Népszabadság, 2010. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-01 / 26. szám
www.nol.hu Hagyó Miklós hátrahúzásáról egyeztettek a szocialisták Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke és Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes órákon át tárgyalt és egyeztetett vasárnap a BKV-ügyek miatt kialakult helyzetről. Burány Sándor a tanácskozás után a Népszabadságnak elmondta: ma reggelre összehívta a budapesti elnökség rendkívüli ülését. A találkozó részleteiről a politikus nem kívánt nyilatkozni. Az ügy előzménye, hogy az atv.hu hírportál szombaton azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra. Rendőrségi forrásokra hivatkozva a portál azt írta: Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők - a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós - felelősségét is vizsgálja. Az atv.hu úgy tudja, hogy mától már az ügyészség folytatja a történtek felgöngyölítését, amit az indokol, hogy az ügynek politikai szála van. (Az MTI tegnapi közlése szerint Antal és Balogh Zsolt Tóthfalusi Györgyre, a BKV igazgatótanácsának szabad demokrata elnökére is terhelő vallomást tett.) Mesterházy Attila szocialista kormányfőjelölt tegnap a hírrel kapcsolatban egyértelművé tette: „akit igaztalanul vádolnak, megvédjük, akiről pedig kiderül, hogy hibát vétett, nem védjük meg”. Időközben a Hír TV arról számolt be, hogy az MSZP országos vezetése „ultimátumot” intézett Hagyóhoz, mondván, vagy önként lép vissza a budapesti listáról, vagy a párt veszi le onnan. Az ultimátumot azonban több hivatalos forrásunk is cáfolta, Hagyót ugyanis az országos elnökség tagjai nem is keresték ebben az ügyben. Lapunk információi szerint az várható, hogy Hagyó Miklós visszalép a XII. kerületi egyéni jelölti indulástól (fideszes ellenfele a körzetben Pokorni Zoltán), és várhatóan a fővárosi listán is hátrébb húzzák. Ebben a budapesti elnökség ma reggeli döntése az irányadó. (Sz. T. L.) Hagyó Miklós (a képen hátul, középen) a Fővárosi Közgyűlés ülésén Fotó: Kovács Bence Hunvald György: Kiszolgáltatott helyzetben vagyok Munkatársunktól „Kiszolgáltatott helyzetben vagyok, leginkább azért, mert amikor az ügyészség valamit közöl, a média még hozzátesz egy félmondatot, amitől látványosabb, hogy egy politikus ilyen helyzetbe került. Ez ellen nem tudok védekezni. Közszereplőként pedig nem tudom befolyásolni, hogy az arcomat és a körülményeimet hogyan használja fel a politikai ellenzék. Az elmúlt egy évben soha nem tudott az ügyem kihűlni, újra és újra lecsapott rám a média. Persze ez a dolga, csakhogy én nem tudom elmondani mindannyiszor a véleményemet, nem tudom cáfolni a téves állításokat. Emiatt érdemes bilincsben mutatni egy plakáton, mert a közvéleményben az a kép alakult ki, amit az ügyészség tálalt.” így fogalmaz Hunvald György, Erzsébetváros előzetes letartóztatásban lévő polgármestere a Népszava ma megjelenő számában. A polgármester azt állítja, hogy ártatlan az ellene felhozott vádakban. „Az ügyészség koronatanúja egy olyan ember, akinek szerződései voltak az önkormányzattal. Ezek olyan épületekről szóltak, amelyekben bérlők laktak. Az önkormányzat számára az ő megfelelő elhelyezésük volt az első, amellett, hogy a kerületnek lehetőleg ne kerüljön pénzébe a költöztetés. Megmagyaráztuk a bérlőinknek, hogy nem eladjuk az ingatlant a fejük fölül, hanem egy olyan partnert keresünk, aki kifizeti helyettünk a révészt. Aki az önkormányzat helyett pénzt ad nekik, hogy lakást vegyenek. Kiköltözhetnek a rossz állapotú, udvari vécés, egy-másfél szobás kis lakásaikból. A koronatanú az az ember, akinek a szerződéseit 2008 januárjában felmondtuk, és aki emiatt megfenyegette a képviselő-testületet, hogy mindenkit börtönbe juttat”, nyilatkozza Hunvald, aki azt állítja: mindenkinek az az érdeke, hogy ő minél tovább előzetesben maradjon, mert - idézzük - „rosszabb egy Hunvald György szabadon úgy, hogy meg tudja cáfolni az ellene felhozott dolgokat, mintha előzetes letartóztatásban van”. A polgármester arra a kérdésre, hogy ha esetleg bebizonyosodna az ártatlansága, van-e visszaút számára a politikába, azt válaszolta a Népszava újságírójának: „Egy embernek, akit ennyire meghurcoltak, noha még ki sem derült, hogy jogosan-e vagy sem, nincs lehetősége