Népszabadság, 2006. december (64. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-27 / 301. szám
2006. DECEMBER 27., SZERDA • NÉPSZABADSÁG 12 * Vélemény Pomogáts Béla Az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke Az Illyés Közalapítvány működésének utolsó napjaiban vagyunk, finanszírozása a jövő évi költségvetésben nem kapott helyet. Remélhetőleg az a pénzösszeg, amely eddig szokásosan rendelkezésére állott, más módon, valószínűleg a Szülőföld Alap révén el fog jutni a határon túl élő magyarsághoz, és az átszervezés nem fog nagyobb költségvetési redukcióval együtt járni. Számomra, aki valamivel több mint négy esztendeje végzem a kuratóriumi elnök tisztségével együtt járó feladatokat, és összesen több mint nyolc esztendeje tevékenykedem ebben a testületben, természetesen megoldásra váró kérdéseket jelent, hogy a megújuló támogatási rendszer milyen hatékonysággal és empátiával fog eleget tenni az Illyés Közalapítvány hagyományos stratégiai küldetésének, személyes kihívást azonban ez már nem jelent. Belefáradtam a nemegyszer elvégezhetetlennek tűnő feladatokba, számos személyes és fájdalmas csalódást kellett elkönyvelnem néhány kuratóriumi tisztségviselő tevékenysége miatt, így hát lelki békével, a felszabadultság érzésével vonulok vissza a közéletből a könyvtárba, ahol különben is offfronósabbak érzem magam. Ebben az írásban, amelynek természetesen nem véletlenül adtam a „végelszámolás” címet, nem személyes helyzetem átalakulását kívánom kommentálni, hanem az alapítványnál eltöltött nyolcesztendős tevékenységem néhány tapasztalatát és tanulságát szeretném megosztani az olvasóval. Talán szolgálhatok néhány tanulsággal azok számára, akik a jövőben a támogatáspolitika irányítására kapnak megbízást, és azok számára, akiket ez a politika közvetlenül érint. Úgy emlékszem, egy okos francia mondotta volt: ahhoz, hogy sok mindent megőrizzünk, sok mindennek meg kell változnia. Az átalakítással magam is messzemenően egyetértek. Ennek azonban tervezettnek, kiszámíthatónak és megnyugtatónak kell lennie. Egyelőre nem az. Engem például, mint a kuratórium elnökét, mindmáig hivatalosan senki sem tájékoztatott a január elsején bevezetendő intézkedésekről. Holott egy általában egymilliárdos, az idén már csak nyolcszázmilliós költségvetésből gazdálkodó, évente mintegy ötezer pályázatot gondozó, a Kárpát-medencében szinte mindenütt tevékenykedő közalapítvány radikális átalakítása, tevékenységének betagozása egy másik nagy közalapítvány keretébe, irodájának felszámolása, a munkatársairól történő gondoskodás nem olyan feladat, amelyet néhány rövid hét leforgása során el lehet végezni. Gondoskodni kellene arról is, hogy a változásokat az érdekeltek, tehát a kisebb ségelszámolás nagyon helytelen volna, ha határon túli magyar közösségek és intézmények az új helyzet kárvallottjának éreznék magukat, és tovább erősödne az a bizalmatlanság a magyarországi kormányzattal szemben, amely a mögöttünk lévő években érezhető volt és súlyos károkat okozott, régi magyarság intézményei és képviselői nyugodt lélekkel tudják elfogadni. Nem tudok arról, hogy velüktehát például a kulturális, az oktatási, az egyházi intézmények vezetőivel és szakértőivel) a szükséges egyeztetések megtörténtek volna. Az új intézmény működésének átláthatóságát is biztosítani kell, mert ez a hitelesség elsőrendű feltétele. Nagyon helytelen volna, ha határon túli magyar közösségek és intézmények az új helyzet kárvallottjának éreznék magukat, és tovább erősödne az a bizalmatlanság a magyarországi kormányzattal szemben, amely a mögöttünk lévő években érezhető