Népszava, 1914. december (42. évfolyam, 311–369. sz.)
1914-12-15 / 339. szám
1914 december 15. volna, hogy az állam beleavatkozván a „kereslet és kínálat szabad játékába'', megakadályozza, hogy az árubirtokosok annyit kérjenek és kapjanak a közönségtől, amennyit abból kihúzni tudnak. Szóval, azt látjuk, hogy a termelés, a forgalom és a fogyasztás terén egyformán működik az állam rendező hatalma, sőt Németországban még a munkabéralakulásba is beleavatkozik, amennyiben a katonai szállítóktól megköveteli, hogy a szakszervezetek által kollektív szerződésekben megállapított munkabéreket fizessék. Az egész közgazdasági élet ilyenformán állami felügyelet és rendezés alatt áll. És most csak azt kérdezzük, hogy ami, a háború izgalmai között keresztülvihető volt, miért ne állhasson meg béke idején is? Minő alapon állították a burzsoázia szóvivői, hogy a szabad verseny nélkül nem létezik eredményes közgazdasági tevékenység, hogy a miáltalunk hirdetett és követelt állami kommunisztikus termelés abszurdum, holott most azt látjuk, hogy nehéz időkben az államhatalom kénytelen „szocialisztikus" eszközökhöz fordulni és a javak szabad forgalmát, a termelés és fogyasztás anarchiáját megszüntetni. És bárha az állam háborús „szocializmusa" egészen másforma és más célokat szolgál, mint a mi szocialista eszményünk, van bennük egy rendkívül fontos közös vonás : a közgazdasági élet állami szabályozása. Majd ha elmúlt a háború és a burzsoázia ismét visszatér a gazdasági szabadság jelszavához, módunkban lesz a mai kor példáját fölhozni velük szemben ! Az indiaiak * Az ázsiai szövetséges katonák ellátása. Egy indiai angol a „Times"-ben nagyon érdekesen vázolja azokat a nehézségeket, amelyekkel az angoloknak meg kell küzdeniök indiai segítőtársaik ellátásában. A tudósító meglátogatta Boulogneban az indiai katonák táborát, ahol nyomban abban a csodás légkörben találta magát, amelyet különben csak a Ganges mentén tudott elképzelni. A leírás így szól: Egy birka- és hosszúszakállú kecskecsordát és csaknem olyan nagyszámú pendsabi muzulmánt hajtottak végig egy francia boulevardon a hajnali szürkületben. Ez volt az első benyomásom a keletről nyugaton. Hallottam, amint a katonák a saját nyelvükön kiáltoztak a kofaasszonyokra, amire ezek értelmetlenül rázták a fejüket. Azután egy indiai sütödéhez kerültem. Két sor kerek sárkemence. Ezenkívül vastag piszok, szecska és széna mutatta a táborba való bejáratot. Csodás konyhaillat szállt föl a fából rakott tűzből, amelynek világánál kísértetiesen tűnttek elő a rosszul álló kakikabátba, szövött ujjasba és Balaclava-sipkába öltözött barna alakok. Valamennyien megdermedtnek látszottak a hidegtől, bár a hőmérséklet még mindig néhány fokkal melegebb volt, mint az otthoni Pendsab téli reggelein. — Hogy tetszik az éghajlat? — kérdeztem. — Szahib — mondta az egyik reszketve —, a nap három napig rejtőzött a felhők mögött és a föld nedves. Pedig ezek az emberek egy hónapon keresztül a legjobb oldaláról ismerték a napsugaras Franciaországot. A különböző kasztok és vallások puszta fölsorolása, amelyekből az indiai expedíciós sereg áll, meggyőzhet mindenkit, aki a keletet ismeri, arról a nehéz feladatról, amely az élelmező osztályra hárul. A gurkhák, a radsputok és a többi hinduk csak kecske- vagy birkahúst esznek és ezt is csak akkor, ha az állatot a saját vallásuknak megfelelő szertartások közben vágják le. Az undor, amely az igazhitű hindut a marhahús egyszerű érintésénél elfogja, olyan nagy, hogy már annak a látására is hányás vesz rajta erőt; ez az előítélet annyira meggyökerezett, hogy azok a mohamedánok, akik hinduktól származnak, nemzedékeken keresztül sem tudnak kibékülni a marhahús, izével. A legnagyobb nehézségeket