Népszava, 1905. augusztus (33. évfolyam, 142–168. sz.)
1905-08-01 / 132. (142.) szám
10 Ha kibontjuk az embereket a katonai jelszavak ködhomályából és otthonukban keressük fel, akkor csak egy nagy közvéleménnyel találkozunk, mely két ellentétes érdekű osztály vágyát foglalja magában: a burzsoá a nemzeti tőkét akarja forgatni és vállalatot keres, a munkás viszont munkát keres és munkabért követel. Vagyis gazdasági haladást vár. (Zajos: ügy van!) Nemzeti vezényszóból pedig kenyeret harapni nem lehet! (ügy van!) Régi dolog, hogy az a legellentállóbb nemzet, melynek kultúrája, gazdasági hátgerince van. A jólét fokozza az önérzetet, a nyomorúság kiöli. (ügy van.) Az összes európai kulturállamok a gazdasági haladásra helyezik a fősúlyt; a német császár pl. valóságos „reisender vigéce" a német burzsoáziának. Nálunk, ebben a gazdaságilag nyomorúságos országban, nem az ipar és mezőgazdaság emelésére helyezik a fősúlyt, hanem a katonai kommandóra. Pedig hát Apponyi még nem is olyan régen, a gazdasági haladást helyezte előtérbe. Amikor azt vetették szemére, hogy mért nem erősítették meg előbb gazdaságilag a nemzetet s csak azután küzdöttek volna a kommandóért, beismerte, hogy ez helyes, de a fordított sorrendbe Tisza István kergette bele őket. A királyi kéziratban foglalt belügyi és gazdasági tekintetben adott szabad kéz azonban módot, alkalmat ad most arra, hogy a fejtetőre állított sorrendet talpra állítsuk. (Úgy van.) A munkás vár a létminimumra, az ipartörvény módosítására, a munkaidő szabályozására, mezeimunkás- és cselédtörvény megszorító intézkedéseinek megszüntetésére, betegség-, baleset-, aggkár-biztosításra, egyesülési és gyülekezési jog szabadszellemű rendezésére, a fogyasztási adók eltörlésére, a fokozatos jövedelmi adó behozatalára stb. (Úgy van, éljenzés.) Már most az a kérdés, hogy ki, hogyan és mikor valósítja meg ezeket. Esztelen ellenfeleink azzal vádolnak, hogy mi az erőszakos kormánytól várjuk a javulást, mely az erőszak jegyében született. Rágalomnak — mondhatom — elég ostoba. Mi kijelentjük, hogy sem ettől a kormánytól, sem ettől a parlamenttől nem várjuk a reformokat. Akár a kormány-kecskére, akár a parlament-kecskére bízzuk a káposztánkat, mindkettő megeszi előlünk. Olyan parlamenttől várjuk a munkásnép jobb sorsát, melyet az általános választói jog alapján választottak. (Viharos éljenzés.) Ebben a gondolatban rejlik állásfoglalásunk magyarázata. Azt mondjuk: amilyen a parlament, olyan a kormánya. Az általános választói jog alapján kikerült parlamenti többség kormánya úgy táncolna, ahogy a parlament avagy a választók hegedülnek. Igen, ezzel az eszközzel lehetne a fent elősorolt gyökeres gazdasági reformokat létrehozni, egyúttal a katonai túlkapásoknak is ez a legbiztosabb ellenszere. Aki komoly gazdasági haladást akar és a katonai hatalom ellen igazi hatalmat akar szembe állítani, annak a nép erejét kell csatasorba állítani, amit csakis az általános választói jog behozatalával lehet létrehozni. A sorrendet úgy kell felállítani, előbb választói jog, ennek erejével gazdasági és azután katonai reform. Ha a koalíciós uraknak a nemzet java nemcsak a szájukban, hanem a szívükben is meg van, akkor meg kell ragadniuk 1848 óta először kínálkozó alkalmat, hogy a márciusi idők „képviselet egyenlő alapon" követelését megvalósítsák. Követelte ezt Justh Gyula, a képviselőház elnöke a programmbeszédben, követelte Apponyi és Kossuth Pozsonyban, legalább is felháborodtak azon, mikor Grossmann Miksa elvtársunk kétségbevonva őszinteségüket, le akarta szögezni nyilatkozatukat. Barabás Béla függetlenségi agitátor Nagyváradon követelte, követeli Bánffy is, a király szabad kezet enged, íme a választási jogot Justh is akarja, Apponyi