Népszava, 1903. november (31. évfolyam, 127–138. sz.)
1903-11-03 / 127. szám
2. oldal. tányosság ellenére. Mert az, hogy valakinek létfentartásához legszükségesebb eszközei , élelme, lakása adóztassák meg, mindezek ellen van, akkor, mikor a tőke, a vagyon, a munkanélküli jövedelem alapja is az a munka, melyet az a munkás végez, kivel a főváros csak annyiban törődik, hogy benne látja azt az adóalanyt, akivel megfizetteti a kényelmet, mit a főváros urai élveznek, amelynek költségeit azoknak kellene viselni, kiknek tőkéjét, vagyonát, munkanélküli jövedelmét szintén a munkás verejtéke gyöngyözi ki. Budapest székesfővárosnak 750.000 lakosa, 40 milliós költségvetése van. A lakosság legnagyobb része munkás, akik az óriási költségvetésnek legnagyobb részét a gyomruktól vonva el, fizetik, akiknek minden falatja, minden korty itala adózik, s akiknek még sincs joga beleszólani abba, hogy honnan vegye s hová tegye a főváros a pénzét. A jogtalanság okozója annak, hogy a fővárosnak nincs szociálpolitikája, hogy nem törődik munkásvédelemmel, nem alkot jóléti intézményeket. Ennek az elemi jognak meg nem adása teszi lehetővé a lelketlen adózási rendszert, azt a rossz gazdálkodást, mely a fővárost a klikkek fejős tehenévé teszi. Nem kell-e tehát törődnünk a községi választásokkal ? De bizony kell. Bele kell szólanunk a választásokba. Követelnünk kell becsületes gazdálkodást, igazságszolgáltatást, a közvetett adók, fogyasztási adó, vám eltörlését, fokozatos vagyon- s jövedelmi adót a megélhetésre szükséges összeg adómentességével; munkásvédelmi intézkedéseket úgy a főváros,, mint mindazok munkásai számára, kik a fővárossal szerződéses viszonyban állanak, vagy fognak állani. Hogy követeléseinknek érvényt szerezhessünk, hogy ezen követeléseink becsületesen legyenek megalkotva, követeljük a népnek a választási urnához való bocsátását mint mindenütt,vagy a községi választásoknál is. Követeljük, az általános, titkos, egyenlő, aktív és passzív választói jogot Nemcsak követelnünk kell, de ki is kell vivnunk követeléseinket. Hogy vivjuk ki követeléseinket? Harcczal! SZEMLE. Budapest, november 2. Az új kormány. Az alakok újak, de az emberek a régiek. Új ábrázatok merednek reánk a miniszteri bársonyszékekből, de a szellem, mely szemükből kisugárzik, a régi. A középkori Magyarország iskoláját járták végig valamennyien, annak az iskolának a szellemét szívták magukba valamennyien, amely iskola oly unalmasan egyformákká teszi a mi politikusainkat, hogy minden miniszteri változáskor azt kell kérdeznünk: miért kellett annak menni, ha emez jő a helyére? Vagy: Miért kellett ennek jönni, ha semmi olyan tulajdonsággal sem bír, amely tulajdonság ne lett volna meg amabban ? Egyszóval: miért e változás, ha az utód még csak nem is rosszabb, mint az elődje? Minden más országban a miniszterségre hivatott egyének valami irányt, elvet képviselnek s ha az egyik irány lejárta magát, vagy ha az illető miniszter a maga elveit, eszméit megvalósította, új ember jön, aki új irányt hirdet, új eszmék megvalósítására vállalkozik. De melyik minálunk az eszme, mely megvalósult volna, melyik az az irányzat, melyről elismernék az uralkodó osztály hatalmának végrehajtói, hogy lejárta magát? Régi megbukott kabinetekben foglaltak helyet a mostani kormány új miniszterei. Akkor, régen, annak a kormánynak az elveit vallották. Most, 10—15 év múltán, ennek a kormánynak az elveit vallják, ami nagyon könnyű mesterség, mert