Népszava, 1910. január (38. évfolyam, 1–25. sz.)
1910-01-01 / 1. szám
XXXVIII. évfolyam. Budapest, 1910 január 1. szombat. 1. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: „, 16.20 kor. I negyed évre ... . 4.80 kor. fél évre 9.60 kor. | egy hóra 1.60 kor. A „SZOCIALIZMUS"-val együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. egy évre él . A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap-SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) A Népszava legközelebbi száma a napilapok között létrejött megállapodás folytán kedden, január 4-ikén a rendes időben jelenik meg. Harcos esztendők. Ötödfél esztendeje, hogy Magyarországban kormányzati programmá lett az általános választójog megalkotása. Lassan megérett gyümölcse volt ez a szociáldemokrata munkásság két évtizedes küzdelmeinek. És ötödfélév óta a polgári pártok egyebet sem tesznek,, csak az általános, egyenlő és titkos választójog megvalósulása ellen emelnek gátakat, csak a korhadt kiváltságok közé építenek falakat. Az egyik csaprant az ország vérét és dagadó patekokban vezeti Bécsbe a közös hadsereg hizlalására ; megad mindent, amit Bécs kíván, hogy ezen az áron elodázhassa a demokrácia győzelmét. A másik rzembeáll a dinasztia akaratával; követeléseket támaszt, amelyekről tudja, hogy keresztül nem viheti őket; vég nélkül való k közjogi bonyodalmakat támaszt, válságból válságba taszítja az országot, csakhogy sor ne kerülhessen a demokratikus Magyarország megteremtésére. Hatvanhetesek és negyvennyolcasok mintha csak szépen megosztoztak volna a színfalak mögött a szerepeken: hol az egyik, hol a másik vet gáncsot a demokratikus választójognak. El is buktatták volna már végképpen, el is földelték volna már úgy, hogy soha föl ne támadhasson, ha ott nem állana mellette a szervezett proletárság harcos tábora. De mi résen vagyunk. Ötödfél év alé szüntelen harc, szakadatlan küzdelem a sorsunk. Vérünkkel öntözzük a magyar demokrácia zsenge vetését, hogy el ne asszék, testünkkel védjük, hogy le ne gázolják a reakció barmai. Magunkra hagyatva, baráttalanul, komoly szövetséges nélkül ötödfél éve álljuk ellenségeink kíméletlen tüzét. Szembeszállunk a hatalom minden üldözésével és nem hagyjuk magunkat elnémítani sem a kozákok fegyvereivel, sem a „pártatlan" bíróságok vérítéleteivel. Üldöznek bennünket, mert nem engedjük eltemetni a demokráciát. És mi nemcsak védekezünk, hanem, ha kell, támadásra is elég erősek vagyunk." Megmutattuk ezt a súlyos küzdelmek legutóbbi éveiben számtalanszor. Emlékezzünk csak vissza, mi történt most egy éve, az 1908-ik esztendő utolsó napján! Az ország szervezett munkássága fióbamozgósítást rendezett a koalíciós kormány jograbló uralma ellen és különösen fekete gróf gyalázatos merénylete ellen, mellyel egyesülési jogunkat végképpen el akarta törülni. ~fT~ t v v k Emlékezzünk csak vissza ! X^WV Csupán Budapesten hatvankétezer munkás tette le a szerszámot. És megálltak a dübörgő gépek százai és aznap a munkás nem verejtékezett aranyat a tőke urainak, így volt ez az ország minden nagyobb városában is. Megállt a teremtő munka, akadozott a gazdasági élet vérkeringése és megdöbbenés vett erőt ellenségeinken. Ezt a nagy megdöbbenést azután hasztalan igyekeztek harcos megmozdulásunknak lekicsinylésével palástolni: remegve látták, hogy micsoda rettenetes erő van a munkás kezében, amikor megtagadja a munkát. A Népszava akkor megírta: „Előkészülés, megbeszélés, fölsárontás nélkül maga a munkásság határozta el, hogy egy napot a jogai ellen intézett merényletek visszaverésére, az ellenük való nehéz és vészes tiltakozásra fordít. De bizonyos, hogy követői lesznek ennek a napnak, ha a munkásság egyesülési jogának kezelésében alapos változás nem fog bekövetkezni és fenyegető megmozdulásunknak lett is foganatja. A rendőrség, a kereskedelmi minisztérium és a kormánycsoldos vita hiába izzadott kínjában vért, hogy lehazudhassa a Szilveszter-napi