Népszabadság, 2010. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-01 / 26. szám

www.nol.hu Hagyó Miklós hátrahúzásáról egyeztettek a szocialisták Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke és Hagyó Miklós volt szo­cialista főpolgármester-helyettes órákon át tárgyalt és egyeztetett vasárnap a BKV-ügyek miatt kiala­kult helyzetről. Burány Sándor a tanácskozás után a Népszabadságnak elmond­ta: ma reggelre összehívta a buda­pesti elnökség rendkívüli ülését. A találkozó részleteiről a politikus nem kívánt nyilatkozni. Az ügy előzménye, hogy az atv.hu hírportál szombaton azt ír­ta: Antal Attila korábbi BKV-ve­­zérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhe­lő vallomást tett Hagyó Miklós­ra. Rendőrségi forrásokra hivat­kozva a portál azt írta: Antal Atti­lát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyész­ség a BKV tulajdonosi jogait gya­korló fővárosi vezetők - a mentel­mi joggal rendelkező Hagyó Mik­lós - felelősségét is vizsgálja. Az atv.hu úgy tudja, hogy mától már az ügyészség folytatja a történ­tek felgöngyölítését, amit az indo­kol, hogy az ügynek politikai szála van. (Az MTI tegnapi közlése sze­rint Antal és Balogh Zsolt Tóthfa­­lusi Györgyre, a BKV igazgatótaná­csának szabad demokrata elnökére is terhelő vallomást tett.) Mesterházy Attila szocialista kor­mányfőjelölt tegnap a hírrel kap­csolatban egyértelművé tette: „akit igaztalanul vádolnak, megvédjük, akiről pedig kiderül, hogy hibát vé­tett, nem védjük meg”. Időközben a Hír TV arról számolt be, hogy az MSZP országos vezetése „ultimátu­mot” intézett Hagyóhoz, mondván, vagy önként lép vissza a budapesti listáról, vagy a párt veszi le onnan. Az ultimátumot azonban több hi­vatalos forrásunk is cáfolta, Hagyót ugyanis az országos elnökség tagjai nem is keresték ebben az ügyben. Lapunk információi szerint az várható, hogy Hagyó Miklós visszalép a XII. kerületi egyéni je­­lölti indulástól (fideszes ellenfele a körzetben Pokorni Zoltán), és vár­hatóan a fővárosi listán is hátrébb húzzák. Ebben a budapesti elnök­ség ma reggeli döntése az irány­adó. (Sz. T. L.) Hagyó Miklós (a képen hátul, középen) a Fővárosi Közgyűlés ülésén Fotó: Kovács Bence Hunvald György: Kiszolgáltatott helyzetben vagyok Munkatársunktól „Kiszolgáltatott helyzetben va­gyok, leginkább azért, mert ami­kor az ügyészség valamit közöl, a média még hozzátesz egy félmon­datot, amitől látványosabb, hogy egy politikus ilyen helyzetbe ke­rült. Ez ellen nem tudok védekez­ni. Közszereplőként pedig nem tudom befolyásolni, hogy az arco­mat és a körülményeimet hogyan használja fel a politikai ellenzék. Az elmúlt egy évben soha nem tu­dott az ügyem kihűlni, újra és új­ra lecsapott rám a média. Persze ez a dolga, csakhogy én nem tu­dom elmondani mindannyiszor a véleményemet, nem tudom cáfol­ni a téves állításokat. Emiatt érde­mes bilincsben mutatni egy pla­káton, mert a közvéleményben az a kép alakult ki, amit az ügyész­ség tálalt.” így fogalmaz Hunvald György, Erzsébetváros előzetes letartóztatásban lévő polgármes­tere a Népszava ma megjelenő számában. A polgármester azt állítja, hogy ártatlan az ellene felhozott vádak­ban. „Az ügyészség koronatanú­ja egy olyan ember, akinek szer­ződései voltak az önkormányzat­tal. Ezek olyan épületekről