Népszabadság, 2014. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)
2014-08-07 / 184. szám
2014. augusztus 7, csütörtök | Népszabadság 11 Kultúra Bajor Imre halálára A Heti Hetes felvételeire általában valami történettel érkezett, ahogy, gondolom, mindenhová. Az volt a benyomásom, hogy Imrével mindig történik valami. Kimegy a mosdóba, visszajön, maximum öt perc, de közben annyi mesélnivalóval találkozik, hogy abból mások novellafüzért tudnának írni, sőt nagyregényt. Valójában a műsor akkor kezdődött, amikor megjött Imre. Addig a humor nagyágyúi hallgatagon, savanyú, fád, életunt arckifejezéssel üldögéltek az e célra fenntartott helyiségben, egymáshoz ritkán szóltak, de akkor is úgy, ahogy a pszichiátria folyosóján mulattatják egymást a depressziós betegek, aztán betoppant Imre az ő hihetetlen, valószínűtlen, elképesztő históriájával, amit késedelem nélkül elő is adott, a depressziósok pedig dőltek a röhögéstől. Noha a történetnek igazából semmi veleje nem volt, értsd semmi olyasmit nem tartalmazott, aminek alapján bárki is elmondásra érdemesnek hihette volna, viszont Imre előadásában vibrált, szikrázott, robbant. Valójában a műsor legragyogóbb monológjai ilyenkor hangzottak el, felvétel előtt vagy a felvétel szünetében, amikor a közönség nem látta-hallotta őket, és ezeket mindig Imre adta elő. A többiek profik a szónak abban az értelmében, hogy a főcímzene végétől a lekonferálásig szórakoztatóipari munkát végeznek, ki ilyet, ki olyat, aztán felveszik a gázsit, és annyi. Velük ellentétben Imre akkor volt a legjobb, amikor nem csinált semmit, csak létezett, vagy szebben mondva, improvizált. Nem ismerek senki mást, aki a spontaneitásnak ilyen fokáig tudna eljutni minden érdek nélkül, sőt elsősorban akkor. Előfordult néha, hogy a jelenlevők, miután a röhögőgörcs csillapodtával valamelyest összeszedték magukat, arra mutattak rá, hogy ennek a kamerák előtt is el kéne hangzania, ha már olyan műsort csinálunk, amilyet. Imre ilyenkor megismételte a monológot a stúdióban, de akkor ez a sztori számára már nem volt érdekes, mintha nem is értette volna, minek elmondani még egyszer azt, ami már elhangzott, megtalálható a múlt végtelen tárházában, ahonnan előhívható. Vagy ha nem, hát nem. Ő akkor volt a legjobb, amikor valami egészen fékevesztett őrültséget mondott ki úgy és abban a szent pillanatban, ahogy az agyából kipattant. Egy alkalommal, miközben a mellettem ülő Havas Henrik hosszan és értő szókkal magasztalta önmagát, Imre mind kerekebbre táguló szemekkel hallgatta, majd felkiáltott, mint a sivatagi remete, amikor istenéhez fohászkodik: Henrik! Szüljél nekem gyereket! Jó ember volt. Váncsa István Bajor Imre 1957-2014 FOTÓ: MTI - BELICZAY LÁSZLÓ Interjú Mads Mikkelsen, az egyik legkeresettebb európai színészt a Taxisofőr vitte a pályára Bruce Lee akartam lenni Csákvári Géza Tizenöt éve csak egy dán tehetség volt Mads Mikkelsen, ma a kontinens legkeresettebb színészei közé tartozik, de reméli, hogy hollywoodi filmekben is jól „mutat”. Igaz, most épp egy európaival debütál a magyar mozikban: A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája címszereplőjeként. Cannes-ban beszélgettünk. A dánok most ez egyik legerősebb filmgyártással rendelkeznek Európában. Korábban a dán filmművészetnek legfeljebb színházi gyökerei voltak - nem is volt túlságosan híres vagy sikeres. Tizenöt évvel ezelőtt megjelent egy filmes generáció, írók rendezők, operatőrök, színészek, akik Scorsese Taxisofőrjén nőttek fel, meg hasonló amerikai és francia mozikon. Értetlenül álltunk azelőtt, hogy Dániában ilyen művek nem készülnek. Később a színpadi játék is modernebb lett Dániában, így a színházi karrierem is jelentőssé vált. Igaz, főleg alternatív társulatokkal dolgozom. Akkor, gondolom, nem játszotta még el túl sokszor Hamletet. Nem, de Rómeó már voltam, egy őrült verzióban. Kicsit felturbóztuk, maradt a shakespeare-i próza, de az erőszakot és a vért a West Side Story szintjére emeltük. A fiatalok imádták. Visszatérve Scorsesére: igaz, hogy a Taxisofőr a kedvenc filmje? Igaz. Tizenhat-tizenhét éves lehettem, amikor először láttam. Elveszett fiatal voltam, sokat ittam, és főleg Bruce Lee-filmeket néztem. Bruce Lee akartam lenni. Nem mint filmszínész, csak simán Bruce Lee. Aztán véletlenül ültem be a Taxisofőrre, teljesen letaglózott, és gyökeresen átformálta a moziról alkotott véleményemet. Ebben a filmben Robert De Niro őrült, de mivel jót tesz, dilemmát okoz a nézőnek. Megtanultam, hogy a mozi nagyon sok mindenre képes. Csakúgy, mint De Niro, számos műfajban kipróbálta magát. Mi vonzotta a Michael Kolhaasban ? Az igazi drámai színész a legjobb komikus mint De Niro. Mindegy milyen műfajú filmben szerepelsz, mindegyik alapja a dráma. A