Népszabadság, 2012. július (70. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-31 / 178. szám
14 Népszabadság 2012. július 31., kedd Kultúra Kapolcs Fél pénzből gazdálkodik a Művészetek Völgye A bluesért már érdemes Szemere Katalin Pribojszki Mátyás a magyar bluesisten. Eddig ez a legfontosabb közölnivaló az idei Művészetek Völgye kapcsán. Az, hogy nem ismertem eléggé a szájharmonika ördögét, egyenesen szánalmas. Ahogy az is: másfél millió forint hiányzik az ötödik lemeze kiadásához. A harmincnyolc éves zenész, akit világszerte ismernek, nem a legjobb kapolcsi időt kapta ki, hanem pechjére a vasárnapi jégesőt, így a Blue Spot Cafe színpada helyett a faluházban, Erőss Zsolt és Kollár Lajos Himalája-expedíció-beszámolója után játszott kiváló zenekarával. Olyan fergeteges koncertet adtak annak a cirka harminc embernek, aki tudta, hol van az esőhelyszín, hogy még most is irigylem magamat. Nem volt lazázás, sem a közönségnek, sem a zenészeknek. Pribojszki nemcsak remek zenész, egész jó show-man, de olyan kunsztokkal is ámítja a nézőket, mint hogy forgatja a szájában a harmonikát, egy ujjal sem ér hozzá. A kapolcsi bluesprogramokat összeállító expénzügyminisztert, Oszkó Pétert is színpadra ráncigálta, no nem azért, hogy összedobja neki az ötödik lemezt (bár megtehetné), hanem hogy zenéljen vele. Oszkóról már elég sokan tudják, hogy egy blueszenekar herflise, de azért csendesen megjegyzem, nem akkora színpadi jelenség, mint Pribojszki. Végül is, hobbiból zenél, plusz a fesztivál kérésére a Cafe programját állította össze. A múlt hét végén kezdődött és a mostani hét végéig tart a Művészetek Völgye. Az idén már nem rítt hangosan a meg nem érkező támogatások miatt a főszervező Márta István sem, nem is fenyegetőzött, hogy veszélyben a fesztivál, inkább alkalmazkodott a helyzethez. Bár továbbra is pártolja a helyi kezdeményezéseket, lemondott az idei völgyösszefogásról, a programok kapcsán is csak Kapolcsra meg Taliándörögre koncentrált, és napról napra azon töpreng, összejön-e helypénzből, jegybevételből, szponzori segítségből a tervezett büdzsé. Még úgy is, hogy az kevesebb, mint a tavalyinak a fele. Mert míg 2011-ben 190 millióból szervezkedtek, most csak 82 millióval kalkuláltak a tíz napra. Akkor hatvanmilliót kaptak az NKA-tól és a minisztertől, az idén tíz- plusz húszmilliót, azaz a felét. Hogy miért csak tízet szavazott nekik az NKA kollégiuma, míg például az Illés Lajos jubileumi emlékkoncertnek tizenötöt, azt nem is nagyon lehet megfejteni. A zsugorított völgyben egy faluba zsúfolták a százhatvan árust és a hatvan vendéglátó-ipari egységet. Bögrétől bögréig hömpölyögött a tömeg az árusok között, a Mesterségek Ünnepe-érzés jött elő leggyakrabban. A tárgyfelhozatal elég vegyesnek tűnt - ahogy egy barátom mondaná, van itt minden: labda, bicska, kistalicska. Az idei nagy felfedezés az Agenda Natura volt, egy kapolcsi manufaktúra, ahol az újrahasznosított anyagokból készült gyönyörű naplók, naptárak, könyvborítók elkészítésében kiemelkedő szerepet kapnak megváltozott munkaképességű emberek. A melegétel-kínálat is kulturális fesztiválos. Ami még megfizethető, az rossz vagy kenyérlángosnak hívják. Ami viszont jó, az Katlan Tóni Kocsmája, ám ebből fakadóan kegyetlenül drága. Amiért mégis érdemes Katlan Tónihoz ellátogatni lapos bukszával is, az a Khamoro együttes esti fergeteges cigányzene-koncertje. Ne legyünk igazságtalanok: ígéretes kezdeményezés még a helyi Kék Abrosz Vendégasztal is, azaz kosztolás a kapolcsi lakosoknál. A