szóltak, amelyekben bérlők laktak. Az ön­­kormányzat számára az ő megfele­lő elhelyezésük volt az első, amel­lett, hogy a kerületnek lehetőleg ne kerüljön pénzébe a költöztetés. Megmagyaráztuk a bérlőinknek, hogy nem eladjuk az ingatlant a fe­jük fölül, hanem egy olyan partnert keresünk, aki kifizeti helyettünk a révészt. Aki az önkormányzat he­lyett pénzt ad nekik, hogy lakást vegyenek. Kiköltözhetnek a rossz állapotú, udvari vécés, egy-másfél szobás kis lakásaikból. A koronata­nú az az ember, akinek a szerződé­seit 2008 januárjában felmondtuk, és aki emiatt megfenyegette a kép­viselő-testületet, hogy minden­kit börtönbe juttat”, nyilatkozza Hunvald, aki azt állítja: mindenki­nek az az érdeke, hogy ő minél to­vább előzetesben maradjon, mert - idézzük - „rosszabb egy Hun­vald György szabadon úgy, hogy meg tudja cáfolni az ellene felho­zott dolgokat, mintha előzetes le­tartóztatásban van”. A polgármester arra a kérdésre, hogy ha esetleg bebizonyosodna az ártatlansága, van-e visszaút szá­mára a politikába, azt válaszolta a Népszava újságírójának: „Egy em­bernek, akit ennyire meghurcol­tak, noha még ki sem derült, hogy jogosan-e vagy sem, nincs lehető­sége visszamenni. Még úgy sem, ha az ártatlanságom kiderül. Az már senkit nem érdekel, hogy va­lakinek igaza lett. (...) A politika fe­lé tehát nem fordulhatok vissza.” Harc a nyugdíjasvoksokért Iván László: Nem „svéd modellről” kell beszélni, hanem a jó intézkedésekről • Folytatás az 1. oldalról Védjük meg a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat! címmel rende­zett konferenciát szombaton a Fi­desz nyugdíjastagozata. Ezen Iván László, a Fidesz nyugdíjastagoza­­tának az elnöke ezúttal is határo­zottan leszögezte: a Fidesz nem akar semmilyen svéd modellt be­vezetni. De egyúttal ki is állt a „svéd” rendszernek a nyugdíjasok megélhetését biztosító intézkedé­sei mellett. Iván László tegnap munkatár­sunk kérdésére azt mondta: „nem modellről kell beszélni, hanem az idősek és a jövő biztonságá­ért megtett intézkedésekről. Nem modellekkel kell operálni, a meg­élhetési szempontok, a rendszer­­szerű számítások a fontosak”. A politikus elmondta, Svédország­ban 61 éves korban lehet nyugdíj­ba menni, és 65 év felett megemel­kedik a járadék, az öregségi nyug­díj összege. A svédek átlagosan 63 éves korukban mennek nyugdíj­ba, s noha a forint-korona árfo­lyam változik, elmondható, hogy a svéd átlagnyugdíj négyszerese a magyarnak. A hét végén egyébként a Ma­gyar Nemzet és a Hír TV is ismer­tette a svéd nyugdíjrendszer jó ol­dalát, a magyar nyugdíjakkal ös­­­szehasonlítva, ami arra utal: a kam­pányban a jobboldal csökkenteni igyekszik a svéd modell emlegeté­se miatt keletkezett kárt. (Cs. I.) NÉPSZABADSÁG • 2010. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ Magyarország • 3 Önmagában is köz­érdekű történet le­hetne, hogy mina­pi egyszerű kérdé­sünkre - miért pont annyiért vonul ki a tűzoltóság egy híd­mászó öngyilkos­jelöltért, amen­­­nyit rendre bejelen­tenek - miként kap­tunk sorra általá­nos, a lényeget rá­adásul konkrétan meg sem magyarázó válaszokat. Fájó igazság Tamás Gábor gabtamas@gmail.com Egy nagyvállalati vezető aligha maradhatna sokáig székében, ha nem rendelkezne legalább cégének alaptevékenységeiről átfogó és részletes, ráadásul