visszamenni. Még úgy sem, ha az ártatlanságom kiderül. Az már senkit nem érdekel, hogy valakinek igaza lett. (...) A politika felé tehát nem fordulhatok vissza.” Harc a nyugdíjasvoksokért Iván László: Nem „svéd modellről” kell beszélni, hanem a jó intézkedésekről • Folytatás az 1. oldalról Védjük meg a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat! címmel rendezett konferenciát szombaton a Fidesz nyugdíjastagozata. Ezen Iván László, a Fidesz nyugdíjastagozatának az elnöke ezúttal is határozottan leszögezte: a Fidesz nem akar semmilyen svéd modellt bevezetni. De egyúttal ki is állt a „svéd” rendszernek a nyugdíjasok megélhetését biztosító intézkedései mellett. Iván László tegnap munkatársunk kérdésére azt mondta: „nem modellről kell beszélni, hanem az idősek és a jövő biztonságáért megtett intézkedésekről. Nem modellekkel kell operálni, a megélhetési szempontok, a rendszerszerű számítások a fontosak”. A politikus elmondta, Svédországban 61 éves korban lehet nyugdíjba menni, és 65 év felett megemelkedik a járadék, az öregségi nyugdíj összege. A svédek átlagosan 63 éves korukban mennek nyugdíjba, s noha a forint-korona árfolyam változik, elmondható, hogy a svéd átlagnyugdíj négyszerese a magyarnak. A hét végén egyébként a Magyar Nemzet és a Hír TV is ismertette a svéd nyugdíjrendszer jó oldalát, a magyar nyugdíjakkal összehasonlítva, ami arra utal: a kampányban a jobboldal csökkenteni igyekszik a svéd modell emlegetése miatt keletkezett kárt. (Cs. I.) NÉPSZABADSÁG • 2010. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ Magyarország • 3 Önmagában is közérdekű történet lehetne, hogy minapi egyszerű kérdésünkre - miért pont annyiért vonul ki a tűzoltóság egy hídmászó öngyilkosjelöltért, amennyit rendre bejelentenek - miként kaptunk sorra általános, a lényeget ráadásul konkrétan meg sem magyarázó válaszokat. Fájó igazság Tamás Gábor gabtamas@gmail.com Egy nagyvállalati vezető aligha maradhatna sokáig székében, ha nem rendelkezne legalább cégének alaptevékenységeiről átfogó és részletes, ráadásul folyamatos költségkimutatással. A szaknyelv monitoringnak hívja az ilyesmit, és a számítógépes világban nem is túlságosan bonyolult működtetni. Létrehozni persze igen, és minél nagyobb egy szervezet, minél szerteágazóbb a tevékenysége, annál inkább. Lényegében ez a hivatalos magyarázata annak, miért is nem működik az állami igazgatásban ilyesmi. Helyette „indikátorokkal” próbálják megállapítani, mennyi is a micsoda. Nagy kérdés, hogy ebben a vizsgálódásban mit mivel kell összevetni. Hogy mitől is hatékony az egész. És hogy maga az érintett (vagyis az állam, pontosabban annak éppen aktuális irányítói) akarják-e ezt pontosan tudni. Erős a gyanúm, hogy nem. Miként a párizsiról, az újságcikk születéséről sem igazán jó tudni, miként is készül. Az viszont önmagában is közérdekű történet lehetne, hogy minapi egyszerű kérdésünkre miért pont annyiért vonul ki a tűzoltóság egy hídmászó öngyilkosjelöltért, amennyit rendre bejelentenek - miként kaptunk sorra általános, a lényeget ráadásul konkrétan meg sem magyarázó válaszokat. Hogy pattogott rövidke levelünk két héten át kapitányságról kapitányságra, aztán jutott kissé átfogalmazva végül a miniszterelnöki hivatalig, s mindezt hány „pontosító” és persze sürgető telefon kísérte. Aztán egy szinte véletlenül elejtett megjegyzésből kiderült a lényeg: eseti szintű költség- vagy tevékenységelemzést ritkán készít az ország legnagyobb közpénzkezelője. Az a bizonyos monitoring pláne nem szokás, így viszont, bár kellemes lehet az elszámolás, bajos a konkrét elszámoltatás. És ez persze nem is olyan kellemetlen helyzet, főként azon munkavállalók számára, akiket egy összevont szemű átvilágítás netán feleslegesnek találna. Ezért tehát nem is meglepő, hogy az egymás követő nagy állami igazgatásirendszer-átalakítások, átszervezések és hatékonyságjavító intézkedések között a politikai váltás óta eltelt húsz évben még csak komoly tervezet sem került az illetékesek elé arról, hogyan lehetne ezen változtatni. Bizonyára nem volt rá igény. A 2006-ban megindított, elvileg évtizedes távlatú közigazgatási reformba sem fért bele ilyesmi, ráadásul az egészet a valószínűsíthető kormányváltás akár teljesen át is formálhatja. Kezdődik aztán