Népszava, 1914. július (42. évfolyam, 153–180. sz.)

1914-07-23 / 172. szám

2 Quo vadis?... Ránk szakad-e a háborút Be kell-e ruk­kolni?. Le kell-e menni a Balkánra, a nagy embervágóhídra ?. Ezek a kérdések izgatják most megint a munkások százezreit, a fiaikért aggódó apá­kat és anyákat az apró gyermekeik jövője miatt reszkető, hadköteles családapákat, a férjeik bevonulására kétségbeeséssel gon­doló proletárasszonyokat. Hat esztendő óta majdnem állandó ez a halálos félelem. Bosznia bekebelezése óta alig szűnik meg a rettegés, hogy el kell mennünk meghalni — miért? — bizony, nem egyébért, csak azért, hogy a dicsőséges osztrák-magyar abszolutizmus eggyel több népnek léphessen a torkára. És ha az abszolút kormányzatnak tetszik, holnap vagy holnapután be kell rukkol­nunk, itt kell hagynunk mindent, munkát, családot­?, és vagy jövünk többet vissza, vagy sem. Borzasztó elgondolni is, hogy tőlünk tá­voleső érdekeiért kelljen tönkre mennünk, elpusztulnunk százezrivel! Hát így kell ennek lenni? Hát nem tehe­tünk semmit sem ez ellen a rendszer ellen?. De igen. A német és a francia soviniszták annyi­szor fölkészültek ai il.il borúra, annyiszor uszítottak a háborúra és a német-francia háborút annyiféle kapitalista és osztálypo­litikai érdek kívánta, hogy az okvetetlenül kitört volna már, ha nem harsogna a két nagy ország szervezett munkásságának til­takozó szava, amely megállj­t kiált a há­borúcsinálóknak. Hatalmas parlamenti be­folyásuk van a két ország szociáldemokra­táinak, de még nagyobb hatalom — külö­nösen Németországban — az erős szerve­zettségük. Mikor ilyen hatalmak tiltakoz­nak, akkor a háború és béke urainak na­gyon meg kell gondolniuk, mielőtt elvetnék a kockát ! A német és angol viszályok idején is ha­talmas hangon szólt bele a dologba a két ország munkássága. És nehéz dolog ám egyazon időben két irányban háborút vi­selni: külső ellenség ellen és a nép belső szervezett ereje és akarata ellen. . A háborúnak legjobb ellenszere teh­át a munkásság szervezett, háborúellenes aka­rata. Ez az akarat nálunk most szervezkedik erősebben, midőn a munkásság tízezrei az összeíró küldöttségek elé járulnak, hogy megszerezzék szavazati jogukat. Minél erő­­sebben fog szervezkedni és megnyilvánulni a munkásság akarata, annál inkább fogy­ majd a háború lehetősége. Ha a parlament­ben nagy és erős képviselete, kint pedig hatalmas szervezete lesz a munkásságnak, akkor a háborúcsinálók nem fognak olyan könnyelműen játszani a népek nyugalmá­val, százezrek életével. Azért kérdezzük most: Quo vadis? Hová mégy! Elvtárs, hová mégy­? Minkástestvér, hová mégy? Voltál már az összeiró küldöttségnél! Ha megillet téged a választójog és még nem voltál ott, akkor most menj oda, rögtön, akkor ne le­gyen sürgősebb utad ! Mert meglehet, hogy az az út, amelyet most békésen és veszély­telenül teszel meg az összeiró küldöttséghez később egy háborúba vonulástól ment meg téged, vagy ha téged meg nem, hát a fiadat! Most jogot és ezzel hatalmat szerzel; hatal­mat, amellyel később háborúkat akaszthatsz meg és végre egészen kitörülheted a háborút az emberiség életéből. Quo vadis? Nincs, nem lehet most sürgősebb utad, mint az összeíró kü­ldött részhez. TÁRCA # M n­emzet IMpe* Ix'tte ifttel. (Színhely: a népjóléti egyesület ülésterme. Oelig lelkész épp most hagyta