azonban nem a hús fajtája, okozza, hanem az a különös eljárás, amellyel az állatot megölni és húsát elkészíteni kell. A sikh undorodik a birkahústól, ha ezt mohamedán mészáros ölte le és halallal vágta keresztül a torkát, míg a próféta hivője a legsúlyosabb sértésnek veszi, ha olyan húst akarnak neki eladni, amelyet fatkával öltek, vagyis a nyakcsigolyájára mért ütéssel, ahogyan ezt a sikk kívánja. Franciaországban a csapatok minden nagyobb ellenszenv nélkül nagymennyiségű konzervált húst ettek meg. A hús legnagyobb részének azonban olyan állatokból kellett származnia, amelyeket elevenen küldtek oda és az előírt szabályok szerint vágtak le. Ezért kerül a kecske- és birkacsorda a boulevardra. Egy régi vágóhídon egész sereg kecskét találtam Franciaország különböző részeiből, Korzikából és a Cevennekből, szakállas óriásokat a Pirenneusokból és sziklás Languedocból. Hogy a katonák biztosak legyenek abban, hogy tiszta vagy tisztátalan húst esznek-e, a csapatokból bizalmiférfiakat rendelnek ki, akik aszerint, hogy mohamedánok, sikkek vagy hinduk, a saját szent szokásaik szerint ölik meg az állatot, amelyet azután bizonyos jellel ellátva juttatnak társaikhoz a lövészárkokba. Marhát azonban nem szabad megölni az arcvonal közelében, mert egy mohamedán vágóhídnak a puszta közelléte beszennyezné a hindukat. Az indiai csapatok rumot kapnak, a mohamedánok azonban, akiknek a próféta eltiltotta az alkoholt, külön adag teát és cukrot kapnak. Minden indiai katona hetenként két csomag cigarettát kap. Még az igavonó állatok ellátása is nagy nehézségeket okoz, mert az indiai öszvér és ló nem eszi meg az édes angol szénát, hanem a saját ablakját, a száraz szecskát követeli. Újabban fölvetették azt a kérdést, vájjon az indiai csapatoknak adhatnak-e fagyasztott húst. A tisztek maguk sem voltak tisztában a dologgal és legokosabbnak tartották, ha megkérdezik a legénységet. A megbízott, aki társai nevében feltett, gondolkozva vonta össze a szemöldökét és végre kibökte: — Azt hiszem szabid, hogy az ezred megeszi a fagyasztott birkahúst, föltéve, hogy valaki közülünk mindig jelen lesz és fölügyel arra, hogyan fagynak halálra ezek az állatok. Egy orosz hadosztályon keresztül. A spandaui ezred egyik katonájának leveléből közöljük a lodzi nagy csatáknak ezt a részletét : november 30. ... Bocsáss meg, hogy olyan régen nem írtam. Az utóbbi napokban valóban nem értem rá. Szép kis csomagodat megkaptam, de már nincs belőle semmi. A szibériai gyalogosok és kozákok bizonyára örültek neki. Így van az, ha az ember takarékoskodik. De örüljünk, hogy legalább az életünket megmentettük! Hadosztályunk menetiránya Brzeziny volt, Hellenov fölött, irány: Lodz. Lodzot több hadtestünk megtámadta, később el is esett. November 18-án, minthogy Brzeziny megtisztult az ellenségtől, Hellenorba akartunk menni, hogy ott elszállásoljuk magunkat, éjjel azonban, pokoli tüzet kaptunk és másnap reggelig ott kellett maradnunk, hogy azután támadjunk. Az ellenséget ekkor szét is szórtuk. Másnap az első zászlóalj visszament Brzezinybe. A hideg több fokkal alul van a fagyponton, egy kis hó is esik. 19-én a zászlóalj ismét Lodz felé vonult. A negyedik század az maradt, hogy a foglyok szállítását ellássa és a hadtápállomásokat berendezze. Már akkor este támadni kezdtek bennünket a gyalogság és a kozákok. A kozákok Irénünket támadták meg, de huszárságunk visszaverte őket. A fosztogató kozákok holtan hevertek az utakon a lovak és kocsik romjai között. Századosunk két szakasszal a város elé vonult, de visszaszorították őket. Három napig küzködött, erdőkön éshegyszakadékokon át ellenséges lovasságon és gyalogságon keresztül, amíg a hadtesthez érkezett. Első szakaszunk a városban maradt, megszállva a kijáratokat. Egy sebesült hadnagy volt a parancsnok, aki egy nappal ezelőtt lövést kapott a nyakába, de kivették a golyót. Többször rohamot intéztek az oroszok a bejáratok ellen, de kis csapatunk szilárdan megállta a helyét. Este erősítést kaptunk, négy század huszárságot, de az oroszok is talán vagy két hadtestük nyomult előre. 