Népszava, 1908. szeptember (36. évfolyam, 208–233. sz.)
1908-09-01 / 208. szám
6 csak nekünk lenne erről tudomásunk, de mintha ezerszámra közöltünk volna főszolgabírói határozatokat is, amelyeket mindenkinek tudomásul kell vennie s amelyek révén mindenkinek — még a törvénytervezet bölcseinek is — tudniok kell, mit jelent az, amikor valamely törvényben az van mondva, hogy gyűlést el lehet tiltani azért, mert annak tárgya „törvénybe ütközik". Sőt arra is vagyunk bátrak fölhívni a törvénytervezet alkotóinak szíves jóakaratát, hogy akadt Magyarországon főszolgabíró, aki a szabad ég alá hirdetett népgyűlést eltiltott azzal az indokolással, hogy a helyiség nem elég magas és így a közegészségre veszélyes. Nem gondolják a törvénytervezet bölcsei, hogy a „közrend vagy a közegészség szempontjából aggályos lokalitást" a jövőben is a sztrájkgyűlések megtiltására fogják kihasználni a közigazgatás nagyhatalmú és még nagyobb bölcseségű urai? Ha pedig gondolják, ha tudják, ha ezt a veszélyt ők is velünk együtt igen közelfekvőnek találják, nem gondolják-e velünk együtt, hogy jezsuitaság az, hogy amikor ennek dacára szabályozzák ugyan a törvényben a sztrájkgyűlések kérdését, de úgy szabályozzák, hogy a szabályozás egy szikrát sem álljon útjában a közigazgatási basák önkényének? Az 549. § szerint föl lehet oszlatni a sztrájkgyűlést, ha azt nem jelentették be szabályosan, ha a gyűlést a rendőrhatóság által tiltott helyen tartják. Föl lehet azután oszlatni akkor is, ha a vezetőség oly javaslatok tárgyalását is megengedi, amelyek a napirend tárgyai közé fölvéve nem voltak, vagy amelyek büntetendő cselekmény elkövetésére való fölhívást tartalmaznak. Tisztelt Törvényszerkesztő Urak! Sohase méltóztattak még olvasni magyar főszolgabírói határozatokat a gyülekezési szabadság elkobzásáról ? Sohase méltóztattak arról információt kapni, hogy mennyire ingatag körülírás „a napirend tárgya" ? Nem méltóztatik tudni, hogy a „napirend tárgyára" való hivatkozással a főszolgabíró akkor oszlatja föl a gyűlést, amikor neki tetszik? Nem méltóztatnak tudomással bírni arról, hogy a magyar közigazgatási uraknak mennyire tág a fogalmuk arról, hogy micsoda az a „büntetendő cselekmény"? Ha a napirend tárgya úgy van megállapítva, hogy „a Kis Mihálynál való munkabeszüntetés megbeszélése" s valamelyik szónok arról beszél, hogy: „tartsunk össze", a főszolgabíró úr szó nélkül föl fogja oszlatni a gyűlést, mert az, hogy „tartsunk össze" nincs föltüntetve a napirend tárgyai között. De föl fogja oszlatni a főszolgabíró a sztrájkgyűlést akkor is, ha valamelyik szónok arra fogja biztatni társait, hogy tartsanak ki a sztrájk mellett. Föl fogja pedig oszlatni azért, mert a főszolgabíró bölcs fölfogása szerint a sztrájk büntetendő cselekmény és tehát büntetendő cselekményre való fölhívást követ el az, aki munkástársait a harcban való kitartásra bátorítja. Föl lehet oszlatni a sztrájkgyűlést akkor is, ha a tanácskozásban olyanok is vesznek részt, akik a gyűlés tárgya által közvetlenül érdekelve nincsenek, már akár munkások az illetők, akár pedig valamely szakmabeli egyesületnek a megbízottai. Ezen pont alapján is föl lehet oszlatni a sztrájkgyűlést és föl is fogják oszlatni vígan egymásután, valahányszor kellemetlen lesz a munkaadókra nézve. Mert nincs könnyebb annál, mint kimondani, hogy a szakszervezet megbízottja nincsen közvetlenül érdekelve a bérharcban. Aki pedig nincsen megelégedve a föloszlató határozattal, az 15 napon belül fölebbezhet valahova az alispánhoz, az alispáni határozat meghozatala után 15 nap alatt fölebbezhet a belügyminiszterhez vagy az ördög tudja kihez, de esetleg másfél esztendő múlva talán ki is fogja mondani valami nagyfejű hatóság, hogy a sztrájkgyűlés