és Kossuth is akarja, Barabás is akarja, Bánffy is akarja, a koalíció is akarja, a király is akarja, mi is akarjuk, az ország is akarja, hát mért nincs meg? (Hosszantartó derültség, éljenzés.) A dolog azonban úgy áll, hogy a koalíció görögtűznek felhasználja az általános választási jogot, de komolyan csak megszorított választási jogot akar, mely a munkálkodó nép millióit épp úgy kizárja az alkotmány sáncaiból, mint ki volt zárva eddig. Ezért nem akar nekifogni a kérdés rendezésének, mert ott nyíltan kiderülne reakcionárus természete és célja. Katonai vezényszóval takarja a reakciót. Egyedül mi küzdünk egyenesen, őszintén, becsületesen az emberi jogoktól megfosztottak jogáért. Ez az álláspontunk nem új. Ezt hirdetjük évek óta, ezt hirdetjük, mert a munkásság jól felfogott érdeke parancsolja ezen álláspontunkat. S mert ezt mindenütt hirdettük és ugy a kormánynak mint az ellenzéknek bátran szemébe vágtuk, az egyik fogházat mért reánk, a másik a „hazátlan bitang" címmel illetett. Az utóbbi napokban azonban igazságunk új, szokatlan formában nyilatkozott meg. Mint pártlapunkból is értesültetek, a pécsi bányamunkások irtózatos küzdelmet folytatnak helyzetük megjavítása érdekében. A bányatulajdonosok kilakoltatták őket lakásaikból és a kórházak ajtaját is bezárták előttük és csendőrséget, katonaságot szabadítottak a nyakukra. Felmentünk Kristóffy József belügyminiszterhez, hogy a visszaélések megtorlására szólítsuk fel őt. Férfias, erélyes hangon adtuk elő sérelmeinket és követeltük az orvoslást. Erre a lépésre kötelezett bennünket a kilakoltatott, hajléktalan nők és gyermekek siralma. (Ügy van!) Az előadott sérelmekre Kristóffy azonnali vizsgálatot ígért és rendelt el. Miután indokainkban felemlítettük azt is, hogy az ellenünk indított állandó hajszát nem tulajdonítjuk másnak, mint az osztályuralom túltengésének, mely a választói jog hiányában találja magyarázatát. Kristóffy kijelentette, hogy ha mint magánember őszintén akar meggyőződésének kifejezést adni, ő is gyökeres parlamenti reformtól, az általános, egyenlő, titkos községenkénti választói jogtól várja a helyzet javulását. Micsoda felfordulás lett e nyilatkozatra. Egyik komédiának, a másik taktikázásnak minősítette a nyilatkozatot. Felháborodtak, hogy mehetünk mi jogorvoslatért egy törvénytelen kormányhoz. Pedig néhány nappal azelőtt Apponyinak, a koalíciós fővezérnek a lapja, a „Budapesti Hírlap", mikor a sztrájkoló mezei munkások leszorításáról volt szó, a következőképpen követelte a kormány segítségét: „. . . A segítséget — ahol szüksége mutatkozik, az ügyvezető kormány meg nem tagadhatja. Elvégre a kormány — ha alkotmányellenesen is — ott ül hivatalában s elemi kötelessége, ha már rá van bizva a végrehajtó hatalom, hogy elhárítsa az elemi csapásokat, amelyek a nemzet vagyonát fenyegetik." (Gyalázat, óriási zaj.) Letiporni törvényes a kormány, de mikor orvoslásról van szó, törvénytelen. Ha nem komoly, hanem csak komédia Kristóffy kijelentése, akkor a koalíció ne rágalommal odázza el a nagy kérdést, hanem ragadja meg az alkalmat, hogy ígéretét beváltsa, hozza ő meg az általános választói jogot. Ha Kristóffynak van bátorsága a tűzzel játszani, legyen bátorsága a koalíciónak a tűzzel gyújtani. Úgy van!) Mi szocialisták nem Kristóffytól várjuk a választási jogot, hanem önmagunktól, a nép hatalmas agitáló erejétől. Mi nem ismerünk sem Kristóffyt, sem koalíciót. A kérdés ma úgy van felállítva: ki akarja most, elsősorban a választási jogot? Aki mellette, azzal küzdünk, aki ellene, azt legyűrjük! (Éljenzés.) Hogy a kormánynak milyen jó barátjai vagyunk, arra elég a következő kijelentésünk: „Minden kormánynak hadat üzenünk, mely az általános választási jogra vonatkozó