folyamatos költségkimutatással. A szaknyelv mo­nitoringnak hívja az ilyesmit, és a számítógépes világban nem is túl­ságosan bonyolult működtetni. Létrehozni persze igen, és minél na­gyobb egy szervezet, minél szerteágazóbb a tevékenysége, annál in­kább. Lényegében ez a hivatalos magyarázata annak, miért is nem működik az állami igazgatásban ilyesmi. Helyette „indikátorokkal” próbálják megállapítani, mennyi is a micsoda. Nagy kérdés, hogy ebben a vizsgálódásban mit mivel kell összevetni. Hogy mitől is ha­tékony az egész. És hogy maga az érintett (vagyis az állam, ponto­sabban annak éppen aktuális irányítói) akarják-e ezt pontosan tud­ni. Erős a gyanúm, hogy nem. Miként a párizsiról, az újságcikk születéséről sem igazán jó tud­ni, miként is készül. Az viszont önmagában is közérdekű történet le­hetne, hogy minapi egyszerű kérdésünkre­­ miért pont annyiért vo­nul ki a tűzoltóság egy hídmászó öngyilkosjelöltért, amennyit rend­re bejelentenek - miként kaptunk sorra általános, a lényeget ráadá­sul konkrétan meg sem magyarázó válaszokat. Hogy pattogott rö­vidke levelünk két héten át kapitányságról kapitányságra, aztán ju­tott kissé átfogalmazva végül a miniszterelnöki hivatalig, s mindezt hány „pontosító” és persze sürgető telefon kísérte. Aztán egy szinte véletlenül elejtett megjegyzésből kiderült a lényeg: eseti szintű költ­ség- vagy tevékenységelemzést ritkán készít az ország legnagyobb közpénzkezelője. Az a bizonyos monitoring pláne nem szokás, így viszont, bár kellemes lehet az elszámolás, bajos a konkrét elszámol­tatás. És ez persze nem is olyan kellemetlen helyzet, főként azon munkavállalók számára, akiket egy összevont szemű átvilágítás ne­tán feleslegesnek találna. Ezért tehát nem is meglepő, hogy az egymás követő nagy állami igazgatásirendszer-átalakítások, átszervezések és hatékonyságjavító intézkedések között a politikai váltás óta eltelt húsz évben még csak komoly tervezet sem került az illetékesek elé arról, hogyan lehet­ne ezen változtatni. Bizonyára nem volt rá igény. A 2006-ban meg­indított, elvileg évtizedes távlatú közigazgatási reformba sem fért bele ilyesmi, ráadásul az egészet a valószínűsíthető kormányváltás akár teljesen át is formálhatja. Kezdődik aztán minden elölről. Vol­tam egyébként hivatalnok, jól tudom, hogy az úgynevezett „appa­rátus” milyen erőteljesen tud idegenkedni mindenféle, a saját tevé­kenységét vizsgáló eljárástól, vonatkozzon bár az egyszerű irodai eszközfelhasználásra vagy - főként és természetesen - érdemi te­vékenységére. Nem a munkájára, a legtisztességesebb alkalmazott is lehet az adófizetők pénzének kártékony pusztítója, elég csak kellően sok rossz és költséges feladattal megbízni. Az igazi adóforint-zabáló helyzet azonban az, amikor két vagy akár több hivatal is lényegében ugyanazt csinálja (mint például a legutóbbi időkig az önkormány­zati építési hatóság és a földhivatal műszaki osztálya), a honpolgár meg csak jár hivatalról hivatalra, és éppúgy eltéved, mint a már em­legetett szerény kérdésünk. És hogy ez mennyi felesleges forintot emészt fel, azt pillanatnyilag senki megmondani nem tudja. Talán nem is akarja. Fájna. Debrecenben a pol­gármester a legnép­szerűbb ember hos­­­szú évek óta. Ő az al­fa és az ómega, az origó, a