programhelyszínek általában egy művész köré csoportosulnak. Kedvencünk a Palya-udvar volt, amelyet évek óta az énekesnő nyit meg. Olyan vendégeket hívott, mint például a rögtönző Momentán Társulat, a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai vagy a Scherer Péter rendezte előadás, A gyáva, amelyről megint lemaradtunk (lásd a korábban emlegetett vasárnapi vihart, amely azt sem engedte, hogy a zárt helyre telepített produkció helyszínéig elrohanjunk). Napsütésben viszont ideális terepnek bizonyult a Pálya udvar, babzsákfotelből vagy csíkos függőágyból is végigmeditálhattuk a koncerteket. Közben fel-felbukkant, hol a színpadon, hol a nézőtéren a kerek hasú, hamarosan anyává érő Pálya Bea is. Régóta bevált hely a Kaláka Versudvar, ahogy Hobo is visszajáró vendégnek számít, önálló Kapolcsi Hobo Klubja van már. Rajongóinak száma tetemes, a Malompart Színpad kerítésen kívüli részére is kitelepültek páran kempingszékekkel, csak hogy ingyen hallgassák a Rolling Stones dalait magyarul. Mick Jaggerék ötven éve kapcsán jött össze Hobo és a bandája. A tiszta énekhangokkal szűkmarkúan bánó koncerten viszont néha eszünkbe jutott, hogy szívesebben hallgatnánk az eredetit. Aki kocsival megy a völgybe, vagy szívesen autóstoppol, annak délelőttre, kora délutánra alapos túrát ajánlunk a Balaton-felvidéken. A hegyesdi féllegális bányatófürdőzést sajnos el kell felejteni, lezárták a helyet, most állítólag csak horgászni lehet ott. De remek vasárnapi program a kóstolással egybekötött vásárlás az egyre trendibbnek számító káptalantóti piacon, ahol a szörpök, lekvárok, zöldségek, kolbászok birodalma jól megfér az ócskások, régiségkereskedők, kézművesek, ékszerkészítők és kortárs fotóművészek kínálatával. A gasztrovonal és a képzőművészet ötvözete pedig az evőeszközökből formázott ékszerek: kiskanálból gyűrű, villából karperec, merőkanálból mécsestartó, kétszemélyes eszcájgból szélhárfa készült. Érdemes biciklit is vinni vagy bérelni, erre gondoltak Köveskálon a Kerékpárban, ahol egy valódi kerékpár a cégér, forró és hideg levessel, kenyérre kenhető krémekkel és fröccsökkel várják a kánikulában eltikkadtakat. Aki pedig Kékkútig bírja a tempót, feltétlenül keresse meg a Theodora ivókutat, ahol ingyen meríthet a forrásvízből. Évek óta az egyik legnépszerűbb helyszínnek a Palya-udvar számít fotó: Móricz simon Országjáró Valahol a Galga mentén Záróra Bárkay Tamás Megvizsgáltam: Aszódról tíz emberből nyolcnak egy ifjúsági büntetőtábor jutott az eszébe, egynek semmi, egy pedig elkezdett azonnal malackodni. Elhatároztam tehát, hogy kesztyűt dobok a tudatlanság rút orcájába, és megpróbálom árnyalni a képet, még akkor is, hogy ha egy képet árnyalnak, akkor az elsötétül, és pont kevésbé fog látszani. A főütőérként szolgáló Kossuth Lajos út közepe táján léptem az imitt-amott Galga-parti Athénnak is hívott kisváros aszfaltjára, ott, ahol egyfelől a helyi Penny Market fényeskedik a Hadrianus falának léptékeit idéző tégla kerítésével, másfelől meg egy hentesüzlet, amelynek cégérén növendék disznó örvendezik fölöttébb; a rajz hűen követi azt a kedves honi mészárostradíciót, amely szerint a kínhalálra szánt háziállatokat vidám kívülállókként legcélszerűbb ábrázolni. A városmag felé tartó turista földszintes, legfeljebb egyemeletes közegben halad, amelyre leginkább az a rendkívül expresszív magyar kifejezés illik, hogy semmi. Lehet, hogy a boltosok is megérezték ezt a reménytelen jellegtelenséget, ezért adtak olyan neveket üzleteiknek, mint „Divatvarázs”, „Pöttöm