hiszen se a régi, se az új kormánynak nem voltak elvei, nem voltak eszméi, nem volt se határozott politikai, se határozott gazdasági programmja. Csakis igy eshetik meg, hogy aki 15 év előtt jó volt miniszternek Szapáry Gyula gróf kabinetjében, az most, 15 év után nagyon jól beválik miniszternek Tisaa István gróf kabinetjében. De vegyük sorjában őket s lássuk, kik ők és mit képviselnek. Tisza István gróf. Talán a népszerűtlensége az egyetlen kvalifikácziója, melynek a miniszterelnökséget köszönheti. Egyetlen alkotása, melyet a magyarországi politikai történelem feljegyzett róla, az, hogy az országgyűlési képviselők kalmárkodását elnevezte „közgazdasági tevékenységnek" Ezt az egy szót és az Ipar és Kereskedelmi bankot ő csinálta. A szó ma is él még, de a bank megbukott, maga alá temetve azokat, kik filléreiken részvényeket vásároltak. Ellenezte Széll Kálmán alatt az összeférhetlenségi törvényt, más szóval: fenn akarta tartani a közgazdasági tevékenységet. A szoczialistákat hazátlan izgatóknak mondja, itt tehát nem csinál új szavakat, hanem átveszi azokat a szolgabírák és falusi jegyzők bölcsességének szótárából. Mit is mondhatnánk róla még egyebet? Talán azt, hogy mikor mint a dezignált miniszterelnök belépett a szabadelvű pártba, Mikszáth Kámán könynyezett Hofey miért ? Nyilván siratta az Ipar- és Kereskedelmi bank, meg a petroleum-források részvényeibe fektetett garasait. Hieronymi Károly. A "kilencvenes években belügyminiszter volt. Békés- és Csongrád megyékben ő volt azagrárszoczializmus első üldözője. Kivételes állapotokat teremtett a megyékben, felfüggesztvén azt a kevés gyülekezési és egyesülési jogot is, ami Magyarországon még megmaradt. Hogy miért kellett a belügyi tárczától megválnia, ezt épp oly kevéssé tudjuk, mint azt, hogy miért kellett őt most a kereskedelmi tárczával megkínálni. Tallián Béla. Huszonhárom éves korában már magyar szolgabíró s negyven éves korában már végzett főispán volt. Békés- és Csongrádmegyékbe küldötték őt az agrárszoczializmus eltiprására, mert mint főszolgabíró és mint somogymegyei főispán sok jelét adta annak, hogy erős kezű ember. Más országban az erős kezű ember elmegy fát vágni, követ törni, nálunk azonban elmegy főispánnak. Harminczkilencz esztendős volt, mikor halomra lövette a békésmegyei földmiveseket s negyvenéves korában már a szent István-rend kiskeresztjével tüntették ki, akárcsak a pinczehelyi csendőröket. Természetes, hogy ennyi kiváló tulajdonság mellett megérett a földmivelésügyi miniszterségre. Berzeviczy Albert. Ezelőtt közoktatásügyi államtitkár volt. Most a Eigler-féle gyárban fejt ki közgazdasági tevékenységet. Egy alkalommal — két esztendő előtt történt — a gyár könyvkötői sztrájkoltak s Berzeviczy úrhoz küldöttséget menesztettek. Az államtitkár ur szobájába se eresztette őket, hanem az inasával a ház küszöbe elé tétette az egész deputácziót. Üres óráiban műtörténelemmel foglalkozik s nagy előszeretettel olvasgatta a külföldi műtörténészek munkáit s maga is irogat, miközben azonban gyakran megfelejdkezik a magántulajdon, mármint a ivások magántulajdonának tiszteletéről. Kotlettet és orrcsiptetőt hord, homloka Apollóias és bárha képe kicsi, ő mégis nagyképű. * Ez volna a Tisza-kabinet négy új minisztere. Nem várunk tőlük jót, hiszen egész, multjuk hemzseg a munkásgyűlölettől. Ám a szemük közé nézünk. Nyugodtan várjuk a szoczialista üldözések legújabb korát. Csak rajta. Minél fékteleneb 1903. november 