Népszabadság, 2012. május (70. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-30 / 125. szám

20 Népszabadság | 2012. május 30., szerda Arcok A FARKASVEZÉR Cseri Péter Pindák László nyugdíjas tűzoltót min­denki a „labdarúgás bolondjának” tart­ja. Nem is tiltakozik ez ellen, inkább azt nem érti, miként lehetséges, hogy mások élete nem a labda körül forog. Ő mindenesetre nem emlékszik olyan élethelyzetre, amikor ne a focin járt volna az este. 1979-ben, a zsanai gázkitöréskor például azt a tűzoltó­­egységet is levezényelték a katasztró­fa helyszínére, amelyben szolgált. Az oltásban megfáradt tűzoltók egy-egy műszak után általában félholtan dől­tek be az ágyukba. Kivéve Pindákot. Amint egy kis szabadideje akadt, hó­na alá csapta a focilabdát, körbejárta a körleteket, hátha talál néhány embert, akinek lenne kedve egy kicsit rugdos­ni a bőrt a lángoló gázkút szomszédsá­gában. - És mindig akadt egy-két hoz­zám hasonló szent őrült, akit rá tud­tam venni a játékra - mondja. Az a sok-sok elismerés, amit az el­múlt években éppen a labdarúgással kapcsolatos tevékenysége miatt zsebel­hetett be, szintén azt jelzi: a játék irán­ti elkötelezettsége nem tekinthető át­lagosnak. A minap például Pro Bono­­díjat vehetett át az a szervezet, amely felkarolta Pindák László focicsapatát, a józsefvárosi International serdülő­it, vagy ahogy a játékosok hívják ma­gukat: a „Orczy-kerti farkasokat”. A Pro Bonót azok a társadalmi szerveze­tek kaphatják, amelyek hosszú távon fenntartható, szolidaritást elősegítő programokat valósítanak meg. Az International­­ és a működését segítő Ezüst Delfin Alapítvány­­ ép­pen ilyesmivel foglalkozik. Az egyesü­letet egyébként Magyarországon élő külföldiek alapították, ám hogy elin­dulhassanak a Budapest-bajnokság­­ban, utánpótláscsapatra is szükségük volt: ők lettek Pindák László farka­sai. A csapat tagjai a „nyolcadik kerü­leti gettóból” jönnek, háromnegyedük cigány származású, halmozottan hát­rányos helyzetűek, a családi hátterük meglehetősen zűrös. Bár a kispesti születésű Pindák Lászlónak az a jelmondata, hogy „kell egy csapat!” sőt, előszeretettel hason­lítja magát a filmbeli Minarik Edé­hez, a közösségépítés példáját még­sem a filmvászonról leste el.­­ A nagy­­néném férje, Miszár­­ János, aki műve­zető volt a kispesti fésűgyárban, még a húszas években alapította a Valé­ria FC-t azzal a céllal, hogy focicsapa­tot szervezzen a Mária Valéria-tele­­pi szegény srácoknak - meséli. - A fi­úknak egyetlen garnitúra szerelés ju­tott, amit a meccsek után a nagyné­­ném mosott ki. Azt, hogy az elesette­ket fel kell karolni, valószínűleg gene­tikusan belém kódolták. Pindák László kedvenc tétele sze­rint Kispesten eddig három nagy fo­cista született: Bozsik, Puskás és Pin­dák. Pontosabban, ha a betűrend sze­rint soroljuk, akkor inkább Bozsik, Pindák és Puskás. Bár viccről van szó, Pindák úr azt azért nagyon is komolyan gondolja, hogy nem született átlagembernek. Csak éppen a tehetsége nem a foci­tudásban mutatkozott meg. - A hat­vanas évek elején mi más is lehetett volna a kitörés a szegénységből, mint a sport? Ráadásul a tánctudáson kí­vül azzal tudtál a legjobban csajozni, ha focista voltál. Én is ezért kezdtem el lejárni edzésre. Soha nem tartoztam a kiugró tehetségek közé, viszont átla­gon felüli volt a szorgalmam és a kitar­tásom. Annyira nem voltam jó, hogy meg tudjak élni a fociból, de az elmúlt ötven évben nem szakadtam el a sport­ágtól. Főként másod- és harmadosztá­lyú csapatoknál játszottam. Pindák László egy percig sem volt sportállásban (ez volt a szocializmus bújtatott profijainak státusza), viszont minden munkahelyén munkaidő-ked­vezményt kapott. A legtöbb helyen asz­talosként alkalmazták, ez volt a szak­mája. Saját bevallása szerint azonban nem egy kétkezi ember, utólag már na­gyon sajnálja, hogy felnőtt fejjel csak az érettségit vállalta be, de a diplomá­ért már nem szállt harcba. - így az­tán örök álom maradt a sportújságírói karrier, pedig kamaszként erről ábrán­doztam - mondja. - Órákig el tudtam játszani azzal, hogy meccset közvetítek Szepesi Gyuri bácsi stílusában. A hetvenes évek elején aztán vá­ratlanul megtalálta a neki való mun­kahelyet. Focistaként került a tűzoltó­sághoz: 1972-ben leigazolta őt a har­madosztályban szereplő Tűzoltó Dó­zsa, akkor egyúttal belépett a testület­be is. - Ez volt