Michael Kolhaas esetében sem az a fontos, hogy egy hőst kell eljátszani. Egyszerű embert kell elképzelni, aki megteszi a maga drámai útját. Egy kritikában azt olvastam, hogy dánul sokkal jobban játszik, mint angolul. Hú, hát erre mit mondjak? Színész vagyok, mindig arra törekszem, hogy a legjobb, de legalábbis őszinte és hiteles legyek. Eléggé gáz lenne, ha angolul rosszabb lennék, nem? Elég sok filmben beszéltem már angolul... Főleg hollywoodiban. Na és? Ha Hollywood nem létezne, nem lenne dán film. Az én generációm már ezeken a filmeken nőtt fel, befolyásolta a felfogásunkat a moziról. Másrészt csak az amerikaiak képesek arra a varázslatra, hogy hihetően adják elő, amint emberek helikopterekből ugrálnak és lövöldöznek. Na jó, kicsit mi, dánok is. Képes a varázslatra FOTÓ: REUTERS - GUS RUELAS A franciák Mihálya FILM Fáy Miklós A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája Forgalmazza a Vertigo Média Kft. Nem tudom, vannak-e boldog és boldogtalan népek, mindenesetre olyanok vannak, amelyek kénytelenek eltöprengeni azon, hogy miképpen is kell élni. Ahogy hagynak, ahogy lehet vagy ahogy kellene. Ebben a töprengésben nyilván a németek az elsők, de mi sem állunk rosszul. Németföldön találták ki Kohlhaas Mihályt, ők sejtették meg először, hogy ez nemcsak egy kisregény, de színház is, ahol elvek és világszemléletek csaphatnak össze. Valaki, név szerint Thomas Bartel az operát is megsejtette benne, de azt hiszem, ebben tévedett, elvekről meg lovakról nehéz megindítóan énekelni. Amerikában is járt az igazságért a világot is elpusztító nyakas ember története, bár sokan olvasták úgy Doktorov regényét, a Ragtime-ot, hogy nem sejtették a feldolgozást, hiába hagyott a szerző vaskos nyomokat maga után, például, hogy a New York-i történet fekete hősét Coalhouse Walkernek hívják. Nálunk Sütő András és Tusnádi István színházi adaptációi jelzik, hogy a kérdésről csak megfeledkezni tudunk vagy csak a gyakorlati válaszokat ismerjük, és élünk, kissé görnyedten, kissé befogott szájjal, de élünk. Furcsa, hogy most a franciák is beszálltak. Igaz, sokat tesznek azért, hogy az alapprobléma némileg háttérbe szoruljon, hogy az ember ne azzal a szorongató kérdéssel jöjjön ki a teremből, most akkor mi is a teendő. Éljünk vagy harcoljunk, legyen igazság és dőljön össze a világ, vagy legyen világ, amennyire lehet, igazságos körülmények között. Néha beszélgetnek erről is, de a néző inkább beszorul a lovak közé, nemes paripák járnak a hajnali tájon, köd ereszkedik, csutakolnak, csillognak-villognak a mezőn virágszál módjára. Mintha harminc évet késett volna a film, mintha akkor forgatták volna, amikor még volt erre idő, és amikor még nem volt probléma, hogy a kamera szemérmesen félrenéz, amikor a nehezebben megoldható jeleneteket kellene fölvenni. Nem lőnek le kutyákat, nem fejeznek le embereket, dolgozzon a nézői képzelet. Viszont a középkori haramiák úgy mászkálnak, mint az FBI- osok szoktak, archoz emelt nyílpuskával osonnak, és olyan lendületesen forognak a fegyverekkel a szo bákban, ahogy az öltönyös utódok teszik a terroristák barlangjában. Kész röhej. Ami nem röhej, az. Mads Mikkelsen, aki egészen valószínűtlenül szép jelenség ezeken a filmkockákon, nagyon jól áll neki a jó kis düreres ruha, az ezüst csíkok a hajában, a kis szakáll, a viaszból formázott fej, keveset rezdülő arc. Franciául is tud, és elbeszélget a francia helyszíneken Navarrai Margittal, vagy akár a meg nem nevezett teológussal, aki Kleistnél Luther, itt inkább Kálvinra hasonlít. Az nem egészen világos, hogy az új helyszín mennyit ad hozzá a történethez, miért jó, ha Michel Kohlhaas lesz a Michaelből, de talán nem is kell mindent tudni. (Ez, persze, most nagyon Kohlhaas-ellenes félmondat volt.) Amikor elkezdődött a film, nagyon határozottan azt gondoltam, akármi is lesz belőle, ezt a szépen barázdált arcot szívesen nézegetem akár két órán keresztül. Csak azt nem tudtam, hogy a film készítői is erre játszanak. Mélusine Mayance és Mads Mikkelsen az igazságért végletekig küzdő ember történetében forgalmazó: vertigo média kft ÉLET ÉS#1 irodalom] IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Kedvezményes előfizetési díj 1 évre 18 000 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben (1089 Bp., Rezső tér 15.) Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241 e-mail: es@es.hu Az e heti szám tartalmából: Bokros Lajos: A történelem leginkább pazarló állami adósságszerkezet-átalakítása * Ádám Péter: A tekintélyuralom vonzásában * Váncsa István: Tilápia Losoncz Miklós: A dollár csapdájában a világgazdaság? Oblath Gábor: A bérfelzárkózás illúziója (Agora) * Ex libris Pléh Csaba Megjelenik minden pénteken! Rendelje meg, vagy keresse a hírlapárusoknál!