3. bek lesznek az üldözések, annál fokozottabb lesz a mi agitácziónk. S hogy a Tisza-kabinet, avagy a szoczializmus fog-e hamarabb elpusztulni, azt örömmel biztuk erre a küzdelemre. Az ambíczió áldozata, Apponyi Albert gróf tagja maradt a szabadelvű pártnak, de a képviselőház elnökségéről lemondott. A párt által elfogadott katonai programmot nem vallja ugyan a magáénak, sőt — amint ezt kijelentette — fentartja cselekvési szabadságát arra az időre, amikor az új véderőtörvényjavaslatot tárgyalni fogják, de a szabadelvű pártnak mégis tagja marad. Az elnöki emelvényről leszáll, de a párt jól fűtött, kényelemmel berendezett helyiségeit el nem hagyja. A mások kielégítetlen ambícziójával indokolja a pártban való maradását a gróf. Mások karrierjének nem akar azzal ártani, hogy elhagyja a szabadelvű pártot, a miniszteri és államtitkárságok jól trágyázott melegágyát. Ez az önfeláldozás, ez az önmegtagadás valóban megható s messze túlszárnyalja Ábrahám áldozatkészségét, akiről tudvalevő, hogy gyermekét, Izsákot akarta feláldozni az istennek, amint ezt a Genezis oly meghatóan meséli. Apponyi önmagát áldozza fel a gyermekeiért, feláldozza önmagát olyképpen, hogy tagja marad a szabadelvű pártnak. A kést, mint azt ugyancsak Ábrahám tevé a gyermekénél, ő már a saját nyakára illesztette, de aztán várt egy napig az isteni szózatra, amely arra szólítja, hogy ne vágja át a nyakát. A szózat nem hallatszott az első napon s Apponyi a torkára illesztett késsel várt még egy napig az isteni szózatra. Hogy a szózat a második napon se hallatszott, iszonyú aggodalmak közepette várt egy harmadik napon át az isteni szózatra. Az isten ugyan nem akart szólani hozzá, de hogy az áldozatkész Ábrahám sehogysem meri a nyakát keresztül vágni, megsajnálta a szegényt, s leszólott hozzá: áldozatkész gyermekem, most már meg vagyok győződve róla, hogy átvágnád a nyakadat. Tedd le hát a kést "és maradj bent a szabadelvű pártban, mert neked élned kell, hogy a gyermekeid élhessenek. És Apponyi él. Pedig úgy szeretett volna meghalni, hogy tőle roppant nagy áldozat az, hogy mégis él. Nem tudunk komolyabb mesét ahoz, amin a nemes gróf a legutóbbi napokban átesett. A mese legalább érthető, de Apponyi érthetetlen volt, ha olyannak veszszük, amilyennek látszani akart. De nem volt olyan. A mások ambicziójának előtérbe tolása nem egyéb, mint az őszinteség hiánya, mert a saját s nem a barátai kielégíthetlen ambicziója tartotta őt a szabadelvű pártban. A saját életéért remegett s nem a barátaiért. Hogy mégis a barátaira tologatja az eljárás okát, ez csak arra vall, hogy Apponyi nemcsak a politikában, de a barátságban se őszinte. Barátokat nem szoktak mentségül felhasználni arra, hogy az ember a saját tetteit szépítgesse velük. Mert az igazi hátság — kötelez. (Budapest, november 2. Az uj kormány: Tisza István hetekkel ezelőtt nem kapott egyetlen minisztert sem, most garmadával kínálkoztak neki. Az uj kabinet már össze van állítva. Tagjai a következők lesznek: Miniszterelnök és belügyminiszter: gróf Tisza István. Pénzügyminiszter: Lukács László. Honvédelmi miniszter: Nyiry Sándor. Igazságügyminiszter: Plósz Sándor. Kereskedelemügyi miniszter: Hieronymi Károly. Földmivelésügyi miniszter: Tállián Béla. Horvát miniszter: Cseh Ervin. A király személye körüli miniszteri állás még nincs betöltve. Egyelőre gróf Tisza végzi az ezzel járó teendőket is. Az új minisztérium valószínűleg szerdán mutatkozik be a Házban.