volt és súlyos károkat okozott. A másfél évtizedes magyar támogatáspolitika igen nagy eredményekkel büszkélkedhet. Amióta a kuratórium elnöke vagyok, alig tudok megfordulni olyan Kárpát-medencei tájon, ahol ne volnának ennek és mindenekelőtt az Illyés Közalapítvány tevékenységének látható eredményei. Iskolaépületekre, kulturális központokra, „magyarházakra”, diákotthonokra, felújított templomokra és persze olyan kezdeményezésekre, kulturális összejövetelekre, tudományos tanácskozásokra, diáktalálkozókra, tanári tanfolyamokra gondolok, amelyek nélkülözhetetlenek a magyar közösségi élet és intézményi tevékenység fenntartása érdekében. Ha az Illyés Közalapítvány nem létezne, jóval szegényesebb és kiszolgáltatottabb volna a kisebbségi magyar közösségek élete. Ezen értékeknek tartósabb nyomot kell hagyniuk a nemzeti emlékezetben, mint azoknak a csalódásoknak, mulasztásoknak és viszszásságoknak, amelyek az alapítvány másfél évtizedes működéséhez fűződnek. Tizenkét pontban gyűjtöttem össze ennek a „végelszámolásnak” a tételeit, tapasztalataim summáját. 1. A közalapítvány stratégiája és szellemi tevékenysége nagy értéket jelent a magyar nemzeti közösség számára. Ennyiben valóra váltja az alkotmány azon kijelentését, miszerint a magyar állam felelősséget érez a határokon túl élő magyarok iránt. 2. Az Illyés Közalapítvány stratégiai céljainak elérése komoly szervezeti-szervezési átalakulásokat, valódi megújulást követel, ezek az átalakulások azonban csakis körültekintő és független szakértői elemző munkára építhetők. 3. Helyeselni lehet, hogy a nagy támogatási intézmények (mint amilyen az Illyés Közalapítvány, a Szülőföld Alapítvány vagy az Új Kézfogás Alapítvány) közös szervezeti rendbe kerüljenek, és ezt a rendszert folyamatos ellenőrzés tegye átláthatóvá és racionálissá. 4. A működési formákat ésszerűsíteni kell, az új támogatási rendszer kapjon határozott stratégiát, és a pénzösszegek a lehető legnagyobb hatékonysággal kerüljenek felhasználásra. 5. Az új és átfogó támogatási intézményen belül határolódjanak el egymástól, szervezeti értelemben is a nagyobb területek, tehát a kulturális, az egyházi, az oktatási, a sajtó- és a gazdasági támogatás, és ne kaphasson egy pályázó párhuzamosan és ellenőrizetlenül több csatornán keresztül is támogatást. 6. A Szülőföld Alapon belül meg kell őrizni az Illyés Közalapítvány elnevezést. Ennek részben Illyés Gyula igen nagy történelmi, irodalmi (kulturális) és erkölcsi értékeket hordozó neve, részben a közalapítvány másfél évtizedes tevékenysége következtében hagyománya és tekintélye van: ez a név az alapítvány hitelességének fontos záloga. 7. Meg kellene őrizni az Illyés Közalapítvány területi alkuratóriumi rendszerét, minthogy ezek az alkuratóriumok a helyi igények és viszonyok ismeretében jótékonyan képesek befolyásolni a döntési mechanizmust. Nem várható el, hogy egyetlen budapesti testület olyan helyi ismeretek birtokában végezze munkáját, mint amilyen az alkuratóriumok rendelkezésére áll. A döntések hitelességét is erősíti, hogy a határon túl élő magyar nemzeti közösségek megbízottai közvetlenül szerepet vállalhatnak a döntési folyamatban. 8. Fenn kellene tartani a kis összegű támogatások lehetőségét, ugyanis ezek az ötvenezer-kétszázezer forintos támogatások teszik lehetővé a helyi kulturális intézmények működését és a helyi programok, művelődési tanácskozások, ünnepségek, diáktáborok és más hasonlók megszervezését. Ennek a támogatási formának a felszámolása éppen azt az igen fontos és hatékony kulturális „hálót” veszélyezteti, amely a kisebbségi magyar közösségek nemzeti identitásának védelmében lát el pótolhatatlan szerepet. Ennek a megszüntetése igen rövid időn (mondjuk egy-másfél esztendőn) belül el fogja lehetetleníteni a helyi kisközösségi művelődési, identitásépítő tevékenységet. 