el a szónoki emelvényt, a hallgatóság általános, zajos tet­szésnyilvánításától kisérve. A következő szó­nok Nietenschlag gyáros. Emelt hangon be­szél) . — Teljesen igaza van Delig lelkész úrnak, amikor azt mondja, hogy a nemzet üdve a nagyszámú, egészséges, erős utódokon nyug­szik. Sok gyermek, sok áldás, amint már a biblia is hirdeti m a sol, gyermek áldást je­lent a nemzetre nézve is. Nekünk katonák kellenek, ha a népek versenyében nem aka­runk hátul maradni, szaporodnunk kell, mondom, hogy megállhassuk a helyünket. Ezért helyes és ha az a sötét ép, amit Oelig úr a születések számának csökkenéséről fes­tett önök elé, le kell küzdenünk ezt a vesze­delmet, úgy ahogy tudjuk. Minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy a születések arány­számát emeljü­k, el kell követnünk mindent, hogy megerősítsük a nemzetet. (Zajos tet­szés.) * (Két nappal később. Nietenschlag gyáros kényelmesen terpeszkedik irodája széles, öb­lös karosszékében. Kopogás: Az ajtón egy munkás lép be, félénken, zavart tekintettel.) A gyáros: Maga csak velem akart beszélni, — no halljuk, mi az? TA munkás: Kérni akartam — gondoltam — gyáros úr, négy gyermekem van és a fe­leségem most cipeli az ötödiket és nincs... A gyáros (közbevág): Erről igazán nem tehetek. Vagy talán én vagyok az oka? A munkás: Nem, de úgy gondoltam, hogy mivel alig van kenyerünk a sok gyrerek szá­mára és az ötödik is útban van ... A gyáros (türelmetlenül): De ember, én va­gyok a hibás!? Nekem is van három darab. A munkás: Gondoltam, hogy ebből az al­kalomból talán kaphatnék egy kevés pótlást, úgyis olyan ... A gyáros: Elég! Lehetetlen, ki van zárva! Éppen most lehetetlen. Szívesen tenném, de most nem lehet. A konkurrencia a nyaka­mon van, nekem ehhez kell igazodnom. Csak addig nyújtózzék az ember, ameddig a taka­rója ér. Nem szabad több gyermeket életre hívni, mint amennyit el tudunk tartani. 2. (Városi szülészeti intézet. A főorvos fo­gadószobája. Egy terhes asszony, kétségbe­esett, könyörgő arccal.) A főorvos: Kedves asszonyom, nagyon saj­nálom, de az intézet tele van és a szabályok szigorúan tiltják, hogy létszámon fölül akár­kit is fölvegyek. Menjen szépen haza, de siessen, mert a dolog egy óra múlva bekö­vetkezh­etik... Az asszony: Mit csináljak otthon, főorvos úr! Nincs, aki ápoljon, három gyermekemet már ki kellett adnom, olyan gyönge vagyok, nem tudna legalább valamelyik kórházba beutalni? A főorvos: Ha tud fizetni napi két márka ötvenet, akkor igen. Szülőnőt csak úgy vesz­nek föl. Mondom, siessen haza, mert a dolog sürgősnek látszik.,, , Egy órával később". A­ külvárosban. A másállapotos asszony nem bírja tovább­ a terhet. Halott halványan dúl az egyik ház falához. Segítséget kérően körülnéz, nem jön senki, az asszony a fal tövében összeesik. Szoknyája alól vércsík ömlik elő ... Az utcai gyerekek összeszaladnak, körül­állják az ájult asszonyt Felnőttek is érkez­nek, anyát és gyermekét beviszik egy kapu alá, kocsit hoznak és az asszonyt meg a gyer­meket beszállítják a legközelebbi kórházba. Este értesül egy ember, hogy felesége gyermekágyi lázban haldoklik a kórház szalmazsákján... a O. Törvényszék. Az esküdtek szigorú tekin­­tettel merednek a vádlottra, egy kicsi, so­vány asszonyra, aki szemlesütve felel az el­nök kérdéseire. A vádlónak föntartott he­lyen föláll