ Medgyessy távozását követeli. Onnantól fogva azonban nem volt jó, hogy a liberális párt alkut ajánlott az MSZP-nek. Támogatja - mégis - Medgyessyt, de cserében elvárja, hogy az MSZP hozzájáruljon régi követeléséhez, az egész magyar (újdemokratikus) kormányzati elit átvilágításához, éspedig nemcsak ügynöki, hanem hír­szerzői és elhárítói „síkon” is. A szocialisták, nem lévén más választá­suk, belementek az alkuba. Ekkor született meg a Mécs-bizottság, amely az SZDSZ által is gyakorolt kormányzati hatalomtól a teljesítés biztos tu­datával kérhette ki az összes, 1990 óta volt miniszter titkos személyi ak­táját, bennük a szolgálatokhoz való kötődés eddig titokban tartott, de - sajnos - sokak által (joggal) feltételezett tényeivel. (Boross Péter szomo­rú arca van előttem.) Pár nap telt el csak Mécsék munkába állása óta, és máris kidőlt egy pár csontváz a pohárszekrényből. Az illetők nem fideszesek, viszont kiemel­kedő exponensei annak a jobboldali összefogásnak, amelyik a Fidesz égisze alatt a régi Magyarországot meg az újat próbálta (volna) keresztény—népnemzeti-konzervatív szövetségbe egybeötvözni. Voltak rá jelentkezők. Az illetők derék pártállami káderek, akik Orbán impreg­nált köpenye alól szó nélkül nézték-hallgatták végig Medgyessy meghur­­colását. Medgyessyvel szemben a múltját vizsgáló bizottság ellenzéki (fideszes) tagjainak az volt - ma is az? - ugyanis a legfőbb aggályuk, hogy „elhallgatta a magyar nép előtt” korábban viselt dolgait. Ugyanezt tette a „D-008-as”, „Bihari” és „Magasdi” miniszter is, és rajtuk kívül az Orbán-kormány még jó néhány tagja. Csöndesen vagy lelkesen minist­­ráltak Medgyessy lejáratásához. Hm. Nem értették, hogy mi lesz a játék vége? Nem értették. Ennyire védettnek vélték magukat? Ennyire. Szá­molni azért tudhattak volna. Mondjuk kettőig. Ámbátor erről az egészről azt gondolom, hogy nem az ő szégyenük csak, hanem egész Magyarországé; azé az országé, amely le nem tudja mosni immár magáról, hogy az EU-csatlakozás küszöbén a hivatásos önsorsrontók martalékává lett. Hiába mondta Horn Gyula, Boross Péter, Gálszécsy András és néhány más, most azt mondom: generációs politi­kus, hogy hagyni kéne ezt az egészet, nem ment. A Magyar Nemzet még ma is „dolgozott”. Még ma is lehazugozta Medgyessyt, de most már a legprimtívebb csalással. Mindezért azonban nem a lapot, hanem a Vasár­napi Újság első számú hallgatóját, Orbán Viktort terheli az egyedüli, sen­ki máséval össze nem mérhető felelősség, akár közvetlenül, akár közvet­ve. Attól a perctől kezdve, hogy kételyeit hangoztatta a Medgyessy-kor­­mány legitim voltáról és szabad utat engedett a szélsőjobboldal argumen­tációjának. Ez lett a vége. (Vége?) Öngól. Illetve sokkal több ennél: Ma­gyarország szégyene. Aczél Endre Jóhiszem Unom már azokat a felszólításokat, amelyek folyton arra hívják fel a fi­gyelmet, hogy nézzünk szembe a múlttal. Nem azért, mintha ez egyálta­lán nem volna fontos, hanem mert szerintem vannak ennél jóval fonto­sabb dolgok is. Például az, hogy nézzünk szembe időnként a jelennel is. Én azt vártam annak idején a rendszerváltozástól, hogy elvezet a tör­vény és a jog uralmához. A jogállamiságban nem