Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)
1914-10-30 / 271. szám
1914 október 30. NÉPSZAVA r Oroszország belső helyzete. A háború és a szociáldemokrácia. A „Bremer Bürgerzeitung" Axelrod elvtárs, az orosz szociáldemokrácia egyik megalakítójának nyilatkozatai alapján cikket közöl, amely többek között a következőket mondja : Az orosz sajtó csak nagy késedelemmel jut a külföldre. A munkásság sajtója el van nyomva. A magánlevelezés cenzúrának van alávetve. Mégis lehet valamelyes képet alkotni arról, ami Oroszországban történik. Természetes, hogy amit a háborúról és ennek a szociáldemokráciára való hatásáról mondhatunk, az csak szubjektív vélemény, amely szigorú ellenőrzésre szorul, mert nem alapszik az egész helyzet áttekintésén. Annyit mondhatunk, hogy úgy a polgári körökben, mint a széles néprétegekben egész más most a hangulat, mint 1904-ben volt az orosz-japán háború kitörésekor. A vagyonos osztályok föltétlenül a kormány mellett állanak. Minden erejükkel támogatják a hadvezetést és a győzelemről a legjobb — rájuk nézve a legjobb— eredményeket várják. Azt hangoztatják, hogy Oroszországot megtámadták. Vakon hiszen a cári uralom esküdözésének, hogy ők csak azért mozgósítottak, hogy a Szerbia érdekében folyó diplomáciai tárgyalásoknak súlyt adjanak. Azt kérdik : miért felelt Németország a mi mozgósításunkra rögtön háborúval, miért nem csak mozgósítással ! Azt mondják, hogy itt tulajdonképen a német imperializmus preventív (megelőző) háborújáról van szó, mert Németország attól félt, hogy 2-3 év alatt Franciaország a három éves szolgálat és Oroszország a katonai reformok és a vasúti építkezések keresztülvitelével a helyzetet reá nézve sokkal kedvezőtlenebbé teszi, mint amilyen az most, amikor ez a két ország katonai szempontból átmeneti állapotban van. Természetesen az orosz vagyonos osztályok magatartásának nem ez a fölfogás a tulajdonképeni oka, ámbátor a kispolgárság széles rétegeiben és a fejletlenebb gondolkozású néptömegekben is él az a gondolat, hogy itt a német imperializmus támadó háborújával állunk szemben s ez épp olyan befolyást gyakorol rájuk, mint a német,népre az a meggyőződés, hogy őt a cárizmus fenyegeti. Az orosz junkernél és burzsoánál a háborús lelkesedés valóságos oka az az érzés, hogy Oroszország győzelme nemcsak az állam hatalmát, hanem az ő hatalmukat is emelni fogja. A nemesség és a bürokrácia nagyrészt még ma is annak a régi, tisztára hatalmi politikának varázslatában élnek, amelynek célja volt Oroszország régi helyzetét Európában megerősíteni, határait kiterjeszteni. Ez a burzsoáziának jó alkalom lenne arra, hogy az újonnan hódított területeken mint hivatalnok a régi módszer szerint meggazdagodjék, hogy a cárizmus 1907 óta erősen elhalványult dicsőségét új fényre derítse, a néptömegeket a sőzelmes csaták zajával elszédítse és a cárizmus elleni harctól eltérítse. Erősíti Oroszország birtokosainak harci kedvét az a remény is, hogy Németországgal olyan kereskedelmi szerződést köthetnek, amely az orosz földbirtokosoknak az élelmiszerkivitelre jobb feltételeket biztosít. Az orosz burzsoázia hazafisága új veretű, jellege egészen modern. A burzsoázia nem irányítja Oroszország politikáját, eddig csak nagyon csekély, legalább is nem közvetlen befolyása volt. De azt reméli, hogy a háború erélyes támogatásával ő is részt nyer az uralomból és nélkülözhetetlenné teszi magát. A háború a modern orosz burzsoá érzése szerint a kormányt oly feladatok elé állítja, amelyeknek teljesítésére a burzsoázia nélkül képtelen. A liberalizmus belső politikai áttörésekre számít Oroszországban, valami megújhodásra a háború után. A demokratikus nyugati hatalmakkal, Angliával és Franciaországgal való fegyverbarátság megerősíti az orosz liberalizmust ebben a hitében. A