9. El kellene érni, hogy a támogatási keret magasabb legyen, és a magyar költségvetés meghatározott százalékában állapítsák meg, így a határokon túl élő magyarság nagyobb biztonsággal számíthatna arra a támogatásra, amely a magyar állam szolidaritását fejezi ki. 10. Gondoskodni kell a közalapítványok (így az Illyés Közalapítvány) jelenlegi munkatársainak (irodai tisztviselőinek) biztonságáról. Ezek a szakemberek egy évtizede vagy több mint egy évtizede végeznek szakszerű és áldozatos munkát. Munkateljesítményük és szakértelmük nélkülözhetetlen. 11. Továbbra is szavatolni kell a támogatási rendszer politikai függetlenségét, pártsemlegességét, szakszerűségét, kiszámíthatóságát és megbízhatóságát. Ezt a rendszert sohasem szabad alárendelni semmilyen párt és kormány érdekeinek. 12. A támogatáspolitikára mint a nemzeti stratégia integráns részére kell tekinteni: ez a politika elválaszthatatlan a nemzeti érdekek korszerű képviseletétől és szolgálatától, és részét képezi a köztársaság európai uniós stratégiájának. Marabu rajza OLVASÓI LEVELEK Antiőszöd Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Polgári Körök! Kedves Barátaim! Nos, ha őszinte akarok lenni hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyok kétségekkel. Európában ilyen ramaty választási kampányokat ember még nem csinált, mint amit én. A két legutóbbi parlamenti választás előtt egy-egy évvel 20 százalékos előnyünk volt a baloldalhoz képest! De én ezt is elkúrtam! Megcsináltam! Nyilvánvalóan végighazudtam az utolsó 16 évet, keresztbe tettem mindenkinek. Szétziláltam a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, az MDNP-t, az MDF-et. Hazugnak neveztem Antall Józsefet a parlamentben, majd rá néhány évre Antall József méltó követőjének neveztem magam! Kampányoltam a kisebb parlament mellett, aztán a választás után azt sem szavaztam meg! Hazudtam reggel, éjjel és este. Voltam liberális, később konzervatív, most populista nemzeti-keresztény népvezér lettem. Mindent megtettem egyetlen drága barátom, a HATALOM érdekében! A választásokon ötször annyit ígértem, mint a baloldal. Legyen adócsökkentés, ha bele is gebedünk, legyen kolbászból a kerítés, éljek én és az imázsközpont! Készüljön film a kolbászfesztiválos munkámról, viszont ne készüljön jegyzőkönyv a kormányülésről. Vegyünk ötmilliárdért újabb beengedőrendszert a stadionokba, amit sok Az egész magyar egészségügyben ugyanis a detoxikáló volt az egyetlen olyan intézmény, ahol magáért a kórházi ellátásért, tehát nem valami segédeszközért vagy gyógyszerért, mindig kellett fizetni. (Félre)tájékoztatás ha nem használunk, építsünk újabb húszezres stadionokat Újpesten, ahova kimennek hatszázan és szétvernek mindent a köztévét ostromló híveim! Mit csináljak, hazudtam reggel, éjjel és este! Mit mondhatunk az embereknek két ilyen elkúrt választás után? Ellenem szavazott ez a kurva ország, nem a baloldalra! Miután j6 éve mindenki szar választási kampányokat csinál, úgy gondoltam, következmények nélkül én is megtehetem. És igen (igen, igen), minden hazugságom és a választások elvesztése ellenére Szűk családom, valamint szélsőjobbos és Korlátolt Felelősségű Társaim továbbra is maximális bizalommal vannak irántam. És hiába kritizál a Kósa, ha sokáig jártatja a száját, Debrecent is elveszem tőle! Elvégre mégiscsak én vagyok a király. Enyém lesz a hatalom! Enyém lesz