az államügyész és szól: — A bizonyítás kimutatta, hogy a vádlott tudatában volt cselekménye horderejének. Tudta, hogy a büntetőtörvénykönyvbe üt­köző tettet, bűnt követ el, amikor magzatát elhajtotta. Gondolják csak meg, esküdt uraim, hogy a születések arányszáma egyre csökken és a nemzet üdve forog veszedelem­ben. Ez ellen vétett a vádlott. És mit tudott fölhozni védelmére? Semmit, egyáltalán semmit! Hogy férje hosszabb ideje munka nélkül volt, hogy ő már négyszer szült és vérszegénységben szenved — komolyan ve­,­hetjü­k-e mindezt? Ma, amikor annyi beteg­pénztár, jótékonysági egyesület és szülé­szeti intézet buzgólkodik minden terhes as­-­­szony körül, amikor­­, de minek részletez-­­zem tovább, engedjék el, hogy egyenként föl­soroljam államunk szegényjóléti intézmé­nyeit, nem élek vissza az igen tisztelt esküdt urak türelmével, hanem az elmondottak alapján egyszerűen és röviden kérem önöket, sújtsanak be a vádlottra a törvény teljes szi­gorával, mert jól jegyezzék meg, a nemzet üdve forog kockán ... ••• Képszava ti az összeíró küldöttség előtt okvetlenül a munkakönyvét és lakásbejelentő lapját! Misitiercki vigye el ezeken kívül egyéb okmányait is, amelyekkel választójogosultsá­gát igazolhatja! figyelmesen „A választók össze­írása" címűl fölhívást mai la­punkban ! 1914 július 22. Munka helyett frázis és ígéret az, amit Tisza a munkanélküliség enyhítésére nyújt. A székesfőváros közönségéhez ugyanis ezt a feiratot intézte: A város közönségének a folyó évi május hó 27-én tartott üléséből kelt feliratára válaszolva megnyugtathatom (!) a város tisztelt közönségét, hogy a kormány teljes mértékben méltányolja a munkanélküliség kérdésének nagy fontossá­gát és annak megfelelő intézkedések általi le­hető orvoslását egyik fontos feladatának te­kinti. Midőn pedig másrészről a kormány is reméli, hogy a tervbe vett középítkezések foga­natosítása az e téren fönnálló helyzet javítására nagy mértékben fog járulni, arra törekszik, hogy ez a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök határain belül mielőbb és minél szélesebb ala­pon eszközöltessék. Budapest, 1911 julius 16. Tisza, s. k." Harmadik éve gyötri, sanyargatja már az országot a szörnyű munkanélküliség és az országnak ez a földi gondviselése még mindig ott tart, hogy méltányol, remél, tervbe vesz és törekszik, de nem tesz sem­mit. Pedig a közmunkákra szükség van, milliókat szavaztak már meg — és munka még sincs. Mert sokkal fontosabb dolga van a kormánynak és törvényhozásnak. Hetek óta kell az ellenzéknek küzdenie az ellen, hogy a bélyegsarctól lehetőleg megvédje a jogkereső közönséget. De minek is munkát adni a népnek, hátha holnapután vágóhidan viszik az épkézláb embereket? Újabb érvágás fenyeget katonáék felől. A bécsi „Militaerische Rundschau" című kato­nai szaklap értesülése szerint az őszi delegá­cióktól a hadvezetőség egyrészt a tiszti fize­tések emelése, másrészt pedig az új modellű acéltarackütegek beszerzése céljából na­gyobb arányú hitel megszavazását fogja kér­ni. A kért hiteleket természetesen néhány évre osztják föl és közülük már maga a tiszti fizetések emelésére vonatkozó hitel kö­rülbelül tizenöt millió túlkiadást jelent. Tiszt urak fizetését emelni, újfajta ágyu­kat vásárolni , — erre vann pénz, erre kell lenni, ha fölfordul is az ország népe.

Next