Népszava, 1910. május (38. évfolyam, 103–128. sz.)
1910-05-01 / 103. szám
XXXVIXI. évfolyam. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre....... 19.20 kor. I negyed évre .... 4.80 kor. fél évre 9.60 kor. I egy hóra 1.60 kor. A „SZOCIALZMUS"-8El együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Begjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Budapest, 1910 május, vasárnap 1. 103. szám. NÉPSZAVA Május 1. Haragvó isten! Mi lesz a világból, Ha egyszer a kőszén öntudatra jut, S a buta rög megindul magától, S a sistergő katlan majd egyszer kifut, Ha összeomlik mindaz, ami korhadt Mi évezredek véres bálványa volt, És odúikból elővánszorognak A rászedett, a megcsalt milliók ... Látom mozdulni — látom keveredni — Egy uj Marseillaise gyújtó hanginál, Az ócska tetőkbe üszköket vetni, Mig az utolsó is véres lángban áll! (Kiss József.) „A megcsalt milliók" elővánszorognak odúikból május elsején... Évről-évre többen, évről-évre öntudatosabban, elszántabban, megváltást sóvárgóbban jönnek ki a napfényre. Megmutatják, hogy vannak, megmutatják, hogy jogot formálnak az élet javaihoz. Hirdetik, hogy nem akarnak örökös rabszolgák lenni, hogy nem akarnak örökké a tárnák sötétségében, a gyárak gyilkos gőzében senyvedni, hanem az élet terített asztalához is le akarnak telepedni, részt kérnek a napfényből, a levegőből, a madár dalból, a kenyérből, a kalácsból, minden, ami emberi jog, mindenből, ami emberi ! „A rászedett, a megcsalt" tömegek " nélkül hullámzó sorokban vonulnak föl a" kulturvilág minden tájékán. És ajkukon már fölzeng az új Marseillaise, kezükben már ott a csóva, amellyel tűzbe fogják borítani az elavult világ ócska intézményeit; szemükben ott lángol az erő, amely le fogja dönteni az évezredek véres bálványait. Büszkén, elszántan, dübörgő léptekkel hömpölyög közös célok felé a társadalom kitagadottjainak, megcsaltjainak tengernyi sokasága. Szemük nagy, dicső reménységet sugároz: Velünk az igazság, mienk a jövendő! De kétség már sok szivet: Igaz, hogy velünk az igazság, igaz, hogy mienk a jövendő , de mikor fog győzni az igazság, mikor fog megérkezni a jövő, a mi jövőnk ! ? Mert ime, a rabszolgák százezrei és milliói embervoltuk tudatára ébredtek már, harcos hadsereggé szervezkedtek már, az igazságtalan társadalom fundamentumait ostromolják már, de milliók és tízmilliók állati butaságban sorvadoznak még, rászedett és megcsalt voltuknak tudatára nem ébredtek még, harcolni a régi világ ellen nem hajlandók még, sorsukat megértve, új társadalmi rendért küzdeni nem képesek még. Ott nyomorognak odúikban a gyilkos levegőjű tömeglakásokban, ott robotolnak a mi harcos időinkben is az emberevő gépek világában; ott züllenek a mi szabadságünnepeinken és a mi ásatás készülődésünk óráiban is , a piszkos lebujokban, ahol rabszolgatartóik a gyilkos méregitalt méretik ki nekik. Ha ez tovább is így tart, mikor jön el győzelmi napja a mi igazságunknak? Ha rászedett és megcsalt testvéreink tízmilliói tovább is távol maradnak tőlünk, mikor lesz itt a mi jövendőnk, mikor süt föl nekünk az igazi egyenlő jogúság napja ! ?.. . Sok harcos kedvet lelohaszt, sok küzdő kart megbénít ez a kétség. Hát nem akar az ember emberré lenni ? Hát jobb neki az állati sor, a baromi nyomorúság, a kutyaélet! ? Kétségtől zaklatott testvéreink! Harcos kedveteket le ne lohassza, erős barátokat meg ne bénítsa ez a kérdés. Nemakarásról nincs szó. Mindenki akar igazi ember lenni, aki tudja, hogy ő nem az. De nem mindenki tudja. Sőt csak igen kevesen tudják. Éppen ez a dolgozó emberiség rabbilincse: a tudatlanság. Acélbékánál erősebben nyűgözi ez le a proletármilliókat és kovácsolt pántoknál erősebben szorít bennünket oda a bérrabszolgaság sziklájához. Akik bennünket kijátszottak, megcsaltak, azok gondoskodnak róla, hogy a tudatlanság békája le ne vássék rólunk; ezer meg ezer pap, templom, iskola, újság és könyv dolgozik láncaink megújításán, megerősítésén. Ezért sem lehet emberré az ember. És ezért van az, hogy május elsején síterezek és milliók kijönnek ugyan a nyomorú Míbuból a napfényre, megünnepelni a proletár szabadságra törekvés ünnepét, megtartani a proletár