minden elölről. Voltam egyébként hivatalnok, jól tudom, hogy az úgynevezett „apparátus” milyen erőteljesen tud idegenkedni mindenféle, a saját tevékenységét vizsgáló eljárástól, vonatkozzon bár az egyszerű irodai eszközfelhasználásra vagy - főként és természetesen - érdemi tevékenységére. Nem a munkájára, a legtisztességesebb alkalmazott is lehet az adófizetők pénzének kártékony pusztítója, elég csak kellően sok rossz és költséges feladattal megbízni. Az igazi adóforint-zabáló helyzet azonban az, amikor két vagy akár több hivatal is lényegében ugyanazt csinálja (mint például a legutóbbi időkig az önkormányzati építési hatóság és a földhivatal műszaki osztálya), a honpolgár meg csak jár hivatalról hivatalra, és éppúgy eltéved, mint a már emlegetett szerény kérdésünk. És hogy ez mennyi felesleges forintot emészt fel, azt pillanatnyilag senki megmondani nem tudja. Talán nem is akarja. Fájna. Debrecenben a polgármester a legnépszerűbb ember hosszú évek óta. Ő az alfa és az ómega, az origó, a világítótorony, amelynek fényéhez igazodni kell. Az emberek pedig már csak olyanok, hogy folyton a vezér kegyeit lesik. Ilyen a természetük. Délceg huszár Kácsor Zsolt kacsorzs@nepszabadsag.hu A lóra ültetett és nyalka huszáregyenruhába öltöztetett Kósa Lajos annyira nevetséges látvány a cívisváros legújabb négycsillagos szállodájában fölállított, hatalmas méretű olajfestményen, hogy amikor először megláttam a debreceni polgármestert a giccses műparaszti környezetben poroszkálni, őszintén megsajnáltam szegényt. De nemcsak őt, hanem mindazokat a helyi politikusokat, vállalkozókat és közéleti személyiségeket, akik a képről vidám és önfeledt arccal mosolyognak a kikerekedett szemmel bámuló nézőre. A Debrecenben jól ismert hoteltulajdonos-nagyvállalkozó a hírek szerint meglepetést akart szerezni a délceg „huszároknak” a tudtuk nélkül megrendelt képpel. Mit mondjak? Jól sikerült. Amikor a festményről készült fotók fölkerültek az internetre, vélhetően emberek tízezrei csapkodták a térdüket a nevetéstől. Sokan azonban aljas, baloldali provokációra gyanakodtak az összeesküvés-elméletek alapvető logikája szerint: elvégre egy rendes, becsületes, jobboldali szavazónak biztosan nem jutna az eszébe, hogy az ország nyilvánossága előtt tegye nevetségessé a teljes debreceni elitet. Az akció akkor sem szólhatott volna nagyobbat, ha tudatosan tervezték volna meg Kósa Lajos lejáratását - holott lejáratásról eredetileg szó sem volt. Mindössze annyi történt, hogy a város egyik tehetős lakója örömet akart szerezni Debrecen első polgárának. Istenem, hát szereti. Mi ebben a különös? Hiszen Debrecenben a polgármester a legnépszerűbb ember hosszú évek óta. Ő az alfa és az ómega, az origó, a világítótorony, amelynek fényéhez igazodni kell. Az emberek pedig már csak olyanok, hogy folyton a vezér kegyeit lesik. Ilyen a természetük. Az első polgár kedvében akarnak járni, örömet akarnak neki szerezni, a jóindulatába akarnak férkőzni, el akarják nyerni a szimpátiáját, meg akarják veregetni a vállát, meg akarnak neki felelni, teljesíteni akarják az elvárásait, érvényesíteni akarják a szempontjait, minduntalan jó pontot akarnak szerezni nála, s rettegnek attól a gondolattól, hogy egyszer kegyvesztetté válhatnak. Politikai ellenfelei nem bírnak Kósa Lajossal, túl erőtlenek és ötlettelenek ahhoz, hogy alternatívát mutassanak föl a látványos eredményeket produkáló polgármesterrel szemben. Kósa nem egy, hanem tíz lépéssel jár előrébb a helyi ellenzéknél, amelynek soha nem sikerül őt komolyan megszorongatnia. A polgármester biztos fölényének tudatában mosolyogva figyeli és könnyűszerrel veri vissza az ellenzék erőtlen próbálkozásait. S amikor kezdi azt hinni, hogy őt már nem érheti baj, megjelennek a lelkes rajongók, és agyonszeretik. Jönnek a helyi sajtómunkások, és kritikátlanul zengik Kósa Lajos dicséretét a városháza ellenőrzése alatt álló médiában. A közgyűlésben és pártjában minden szavára bólogatnak a bólogatójánosok, és akarva-akaratlanul kiskirályt faragnak belőle. Önkormányzati megrendelésekért kuncsorognak nála vállalkozók, s ha nem kapják meg, elterjesztik a pletykát, hogy tíz százalékot kért magának a beruházásból. Szegény Kósa Lajos. Lehet, hogy a saját támogatói fogják tönkretenni?