Kuckó” vagy „Peking áruház”, valamire olykor mégiscsak érdemes legyen ráemelni a tekintetet. Az egyik sarkosodáson egy pillanatra azért sikerül megtörni a kulturális érdektelenséget: tábla hirdeti, hogy itt állott egykoron a város mészárszéke, amelyet Petőfi Sándor nagyapja, Petrovics Tamás 1783 és 1789 között bérelt. Helyi ténykedése valószínűleg senki számára sem tűnt egy örökkévalóságnak, de talán okkal feltételezzük, hogy a kapu felett itt is volt legalább egy vigyorgó vágómarha. A látogatót a Szabadságról elnevezett főtéren éri az első megrázkódtatás. A lángoló magyar nyár tűzvarázsa okán, de még inkább az automata öntözőrendszer mellőzése miatt erősen kiégett füvet és az okszerű talajjavításhoz szükségesnél lényegesen nagyobb mennyiségben kipöködött szotyolahéjat nem számítva igen csinos zöld terület ez, főként a különös formájúra nyesett, hatalmas, színes bukszusoknak köszönhetően. A tér jobb oldalán műemlék jellegű, klasszicista épület - mint megtudtam, a Kaszinó, avagy a Fegyveres Erők Klubja szabadul egyre növekvő sikerrel ennen vakolatától, közepén emlékmű áll, amely a holokauszt aszódi áldozatairól is méltó módon megemlékezik. A monumentumról egy matematikai rébuszt sem voltak restek lehagyni: „1914 -18 +1939 - 450” van rajta kőbe vésve. A teret hátul a híres barokk Podmaniczky-kastély zárja le, bár ha a ház sorsa ekképp alakulgat eztán is, valószínűleg nem túl sokáig. Kertjének kapuját nyitva találtam, bár rá volt írva, hogy „Magánterület, illetékteleneknek belépni tilos”, úgy éreztem, itt még egy nílusi krokodil is illetékesebb, mint akik a táblát kitetették, hát még én, tehát dafke beléptem. Az egyik legnyomorúságosabb állapotban tartott műemlékünket őrzik-védik e helyt, a látvány leírhatatlan, csak nagyon erős idegzetűeknek vagy azoknak ajánlom a szemrevételezését, akiket változatlanul zavar, hogy állnak még a paloták. Ők boldogok lesznek. Udvariasan, de határozottan elhajtottak persze. Hasonló kondíciókat mutat a Podmaniczky-kastély egyik szárnyaként rohadó Széchenyi, miszerint „zöld” kastély is. És hogy még jobban ne örüljön az országjáró: a Kossuth Lajos út mentének egy másik pontján fellelhető, a helyi művelődési házon keresztül megközelíthető zsidó temetőben álló, ugyancsak védett szecessziós csúcstermék, a Túra uraiként ismert Schossberger-család lenyűgöző mauzóleuma szintén szét fog esni, ha így megy tovább, pedig utoljára nem is olyan régen, 1996-ban renoválták. A temető maga mindenesetre már szétesett. A hangulatot a város két, ugyancsak barokk templomának látványa javítja kissé. Az evangélikust éppen felújítják, de ami megvan, máris csudaszép, a fazsindelyes toronnyal szerelt római katolikust pedig nemrég tehették rendbe, dicséretes műgonddal. Kár, hogy még a kertjébe sem lehetett bemenni, bár igazság szerint szinte kezdtem megszokni, hogy errefelé nem szívesen mutogatják az értékeket, ami különben végső soron érthető is. A Petőfi utcában álló Petőfi Múzeumba is csak a sors kegyéből jutottam be. Ha tizenöt percet csúszok, fújhatom azt is: a fene se gondolta, hogy már délután egykor bezárnak. Volt tehát negyedórám, hogy végigfussak a Galga mente kultúráját, régészeti emlékeit és néprajzát, valamint több értékes Petőfi-relikviát bemutató intézményben, pedig elidőztem volna még egy kicsit. A múzeum legfőbb büszkesége a helyi algimnázium régi anyakönyve, amelyben pirossal aláhúzva olvasható a név: Petrovics Alexander. Nagy költőnk 1835 és 1838 között Aszódon tanult. A Galga-parti Athén a szerző felvétele