világítóto­rony, amelynek fé­nyéhez igazodni kell. Az emberek pedig már csak olyanok, hogy folyton a vezér kegyeit lesik. Ilyen a természetük. Délceg huszár Kácsor Zsolt kacsorzs@nepszabadsag.hu A lóra ültetett és nyalka huszáregyenruhába öltöztetett Kósa Lajos annyira nevetséges látvány a cívisváros legújabb négycsillagos szál­lodájában fölállított, hatalmas méretű olajfestményen, hogy amikor először megláttam a debreceni polgármestert a giccses műparasz­ti környezetben poroszkálni, őszintén megsajnáltam szegényt. De nemcsak őt, hanem mindazokat a helyi politikusokat, vállalkozókat és közéleti személyiségeket, akik a képről vidám és önfeledt arccal mosolyognak a kikerekedett szemmel bámuló nézőre. A Debrecenben jól ismert hoteltulajdonos-nagyvállalkozó a hí­rek szerint meglepetést akart szerezni a délceg „huszároknak” a tud­tuk nélkül megrendelt képpel. Mit mondjak? Jól sikerült. Amikor a festményről készült fotók fölkerültek az internetre, vélhetően em­berek tízezrei csapkodták a térdüket a nevetéstől. Sokan azonban aljas, baloldali provokációra gyanakodtak az összeesküvés-elméle­tek alapvető logikája szerint: elvégre egy rendes, becsületes, jobbol­dali szavazónak biztosan nem jutna az eszébe, hogy az ország nyil­vánossága előtt tegye nevetségessé a teljes debreceni elitet. Az ak­ció akkor sem szólhatott volna nagyobbat, ha tudatosan tervezték volna meg Kósa Lajos lejáratását - holott lejáratásról eredetileg szó sem volt. Mindössze annyi történt, hogy a város egyik tehetős lakója örö­met akart szerezni Debrecen első polgárának. Istenem, hát szereti. Mi ebben a különös? Hiszen Debrecenben a polgármester a legnép­szerűbb ember hosszú évek óta. Ő az alfa és az ómega, az origó, a világítótorony, amelynek fényéhez igazodni kell. Az emberek pedig már csak olyanok, hogy folyton a vezér kegyeit lesik. Ilyen a termé­szetük. Az első polgár kedvében akarnak járni, örömet akarnak neki szerezni, a jóindulatába akarnak férkőzni, el akarják nyerni a szim­pátiáját, meg akarják veregetni a vállát, meg akarnak neki felelni, tel­jesíteni akarják az elvárásait, érvényesíteni akarják a szempontjait, minduntalan jó pontot akarnak szerezni nála, s rettegnek attól a gon­dolattól, hogy egyszer kegyvesztetté válhatnak. Politikai ellenfelei nem bírnak Kósa Lajossal, túl erőtlenek és öt­­lettelenek ahhoz, hogy alternatívát mutassanak föl a látványos ered­ményeket produkáló polgármesterrel szemben. Kósa nem egy, ha­nem tíz lépéssel jár előrébb a helyi ellenzéknél, amelynek soha nem sikerül őt komolyan megszorongatnia. A polgármester biztos fölé­nyének tudatában mosolyogva figyeli és könnyűszerrel veri vissza az ellenzék erőtlen próbálkozásait. S amikor kezdi azt hinni, hogy őt már nem érheti baj, megjelen­nek a lelkes rajongók, és agyonszeretik. Jönnek a helyi sajtómunkások, és kritikátlanul zengik Kósa La­jos dicséretét a városháza ellenőrzése alatt álló médiában. A köz­gyűlésben és pártjában minden szavára bólogatnak a bólogatójáno­­sok, és akarva-akaratlanul kiskirályt faragnak belőle. Önkormányza­ti megrendelésekért kuncsorognak nála vállalkozók, s ha nem kap­ják meg, elterjesztik a pletykát, hogy tíz százalékot kért magának a beruházásból. Szegény Kósa Lajos. Lehet, hogy a saját támogatói fogják tönk­retenni?

Next