burzsoázia gazdaságilag döntő részénél más indokok is figyelembe jönnek. Az orosz burzsoázia erélyes belső reformok mellett, különösen az agrárpolitika terén, még sok évig meg lett volna anélkül, hogy Ázsiában tovább terjeszkedjék. Ilyen reformok útján ugyanis a belső piac fejlődése kap hatalmas lökést. De a belső reformok a cárizmus leverését követelik minden kapitalizmus előtti ócskaság eltakarításával. Az orosz burzsoázia ezektől a harcoktól visszariad, ezért halad együtt a cárizmussal, ezért törekszik új hódításokra keleten és délen. Németország legyőzése a terjeszkedés elől elhárítaná az akadályokat. Innen van az, hogy a hazafiság és harci lelkesedés tényleg nagy és erős Oroszországban. Ezzel megmondtuk azt is, hogy a „nép" is ilyen befolyás alá kerül. A háborús kedvet a nép tömegeiben azok a hírek fejlesztik ki, amelyek az Ausztria-Magyarországon élő „igazhitű nép" elnyomásáról szólnak, amelyeket az utóbbi években mindjobban elterjedő szabadelvű és reakciós sajtó terjeszt. Megelevenedik a még ki nem irtott hit, hogy a cár az „igazhitű nagy Oroszország" vezére. Ehhez járul a kispolgárság régi ellenszenve a németek iránt. A magasabb bürokrácia ugyanis német volt, a sötét tömegek előtt minden, ami idegen, német volt, mégha semmi köze sem volt is a németséghez. Most ezt az ellenszenvet a kormány és a háborús uralkodó osztályok ugyancsak kihasználják, hogy a parasztokat és kispolgárokat magukkal ragadják. A munkásosztály azonban ebben a környezetben él. Társadalmi, lélektani és kulturális szempontból sokkal közelebb áll a paraszt tömegekhez, mint Nyugateurópában. Hogy ilyen körülmények között a most vázolt hangulat befolyást gyakorol reá, az nyilvánvaló. Ami a munkásság elitjét, a szociáldemokrata munkásságot illeti, köztudomású, hogy ez a háború előtt kifejezetten forradalmi nagy sztrájkban állott. Téves az a fölfogás, mintha a munkások ezt a sztrájkot azért hagyták volna abba, mert a háborús veszedelem hazafiságot ébresztett bennük. A dolog egészen máskép áll. A munkásokat a tömegsztrájk a háború kitörése előtt már jórészben kimerítette és aztán jött a dühöngő ellenforradalom. A kormány elnyomta a munkássajtót, a fölvilágosodott munkásokat, a mozgalom vezetőit százával dobta börtönbe és a politikai vezetők egy részét is elfogatta. Igy biztosított magának szabad kezet a háborús játékhoz, így történt, hogy az orosz szociáldemokrácia a háború kitörése idején, meggyöngülve és szervezeteiben megtámadva, nem volt képes ellentállni minden eszközzel a háborúnak. Mikor aztán Oroszország szociáldemokrata munkásai a cárizmus elleni belső harc színhelyéről a világháború csatatereire voltak kénytelenek vonulni, egészen bizonyos, hogy nem lelkesedtek a háborúért, de sokan azt gondolták magukban, hogy a cárizmus leveretése meghozza a forradalmat, győzelme pedig oly megerőltetést követel, hogy ez a cárizmusra pyrrhusi győzelem lesz. Bármely esetben is Oroszország gyorsabban halad a gazdasági és politikai fejlődés irányában. Oroszország szociáldemokráciája tehát, mint szervezet a háború folytán, úgyszólván teljesen megszűnt. Politikailag és erkölcsileg azonban mégis elég erős maradt arra, hogy az egyetlen rendelkezésére álló szószéken, a dumában minden felelősséget elhárítson magáról a világháborúért. Elég erős volt arra, hogy megmondja a népnek, hogy a cárizmus ezt a háborút nem a nép érdekében, hanem a nép ellen folytatja. Némely német pártlap azt írja, hogy az orosz szociáldemokrácia mindkét frakciójának kivonulása, nyilatkozatuk fölolvasása után, a tiltakozásnak gyöngébb formája volt, nevezetesen csak a szavazástól való tartózkodás a hadi hitel elleni szavazás helyett. Ez a fölfogás helytelen. A dumában mindeddig a terem elhagyása a tiltakozás legerősebb formája volt és így érezték porosz