ez a kurva ország. Megcsinálom! Hajrá, Magyarország! Körmendi Mária Budapest (Félre)tájékoztatás Nem fedi a valóságot az a kijelentés, hogy a betegeknek szilveszterkor újdonságot jelenthet: fizetniük kell a detoxiálói kezelésért. Az egész magyar egészségügyben ugyanis a detoxikáló volt az egyetlen olyan intézmény, ahol magáért a kórházi ellátásért, tehát nem valami segédeszközért vagy gyógyszerért, mindig kellett fizetni. Ezt annál is inkább igazságtalannak érezzük, mert a betegeket minden esetben a hozzájárulásuk nélkül hozzák ide. A közönséges részegség - aethylalkoholmérgezés, ebhet is - egyébként sem feltétlenül mindig a beteg hibájából következik be, mert a kontrollvesztő ivó, mint a kategória megnevezéséből is látható, nem mindig tudja kontrollálni italfogyasztását, bár úgy éli meg. Azért is igazságtalan volt ez, mert a drogfogyasztás miatti kezelésekért nem kérnek pénzt, ez utóbbi betegeket ugyanis az Erzsébet Kórház baleseti belosztályán kezelik. Ráadásul, a kivetett összeg húsz évvel ezelőtt 500 forint volt, ami mára - többszöri emelés után - 5000 forint lett. Annak idején a mentőszállítást is felszámolták a pácienseknek. A befizetést egy utalványon, ún. postai csekken kellene teljesíteni, kezelt betegeink azonban többnyire nem teljesítik a befizetést, hanem nagy részük még a kórházban eldobja a csekket, amit később az udvari munkások találnak meg. A sokéves tapasztalat szerint a szilveszter inkább csak annyiban jelent változást, hogy a megszokott hat-nyolc, esetleg egytucatnyi páciens helyett hajnalra 40-50 embert hoznak, és így a betegek átvétele, a vizsgálat, a kezelések, a megfigyelés, sokkal nehezebbé válik. Dr. Funk Sándor Budapest LEVÉLTURMIX Nem tudtam, hova akar kilyukadni Koltai Tamás, amikor Lenin és Bunyin nevének írásmódját vetette össze a lap november 18-i számában megjelent olvasói levelemre (Kivétel: Sztálin?) írt válaszában (Lenin? Bunin?, december 8.), de a végén kibújt a szög a zsákból. Posztsztalinista tanulságul azt próbálta sejtetni, hogy én vagyok nevetséges, amikor Sztálin nevének írásmódját az orosz nevek átírásának szabályai szerint óhajtom, nem pedig azok voltak „gyerekesek”, akik kivételt tettek a generalisszimusszal, és Sztálinnak íratták velünk. Valóban úgy vélem, áhítatos pátosszal. De azt nem írtam, amivel gyanúsít, hogy a szabálynak megfelelő írásmód „megvető” volna. Csak ez a szabályos. Péter László irodalomtörténész, Szeged Sok szó esik mostanában a gyülekezési jog újraszabályozásáról. Nap mint nap olvasok arról, hogy ezzel vagy azzal (esetleg a kormány egész tevékenységével, esetleg mással) elégedetlen állampolgárok 10-12 gépkocsival lezárják a fél útpályát. Emiatt dugók keletkeznek a közutakon, munkába igyekvő emberek késnek el a munkahelyükről. Szerintem ez nem demokrácia, hanem a demokráciával való visszaélés! Aki tüntetni akar, álljon az út szélére, ott kedvére szidhatja Gyurcsány Ferencet vagy Orbán Viktort, vagy akit csak a kedve tartja. De azt nem szabadna engedni, hogy egy tucat autós miatt sokszor annyi szenvedjen! Boros Oszkár Budapest Kevés vagy sok a rasszista rendőr? - teszi fel a kérdést december 13-i cikkének címében Czene Gábor. „Mindössze harminckét emberről van szó, a rendőrség mintegy negyvenezres létszámához képest ez elenyésző” - szól az ORFK szóvivőjének, és így a rendőrség vezetőinek a válasza. A válasz természetesen elfogadhatatlan, gyalázatos. Ha csak egyetlen rasszista rendőr lenne az országban, már az is pont eggyel lenne több a megengedhetőnél. Válás György Budapest A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje. www.nol.hu