törvényt nem teszi a parlament asztalára." Most már nincs helye a kertelésnek, a kérdés fel van adva s a koaliciónak felelni kell rá. Elvtársak, választói jog — ez a mi kommandónk! S ez különb minden kommandónál. Nekünk most országszerte nagy agitációt kell kifejtenünk, hogy a koalíciós urak el ne paklizzák az általános választói jogot. Én nem hiszek a bárányban, én nem hiszek a farkasban, én egyedül bennetek hiszek, a ti erőtökben, amelylyel kivívjuk a győzelmünket. Menjetek el mindenfelé az országban és ahol képviselőt hallotok beszélni, ne engedjétek szóhoz se jutni, ha csak nem hozza tarisznyájában az általános választói jogot. Haragusznak ránk, mert önállók vagyunk. Vége már annak az időnek, amikor egyes urak felhívtak magukhoz minket s mi azután mozgósítottuk érdekükben az utcát és bevetettük a fejünket értük. Hívják fel bár a rágalom poklának minden ördögét ellenünk, most már igazán nem nyugszunk addig, amíg az általános titkos választói jogot ki nem vívtuk. (Percekig tartó tapsvihar, éljenzés.) Bokányi elvtárs beszéde után Gardai elvtárs, a gyűlés jegyzője a következő határozati javaslatot terjesztette elő : Határozati javaslat. Budapest népének 1905. évi július hónap 30-án a Tatterszálban negyvenezer résztvevő jelenlétében lefolyt gyűlése a politikai helyzetnek, elsősorban pedig az ország szükségleteinek alapos mérlegelése után megállapítja és kimondja, hogy a mai zűrzavaros helyzet megoldásának egyetlen módját és eszközét az általános, titkos választási jog megalkotásában látja, amely nemcsak ezt a megoldást eredményezi, hanem meg fogja tölteni a parlamentet komoly tartalommal is. Bár elismeri a gyűlés a koalíciós többség katonai követeléseinek jogosságát, de fölismeri azt is, hogy e követelések alapján a mai válság meg nem oldható, mivel a mai alkotmány és a mai parlament gyönge a kivivására, s megállapítja a gyűlés, hogy a gyöngeség oka a parlament rideg osztályjellege, mely megfosztja a törvényhozást a nép erejétől s kiszolgáltatja a korona hatalmának. Ebből folyólag megállapítja népgyűlés, hogy a koalíciós többség szempontjából is elengedhetetlen szükség az általános választói jog megalkotása. Ezzel párhuzamosan megállapítja a népgyűlés, hogy a választási hadjárat alatt a koalíció szóval és írásban kötelezettséget vállalt az általános, egyenlő, titkos választói jog mellett; megállapítja a korona és a belügyminiszter nyilatkozataiból, hogy a követelés azonnal és minden akadály nélkül megvalósítható. Ezek alapján követeli a népgyűlés, hogy a koalíció azonnal alakítson — a katonai követelések kikapcsolásával — kormányt, az általános, titkos választási jog megalkotására, váltsa be ilyenformán adott szavát s juttassa az országot ehez a korszakalkotó, a haladás felé új mesgyéket nyitó reformhoz. A gyűlés követeli a mai romboló, néppusztító válságnak ilyen alapon való befejezését s kimondja, hogy a koalíció vonakodása esetén — ami Csak saját adott szavának megszegése árán lehetséges — kész a legmesszebbmenő, legélesebb fegyverekkel vívott küzdelemre, a nép eme legszentebb, legelemibb jogaiért. Tettre szólítja fel az egész ország munkálkodó népét s mindazokat, akik együtt éreznek vele, a mai áldatlan állapot megszüntetése és az általános, titkos választói jog kivívására. Tudatában van a népgyűlés annak, hogy amennyiben a koalíció árulása révén rákerül a sor e harcra, szükséges lesz a nép munkálkodó fiai mindegyikének lankadatlan, kiható áldozatkészségére, csüggedetlen lelkesedésére a népjogok megszerzésének magasztos, szent célja érdekében. Tudatában van ennek s kijelenti és megfogadja, hogy készen áll a küzdelemre. A gyűlés a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta. NÉPSZAVA 1905. augusztus 1.