az én közegem: a mun­katársak valójában bajtársak voltak, ráadásul azért kaptam a fizetésem, hogy bajba jutott embereknek segít­hessek. Soha nem állt tőlem távol a svihákság, de itt megtanultam betar­tani a szabályokat. Még a KISZ-es időkben társadal­mi munkában elvállalta a IX. kerület sportszervezői feladatait, ez akkoriban több mint száz vállalat szabadidős te­vékenységének felügyeletét jelentette. A tűzoltóságnál is kezébe vette a dol­gokat: gyereknapot, Mikulás-bulit, ki­rándulást szervezett. A focitól nem tu­dott elszakadni. Az aktív labdarúgás­tól a negyvenes évei közepén ugyan el­köszönt, viszont utánpótláscsapatok­nál edzősködött, belobbizta magát az újságíró-válogatottba, sportrendezvé­nyeket, focitornákat szervezett. - Mindig is egy örökmozgó, nyug­hatatlan, nagy dumás voltam, és már az is maradok - mondja. - Imádtam tűzoltó lenni, súlyos csapásként éltem meg, hogy egy betegség miatt fiatalon nyugdíjba kellett vonulnom. A nyugdíjaslét mindenesetre folya­matos munkával telik. Az elmúlt hó­napokban új feladatként az ágyhoz kötött betegségben szenvedő felesé­gének ápolása is a nyakába szakadt. Ennek ellenére az Orczy-kerti farka­sok egyetlen edzését sem hagyná ki, edzésterveken dolgozik, edzéseket ve­zet, meccsekre viszi a fiait, szponzorok után kajtat. A csapatai jelenleg a fővá­rosi bajnokság I11-es és U13-as kor­osztályában szerepelnek. Pindák László már nem tudja pon­tosan felidézni, hogyan is lett a roma fiatalok mentora. Valahogy úgy kez­dődött, hogy az egyik józsefvárosi is­kola felkérte a sulicsapat menedzselé­sére. Ebből nőtte ki magát a kerületi gárda. A tréner egyébként soha nem hirdet focista toborzó akciót. Nincs rá szüksége. Folyamatosan járja a józsef­városi utcákat, tereket, iskolaudvaro­kat, és egyszerűen leszólítja a kinézet­re ügyesnek látszó roma gyerekeket. Mivel mindenki ismeri a kerületben, nem kell attól tartania, hogy pedofil­­nak néznék. Sokan azt hiszik, hogy a PINDÁK LÁSZLÓ 1947-ben született egy kispesti mun­káscsaládban. Asztalosnak tanult, fel­nőtt fejjel érettségizett le. A Kispestben kezdett el focizni, később évtizedekig alsóbb osztályú csapatokban futballo­zott. 1972-től tűzoltóként dolgozott Budapesten, ám egy súlyos betegség miatt 1995-ben nyugdíjba vonult. Öt éve a józsefvárosi International, a szegény sorsú roma gyerekek focicsa­patának edzője. Fodrász feleségével két gyermeket neveltek fel: Lászlóból sok­szoros magyar válogatott jégkorongo­­zó, Hajnalkából röplabdázó lett, háttérben valami zsíros üzlet állhat, de az Orczy-kerti farkasok felkarolásáért egyetlen fillért sem kap. Ahogy abból sem folyik be pénz, ha a játékosok kö­zül valakit leigazol egy profi csapat.­­ Hogy miért csinálom? Engem erre neveltek. Pontosabban azt láttam magam körül a családban meg Kispes­ten a munkások között is, hogy szol­gálni kell valamilyen közösséget. Ez az élet értelme. Legalábbis az én életem erről szólt. Az más kérdés, hogy ezek a közösségek általában a focihoz kap­csolódtak. Pindák úr táskájában mindig ott la­pulnak az International játékosainak igazolásai. Előveszi a roma gyerekek fényképét, mindegyikükről egy-egy „novellát” rögtönöz.­­ Ő nagy tehet­ség, de sok vele a gond. A szülei elvál­tak, nem foglalkozik vele senki. Ő meg egy Messi-szintű zseni, csak éppen za­­bolázhatatlan. Nem bírja a korlátokat. Volt már a Fradiban is, de nem tudták megfegyelmezni. Ez a tiszta szemű srác meg zokszó nélkül végigcsinálja az ös­­­szes gyakorlatot, jóval nagyobb szorga­lom szorult bele, mint ügyesség. Nem véletlen, hogy minden egyes focistájának ismeri a családi hátterét. Rendszeresen eljár az iskolákba, ér­deklődik a tanároknál a fiúk tanulmá­nyi eredményéről. Ha gond van, leül velük átbeszélni a problémákat, meg­látogatja a családokat. A csapatban nagy a lemorzsolódás. Öt év alatt több száz gyerek fordult meg a farkasoknál. A legtöbben egy­szerűen kinőttek az adott korosztály­ból, a nagy csapatokhoz pedig csak ke­vesen juthattak be. - Nem profi futballistákat nevelek - szögezi le. - Amíg a kezem alatt ját­szanak a kölykök, úgy tekintenek rám, mint az apjukra. Olyan srácokkal dol­gozom, akik a foci nélkül nagy való­színűséggel elkallódnának. Sokan kö­zülük így is. De ha csak egyetlen sze­gény sorsú roma gyereket is elindítok a tanulás és a munka irányába, már megérte. FOTÓK: REVICZKY ZSOLT

Next