tömegsztrájk nagyszerűségét : a kapitalisták üdvös megriadása a fekete grófnak inába kergette a nagy harci bátorságot ; a fekete gróf lassan és óvatosan meghátrált, a szakegyesületek ellen kezdett merényletét nem merte végrehajtani és az irtóhadjáratot lefújta, mert belátta, hogy ebben a csatában a legnagyobb vesztes csak ő lehet és ez általa képviselt ügy. Nagy dolog volt a mi tavalyi Szilveszternapi tömegsztrájkunk. A gazdasági válságnak két súlyos esztendeje zúgott akkor el fölöttünk, mint a sivatagok számuk szele. És némelyek azt hitték, hogy a vészes szél a tompa közönyösségnek és halálos csüggedésnek homokjával fújta be egész mozgalmunkat. Éppen erre számítottak ellenségeink. Éppen ezért remélték, hogy vakmerő merényletükkel letörhetik egész mozgalmunkat és ezzel elháríthatják az útból a választójog meghamisításának egyetlen akadályát. De, hála a munkásság bámulatos áldozatkészségének és fegyelmezettségének, ellenségeink csalódtak. Hiába szegődött hozzájuk fegyvertársul a munkásokat megrontó gazdasági válság, volt bennünk elég erő és bátorság a támadó védekezésre. Ínség s nyomor volt velünk, de velünk volt az a tudat is, hogy még nagyobb ínség, még végtelenebb nyomor szakad reánk, ha meg nem tudjuk védeni egyesületeinket. És megvédtük! Nagy bátorságot, végtelen bizalmat merítettünk mi annak az egy napnak a nagy- szerű sikeréből. A magunk erejébe vetett hit ezen a napon meggyőződéssé vált. Most itt már nemcsak hittük, hanem tudtuk, hogy képesek leszünk megvívni a nagy harcot is, ha a becsületes választójog helyett a plurális jograblást, vagy a nép kijátszásának más formáját akarná a koalíció keresztül vinni. A nagy harcot, a döntő csatát az 1909. év nem hozta meg. Hozott ehelyett negatív eredményt: a koalíció szertezüllését és a pluralitásos népcsalás tervének kimúlását. De azért a munkásság ezeknek az eseményeknek sem volt tétlen szemlélője. A mi állandó agitációnk, a mi izgató munkánk tartotta folytonosan felszínen a nagy igazságot: demokratikus választójog nélkül nincs kivezető út a magyar politikai válságból ! És hogy ez az igazság az év vége felé immár elmozdíthatatlan sarokköve lett a magyar politikának, az legelsősorban a szociáldemokrata munkásság érdeme. A koalíciós kormány persze egyre reménykedett abban, hogy az agrárius érdekeknek megfelelő választójogot csinálhat és ezért a legádázabban üldözte a tervezett népcsalás ellen küzdő szociáldemokratákat. Ezekről az üldözésekre külön fejezetet kellene írnunk, de beérjük a fejezet végével: ellenségeink csúfosan megbuktak, mi pedig itt állunk, bizakodva erőnkben, bátran és elszántan, készen arra, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog ellenségeivel megvívjuk az élet-halál harcot és győzelemre vigyük a népjogot. Ötödféléve álljuk a szakadatlan küzdelmet a demokratikus választójogért. Bizonyára könnyebb bátran harcolni, mint sokáig harcolni. A kifárasztás taktikája nagy hadvezéreket és nagy hadseregeket őrölt már meg. Bizonyára könnyebb lett volna a mi helyzetünk is, ha annak idején a képviselőház elé került volna a választójogi reformnak, akár becsületes, akár rossz formája. Gyors elhatározással, késhegyig menő harcban vagy győztünk volna, vagy — ami kevésbé valószínű — csatát vesztettünk volna, de az utóbbi esetben is módunkban lett volna hozzáfogni az újabb erőgyűjtéshez, új harcok előkészítéséhez, így azonban a kifárasztás taktikájával iparkodtak bennünket tönkre tenni, mielőtt döntő harcra kerülhetne a sor. Legnagyobb dicsősége a magyarországi szociáldemokrata munkásságnak, hogy ez a taktika meg nem őrölte, harci készségét föl nem emésztette, bizalmát, bátorságát el nem sorvasztotta. Amit bebizonyított a tavalyi év utolsó napján a megdöbbentő sikerű tömegsztrájk. Most új harcos esztendőbe lépünk. Ezer okunk van azt hinni, hogy ez az év nyjhozza a döntést, a népjog győzelmét. Sok körülménytől függ ez, de legelsősorban Lapunk mai száma 20 oldal.