föloszlatása helytelenül történt s a munkásoknak joguk lett volna a sztrájkgyűlést folytatni. Van itt igazság bőven, csak éppen arról történik gondoskodás, hogy az igazság akkor ne érvényesülhessen, amikor a munkásságnak a maga harcaiban erre az igazságra szüksége volna. Aki mindebben kételkedne, az olvassa el az 549. § utolsó bekezdését, amely kimondja, hogy amennyiben az 548. és 549. §-ok másképpen nem rendelkeznek, akkor a sztrájkgyűlésekre vonatkozóan is az „általános "rendelkezéseket" kell alkalmazni. Ez pedig magyar nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy ha a közigazgatási nagyurak megakadnának és az 548. vagy 549. §-ban nem találnának elegendő ürügyet a sztrájkgyűlés föloszlatására, azért sose zsenirozzák magukat, föloszthatják a gyűlést bátran, minden aggály nélk I kfil, csak éppen az „általános rendelkezésem jöttél. Pedig hogy vártalak ... a nagy . . . az isteni titokkal. — Virágos kis kertet varázsoltam akkor a patakmenti fehér házikóban, a mi szobánkból. A tetőt ... a falat ... az ablakot tele aggattam kacagó zöld lombokkal, tavasz minden mezei virágával. A sok aprószirmú margaréta selymes-sárga szőnyegként futott a küszöbtől az ágyig ... a nászágyunkig. A virágok bódító illata ... a szoba áhítatos csöndje . . . sejtelmes homálya . . . mind . . . mind téged várt. A beaggatott ablakon a bohó napsugarak lopva surrantak be, kacéran játsztak, kergetődztek elbújva mindenfelé . . . keresve téged. Megállítottam a kakukórát is, hogy ne hallják semmi neszt . . . csak a te lépteid közeledtét. És csönd volt. Se patak csörgése ... se légy döngése nem hallatszott. Úgy feküdtem ott... ebben a tündérkertben . . . kibontott hajamban egy szál piros szegfüvet is vártalak. Vártalak, hogy megsúgjam neked ezt az én édes titkomat ... az eljövendő anyaságomat. De te nem jöttél. És nem jöttél akkor sem, mikor a bíborvörös nap egészen letűnt és csillaghullásos fekete éjszaka lett. És nem jöttél soha többé. Pedig a kacagó zöld lombok, a tavasz virágai még sokáig ott voltak .. . még sokáig vártak rád ... Többé nem is láttalak ... De igen . .. csak egyszer. Akkor, mikor templomban, oltár lépcsőjén esküdtél örök szerelmet annak a másiknak. Ott voltam és hallottam, amint hazug alakkal ígérted oda örökre azt a szerelmet, mely már az enyém volt. Emlékszem ... a kupola színes üvegein átszűrődő napfény hamis glóriát vont a fejed köré . . . mintegy szentté avatván téged . . . sajátságos ... éppen akkor. És mégis, az arcodon fönséges nyugalom sekre" tessenek hivatkozni, már tudniillik a gyülekezési jogra vonatkozó általános rendelkezésekre, amelyeknek az a lényege, hogy Magyarországban gyűlést tartani mindenkinek szabad, ha ő is úgy akarja, meg a főszolgabíró is úgy akarja. Hogy a törvénytervezet így akarja szabályozni a sztrájkjogot, hogy lenne elég vakmerősége ilyen szabályokkal menni a parlament elé, azt értjük, méltányoljuk. Ebben a parlamentben elfogadtathat mindent, ebben a parlamentben még észre se fogják venni azt az ezer meg ezer csapdát és békét, amely a szabadságnak van állítva. Sőt minél jobban észreveszik, annál szívesebben látják. De már az mégis túlmegy a vakmerőség megengedett határain is, amikor ilyen rendelkezések mellett ez a törvénytervezet azt kívánja, hogy őt a liberálisan, civilizáltan gondolkodó emberek tisztességes szociálpolitikai alkotásnak tekintsék. Nászajándék. — írta Rabinovits József. — Kedves Gabi! Nem tudom ugyan hol, merre találnak soraim, de mindenesetre arra kérlek, ne tépd el olvasatlan. Hiszen csak egy-két perc — olvasd el — ígérem: ez az utolsó. A jövőben pedig, ha netalán valami üzenetem lenne számodra, azt vagy belesóhajtom a néma, csöndes éjszakába, vagy elsuttogom a piciny kis fiadnak, ennek a