olyasmiket véltem a legfontosabbnak, hogy a parlament házszabályban rögzített hetenkénti ülésezése valójában háromhetenkénti vagy kéthetenkénti — azt, hogy még ezen is vita lehessen, el sem bírtam képzelni. De azt sem, hogy bár­mely tulajdonos feje fölül el lehessen adni a lakását, és a jogállami igaz­ságszolgáltatás ne legyen képes azt visszaszerezni. Sőt, hogy csak a fő­városban 30-40 lakásmaffiás csoportot térképezzen föl a rendőrség, de szinte semmit se tudjon lépni ellenük, mert évek óta nem készülnek el a megfelelő jogszabályok. Jogi nagykapuk segítik a lakásmaffia munkáját. De nemcsak a lakásmaffiát segíti kisebb és nagyobb kapukkal a ma­gyar jogalkotás, hanem a veszteséges cégek, köz- és magántartozások akadálymentes adásvételét is. Ismerősömnek egymillió forinttal tartozott egy partnere, aki a bírósági fizetési meghagyások elől egyszerre nyolc céget adott el akadály nélkül valakinek, akit azóta sem találnak, sem a hi­telezők, sem a rendőrség. Úszik a pénze az üzleti partnereknek, még több az államnak. Az, aki „eladta” a veszteséget, röhög a markába, ő „jóhisze­mű” volt, és a magyar jog tűzön-vízen át vélelmezi is róla ezt a jóhisze­műséget. A „vevőről” meg azt, hogy alkotmányos joga neki hülyének lenni. A rendőrök, akiknek a kárvallott be akarta jelenteni a dolgot, előbb le akarták rázni, utóbb pedig a nyomozók panaszkodtak a károsultnak, hogy ez az ember már negyven eladósodott céget összevett, de sajátos módon csak az eladók bírják megtalálni, a rendőrök még véletlenül sem, így állunk, így állottunk akkor is, amikor a gázolaj meg a tüzelőolaj kettős árrendszere az istennek sem akart megszűnni. Így álltunk a halasz­tott vámfizetés intézményével, így állunk a műborgyártással: a szőlőter­melők egyszer azért ordítanak, hogy fizessen a költségvetés fagykártá­mogatást, mert elfogyott a termés. Máskor azért ordítanak, hogy fizessen a költségvetés exporttámogatást, mert még a tavalyi készlet is ott aszaló­­dik a pincében, pedig azt egyszer állítólag már lepárolták egy harmadik fajta állami támogatásból. Mindez pedig azért van, mert a hazai piacot el­önti a hamis bor, amelynek forgalmazása ellen hiába hoztak hatékony paragrafust, pár hónap múlva ötpárti egyetértéssel kiherélték. Egyéb ügyekben is kettészakított az ország, újabban már azt is hallani, más miniszterelnöke van a kormánynak, mint a nemzetnek. A politikai táborok egymásról mindenféle aljasságot elhisznek, kitalálnak, terjeszte­nek is. Hogy, hogy nem, a gazdasági alvilág jóhiszeműségében egyik fél sem kételkedik. Fidesz, SZDSZ, MSZP - teljesen normálisnak tartják, hogy a vevőtől nem lehet az eredeti tulajdonostól csalás útján megszer­zett lakást elkobozni és visszaadni. Hogy elhihető: valaki jóhiszeműen vesz negyedáron lakást alkoholistától, megfélemlített öregasszonytól. Hajlamosak vagyunk azt hinni, nagyobb pofon nemigen érheti a jogál­lamiságot, mint hogy Schlecht Csaba tisztázatlan körülmények közt bün­tetlenül eladhatta a veszteséges cégeit olyanoknak, akikről ő maga is biz­tosan tudhatta, hogy sohasem fogják kifizetni az adósságokat. Pedig ér­heti. Azzal, hogy ezt ma is bárki büntetlenül megteheti. Tanács István

Next