21-én reggel megrohanták a várost. Háromszor foglalták el, háromszor vertük ki őket ismét szuronnyal. Az utolsó pillanatban kaptam a parancsot ! A várost föladjuk, iparkodjék Hellenovtól keletre, a magaslatra jutni! Ott rendezték be az első védelmi állást. Minden csapatot visszavontak. Magam voltam ott mintegy hat szekérrel. Ha az oroszok nem zsákmányoltak és ezzel a város megszállását nem késleltették volna, sohasem jutok ki onnan. Vágtatva rohantunk végig az utakon, hogy a város kijáratát elérjük. Az orosz tüzérség nyolc ágyúval zárja el utunkat, gránátot és srapnelt szórva felénk. Tehát balra kanyarodtunk a völgy felé, de szerencsétlenségünkre ott orosz szekereket találtunk, amelyeken a néhány nap előtt zsákmányolt orosz holmi volt. Hogy ezeket kikerüljük, föl kellett kapaszkodnunk a lejtőn. Itt a század málhakocsija fölfordult. A fontosabb dolgokat ki akartam szedni, ebben a pillanatban két ló összeesett, az egyik holtan. Másikat fogtunk a kocsi elé, megragadtuk a kerekeket s már-már indulhattunk. De az orosz tüzérség észrevett bennünket. Gránát és srapnel zúdult felénk. Helyzetünk borzasztó volt. Egy gránát belecsapott a málhaszekérbe. Ott hagytam, minthogy a legfontosabb dolgok nálam voltak. Saját holmijaimat már nem menthettem meg, minthogy a gyalogság már sarkunkban volt. Mi csak öt-hat fegyverrel védekezhettünk. Egy emberünk megsebesült. Öt lovunkat lelőttek. Mintegy félóráig tartott az ágyútűz, azután egy kis levegőhöz jutottunk. Másnap jutottunk el hadosztályunkhoz, de addig folytonosan üldözött a huszárság és tüzérség. A két orosz hadtest Varsóból jött ide, hogy hadosztályunkat hátbatámadja. Legelőször a mi századunk került elébük s minket a völgykatlanba szorítottak. Nehéz napok voltak ezek. Mindenfelől tüzet kaptunk. De mindenfelől védekeztünk. A következő éjszaka hadosztályunk rohamoszlopban áttört az ellenségen, négy vagy öt falun keresztül rohantunk, egész trénünket magunkkal vive. Nagyon sokáig tartana minden egyes részletet leírni. Brzezsnyig vissza, mélyen az orosz főtartalékba tört magának utat a hadosztály. A hadosztály, parancsnok a tűzvonalban volt, élesen figyelve minden változást. Két napig tartott a küzdelem. A 25-ikére virradó éjjel áttörtünk az orosz főtartalékon Strykov felé. Elkeseredett éjszakai harcok voltak ezek, de győztünk és utat nyitottunk magunknak. Most itt állunk Stykovnál és itt tombol a döntő csata... .GYEK Elvtársaink győzelme a községi választásokon. Jászberényben a napokban voltak a községi képviselőválasztások. Elvtársaink ez- útjai első ízben vettek részt a községi választásokon, amelynek eredményeképen S rendes (Bagó István, Gyetvai János, Czakó Gyula, dr. Holló Dezső, Kishudra János, Beszteri István, Csordás Ferenc és Lázár Henrik) és 1 póttagot (Bathó István, Tasi Ferenc, Szikszai József és Bakos Mihály) vállasztottak be elvtársaink közül a képviselő-, testületbe. Ezenkívül három választókerületbe 2—3 szavazattal maradtak jelöltjeink kisebbségben és a többiben is tekintélyes számú szavazatot kaptak. Három kerület választását különböző szabálytalanságok miatt elvtársaink megtámadják. Nagyvárad munkásai december 16-án, este 7 órakor, a Munkásotthonban gyűlést tartanak. „Az élelmiszerárak megállapítása'' című napirenddel. A szegedi pártszervezet vezetősége és a szakszervezeti bizottság december 16-án, szerdán este 8 órakor a szokott helyen ülést tart.