mohó szájú Herkulesnek, aki most itt csüng a keblemen. Mert anya vagyok. Boldog, büszke anyja a te fiadnak. Lásd, ha kissé későn is — de megküldöm a nászajándékod, apa lettél. Kedves Gabi ! — Most . . . Most, hogy neked ezt elmondom, szinte túláradok az örömtől. E percben olyan boldognak érzem magam, mint még soha. Szeretném magamhoz ölelni az egész szenvedő emberiséget és részt adni nekik ebből az én nagy boldogságomból. Nem bánom, tudja meg az egész világ, hogy: anya vagyok. Nem röstellem. Büszke vagyok az én nagy szerelmem eme gyümölcsére, aminthogy büszke voltam akkor is, mikor az eljövendő anyaság csiráját hordtam s a szürke — meg nem értő — emberek utánam mutogatva susogták: „nint a Magda kisasszony, a Bakóék nevelőnője". Nem fájt egyikük ujjmutatása sem, egyetlen pillantásuk sem volt szúró, szentnek, magasztosnak hittem az anyaságot, mely fölülemel, minden kicsinyességen. Boldog voltam ... És ez az én nagy boldogságom elfeledtette velem minden bánatom. Mindent. Még azt is, hogy egy reggel utoljára csókoltad le két szemem pilláját és estére többé Hát mégis érthető, ami eddig érthetetlen volt. A munkásházakkal csinált szociálpolitikának mégis megvan a maga magyarázata : Wekerle rokona, Horváth István alaposan fölsegéllődik általa. A kormány ugyanis nem vette figyelembe a téglakartell ajánlatát, hogy a házakhoz szükséges téglát leszállított áron tőle vásárolja. Hogy a téglakartell az árak általános leszállítását ígérte arra az esetre, ami segítené az építkezések föllendülését, az nem zsenirozza Wekerlét. Ez az ár a leleplezések után sem riadt vissza attól, hogy megkössön az állam nevében egy szerződést a rokonával, aki kap 600.000 korona kamatmentes előleget, ami kilencedik helyen táblázódik be a birtokára. Ezen a szép summán épít gyárat, amelyhez kap kincstári gyártelket és kap a téglagyártáshoz ingyen homokot. Az ingyenhomokra szüksége is lesz az újdonsült téglagyárosnak, mert kap kilenc millió téglára szóló megrendelést, ezer téglánként 25 korona árszabással, ami 2 millió 250 ezer koronát jelent. Horváth úr bizonyára nagy téglaszakférfi tükröződött — olyan nyugalom, mely nekem a vérem lázította. Magam sem tudom hogyan ... valami őrült gondolatom támadt ... egy percre, mintha azt hittem volna, hogy az a második hely ott a lépcsőn ... engem illetne meg. Valami följajdult bennem ... űzött ... kergetett oda ... te eléd, hogy a szemedbe vágjam a hitványságodat. De nem szóltam semmit ... egy panaszhang . . . egy szitok nem hagyta el ajkam. Visszafojtottam a keserűségem ... hazavánszorogtam ... beletemetkeztem a mi nászágyunkba és siralomház lett a mi virágoskerti kisszobánkból. Ez volt az egész. Ami ezután jött , az a feledni vágyás . .. a csöndes visszavonulás volt. Minden időm... minden gondolatom az anyaságomé volt. Az egész lelkemmel akartam gyermekem anyja lenni. — Már nem is haragudtam rád ... már nem is tartottalak hitványnak. Már mentséget is kerestem számodra a társadalom erkölcseiben — törvényeiben vagy az anyád könyörgésében. Végtére is ... Bakó Gábor vagy. Lassan megértettelek és megbocsátottam neked. Most már egészen nyugodt vagyok. Itt vagyok az Imre bátyámnál, ennél az egyeneslelkű, derék iparosnál (az egyedüli a családomból, aki nem dobott meg kővel) és együtt neveljük szeretettel, rajongással — a te fiadat. Fölneveljük a jövő harcosának. Nem úgy, mint én oddig, hivatásból neveltem a más gyermekeit, a te testvéreidet is, hanem úgy, amint én akarom. Fölneveljük, hogy örök harcosa legyen a mai társadalmi rendnek. Segíteni fog a többi milliónak lerombolni ezt a mai gyalázatos világot, ahol a szerelem mellé pénz és rang kell. Csak egytől félek. NÉPSZAVA 1908 szeptember 4. SZEMLE. BELFÖLD: A munkásházak panamája.