pártkörökben is bátor elvtársaink magatartását, mint a legerősebb tiltakozást. Az orosz szociáldemokrácia a cárizmus elleni harcában sem belső, sem külső események miatt nem lankad. Meg kell jegyeznem végül, hogy nacionalista hangulatok és irányzatok az orosz forradalmi körökbe, sőt még a szociáldemokráciába is behatoltak. De remélem, hogy ez utóbbira nézve ez nem jelent sokat. Némely elvtárs, úgy, látszik, osztozik a liberálisok reményében és hajlandó azt hinni, hogy a háború révén kifejlődő nemzeti föllendülés, bármiképen végződjék is a halom, politikai föllendüléssé fog átalakulni. Úgy látom azonban, hogy az orosz szociáldemokrácia soraiban a lelkeket leginkább a demokrata Franciaország sorsa foglalkoztatja ... Van egy orosz közmondás: „Nincsen kár haszon nélkül". Így a háború folytán a székéles néptömegekben és a polgári rétegekben egész a demokrata értelmiségig elemi erővel kitört soviniszta áramlatokban is van valami pozitívum. Ezek ugyanis annak a hatalmas fejlődésnek jelei és következményei, amelyet a cári birodalom történeti pályafutásán megtett, míg modern kapitalista állammá alakult. Ebben van azonban a biztosíték, hogy bármiként végződjék isa háború, ez nem tartóztatja föl a mi munkástömegeink osztályharcát, sőt inkább hatalmas lökést ad annak további fejlődésére. 7 TÖRVÉNYSZÉK * #" * (§) Szerelem, munkanélküliség, nyomor, bűn. Ezek az állomásai a következőtörténetnek: N. András cipészsegéd S. Erzsi nevű 15 éves cselédleánnyal összebarátkozott és a leány kérésére ott hagyta szolgálati helyét és közös háztartásban élt kedvesével. Egy- ideig N. András ellátásáról megfelelő módon gondoskodott. Azonban elvesztette állását, mire nyomorba jutott és ekkor a leánnyal tartatta el magát. Ütlegekkel és fenyegetésekkel kényszerítette, hogy ledér életmódra adja magát és az igy szerzett pénzt vele megossza. A leány végre megundorodott ettől az élettől és otthagyva kedvesét, feljelentést tett ellene. A rendőrség elsősorban közveszélyes munkakerülés miatt állította N. Andrást a járásbíróság elé. A tanúként kihallgatott S. Erzsi terhelő vallomást tett ellene. E vallomás alapján a járásbíróság áttette az iratokat az ügyészséghez, amely, azután zsarolás vétségéért emelt ,vádat a cipészsegéd ellen. A tárgyaláson a vádlott beismerte, hogy állás nélküli helyzetében elfogadott a leánytól kisebb-nagyobb összegeket, azt azonban tagadta, hogy a leányt fenyegetésekkel és ütlegelésekkel kényszerítette volna a ledér életmódra. A leány nem jelent meg a tárgyaláson és ezért a bíróság a vizsgálóbíró előtt tett vallomását olvasta föl. Ebben a vallomásában a leány vissza- vonta előbbi terhelő vallomását és mindenáron menteni akarta kedvesét. A tanúk azonban terhelő vallomást tettek" a vádlott ellen, akit azután a bíróság zsarolás vétséeért és közveszélyű munkakerülésért négy, hónapi fogházra és 60 korona pénzbüntetésre ítélt el. Az ügyész súlyosbításért föllebbezett. (§) Jó hírekért — börtön. Bernot, a párisi egyetem görög tanára mint tolmács működik a francia hadseregben. Egy alkalommal a következőket mondotta a német foglyoknak: — Jó híreim vannak számotokra! A német tengeralattjárók három angol cirkálót sülyesztettek el, azonkívül perig az Aisne melletti ütközet eldöntetlen maradt. Sok szerencsét. Amikor egy hadnagy Bernot-t kérdőre vonta ezért, olyan hevességgel felelt, hogy fölebbvalóval szemben tanúsított tiszteletlenség címén följelentették. A tárgyaláson Bernot azzal védekezett, hogy kijelentését pusztán azért tette, hogy a német foglyok bizalmát megnyerje. A hadbíróság két havi börtönbüntetéssel sújtotta. VEGYES Vincze Sándor elvtárs a főváros közkórlakaiban is volt sebesült katonák részére 10 korona értékű könyvet adományozott. A könyveket rendelkezési helyére juttattuk. — A kiadóhivatal.