hadseregszemlét, de sokkal több millió marad lent az odúkban, örökös rabszolgaképpen, reménye és vágya nélkül a szabadságnak. * Munkástestvérek! Hordjátok szét a világosság, a tudás fáklyáját a tudatlanság és örökös szolgaság gyászos odúiba. Tanítsásátok meg testvéreinket arra, amit legelsőben kell tudniok: hogy ők rá vannak szedve, meg vannak csalva, jogos örökségükből ki vannak forgatva. Ismertessétek meg velük saját nyomorukat, amelynek nagyságát ők maguk nem ismerik; tanítsátok meg őket arra, hogy ennek nem kelligy lennie; mutassátok meg nekik az utat, amely a sötét odúkból fölviszen a világos szabadsághoz, a napfényhez, a joghoz, a jóléthez. Dolgozzatok napról-napra, hétről-hétre, évről-évre azon, hogy minél több testvérünk szabaduljon meg a tudatlanság bilincseitől, akkor évről-évre, minden május elsején új százezrekkel fog nőni a mi hadseregünk) a jogért és szabadságért küzdő hadsereg, a tőkés társadalom megdöntésére és a munka, társadalmának fölépítésére szervezkedő tömeg. Hozzátok ki az odúkból társaitokat, ki a napfényre, hogy sokan legyünk, hogy, mind, mind együtt legyünk, hogy ledőljenek a régi verés a bálványok, lángba boruljanak az ócska tetők és mihamarább jelenné legyen az, ami ma még csak távoli jövendőnek látszik. Lapunk mai száma 42 oldal. A Népszava napja. Igazi szociáldemokrata , nem lehet az, aki nem kulturember. És igazi kultúrember nem lehet az, aki nem olvas napilapot. Tudós lehet valaki enélkül is. De a kultúrember fogalma alatt ma olyan embert értünk, aki nemcsak hogy eljutott kora műveltségének színvonalára, hanem azon meg is akar maradni, tehát állandóan érdeklődik községe, országa és az egész világ összes nagy társadalmi mozgalmai iránt, a tudomány minden újabb haladása, a művészet minden új eseménye és a technika minden új vívmánya iránt; ezenfölül pedig élénken részt is vesz korának társadalmi mozgalmaiban. Aki ilyen ember akar lenni, az nem nélkülözheti a napilapot. A szociáldemokratának pedig ilyennek kell lennie. Ha ezt be nem látja, ha nem akar mindenáron ilyen lenni, az annyit tesz, hogy nem akar elveinek komoly harcosa lenni; a küzdelem nagy részét ralizza másokra, ő pedig a küzdelem gyümölcseihez minél kevesebb fáradsággal és áldozattal akar hozzájutni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy minden fi szociáldemokratának egyiklegfőbb kötelessége az agitáció, amelynek célja: megnyerni, táborunkba hozni a közönyös munkástestvéreket. Hiszen — minek is tagadnak! — a szociáldemokrácia eddig még a műveltebb országokban is csak a proletárság kisebbségét tudta meghódítani és a nagy fölszabadító munkára egyesíteni. Magyarországban pedig éppenséggel kicsiny még a mi táborunk, ha azt tekintjük, hogy a bérmunkások száma milliókra rúg, de a szervezett munkásoké csak százezrekre, a teljesen öntudatos, szervezett munkásoké pedig csak tízezrekre. Mert igazán öntudatos, szervezett munkásnak csak az tekinthető, aki állandó előfizetője ,és olvasója az ő pártlapjának. És már most azt kérdezzük: képes-e sikeresen agitálni, a szociáldemokráciának új híveket szerezni az olyan elvtárs, aki a párt napilapját nem olvassa, a szociális mozgalmak napi eseményeivel nincs tisztában, a politikai és közgazdasági élet és általában a tudomány jelenségeit, fejlődését figyelemmel nem kíséri? Erre a kérdésre józan ésszel csak azt lehet felelni, hogy nem. Mivel pedig a magyar nyelvű elvtársak nagy többsége még mindig nem állandó olvasója és előfizetője a Népszavának, megállapíthatjuk, hogy igen sok elvtársunk nem képes teljesíteni egyik legfőbb elvtársi kötelességét, az agitációt. Ha az illető elvtársak azt hiszik, hogy így, ahányan most együtt vagyunk, meg tudjuk csinálni a társadalmi forradalmat, vagy akár csak a munkásság javára szolgáló legsürgősebb reformokat is, akkor igazuk van, akkor jól teszik, hogy nem iparkodnak művelődni, a társadalom életét figyelemmel kísérni és így maguknak az agitációhoz való tudást és képességet megszerezni. De ilyesmit egyetlenegy elvtársunk sem hihet. Mindnyájan tudjuk, hogy csak az egész proletárság egyesített és szervezett erejével érhetünk" el nagyobb sikereket. Ami a munkásságot legközvet-